Nógrád. 1972. augusztus (28. évfolyam. 179-205. szám)

1972-08-02 / 180. szám

Moziélet r „Forróiéi" kalandos vállalkozása Az elmúlt héten azt ír­tuk, hogy a filmstúdiók nem nagyon kényeztetik el a gyerekeket, ritkán készül­nek számuk­ra szép mese­filmek. A sal­gótarjáni No­vember 7. Filmszínház programja azonban úgy látszik, rácáfol erre, hiszen az Aladdin és a csodalámpa után újabb mesefilmet, a Csipkerózsi- kát láthatják a gyerekek. A világhírű Grimm-mese alapján készült színes NDK • filmet augusztus 3—6-án dél­után fél 4-es kezdettel vetí­ti a mozi. A Csak rá kell nézni című olasz filmvígjá­tékot augusztus 1—6-án dél­után háromnegyed 6-tól és 8 órától játssza a filmszínház. (A filmet elmúlt heti Mozi­életünkben már ismertettük). A műsorhét zárása a „Forró­fej” című színes, jugoszláv film lesz, ezt augusztus 7—9- én tűzi programjára a salgó­tarjáni November 7. Filmszín­ház. A Grimm-mesék a gyerme­kek legkedveltebb olvasmá­nyai közé tartoznak. Azt hi­szem, kevesen vagyunk, akik ne olvastuk volna „rongyos­ra” a Grimm-kötetet Nagy öröm hát gyerekeknek, sőt, felnőtteknek is, hogy a könyv egyik legszebb meséjét, a Csipkerózsikát most filmen is Láthatjuk. A mese története ismert, ezért most csak nagy vonalak­ban szólunk róla néhány szót. Az öregedő királynak és ki­rálynénak gyönyörű kislánya születik. Ennek örömére nagy ünnepséget rendeznek az ud­varnál. Meghívták a tündére­ket is. de mivel az udvarnál csak 12 arany tányér volt, a 13., a szorgalom tündére már nem kapott meghívást. A tündér megsértődött és meg­jósolta hogy a kis Csipkeró­zsika 15 éves korában meg­szúrja kezét egy orsóval, és holtan esik össze. A 12. tün­dér viszont azt kívánta, hogy ne holtan essék össze, hanem százéves álomba merüljön az egész udvarral együtt. El is aludt az egész kirá­lyi udvar, míg meg nem érke­zett a szép és bátor király­fi, hogy gyengéd csókjával felébressze a szép Csipkeró­zsikát, s felkeltse mély álmá­ból az egész udvart. Kevés olyan filmet ajánlha­tunk, amely igazán a gyere­keknek való. Nos. ezt bátran megnézhetik az egészen kicsi­nyek is. Ne mulasszuk el az alkalmat! Egy sor titokzatos gyilkos­ság hozza izgalomba a jugo­szláv biztonsági szolgálat fia­tal tagját, „Forrófej”-t. A szálak egy elhagyatott helyre, egy kábítószercsempész banda hadiszállására vezetnek. „For­rófej” nem törődik a veszély- lyel egymaga indul, hogy felfedje az ellenséges szer­vezkedést. Még szerencse, hogy megpróbáltatásai köze­pette szép segítőtársa akad, Elsa, az Intgrpool embere. A „Forrófej” című film a2 alkotók nyilatkozata szerint első része egy sorozatnak, a „jugoszláv James Bondról”, „Forrófej”-ről. Bár a nézők nálunk egyetlen James Bond- filmet sem láttak, nagy részük tudja, milyen jellegű filmhőst takar ez a név és érdeklő­déssel várják kémek és ellen­kémek sok ravaszsággal és nagy testi ügyességgel, nem utolsósorban pedig vakmerő­séggel vívott küzdelmét. A sok kalandos fordulat mellett sikert ígérnek a film szép színei és a rokonszen­ves címszereplő, Bata Zivo- jinovic jó játéka is. MOteremiútogatés —- műterem nélkül Már a címből is minden bi­zonnyal sejthető, hogy fiatal, pályája kezdetén álló mű­vészről van szó. Hibó Tamás, aki pár hónapja került ki a budapesti Képzőművészeti Főiskoláról, Salgótarjánban telepedett le. — Bár nem itt születtem, tizenöt éve élek ebben a vá­rosban, emberi kapcsolataim Idekötnek — mondja. Emeleti