Nógrád. 1972. július (28. évfolyam. 153-178. szám)

1972-07-11 / 161. szám

Fiatalok Káliói kisleány Fotó: Kulcsár A negyedik kerék A férfiak a major körül dolgoztak. Borsót, lucernát kaszáltak, gyűjtöttek. Amikor az elnök, Francia József ná­luk járt, elégedetten nyugtáz­ták a napot. A takarmány szé­pen fizet. Az idén már nem lát szükséget a közös állatál­lomány és jut a lucernából a háztáji jószágoknak is. Nem panaszkodtak az asszonyok sem, akik Varsányban meg Sipeken a málnát szüretelték. Legfeljebb a fagyot szidták, amely májusban csapott rá a gyümölcsre. Így aztán a fe- keteribizli, meg a málna 600 ezerrel kevesebbet hoz, mint ahogy számoltak vele. De, ami a közös munkát il­leti, szervezettebben, fegyelme­zettebben dolgoznak a tagok, mint tavaly, vagy az azt meg­előző években tették. Kétség­kívül a legjobb ösztönző, hogy április óta nemcsak a járan­dóság 80 százalékát, hanem a teljes bért fizeti tagjainak a szövetkezet. Ügy tűnt, a zűr­zavaros esztendők után, végre magára talál a három község határában gazdálkodó, 900 tagot számláló Üj Kalász Tsz. A múlt Egy—másfél esztendeje nagy port vert fel a szécsényi já­rásban, de a megyében is a hétezer holdas varsányi ter­melőszövetkezet esete. A ki­váló gazdálkodási adottságok­kal rendelkező, Ipoly-völgyi termelőszövetkezet fölött ösz- szecsaptak a hullámok. Fran­cia József, az elnök csaknem hárommillió forintban össze­gezte a közös gazdaság veszte­ségét, a különböző alapok hiányát az 1970-es évet záró közgyűlésen. Ráfizettek a nö­vénytermesztésre, az állatte­nyésztésre. Az utolsó hónap­ban arra sem volt pénzük, hogy a tagoknak fizessenek. Sokan mentek akkor Varsány- ból a városba, biztosabb mun­ka. kenyér után. Nemcsak az új vezetők, Francia József, az elnök, To- rök László, a főagronómus, de Fábián István, Bárány István, Kiss Vince, meg a közös gaz­daságot féltő többi gazdaember is sokat töprengett, tanácsko­zott, vitázott akkoriban. Vai- mennyien jól látták, hogy nemcsak az időjárás volt a vétkes. Ennél sokkal nagyobb bajt okozott meggondolatlan vezetés, a szervezetlenség, a fegvemezetlen munka. Most egyre inkább bebizonyosodik, mennyire igazuk volt. A jól átgondolt, az adottságokhoz igazodó tervek, a korszerű ve­zetési módszerek, a szervezett munka eredményei, ha szeré­nyen is, de mutatkoznak. A mostani zárszámadáskor már kevesebb gond felhőzte a vezetők, a tagok homlokát, mint korábban. Az elmúlt esz­tendőben veszteség nélkül zárt a szövetkezet. Hogyan sike­rült a nehéz esztendők után, viszonylag rövid idő alatt idá­ig jutniok? Francia József, a közös gazdaság elnöke szerint egészen egyszerű a titok nyit­ja. A szövetkezet vezetői a szanálási bizottsággal együtt alakították ki a legfontosabb teendők rendjét. S végig azon fáradoztak, hogy következete­sen végrehajtsák az „előíráso­kat”. Azt sem titkolta az el­nök, csak most tűnik minden ilyen egyszerűnek. Sokszor ér­telmetlennek tűnő vezetőségi ülések, közgyűlések, meg nem tartott ígéretek, határozatok nehezítették az utat. De a ne­hezén azért túljutottak. Következetesen A tavalyi és az idei eszten­dő is pontosan, szépen simul a szövetkezet ötéves fejleszté­si programjába. A növényter­mesztés szerkezete, az állat- tenyésztés egyre inkább az, adottságokhoz igazodik. A 16 növényből mindössze hat maradt. Török László, a kö­zös gazdaság íőagronómusa mondotta, hogy ebből is a búza és a burgonya hozza a fő jövedelmet. Burgonyát 400 holdon, búzát 1000 holdon ter­melnek. A termesztés munká­latait komplex gépesítéssel, kemizálással próbálják meg­oldani. A munkabérrel, az emberi erővel is okosabban, hasznosabban gazdálkodhat­nak így. A népes asszonyse­reg foglalkoztatására az ad­dig alig termő domboldalakat málnával, feketeribizlivel te­lepítették be. Szakosítják az állattenyész­tést is. A sertéstelepet felszá­molták, mert az nem u nye­reséget, hanem a veszteséget növelte a gazdaságban. Most pecsenyebárányokat exportál­nak Olasz- és Spanyolország­ba, s a korábbinál intenzí­vebb szarvasmarha-tenyésztést honosítanak meg. Egy-két év múlva olyan feltételeket te­remtenek, hogy a tehénlét­számot legalább 300-ra növe­lik, s a tenyész- és vágóállat­értékesítés is többszöröse le­het a mostaninak. ( Biztató eredmények Az idei eredményeket sem az elnök, sem a főagronómus, sem Tóth Ferenc, a szövetke­zet párttitkára nem tartja éppen rossznak, összességében amolyan közepes esztendőre, számítanak. A gyümölcsöst fagy érte, de burgonyából és búzából lényegesen jobbak a kilátások, mint tervezték. Ga­bonából jó 19 mázsát jósolt az elnök. A főagronómus a burgo­nya holdankénti hozamát nem adta alább 90 mázsánál. Török László magyarázta, hogy a korábbi táblaszéli al­kudozások helyett kidolgozták valamennyi munka bérezését. Átlagosan 70 forint körül szá­molták minden munkanap ér­tékét. A ledolgozott napok után, havonta rendszeresen, fizetést kapnak a tagok. A gazdaságban még 1968-ban döntött a közgyűlés, hogy ga­rantálják a bért a tagoknak, alkalmazottaknak egyaránt. Ezt most április eleje óta si­került megvalósítaniok. A korábbi esztendőtől lé­nyegesen kedvezőbben alakul a gazdálkodás, a közös mun­ka a varsányi termelőszövet­kezetben. A gazdaság vezetői, tagjai mégsem táplálnak hiú reményeket az esztendőről, Találóan jegyezte meg Tö­rök László, a szövetkezet fő- agronómusa: annyit sikerült elérniök, hogy a szövetkezet szekerének három kereke már kint van a kátyúból. Jó lenne minél előbb biztos talajra ten­ni a negyedik kereket is. Vincze Istvánné Még a gépkocsiban ülő Is alig várja, hogy vége legyen annak az útszakasznak, ame­lyik a szelei elágazótól Bár­odig vezet. Mély kátyúk, víz­zel borított gödrök teszik pró­bára a gépet és embert egy­aránt. Az út szinte járhatat­lan. — Csöngettünk már mi is ahová csak lehetett — fo­gad a tanácsházán Susán Ist­ván, a községi tanács elnöke. Sajnos, eddig nem jutottunk előbbre. Mi azért bizakodunk. Egyszer majd csak megcsinál­ják ezt a számunkra rendkí­vül fontos utat. Bevallóm, már nagyon ré­gen jártam Bárnán. Utoljára akkor, amikor NÓGRÁD-na- pot szerveztünk a községben. — Azóta sok minden meg­változott itt — tájékoztat a tanács elnöke. Győződjön meg a változásról a saját szemé­vel Érdemes, hiszen az ak­kor szóvá tett, s elhangzott kérés közül nagyon sok meg­valósult, a megvalósulás út­ján jár. Nem kérettem magam. Csat­lakoztam az alig 28 eszten­dős tanácselnökhöz, aki ; a harmadik éve élvezi a község választóinak bizalmát. — Állítom, hogy húsz-hu- szonkét év alatt nem kapott annyit ez az alig több mint ezerháromszáz lelket számlá­ló község, mint az elmúlt öt évben. Nem kell a falu szélé­ig menni, induljunk el innen az iskolától. Kedves nekem ez az iskola. Nemcsak azért, mert ide jártam, hanem azért is, mert a szomszédságában la­kik a mama is. A mama. De sokat hallot­tam már róla. s elhunyt fér­jéről. Susán M. Józsefről, aki 1917-től vett részt a munkás- mozgalomban. 1919-ben vö­röskatona volt, 1945-ben pe­dig a pártot szervezte a falu­T 7 • •• rr • •• 1 O Van-e jovojukr AZZAL kellene kezdeni, hogy vajon mit is értsünk a szocialista karrier forgalmán? — A mi gyárunkban tizenhat technikus dolgozik szakmunkás munkakörben — mond­ta Vass Miklós, a Balassagyarmati Fémipari Vállalat igazgatója. — Nem nagy üzem a miénk, személyesen ismerem valamennyiü- ket, képességeiket és igyekezetüket, figye­lemmel kísérjük életük alakulását, számon tartjuk őket és számítunk rájuk... Hogyan ítélik meg saját helyzetüket és jö­vőjüket az érdekeltek? Munkál-e bennük az érvényesülés vágya? Milyen elképzeléseik és terveik vannak? Azt hiszem, amikor ilyen „kényes” kérdés­hez nyúl a riporter, azt a jó tanácsot mégis érdemes megfogadni, amit az egyik műszaki­tól hallottam a gyárban: — Csak azt szabad leírni, nagyobb hallga­tóság előtt elmondani, amit négyszemközt, baráti körben is hajlandók vagyunk bármi­kor megerősíteni és bárki előtt vállalni. Szigeti László gépésztechnikus, lakatos szakmunkás — egyik beszélgetőtársam —, maga is valami ehhez hasonlót mondott, amikor szóba került, hogy számára milyen embertípus a legrokonszenvesebb? — Vannak emberek, akiknek kocsijuk, villájuk van, mások ezt még ezután szeret­nék elérni, s ezt tartják a legfontosabbnak, ebben látják életük értelmét — magyarázta. — Én azok közé kívánok tartozni, akik első­sorban akkor érzik jól magukat, ha a dolgok azt jelentik, amik — ha a szavakon azt ért­jük, amit jelentenek. S amit eddig leírtam, korántsem kitérő. Ugyanis azt a következtetést szűrhettem le Szigeti László, Renglovics Péter és Rónay Zoltán gépésztechnikusok véleményéből, hogy ezek a fiatalok a jövőjükre gondolva egyáltalán nem a vezérigazgatói székről áb­rándoznak. Terveikből kiderül, hogy főleg emberségben, tudásban, szakértelemben sze­retnének többek lenni, céljaikban nem a „po­zíció”, hanem az alkotó munka igényén van a hangsúly. S ebben nincs is ellentmondás a gyárvezetés álláspontja és a fiatalok törek­vése között. — Nem lenne szerencsés dolog, ha minden fiatal legalábbis a főosztályvezetői munka­körben látná az érvényesülés egyetlen lehet­séges módját — mondta Varga György gaz­dasági igazgatóhelyettes. — Azt mondanám: alkotó légkör, kibontakozási lehetőség, anya­gi és erkölcsi megbecsülés abban a munka­körben, amely ki-ki képességeinek leginkább megfelel. Sokkal inkább ez a járható út Valóban, akkor is ez látszik a legcélrave­zetőbb életprogramnak, ha — ahogyan ezt Hlavay Sándor műszaki igazgatóhelyettes meg is jegyezte, bár nem pontosan ezekkel a szavakkal — egyelőre még messzire vagyunk ettől az „ideális” állapottól, bár az „irány- zék” erre mutat. ök hárman abban is megegyeznek, hogy nincsen különösebb vonzereje számukra se az íróasztalnak, 6e a vezetői beosztásnak. Renglovics Péter például művezetőként — há­rom brigád, majdnem harminc ember dolgo­zik a „keze. alatt” — kevesebbet keres, mint némelyik szakmunkás, de még ennél is alacsonyabb volt a fizetése, amíg a techno­lógiai osztályon dolgozott. — Ha