Nógrád. 1972. július (28. évfolyam. 153-178. szám)

1972-07-11 / 161. szám

Képernyő előtt

Mit 1 Hí!Mák

Ügy gondolom, keveset veszített csak bájából a Ki mit tud? vetélkedő, alig-alig csökkent az érdeklődés a korábbiakhoz képest, s ha akadnak Is ellenérvek, azok nagyobba- ra a játékvezetőnek, kisebb részben a zsűrinek tulajdoníthatók. A néző boldogan fedezi föl, hogy a fiatalság körében szép számmal akadnak, akik csiszolják, edzik. lefoglalják magukat értékes, munkájukon kívüli elfoglaltságokkal. hobbykkal, sőt, egyesek műkedvelésük tárgyából olykor már profi színvonalat érnék el. Természetesen, igazi értéknek mégis azt találjuk, ami szórakozásképpen hozza felszínre a lány , vagy fiú (esetleg mindkettő és többesszámban!) képességét. S minden elismerés a Televíziónak, hogy ezeket a nagyszerű képességeket, tudásokat, teljesítményeket közszemlére teszi, s így szinte részvevőivé válhatunk a nemes vetélkedőnek!

Néha elcsodálkozom azon, mennyire hatalmába kerít bennünket a versenyszellem, mennyire csak a győzelemért, a helyezésért szurkolunk, ahelyett, hogy a műsor összességéért és színvonaláért drukkolnánk. A döntő azután meg kellett győzzön bennünket, hogy a helyezés nem minden. Első, de még hatodik is csak egy vel-senyszám lehet, márpedig a kiválóak túlontúl sokan vannak. Hányszor előfordult a tárgyilagosságra töj-ek- vő zsűrivel is. hogy csak egykét pontszámmal tudott valamelyik versenyzőnek többet adni nagyon jó képességű riválisánál!

Éppen ezért nagyon jónéven vettük volna, ha a maratoni döntőt két hosszú távúra bontották volna szét, mert a hattól szinte éjfélig tartó vetélkedő zsűrit, szereplőt, nézőt egyaránt kifárasztott, a műélvezet és talán a döntés is nagyobb erőfeszítést igényelt! Néptánc, népdal, vers és hangszerszóló bőségesen elég egy estére. A tánczene és az egyéb kategória viszont egy külön esztrádműsort alkothatott volna. Ezt a döntőt ugyan már végigszenvedtük (mert ki hajlandó pont a végéből mulasztani?), de a jövőre nézve, jó lenne megszívlelni ezt a többek véleményéből táplálkozó tanácsot.

Egyébként sok a vita azon is, hogy nem romlott-e a korábbiakhoz képest a Ki mit tud? színvonala? Ezt én nem állítanám, szerintem, az okozhat egyesekben kétségeket, hogy a színvonal közel sem egységes, inkább hullámzó, s igazán kiugró egyéniség is, mint például Baranyai Zsolt, a furulyái, vagy Simái Gyula. az egyensúlyozó művész, csak egy-kettő akadt. Sőt, a kiugró tehetségek is elprofisodtak a sok elő- és középdöntők során. s a kis Mazsaroff Mária, a csángó dalok éneklője, vagy Szabó Olga, a korábban mértéktartásával sikert arató versmondó is játszott már a döntőben, mitöbb Simainak is annyit hangsúlyozták természetes' szerénységét, hogy nem győzte a döntőben bizonygatni, S éppen ez a fő veszély, ez a szakmai modorosság, amelyet Major, Szinetár, Pernye és Vámos nem győzött hangsúlyozni.

Némi szomorúsággal állapítottuk meg, hogy az idei döntőből hiányzott a nógrádi versenyző, noha a megyei döntőből egy egész önálló műsorra elegendően jutottak tovább. Igaz. hogy a legtöbben amatőrként fél- vagy egész profikkal szemben maradtak alul, mint például a Gellért Szállóban és az Ifjúsági Parkban rendszeresen fellépő zenekar. vagy a rádió tánczenei stúdiójában tanuló tánc- dalénekes és így tovább. Csekély vigasz, hogy a döntő győztesei között mégis került egy nógrádi is: a karancsbe- rényi dr. Natkó Gyula, aki pénzjutalmat kapott az „egyéb” kategória találóbb elnevezésére szolgáló ötleteiért.

Nyomasztólag hatott Megyeri Károly ötlpttelen, sivár, kellemetlen bakikkal tarkított műsorvezetése: fájdalmas

megállapítani, hogy eljárt fölötte az idő, sokkal frissebb, csillogóbb, modernebb műsorvezetésekhez vagyunk hozzászokva. Az elő- és középdöntők szomorú tapasztalatai alapján reménykedtünk lecserélésében. a maratoni döntőn bizonyára sokat frissíthetett volna egy jól sikerült csere.

Várjuk a legközelebbi Ki mit tud?-ot.

Lakos György

Nyeremények a könyvsorsjátékon

Nógrádiak is vetélkednek

Vasárnap, július 16-án harmadik részéhez jutóit a „Kell a jó könyv” című játékos cl- vasóvetélkedő. amelyet a televízióban Horváth János vezet. A 3. rész, amely a „De rémes nehéz a harc ezek ellen. .címet kapta- a szovjet hatalom kialakulásának küzdelmes éveiről, a külső és belső ellenséggel folytatott élethalálharcról számot x adó könyvekkel foglalkozik. A vetélkedőn Baranya, Győr, Nógrád és Pest megye, valamint a főváros első, ötödik és nyolcadik kerülete méri ösz- sze tudását. Nógrád megyét négyen képviselik, mégpedig. Bolyós L ászióné üveggyári szakszervezeti könyvtáros, Kosik Ferenc honvéd- Szspsi István és Tóth Ferenc MTH-s tanárok.

A könyvtárról tárgyaltak

A járási feladatkörű és a körzeti könyvtárak vezetőinek részvételével tanácskozást tartottak tegnap a salgótarjáni Balassi Bálint Megyei Könyvtárban. Szabó Ernőné előterjesztésében megvitatták a Művelődésügyi Minisztérium által kiadott szakmai irányelveket, valamint a 18 éven aluli ifjúság könyvtári ellátását. Kojnok Nándor, a könyvtár igazgatója, a megyei tanács közművelődési határozatának a könyvtárfejlesztésre vonatkozó határozatait ismertette, majd a járási feladatkörű könyvtárak igazgatói számoltak be idei tervük első félévi teljesítéséről.

Színházi hír

Szerdán, július 12-én a debreceni Csokonai Színház vezetősége folytat tárgyalást a salgótarjáni Megyei Művelődési Központ vezetőségével a jövő évad műsorprogramjáról, A szolnoki Szigligeti Színházzal már részben megegyeztek. A szolnokiak előreláthatólag tíz bemutatót tartanak, két napra és három előadásra csökkentett időbeosztásban. A tervek szerint a művelődési központ többfajta bérletet ad ki, mégpedig kettőt a felnőttek és egyet az ifjúság számára és a színházak vendégjátékával együtt a jövő évadban húsz előadásra lehet számítani.

A napokban tartották meg a könyv- és ajándéksorsjegyek sorsolását és ezzel kapcsolatosan kérdéssel fordultunk a két salgótarjáni könyvesbolt vezetőihez. Milyen nyeremények jutottak vásárlóiknak?

Ezek szerint ezen a sorsoláson nógrádi nyereményhullás volt. A Tanácsköztársaság téri könyvesbolban a könyvsorsjegyekkel mintegy negyven 40—100 és ötszázforintos

2.

Szász Dániel újságíró elővette e jó előre előkészített papírokat és a magnetofont, készen arra, hogy bekapcsolja. Már nyúlt is feléje, de mozdulata eltört, gondolatai újból és újból a régi eseményekre irányultak. Otthon eszébe sem jutott, hogy felesége nagyanyja, a Dédi, egy volt bárónő, a pesti társaság egykori szépasszonya, hiszen a szegény öregasszony ismeretségük kezdetén, az ötvenes években még Kutassy profesz- szorék cselédszobájában

nylonkendőket festegetett. De lám. elég volt a tengerpartra jönni és a forradalmi évék eseményei, amelyek megfosztották rangjától és részvényplakettjeitől, eltűntek. Elég volt meglátni hajdani hódításait és gáláns kalandjai színhelyét. a valamikori Fiúmét és Abbáziát, újra bárónővé, nagyvilági dámává vedlett vissza.

Szász meglehetősen vegyes érzésekkel figyelte mint ébred fel negyedszázados álmából, mint regenerálja érzékszerveit, mozgását, hanghordozását. Szász Dániel felesége Ba- látai Éva pedig akaratlanul is segítette ezt az átváltozást.

— Minden kifogástalan itt, ugye Dédi? — kérdezgette nagyanyjától, kedveskedve. — A nap, a szél. a víz, a fűszerezett húsok, a saláták, a gyümölcsök, az italok — és Dédi boldogan rábólintott. A kaliforniai nyarak jutottak eszébe, ahol kisebb birtoka volt. az olasz katedrálisok, az

nyereményekhez jutottak a sorsjegyvásárlók, az ajándéksorsjegyekkel viszont három 1000' egy 500, három 200, kilenc 100 és huszonöt 50 Ft-os nyeremény került Nógrád megyébe. Jól jártak a Pécskő utca 3. alatti könyvvásár lók is, a számos negyvenforintos könyvsorsjegy-nyereményen kívül az ajándéksorsjegyekre 500> 100 és 40 forintos nyeremények jutnak.

isztambuli fehér házsorok,

ahol valamikor annyit járt. Es eltűntek az „oroszok bejövetele” utáni „szörnyű” évek, a cselédlakás, a beszegésre váró nylonabroszok ... Azzal a kézzel kellett ezt végezni, amelyre valamikor Krupp, Thyssen. Ghorin Ferenc lehelt érzelmes kézcsókot... vegyigyárát lebombázták, részvényei elértéktelenedtek, leánya férjét, Balátai Jenőt hiába finanszírozta... A jugoszláviai nyaralóhelyen eltöltött napok elfújták azonban Dédi roséz emlékeit.

Szász Dániel a terasz másik oldalára sétált és az üdülő előtti autóparkolóra nézett. Alfréd Flesssburger kölni gyógyszerész, akivel a Dédi 30 év után itt összetalálkozott, éppen a slusszkulcsot húzta ki piros színű sport Mercedeséből és leállítva a motort, megindult a szálló felé. Szász a kerek arcú. zárt mosolyú férfit figyelte és közben arra gondolt, milyen érdekes szeszélye a sorsnak, hogy Dédi és ő most összefutottak.

Dánielnek nyaralásuk első napjai is eszébe jutottak, akkor találkoztak először a piros Mercedes gazdájával. A hegyek felé sétáltak ketten Évával, szembe velük az úton kocsi jött, majd gyorsan elporzott és Szász a pillanat törtrésze alatt látta felvillanni a kocsiban ülő 60 év körüli szikár, kemény vonású. mo- solytalan arcú férfit. Kalapja, szemüvege, kezén a kesztyűje, a gazdag úrvezetőt mutatta. Éva megtorpant és az autó vágta léghuzatban férje karjába kapaszkodott, miközben

4 NÓGRÁD = 1972. jújius U„ kedd

""■■■■ * 1 1 .....................

SZUT

S DÉNES:

Öngyilkossá^ ? «4 Kaszinó utcában

Egy rendőríelügyelő vallomása az államügyésznek

A mai olasz filmművészet egyik sajátossága, hogy megszaporodtak a nyíltan politizáló, éles társadalom- kritikai hangon 6ZÓ1Ó alkotások. A neorealizmus nagy korszaka után éppen ezek a művek hoztak nemzetközi sikert és elismerést az olasz filmgyártásnak : legutóbb a cannes-i fesztiválon kapott megosztott nagy dijat Francesco Ro- si: „Matteiügy” és Elío Petri: „A munkásosztály paradicsomba megy” című alkotása. E filmek az esetek nagy részében valóságos eseményeket elevenítenek meg és a rendezők a témául szolgáló „kényes ügyekben” nem kerülik meg a nyílt állásfoglalást. Ha ezek után az elkötelezettség magas művészi színvonallal párosul, akkor — a sokszor hagyományos technika és esztétika ellenére — kiemelkedő filmalkotás születhet.

Ilyen kivételesen nagy film ak „Egy rendőrfelügyelő vallomása az államügyésznek”, amelyet Damiano Da- miani rendezett, akinek eddigi két legsikeresebb filmje is — A bérgyilkos, Mint a bagoly nappal — a maffia tevékenységéről 6zólt é6 most is Olaszország e legkényesebb kérdéséhez nyúlt. Teljes objektivitással tárja fel az eseményeket, még az eredeti helyszínt, adatokat és neveket is alig leplezi: a helyszín Palermo, az utca, melynek felépítése ötven gyilkosságba került, a Lazio út (a filmben Plebistico út), a maffiavezér Luciano Liggo (a filmben Lumunno) és végül Scaglione palermói főügyész, aki a filmbeli Triani államügyész modelljéül szolgált. Napjaink olaszországi eseményei tragikusan aktuálissá, nyílt vádirattá tették a filmet, bizonyítva, hogy ami benne túlzásnak, kitalálásnak látszik, való igaz. Néhány mozzanat csupán:

— Scaglioneval géppisztolysorozat végzett a palermói temető bejáratánál;

— az 1969-es milánói bombamerényietek gyanúsítottja Giuseppe Pinelli kihallgatás közben „kiugrott” Calabresi rendőrfőnök negyedik emeleti szobájának ablakán;

— néhány hónappal később Calabresi rendőrfőnököt lakáig ajtajában „intézik el” két pisztolylövéssel — és a tetteseknek egyik esetben sincs semmi nyoma.

A 6ort lehetne folytatni, de így is nyilvánvaló, hogy a maffia már nem csupán szicíliai és céljai messze túlmutatnak a, vagyonszerzésen, hiszen a Calabresi-ügy után az „Le Borghese” című újfasiszta lap így írt:

„... most már betelt a mérték; elég a kommunisták és cinkosaik gyilkosságaiból.” Majd kijelentik, ha a kormánynak nincs ereje rendet csinálni, akkor majd csinálnak ők. Ez a hang pedig Ismerős és következménye is az: 1922 novemberében „mar- cia su Roma” néven vonult be a történelembe...

Ezáltal válik a film a de- misztifikációt szolgáló jelentős művé, hiszen a palermói építési bűnügy történetén túl leleplezi az igazságszolgáltatás és a maffia kapcsolatát és rávilágít azokra a feltételekre, amelyek lehetővé teszik a politikai terrort, az igazság elhallgattatását. Damiani

szenvedélyesen vádol és ez a szenvedélyesség ragadja magával a nézőt, s így lesz a film egyike azon ritka alkotásoknak, melyek az igényes kritikának és a nagyközönségnek egyaránt tetszenek. A moszkvai fesztivál aranydíja és a film látogatóinak száma bizonyíték erre. A főszerepeket neves színészek alakítják. Franco Nero, Martin Balsam és Marilu Tolo — akik a dokumentációs pontosság mellett megőrzik egyéniségüket és nagy részük van a sikerekben csakúgy mint Claudio Ragona operatőrnek és Riz Ortolan! zeneszerzőnek, akik sohasem öncélúan, de nagymértékben fokozzák a film drámai erejét, hatásosságát.

Korill Ferenc

hátraforulva az autó rendszámát figyelte.

— Csodálatos kocsi, mondta Éva és Dániel ügyet sem vetett erre a megjegyzésre, folytatta magyarázatát a római utakról, légiókról, aztán a crnagorácokról, akik a második világháború partizán- harcaiban a legkitűnőbb céllövők voltak.

— Azt hiszem, azon az úton verték vissza először a németeket — mutatott a hegy neremére. a kanyargó szerpentinre.

— A németeket? — kérdezte dacos, kis gúnnyal a felesége — a németek mégis Mercedesszel vannak itt —, s Szász erre nem tudott mit válaszolni.

Alfréd Flessburger — Szász hangosan kimondta a nevet és a másodszori találkozásuk jutott az eszébe. A szálló bárjában kellemes, halk zene szólt, Évával táncoltak. Ö nem akart inni és szeretett volna korán lefeküdni, hogy tiszta és világos aggyal tudjon másnap az anyaggal foglalkozni. de a társaságnak túl jó kedve volt, nem hagyhatta ott őket. Amikor a zenekar nagyon gyors számra váltott, Évával visszatértek asztalukhoz.

— Dédi, csak nem vagy rosszul? — Éva ijedten kapta fel nagyanyja asztalon nyugvó kezét és pulzusát tapogatta.

— Nem, semmi, már elmúlt

— nyögte sápadtan a bárónő, de szemét néni tudta levenni egy távoli pontról... Szász követte tekintetét... Az egyik fekete, bőrhuzatú fotelben a Mercedes tulajdonosa ült. A férfi felemelte poharát és diszkréten meghajolt az idős hölgy felé.

— Dédi, te ismered őt? — kérdezte Éva.

— Valami rémlik nekem drágám, bár az emlékeimből oly sok arc merülhet föl, hogy már nyugodtan összekeverhetem őket.

Éjfél felé a zenekar öreg

szerszámokat vett elő, tambu- ráztak. Meleg volt, sokat ittak és a társaság a zenészekhez csatlakozva, énekelni kezdett. Francia, angol, olasz, szerb szavak keveregtek a levegőben. összefogóztak, egymás vállára téve kezüket, körbetáncolták az asztalokat. Dánielt is befogták. A lánc rövidesen összesodorta őket Alfréd Flessburgerrel... Fújtatva, lihegve ült le asztalukhoz, mélyen bókolva csókolt kezet a hölgyeknek.

Kiderült, Dédi ismeri Fless- burgert.

— Bajor származású vagyok mondta Dédi Szásznak — életem felét Németországban töltöttem. Holnap feleleveníthetjük emlékeinket — mondta a bárónő és a kölni gyógyszerészre nézett. Flessburger pezsgőért szalasztotta a pincért „találkozásunkra inni kell. hölgyeim!” Aztán a környék látványosságairól, az olajfákról, a teraszosan művelt földekről, a népek szokásairól beszélgettek. — A magyar konyha kitűnő — mondta Flessburger.

— Ügy találja? Nézett a szemébe Szász. — Járt talán Magyarországon ?

— Igen, a háború előtt export-import ügyleteket bonyolítottam ... Apropos ... Megvan még a jó öreg Astoria?

A pezsgőzést vidám csevegés követte. Szász agyában, karjában a szesz jótékonyan szétáradt, jó volt feloldódni a kellemes társaságban, a szórakozó emberek között.

— Ez egy nagyon gazdag pasas — mondta neki Éva, már a szobájukban, s Szász arra gondolt, Évánál újabban az élmények, érzések önmagukban értéktelenek, ha valamiféle érdekkel nem kerülhetnek kapcsolatba.

— Hiába, ezeknek mindig jól megy — az asszony mélyet sóhajtott.

Szász nem akart erről beszélni. Éva elaludt. Dániel

könyvet vett elő, olvasott, de az sem hozott álmot a szemére Levegőre vágyott, ezért hát csendesen felkelt és láb- ujjhegyen kisettenkedett a szobából. A portás a pulton bóbiskolt, Szász hangtalanul elment mellette és kisétált a kapun. Gyönyörű, csillagos éjszaka volt, a pálmák között enyhe szél sustorgott. A tenger felől friss levegőt hozott a misztrál. Szász a partnak tartott, a napozókosarakat kerülve érte el a vizet. Visszafordulva a magas, sötét hegyek felé nézett, aztán a parti lámpácskák irányába. A szálló harmadik emeletén az egyik erkély mögül világosság szűrődött ki. A Dédi szobája! ... Nem tud aludni?... Mindig kitűnő alvónak tartotta magát. Szász közelebb sétált és felkukkantott az üvegezett erkélyajtóra. Az összehúzott függönyök mögött két mozgó alakot látott a szobában. Csak nem lett rosszul a 72 éves matróna?... A pincér van bent nála, vagy az éjszakai személyzet valamelyik tagja ? Szász várt öt—hat percet, de az alak csak nem távozott.

Meg kell néznie ki az! Szási megkerülte a földszinti verandát, belépett a kapun és felsietett a harmadik emeletre. A folyosó csendes és kihalt volt. Nesztelen léptekkel ment az exbárónő szobájáig. Fülét az ajtóra tette. A szobából német nyelvű beszédet hallott, de a szavak, sajnos, érthetetlen hangcsomókká álltak ösz- sze. Nem akarta, hogy rajtakapják, és a közeli mosdóba osont. Az ajtót kicsit nyitva; tartva figyelte, ki távozik a Dédi szobájából.

Negyed óra múlva nyílott az ajtó és meglepetésére Dédi újkeletű és egyben régi ismerőse, Alfréd Flessburger tűnt fel. Némán bólintott a bárónő felé. aztán sietős léptekkel távozott.

(Folytatjuk)