lakása ablakából a dombra, az új gimnázium épületére, zöld bokrokra, szürke beton­lépcsőkre látni. Távolabb a Pécskő. Az ablakok tárva- nyitva. A lakás friss illatot áraszt, most festették. A szi­tuáció „honfoglalást” idéz, a bútorok festékesek, szanaszét állnak, kell még egy kis idő a berendezkedésre. Lakása tehát már van, mű­terme még nincs. — A két szoba közül az egyiket műteremnek haszná­lom majd, s természetesen azt remélem, hogy majd a jövőben felépülő műtermes lakások közül én is kapok egyet. Hibó Tamás másik reménye, hogy sikerüljön szocialista szerződést kötnie valamelyik salgótarjáni vállalattal, gyár­ral, üzemmel. Jelenleg ugyan­is még „állá6” nélkül él. Eddigi útja? 1967-től 1971-ig a varsói Szépművészetek Főiskolája, az Akadémia Sztuk Pienknych hallgatója volt, az utóbbi másfél évben népköztársasági ösztöndíjasként tanult itt. Mesterei közül Eugeniusz Arct festőművészt, s egy má­sik neves lengyel festőt, Gie- rowskit említi. — Gierowski több vászná­val örömmel találkoztam most Budapesten, a Műcsar­nokban rendezett lengyel fes­tészeti (kiállításon — mondja. Eugeniusz Arct festőmű­vészt a párizsi iskola, a Ma- tisse-kör tagjaként tartják számon Varsóban, a század- forduló tájékán hosszabb ideig Párizsban élt és alko­tott. Hibó Tamás Varsóban a festészeti és grafikai szakon tanult. Mit jelentettek számá­ra az itt eltöltött évek? — Tulajdonképpen Len­gyelország jelentette számom­ra az első tudatosabb ismer­kedésemet a világgal. A len­gyel művészeti közéletet, amennyire ez pár főiskolán töltött év után lehetséges, eléggé nyitottnak ismertem meg. Az általam újnak ítélt művészeti törekvésekkel ta­lálkoztam Varsóban. Nagy hatást tett rám a pop irány­zattal való közvetlen találko­zásom, amely szintén itt tör­tént.- Ez az irány stílusával, úgy érzem, maradandó hatást gyakorol rám. Hibó Tamás tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Főiskolán fejezte be 1972-ben. Grafika szakon végzett, tan­székvezető tanára itt Ék Sán­dor volt. Budapesthez koráb­bi tanulmányainak emléke is fűzi. Itt végzett képzőművé­szeti gimnáziumot, s szeretet­tel beszél egykori tanáráról, Viski-Balázs Látóiéról, s mű­vészetéről. A fiatal művész idén lett a Képzőművészeti Alap, s a Fiatal Művészek Stúdiójának Jutalomból kirándulás A szécsényi Mikszáth Kál­mán Általános Iskola ez év tavaszán nagyszabású ünnep­ségsorozat keretében emléke­zett meg az iskola névadójá­ról, Mikszáth Kálmánról. A rendezést a tantestület vál­lalta magára. A közelmúltban kellemes meglepetés érte a tantestületet. A nagyközségi tanács hétezer forintot jutta­tott az iskola tanárainak a színvonalas évforduló meg­rendezéséért. Az iskola dolgo­zói úgy döntöttek, hogy ebből az összegből közös kirándulá­son vesznek részt. Nagyon Jól sikerült kirándulást ren­deztek Pécsre, három napon át ismerkedtek Baranya ne­vezetességeivel. tagja. Salgótarjánban eddig két kamaratárlaton szerepelt, s az idei második salgótarjáni tavaszi tárlaton is találkoz­tunk néhány grafikai lapjá­val. Korábban Varsóban, an­nak egyik külső városrészé­ben, Pszczelinben volt önálló grafikai kiállítása, ahol főleg lengyelországi élményeiből származó tájgrafikákkal, s néhány ottani barátjáról ké­szített protréjával szerepelt. Ez a kezdet. — Tartalmában a realiz­mus alapján nyugvó művé­szetet szeretnék majd létre­hozni. Sok áldozattal, emberi helytállással épül itt a völgy­ben ez a város. Erről is szól­ni kívánok. Egyáltalán a dol­gozó, küzdő embert, szeretném művészetem középpontjába állítani, minden örömével, de bajával, botlásaival is. Grafikai lapokat mutat, a Város-sorozat néhány részét. Grafikusnak, vagy festőnek érzi-e magát? — Grafikusnak, aki majd fest is — válaszolja. Tóth Elemér Tanácskozás a nemzetiségi napról A napokban operatív bizott­sági ülést tartottak Rétságon, a VI. nemzetiségi nappal kapcsolatban. A nemzetiségi napot — mint hírül adtuk — augusztus 13-án rendezik meg Nógrád községben, s azon Csehszlovákiából, Léváról és Hontmegyerről érkező vendé­gek is részt vesznek. Az előze­tes becslés szerint, mintegy 250 szereplőre számítanak. A műsorközlő magyar, szlovák és német nyelven konferálja majd a műsorokat, A kultúr- csoportok sorában — többi közt — fellépnek a dunabog- dányi, a pilisszentlászlói ének­karok, a nógrádmegyeri ci­gányegyüttes, a Nemzetiségi Szövetségek Központi Együtte­se, s a rétsági járás nemzeti­ségi együttesei. Perecz László tudósító SZUTS DÉNES: Önqyhkossm ? 14 Kaszinó utcában 21. A pincér elhúzta a füg­gönyt, Éva az étteremből ki­látott a tengerre. Ivott a bor­ból, közben gondolatoan em­lékeit is ízlelgette. A sok vita ellenére akkori­ban mégis jó volt Dániellel együtt lenni. Moßt, házasságuk nyolcadik évében bevallhatja magának, hogy Dániel azok­ban az években lekötötte, iz­gatta, kielégítette, ö is igye­kezett alkalmazkodni hozzá, átvenni szokásait, beleélni magát gondolataiba. De sok­kal jobban tette, hogy hall­gatott Mártára, és közéleti si­kerét kihasználva a bánya­tervező intézethez helyeztette át magát. Csupa mérnök, ge­ológus, fizikus. Teljesen más társaság. Úriemberek. Mind­nek kocsija van, gyönyörű la­kása. .. Igaz, hogy időközben nekik is kiutaltak egy két­szobás lakást, de hol vannak még a modern berendezéstől. Dániel fizetéséből aligha te­lik kocsira, bútorra. Jobban élnek, százszorta jobban, mint amikor kezdték, de azok a ré­gi dolgok devalválódtak. Az étterem bejárata felől zajos, lármás társaság közele­dett. Mr. Morgan, egv ameri­kai kereskedő zöldfülű fia volt a leghangosabb. Elvből ivott és lármázott. Tegnap­előtt a társaságban azt ma­gyarázta, hogy a művészetek iránti szeretet és szimpátia egyetlen lehetséges kifejezése az ital és a felszabadult rö­högés. Feketén és széles, fény­lő képpel, kidülledő szemmel kísérte egy olasz beatzenész. Két hölgy volt még társasá­gukban, é6 mint megeresztett csapokból zuhogott belőlük a jókedv. Éva asztalához ültek. Mr. Morgan megragadta Szász- né kezét. — Éva.. 1 kérem.. 1 valaki önt várja a bárban... Megle­petés lesz — suttogta titokza­tosan Morgan. — Aztán me­gyünk a tengerre éjszakai ha- j ókázásra. Az asszony tiltakozni akart, de ekkor a bejárati ajtóban feltűnt Alfred Flessburger hó­fehér szmokingos alakja. Mo­solygott, amint az asztalokat kerülgetve közelített, aztán a karját nyújtotta. Mégsem a bárba mentek, hanem a kikötő felé indultak el, ahol a karéjosan fekvő öbölrészben számtalan csó­nak és kisebb halászbárkák sorakoztak. Az idő kellemes volt, meleg, de talán egy ki­csit fülledtebb, mint az utób­bi napokban. Amerre a meg­lehetősen zajos társaság elha­ladt, a kikötő pulóveres fér- fiai tekintetükkel követték őket. Mr. Morgan néhány köz­vetlen olasz szót kiabált fe­léjük, de az emberek nem vá­laszoltak. A hálóikat, kötelei­ket hajtogató halászok rájuk se figyeltek. — Ez nem Olaszország — szólalt meg Flessburger töké­letes angol kiejtéssel —, itt nem lengi be a földet, s a vi­zet, mint ott, az a könnyed levegő, s mediterrán derű. ön tévedés áldozata, Mr. Morgan. Elérték a hatalmas testű motorcsónakot, Flessburger fi­atalos lendülettel ugrott rá és lekapcsolta a ponyvatartó fü­leit. ' — Segíthetnek a fiúk — je­gyezte meg, mire Morgan és az olasz is a csónak tatjára lépett. A csónak elején ívben meghajlott üveglap feszült, s amikor Flessburger benyom­ta a slusszkulcsot, az akku­mulátor tölteni kezdett, gomb­nyomáéra tető is húzódott fö­léjük. — Ez igen — kiáltott lelke­sen Morgan, és a berendezést kezdte szemügyre venni. — Valóságos kis jacht, de biz­tosan mozgékonyabb és gyor­sabb. Svéd gyártmány? —Egy feliratot betűzött. — Csak egyes darabjai — válaszolt Flessburger. — Né­met konstrukció. Tudják — s nem kis gúnnyal folytatta, — megbízható, pontos... Beszálltak, Flessburger be­kapcsolta a reflektorokat. Gázt adott, és a motor, akár egy csendes járású óra, duru­zsolni kezdett. Aztán egy vá­ratlan, erős rántással, mint­ha a tengert kihúzták volna alóluk, a hajótest felemelke­dett, és máris repültek. Éva Flessburger mellé került. Egyik kezével összehúzta nya­kán ruháját, mert a fülke nyitott hátuljáról bevágott a szél. Itt már sokkal hűvösebb volt, mint a parton. A tiszta égen csillagok ragyogtak. — Hallja, Flessburger — ki­áltott Morgan, hogy túlhar­sogja a motor és a víz súrló­dásának zaját. — Maga egy öngyilkosjelölt... — Túloz, Fred — ordított vissza Flessburger. — Szeret­nék még egy-két évet jól el­tölteni. Egy ilyen öreg em­bernek már.. . — Ezt úgy, s olyan hangsúllyal mondta, hogy érezzék, maga sem hisz ebben. Éva a férfira nézett, a ref­lektor visszaverődő fénysuga­rában megcsillant jtt-ott őszü­lő haja. Fehér szmokingjában, kifogástalan ingében, arcán azzal az enyhe megvetéssel — amivel általában az embere­ket kezelte, és ami korábban még ellenszenvesnek tűnt fel benne — most olyan volt, mint a Dédi által sokszor megrajzolt német katona min­tapéldánya : erős, bátor, me­rész. — Még egyszer kerüljük meg! — kiabált Fred Morgan Fles6burgernek, mert egy ér­dekes formájú szigetre buk­kantak. A gyógyszerész szó nélkül balra fordította a kor­mányt. — Maga pedig próbáljon meg egy palackot kibontani — szólt Antóniónak. A fiú fel­kelt és majdnem rázuhant a nőkre, akik visítottak. — Aligha lenne jó hajós magából — nevetett a kölni gyógyszerész. — De majd az ital helyrehozza. Az asszony — miközben a csónak szélsebesen repült a vízen, és a többiek hol nevet­ve, hol sikongatva adtak a kellemes szórakozás fölötti örömüknek kifejezést — mér­legelt, határozott, döntött, anélkül, hogy becsapta volna önmagát. Még semmi sem ala­kult ki benne végleges formá­jában, . de azt már tudta, Flessburgert nem ereszti ki a kezéből. Érezte a férfi pillan­tásaiból, szavaiból, hogy az az éjszakai kirándulás is neki szól, mint az utóbbi napok­ban minden, s ez a kedves, de könnyelmű társaság csak a statisztéria, akik azért kelle­nek, hogy fényesebb legyen az előadás. Flessburger lassított, mert hajó közelébe értek. A társa­ság azt kívánta, nézzék meg közelebbről, s ő szívesen en­gedett a kérésnek. Nagy ívben kanyarodva vágott az útnak. Mozdulatait reflexszerűen vé­gezte, oda sem figyelt, mit tesz, mégis kitűnően vezette a kis hajót, akárcsak a Merce­desét. Végeredményben neki túl sok köze nem volt addig Ba­látai Jenőhöz, Szászné apjához, amíg az az estély Rajnissnál el nem következett. Ludger Westrick nagyon sokat segített neki, és az Auslandsorganisa­tion der NSDAP magyaror­szági körzetébe tartozók is ö azt hitte, amikor Berlinből el­indult, miután meghallgatta Werner Daitz és I-Iugen berg aggodalmas jóslatát, hogy a magyar ügy pokoli nehéz játszma lesz, nehezebb mint volt például a norvég vagy a jugoszláv. Az úgy indult, mintha vajat kellett volna ke­nyérre kenni, és csak később mérgesedett el. A többiek ne­hezen kezdődtek és könnyeb­bé váltak. Ám Magyarorszá­gon akkor semmiféle ellenál­lás nem volt, sőt... Emlék­szik, Clodius milyen optimis­tán jelentett Ribbentroppnak: „Gazdasági kérdésekben a magyar kormány magatartása nem ad okot arra, hogy Né­metország részéről komolyabb kifogások* merüljenek fel.” És tényleg, ez az egész ba- uxitos trupp, a grófjaikkal, gyárosaikkal együtt... Csak pénz legyen. Ezt adták elő a legrafináltabb és a legegysze­rűbb formában, miközben je­lentőségteljes szivarfüstfelhő- be burkolták magukat. Dr. Werner Daitz a hasát fogta Berlinben, amikor elmesélte neki, hogy Mayer Ödön azt kérte tőle, tudna-e tíz agarat küldeni Németországból, és ő cserébe hajlandó a Tröszt ter­veit megmutatni. Ott nem kellett könyörögni — gondol­ta Flessburger — minden ment, mint a karikacsapás. A bauxitért akkor még fizettek. Éppen akkor kezdődött a ne­hézség, amikor úgy kellett megszervezni az anyag átvé­telét, hogy majd a második világháború után egyenlítik ki a számlát. Amíg pénzt kap­tak, adtak azok mindent, a Horthy hózentrógerjét is el­adták volna, de előbb-utóbb rá kellett térni a lényegre. Szerencsére addigra sikerült minden adatot, információt megkapni. Még a házak belső alaprajzát is ismerték. Min­den készen állt a gazdasági hatalomátvételre. Neki tulaj­donképpen kiadták az utasí­tást. .. Balátairól is megtudott mindent. A diplomáciai posta kéthetenként vitte a jelentést. Itt járt, ott járt, mit mondott, mire költött, kivel mit be­szélt. Nem volt nagy munka. És ha azt az aktatáskát nem lopja el tőle az Intelligence Service?... Máig sem érti. Mi keresnivalójuk volt ebben az ügyben? Persze, súgtak az amerikaiaknak. Ha most en­nek a tökfilkó Morgannak azt mondaná: gyűlöli az egész an­golszász bandát, mert 1938- ban a müncheni pályaudva­ron lóvá tették, és legszíveseb­ben vízbe fojtaná őket, ak­kor. .. Nos, ez a bárgyú alak azt hinné, ez egy újabb „va- gányos” tréfa és nevetne raj­ta. Flessburger a hajó kürtjére riadt fel gondolatai Dől. Túlsá­gosan közel merészkedett. Megfordította hát a kormányt, a partot célozta meg teljes se? bességgel. Eleget szórakoztatta őket. Itt az ideje, hogy megszaba­duljon a társaságtól. Még Évával úgy is vissza kell jön­nie a tengerre. A társaság, Barbara javas­latára azonnal a bárba sietett. — Megyünk mi is, csak még Évával fordulunk egyet — mondta ellentmondást nem tűrő hangon Flessburger. Az asszony nem tiltakozott. Ami­kor a társaság eltűnt, Fless­burger hátrasimította homlo­kába hulló fürtjeit, meghúzta magán a kabátot, s mintha jelentene valakinek, azt mond­ta: — Azt akarom, hogy vála­szoljon — a hangja konok volt és erélyes —, kellek ma­gának? Először, mintha gúny csil­logott volna az asszony pillái alatt, de gyorsan kialudt. Fe­jével mintha bólintott volna, (Folytatjuk) % NÓGRÁD — 1972. augusztus 2„ szerda

Next

/
Thumbnails
Contents