Nógrád. 1972. július (28. évfolyam. 153-178. szám)

1972-07-26 / 174. szám

MOZlÉLtr A gyerekek sem mostohák Kalandos történet. víg­játék, mese­film — lehet választani a holnap kezdő­dő műsorhéten a salgótarjáni November 7. filmszínház programjából. Július 27—31- én a Sztrogof Mihály című színes, francia —olasz—bol­gár—NSZK ka­landfilmet játssza a mozi. Az Aladdin és a csodalámpa című színes, zenés, francia mesefilmet augusztus 1—2 -án délután fél 4 órás kezdet­tel vetítik. A Csak rá kell nézni! című színes, látványos olasz film­vígjáték augusztus 1—6-án délután háromnegyed 6 és 8 órakor kerül műsorra. 1860, Szibéria. A tatárok megrohanják a Bajkál-tótól északra elterülő vidéket, el- seprik a gyenge ellenállást, ölnek, rabolnak, felégetnek mindent, ami az útjukba akad. A fegyenctelepek föld­jén számtalan politikai és köztörvényes rab sínylődik, akik időnként, a hadiszeren­cse forgandósága következté­ben kiszabadulnak, de csak kevesen árulják el hazájukat. Ivan Ogarefben azonban meg­szólal tatár származású anyja vére, beáll a tatárok seregé­be. Sztrogof Mihályt, a cári gár­da szibériai születésű fiatal tisztjét megbízzák, hogy vi­gyen üzenetet Pétervárról a nagyhercegnek. A sok ezer ki­lométeres utat kereskedőnek álcázva teszi meg a csinos Jelenet a Csak rá kell nézni! című filmből tiszt. Az áruló Ogaref üldöző­be veszi Sztrogof Mihályt. Megkezdődik a hajsza ... A film Verne regényéből készült, s ez már eleve meg­alapozza sikerét. A fiatalok szívesen nézik, mert az író közeli „ismerősük”, az időseb­bekben pedig szép emlékeket idéz fel az író neve. A fiira pompás színei, a sok izgalom, kaland, a történet szerelmi szála mind hozzájárul ahhoz, hogy végig lekösse a néző fi­gyelmét. Mindehhez még hoz­zájárul Eriprando Visconti jó rendezése, akinek — akárcsak illusztris nagybátyjának — szintén van érzéke a szép tá­jak iránt. Nem nagyon kényeztetik el a filmstúdiók a gyerekeket, ritkán készülnek mesefilmek, rajzfilmek. Éppen ezért nagy öröm az apróságok számára, hogy a héten rajzfilm kerül a mozi műsorára. Méghozzá az Ezeregyéjszaka mesevilága elevenedik meg, pompás szí­Táborozó KISZ-esek A kazári KlSZ-csúcsvezető- ség szervezésében a területen működő KISZ-szervezetek — Mizserfa’ Mátraszele, Kazár, kazári kötöttárugyár — KISZ- es fiataljai részvételével a közelmúltban hatvanén üdül­tek a balatonszemesi ifjúsági kempingben. A jutalomüdülés költségeit társadalmi munká­juk honoráriumából és a ta­nács ifjúságpolitikai alapjából fedezték. nekben, kedves, fülbemászó zene kíséretében. Az Aladdin és a csodalámpa című mese történetét már az óvodások közül Is sokan ismerik. A me­se csodálatos és fantasztikus világba viszi el a kis néző­ket. Ebben a világban min­den lehetséges. Szellemek, dzsinnek, gonosz varázslók, s a kedves, tiszta, lelkű kisfiú, Aladdin küzdelméről szól a film. A rajzfilm végén természe­tesen győz az igazság, a jó­ság, Aladdin legyőzi a gonosz varázslót, örökre bezárja tu­lajdon varázsgömbjébe, s megkapja szerelmét, a szép hercegnőt, akivel boldogan él­nek, ha meg nem haltak ... Hogyan lesz a csúnyácska, suta parasztlányból revűsztár? Hogyan talál rá szerelmére, a közönség énekes bálványára. Silver boyra? A Csak rá kell nézni! című film egy mulatsá­gos karrier és egy még mu­latságosabb szerelem történe­ke sok zenével, humorral, lát­ványos revűjelenetekkel körít­ve. Íme a recept, amelynek alapján a nagy közönségsiker­re számot tartó film készült. Külön érdemes kiemelni a női főszereplő, Maria Grazia Bucella alakítását. Igen deko­ratív külsejű és jó komikai érzékkel rendelkező színésznő, játéka élvezetes, megkapó. Lengye! grafikai kiállítás A nagybátonyi Bányász Művelődési Ház galériájában július 22-én nyílt meg, s augusztus 15-ig tart nyitva az a lengyel grafikai kiállítás, amelyet a bányász kulturális és sportnapok, illetve a len­gyel—magyar barátsági hét rogramjaként rendeztek. A angulatos tárlaton csaknem félszáz lappal találkozunk az alkalmazott grafika és a könyvillusztrációk tárgyköré­nél. Augusztus 15-én pedig ugyancsak a lengyel Zofia Mróz grafikusművész kiállítá­sát nyitják meg itt, mintegy huszonöt lappal mutatkozik be a thűvész. A művelődési ház tanácstermében pedig lengyel plakátkíállítás ad íze­lítőt e műfaj lengyel törek­véseiről. Egyébként július 28-án a lengyel grafikai kiállítás he­lyiségében kerül sor egy Chopin-hangversenyre, amely­re elsősorban a szocialista brigádtagokat várják, hiszen ez a rangosnak ígérkező ze­nei rendezvény is segítséget nyújthat a dolgozóknak kul­turális vállalásaik teljesítésé­hez. A most látható grafikai tárlat elsősorban hangulatilag ragadja meg a látogatót. A színes könyvillusztrációk a lengyel könyvkiadás magas színvonaláról győznek meg. Valóban öröm lehet ilyen illusztrációkkal teli köteteket forgatni, olvasni. S ez első­sorban az ifjabb korosztály számára nyújthat magas szín­vonalú esztétikai élményt is. Három művész munkáival ismerkedhetünk meg, illetve kapunk ízelítőt törekvéseikről. Elsőként szóljunk röviden Zdzislaw Witwicki lapjairól, igen változatos mesevilág tá­rul a szemünk elé. Ki kell emelnünk azt a gazdag szín­világot is, amely a lapokat jellemzi. A tiszta mesevilág, az a hatalmas birodalom tá­rul szemünk elé, amelynek felfedezése valamennyiünk maradandó élménye lehetett. A nép- és műmesék birodal­ma, a „vándorló” mesék tá­jai. Ugyanakkor sajátos len­gyel tájak, figurák, szituációk jelennek meg a lapokon. Pél­dául a régi tér ódon házai, hóemberek csoportjával, vagy egy csodálatosan szép falikút, kosztümös férfi iszik a vizé­ből, mesefigura. A batár is sajátosan lengyel hangulatot áraszt, másutt ormótlan szik­la csúcsán száztornyú mese­kastély ablakai tükrözik a fényt. Talán ebben a kastély­ban, vagy másutt lakomáját költi a mesebeli király, a kö­vetkező lapon pedig már a csillogó gyémántkő fölé hajlik a férfiak csoportja. Villog a nagyítóüveg alatt a gyémánt, sapadtan ragyognak a fölé hajló férfiak szemüvegei. Megkapóan bájos a mesekút, körülötte üdezöld pázsit, vi­rágok, hófehér galambok. De jelentkezik a mesék motívu­main kívül e lapokon a reá­lisabb valóság is, a fagylaltos, az esőverte út, szélén a szél­ben muzsikáló fákkal, a tele­fon. Igaz — egy fűrészhal te­lefonál. Maria Mackiewicz illusztrá­ciói hangulatilag jól illeszked­nek a tárlat anyagának egé­széhez. Az ő lapjain is je­lentkezik a^ meséken túl a valóság. Számos lapján öt­vöződik e két dolog. Például csodálatos, kék sfcínű bolygó, vagy mesterséges égitest — talán repülő csészealj? — le­beg egy zöld játszótér fölött. A játszótéren hinta, gyerekkel, kutyával. A vihar a tengeren a víz sós ízét idézi, a hóesés hangulatát valamennyien is­merjük. A havas fák, öreg templomok, házak, a macska, a holló mind-mind ismerős. Janina Krzeminska-Urban lapjain lovaskocsi kocog az esőben, sárkányok tátják óri­ásra rengeteg torkukat, szí­nes babák mosolya néz ránk. S itt van egyik lapon Hófe­hérke is a hét törpével és a hét kis lámpással. Üdítő látvány ebben a nyá­ri melegben betérni a nagy- bátonyi Bányász Művelődési Ház galériájába, megnézni a lengyel grafikai tárlatot. Meg­mártózni, mint tiszta, hűs víz­ben, a mesék végtelen birodal­mában, az illusztrációkon ke­resztül. Tóth Elemér Szabadtéri folklórest Nemzetközi színpadokon hírnévét szerzett folklóregyüt­tes, a KISZ Központi Művész- együttes tartott bemutatót jú­lius 24-én Salgóarjánban, a már hagyományossá vált Ze­nés hétfők keretében. A műsor Vadadi—Behár: Köszöntő című táncával kez­dődött, majd Lavotta Szere- nád-ját a Rajkó zenekar adta elő, Hegedűs Zsuzsa vezetésé­vel. Méltán aratott nagy si­kert az üvegestánc is, a ma­ga nehézségével és eredetisé­gével. Krasznai Tamás, a Rö­pülj páva egyik győztese, ma­gyar népdalokat ónekeit. A világhírű Monti-csárdás kitűnő hangulatot teremtett. Kótai János vezetőprímás mestere hangszerének. Vada­di—Weiner: Rókatánc című kompozíciója bemutatta a tán­cosok elsőrangú felkészültsé­gét. Precízek voltak a lányok, könnyed mozgásúak a fiúk, lépéseikben élt, lüktetett a zene ritmusa. Színészi játé­kuk, elsősorban arcmimiká­juk, elsőrendű. A Rajkó zenekar Liszt IL Magyar rapszódiájának előa­dásával jeleskedett. A cim- balomkadenciát Keskeny Jó­zsef- a klarinétszolót Kovács György játszotta- igen magas színvonalon. Az együttest Ba­logh Sándor vezette. Vadadi—Farkas: Fergeteges című alkotása a régi magyai folklórkincs mai feldolgozásá­ra mutatott példát. A tánco­sok virtuóz tudása, feszes tar­tása, előadói magatartása az est egyik legszebb darabjává tették a Fergetegest. Reményi: Röpülj fecském cí­mű virtuóz darabját Balogh Sándor vezetésével adta elő a zeneKar. Farkas Gyula Mu­zsikáló havasok című szerze­ményét Drigán Bertalan és Kovács György klarinétműve- szete tette emlékezetessé. A darab vezetőprímása Bangó Béla volt. V adadi—Farkas: Magyaror­szági cigánytáneok című mű­ve megérdemelt közönségsi­kert aratott. A formai elemek azonban a színpad kicsisége miatt nem érvényesülhettek megfelelően. Gulyás: Széki muzsika című zenekari szá­mát Kótai János vezetésével adta elő a zenekar. Keskeny József cimbalom* szólója mesteri produkció volt Befejezésül a Sarkantyús csárdást láthattuk, frissen, fe­szesen, mintha a műsor a vé­gén kezdődött volna. (M) SZUTS DÉNES: Önqyiikossáci? 4A Kaszinó utcában 15. Szász Dániel kopogtatásá­ra ingerült hangon váraszóit a bárónő: — Annyira sürgős? Nem érzem jól magam, és leuöl- tem egy kicsit. — Rövid időre, kérem ... — Egy pillanat csak rend­be szeaem magam. Szász néhány percig vá- raxozott, míg a bárónő be­er esztette. A heverőn azösz- szegyűrt takaró és a párna mutatta, a bárónő tényleg pihent. Szász e dupla heve­rő melletti asztalkán orvos- ságos üvegeket pillantott meg. — A gyomromat ronthat­tam el tegnap. Nem szoktam ezekhez a nehéz ételekhez. — És honnan tudott or­vossághoz jutni? — Szász felemelte az üvegecskét, de sem címkét, sem felírást nem talált rajtuk. — A kedves német isme­rősünk, Flessburger úr adott gyomorrontás elleni szert... Gyógyszerész... — Öh, igen, persze. — Szász visszarakta az üveget, — Egy régi dologról akar­tam öntől érdeklődni.... s remélem... — Dániel, én már millió­szőr megmondtam, nem va­gyok hajlandó, maga pedig állandóan... — A bárónő hol tegezte, hol magázta uno­kája férjét. — Mit akar folytonosan azzal a múlt­tal... Különben is, már min­dent, amit tudtam, elmesél­tem. — A heverő szélére ült, lábát takaróba csavarta és gyanakodva pillogott unoka- vejére. Szász rágyújtott, az­tán elővette az egyik iratot. — Rajniss Ferencék esté­lyéről lenne szó. ön részt vett ezen. — Én ? ... Te megőrültél... — kiáltotta a bárónő. — Mindig is undorodtam attól a közönséges alaktól. A bárónő vad szidalmak­kal illette a nyilas képvise­lőt, s közben Szász lehangol- tan állapította meg: le fog­ja tagadni a részvételét, idegrohamot kap ... Közben persze nagyon is helyén van a feje és a szíve. — Előfordulhatott — töp­rengett Szász —, hogy tény­leg nem hívták meg az es­télyre? ... Lehetetlen. Vala­mi cselt kéne vetni, bukta­tót ásni neki. hogy elszólja magát. De mivel lehetne er­re kényszeríteni? Mondja el neki, hogy kihallgatta Fless­burger és a bárónő beszél­getését? Kérdezze, meg, mi­ért követelt pénzt a kölni gyógyszerésztől ? Kérdezze meg, mi az a megállapodás, üzletkötés vagy -szeges, ami­nek elmulasztása létrehozta ezt a helyzetet? ... Nem! Erről még nem beszélhet, nem fedheti fel a kártyáit. Majd, ha Éva is jelen lesz, akkor hozza elő az erké­lyen hallottakat. Számára most a Rajniss- estély a következő láncszem. Mi történt ott? Ha erre nem aa választ felesége nagyany­ja, akkor legalább arra ad­jon, kik voltak ott? ... Ne­veket kér, pontos neveket. Azoknak a nevét, akikről az újságíró nem írt, mert egy­szerűen nem ismerte őket. Pedig ezek a fontosabb sze­mélyek. Ám a bárónő — ha nem ijeszt rá — nem be­szél, illetve' mellébeszél, aho­gyan szokása. Mindig ez lett a vége, ha kínos téma ke­rült szóba. A verseiből idéz, vagy lányának ruháiról, haj­viseletéről áradozik .............Az e rdő zöld és bibor árnyékai­ban sétáltunk a Bajor Al­pokban, Alice a vállamra hajtotta fejét. Egy virágszi­rom ...” Nos, ebből Dániel nem kért. Most nem hagy neki kibúvót! Elvégre nem csupán altruista rokonszere- tetből koplalta meg az öreg­asszony kétheti költségeit. — Dédi! Magunk között vagyunk és nem hall ben­nünket senki... — Szász je­lentőségteljesen nyúlt a meg­sárgult iratok közé, látszó­lag ki akart húzni egyet, s közben mereven, keményen a bárónőre nézett... — A költözködéskor a holmijai között megtaláltam a Raj- niss-estélyre szóló meghívó­ját. — Nem! — a báróné meg­ragadta Szász karját, másik kezével meg botja után ka­pott, ami az ágy mellett a földön hevert. — Nem igaz! — és hangja a dühtől elful­ladt. — De igen! Tessék, itt van! — és ezzel kirántott egy hosszú, kétrét hajtoga­tott, keményebb fogású pa­pírost és meglobogtatta. Tud­ta, hogy szemüveg nélkül az öreg hölgy úgysem tudja el­olvasni a felírást. Szász a papirt szorosan fogta, nem engedte ki a kezéből. Enge­dékeny hangon folytatta: — Miért nem meri bevallani, hiszen abban az ég adta vi­lágon semmi nics. — Egyáltalán, mit kutatsz, vizsgálódsz ebben az ügy­ben? ... Milyen jogon tur­kálsz a múltamban? Miért érdekel téged ennyire? ... — Semmi különös, Dédi, mindössze Írni akarok róla és ezért érdekel engem. Raj- nisst 1945-ben a népbíróság elé állították, és mivel a nyilas kormányzótanács tri­umvirátusának tagjaként szörnyű bűnök terhelték, ha­lálra ítélték, és kivégezték. A népbírósági anyagban sok minden szerepelt, hiszen még Szőllősi-Naszluhác Jenő, Szá- lasi miniszterelnök-helyette­se is rávallott... Magának már igazán nem lehet sem­mi kellemetlensége emiatt... — Két évet börtönben töl­töttem — a báróné metsző­én gúnyos volt — a népi demokráciátokban. — Ismerem az ügyét, de annak semmi köze ezekhez a régi eseményekhez. Lát­tam az iratokat, tiltott határ- átlépés szándéka miatt ítél­ték önt el... Megkísérelt nyugatra szökni. — Te nem akartál volna disszidálni az én helyemben? — Talán. De egyébként a hajaszála sem görbült meg. Ki lenne kiváncsi egy idős asszony politikai meggyőző­désére és arra, alkalmazko­dik-e a megváltozott hely­zethez vagy sem — mondta Szász, és közben arra gon­dolt, a hibás cselekvés né­ha megbocsáthatóbb, mint a hibás gondolkodás, de ennek ehhez a szituációhoz most semmi köze. — Kedves Dédi! Árulja már el, kik voltak ott azon az estélyen. — Egyszerű társasági ösz- szejövetel volt! — sóhajtott megadóan a bárónő, s Szász bólintott. — Persze .11 de mégis, kik vettek részt azon a házszen- telőn? Talán jobban vissza­emlékezik, ha én sorolom a neveket, s szóljon ha téve­dek. Jó? — S mert választ nem kapott, folytatta. — Im- rédy Béla, Jaross Andor, Rátz Kálmán, azaz nem Kálmán hanem József, Nagy László, ezek politikusok vol­tak, ugye ... Most jönnek a gyárosok, bankigazgatók, s egyebek... Darányi Béla, a Futura vezére, Hunyady Fe­renc gróf, ő igazgatótanácsi tag volt a Bauxitnál, Hardi- Dreher, a sörgyáros, András- sy Mihány, herceg Monten- novo Nándor. Azonkívül ter­mészetesen Mayer Ödön dr., a vezérigazgató, dr. Chorin Ferenc, Vida Jenő, Fritz Opel német gyáros... Hans Georg Schröder bankár, a Bauxit Tröszt elnöke ... — Hát még? ... — Weiss Manfréd báró... Vida Jenő, Willy Blancart, René Berger és Monod, Alf­réd Poralada Rappoport, dr. Ernst Reimann, Gerhart Rü- ter... — Kik voltak ezek? — A Bauxit Tröszt svájci igazgatótanácsa végrehajtó bizottságának tagjai. — Ki maradt ki? — Szász tudta, ez a kérdés már túl­ságosan nagy kockázat, le­galább olyan, mintha rossz lapra bankot ütne. — Párat­lan számú tagság kellett a döntésekhez, és az eddig is­mert nevek páros számot ad­nak ki. — Ludger Westrick — nyögte ki az asszony, és le­hunyta a szemét. — Ki volt ő? — kérdezte Szász gyorsan, hogy a val­lomás sodra el ne akadjon. — 1930 és 1933 között a Vereinigte Stahlwerke dél­kelet-európai osztályvezetője volt, majd Hitlerék alatt a repülőgépgyártás kulcsembe­re lett. Szász úgy érezte, elkezd forogni vele a szoba. Ez több volt mint amit álmá­ban is remélhetett. Csak óvatosan — Intette magát — óvatosan. Üjabb cigarettát vett elő, keze remegett, ami­kor a lángot odatartotta. — Dédi, azt hiszem, ez érdektelen, inkább arról be­széljen, mikor kooptálták a vezérkarba Ludger Westric- ket? ö nem volt azelőtt a Bauxit Tröszt igazgatótaná­csi tagja. — Akkor este. Rajnlssék- nál — mondta a bárónő, és mesélni kezdett. Hagyni kell, most beszél, Elmeséli a részleteket is, de nem baj. Beszéljen a pezs­gőről, Schröder kedvességé­ről, Andrássy kalapjáról.., arról, mint udvarolták őt kö­rül ... — A német nagykövetség­ről is voltak ott, ugye? —Igen, a kereskedelmi at­tasé és... — A Gestapótól is? — Szász nem nézett fel, a sző­nyeg bosnyák díszítő mintáit nezte mereven, mozdulatla­nul. —Nem — nyögött a báró­nő. Nem! Érted? Nem! — felugrott és lilás színű ar­ca rángatózni kezdett. Elrontottam, tudtam, hogy el fogom rontani — Szász magába roskadt, — de azért még kimondta a nevet: — Talán Artur Frisch? ... — Frisch? Nem! Senki! Menjen kérem, menjen, nem érzem jól magam. Engem ne faggasson, soha többet, so­ha többet, soha — a tele­fonhoz ment. Éva szobájá­nak számát tárcsázta. — Halló, drágám. Igen, én be­szélek. Dániel itt van nálam, kérlek, gyere át hozzám. Azonnal. — Köszönöm, de magamis hazatalálok — Szász megha­jolt. — Elnézését kérem, nem akartam felidegesíteni. Keze­it csókolom —, s lassan hát­rálva ment ki a szobából. (Folytatjuk) 4 NÓGRÁD - 1972. július 26„ szerda

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents