Nógrád. 1972. szeptember (28. évfolyam. 206-231. szám)

1972-09-12 / 215. szám

Zöld tea

és napszemüveg*

Tiltakoztak a Karaites völgyében

A szegfű- és rózsacsokrok szinte elborítják az asztalt. A nézőtéren öreg és fiatal, még éppencsak öntudatára ébredő gyermek tapsol lelkesen. A forró taps a virágok mögött ülő vendégeket köszönti: Nguyen Khac Duyt, a VDK budapesti nagykövetségének másodtitkárát és Nguyen Thanht, a Dél-vietnami Ideiglenes Forradalmi Kormány budapesti nagykövetségének m ásod titkárát.

Eljöttek a Karancs völgyébe, hogy részt vegyenek a vietnami népért rendezett szolidaritási nagygyűlésen, hogy köszönetét mondjanak harcoló népük nevében a sok-sok támogatásért, az együttérzésért.

Az indokínai szolidaritási hét záró nagygyűlésére került sor szeptember tizedikén Ka- rancslapujtón. A gyűlést megszínesítette, forróvá tette a személyes találkozás íze, a vietnami nép képviselőinek jelenléte.

Amikor a vietnami vendégekkel elindultunk a művelődési ház felé, társam, a vietnamiak tolmácsa, egy Budapestén tanuló vietnami diák volt. Hanoiból jött hazánkba négy évvel ezelőtt. Kedvesen törte a magyar nyelvet. Elmondta, hogy a bölcsészkaron magyar—történelem szakon tanúi és jól érzi magát nálunk. Meg azt is elmondta, hogy, ha visszatér hazájába újságíróként akar dolgozni; — A mi országunknak nagy szükségé van újságírókra, olyan emberekre, akik az egész országot bejárják és az egymástól távolszaikadt családtagok, hozzátartozók között kapcsolatot teremtenek.

A zsúfolt nézőtéren ülök döbbenten hallgatták Sarkadi Istvánnak, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa nemzetközi titkársága munkatársának beszámolóját a vietnami nép hétköznapjairól, harcairól, — Amikor Hanoiban a hadtörténeti múzeumban jártunk és az irodában zöld vietnami teát fogyasztottunk, a

múzeum igazgatójának egy kérdést tettünk fel: — Volt-e olyan időszak, amikor Vietnamban tíz—húsz éven keresztül béke volt? Az igazgató gondolkodott egy kicsit, majd azt válaszolta: „Igen, a XVIII. században volt néhány évtized. Ennek kivételével ez a nép állandó harcban állt az elnyomókkal, az agresszoroK- kal.” Ennek alapján érthető meg, hogy miért van gzükség a folyamatos szolidaritásra, a mi együttérzésünkre. Amíg a vietnami nép harcol, kötelességünk támogatni, segíteni őket. Nemzedékek nőttek fel azon a földön és nem ismerték a szót: béke. Nem értettük, hogy a hazánkban tartózkodó vietnami sebesültek miért kérnek tőlünk napszemüveget. Megmagyarázták: azért, mert életük nagy részét a föld alatt töltötték és bántja a szemüket a fény, a világosság.

Sarkadi István ezután beszélt az amerikai agresszorok kegyetlenkedéseiről, Nixon félrevezető politikájáról, a vietnami hazafiak hősies helytállásáról.

— Amikor Vietnamba utaztam, azt kerestem, hogy ml az oka, a forrása ennek a hősiességnek? Meglepve tapasztaltam, hogy amit mi hősi cselekedetnek nevezünk, az ott egyszerű hétköznapi tettnek számít. Találkoztam a szállodában olyan felszolgáló kislánnyal, aki brigádjával két ellenséges gépiét lőtt le. Később már az sem volt meglepő, amikor a magyar követség szakácsának helyetteséről, egy vietnami asszonyról kidreült, hogy Hanoi céllövő- bajnoka. A vietnami nép vele született erejével magyarázható a hősies helytállás, és a haladó közvélemény szolidaritásával, a világ valamennyi részéből jövő támogatással.

Nguyen Khac Duy, a VDK budapesti nagykövetségének másodtitkára megköszönte a falu lakóinak meghívását, a támogatást, és tolmácsolta a

két nagykövetség üdvözletét.

— Az önök és a mi országunk földrajzilag távol esik egymástól, de a szívünk ösz- szeíorrt. Mi csodálattal nézzük a magyar nép alkotó-építő munkáját. És csodálattal adózunk e nép történelme előtt, amely a mienkkel sok rokonvonást tartalmaz.

A percekig tartó taps után Beviz Tibor, a Karancslapu.1- tői közös községi Tanács elnöke jelképesen 23 ezer forintról szóló levelet adott át a vietnami vendégeknek. Ka- rancs-völgye lakóinak ajándékaként.

Rézsó Endre. a területi pártbizottság titkára felolvasta a tiltakozó távirat szövegét. A távirat elküldését az egybegyűltek kézfelnyújtással elfogadták.

A vietnami vendégeket ezután a helyi Röpülj páva kör népi műsorral köszöntötte.

Búcsúzáskor ismét mellém került a vietnamiak’ tolmácsa. A szolidaritásról beszélgettünk. Azt mondta: — Szolidaritás: a legnemesebb érzelmeket. cselekedeteket, a legszebb emberi megnyilvánulást takarja ez a kifejezés. A világ haladó népeinek egymás iránti segítő szándékát, az emberi humanitást. A mi népünk érzi ennek a jelentőségét és nagyon köszönjük! — vkm —

Munkásarc Bibók László

A

zt kívánom minden földművelő embernek, hogy ezen a sok megpróbáltatást tartogató őszön olyan kiegyensúlyozott legyen, amilyennek én láttam Ecsegen Ozsvár.i László bátyámat, ezt az igen jó egészségnek örvendő. kedves barátomat. Évei után öregedő félben van, de kinézete javabeli. A kedélye is ennek megfelelő. Ha mér róla ejtek szót, nem mellőzhetem Uhlár Lászlót sem. Ezt a két mezőgazdászt külön ütőn még járni sem láttam. A gazdálkodásban példamutatóan közös nyelven tudnak beszélni.

A napokban arrafelé jártam. Azt is megmondom, miért eppen Ecsegen. Sok-sok figyelemreméltó dolgot hallottam a földművelő emberre váró idei őszről. Van is ebben igazság. Ahol ezekben a napokban nem végzik el, valamilyen oknál fogva a jövő évi termést szolgáló munkát, két- három hét múlva a feladatok sokasága sarokba szorítja őket. Egyszerű a logikája ennek. A szántással, talajelőkészítéssel készen kéne lenni, hogy vethessenek. A legtöbb helyen ezt viszont alig kezdték meg. Az idő jó, érleli a betakarításra váró növényeket. Szinte egyszerre kell majd vetni is, betakarítani is. Mivel a gépiek többségben — túlzás nélkül mondom! — rozogák, a szerelők nem győzik a javításukat. Sok gondot okoz az még, hogy utolérjék magukat.

Arra voltam kíváncsi Ecsegen, hogy ők mit tesznek ebben a nagy gondban.

Még így, letakarítva is szép az ecsesi határ. Falu fölött a

Kellemetlen

késedelem

ÜTEMRESÉSBEN vagyunk-e a kormány szarvasmarhatenyésztés fellendítésére hozott határozatának végrehajtásában más megyékhez képest, vagy sem? Az ezzel kapcsolatos vélemények megoszlanak. Vannak, akik határozottan állítják: előbbre lehetnénk, mert az összes feltétel és az anyagi lehetőség, valamint az adottság ismeretes, megvannak azok a számítások is, amelyek kimutatják ebben az ágazatban a veszteség okait, ismeretesek azok a feltételek is, amelyek nyereségessé tehetik a szarvasmarha-tenyésztést.

Akaratlanul is felvetődik: hol tartunk ma?

A megyei tanács mezőgazdasági osztálya a témában már kétszer tárgyalt a közös gazdaságok vezetőivel, eszmecserét folytatott a két területi szövetség vezetőjével, egyeztették az álláspontokat, tisztázták a megvitatásra kerülő kérdéseket, meghatározták a tennivalókat, összegyűjtötték mindazokat a kérdéseket, amelyekre választ várnak a felsőbb szervek képviselőitől. Valószínű, e hó végére végleges formában kialakul, hogy kinek mit, és hogyan kell tenni, hogy a kormány által biztosított kedvezmények mielőbb meghozzák a várt eredményeket.

Megyénkben 38 termelőszövetkezetet érint a kormány- határozat. Ezeknek döntő többsége kedvezőtlen adottságok között gazdálkodik. Nem végleges adatok szerint közös gazdaságainknak 50 millió pluszbevételt jelentenek az árintézkedések és a kedvezmények, amennyiben elérik azt a termelési szintet, amelyhez az árintézkedések kapcsolódnak.

Például a tejnél akkor érződik az árkedvezmény, ha tehenenként elérjük az évi 2600 literes termelést. Sajnos, megyénk mezőgazdasága még messze van ettől. A jelenlegi átlag 2080 liter. A felzárkózáshoz a takarmánytermeléstől kezdve az állatgondozásig, az állategészségügyig sok mindent kell tenni.

A számítások 'szerint szarvasmarha-tenyésztő gazdaságaink erre az ágazatra az elmúlt esztendőben 42 millió forintot fizettek rá. Ebből is látszik, hogy a kormány árintézkedései csak szélesre tárták a lehetőségek kapuját, a siker továbbra is a közös gazdaságokon múlik.

Fékezi a munkát a végrehajtási utasítások hiánya, amelyek egyértelműen és hosszabb távon szabják meg a tennivalókat. A „rövidesen küldjük” ígéret már többször elhangzott az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Minisztérium illetékesei részéről, de mind ez ideig nem érkezett meg. Bennünket azért izgat, mert a kormányhatározat külön elbírálást biztosít a kedvezőtlen adottságú termelőszövetkezeteknek. Csak ennek ismeretében tudják valóban nagy körültekintéssel, alapossággal és gyorsabb ütemben folytatni azt a munkát, amit eddig végeztek az állami és szövetkezeti vezetők a határozat helyes értelmezése és alkalmazása érdekében.

ANNYI már most is látszik, hogy csak a termelési színvonal emelkedése, a korszerűbb munkamódszerek alkalmazása, valamint a magasabb szintű munkaszervezés nyomán ad több jövedelmet ez az ágazat a korábbi időszakkal szemben. Egyértelműen kitűnik, hogy gyors meggazdagodásra nem ad módot, csupán a talpraállásban, illetve a gyarapodásban tár újabb lehetőségeket megyénk közös gazdaságai elé. V K.

Tisztább, alkotóbb légkörben

A „ nfÄUU; fél évben több alkalom UIUUUI ^ mód nyílt a termelőszövetkezetek kommunistái számára is, hogy megvizsgálják: szűkebb közösségükben, szövetkezetükben milyen a kapcsolat a vezetők és a vezetettek között? Mennyiben érvényesül ebben a kölcsönös bizalom; korlátozás nélkül gyakorolhatják-e a tagok a törvényben is lefektetett jogaikat. Rövidebben úgy is mondhatnánk, milyen a szellem szövetkezetükben.

Az év végi beszámolók, a zárszámadást megelőző taggyűléseken, majd ezt követően is a kommunisták nagy felelősségtudattal tették szóvá a szövetkezeti életben tapasztalt hibákat, káros jelenségeket. A felszólalók egy része azt kifogásolta: gyakori, hogy nincs meg a kellő összhang a tsz vezetése — elsősorban annak elnöke — és a pártszervezet között. S bár a párttagság csupán egy kisebb hányada a szövetkezeti tagságnak, de a közte és az egyes vezetők közötti együttműködés mikéntje alapvető mércéje a közös gazdaságokban uralkodó közszellemnek, ha úgy tetszik, a szövetkezeti demokráciának.

A szövetkezeti kommunisták túlnyomó többsége kétkezi dolgozó, aki maga is közvetlenül érzi, tapasztalja a gazdasági vezetés intézkedéseinek hatását. A párttagok együtt élnek, közös a sorsuk párton kívüli társaikéval. Ám, ha a munka- és életkörülményeik- oen teljes is az azonosság, mégsem lehet egyenlőségjelet tenni közéjük. Nem lehet, mégpedig azért nem, mert a kommunisták öntudata, felelősségérzete általában nagyobb, mélyebb, mint a nagy átlagé. Ebből következik, hogy a hibákat is bátrabban és gyakrabban teszik szóvá. S emiatt gyakrabban is kerülnek szembe a jogaikkal túlzottan élő, vagy néha visszaélő szövetkezeti vezetőkkel.

Egy-egy szövetkezet élete, gazdálkodása nem mentes a konfliktusoktól, s azzal az igénnyel nem is lehet fellépni, hogy mind az együttélésben, mind a gazdálkodásban egy-egy időpontban teljes legyen az összhang. A problémák, a nehézségek megoldásuk esetén is „újratermelődnek”, s ezeket újra és újra meg kell oldani. Ezen a lépcsőfokon jut feljebb és feljebb mindegyik szövetkezeti közösség. A baj ott van, ahol ezekre a hibákra nem figyelnek fel, vagy ha a vezetők észre is veszik, hosszabb ideig semmit, vagy csak keveset tesznek megoldásukért.

Ha napjainkban a korábbinál több bírálat hangzik el a szövetkezeti vezetőkkel szemben, ez nem valamiféle „vezetőellenességet” tükröz, hanem azt bizonyítja, hogy a kommunisták mind jobban élnek a szervezeti szabályban biztosított jogaikkal. Éppen ezért a kommunisták körében kialakuló pártszerű bírálat szellemét nem nyirbálni, hanem bátorítani kell. Mint ahogyan ezt a pártvezetés teszi akkor, amikor minden fontos társadalmi, gazdasági probléma megoldásához kéri a párttagok őszinte véleményét, kommunista áldozatvállalását.

Ebben az egyre tisztuló közszellemben még inkább káros, ha egyes szövetkezeti vezetők figyelmen kívül hagyják, semmibe veszik a kommunisták véleményét. Hogy nem mondva csinált, hanem valós ez a probléma, azt számos példával lehetne bizonyítani.

Elég gyakori, hogy a tsz-elnökök egy része — sürgős elfoglaltságára hivatkozva —■ nem

vesz részt a párttaggyűlésen. Nem egy közülük, ha részt is vesz, ezt nem mint a többiekkel azonos jogú párttag teszi, hanem úgy viselkedik, úgy szólal fel, mint aki „felette” áll a párttagoknak, utasítgat, kioktat, fölényeskedik stb. Holott a szervezeti szabályzat őket sem ruházta fel több joggal a taggyűlésen, a párt életében, mint bármelyik más párttagot.

Nem egy szövetkezetben rossznéven veszi az elnök, ha a pártvezetőség arra kéri fel, hogy a szövetkezet gazdálkodásáról, helyzetéről számoljon be a vezetőségnek, vagy a taggyűlésnek. Egyesek ilyenkor arra hivatkoznak, hogy a beszámolás sérti a szövetkezeti törvényben és az alapszabályban biztosított önállóságukat, jogaikat.

Valójában az önállóság helytelen értelmezéséről van itt szó. Arról, hogy az ilyen szövetkezeti vezetők nem tudják, vagy nem akarják tudomásul venni: a párt politikájának szerves, elidegeníthetetlen része a gazdaságpolitika. A párt soha nem mondott le és nem is mondhat le arról, hogy irányít;» az állampolgárok életét, életszínvonalát biztosító gazdasági folyamatokat Igaz, ezt az új gazdaságirányítás rendszerében nem úgy teszi, hogy részleteiben megszabja a tsz- vezetők tennivalóit. A kezdeményezés, a termelési folyamatok irányításának széles skáláját biztosítja számukra, de egyben rendszeresen ellenőrzi, hogy ezek egyaránt szolgálják az egyéni, a csoport- és az össztársadalmi érdekeket. Az ellenőrzés joga pedig mindenekelőtt az alapszervezeteket illeti meg.

Az utóbbi időben több bírósági eljárás mutatta, hova vezethet a rosszul értelmezett önállóság, a pártellenőrzés semmibe vevése. A magukat tévedhetetlennek hitt tsz-vezetők előbb-utóbb vakvágányra futnak, s kárt okoznak annak a közösségnek, amely őket vezetőnek választotta. Számos nagy szaktudású, értékes szövetkezeti vezető kerülhette volna el dicstelen sorsát, ha nem helyezi magát a kommunista közösség fölé, ha megszívleli az „egyszerű” párttagok bírálatát.

Az utóbbi időben élénkülő bírálat nem jelenti a hibás vezetési stílus általános elhara- pódzását. Még csak arról sincs szó, mintha napjaink társadalmi „terméke” lenne a vezetői jogokkal való visszaélés. A szövetkezeti elnökök többsége becsületesen teljesíti megbízatását, s az a jellemző rájuk, hogy a pártszervezettel, a termelőszövetkezeti tagsággal vállvetve dolgoznak a szövetkezetük boldogulásáért. Az eredményeket, a sikereket nem kizárólag maguknak tulajdonítják* tudják, hogy részesei — gyakran fontos részesei — azoknak. Megszívlelik a bírálatot, figyelembe veszik az okos javaslatokat. Az pedig, hogy napjainkba« a korábbi időszaknál hamarabb és esetenként élesebben kerülnek a közvélemény elé a tsz-vezetők hibái, éppen azt bizonyítja, hogy hatékonyabb a párt- és a társadalmi ellenőrzés.

Napjainkban

nisták felelőssége szűkebb közösségükben a tiszta, alkotó légkör biztosításáért. A szövetkezeti gazdaságok többségében ez élő valóság, de annak kell lennie valamennyi szövetkezeti gazdaságban.

Mihók Sándor

Az ecsegi

fennsík. Az a bizonyos bőséget adó föld. A betonút sem különb, ami táblákra osztja a szántót. Az út egyik oldalán buján zöldell a fű.

A másik oldalán szántanak. Az utolsó barázdákat forgatja a lánctalpas. Harsog a motorja. A frissen forgatott föld illata megtölti a levegőt. Távolról íelkoszorúban kéklik a Cserhát csipkés vonulata. Vele szemben a Mátra sejteti magát. Nekünk nem kell a szépért messzire menni.

A szántatlan földön két gumikerekes vontatja a széles saroglyás műtrágyaszórót. Itt is rövidesen szántanak. A fennsík közepén egy Zetor vesztegel, rászerelve a markológép, és kavarja a nagy kupac műtrágyát, úgy ahogyan kezelője, Stern Mihály azt kívánja. Ott volt Uhlár László, a főagronómus, meg a jó öreg bátyám, Óasvári László, a tsz gépcsoportvezetője is.

Illőnek tartom elmondani, hogyan láttam meg őket a fennsíkon. Laci bátyám arca barnára sült. Finom erekként futnak rajta a ráncok. Szokása szerint kalapja a szemére ejtve. Nyakkendő és vasalt ruha. Ebből nem enged. Laci. a főagronómus már le- zserebb. Ingben, az is szét a nyakán, gyapjas haját meglepte az út pora. Telt az arca, hozzá a pocakja is. A mozgása a régi, és a hangja élesebb az átlagnál, és határozottabb. Stern Miska kék munkaruhában, amely feszül széles vállán. Merengő a tekintete. Hafennsíkon

lántékán fehéredtk. Szívesen fogadtak. Barátsággá mélyült már ismeretségünk. Akkor változnak meg, amikor megkérdeztem, készen áll-e náluk minden gép a munkára? Laci bátyám füvet vett a szájába, azt rágta. Stem csodálkozott a kérdésen. A főagronómus pergősen beszélt:

— Már bocsáss meg, hogyan kérdezhetsz ilyet?

Laci bátyám is közelebb jött, mondani akart valamit. Lehet, hogy cifrát, de lenyelte, és Sternre mutogatott, hogy beszéljen 6. Stern megszólalt :

— Kérem, az én gépem négy esztendő óta javítás nélkül üzemeL Minden gépünk hasonlóan.

Na, krónikás, most légy okos! Szerencsém volt. Egymás után befutottak a műtrágyázó gépek. Miska beindította a rakodógépet, Uhlár Laci a traktorosokat faggatta. Laci bátyám pedig azt vizsgálta, jó-e a műtrágyakeverék. A Cserhát fölött búcsúzott a nap. Vörösödött a fénye. Langyos szellő pajkoskodott a szántás fölött. Távolban traktor vágtatott az erdő felé. A lánctalpas egyenletesen szeletelte a földet. A motorok zaja nem zavarta meg a hangulatot. Finoman jártak. Inkább ketyegtek, mint zúgtak. Külsejük is a jólápoltságot idézte. Amikor a műtrágyázók elindultak, az öreg is, az agronómus is magunkra hagytak Miskával. Komoly szaktudással rendelkező ember Steal. Régen a keresztvölgyi pusztáról indult traktorosnak, Oldal József testi-lelki jó barátja biztatására, az állami gazdaságba. Hada Tibor, a gazdaság mérnöke aztán felfedezte benne a tehetséget, és> iskoláztatta. Stern Miska szereti a gépet. Tárgyilagos.

— Persze, hogy szeretem, ebből élek — mondja. — Azért vigyázok rá. Nálunk minden gépet jó kezekre bíztak. ..

Jött az agronómus. Világos a logikája. Mondja, szinte szenvedélyesen: ha a gép négy éven keresztül nem üzemel baj nélkül, akkor nem éri meg az üzemeltetése. Most forgatja fejében, mert a közösnek is, a traktorosnak is megérné, hogy kiadják az erőgépeket a kezelőjének, aki elszámolási kötelezettséggel tartozna a közösnek, de az üzemeltetésről magának kéne gondoskodnia. Tud ez az agronómus lelkesedni.

— Érdekeltté kell tennünk a traktorosokat, hogy a gépek javítás nélkül minél tovább menjenek — szinte belepirosodott ebbe a gondolatba.

E

csegen becsben tartják a gépet. Jelentőségének megfelelően. Nincsen okuk az idegeskedésre. Azért olyan kiegyensúlyozottak, amit szívből kívánhatok minden földművelő embernek. Biztos vagyok, elsőként végzik el az őszi munkát Is.

Bobál Gyula

NÖGRÄD — 1972. szeptember 12., kedd 3