Nógrád. 1972. szeptember (28. évfolyam. 206-231. szám)

1972-09-05 / 209. szám

Gépesített embertelenség Haiphong, 1972 nyarán. A fényképen látható épület is­kola volt. A csengőt bombaköpeny helyettesíti Munkába lépő fiatalok SZOCIOLÓGIAI írások, tanulmányok egész sora foglalkozik a munkahelyi beilleszkedés nehézségeivel. Kutatják a lehetőségeket: ho­gyan lehetne legkönnyebben leküzdeni az új környezet, az idegen emberek okozta szórón-’ gást. A középiskolából frissen a munkahelyre kerülő fiatalok esetében különösen nagy gondot jelent az ismeretlen, s egyben az is­kolától merőben különböző környezetbe be­illeszkedni. Ilyenkor érzik csak igazán a fia­talok, hogy az iskola valóban védettséget nyújtott, a munkahely viszont az önállóvá érést, a felnőttvilág normáinak elfogadását követeli. Az első, a legnehezebb napokban különö­sen jólesik a fiatalnak, ha törődnek, foglal­koznak vele. Azt meg főleg örömmel veszik, ha a saját korosztályukba tartozók keresik meg őket a munkahelyen, és segítenek az új kollektívába való beilleszkedésben. Az újonnan munkába lépő fiatalok felka­rolása elsősorban az üzemi, hivatali KISZ- szervezet feladata. Ma még sajnos, egyálta­lán nem tekinthető általánosan érvényesnek, hogy a már régebben dolgozó KISZ-esek szervezetten törődnének új társaikkal. Sok esetben azt várják, hogy az új fiatal keresse meg a szervezetet, s ajánlja fel munkáját. Csakhogy viszonylag kevés az olyan határo­zott, magabiztos fiú, vagy lány, aki az idegen környezetben nyomban hozzáfogna a „nyomo­záshoz”, megérdeklődné, hol a KlSZ-bizott- ság, ki a titkár, kik a KISZ-esek,. milyen fel­adatot kaphatna a szervezetben. így aztán nem csoda, ha a találkozás csak nagysokára, késve jön létre. A statisztikák is arról valla­nak, hogy a középiskolát végzett és munkába lépő fiatalok nagy része gyakran több hóna­pos, sőt éves megszakítás után jut vissza is­mét a fiatalok szervezetébe. Sok problémának, kellemetlen tapasztalat­nak elejét lehetne venni azzal, ha a munká­ba lépő fiatalt már eleve ismerős környezet fogadná. Nem utópia ez, csupán azon múlik, hogy az iskolai és az üzemi KISZ-szervezet képes-e, akar-e egymással kapcsolatokat ki­építeni. A közvetlen kapcsolatok nemcsak a munkahelyi beilleszkedés megkönnyítésének lehetnek döntő tényezői, eredményeit a fiatal már diákkorában is élvezheti. A közvetlen ta­pasztalatok szélesítik látókörét, közéleti tájé­kozottságát, segítenek a.pályaválasztási gondok leküzdésében, s változatosabb, érdekesebb lesz általuk a középiskolai KISZ-élet is. A kapcsolatteremtés formái azonban még egyáltalán nem alakultak ki. Az üzemlátoga­tások sokszor csak formálisak, elenyésző eredménnyel járnak, a közvetlen kapcsolat- teremtés oldaláról pedig részbein sem töltik be szerepüket. Célszerű lenne, ha mindkét fél, az iskola; és az ifjúmunkás KISZ-szervezet egyaránt kezdeményezne. Jó lehetőség a kapcsolatok kiépítésére az „Egy üzem — egy iskola” moz­galom. Meglehet, hogy a kapcsolatok kialakí­tása többletmunkát jelent, de semmiképpen sem felesleges teher ez. Az iskolai KISZ-szervezet elsősorban a végzős fiatalok felkészítésében töltheti be hivatását. Beszélgessenek egymás között a fiatalok, hogy milyen szakemberekre van szüksége a társadalomnak, s hogyan lehet ezt az igényt összeegyeztetni az egyéni elképzelé­sekkel. Vitassák meg azokat a problémákat is, amelyek várhatóan a munkahelyen