Nógrád. 1972. július (28. évfolyam. 153-178. szám)

1972-07-21 / 170. szám

Ami az érmek mögött van... KÉT BRIGÁD az 59-ből, avagy 27 tag az 1086-ból — így lehetne elhelyezni a sal­gótarjáni ZIM szocialista bri­gádjai között azt a kettőt, amelyikkel megismerkedtem. Mi az, amiben hasonlít egy­máshoz a Kakukk József es a Váczi Mihály Brigád? TMK-lakatosok mindnyájan. Részt vesznek a várostörténeti vetélkedőn, ezért több kultu­rális programjuk hasonló. Dol­gozóiknak csaknem a fele vi­dékről jár be. Kedvenc kirán­dulóhelyük Jászapáti. A különbségek közül az el­ső, az életkor, összefügg a többivel: a Kakukk-brigádban. 25—49 évig terjed az évek száma, a Váczi Mihály Brigád átlagéletkora 24 év körül van. Mások a gondok, külön­böznek az élmények is. Var­ga János „csapata” már 13 éve dolgozik együtt, ő mond­ja: — Az ember társas lény, nem élhet egyedül, a családon kívül is kell egy közösség, amibe tartozhat. A szocialista brigádmozgalom az, ami sze­rintünk a legalkalmasabb ar­ra, hogy a munkát, a kultúrát és a szórakozást is együtt ter­vezzük meg. A mi brigádunk olyan, mint egy jó család. Amikor egyik tagunk, Rad- vánszki Pali bejelentette, hogy házat szeretne építeni, úgy érzi, emellett nem tudja teljesíteni a vállalásunkat, együtt győztük meg arról, ne lépjen ki, épp most jó, hogy brigádtag, a közösség segíteni fog. Eddig követ hordtunk, gyári hulladékanyagot szed­tünk Ö6sze. — Nálunk ilyen probléma még nem került elő. Igaz, hogy a 13 tagból heten már házasemberek, de többségük falun lakik, nehéz is lenne megszervezni ilyen akciót — mondja Pető Béla, az ifik ve­zetője. Visszatértünk a várostőrté- neti vetélkedőre, hiszen a kul­turális vállalásdk nagy része e köré rendeződött ebben az évben. Mozilátogatás, KRESZ- kiállítás, Czinke Ferenc tárla­ta, a tavaszi tárlat, színház­látogatás. — SZÍNHÁZ..: Nagy szín­házjáró brigád a mienk, egy- egy előadásra harmincnál több jegyet veszünk mindig, — meséli Varga János. Ta­lán nem is hagytunk ki sem­mit ebben az idényben. Mind­nyájunk nagy sajnálatára Uj- laky László elmegy Szolnok­ról. .. — A májusi összegzésnél ti­zedik helyen álltunk a vetél­kedő várományosai között, — tér rá az őszi verseny témá­jára Pető Béla. Beszélgettünk a készülés gondjairól; a vidékiek nehe­zebben nézik meg a tárlatot. Kétszer is jártak a Munkás- mozgalmi Múzeumban, néze­lődtek, jegyzeteltek. A Bánya­múzeumban is szakképzett ve­zetővel voltak, meghallgattak egy TIT-előadást is a város történetéről. A Munkásmoz­galmi Múzeum igazgatója au­gusztus—szeptember folyamán tervez még előadást e téma­körből, azon is ott lesznek. Csaknem mindegyik brigádtag beszerezte a Salgótarján tör­ténete című könyvet — az üdülésnél csak jut ideje Var­ga Jánosnak is alaposabb ta­nulmányozásra. A közös üdü­lés, kirándulás kapcsán került elő Jászapáti és Jászszentand- rás neve. Az utóbbi az „ifik” friss élménye: szombaton jöt­tek vissza a kétnapos kirán­dulásról. Jászapátiban már közösen is voltak, ott törzs­vendégek. Nyugodt, csendes hely, jó strandja van. A leg­jobb összejövetelük is ott volt. Pista bácsi (Pál István) jókedvében táncra is kereke­Tanári segédkönyvek 'Á következő oktatási évre szült könyvek tartalmazzák a is értékes segítséget jelente- műsorok részletes tartalmát, nek a pedagógusoknak azok a az ábrákat, feladatlapokat, tanári segédkönyvek, amelyek feladatokat. A könyvek — az Iskolatelevízió műsoraihoz többi közt — a Pedagógus készültek. Az egyes műsorso- Könyvesboltban és az MRT rozatokhoz a televíziós órát közönségszolgálatánál kapha- vezető pedagógus számára ké- tők. dett, s másnap a piacon, ami­kor a brigádvezetővel együtt voltak a „Róbert-bácsik”, a mindenes beszerzők, a helybe­liek felismerték az esti pro­dukció szereplőjét. A Róbert- bácsi funkció egyébként az egyik munkahelyi „haladó ha­gyományuk”, mindennapi másé a cím, más szerez be mindent, a savanyúcukortól a bambiig, a közös kasszábóL Egy komolyabb hagyományról is szó esett: az iskolapatro- nálásról. A fiatalabbak ta­valy a Május 1. úti iskolát, idén a Csizmadia útit segítet­ték szakmunkákkal. (A poli­technikai műhelyükben szer­számfelújítást végeztek.) 80 óra társadalmi munkát telje­sítettek eddig. A Kakukk-bri­gád a baglyasaljai hétközi otthont lepte meg különböző, gyári hulladékból készített szabadtéri játékokkal: lengő- és mérleghintát ajándékoztak nekik. Az iskoláról a tanulás jut eszükbe; erről is beszél­gettünk. — A 13 év alatt többen Is végeztek valamilyen középis­kolában, de egyszerre sajnál­juk és örülünk neki, hogy kö­zülük többet „kiemeltek”, a gazdasági vezetésbe kerültek át. A FIATALOK közül Szojka László brigádvezető-helyettes már végzett, a brigádvezető most negyedikes és még egy brigádtag tanul. Elmondták még, hogy most alakul kap­csolatuk a füleki zománcgyár egyik brigádjával, szeretnék, ha kicserélhetnék tapasztala­taikat gazdasági kérdésekről, a brigádmozgalomról. Kérésem­re „bemutatták” éremgyűjte­ményüket: az idősebbeknek három aranykoszorús, két Ki­váló Brigád címük van, most indulnak a Szakmaágazat Ki­váló Brigádja címért. A két éve együtt dolgozó fiatalok eddig kétszer kaptak arany­jelvényt, most a Gyár Kiváló Brigádja címért pályáznak. A lemorzsolódás csak kis mér­tékű, sőt a Váczi Mihály Brigádban ma is „a kezdő csapat van a pályán”. Ügy ér­zem, ez összefügg mindazzal, amit életükről elmondtak: nem érdemes egy jó szellemű brigádot új munkahely miatt otthagyni. G. Kiss Magdolna Kommentár Ajánlkozás — visszhang nélkül Mind nagyobb gondot fordít a salgótarjáni Megyei Jó­zsef Attila Művelődési Központ a módszertani tevékenység további erősítésére. Erről már több alkalommal is említést tettünk lapunk hasábjain. Ez alkalommal egy körlevél kap­csán kívánunk szólni néhány kérdésrőL Először a levélről. Múlt hónapban küldte ki a központ a nógrádi üzemek­nek, vezetőknek, lcultúrosoknak, a közművelődéssel foglalkozóknak. Miről is van szó? Amint azt a nyomtatvány­ban olvassuk, a párt X. kongresszusa, valamint a tavasszal lezajlott megyei tanácsülés • is nyomatékosan hangsúlyozta: „A közművelődés az egyéniség kibontakoztatásának, a szo­cialista demokrácia erősítésének, a termelési kultúra eme­lésének nélkülözhetetlen tényezője... Ezért a közoktatás, a közművelődés további tökéletesítése szocialista továbbfej­lődésünknek egyik alapkérdése.” (MSZMP X. kongresszus beszámolójából.) E nagy feladat végrehajtása, megvalósítá­sa — egyebeken túl — sokrétű szakmai ismereteket, válto­zatos módszertani kulturáltságot stb. is feltételez. Minden­képpen haszonnal járhatna tehát, ha a Megyei Művelődési Központ, amelynek — ha úgy tetszik — munkatervi köte­lessége a nógrádi közművelődés módszertani irányítása, se­gítése, mind szélesebb körben tudatosítaná ezt a gyárakban, üzemekben, termelőszövetkezetekben, egyáltalán a termelő egységekben. Többi közt, ez a levél ezt is szolgálja. Ho­gyan? Ügy, hogy számos lehetőséget kínál. Milyeneket? A me­gyei, de a járási művelődési központok is szívesen segítenek a vállalatoknak, üzemeknek, szövetkezeteknek művelődési munkájuk megtervezésében, megszervezésében, szakmai segítséget tudnának nyújtani esetleges művelődési létesít­mény létrehozása, berendezése alkalmával is. A levélhez a központ 1972. évi munkatervéből egy-két részletet csatoltak, tájékoztatóul. A válaszokat augusztus 1-ig várják! Ügy tűnik, ez a figyelemfelkeltés eddig még eredmény­telen. A mai napig egyetlen válasz, érdeklődő, tájékozódni kívánó népművelő, kultúros sem érkezett, örülhetünk, hogy a központnak számos lehetősége van az ipari, mezőgaz­dasági termelőüzemek támogatására, módszertani segítésére. A járási központok, egyáltalán a közművelődés hálózata kí­nál számos lehetőséget. A központ szakmai segítségfelaján­ló levelének teljes visszhangtalansága azonban meglepő. Tudjuk, vannak úgynevezett „hagyományos” üzemeink, amelyek már régóta, estenként a kezdet kezdetétől rendel­keznek saját művelődési, kultúrálódási lehetőséggel, saját intézménnyel, klubbal. A salgótarjáni nagyobb művelődési házak a szóban forgó üzem igényeihez messzemenően alkal­mazkodnak éves terveik megvalósítása során, legyen szó akár a termelési kultúra emeléséről, a felnőttoktatásról, az ismeretterjesztés módozatainak megválogatásáról, és így tovább. Ezek az intézmények már rendelkeznek bizonyos módszertani, szakmai ismeretekkel, gyakorlattal. Másrészt viszont Nógrádban vadonatúj üzemek, részle­gek települnek, s bizony nem lenne érdektelen, ha egyéb bokros teendőiken túl — körülményeikhez képest — gon­dolnának a kulturálódási lehetőségek megszervezésével is. Mindezekhez tegyük még hozzá, hogy hosszú évek tapasztalata szerint, legyen szó akár régebbi, vagy újabb üzemről, termelőegységről, bizony gyakorta jelentkezik gond a kulturális alapok felhasználása körül. Ezen összegek el­költése nem mindig a legcélszerűbben, leghasznosabban tör­ténik. A változatos módszerek ismerete — bizonyos fokig — itt is eredménnyel járhatna. A dolgozók művelt, szocia­lista emberré formálása közös ügy, közös gondokat jelent, közös örömökkel járhat. Jó lenne, ha szerte a termelő egy­ségekben is mind többen jutnának erre a következtetésre. T. E. Kisiparosok as óvodák bővítéséért Az a szép és rendkívüli hasznös mozgalom, amely célul tűzte Salgótarján óvo­dáinak bővítését, mind szé­lesebb társadalmi munkafel­ajánlásokkal jár, s már ed­dig is számos eredményt mondhat magáénak. Üjabb örvendetes vállalásról is hírt adhatunk. A kisiparosok, il­letve a KIOSZ elvállalta a kilences számú óvoda bőví­tését, s az itteni felújítási munkálatok társadalmi mun­kában való elvégzését. A munkálatok során a jövő­ben újabb két csoport számá­ra nyílik majd lehetőség eb­ben a gyermekintézményben, s az is öröm, hogy a felújítás következtében az itteni kö­rülmények is javulnak a jö­vőben. Pedagógusok művésztelepe Baglyasalján A fővárosi pedagógusok művelődési központja pár év óta hagyományosan Salgó­tarjánban nyitja meg mű­vésztelepét, a városi tanács támogatásával. A telep, amely idén július 3-án nyílt meg a mai napon zárja kapuit a baglyasaljai általános iskolai diákotthon épületében. A pe­dagógusok, a telep lakói gaz­dag munkaprogramba kap­csolódhattak be ezen a nyá­ron is. Többi közt előadást hallottak Salgótarjánról, Nóg- rád megyéről, találkoztak a városban élő képzőművé­szekkel, Ismerkedtek a kü­lönböző művészeti alkotó módszerekkel. A telep mun­kabemutatóját tegnap tartot­ták. A kedves vendégek hol­nap utaznak el Salgótarján­ból. SZUTS DÉNES: Öngyilkossáa ? í4 Kaszinó utcában íi. Alfred Flessburger megdöb­benve nézte az asszonyt. Csak nem utálja ő is a németeket? Gázit adott és közben a gon­dolatai messze jártak. A támadás... a támadások mindig kockázattal járnak es a kockázatok támadást igé­nyelnek. Hogyan is mondta Mussolini? Veszélyesen élni. Ez a lényeg. Ő tíz évig élt peremanens veszélyben, hoz­zászokott és életelemévé vált. 1933. január 30-án reménydús fiatalemberként ő is ott ma­sírozott az SA-különítmény- nyel Berlin utcáin. Már kora reggeltől kezdve hóvihar ké­szült, a felhőket vad iramban kergette a szél. Apró, száraz hó esett, olyan éles szemű, akár a gramofontü. A szél mind erősebben tombolt. Éjjel lőtt a bizalmas parancs, vilá­goskor ki az utcára. Horog­keresztes zászlókat cipeltek, „Die Fahne hoch, die Reihen fest geschlossen” — mellette Heinznek megfeszültek a nyakizmai. És Heinz azóta hol van? Ott porladnak a csont­jai Olaszországban, innen ta­lán nem több, mint 400 kilo­méterre. — „SA marschiert in ruhig festem Schritt...” Adolf Hitler birodalmi kan­cellár lett. Helyettesévé von Papent nevezték ki. Alfred Flessburger négy évet járt a közgazdasági egye­temre, de nem tudta befejez­ni, mert állandóan fontos kü­lön feladatokat kapott. Dr. Werner Daitz az NSDAP kül­kereskedelmi osztályára hívta be őket, lehettek vagy húszán. — A Führer intenciói szerint szerevezzük meg a munkát — mondta dr. Daitz —, akárcsak a külügyben, itt is össze kell majd állítani a kartotékokat a világ valamennyi befolyásos pénzemberéről. bankárokról, gyárosokról, felfedezőkről. Ez és ez vajon pénzért megkap­ható-e? Meg lehet-e és mi­vel vásárolni? Vajon büsz­ke-e? Milyen erotikus hajla­mai vannak? Milyen típusú nőket kedvel? Nem homo­szexuális-e ? ..; Erre különös gondot kell fordítani! — mondta dr. Daizt —, mert ezeket könnyű megvásárolni, megzsarolni. Eltitkol-e vala­mit a múltjából? Az uralko­dó osztályokat korrumpálni kell. Aki a pénzt szereti, azt nem nehéz felhasználni. Flessburger megszorította a kormányt, s útitársáról szin­te tudomást sem véve veze­tett a kanyargós úton. A he­gyek — gondolta — a hegyek mindig jó rejtekhelyek. Nyersanyag, nyersanyag és nyersanyag! Dr. Werner Daitz szeme tűzben égett, amikor ezeket mondta: — kell az egész világról. Amit lehet, most beszerezni, uraim, tarta­lékolni. Acélt Svédországból, vasércet Franciaországból, ónt, rezete Jugoszláviából. — Flessburgerből halk nevetést csalt ki az emlékezet... Egy év múlva csak Őt hí­vatta dr. Werner Daitz: — Magyarországra kell mennie. A Ruhr vidéki gyáraknak alumíniumra van szükségük, méghozzá óriási mennyiségre. A repülőipar és a hajóépítés fejlesztésének sikere múlik ezen. Gőring és Hjalmar Schacht figyel ránk ... ö még Daitz íróasztala előtt állt, s elgondolkozva szívta cigaret­táját. Arra gondolt, hogy nem fogja ezt a megbízást, s an­nak terhét csak meggyőző­désből cipelni. Itt az alkalom, hogy megcsinálja a szeren­cséjét. Dr. Daitz közben be­szélt, beszélt. — Franciaor­szágból már nem sokáig ka­punk bauxitot. Fel kell ké­szülnünk, hogy Magyarország­ról szerezzük be ... Flessburger átnézte a ren­delkezésére álló anyagot. Az­tán Budapestre utazott. Infor­mációkkal gazdagon érkezett vissza. Magyarországon felte­hetően sok, több százezer tonna bauxit van. Kezdetben alakult egy Alumíniumérc Bánya és Ipar Részvénytársa­ság, s a bauxitot a Laute Werke cég vásárolta meg ab Gánt. Utána a RT megszűnt, és megalakult svájci tőkével a Bauxit Tröszt, a svájci Blancart bankház bevonásá­val. Hans Grechter urat, a Laute Werke igazgatóját azzal az átlátszó trükkel rázták le a nyukukról, hogy teljesen gyenge minőségű alumínium­ércet tartalmazó kőzetmintá­kat küldtek ki. „A bauxit ki­fogyóban van”. Grechter bevet­te a cselt, beleegyezett a szer­ződés felmondásába. Milyen csodálkozó képet vágott, ami­kor a Birodalmi Kancellária gazdasági főcsoport főnökségé­re rendelték, szívélyes, baráti beszélgetésre ... A piros Mercedes meredek oldalú völgyben rohant. A magas fák eltakarták a kőbá­nyát, ahonnan hirtelen rob­banás szakította meg az egy­hangú csendet. Szászné a lö­vésszerű zajra összerezzent. Egyedül nem volt képes a vi­lággal, sőt saját életével szemben érzett fásultságát szétzúzni. Alfred Flessburger, mint férfi nem gyakorolt rá különösebb hatást, nem volt ellenszenves, de rokonszenves sem. Éva előtt nem rajzolód­tak ki még az elérhető ered­mények. Szerette Dánielt, de sokszor már unalmasnak ta­lálta, hogy a siker időpont­ját kitolja, mentséget keres az életükre, arra. hogy nincs rendes lakásuk, bútoruk, sze­rényen és beosztóan élnek. Ez a német megcsillantott előtte valamit, de Évának esze ágá­ba se jutott volna tartós kap­csolatot kezdeni vele. Petit liaison — szabta meg az en­gedékenység határát. Ha ugyan nem fedezi fel előbb Dániel az ő boldogtalanságá­nak okát, és nem rabolja őt vissza. Közben megérkeztek a he­gyi vendéglőhöz, ahol há­rom-négy szobát is kiadtak a rászoruló vendégeknek. Szászné és Flessburger tölgy­fákból hasított asztalok mel­lé, tömzsi faszékekre telepe­dett. A fogadós rákiját és meleg szendvicset hozott ne­kik. Vacsorára halat aján­lott. Kora délután hozták fel — hajlongott —, friss. Ha a kedves vendégek kí­vánják, két szép darabot megsüt roston. — Maga miatt megszegem a fogadalmamat, és vissza­szorítom utálatomat ■— mond­ta édeskésen Flessburger, és lehajtott egy nyelésnyi italt. — Proszit. . . Látom, maga jól bírja. Férfiasán iszik. — Flessburger közben arra gon­dolt, micsoda pikantéria, hogy Balátai Jenő lányával hozta össze a sorsa. Elszánt erőfeszítéssel kényszerítette magát, hogy megfeledkezzék erről. Megvacsoráztak. Elsétáltak a kilátóig, ahonnan jól lehe­tett látni a tengert és n jókat, amelyek kicsi, feher vonalaknak látszottak a tá­volban. Beszélgettek, és té­máik minduntalan az erede­ti gondolataikhoz tértek visz- sza. Flessburger megkísérel­te levenni a lábáról az asz- szonyt, az asszony megkísé­relte a lehető legkedvezőbb feltételeket kicsikarni, ha már beleegyezését adja. A fogadó felé haladtukban Flessburger elvesztette türel­mét, megragadta az asszony karját, és magához húzta. — Őrülten kívánom, ké­rem, akarom ... Szászné nem lökte el, in­kább gyengéden eltolta, és tagadólag rázta a fejét. — Nem, ne nyúljon hoz­zám — kérte, mert nem mondhatta meg neki, hogy viszolyog tőle, és megmere­vedő teste szenvedélyesen tiltakozik. — Most nem. Mindent elrontana. Hogy miért?... Nem is tudom, miért, de most nem. Még nem — ez menekülés volt, de ugyanakkor ígéret is. — Menjünk — mondta a férfinak —, még a férjem és a nagyanyám félreértik távolmaradásunkat. — Hang­ja határozott és kemény volt. Flessburger szótlanul fize­tett és távoztak. A kocsiját azonban nem a szálló felé, hanem a kikötőhöz kormá­nyozta. — Csak egy rövid kerülő — magyarázta. Az öbölben megállt, leállította a motort és kinyújtott karral az egyik, a móló mellett horgonyzó hatalmas testű motorcsónakra mutatott. — Kár lenne magának ha­zamenni Magyarországra. A tisztelt bárónőt és önt át­vinném Olaszországba, az­tán én majd ide visszajövök. Kocsival nem mehetünk, mert a jugoszlávok feltartóz­tatnának bennünket, de így felelek a sikerért. Nyuga­ton olyan életet élhetne, amilyet akar. Nem követe­lem, hogy hozzám jöjjön fe­leségül. Teljes szabadsága lenne, s én anyagilag támo­gatnám. Mi vár önre a kom­munisták alatt? ... Robot, kevés pénz. ön szép. érde­kes asszony. Ha tökéletesen megtanulja a nyelvet, tő­lem függetlenül is nagyon jó pénzért elhelyezkedhet, mint geológus. Balátai Jenő lányának még nálunk is.., Szászné egy pillanatra úgy érezte, kővé fagy, megder­med a kocsiban. — Honnan tudja maga, hogy én kinek a lánya va­gyok? A férfi zavartan köhécselt, de aztán gyorsan visszanyer­te nyugalmát. — Semmi, hát a beszélge­tésekből ... Azt hiszem, nagyanyja emií tette, vagy Szász úr... Lényeges ez?... Flessburger lassan, óvato­san tovább beszélt, egy er­dei patak csörgedezésének ütemével. Rövid idő alatt teljesen elaltatta az asszony gyanúját, akinek már kez­dett tetszeni ez a beszéd. „Végre kirukkolt azzal, amit akart. Persze, lehetetlen ezt a disszidálást elképzelni, bár a terv nem is rossz. Szász­né nem engedte gondolatait ebben az irányban tovább­szaladni. Mindenesetre ma­ga az elképzelés már a fér­fi áldozatkészségét mutatja. Ez a gazdag pasas nyilván teljesen beleszédült... — És mit kér ezért? — fordult feléje kicsit moso­lyogva. Ez már játék volt, izgalmas mérkőzés, amely­nek kimenetele már csak rajta múlott. Flessburger olyan mélyen hajolt le, hogy ősz haja majdnem az asszony ruhá­ját súrolta. Megcsókolta a kezét. — Én nagyon türelmes va­gyok, és várok, amíg ön parancsolja. Flessburger agyát egész pontos képzetek töltötték be, s szinte megrészegítették. Látta magát, amint az asz- szony pizsamáját kigombolja, és előbukkan fehér, enyhén párnás melle. Milyen jó, hogy ezt az olasz utat ta­lálta ki, a bárónő és az ő kapcsolatának felfedése he­lyett. Az zsarolás lett vol­na, és ki tudja előre az ei edménvt?... így jobb, sokkal jobb. Most már csak azt kell elérnie, hogy az öregasszony hallgasson. (Folytatjuk) 4| NÓGRÁD — 1972. július 21., péntek

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents