Nógrád. 1972. július (28. évfolyam. 153-178. szám)
1972-07-16 / 166. szám
A vadószkurtöt Locksley adta a bolondnak; ha bármi veszély fenyeget, fújja meg. A jeladást ismeri minden szabadié- gény. Wambának nem kell sokáig várakoznia... Ml történt? Ott, bent.. Siessetek I A segítség a végső pillanatban érkezik. Az ■ életét menti meg a „fekete lovagnak", kit Locksley és társai ezúttal először látnak fedetlen arccal. Bekötő út A fenti címmel már jelent meg egy rövid kis írás arról, hogy a Berkenye községhez tartozó bekötő út állapota kritikus. Az ügy a KPM balassagyarmati útmesterségéhez tartozik, ahol megígérték, hogy amint az aktuális útpadka- kaszálással elkészülnek, az utat kijavítják. A napokban újra érdeklődtünk a községben, mi újság a bekötő út ügyében. A helyzet változatlan. A 40 fokos lejtőjű bekötő út, mely Berkenye egyetlen közútja, kizárólagos összekötőkapocs a község és a külvilág között, még mindig minősíthetetlen állapotban van. Két éve semmiféle javítási munkát nem végeztek rajta. A Volán Vállalat autóbuszai nem kísérlik meg, hogy ezen az úton megközelítsék a községet, a hegy tetején fordulnak, a község lakóinak, ha utazni akarnak, oda kell kimenni. A helyzet egyre romlik. Magától nem is oldódhat meg. A balassagyarmati útmester- ségen a sor, egyedül tőle függ, mikor gördülhet be az autóbusz Berkenyére. írtunk róla Ä Glóbusz Nyomda rétsági gyáregységének dolgozói panaszolták nemrégen. hogy nem kis gondot okoz számukra a környékbeli községekből való bejárás. Az észrevételekre válaszolva Kiss József üzemvezető megígérte, hogy tárgyalnak a VOLÄN 2. számú Vállalattal, és kérik a buszjáratok egyeztetését a műszakok kezdésével és befejezésével. A másik elképzelés, hogy a dolgozók létszámának gyarapodásával két mikro- buszt kap a gyáregység, amelyek két útvonalon, érintve a környező községeket, szállítják a dolgozókat munkahelyükre. Reméljük, az erőfeszítéseket rövidesen siker koronázza. Városszépítés társadalmi munkában A Salgótarjáni Kohászati Üzemekben a Húszezer munkanapot Salgótarjánért elnevezésű mozgalomban eddig 1100 dolgozó kapcsolódott be, és majdnem 8000 óra közhasznú társadalmi munkát végzett. A társadalmi munkások elsősorban a gyártelep szépítésében működtek közre, Emellett több helyen építettek új játszóteret, ezeket felszerelték korszerű eszközökkel, különböző játékokkal. Négy—ötezer négyzetméteren újították fel a pázsitot, hozták rendbe a parkokat, elültettek 300 facsemetét. Felállítottak 40 beépített kerti padot és 20 műkőből készült virágtartót helyeztek el a gyártelepen. ____ E lső, harmadik díj és elismerés A helyiipari válla! átok ötö1' dik termékkiállítással egybekötött vásárát legutóbb Miskolcon rendezték meg. Ezen a seregszemlén 80 termelőegység képviseltette magát. A kiállított termékek közül a zsűri az Ipoly Bútorgyár Balassa ülőgarnitúráját első díjjal ju- talmzata, a Peti gyermekszobabútort pedig elismerésben részesítette. A Salgó Cipőipari KTSZ terméke harmadik díjat kapott. Dunaújvárosiak a tűzhelygyárban Dunaújvárosi szocialista brigádvezetők jártak a héten nálunk, a salgótarjáni tűzhelygyárban. Üzemünk évente mintegy 15 ezer tonna dunaújvárosi lemezt használ fel a különböző gyártmányok előállításához. Az utóbbi időkben jelentősen emelkedett az exporttermelésünk, a nyugatnémet Boecker- cégen kívül az NDK és Lengyelország részére is szállítunk korszerű gázkészülékeket. E gyártmányok iránt igen magas minőségi követelményeket támasztanak megrendelőink, s a felhasznált alapanyagok jó minőségén nagyon sok múlik. A szocialista brigádvezetők beszélgettek gyárunk vezetőivel, majd megnézték üzemünket, főleg azokat a műhelyeket, ahol az általuk gyártott lemezekből készülnek a gyártmányok. Mivel a lemez minősége nem minden esetben felel meg a minőségi követelményeknek, emiatt több esetben zománcozás után selejtté válik. A látogatáson résztvevő szocialista brigádok vezetői megígérték, hogy a következő időszakban még nagyobb gondot fordítanak a minőségre és selejtes lemezt nem küldenek gyárunknak. Megállapodás jött létre a szocialista brigádvezetők között, hogy megfelelő időpontban ezt a látogatást viszonozzák. Szó esett arról is, hogy az 1973-as évre szocialista szerződést köt a két gyár, rögzítik a feladatokat, illetve a megteendő intézkedéseket a minőség további javítása érdekében. Mizser László Körforgalom Salgótarjánban,' a Tanács- köztársaság tér autóbusz- megállójával sok a gond. Nagy a forgalom, szűk a hely, nincs hol állniuk a várakozóknak, és még lehetne sorolni a nehézségeket. Külön bonyolítja a helyzetet a téren parkoló gépkocsik nagy száma. Ezek miatt gyakran keletkeznek kisebb-nagyobb forgalmi dugók. Vannak, akik — nem tudom, milyen okból —, még bonyolítják a helyzetet. Észak-déli irányba haladva, a Rákóczi úton „beugranak” a térre. Különösen a délutáni órákban figyelhető meg ez a jelenség. Nem valószínű, hogy komolyabb dolguk lenne, hiszen meg sem állnak. A gépkocsiforgalmat azonban zavarják felesleges „körforgalmukkal”, a munkájukat befejezett, autóbuszra várakozó emberek pedig sokszor kisgyerekeikké! kénytelenek eleiugrálni, kitérni előlük. Nem tudom, mi lenne a megoldás, hiszen a teret gépkocsiparkolásra is használják, így a személyautókat nem lehet kitiltani. Az autóbusz-forgalom viszont éppen a személyautók miatt nem lehet zavartalan. Sok gépkocsi hátsó ablakán látható a felirat: Az udvariasság kölcsönös előny. Jó lenne, ha a gépjárművezetők, autótulajdonosok megszívlelnék. — g. i — Kispuska-lövészverseny a lőtéren Kispuska-lövészversenyt rendezett a megyei Állami Építőipari Vállalat KlSZ-bizott- sága a KISZ Kupa verseny keretében. A versenyre a salgótarjáni MHSZ-lőtéren került sor. Valamennyi salgótarjáni építő KISZ-alapszervezet elküldte versenyzőjét a lövészetre, összesen mintegy 40 fiatal vett részt rajta. Egyéniben külön vetélkedtek a fiúk és a lányok, ezenkívül meghirdették a csapat- versenyt is. Az egyéni eredmények; fiúk közül a legjobb Szikora Tibor, a Szamuely alapszervezet, második Hajas Simon, a Lenin alapszervezet, harmadik pedig Molnár Sándor, a Szamuely alapszervezet tagja. A lányok közül Zentai Edit bizonyult a legjobb lövésznek, első helyezésével a VIII. főép. alapszervezetének szerzett dicsőséget. Második lett Juhász Gézáné, a Lenin alapszervezet tagja, a harmadik helyezést pedig Karácsony Éva, a VIII. főép. KlSZ-alap- 6zervezetének tagja szerezte meg. Az első helyezettek a KISZ Kupa verseny végeztével oklevelet kapnak. Csapatversenyben a fiúknál a Szamuely alapszervezet győzött Második a Lenin alapszervezet, harmadik pedig a VIII-as főép. alapszervezete lett. Lányoknál a VIII-as főép. bizonyult a legjobbnak, mögöttük a Lenin alapszervezet végzett, a harmadik helyezést pedig a Szalvai Mihály alapszervezet szerezte meg. Köszönet Az óvodák nem dúskálnak az anyagi javakban, ez köztudomású, éppen ezért mindig jól jön egy kis segítség. Négy éve, a salgótarjáni 9. sz., Vörös Hadsereg úti óvodába jár Szokács Sándor bácsi, nyugdíjas szobafestő unokája. Az idős mesterember hálája jeléül elvégezte az épT pen soron következő legsürgősebb festési munkákat a2 óvodában, minden ellenszolgáltatás nélkül, társadalmi munkában. Az óvoda dolgozói valamennyi apróság nevében önzetlen munkájáért ezúttal mondanak köszönetét Szokács bácsinak, s további jó egészséget kívánnak neki. — Halié, itt a NÖGRÄD! Kedden délután két és négy óra között Szurdokpüspöki, Alsópetény, Bércéi, Borsosbe- rény, Buják és Cered tanácsait hívjuk. Kérjük, a hívások időpontjában tartózkodjék valaki a készülék mellett. — Szellemi totó. A hét végén volt a salgótarjáni gyermekkönyvtárban a hathetes szellemi totósorozat döntője.- A (vetélkedőn különféle irodalmi és ügyességi versenyszámok szerepeltek. Az első 3 versenyző könyvjutalmat kapott. A legközelebbi rendezvény 28-án lesz, mikor mese- kirakóval szórakoznak az apróságok. — Rádióadás a megyéből. Nagy a híre a szandai kultúr- csoportnak. Szerdán délután öt órai kezdettel műsorukat közvetlen adásban hallgathatja rádión az egész ország. »» #JS ««»tg«» 1972. július 16., vasárnap, Valter napja. A Nap kel: 4.03, nyugszik: 19.37 órakor. A Hold kel: 10.31, nyugszik: .21.53 órakor. 55 1972., július 17., hétfő, Elek napja. A Nap kel: 4.04, nyugszik: 19.36 órakor. A Hold kel: 11.38, nyugszik: 22.12 órakor. Szécsényi híicsokor FaUedt meUS Véradónap volt július 11-én és 12-én Szécsényben. A város lakói közül mintegy 30G- an vettek részt az akcióban. X Tanácsülést tartottak július B-án. Megállapodást kötött a Hazafias Népfront és a nagyközségi tanács, mely a negyedik ötéves terv feladatainak megoldására, illetve az ebben kifejtett együttműködésre vonatkozik. Ugyanezen a tanácsülésen élénk vita volt a társadalmi munkák szervezéséről, végzéséről és elismeréséről, valamint értékelték az év első felében megtartott falugyűléseket X Átadás előtt. Elkészült az Állami Biztosító és a KIOSZ székháza. Az épület műszaki átadására 18-án kerül sor. X Felújítás. Háromszázezer forintos költséggel felújítják a község két általános iskoláját. Rendbehozzák a villamos -berendezéseket és olajkályhákat állítanak be. Az udvarokon csapadékmentesítést, sártalanítást végeznék. Várható időjárás ma estig: felhőképződés, legfeljebb egy-kél helyen záporral, zivatarral. Az időnként erős lökésekkel kísért északkeleti, keleti szél lassan mérséklődik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 29—34 fok között. Nem volt ötös A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 28. játékhéten öttalálatos szelvény nem érkezett. Négy találatot 53 fogadó ért el, nyereményük egyenként 75 722 forint. Három találata 4153 fogadónak volt, nyereményük 483 forint. A kéttalálatos szelvények száma 128 879 darab, ezekre egyenként 19 forintot fizetnek. A nyeremény összege az illeték levonása után értendő. <— ötvenmillió. Több mint ötvenmillió magyar cigarettát indít útnak a napokban a moszkvai Balaton étterem számára a MOLIMPEX Külkereskedelmi Vállalat. A tervek szerint az idén és jövőre összesen 200 millió, Moszkvában is kedvelt magyar cigaretta kerül a szovjet étterembe. Orvosi ügyelet Salgótarjánban és Balassagyarmaton A megyeszékhelyen, Salgótarjánban, az Úttörők útja 3/a. szám alatt ma reggel hat órától este hat óráig dr. Ábrahám Lajos, este hat órától hétfő reggel hat óráig dr. Balázs Miklós tart orvosi ügyeletet. Az ügyeletes orvost indokolt esetben a Salgótarján l!-44-es telefonon lehet hívni. Gyógyszertári ügyeletet ma Salgótarjánban, a Pécskő Üz‘ letházban levő gyógyszeriáí tart. Balassagyarmaton, a városi kórházban ma és hétfő reggel hét óráig dr. László Tibor az ügyeletes orvos. , Wamba, kit jutalmul önfeláldozó bátorságáért Cedrik a király mellé rendelt kalauzul, már az orgyilkosok támadásának első percében kiugrott a fogadó obiokán. Nem gyávaságból tette ... Waltet Scott regénye nyomán irtai Ca. Hortátn ti bor. rajzoltat Sebők Imre Elnézést, hogy meghökkentem Sajnos, még mindig igen gyakran szerepel az elkövetett bűnök listáján a garázdaság. Többé-kevésbé ittas emberek követik el leggyakrabban. Amiről most írok, talán még ezt a fogalmat sem meríti kiValamelyik este a Karaites Szálloda presszójában voltam tanúja az alábbiaknak: egy fiatalember — nem tudom milyen okból, hiszen a terem másik végében ültem — hangos szóval támadt egy másik vendégre, s ha társai le nem fogják, talán tettleg bántalmazta volna. A vele levő és a ,,megtámadott” asztaltársai között hangos szóváltás kezdődött, s a hangulat egyre jobban feszült. Természetesen a felszolgálónő azonnal közbelépett, s ily szavakkal kérte meg a rendzavarokat, hogy hagyják el a helyiséget: — Tessék kérem kimenni! Intézzék el kinn a dolgukat! Egy kicsit furcsán éreztem magam. Eszembe jutott a régi „népiesek” regények kocsmajelenete, a „gyere ki, ha mersz”. Ezek szerint a kocsma, a vendéglő vagy akár az eszpresszó ajtaja előtt agyon ts verhetnek. Azzal nem törődik a vendéglátóipar, csak a saját helyiségében legyen rend. i — 9 — , — Hadgyakorlat. Szombaton reggel Szaszebo japán kikötőbe érkezett az amerikai hetedik flotta Ticonderogh nevű 32 ezer tonnás repülőgép- anyahajója, két torpedóromboló kíséretében. A hajók részvételével közös japán- amerikai tengerészeti hadgyakorlatot terveztek a hét végére, de a közelgő tájfun miatt a gyakorlatot elhalasztották. Növekedett a nyereség A Nógrád megyei Vegyesipari és Javító Vállalat féléves programját száz százalék korül teljesítette, ami a bázishoz viszonyítva 8—9 százalékos termelésnövekedésnek felel meg. A lakossági javító-szolgáltató előirányzatot is száz százalékra teljesítette. A nyereség Is kedvezően alakult Fél évre vonatkozóan még nem tudtak biztosat mondani, ezért csak az öt hónap eredményeit közölték. Ezek szerint a múlt év azonos időszakához viszonyítva az I. fél évben 10—12 százalékkal nagyobb nyereséget érnek el. Ez azért Is értékes, mert a termelésfelfutást és a nyereségnövekedést 18 fővel kevesebb létszámmal oldották meg, mint korábban. Hírek Bárnából Barátsági est. Lengyel—ma-' gyár bartásági estet rendeznek Barnán a jövő héten. A Hazafias Népfront járási bizottságának rendezésében lezajló eseményt a község mozitermében tartják. X Fedél alatt a KISZ-klub. A községben társadalmi munkával KISZ-klubot építenek. Az épület készen áll, a jövő héten elkezdik a belső vakolást. X Sportöltözőt építettek Bár- nán egy elhagyott buszgarázsból. Az épület kész, hamarosan befejezik az utolsó simításokat. GAZSZÜNET Értesítjük T. fogyasztóinkat, hogy 1972. július 19-én (szer- da) 8.00—10.00 óra között a Malinovszkij úton, a Salgó úton és a Házi Ferenc úton gázszünetet tartunk. Ez idő alatt kérjük főcsapjaik elzárását, 1 * TIGAZ NOGRAb, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: GOTYAR GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján, Petőfi u. L Telefon: 28-94, 22-95, 22-9«, 22-97. Főszerkesztő: 12-94, 14-40. Sportrovat: 11-59. Éjszakai szerkesztés: 13-05. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat.Felelős kiadó: VIDA Edit. Kiadóhivatal: Salgótarján, Petőfi u. 1. Telefon: 10-29 Terjeszti:» Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 2« forint. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat, Salgótarján, Petőfi u, i. Felelős vezetői papp GYÖRGY igazgató. Index-szám: 23072.