fogad­ják majd őket. Ez persze csak akkor lehetsé­ges, ha nem szakítják meg az ismeretséget az iskolájukból kikerült dolgozó fiatalokkal. A volt diákok különösen sokat segíthetnek a‘végzősök felkészítésében. Sok tanulsággal szolgálhat az is, ha a kö­zépiskolai KISZ-szervezetek figyelemmel kí­sérik a végzett diákok elhelyezkedését, mun­kahelyi beilleszkedésük nehézségeit. Az ilyen formában szerzett ismeretekből leszűrhetik az általános tapasztalatokat, továbbadhat­ják ezeket a végzősöknek, ugyanakkor saját nevelőmunkájukra nézve is fontos következ­tetéseket vonhatnak le. Jelentős mértékben lendítene a jelenlegi helyzetein, ha az üzemi KISZ-szervezetek ru­galmasabbak lennének. Ha nem várják meg, míg felkeresi őket a munkába lépő fiatal, ha­nem ők maguk mennek el hozzá, figyelem­mel kísérik a felvételt a munkaügyi osztá­lyon, s gondoskodnak arról, hogy a fiatalok fogadása az első munkahelyen emlékezetes legyen. SOROLHATNÁNK a módszereket tovább, de teljessé a sort amúgy sem tehetnénk. Hi­szen mindenütt olyan módszerhez kell folya­modni, ami az adott helyzetben és adottsá­gok között a legeredményesebb. A formák sokfélék, a cél azonban egy: ne ténferegjen .tanácstalanul, idegenül a fiatal az új mun­kahelyen, hanem találja meg helyét társai között késedelem nélkül. — szendi í Óvodák — társadalmi összefogásból Tudják-e az amerikai piló­ták, hogy mit művelnek a Vietnami Demokratikus Köz­társaságban? Természetesen tudják, de más tisztában lenni a fegyverek pusztításá­val, esetleg felvételekről el­lenőrizve a hatásukat, mint közvetlenül saját szemünkkel meggyőződni a rombolásról, amit mi megtehettünk. Egy­általán azért lehet így felvet­ni a kérdést, mert a VDK el­len jelenleg olyan modern lé­gi háború folyik, amelyben a technikai eszközök sokszor pótolják és kiegészítik az embert. Látszatra tehát a „technikára” lehet hárítani a felelősséget. A VDK helyzetét nemcsak az jellemzi, hogy nagyon ki­terjedt és intenzív légi hábo­rút folytatnak ellene az ame­rikaiak (átlagban napi 200— 300 bombatámadás éri az or­szágot), hanem az is, hogy ez a légi háború megfélemlítő és megtorló céllal a polgári la­kosság ellen folyik. Kint járva jó néhány, a Johnson-időszakban még nem használt, vagy azóta je­lentősen továbbfejlesztett har­ci eszközt láthattunk. Az egyik ilyen eszközt távolról cserjének, bokornak hinné az ember. Aztán közelebb megy, latja, hogy műanyagból van. S ahol a valódi bokornál a gyökér kezdődne, itt hegyes véget találunk. Amerikai re­pülőgépek szórják le ezeket a „cserjéket”, amelyek belevá­gódnak a földbe, ágaik ki­nyílnak, s adóberendezésként kezdenek el működni. Az „ágaik” — -antennák. Ha va­laki közeledik feléjük — le­gyen az vietnami paraszt vagy kisgyerek — az adóbe­rendezés minden zajt, han­got továbbít. Néhány percen belül repülőgépek érkeznek, és kioldják bombáikat. Per­sze védekezni is lehet elle­nük. Ágaikat felhajtva, össze kell kötni azokat — s az adás megszűnik. Ugyancsak a polgári lakos­ság ellen készült az ún. go­lyósbomba. Időközben már ezt is módosították — nem golyók, hanem szabálytalan fémdarabok vannak benne. Roncsoló hatásuk így több­szörös. Ezekből a kisméretű bombákból 150—200 darabot — En azt sem tudom, hol van a könyvtár — mondja őszintén egy sötét­szőke fiú, olyan kifejezés­sel az arcán na, ehhez mit szólsz? — Nem szeret olvasni? — De szeretek, ha van időm. — Hát akkor? — Nem hiszem, hogy jó könyvek vannak ott. — Honnan tudja, ha meg sem nézte? — Váll- vonogatás a felelet. A töb­biek még ennyire sem erőj.- tetik meg magukat. Hall­gatnak. Fiatalemberek. Va­lamennyien a drégelypalán- ki Műszerdoboz-késztítő Ktsz dolgozói. — Hol töltötték' a nyári szabadságot? — Mosolyog­nak, mintha valami na­gyon naiv kérdést tettem volna fel. — A ház körül. — De miért nem utazr tak el valahová? — Ö, az nagyon sokba kerül — legyint lemondó­an egyikük. T- Elég jól keresnek? — Elég jól. — Nem kiváncsiak a vi­lágra? f — Dehogynem. De nem szeretünk megvonni ma­gunktól semmit Egy keve­set hallgatunk. — Járnak a kultúrház- ba? — Hébe-hóba — válaszol egy mozgékony, fekete fiú, beletesznek egy-egy konté­nerbe. Egyszerű szorzás kér­dése, hány ezer gyilkos fém­darab röppen szét, ha ledob­ják. Láttunk olyan parasztot, aki ilyen bomba robbanásá­nak közelében volt — testé­nek szinte minden négyzet­centiméterén volt seb. Ami­kor a kitelepített kórházban meglátogattuk, még élt. A fúróbombát a polgári la­kosság óvóhelyei ellen hasz­nálják az amerikaiak. Ezt a bombát a tankelhárító raké­tából fejlesztették ki. Lénye­ge, hogy a bomba nem rob­ban fel, ha az óvóhely falá­nak ütközik, hanem áttöri és bent, vagy mélyen a föld alatt robban. Elsősorban te­hát a bentlevők megsemmisí­tése a célja. Annyi bizonyos, hogy a je­lenlegi bombázások minden korábbi időszakot felülmúl­nak. Csak néhány összeha­sonlító adat: márciusban még csak 45 B 52-es óriásbombá­zó volt a térségben, jelenleg 250 — több mint az USA ös6zkészletének a fele (150 van az egyéb támaszponto­kon). S ma ezeket a légi­erődöket nemcsak a határö­vezetek ellen vetik be, minta Johnson-időszakban, hanem a sűrűn lakott települések é6 a nagyvárosok ellen is. Ugyan­csak márciusban még csak 600 amerikai repülőgép tar­tózkodott az indokínai tér­igényesek nam kevésbé tömören, mint társai. — És mivel töltik ott az estéket? — Táncolni szoktunk. — Más szórakozási lehe­tőséget nem is kínál az a kultúrház? — Táncdalénekesek szok­tak ide járni, meg néha a Déryné Színház. — Mit játszanak? — Operetteket — mond­ja röviden a fekete hajú, egy kis lenézéssel a hang­jában. ' — Mást nem? — Néha. De ezt leszá­mítva, nem valami színvo­nalasak a műsorok. Bizto­san azért, mert ami iga­zán jó, az drágább is. Pe­dig. ha másképpen nem megy, mi szívesen kifizet­nénk a feleméit helyárakat is — mondja váratlanul, élénken. — És ezt meg is mond­ták a kultúrház igazgató­jának? — Én szóljak?! — Igen. meg valameny- nyien. akik így véleked­nek. Ki más? Vállat von. lebiggyeszti a száját. Többet egyikük sem szól. Kibámulnak az ab­lakon a szikrázó napsütés­be. Az ’ asztalon ülő fiú gyufaszálakat tördel elgon­dolkodó arccal, bólintva egyet-egyet a fejével. Ebéd utáni csend van. Sz K ségben — jelenleg 1300, s ezek a legkorszerűbb típusok. A Johnson-időszakban alkal­mazott F—10'5-ös helyett most a sokkal korszerűbb F—4-e6 vadászbombázót használják, összesen mintegy 60 típusú gép tartozik az itt állomáso­zó amerikai haderő fegyvertá­rába. Egy korábbi háborúhoz, a koreaihoz viszonyítva a helyzetet: akkor összesen há­rom bombázótípust használ­tak az amerikaiak. Hét nagy repülőgép-anyahajó és hatvan egyéb csatahajó cirkál Vietnam partjai köze­lében. Egy B—52-es egyszeri támadása 41 ezer dollár — s átlag naponta százszor tá­madnak a B—52-esek. A tak­tikai légierő egy gépének egy­szeri támadása 8500 dollár. A taktikai légierő naponta 800- szor támadja az indokínai or­szágokat. Tehát egynapi bombázás ára 10 millió dol­lár. így jön ki az a végösz- szeg, amely szerint az USA- nak évente 20 milliárd dol­lárba kerül a vietnami hábo­rú. Egy összehasonlító adat: a meghirdetett „nagy társada­lom” program megvalósításá­ra évente csak kétmilliárd dollár jut. Nem véletlen, hogy az USA aranytartalékai az 1949. évi 24,6 milliárd dollárról 1971-re 9,7 milliárd dollárra csökkentek. Új város a Karakum-csatorna partján Türkmenisztánban folyik ennek a közép-ázsiai szovjet köztársaságnak egyik legfon­tosabb építkezése: 1,4 millió kilowatt kapacitású hőerőmű készül. Az erőmű a Karakum- csatorna mentén, Mari hely­ség közelében épül. A terv szerint a Szovjetunió megala­kulásának 50. évfordulójára üzembe helyezik az első áramtermelő gépegységet. A csatorna szemközti oldalán az építkezéssel egyidejűleg vá­ros születik. Az első sok eme­letes lakóházak tömbjei már a parton magasodnak. A la­kók a születő nagyüzemek — a textilkombinát és a mű­anyaggyár — munkásai és mérnökei lesznek. Közép-Szlovákiában, Selmec­bánya közelében találjuk Szlovákia egyik érdekes in­tézményét, az Erdészeti és Fa­ipari Múzeumot. 700 éve kis település keletkezett itt: északkeletre a legendákkal körülszőtt Sitno-csúcs maga­sodik az ég felé. A kis tele­pülést egy késői barokk kas­tély uralja, amelyet 1744-ben épített egy magyar főúr Ko- háry András császári generá­lis. A kastély négy szárnya szabályos négyszöget alkot, tervezője jelképesen a négy évszak szerint osztotta fel az épületszárnyakat. amelyeken megtaláljuk a napok, a he­tek, a hónapok neveit a fa­iakon. A kastélynak négy be- iárata. 7 boltíve. 12 kéménye, 52 szobája és 365 ablaka van. ahány ní”Ma az évnek. A fő­bejárat a bécsi Schönbrunni Hazánkban a 3—6 éves gye­rekek 59 százalékát tudjuk elhelyezni óvodában. Mégsem lehetünk elégedettek- mert országosán csaknem 40 ezer felvételi kérelmet nem sike­rült teljesíteni. Ha ezt az óvodaigényt az idén ki akar­nánk elégíteni, az 1,8 milli­árd forint beruházást tenne szükségessé, s ez annyi, mint az egész általános iskolai ok­tatásügy félévi költségvetése! Ilyen összeget csak folyama­tosan, társadalmi összefogással lehet előteremteni. De le­het! Bebizonyosodott, hogy nemcsak az új óvodaépít­kezéssel, hanem átalakítások­kal, bővítéssel is lehet se­gíteni a gondokon. Salgótarjánban is sok gon­dot okoz a gyerekek elhe­lyezése, mert kevés az óvo­dai férőhelyek száma. Ezért itt is soha nem látott társa­dalmi összefogás bontakozott ki a legkisebbek érdekében, összefogtak az üzemek, vál­lalatok, segített a tanács, a pártbizottság, hogy szeptem­berben nyugodtabb körülmé­kastélv bejáratának másolata. 1962-ben a kastély egyik szárnyában rendezték be az. Erdészeti és Faipari Múzeu­mot. A földszinten kaptak he­lyet az erdészeti, és vadász­gyűjtemények. Több mint 2000 különböző vadásztrófeát talá­lunk itt. de gazdag a madár-, a lepke-, és a bogárgvűite- mény is.. Főként a sasok kel­fenek nagy feltűnést; nem­csak valamennyi Szlovákiá­ban élő sasfajta látható itt, hanem Európa legnagyobb szárnyasvadjának az óriási túzokcsaládnak példányai is. A vadászfegyver-gyűjtemény különlegessége: a házilag elő­állított vadorzófegyverek. A múzeum erdészeti-faipari, -észe megismertet a szlovákiai fafeldolgozás történetével rechnoló°í'’jAval. Az időszá­mításunk X. századában a nyék között kezdődhessék az óvodai oktatás. Zagyvápálfalván már átad­ták az első társadalmi ösz- szefogással épített óvodát, de beköltözkódtek a bányagép- gyár melletti, átalakított szép épületbe is, és Baglyasalján szintén megnagyobbított ter­mek fogadják az óvodásokat. Ekészül a Május 1 úti és a Malinovszkij úti nagy óvoda ál alakítása is. A gyakorlat­ban ez annyit jelent- hogy kétszáz új gyereket lehet fel­venni az óvodába. Mindezt társadalmi összefogással, jó­val kevesebb pénzből, mint amennyit ilyen irányú bőví­tésre lei kellett volna fi­zetnie a tanácsnak. Zalaegerszegén 10 milliót ajánlottak fel a város üze­mei. intézményei és társa­dalmi munkára vállalkoz­tak a szocialista brigádok tagjai. Négy óvoda épül a városban ennek köszönhető­en. A televízió „HÉT” című műsorában láthattuk és hall­hattuk a nyíregyháziak ösz- szefogását, ahol köztehervi­mai Szolvákia területének 80 százalékát erdő borította. Az, erdők ma már csak 30 száza­lékát foglalják el az ország területének. A múzeum fai­pari része a későbbi generá­ciók számára igyekszik meg­őrizni az erdészet és a fa- feldolgozó ipar történeti érde­kességeit. bemutatja a jelen­legi helyzetet is, és fényt vet a jövő kilátásaira A múzeum természetesen elsősorban a nagyközönséget szolgálja, de egyben tudomá­nyos kutatóintézetként is mű­ködik A kastélyt körülvevő oarkban szabadtéri múzeumot létesítenek, ahol történelmi nevezetességű épületeket he- 'veznek majd el. séléssel, az üzemék és in­tézmények részvételével meg­oldódott a gyerekek óvodai elhelyezése, s ma már egyet­len édesanyát sem utasíta­nak el férőhely hiányában. A ceglédi tanács nemrég egy megszűnt irodaépületre mond­ta ki, hogy óvoda lesz belő­le, és már 60 óvodásgyerek tölti ott napjait. A város tizenegyedik óvodája köz­adakozásból nyílt itt meg; ki szőnyeget, ki ajtót, ki ta­karót adott az új gyermek- intézményhez, ki pedig a legfontosabbra, az átalakí­táshoz szükséges munkák el­végzésére vállalkozott. A ceglédiek festettek és par­kettát csiszoltak, ajtókat he­lyezek át és ételmelegítőt szereltek az óvodába, hogy újabb 60 gyerekük kerüljön megfelelő körülmények közé Ne felejtsük el, ma még 40 ezer óvodáskorú gyermek van „kapukon kívül”: köz­tük Budapesten 8000 édesanya várja reménykedve, hogy a lakótelepeken is zöld utac nyerjen végre az óvodaépí­tés. A negyedik ötéves terv 51 ezer óvodai hely létesí­tését írja elő. s ebből 16 600- nak az új lakótelepen kel­lene megépülnie. A tervidő­szak első évében azonban csak az előirányzatnak 10(!) százaléka épült fel. Jogos te­hát a kérdés, mi lesz veled emberke, ha az állami ipar nem szedi össze magát, s ha a kisgyermekek ügye ilyen hátrányt szenved?! A Férfi Fehérneműgyárba a gyer­mekgondozási segély letelté­vel a fiatal munkásnők 60 százaléka nem tért vissza. A Debreceni Ruhagyárba 128 dolgozó közül a 3 év letel­te után 29 azonnal kilépett. Az ország községeinek túl­nyomó többségében ma irrig nincs se bölcsőde, se óvoda, s az asszonyok napközben úgy dolgoznak a tsz-ekben, a határban, hogy gyermeke' minden felügyelet nélkül egyedül tartózkodnak a ház­ban. Ha valamire, akkor az óvo­daépítésre igazán érvényes: Kétszer ad, aki gyorsan ad! és NÖGRÄD - 1972. szeptember 5„ kedd ü Marafkó László Igénytelen Selmecbánya közelében Egy különleges múzeum 1

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents