Nógrád. 1972. szeptember (28. évfolyam. 206-231. szám)
1972-09-05 / 209. szám
Képernyő előtt Az öt karika jegyében A televízió műsorszerkesztésének és adásidejének legnagyobb hányadát ezekben a napokban. hetekben a müncheni események kötik le. Kétségtelen, hogy jelenleg a XX. nyári olimpiai já^ lékok áll a figyelem előterében világszerte, s természetesen nálunk is, még akkor is, ha a nagy sportvetélkedő eddig nem mindenben váltotta be a hozzá fűzött reményeset. A műsorarányok eltoló- Jása azonban úgy érezzük mindenképpen indokolt, inkább azt érdemes alaposabban szemügyre venni, hogy a két nagy tömegkommunikációs szervezet, a rádió és a televízió „különvetélkedőjé- ben” melyik a mozgékonyabb, elevenebb, színesebb, melyik tart szorosabb lépést a lüktető eseményekkel? Bár az egybevetés technikai vonatkozásokban nem egészen reális, hiszen a rádió természetszerűen nem szolgálhat vizuális információval, ugyanakkor egyes műsorok televíziós közvetítése egyenes adásban megoldatlan, s a tévéstáb a világprogramhoz való igazodásra kényszerül — azt kell mondani, hogy mindkét szerv elismerésre méltó erőfeszítéseket tesz jó és friss tájékoztatásunk érdekében. A rádió és a tévé hazai és müncheni stábjai — stílszerűen szólva — eddig kitűnő kondícióiról tettek bizonyságot. ennek az örvendetes erőnléti állapotnak főképp a tévések adják sok tanújelét nap nap után. nagyobbára eredményesen birkózva a különféle kapcsolási problémákkal, hogy állandó kontaktus- oan lehessenek az események számtalan színhelyével. Igaz ugyan, hogy a világprogram Előretervezés. — En nagyobb hóembert fogok építeni a télen, mint tét (Takács Imre karikatúrája) Népzenei fesztivál Az idén szeptember 15-től 17-ig Salgótarján nagy népzenei találkozó színhelye lesz. Itt rendezik meg ugyanis a Magyar Rádió népzenei fesztiválját. Ebből az alkalomból már meg is jelent a fesztivál díszes kiállítású, több képpel illusztrált programja, amelyhez Csík Pál, a Salgótarjáni városi Tanács elnökhelyettese és Grabócz Miklós, a Magyar Rádió zenei főosztályának vezető munkatársa írt előszót. A Magyar Rádió népzenei fesztiválja szeptember 15-én este 19.30 órakor kezdődik a salgótarjáni József Attila Művelődési Központ színháztermében „A magyar muzsika tegnap és ma” című műsorral. A műsort Tamási Eszter és Varga Bálint András vezeti, közreműködik Bikfalvy Júlia, Do- bay András, Faragó Laura, Ferencz Éva énekkel, Dévai N*agy Kamilla énekkel és gitárral, Benkő Dániel lanton, Muszty Bea ének-gitár-hege- dű műsorral, valamint az Ars Renata énekegyüttes, a Ca- merata Hungarica hangszeregyüttes és a Kaláka együttes. Szeptember 16-án ugyancsak a színházteremben nemzetközi népzenei hangverseny lesz, szeptember 17-én 16 órakor a Magyar folklór 1972. című műsorban népi énekesek, hangszeresek, népdalkórusok, népi hangszeres zenekarok és külföldi vendégművészek lépnek fel. A népzenei fesztivállal egyidejűleg szeptember 16-án 15.30-kor az SZMT székházában a „Magyar muzsika tegnap és ma ’ címmel tanácskozást tartanak, szeptember 17- én 11 órakor pedig térzene lesz a Köztársaság téren. SX&j&v h-23ig. Fényképezőgépek, mozigépek, fotócikkek engedményes áron kaphatók szaküzleteinkben. A Kodály-kórus Nógrádban A Magyar Nemzet vasárnapi számában Kartal Zsuzsa hosszú riportban számol be a budapesti Kodály-kórus Nógrád megyei látogatáséról. Andor Ilonát és a kórus tagjait elkísérte Benczúrfal- vára* Hollókőre, Salgótarjánba és Rétságra. Riportjában többek között a következőket írja: „Andor Ilona leánykórusa Ausztria, Anglia, a Szovjetunió és annyi más külföldi út után nagy vállalkozásba fogott: falusi kul- túrházakban énekeli el kedvenc dalait- Bartók- és Kodály-műveket tolmácsol azoknak, akiknek szól. A lányok fáradtak az izgalomtól, napközben kirándulnak, este koncert, próbára alig- pihenésre egyáltalán nincs idő. A megyei tanács vendégszeretete igyekszik az egyhetes programba mindent belezsúfolni: múzeumlátogatást, hegymászást, üzemlátogatást.” NÓGRÁD - 1972. szeptember 5,. kedd keretében nem mindig azt kapjuk, ami bennünket leginkább érdekelne, ez azonban olyan objektív helyzet, amiről tévéseink nem, vagy csak nagyon kis mértékben tehetnek. s ilyenkor is mindent elkövetnek, hogy legalább élőszóban szinkronban legyenek a legfontosabb nemzetközi és magyar vonatkozású történésekkel. Ez az igyekezet indokolja, hogy most elnézőbbek legyünk az egyéb vonatkozású műsorszolgáltatás iránt — bár ha jól belegondolok, az elmúlt hetet illetően nincs is szük- íég különösebb elnézésre. A hétfői, rendkívüli adásnap keretében láthattuk például a monstrealkotásnak is nyugodtan mondható Westerplatte című lengyel filmet, amely Jan Józef regénye nyomán a legyen félsziget maroknyi őrsége hősi ellenállásának állít ■emléket a fasiszta túlerővel szemben. Osztrovszkij művének tévéjáték-változata, a Holló a hollónak csütörtökön az irodalombarátok igényét szolgálta, s egyben a televízió ama törekvését is szolgálta. hogy repertoárja részévé tegye a világirodalom legkiválóbb drámai remekeit, Gyönyörködtető képi élményt nyújtott pénteken este az a negyvenperces portréfilm, amelyet Vgrga Erzsébetről, az Állami Népi Együttes jubiláns táncművészéről láthattunk, A kiváló szólista, aki immár 20 seztendeje az együttes minden produkciójában résztvesz, és a világraszóló sikerek méltó részese, ezúttal legkedvesebb műsoraiból adott szín pompás keresztmetszetet. Az olimpia témakörében mozgott vasárnap este Kom- lós János népszerű műsora, Az én csatornám ... amivel újból visszakanyarodtunk azokhoz az eseményekhez, melyeknek ezen a héten is részesei leszünk rádiókészülékeink és képernyőink révén. S remélhetőleg számunkra az eddigieknél több örömteli pillanatban. (barna) Dubrovniki Olvasom a hírt, hogy Kurt Waldheim, az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkára, aki tudvalevőleg hivatalos tárgyalásokat folytat Jugoszláviában, jelenleg magánemberként Dubrovnikban tartózkodik. Friss élményeim hatása alatt egészen természetesnek veszem ezt, mert aki teljes képet akar- kapni az ország életéről, az Dalmácia csillagát, Dubrovnikot el nem kerülheti. Némi nosztalgiával gondolok most is a percre, amikor IL—18-asunk a dubrovniki repülőtérén, a „csilipi aeredromon,” landolt, fedélzetén többek között harminc Nógrád megyei vendéggel. A táj csipkéi Már a gépből szemrevételeztük a várost és környékét, ahol egy teljes hetet szándékoztunk eltölteni. Amint az öböl felé értünk, s egy ideig csak az Adria felborzolt tükre látszott alattunk, a hangulat Is felkorbácsolódott. Bizony jól jött a nógrádi csoport vezetőjének, Pampurik Györgynek, a ZIM KISZ-bizottsága titkárának derűje és Sándor Gabriellának, az Expressz Ifjúsági és Diák Utazási Iroda Nógrád megyei kirendeltsége vezetőjének szinte stewardessi nyugalma és tapasztaltsága. így azután még azok is megnyugodtak, akik először ültek repülőn, mint például a kiste- renyei Juhász Zsuzsanna, a Nógrád megyei Beruházási Vállalat előadója, vagy az üveggyárat és építőipart képviselő Godó Gyula és Koroár József, vagy Vojtovszki Pál, a ZIM szerszámkészítője és Miskolci Pál, az acélgyár csőszerelője. Így azután, amikor a felhők alól kibontakozott Dubrovnik partvidéke, a mellettem ülő Szeberényi Erzsébet, de még a csoport több más tagja is, lelkendezve állapította meg; „Akár a csipke!” Mert a partvidéket megannyi szikla, sziklás félsziget csipkézi. (Később, amikor a dubrovnikiak minden rendkívülit igyekeztek megismertetni velünk, tudtuk meg, hogy a mintegy hatszáz kilométer hosszú dalmát partvidék fjordosabb a norvég partoknál is, mert öbleinek, félszigeteinek határvonala meghaladja a 2400 kilométert!) De a táj emellett is csodálatos! Örökzöld növények borítják a partot, hihetetlen él- niakarással kapaszkodnak meg a szél- és vízmarta kövekben. A kopár Srdj-hegyet bűbájos mandulaerdők borítják, s meredek oldalában még teraszos szőlőtábla is látható. Rejtély, hogy ki tudott a meredek hegyfalba ekkora lépcsőt vágni. S még megkapóbb, hogy a természet vitalitása milyen legyőzhetetlen, a füge-, narancs- és olajfa magja a rideg követ is szétporlasztja! Évszázadok jussán A felületes, külsődleges ismerkedésen kívül hamarosan alkalmunk nyílott arra is, hogy tudományosabban is tájékozódjunk tolmácsunk, Kollár Ilona, a vakációját Dubrovnikban töltő egyetemista jóvoltából. Hamarosan megismerkedtünk a mediterrán éghajlatú környezet földrajzával, történelmével, s személyes tapasztalatokkal tovább bővítettük ismereteinket. így jutottunk már az első óvárosban eltöltött napon arra a határozott véleményre, hogy Dubrovnik tulajdonképpen magyar város. Erre a tréfálkozásra az adta az alkalmat, hogy a magyar turisták és üdülők szinte megszállták a csodálatos márványvárost, az utcákon, strandokon, üzletekben, a várost övező őrtornyokban és kőfalakon, a száguldó sárga autóbuszokon a leggyakoribb volt a magyar 6zó. Olyannyira, hogy kalauz, ellenőr, pincér, boltos hamarosan elsajátított néhány, a munkakörében nélkülözhetetlen magyar kifejezést. Sőt, sokan közülük történelmi kapcsolatainkat élesztgették, mégpedig olyan barátsággal, amit eddig csak a lengyelek részéről Ismertem. Idézték a kort, amikor Dubrovnik (akkor még Raguza) Dalmácia fővárosának számított, s része volt Nagy Lajos magyar birodalmának. Emlegették, hogy a közeli Lokrum szigeten a ni- kápolyi vesztett csata után Zsigmond is menedéket kapott, nem szólván a tatárok elől menekülő IV. Béláról, aki a Szent Jobbot, István király épen maradt kezét is idemenekítette. (Valószínűbb azonban, hogy a Szent Jobbot a török uralom alatt csempészték ki Boszniába, ahonnan a raguzai dominikánusok kolostorába került. Egyébként most is itt őrzik László királyunk arany páncélba foglalt lábszárcsontját és István király koponyacsontjának egy darabját!) A legmélyebb és legfrissebb barátságok mégis a két világháború találkozásaiból táplálkoznak. Főleg az első világháború idején fejtettek ki egymásra nagy hatást az itt állomásozó magyar katonák é6 az itt élő nemzetiségek. Különösen szembetűnt ez egyes szokásokban, dalokban, sőt szavaink kölcsönös alakulásában is. A vendéglők zenekarai szívbemarkoló érzéssel játszották nép- és meggyökeresedett műdalainkat, s a magyar dalokat szép, dallamos 6zláv szöveggel felnőttek, ifjak jókedvvel éneklik. Magyar vendéglőkben hosszú ideje nem hallunk már annyi magyar dalt, mint itt. a dubrov- niki éttermek zenészeitől. S ez már nem a magyar idegen- forgalomnak szóló kedveskedés, mert népdal és népművészet ügyében az őslakók láthatóan ragaszkodnak a sajátjukhoz. Kulturális centrum Mi vonzza tehát ide, Dub- rovnikba a vendégeket —» köztük évről évre több nógrádit is? Mindenekelőtt a mediterrán báj, a tenger balatoni melegségű és simogatású vize, a baráti fogadtatás, a rengeteg muzeális látnivaló, s az a bőkezűség, ami a kulturális választékok föltálalásában tapasztalható. Július közepétől augusztus 25-ig tart a híres dubrovniki fesztivál, amely e hetekben megsokszorozza az Idegenforgalmat. Elég baj, hogy a kulturális rendezvények jegyeinek ára elérhetetlenül magas a zsebpénzünkhöz képest, így a Pásztón dolgozó Tóth Teri, Tóth Klári, a taritsz könyvelője, Nagy Katalin, a balassagyarmati könyvtár munkatársa, Kovács Margit mátraverebélyi körzeti védőnő, vagy a tiszteletbeli nógrádivá választott (egyébként szombathelyi) Pánczél Ágota és Judit nélkülözni kényszeülf az utolsó napok koncertjeinek és színpadainak műsorát. Hatvan-nyolcvan dinárt egy jegyért nem mertek megkockáztatni, hiszen még ismeretlen napok voltak bátra. Lakos György Repülőgép eltérítés, diplomatarablás (7.) Túszok és feltételek A zerkai repülőtéren álló gepek utasainak szabadon bocsátásával kapcsolatos feltételek közlése — a közleményt a Palesztinái Népi Felszabadítási Front hozta nyilvánosságra — nem csak arra felelt, hogy kik voltak a gépeket eltérítő „ismeretlen személyek”, hanem név szerint is megmondta, ki volt az az esőköpenyekkel letakart fiatal leány, akit a kudarcot vallott kísérlet, az El A1 gépen lezajlott tűzharc után, a Scotland Yard tisztjei vittek fogházba a londoni repülőtérről. A leány régi harcos: Leila Khaled. A követelések három pontja a következőképpen hangzott: 1. A svájci kormány bocsássa szabadon, és küldje azonnal Ammanba a három gerillát, akik jelenleg Zürichben 12 éves börtönbüntetésüket töltik egy 1969-ben a zürichi repülőtéren egy izraeli gép ellen elkövetett támadásuk miatt. 2. Azonnal engedjék szabadon és küldjék Londonból Ammanba Leila Kha- ledet, a vasárnapi sikertelen El A1 gépeltérítést végrehajtó harci különítmény életben • maradt tagját, valamint tűzharcban lelőtt társa holttestét. 3. Engedjék szabadon, és küldjék Ammanba azt a három palesztinai gerillát, akik nyugatnémet börtönben vannak egy izraeli El A1 gép ellen Frankfurtban 1969-ben elkövetett támadás miatt. A feltételeket közlő nyilatkozat 72 óra határidőt szabott a követelések teljesítésére. A leghatározottabban kijelentették: * PNFF mindaddig fogva tartja a zerkai repülőtérre kényszerített két repülőgép utasait — izraelieket, svájci, brit és nyugatnémet, valamint más állampolgárokat (közöttük néhány izraeli—amerikai kettős állam- polgársággal rendelkező személyt) —, amíg a fenti feltételeknek az illetékesek eleget nem tesznek. Nem sokkal a három követelés nyilvánosságra hozatala után újabb feltételről érkezett hír, ezúttal már Bernből, ahol azonnal tárgyalni kezdtek az utasok esetleges szabadon bocsátásának megvalósításáról. Kiderült, hogy az izraelieket és az izraeli és még egy állampolgársággal (azaz kettős állampolgársággal) rendelkező személyeket a PNFF csak akkor bocsátja szabadon, ha Izraelben fogva tartott arabokat, valamint két, az izraeli hatóságok által egy repülőgépről egy izraeli repülőtéren leszállított és fogva tartott algériai kormánytisztviselőt is szabadon bocsátanak. Megmozdult a világpolitika is; a legelső megnyilatkozások egyike az ENSZ főtitkáráé, U Thanté volt. U Thant igen éles hangon ítélte el a palesztinai kommandók által elkövetett repülőgép-eltérítések ügyét. A zerkai repülőtéren, tűző melegben vártak a túszok. Az érintettek közül elsőnek a svájci kormány válaszát közölték, a világ rádióhallgatói türelmetlen híréhségét negyedóránként új „zerkai jelentésekkel” izgató rádióállomások. Gräber svájci külügyminiszter közölte: kormánya elfogadja az őt érintő feltételeket és hajlandó szabadon bocsátani a három 12—12 évre elítélt palesztinai gerillát. A’ tömör közlés után néhány órával, azonban kénytelen volt kijelenteni: nem tudja, hogy a svájci beleegyezés elegendő-e, mert hiszen a PNFF feltételei nemcsak Svájcot, hanem most már Nagy-Britanniát, az NSZK-t, Izraelt és az Egyesült Államokat is érintik. Közölte: kormánya állandóan tanácskozik az említett országok diplomáciai képviselőivel, „közös akciók kidolgozása céljából” az eltérített gépek utasainak kiszabadítása érdekében, s szeretné, ha közösen adnának megbízást a gyors tárgyalásra a Nemzetközi Vöröskeresztnek. A Német Szövetségi Köztársaság kormánya hivatalosan bejelentette: hajlandó szabadon engedni a három Nyu- gat-Németországban elítélt és bebörtönzött palesztinai repülőgép-eltérítőt. Londonban nem volt Ilyen gyors a döntés. Heath miniszterelnök kabinetülést hívott össze, ott kívánt határozatot hozni Leila Khaled gerillaleány ügyében. (A kabinet úgy döntött: elengedik Leila Khaledet.) Izrael a leghatározottabban elutasította, hogy szabadon engedjen 3000 fogva tartott palesztinai ellenállót — ennyit követelt a PNFF — és azt is, hogy az algériai kormánytisztviselőket szabadon bocsássa. A túszok egyelőre a ledöngölt homok kifutópályának nevezett vékony csíkján álló gépekben reggeltől estig tűző napsütésben várakoztak. Szeptember 8-án, kedden délután Ammanból érdekes és jó hírt kapott a világ. Közöltek, hogy a két repülőgép 127 utasát, — a nők, gyermekek és idős személyek nagy többségét — a gerillák néhány autóbusszal és autóval bevitték a jordániai főváros egyik szállodájába. Az United Press azonnal jelentette, hogy az utasok „általában jól érzik magukat”. Ugyancsak kedden délután, páratlan eseményre került sor. A két eltérítétt repülőgép közvetlen közelében megjelent néhány autó. Utasaik Amman ban dolgozó külföldi újságírók voltak, akik engedélyt kaptak a PNFF-től, hogy beszélgessenek a fogva tartott túszok közül néhánnyal. A különös sajtóértekezletről az Associated Press embere azt jelentette, hogy a túszok elmondották: foglyulejtőik mindent elkövetnek, hogy kényelmessé tegyék helyzetüket. A TWA-gép egyik légikisasszonyának nyilatkozata: „az ösz- szes utazók jól vannak, csak a higiéniai körülmények nagyon rosszak”. A szerdai nap azonban új fordulatot hozott a repülőgépeltérítések ‘már az egész világot izgalomban tartó ügyében. Szerdán délelőtt ugyanis a Boac, a brit kontinensközi repülőjáratok társasága egyik Bombay és London között közlekedő (Viscount—10 típusú, 104 utast szállító) repülőgépét, nem sokkal azután, hogy elhagyta a Perzsa-öböl környékét, eredeti útirányától eltérítették, Szerdán, szeptember 9-én éjjel tudta meg a világ: a Boac-gép is a zei- kai, sivatagi repülőtér vékony homoksávján szállt le. (Következik: Vélemények és álhirek)
