Nógrád. 1972. július (28. évfolyam. 153-178. szám)
1972-07-18 / 167. szám
ív ¥k % Hazai forrásból merítenek A lassan nemzetközi hírnevű salgóbányai KISZ-vezetőképző tábor egy héten keresztül igen rangos kollektívának, mintegy 200 NDK-ban dolgozó KISZ-aktivistának, alapszervezeli titkárnak ad otthont. Több ezer kilométert utaztak a fiatalok, hogy részt vehessenek a KISZ központi bizottsága által szervezett táborozáson, hogy újabb ismereteket szerezve, még tökéletesebben segíthessék az otthonuktól messze dolgozó honfitársaink, kollégáik munkáját, életét A KISZ központi bizottsága a tanulni hazatért vezetőket elsősorban a közeljövőben NDK-ba készülő fiatalok fogadásával kapcsolatos tennivalókról tájékoztatják. Az első benyomások ugyanis meghatározói lehetnek a külföldön dolgozó lányok, fiúk életének, nem mindegy, hogyan látnak új ideiglenes otthonuk megteremtéséhez. És a leglényegesebb itthon is, ott, az NDK-ban is, a szabad idő leghasznosabb kihasználása, sok figyelmet kell hát fordítani az előkészítésre, az itthoni gyakorlásra A táborlakók között akadtak Nógrád megyeiek is. Kővári Pál Salgótarjánból, Varga László Zagyvarónáról, Göröcs Miklós Tarról, Szilas Gábor pedig Mátraverebélyből került az NDK-ba. Kiváló munkájuknak köszönhető, hogy KISZ- szervezetük, vezetőik, őket küldték hazai továbbképzésre. A fiatalok elégedettek, szívesen dolgoznak a baráti Németországban. Mi pedig azért örülünk, mert a nógrádiakra ott, messze is számítani lehet Kulcsár József képriportja AZ MSZMP tNÓGRAD M E GY El BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TAKACS LAPJA XXVIII. ÉVF., 167. SZÁM ARA: 80 FILLER 1972. JÚLIUS 18.. KEDD VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK I Felsőbb szervek állásfoglalására várnak A {szociálist» iimnkawecscuyrol és a bv*i^á(imozg;alomi*óI Ülést tartott as SZMT elnöksége «J Megyénk bányászai mindig az úttörők között szerepeltek, amikor a szocialista munkaverseny és a szocialista brigádmozgalom kiterebélyesítéséről, tartalmának javításáról, gazdagításáról volt szó. Számtalan új kezdeményezés, elképzelés fűződik a legjobbak nevéhez. Elsősorban a törzsgárdatagok tűnnek ki munkájukkal. Jelenleg 179 brigád vetélkedik. Ebből 17 nyerte el az aranyplakettet, 16 az ezüstöt, 31 pedig a bronzot. A Vállalat Kiváló Brigádja címmel tüntették ki elmúlt évi jó munkája alapján a nagybátonyi gépüzemben Nágy Balázs István kollektíváját, Tiribesen a Pénzes Károly, Ménkesen pedig a Bakos József Barna ifj. által vezetett brigádokat. galom- Ebben 1960 kollektíva, Több vállalatnál felülvizsgál - csaknem 23 ezer dolgozója ták a vállalásokat, ahol nem küzd a különböző címek el- felelt meg, módosítás céljá- nyerésóért. Tevékenységük el- ból visszaadták. Waldheim Moszkvába érkezett A szovjet kormány meghívására hétfőn, a kora délutáni órákban Moszkvába érkezett Kurt Waldheim, az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkára. A seremetyevói repülőtéren Andrej Gromiko külügyminiszter és más hivatalos személyek fogadták, (TASZSZ) M un k ásigazgatá&t vezetnek be Chilében Dr. Salvador Allende, chilei elnök három fontos gazdasági törvénytervezetet terjesztett a parlament elé. Az új törvények meghatározzák a munkások részvételét a termelés irányításában és szabályozzák a „dolgozók vállalatainak” tevékenységét, továbbá garanciákat tartalmaznak a kis- és középvállalatok, valamint a földbirtokok normális működésének biztosítására. Az első törvénytervezet az állami és vegyes szektorban levő vállalatok munkásainak különböző részvételi formáit határozza meg a termelés irányításában, munkásgyűlések, termelési bizottságok, adminisztratív tanácsok és egyéb munkásszervezetek útján. A második törvénytervezet a „saját irányítású” vállala- latok országos rendszerének létrehozását irányozza elő. Ezeket az ott dolgozó munkások fogják közvetlenül irányítani. A „saját irányítású” vállalatok országos hálózatába be kell vonni mindazokat a gyárakat és üzemeket, amelyeknek tőkéje 1969. december 31-én meghaladta a százmillió escudot és amelyek nem tartoznak a gazdaság állami szektorába vont 91 vállalat közé, A „saját irányítású” vállalatokat — hangzik a törvénytervezet — teljes mértékben alá kell rendelni a termelés fejlesztésével foglalkozó testületnek (CORFO) és alá kell vetni a CORFO által kidolgozott országos tervezési rendszernek A harmadik törvénytervezetet a kis-és középvállalatok, valamint a földbirtokok konkrét besorolását tartalmazza. Kisüzemnek számít eszerint az az üzem, ahol 50-nél kevesebb munkás dolgozik és az állótőke értéke nem haladja meg a 850 ezer escudot. A kis- és középföldbirtokok területe 5. illetve 30 hektárig terjed. (MTI) U Ne Win, a Burmái Unió Forradalmi Tanácsának elnöke, miniszterelnök és kísérete hétfőn ellátogatott a Magyar Tudományos Akadémia Martonvásári Mezőgazdasági Kutató Intézetébe. A burmai vendégekkel együtt volt a látogatáson Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Hollai Imre külügyminiszter-helyettes és dr. Kós Péter, a Magyar Nép- köztársaság rangooni nagykövete. Dr. Tapolczai Jenő, a Fejér megyei Tanács elnöke, dr. Láng István, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkár- helyettese, s az intézet vezetői fogadták a vendégeket, akiket ezután dr. Rajki Sándor igazgató tájékoztatott az intézet történetéről, fejlődéséről, az ott folyó alap- és alkalmazott kutatásokról. Elsősorban a búzával, az árpáHol tartunk, milyen gondok, problémák, szemléletek akadályozzák a szocialista munkaversenyről és a szocialista brigádmozgalomról szóló KB decemberi párthatározat végrehajtását? E gondolat jegyében vitatta meg a témát, s alakította ki állásfoglalását, valamint a tennivalókat tegnapi ülésén az SZMT elnöksége. Megyénkben jelenleg a dolgozók 80 százaléka vesz részt a szocialista munkaversenyben, a legtömegesebb és legnépszerűbb vetélkedési forma a szocialista brigádmozval és a kukoricával kapcsolatosan. A kutatások eredményei megmutatkoznak a hazai vetőmagellátásban is. Például az ország kukoricaföldjein mintegy 90 százalékban martonvásári hibridet vetnek, s belőle jelentős mennyiséget külföldre is szállítanak. A tájékoztatót követően a vendégek megtekintették a kísérleti gazdaság vetőmagüzemét. U Ne Win és kísérete hétfőn délután a Beloiannisz Híradástechnikai Gyárba látogatott el. A burmai vendégekkel együtt volt a látogatáson B"ock Jenő, a Minisztertanács elnöke, Hollai Imre külügyminlsz- ter-hélyettes, dr. Betlej Sándor kohó- és gépipari miniszterhelyettes és dr. Kós Péter, a Magyar Népköztársaság rangooni nagykövete. Fazekas István vezérigazgató-helyettes, műszaki igazgató. sosonban a gazdálkodás nagyobb követelményeinek teljesítésére irányul. Általában ott léptek valamelyest előre a határozat végrehajtásában, ahol a gazdaságvezetők, a párt- és szak- szervezeti szervek alaposan tanulmányozták, megértették és magukévá tették az abban foglaltakat. Ennek megfelelően módosították a munkaver- seny-szabályzatokat. alakították ki az új irányelveket. a gyár történetéről, munkájáról, termékeiről, a további fejlesztési tervekről tájékoztatta a vendégeket. Többi között arról, hogy termelésüket 1975-ig másfélszeresére kívánják emelni, s gyártmányaik külföldön is keresettek: termékeik mintegy 80 százalékát exportálják. A gyár vezetőivel folytatott beszélgetés során Fock Jenő a magyar iparfejlesztés néhány kérdéséről szólt, a többi között annak jelentőségéről, hogy a hiradástechnikai és a műszeripart, s a mindkettőben jelenlevő elektromos ipart a gépipar és más ágazatainál jóval gyorsabban fejlesztjük. A vendégek meglátogattak több üzemegységet, s menet közben tekintették meg az egyes gyártási folyamatokat, termékeket. (MTI) . E kevés kivételtől eltekintve azonban a vállalatok többsége még mindig az ágazati, illetve az országos nagyvállalati állásfoglalásra, irányelvekre vár. Ez azt is mutatja, hogy a párt-, a kormány- és SZOT-határozatok ellenére a kívánt szemléletváltozás még mindig nem következett De, Legtöbb helyen nem ismerik a feladatok lényegét, vagyis azt. hogy mi az új a jelenlegi körülmények között, mire irányuljon a dolgozók tevékenysége. mit fogadjanak el a gazdasági vezetők? Az elnökség szerint a politikai szerveik munkája megelőzi az ágazati és vállalati irányító és gazdasági szervek tevékenységét. A kormányhatározat ellenére a Munkaügyi Minisztérium sem dolgozta ki határidőre a különböző minisztériumok ez- irányú feladatait. Kétségtelen, szükség van az ágazati szervek iránymutatására," de csak erre várni, és figyelmen kívül hagyni a mái- megjelent különböző szintű párt-, kormány- és SZOT-állásfogLalá- sokat. helytelen dolog lenne. Ugyanis ezek egyértelműen kimondják, hogy a gazdasági vezetés tekintse a napi munka szerves részének a szocialista munkaversennyel és a szocialista brigádmozgalommal való törődést. Mivel ez a feladat jelenleg még csak óhaj. egyáltalán nem vált a napi munka szerves részévé, nem képes feltárni és hasznosítani azokat a tartalékokat, amelyek a vállalati és mun(Folytatás a 2. oldalon.) U Ne Win látogatása Martonvásáron és a Beloiannisz gyárban