idekerül egy „középkáder” — mond­ta Szigeti László — választhat, vagy elmegy például meósnak, beosztott műszakinak kis fizetésért, vagy „fizikainak”, ahol többet le­het keresni. Jobban is érzem magam szak­munkás munkakörben, a képességeimet itt jobban tudom kamatoztatni, mintha vala­melyik irodán „téssék-lássék” munkát kelle­ne végeznem Természetesen, vannak terveim, szeretnék tovább tanulni, előbbre jutni, de még nem tudtam eldönteni, hova menjek? Különben is, nősülés előtt állok, s ilyenkor talán semmire nincsen olyan nagy szüksége az embernek, mint a pénzre... Azt is tudják mindhárman, hogy a sze­rencsére, a véletlenre nem építhetik tervei­ket. Még nagyobb tudás és szakértelem, cél- tudatosság és szorgalom. Ezek az érvényesü­lés „korszerű” kellékei. Rónay Zoltán három évig az NDK-ban dolgozott, ő például a né­met nyelvből szeretne államvizsgát tenni és a gyárban, ha erre mód nyílik, a nyelvtu­dásához „illő” munkakört betölteni. A legnehezebb helyzetben talán Renglovics Péter van. Fiatal házas, a kislánya most négy­éves, a család az otthon megteremtése érde­kében nem kis adósságba verte magát. Amíg ezt vissza nem fizetik, addig nem nagyon futja az erejükből másra. S hogy mi lesz utána? — ÜGY gondolom, hogy az alumíniumnak jövője van — mondta.' — A gyárunkban nemrégen kezdtünk hozzá alumínium köny- nyűszerkezeti elemek gyártásához. Én is eb­ben az üzemrészben dolgozom. Talán ezen a területen kellene a továbbtanulás lehetőségét megtalálni. Jó lenne tudni, hogy érdemes-e ezzel a gondolattal foglalkozni? Kiss Sándor "i Vixet a Volgába Az északi orosz folyók ha­marosan segítséget nyújtanak a Volgának, amelynek víz­készlete az utóbbi időben né­mileg megcsappant a meden­céjében végzett intenzív ön­tözések következtében. Most csatornarendszert ter­veznek, amelynek segítségé­vel az északi folyók vizének egy részét a Volgába vezetik majd. A szovjet tudósok már hozzáláttak a merész terv va­lóra váltásához szükséges műszaki dokumentáció elké­szítéséhez. A kormány a ter­vet jóváhagyta és biztosította hozzá a kellő összegeket. Garibaldi képe Szibériában A krasznojarszki helytörténet múzeumban ritka fénykén látha­tó : Giuseppe Garibaldit ábrázolja bő köpönyegben, kezében sétapál­cával. Az arckép alatt latin betűs aláírás: Garibaldi. A kép 1914-ben került a műze* umba, de hogy miként, azt csak most derítették ki. Bárna és a Susán család v>^v/v^vv-t/^v/v^\A^w!^vv/v/\x\A^\/vv\x\/xx\/\yvnxv/\^\n-Anxv\y\/v ban. Még 64 éves korában is fegyvert fogott a munkáshata­lomért. Susán néni mindig hű volt férjéhez, segítő társa a politikai munkában. A párt alapító tagja ő is, de sokat dolgozott a nőmozgalomban, a népfrontban, a termelőszö­vetkezetben. Most 72 éves. — A mama a legkisebb fiá­val él együtt. De gyakori ven­dégek vagyunk mi is nála. Amikor a család többi tag­ja iránt érdeklődöm, a fiatal tanácselnök először nehezen áll kötélnek. De azért bele­kezd a beszélgetésbe. — Mások talán többet tud­nának mondani a családról. De ha mégis akarja? A mama gyerekei közül József a leg­idősebb. Kétszeres Sztahano­vista vájár, már nyugdíjas. A világháború ideién bújkált a Horthy-csendőrök elől. Elfog­ták és megszökött. 1945-től párttag. Amikor a párt hívta, munkásőr, kiváló munkásőr lett. A Munkás-Paraszt Hata­lomért Érdemérem birtokosa. Béla következik a sorrendben. 