Nógrád. 1972. július (28. évfolyam. 153-178. szám)
1972-07-30 / 178. szám
Falusi őrjárat Rimóc a jók között Szakemberek általános vé- Nem véletlenül arattak elsöp- con az egész község szíyén vileménye, hogy Rimóc sportköre a jók közé tartozik a szé- csényi járásban. Az előrelépés 1968. óta szemmel látható. Milyen a jelenlegi helyzet — kérdeztük Gólyán Olga elnökségi tagtól. — Naponta 14—20 leány röplabdázik, kézilabdázik az iskola udvarán. Már az öregvő sikert a járási döntőn. seli az egyesület sorsát. Az A községi tanács magáénak eszpresszóban elhelyezett dívallja az egyesületet. Nemcsak 7000 forintot ad évente, de Gólyán András tanácselnök rendszeresen részt vesz az elnökségi üléseken, dicsér és bírál. Tudjuk azt, hogy csak akkor követelhetünk a sportolóktól — mondja —, ha emberek sem botránkoznak anyagi és erkölcsi támogatas- meg azon, hogy tornaruhára ban részesítjük őket. vetkőzött leányokat látnak. A Az iskolával harmonikus a labdarúgópályán 14 18 leány kapcsolatuk. Pócsik Sándor szokta kergetni a labdát. A igazgató és testnevelő egy- 2200 lakosú községünkben 172 személyben. A röplabda- és sportolót tartunk nyilván. Nemcsak az irányításban vesz részt Gólyán Olga. A röplabdacsapat kapitánya, ha kell kézilabdázik és a labdarúgást is űzi. — Természetesen nálunk is van még mit csinálni. Az atléták csak kampányszerűen, kézilabdacsapat ugyancsak ő vezeti séges diákokat átirányítja később a sportkörbe. Az egyesületben természetesen nincs felső korhatár. Idős, köztiszteletben álló emberek tanácsaikkal, élettapasztalatukkal segítik a fiacsak egy-egy verseny előtt ed- talokat. Gólyán László példa- zenek. Mindenki úgy, ahogy ul egy hónapja került haza szes serlegre — melyet a járási sportakiáddöntőn nyertek az idén — büszke a falu ap- raja-nagyja. — Nálunk a megyei II. osztályú labdarúgó-mérkőzésen az átlagos nézőszám ezer körül van — büszkélkedik Gon- da Bertalan, a számvizsgáló bizottság elnöke. Az 1971/72. évi bajnokságban 12 csapat közül a 6. helyen végeztek a Középcsoportban. Nem akarnak feljebb kerülni, mert a edzéseit S0K elíáró dolgozó miatt ke- A tehet- vesen tudnak édzésre járni. A tanácselnök is megerősítetté, hogy a munkaképes korúak közül 450—500-an járnak el dolgozni Rimócról. Ezek zöme csak este, vagy hét végén tér vissza a faluba. De az objektív nehézség sem gátolja Rimóc egyesületét abtud, mert edzőnk az nincs. A spartakiád nyári házi döntőjén a fél falu részt vett. ban, hogy a jók közé küzdje Szécsényből falujába, és már- tel magát. Példát mutatva ezis részt ügyeinek vállalt a sportkör intézéséből. Rimózel sportszeretetből. Sz. F, Fiafal atléta nyomában Jakab Gábor visszaesett Tehetséges fiatal atléta a szécsényi Jakab Gábor.' Már 1970-ben 63,86 métert dobott gerellyel. Az utánpótlás-válogatott keretnek tagja lett. A 17 éves fiúnak nagy jövőt jósoltak a szakemberek. A várt fejlődés azonban elmaradt. Az idén csak 60,65 méterre futotta erejéből. Komlón, az országos vidéki felnőtt bajnokságon is csak 7. helyen végzett. Mi az oka visszaesésének?- Tavaly sokáig gondolkoztam azon, hogy abbahagyom - vélekedett a nyúlánk fiatalember. - Nem volt megfelelő a vérnyomásom, elment a kedvem a sportolástól, nem jártam edzésre sem. Kimaradt az idei alapozás. Azóta egészségileg már rendbe jöttem, viszont az atlétikábanszinte mindent elölről kell kezdenem. — Legfontosabb, hogy Gábor elvesztett önbizalmát visszaszerezzük — vette át a szót Drobcsa László edző. — Az edzések mennyiségét és minőségét növelni kell. Jelenleg heti két-három edzést tart, fokozatosan szükséges terhelni. Akad más gondja is. Az egyik héten délelőtt, a másik héten délután jár munkába. Az edzésritmus kialakítását ez nagymértékben nehezíti. Ráadásul kevés erősítő segédeszközzel rendelkezik a sportkör. Véleményünk szerint további fejlődése elsősorban saját akaraterején múlik. De ez kevés. Vállalatának megértése, egyesületének támogatása ugyancsak szükséges. Jakab Gábor eddigi eredményeivel, sportszerű életmódjával igazolta, hogy méltó a támogatásra. Nem szabad, hogy egy tehetséges fiatal atléta elsüllyedjen a közömbösség „mocsarában"! — Sz — Tavaszi első: VM Egyetértés A végre-valahára beérkezett jegyzőkönyvek alapján a Nógrád megyei Asztalitenisz Szövetségben elkészítették az asztalitenisz NB III. Márton- csoport tavaszi idényének végállását. Veretlenül szerezte meg a tavaszi bajnoki címet a VM Egyetértés az SBTC előtt. Az idényben a tíz együttes 56 játékost szerepeltetett. Legkevesebbet (4) a Bp. Qualital, legtöbbet (7) a Hatvani MÁV állított asztalhoz. Az egyéni teljesítmények első három helyezettje: 1. Bíró (VM Egyetértés) 97,2, 2. Kövendi II. (SBTC) 88,9, 3. Hubik (VM Egyetértés) 88,9 százalékkal. Az SBTC-ből Bohati ötödik helyen áll 80,6 százalékkal, Baráth pedig a hatodik 77,8 százalékkal. Tavaszi végállás 1. VM Egyetértés 9 9 - - 116:28 18 2. SBTC 3. K. Lombik 4. Bp. Elektr. 5. Egri VM 6. Szóin. VÍZIG 7. Füzesab. V. 8. Bp. Qualital 9. Bp. HPS 10. Hatvani MÁV 9 8 - 1 100 :44 16 9 5 1 3 75:69 11 9 5 - 1 73:71 10 9 3 2 4 72:72 8 9 3 2 4 59:85 9 3 1 5 61:83 7 9 2 2 5 63:81 6 9 2 - 7 51:93 4 91-8 5094 2 NB-s bajnokság Ifjúsági csapatok a mérlegen Visszaestek a kék-fehérek Az 1971/72. évi NB-s ifjúsá- Tóth Lászlót emeljük ki, aki gi labdarúgó-bajnokságban 8. tagja a megyei ifjúsági válc- helyen végzett a Salgótarjáni gatott keretnek. Oláh 18, Me- Kohász. Évekre visszamenő- de 14, Behkő 11, Rigó 10 gól- leg vizsgálva a számokat, je- lal járult hozzá csapata ered- lentős visszaesésről lehet be- ményességéhez. A 79 gól zö- szélni. A kék-fehérek 1967- mét ők lőtték, ben még bajnokságot nyertek. Kénytelen volt beérni^ a 9 Egy év múlva a 4. helyen, helyezéssel a Kisterenyei Bá1969- ben a 2. helyen végeztek, nyász együttese. Ősszel 38, ta1970- ben már kénytelenek vol- vasszal 62 százalékos teljesít- tak megelégedni a táblázat .8. ményt nyújtottak. ^ A korábbi helyével. Ezek után negatív bajnokságok kitűnő helyezései csúcsot jelent a 8. helyezés, kötelezik a csapatot: ilyen Ha külön vizsgáljuk az őszi szerény helyezéssel nem sza- és tavaszi produkciót, akkor bad megelégedni! Jó játékkal némi előrelépést lehet tapasz- és sok góllal vétette magát talni. ősszel 38 százalékos, ta- észre három játékos: Göböly vasszal már 62 százalékos 15, Oláh 14, Gregus 11 gólt eredményességű pontvadásza- lőtt. tot folytatnak. Ha továbbha- A sportszerűségi verseny- ladnak a megkezdett helyes ben 290 ponttal a 3. helyezést úton, akkor régi dicsőségűit érték el. Ezért dicséret illeti nem sokáig késik az „éji ho- a játékosokat, edzőjüket és mályban”. vezetőiket. Az együttesből a tehetséges (Folytatjuk) Ma délelőtt Megyei spartakiáddöntők Négyszáz résztvevőre számítanak Á falusi dolgozók XXL A munkahelyi spartakiád nyári spartakiádja, valamint megyei döntőjének résztvevői a munkahelyi spartakiád me- közül nő kézüabdázók 10 gyei döntőjét ma délelőtt bo- __ _* „ , n yolítják le Salgótarján,- őrstől az St. Építők sporttele- ban. A megnyitó ünnepségre pén vetélkednek. Az St. Öblös- 9 órakor kerül sor a Salgótar- üveggyár pályáján 10 órától jáni Kohász-stadionban. A megye minden részéből össze- sereglő falusi és üzemi sportolókat dr. Szittner András, az MTS Nógrád megyei Tanácsa Elnökségének tagja üdvözli. Ezután elvonulnak a csapatok, a sportolók át a szót. a férfi kézilabdázók, á kispályás labdarúgók és a férfi női röplabdázók versenyeznek a helyezésekért. A zökkenőmentes lebonyolítás érdekében a rendezők veszik megtették az utolsó előkészületeket. A pályákat jól előkéA falusi dolgozók sparta- szítették, a versenybírók, já- kiádjának résztvevői az tékvezetők rajtra készen áll- SKSE-stadionban 9.30 órától nak. Már csak jó idő szüksé' atlétikában, kézilabdában, ges. A rendezők egyébként röplabdában és tornában ver- több mint 400 résztvevőre senyeznek. A tekézők az St. számítanak a megye egyik Dózsa-pályán, mérik össze tu- legnagyobb idei tömegsport- dásukat rendezvényén. Mátra Kupa Gyöngyösöo A hagyományos Mátra Kupa kézilabdatornát péntektől vasárnapig bonyolítják le Gyöngyösön. Férfi- és női együttesek neveztek. Férfirésztvevők: Szondi SE (ku pavédő), Martin (Csehszlovákia), Miskolci Bányász, St. Építők, Tiszavasvári Lombik, Zalka SE, Gyöngyösi Vasas Izzó, Gyöngyösi Építők. Nők: Miskolci ÉMTE, SBTC, Gyöngyösi Vasas Izzó. Ma reggel 8 órától folytatódnak a küzdelmek. A döntőt 12.15 órától a helyi ITSK pályán bonyolítják le. üerényen készülődnek a bajnokságra az St. Volán újonc megyei I. osztályú labdarúgócsapatának játékosai. Képünkön: István sportköri elnök ismerteti a labdarúgók előtt álló mindennapi, és távlati feladatokat ~ Vass Kisterenyei híradás Káposztás Pásztora ment A Kisterenyei Bányász N3 Il-es labdarúgócsapatának átigazolási listája véglegessé vált. Az SBTC' bői Szikora kapus, Márkus hátvéd és Szőllősi csatár került az együtteshez. Az St. Síküveggyárból leigazolták Jávorit és I.oson- czit. Káposztás Lajos (SBTC) meggondolta magát, végül is Pásztóra ment. Helyette átengedte a Pásztói KSE Baloghot, aki októberben szerel le. Távoztak: Bohati, Lőrincz, Tel- ka (Szúpatak), Verebélyi (M.-ve- rebély), Erki (St. Síküveggyár). Bibók Károly csapatkapitány — bár többen szerették volna ha visszavonul — továbbra is az együttes rendelkezésére áll. Így csak Orosz Pál akasztotta szegre a Cipőt. Az edzéseket Szojka Ferenc vereti. Hamarosan oővebben megismeri a gárdát, és kijelöli aa NB Il-es keretet. Az edzőmérkőzések programját most készítik az MNK-ban is részt vesz t Kisterenye. A tartalékokat továbbra is Pétre Pál. a serdülőket pedig Csornák László készíti fel. Mai sportműsor A nyári uborkaszezon eseí ményei közül kiemelkedik a falusi dolgozók és a munkahelyi dolgozók megyei spartakiádjának döntője Salgótarjánban. A Nyári Kupa keretében labdarúgó-mérkőzéseket bonyolítanak le űrhalomban, a pásztói járásban és a rétsági járásban. Az NB Il-es és alacsonyabb osztályú labdarúgó-együttesek a bajnoki rajtra való készülődés jegyében barátságos előkészületi mérkőzéseken lépnek pályára. Kercseg- laposon ma délután zárja kapuit a természetbarátok megyei tábora. A Totó Kupa keretében újabb labdarúgómérkőzést játszanak Balassagyarmaton. A Bgy. SE— EMTK találkozó 17 órakor kezdődik, a játékvezető Hartmann lesz. Volán-sportnap Baglyasalján Területi vándordíjas versenyt írt ki három sportágban a Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szakszervezete. Nógrádban a közelmúltban Baglyasalján bonyolították le az asztalitenisz, sakk és labdarúgás sportágban a versenyt. Eger, Gyöngyös, Salgótarján, . Balassagyarmat és Nagybátony dolgozói vetélkedtek a helyezésekért. Asztalitenisz végeredmény: 1. Gyöngyös 7, 2. Salgótarján 5, 3. Nagybátony 3, 4. Balassagyarmat 1, 5. Eger 0 ponttal. Sakk végeredmény: 1. Salgótarján 7, 2. Nagybátony 5, 3. Eger 3, 4. Gyöngyös 1 ponttal. Balassagyarmat nem indított csapatot. Serfőző István (Salgótarján.) gépkocsivezető minden mérkőzését megnyerte! Labdarúgás, végeredmény: 1. Eger 7, 2. Salgótarján 5, 3. Gyöngyös 3, 4. Balassagyarmat 1, 5. Nagybátony 0 ponttal. Az összesített pontverseny végeredménye: 1. Salgótarján 17, 2. Gyöngyös 11, 3. Eger 10, 4. Nagybátony 8, 5. Balassagyarmat 2 ponttal. A vándorserleg ezúttal harmadízben került a Volán 2-es számú Vállalat birtokába. Rajt szeptember 3-án Elkészült a Nógrád megye! Asztalitenisz Szövetségben az NB III. Márton-csoport őszi időnyének sorsolása. Nógrád színeit egyedül az SBTC képviseli. Az idény szeptember 3-án kezdődik és november 26-án fejeződik be. . Az SBTC sorsolása: 1 Szeptember 3: SBTC—Bp.' Elektromos, szeptember 10: Egri VM—SBTC, szeptember 24: SBTC—Jlatvani MÁV, október 1: Bp. Qualital—SBTC, október 8: SBTC—Bp. HPS, október 15: VM Egyetértés— SBTC, október 29: Szolnoki VÍZIG—SBTC, november 12: SBTC—Füzesabony, november 26: Kőbányai Lombik—SBTC, APROHMDETESEK ÜJPESTI raktárházunkba felveszünk képesítéssel rendelkező könyvelőket és adminisztrátorokat. Jelentkezés: IV. ker.J VAROS belterületén MÁJUSBAN vizs- Temesvári u. 7—9. egyszoba-konyhás, gázott, CH-rendszámú Munkaügyi osztály, (előtérrel, kertrésszel, Wartburg de Luxe el- (szombat kivételével-*, fáskamrával) házrész adó. Megtekinthető eladó. Érdeklődni le- mindennap 18 órától, hét Balassagyarmat, Cím a Kiadóban. Patvarci u. 23. -------------------------------------------------------------------------— AZ IBUSZ társasA Z IBUSZ társas- utat indít augusztus utat indít augusztus 3-án Aggtelekre. Rész12—13-án Szegedre, szabadtéri játékokra. Részvételi díj: 380,— Ft. A VOLÁN 2. sz. Vállalat szécsényi kirendeltségére szállítótnuakás munkakörbe felvételt hirdet. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán, Salgótarjánban. vételi díj: 170,—Ft. AZ IBUSZ társas- utat indít augusztus 19—ai-én Pées-Har- Kányba. Részvételi díj: 400,—Ft. MODERN, nagyméretű páncéltőkés pianinő eladó. Kárpáti, Salgótarján, Ha- jek Rezső u. 18. Azonnali belépéssel felveszünk hegesztővizsgával rendelkező karosszérialakatost, valamint nagybá- tonyl teleph?lyre gépkocsivezetőt, Nógrád m.-i Sütőipari Vállalat, Salgótarján!“ Rákóczi u. 140. Budapesti nagy- vállalat felvételt hirdet 19Tl/T2-ben érettségizett fiatalok részére. Elhelyezkedési és továbbtanulási lehetőséget biztosítunk. Felveszünk: raktárosl munkakörbe, adminisztrációs munkakörbe, Férfiaknak munkásszállás van. Jelentkezés: FŰSZERT. Dohány u. 40.; in. em. SOI. (szombat kivételével 1)