Nógrád. 1972. július (28. évfolyam. 153-178. szám)
1972-07-26 / 174. szám
A VfZHORDÓ FIÜ Szügy határában, a Weis- tablán, a kombájnok befejezték az aratást. Nehéz volt, mert arra sík a vidék, szabadjára tombolhat a szél és földre kényszerítette a telt kalászú búzát. Hozzáértő emberek kellettek az aratáshoz. Palánki János társaival maradéktalanul learatott. Igaz, sokat megálltak, szedték a kombájnra csavarodott zöldet, tört is néha egy-egy alkatrész, végül mégis sikerült. Ezzel még nincs vége az aratásnak. A múltkoriban, amikor jól belejöttek a munkába a Si- vitő felől jött a felhő, szokatlanul fekete volt. A komijáé j nők dacolva a felhő előtt Nyargaló széllel, nem álltak eg. Közben az egyik gépen elhajlott a szalmatömörítő lánc tengelye. Szölszki Jánosnak, a szerelőnek éppen elég gondja volt vele. Javította amikor esni kezdett. De az esővel jég is jött, sűrű, nagy szemű, ajánlatos volt bújni előle. Aztán követte a borzongató jeget a hirtelen meleg. Az előbb még kabátot kellett venni az embereknek, a jég utáni melegben még az ing is lekívánkozott. Az aratóktól egy fél kilométernyire szalaggá tépte a kukoricát a jég. Érthető az emberek bosszúsága. Gál György, a növénytermesztő azt mondta egy rövid munkaszünetben: — Ilyen feszített munkában jólesik egy kis felüdülést jelentő tréfálkozás... Ki lehet, aki a felüdülést hozza, mint Simó Jancsi, a vízhordó. Apró termetű, formás kisfiú. Tulajdonképpen nemcsak vízhordó ő, noha most, az aratás idején ez a legfőbb feladata. Víz nélkül nincs élet a porban, melegben dolgozó emberek körében. Szóval Jancsi szakmunkás- tanuló Pétervásárott, ahol a gépvezetőket képzik. A cseszt- vei kislegény a szünetben ott tartózkodik hivatalos minőségben a gabonaföldeken. A vízhordáson kívül segédkezik a gépek körül. Amikor a kényszer tétlenségre ítéli a kombájnokat, gyorsan elő a zsír- zót. Érti a legény a kezelését. Jól lehet a zsírból arcára is jut, arra pedig a por. Szur- tos, a kéményseprő sem különben nála. Azért jókedvű, élénk, fürge a fiú, a kom- bájnvezetőknek örömük telik benne. Sok vidám perc kovácsolója Jancsi, az apró szakmunkástanuló. Palánki, a kombájn vezetője szokta neki mondani: — Azért vagy ilyen apró, mert rendes tyúktojás helyett, japántyúktojást eszel... A legényke nem sértődik meg, mert Palánki tudja, mivel derítheti jókedvre a melegtől is csigázódó fiút. Felveszi maga mellé a kombájnra. és átadja neki a kormányt. Már nem téveszt a fiú, csak egy baj van. A múltkoriban, amikor Kiss Ferenc, a gépcsoport vezetője messziről nézte a kombájnok munkáját, rémülten tapasztalta, hogy Palánki gépe vezető nélkül halad a soron. Nem észlelte az apró termetű Simó Jancsit. A szügyi termelőszövetkezetben, ha nehezen is, de folyik az aratás. A jókedv sem hiányzik. Simó Jancsi vidám perceket szerez az aratóknak, és finom, friss vizet hord a szomjúság ellen. Vasárnap, az aratás után, amikor a kom- bájnosokat egy üveg sörrel is jutalmazta az elnök. Jancsi finom, hűtött bambit kapott. Ügy itta, mint a felnőttek ... B. Gy. Húsz év a szövetkezetnél Nádel László, a balassagyarmati ÁFÉSZ mezőgazdasági szakboltjának vezetője — mint tanuló — 1926- ban lépett be a kereskede- lambe. Húsz év óta dolgozik a szövetkezetnél. Volt már kereskedelmi osztály- vezető is. De szíve mindig az üzlethez húzta, ezért lett a bőr- és cipőkellék, majd — 1968. évi megnyitása óta — a mezőgazdasági szakbolt vezetője. E négy év története kitűnő példája annak, hogyan lehet szinte a nuil- pontról indulva hárommillió-nyolcszázezer forintos készletet, s ezzel huszonhárommillió forint évi forgalmat csinálni. Ezek azonban csak a számadatok- Ami mögötte van, az erkölcsi siker, talán még ennél is többet jelent. — A megye elismert szakboltja vagyunk — mondja a jó munka örömével Nádel László. — Sőt, vannak vevőink Budapestről, Pécsről, Szolnokról, Debrecenből, Hogy ennek mi az oka? Igyekszünk mindent beszerezni, még az úgynevezett hiánycikkeket is. Persze, ehhez személyes ösz- szeköttetések kellenek a gyártó, forgalmazó vállalatokkal. Szinte állandóan kapható nálunk villanyboy- ler, automata mosógép, fürdőszoba- és vízellátó berendezés. Az apróbb cikkekből: függönycsipesz, kilencvol- tos elem. — Ez az egyik ok. És a másik? — Nemigen engedünk ki vásárlás nélkül senkit sem a boltból. Ha olyan árut kér, ami pillanatnyilag nincs, akkor valami hasonlót ajánlunk. Azt is rendszerint meg tudjuk mondani, mikor érkezik a kívánt cikk, de semmi esetre sem küldjük el a vevőt egy rövid „nincs” kijelentéssel. A munkamódszeréről, emberi magatartásáról érdeklődve azt a választ kapjuk: kérdezzük meg az eladókat. Kanyó Sándor, aki harmadik éve dolgozik a „főnök keze’’ alatt, ezeket mondja: — Szeretek itt dolgozni, elégedett vagyok a munka- körülményekkel, a vezetővel. Nádel László jó főnök, jó eladó és első osztályú anyagbeszerző. Szladovnyik János a kollégája által mondottakhoz még az alábbiakat teszi hozzá: — Nagyon helyesnek tartom, hogy a vasboltnál egy órával hamarabb — hétkor — nyitunk. Nekünk nyolc óráig néha már jelentős forgalmunk van. Jól szervezi a főnök a munkát, emberséges, és ha kell, az érdekeinket is megvédL A bolt kollektívája — Nádel Tamás vezetésével — szocialista brigádban dolgozik. Az 1971. évi kongresszusi munkaversenyben elért eredményeikért a városi pártbizottság és a tanács dicsérő oklevélben fejezte ki elismerését. A vezető, Nádel László — ugyancsak az elmúlt évben —, a Belkereskedelem Kiváló Dolgozója kitüntetésben részesült. Nincs azonban1 Nádel Lászlónak Szövetkezeti Kiváló Dolgozó jelvénye, annak ellenére, hogy a boltja Kiváló Egység lett. Ez azoknak a furcsa eseteknek egyike, amikor a bolt önmagát teszi kiválóvá. Abban a vezetőnek — úgy látszik — semmi része nincs. * — kemény — A jó példa is ragadós HA VALAKINEK Salgótarjánban van lakása és a városban dolgozik, akkor magától értetődő természetességgel állítja: salgótarjáni vagyok. Pedig egy városban élni, egy várost „lakni” többet jelent ennél. Aki valóban salgótarjáninak érzi magát, az nemcsak „használja” a várost, hanem van szeme, érzéke és szíve ahhoz is, hogy védje a város létesítményeit, parkjait, értékeit. Másfél esztendővel ezelőtt nemes, szép kezdeményezés bontakozott ki a megyeszékhelyen. Nevet is adtak neki: „Húszezer munkanapot Salgótarjánért.” A kezdeményezés „szülőatyjai” a város lakóinak városszeretetére apelláltak — és nem is hiába. Lapunk is nap mint nap hírt adott a társadalmi munkaakciókról. Itt parkot építettek, amott árkot tisztítottak, sportpályát készítettek, megint másutt földmunkát végeztek, tásítottak, virágosítottak. Bérházak, lakótömbök, utcasorok lakói fogtak Ö6sze, nem sajnálták a fáradságot, hogy szebbé tegyék környezetüket. S ha már oly sokszor citáljuk a mondást, hogy a rossz példa ragadós, ne feledkezzünk meg arról sem, hogy igaz ennek ellenkezője is. A „Húszezer munkanapot Salgótarjánért” mozgalom mindenesetre azt bizonyítja, hogy az első „társadalmimunkázók” ' lelkesedése átragadt a többiekre, szép számmal akadtak követőkre. Hogy csak az elmúlt néhány hónapról számoljunk be: a Volán 2. sz. Vállalatának dolgozói saját területükön cserjéket ültettek, a ZIM és az öblösüveggyár dolgozói virágosítottak, fásítottak, s azóta is gondját viselik munkájuk eredményének. A megyei tanács, a városi tanács és a tervezőiroda a parkosítást segíti, illetve a tóstrandon dolgozik. De folytathatnánk a sort a Salgótarjáni Kohászati Üzemekkel, a salgói gyermekvédővel, , a Kemerovo-lakóteleppel, a baglyas- aljaiakkal, az úttörőkkel, és még így sem teljes a lista. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a „Húszezer munkanapot Salgótarjánért” mozgalomba bekapcsolódott a város lakosságának nagy többsége. És szívesen dolgoztak, nem röstell- ték megfogni az ásónyelet, és büszkék az eredményre, amelyben nap mint nap gyönyörködhetnek. \ Nem kívánok közhelyeket sorolni, de ahogyan minden örömbe cseppen egy kis üröm, úgy ennek a városszépítő mozgalomnak is akad árnyékos oldala. A szép eredmények ellenére is látnivaló, hogy a salgótarjániak egy része közönyös, sőt, ellenséges a város- szépítéssel szemben. Nem őrzi, nem vigyázza eléggé a várost üdítő zöld szigeteket, s legjobb esetben is semleges az utcák tisztaságát illetően. Szégyenkezve bár, de leírom: tavasz- szal a parkokban az újonnan, kiültetett tulipánok mellé éjjeli őrséget kellett szervezni, nehogy lábuk keljen a tulipánoknak. Egészen abszurd dolog, de ez is megtörtént: a Pécskő utcai parkokban valamelyik vasárnap reggel békésen legelésző lovacskára lettek figyelmesek a környék lakói. A díszcserjéket gyakran kihúzzák, s ki tudja hová „telepítik” át az éjszaka virágtolvajai. Derékba tört facsemeték, frissen ültetett parkokban éktelenkedő lábnyomok jelzik: bizony nem mindenkit a jó szándék és a városszeretet vezérel. Szívvel-lélekkel kapcsolódtak be a munkákba a megyei kórház dolgozói is, kezdve a műszakiaktól a főorvosokig. Felváltva vonultak ki az osztályok dolgozói a környékre, hogy szabad idejükből órákat áldozzanak a parkok, útszélek rendezésére. De megkeserült a szervezők szája íze, amikor az elmúlt év Ő6zén felhívással fordultak a város valamennyi üzeméhez, intézményéhez, versenyre hívták őket: ki tesz többet a városért. Mert a felhívás süket fülekre talált, pusztába kiáltott szó maradt. A kórház dolgozói ennek ellenére nem veszítették el kedvüket, s immár két hete ismét nagy buzgalommal dolgoznak. S most újra megismétlik a felhívást. Vajon ismét eredménytelenül?... S ha már a mozgalom értékelésénél tartunk, elmarasztalást érdemel Salgótarján város Tanácsa is. A kezdeményezés megszületésekor ugyanis arról volt szó, hogy a városi tanács, mint a város gazdája és legjobb ismerője — munkaprogramot készít. Ebben felsorolja mindazokat a tennivalókat, amelyeket a városszépítés aktív résztvevői el tudnak végezni, s amely lista alapján a mozgalom szervező bizottsága mozgósíthatja a társadal- mimunkázókat. Nos, a program még mindig nem készült el... Mégis azt kell mondani: a „sötét foltokkal” együtt is nagyszerű dolog a „Húszezer munkanapot Salgótarjánért” mozgalom. Szívügye az első számú szervezőknek, közöttük is főként a Hazafias Népfrontnak. De több, sokkal több van ebben a kezdeményezésben, mint amennyit eddig „kiadott” magából. S az első nekibuzdulások után most már azon kell lenniük a város gazdáinak, hogy használják ki jobban az eddig rejtett tartalékokat. MEGÉRI a fáradságot, hogy egyre többen érezzük magunkénak városunkat, lássuk kezünk nyomát utcáin, terein. Hogy ne csak lakjunk, hanem éljünk is benne. Szendi Márta FÓRUM 1972 Csak a szakszervezet dolga lenne ? Szocialista brigádvezetők ankétja A szocialista brigádvezetők véleményéből azt a következtetést lehetett leszűrni, hogy különösen erősen megmutatkozik a közösségi magatartás, ha a brigádtagok igazán „testhezálló” tennivalót találnak maguknak. Szívesebben dolgoznak, jobban lelkesednek, ha munkájuknak közvetlen környezetükben látják hasznát. S legérzékenyebben szintén éppen arra reagálnak, ami a szemük előtt történik, amiről közvetlen, személyes tapasztalataik vannak. Andó László üvegfúvó szoLa késés útépítés a grúz fővárosban A tbiliszi városi szovjet jóváhagyta a lakásépítkezés és városfejlesztés ötéves tervét. 1975-ig újabb 40 000 család költözik kényelmes lakásokba a grúz fővárosban. A lakás- építkezések anyagi terhét túlnyomórészt az állam vállalja. A közlekedés biztonsága érdekében a tbiliszi városi vezetőség úgy határozott, hogy a legforgalmasabb helyeken további aluljárókat, a város körül pedig autóutakal építenek, A korszerű Salgótarján Fotó: Kulcsai; József cialista brigádvezető mondta: — Nálunk nagy gondot okoz a szakmunkás-utánpótlás. a fiatalok közül kevesen jönnek a gyárba. Ha kény- szerűségből is volt, de a régiek már 10—13 éves korukba bekerültek az üzembe, szinte „belenőttek” a munkába. Most meg a tizennyolc éven aluliak csak tanulják a szakmát. Ez tulajdonképpen jó dolog, de azért hátránya is van. Nem tudnak megfelelő gyakorlatra szert tenni, mert alighogy' megkapják a szakmunkáslevelet, elmennek katonának. Közben sokat felejtenek, valójában a leszerelés után tanulnak meg dolgozni. Az üzenv tiek se mindegy, hogy a taníttatásukra fordított pénz mikor kezd el kamatozni, meg a brigádnak se, mert egy-két „gyengét” még csak elbír a kollektíva, de annyit?!... Ehhez még annyit tett hozzá, hogy „akár vasárnap is bemegyek a gyárba tanítani, segíteni a fiatalokat, hogy minél hamarabb belejöjjenek a munkába”. íme, így születnek a „felajánlások”, csak a gyárvezetésnek mindenhol fel kellene figyelni rájuk és élni velük. Sajnos, a tapasztalat azt mutatja — a megyei pártbizottság és az SZMT vizsgálódásai is ezt igazolják —, hogy a gazdasági vezetés nem mindig karolja föl a kezdeményezéseket, vagy ha igen, később elfeledkezik róluk, hagyja „elaludni” a dolgot. Az sem ritka. hogy nem tud konstruktív versenyprogrammal a dolgozók elé állni, vagy nem veszi hozzá a fáradságot. Nem tud — s ez főleg a középszintű vezetőkre vonatkozik — „kézzel fogható” tennivalókat ajánlani a kollektíváknak, olyan közvetlen feladatokat, amelyek a helyi sajátosságoknak leginkább megfelelnek. Néhol az egész szocialista brigádmozgalmat gondjaival, örömeivel és feladataival együtt egyes-egyedül a szakszervezet nyakába akarják varrni, holott ez legalább annyira a gazdasági vezetők dolga is, mint a szakszervezeté, sőt. az alapvető tényező, a mindennapi munka eredményessége elképzelhetetlen útmutatásuk,1 irányításuk és ellenőrzésük, a megbízható, rendszeres értékelés, az anyagi és erkölcsi megbecsülés, ösztönzés nélkül. E téren semmivel sem rosz- szabb a helyzet a két üveggyárban. vagy a tűzhelygyárban, mint a megye más üzemeiben, talán egyben, s másban még jobb is. De érthető módon, hiszen ilyen volt az ankét résztvevőinek összetétele, az ankéton kénytelenek voltak olyan szerepet is magukra vállalni, akiken minden gond, probléma, „betegség” egyszerre tanulmányozható. Németh Tibor mondta el, hogy a szakszervezet nemrégen viszgálta a brigádfelajánlások színvonalát a salgótarjáni öblösüveggyárban, ahol a szocialista brigádmozgalomnak és a munkaversenynek közismerten szép eredményei és nagy hagyományai vannak. Mintegy negyven brigád versenyfelajánlásait áttanulmányozva kiderült, hogy nagyjából fele a szocialista brigádoktól elvárható követelmények alatt marad. Vajon hol voltak a gyárrészlegvezetők, hogy ezt nem vették észre? Tavaly decemberben határozott a Központi Bizottság a szocialista brigádmozgalom továbbfejlesztéséről, a mindennapi munka nagyobb megbecsülése érdekében a kitüntetési rendszer módosításáról. Ezt kormány- és SZOT-ren- delkezések követték, de ezeket sok helyen alig ismerik, az iparági irányelvek hiányában, ezzel_ érvelve legfeljebb nagy általánosságban mozgó gyári versenyprogramot tudtak eddig összeállítani. Vajon mire várnak? Kiss Sándor (Folytatása következik) ] NÓGRÁD — 1972. július 26., szerda