1944-ben a partizánmozgalom felderítője. A felszabadulás után mindjárt az ifjúsági mozgalomban tevékenykedett. 1948 óta tagja a pártnak. Az ellenforradalom Budapesten érte. s belépett a munkásőr­ségbe. Kiváló Munkásőr, Most a szénbányák személyzeti osz­tályán előadó, szakszervezeti csúcstitkár. A Ságvári Endre Érdemérem és a Munkás-Pa­raszt Hatalomért Érdemérem kitüntetés birtokosa. Elemér már a felszabadulás évében született. 1968 óta munkásőr. Aztán beteg lett, s az idén Súlyos műtét után nyugdíjaz­ták. S ha már a munkásőrgye- reknél tartunk, akkor elmon­dom, hogy én. az unoka is 1966-tól vagyok tagja a párt­nak, s 1969-től pedig munkás­őr vagyok ... Egy kicsit el­kalandoztunk a beszélgetés so­rán. Talán nem is érdekli, amit most elmondtam ... Néhány percig szótlanul ban­dukolunk egymás mellett. A jól indult társalgás kissé aka­dozik. A csendet mégis Susán István, a tanács elnöke töri meg. — Emlékszik arra. amikor a NOGRAD-napot tartották itt. akkor még sok volt a gondunk. Hangot is adtak sok mindennek. Nézze csak meg most itt a patakot. A medert és a partot 1,8 millió forin­tért építettük meg 1,2 kilomé­ter hosszban. Foglalkoztak az óvoda hiányával is. Tessék, ott van előttünk. Annak épí­Iítást, hogy bizonyítsam más­sal is. A Bányász utcát egy- ' millió forintért hoztuk rend­be. A Petőfi utcára 100 000 forintot költöttünk. Most épül a fiatalok számára a KISZ- klub. A megyei bizottságtól 84 000, a járási hivataltól 60 000 forintot kaptunk, az el­végzett társadalmi munka ér­téke 120 000 forint körül lesz. Már tető alatt van az épület, szeptemberben avatni kíván­juk. Társadalmi munkában épül a sportszertár is. Terve­ink között szerepel, hogy szeptemberre elkészítjük a Dózsa György út és az iskola közötti utat. Van 130 000 fo­rintunk rá, a többi társadal­mi munka lesz ... Szóval, gaz­dagodunk ... Hallgatom ezt a lelkes, fia­talembert. Gondolkodom, s visszakanyargok a beszélgetés elejére. Arra, amikor a csa­ládról beszélt Susán István. A családról, a munkásőrökről. Mintha gondolatolvasó lenne. Folytatja a beszélgetést. — Proletár község Bárnál Ipari munkások, bányászok, tésére 800 000 forintot költőt- termelőszövetkezeti tagok lak­tünk. De dicsekedhetek az új tanácsháza épületével is. A NÖGRÁD-napon még kértük, hogy segítsenek nekünk. Azó­ta felépült a tanácsháza. ab­ban kapott helyet a posta is. A költsége? Ügy 700 000 fo­rint körül mozgott. De ma­radjunk még a NÓGRÁD- napnál. Szinte könyörögtünk egy pedagóguslakásért. Tes­sék, az is elkészült. A beru­házási összeg 330 000 forint volt... — A beszélgetés elején azt mondtam, hogy ez a község húsz-huszonkét év alatt nem kapott annyit, mint az utol­só öt esztendőben. Ezt az ál­iák. A helyi pártalapszerve- zetnek száz tagja van. A köz­ségben élő párttagok száma úgy kétszázharminc körül mo­zog. Sok kádert, vezető em­bert adott már ez a község. Láthatta, mit gyarapodott ez a falu. És mi azért is va­gyunk munkásőrök, mert ha csak ezt a kis, szűk hazánkat otthonunkat nézzük is, akkor is van mit megvédenünk. Hátha ■ még tovább nézünk, a me­gyén, az országon át. Azt hi­szem, érti mit akarok mon­dani. Biztos vagyok benne, hogy mindent megértettem. Somogyvári László NOGRÁD — 1972. július 11., kedd

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents