Nógrád. 1972. július (28. évfolyam. 153-178. szám)
1972-07-16 / 166. szám
D5n«és előtt a PSIUP Derlinguer a baloldal egységéről és erősödéséről A Proletáregység Olasz Szocialista, Pártjának rendkívüli kongresszusán szombaton Enrico Berlinguernek, az OKP főtitkárának felszólalása állt az érdeklődés középpontjában. A 'proletáregység párt rendkívüli kongresszusát a vezetőség azért hívta össze, hogy döntsön a pártnak az OKP- hoz történő csatlakozásáról. A kongresszus résztvevőinek egyharmadot kitevő kisebbsége azonban vitatja a vezetőségnek ezt az elhatározását, és a párt önállóságának megőrzése, illetve a szocialista pártba való visszatérés mellett foglal állást (A PSIUP nyolc évvel ezelőtt a szocialista párt balszárnyából alakult.) Berlinguer nagy lelkesedéssel fogadott beszédében hangsúlyozta, hogy a proletáregység párt az elmúlt években fontos szerepet töltött be az olasz munkásmozgalomban. „Büszkék vagyunk arra, hogy most a PSIUP tagjainak túlnyomó többsége úgy döntött hogy az OKP soraiban folytatja harcát ugyanakkor tiszteletben tartjuk azok állás- foglalását is, akik nem ezt az utat választják, akik másképp döntöttek” — mondotta az OKP főtitkára. Hangsúlyozta, hogy a PSIUP belépése a kommunisták soraiba, növeli az OKP tekintélyét befolyását mind Olaszországban, mind nemzetközi síkon. Berlinguer hangsúlyozta, hogy a belépés az alapszabályoknak és a pártélet normáinak elfogadását is jelenti. „De nemcsak ezt — tette hozzá. Az OKP állandó gazdagodása és megújulása éppen abból származik, hogy minden tagja, akik gyakran a legkülönbözőbb irányból érkeztek el hozzá, alkotó módon járulhat hozzá ehhez a folyamathoz.” „Nem először történik — folytatta a továbbiakban az OKP főtitkára —, hogy a szocialista mozgalomból erők csatlakozzanak az OKP-hoz. Ezzel az OKP tulajdonképpen átformálva magába olvasztja a szocialista mozgalom értékeinek egy részét is, ugyanakkor tudatában van annak, hogy történelmileg jogosult egy, az OKP-n kívül álló önálló szocialista erő létezése is az olasz munkásmozgalomban.” Az OKP főtitkárának átfogó, széles távlatú beszéde részletesen felrajzolta az OKP és az olasz baloldal feladatait az új politikai helyzetben, értékelve a nem kommunista baloldal szerepét és funkcióját is. (MTI) Észak-frország Kirobbantották Londonderry szívét fegyveres szervezete, az Uls- teri Védelmi Szövetség (UDA), amely a hétvégeken fitogtatja katonai drilljéb Szombatra virradóra Belfastban orvlövészek megint leterítettek egy angol katonát- a kórházi ágyon pedig belehalt sebeibe egy másik, az Pályázati felhívás a magyar ellenállási mozgalom történetével kapcsolatos pályamunkákra megjelent, vagy kézirat formában beküldött, aa ellenállási mozgalomban kifejtett saját, vagy csoportos tevékenységet tartalmazó egyéni, vagy kollektív visszaemlékeapusul. A visszaemlékezések pályadíjai i t díj 6000 Ft II. díj (2 db) 4000 Ft. III. díj (4 db) 3000 Ft IV. díj (10 db) 1500 Ft A pályázatokon mindenki részt vehet A pályamunkákat a Magyar Történelmi Társulat és a Magyar Partizán Szövetség által alakított bíráló bizottságok fogják elbírálni. A pályaműveket 1974. jú- biblio- Oius hó 30-ig kell beküldeni a Magyar Történelmi Társu lat címére (Budapest I., Űri U. 51—53.). Eredményhirdetés: 1975. március hó 31-én. A részletes pályázati feltételek és téma kutatásának helyzetéről szóló útmutató ta___ _______nulmány levélben, vagy szea ntifasiszta ellenállási moz- mélyesen a Magyar Történel' A Magyar Történelmi Társulat hazánk felszabadulásának közelgő 30. évfordulója alkalmából a Magyar Partizán Szövetség, a Művelődésügyi Minisztérium, a Honvédelmi Minisztérium, vaiamint a Magyar Rádió és Televízió által felajánlott pályadíjakra pályázatot hirdet Pályázni lehet minden, a pályázat kiírása után megjelent, vagy kiadatlan, egyéni, vagy kollektív, új tudományos eredményeket felmutató, összegező, forrásközlő, hely- történeti, vagy egyéb _ jellegű monográfiával, a témára vonatkozó historiográfiai feldolgozással, történelmi tanulmánnyal, tanulmánygyűjteménnyel, tudományos értékű krónikával, annotált gráfiával, amely a magyar antifasiszta ellenállási mozgalom körébe tartozó kérdésekkel, az ellenállási mozgalom fegyveres, vagy egyéb formáival, egyes ellenállási csoportok történetével, magyarok részvételével más országok London: Patak Károly, az MTI tudósítója jelenti: A katolikus menekülők va* lóságos áradata hagyta el a hét végére Belfastot és Londonderry!, ahol a múlt hét eleje óta szakadatlanul tombolnak az utcai harcok. Az északi családokat a köztársa- ^ sági részen rokonok, barátok, újabb harcok negyedik kato- jótékonysági intézmények ve- naáldozata. Egy korábbi meszik gondozásba, míg átvésze- rényletben elszenvedett sebe- lik az újabb robbanékony hét- süléseibe halt bele egv pol- végét. A katolikus közösséget gári személy, s eltévedt gorettegésben tartja a hadsereg lyó ölt meg egy háziasszonyt, újabb belfasti offenzívája, az aki a konyhaajtóban figyelte IRA „provóinak” pokolgépes a katonák és az IRA csatáját, háborúja, és az unionisták Az egész tartományban, főleg Londonderryben, dúl a pokolgépakció. Emiatt az IRA hivatalos szárnya Dublinban megint felemelte a szavát Londonderry szívót már valósággal „kirobbantották” a provók. A helyi kereskedők és tőkések táviratban követeltek az angol hatóságoktól fokozott védelmet. A brit hadügyminisztérium ezt követően 600 katonával erősítette meg az ősi város garnizonját, és erősebb páncélzatú, gyorsabb páncélgépkocsikat küldött Derrybe. Szombaton reggel páncélpajzsok védelme alatt angol műszaki alakulatok kőfalat kezdtek építeni azokon az utcákon keresztben, amelyek a katolikusok lakta Bog- side és Creggan szegénynegyed felé vezetnek. Az utászok ezzel a fallal próbálják elállni a plasztikbombával ..élesített” ócska autók útját a városközpont és az úgynevezett szabad Derry között, a „szabad Derryben” megbúvó „ideiglenesek” ugyanis ezeket az autókat állítják a merénylet kiszemelt célpontja közelébe. A Bogside negyed határán igazoltatás folyik. (MTI) VILAGHIRADO Így látja a hetet hírmagyarázónk, RÉTI ERVIN Üruísríadő AZ IDŐJÁRÁS meglehetősen kedvezőtlenre fordult az elmúlt napokban, s ezt szinte mindnyájan érezhettük. Fennakadások voltak emiatt a gépi aratásban, bosszankodtak az üdülők, sőt, egynémely folyón- kon árvízvédelmi készültséget kellett elrendelni. Az olvasó azonban jogosan kérdezheti, hogy e hazai, belső dolgainkkal foglalkozó tömör összegezés miért kerül a külpolitikai összefoglaló élére? Mert óhatatlanul kínálkozik az összehasonlítás: miközben mi is, mások is, mindent elkövetünk, hogy mérsékeljük a ro66z idő, az elemi csapások káros következményeit, vannak, akik szánt szándékkal próbálják felidézni a természeti pusztításokat...^ V issza-v isszatérő téma a világsajtóban, hogy az amerikai hadvezetőség — meg Abrams tábornok főparancsnok mellett működő William Macmillan fizikus-professzor és negyven tagú stábja — valóságos kísérleti laboratóriumnak tekinti Indokína országait az új fegyverek kipróbálására. A héten újabb leleplezések jelenitek meg a meteorológiai háborúról, azokról az amerikai törekvésekről, hogy a felhőrétegre permetezett vegyi anyagokkal, mesterséges felhőszakadásokat idézzenek elő. Szóhoz jutnak azonban a „hagyományos” pusztító eszközök is, s miközben a Fehér Ház több ízben tagadta a gátrendszerek bombázását, a VDK-ban tartózkodó külföldi satjótudósítók szemtanúként Is jelen lehettek egy öntözőrendszer elleni légitámadásnál (A gátak csatája azért olyan lényeges, mert május vége óta tart a monszunesőzések időszaka Vietnamban. Ilyenkor a Vörö6 folyó sokszorosát viszi annak a vízmennyiségnek, mint az év más időszakában. A felhő- szakadások — s Indokínában volt már rá eset, hogy három nap alatt 500 milliméternél is több vízmennyiség zuhant alá! — a lerombolt gátak szabad utat nyithatnak az árnak...) Katonai eszközök és célpontok? Idézzük a hét végén érkezett szűkszavú jelentéseket az amerikai propánbomba bevetésének előkészítéséről. Ez a fegyverfajta kiszívja a levegőből az oxigént: ennek hatása halálos lehet az óvóhelyeken meghúzódó polgári személyekre Is. A VDK külügyminisztériuma kényleien volt külön tiltakozni a vegyi hadviselés ellen is: dél-vietnami felszabadított körzetekben több ezer mérgezés történt. A háború tehát folytatódik, méghozzá mind kegyetlenebb módokon. Igaz, viszonylag hosszabb szünet után, csütörtökön ismét folytatódott a párizsi Vietnam-konferencia s a szembenálló felek újra megkezdték a közvetlen tárgyalásokat. A változás azonban mind ez Ideig csupán formai — tartalmilag, az ügyek érdemi részét tekintve, az értekezlet eddig nem hozott újat. A sorszám „jubileumi” volt: százötvenedszer került Űj vitamint preparáltak a Szovjetunióban Szovjet biokémikusok új vitamint szintetizáltak: a tudományos akadémia biokémiai intézete és az élelmiszer- ipari technológiai intézet munkatársai előállították és a klinikai gyakorlaton kipróbálták az „U-vitamint”. A preparátum gyógyító hatással van a gyomorfekélyes és gyomorhurutos betegekre, amint a kísérletek kimutatták, a vitamin normalizálja az emésztőcsatorna működését, kiküszöböli a fekélyeket és egyéb sérüléseket A tapasztalatok szerint a preparátum kétszeresére növeli az emésztőcsatorna-megbetegedések gyógyulási százalékát. Előzetes adatok szerint kedvező hatása van a szív- és érrendszeri, valamint a bőrbetegedésekre is. (MTI) galmában, ideértve a spanyol polgárháborút is, egyes szervezetekben, közigazgatási területegységekben, vagy üzemekben folytatott ellenállási tevékenységgel, az ellenállási mozgalomban jelentősebb szerepet betöltő egyének élettörténetével folgalkozik. Pályadíjak a kővetkezők: ' L díj 15 000 Ft n. díj (8 db) 8000 Ft III. díj (4 db) 5000 Ft Pályázni lehet továbbá a pályázat kiírása után megírt, mi Társulatnál, vagy a Magyar Partizán Szövetségnél (Budapest, V., Szabadság tér 16.) igényelhető, illetve átvehető. A pályázatot kiíró szervek a pályázók figyelmét felhívják dr. Gazsi József „Az ellenállási és partizánmozgalom kutatásának helyzetei’ című feldolgozására, amely a Hadtörténelmi Közlemények 1972. évi 4. számában fog megjelenni. A pályázatot kifrö szervek a kiemelkedő pályamunkák megjelentetésében közreműködnek. (MTI) Pakisztán kilép a SEATO-ból Pakisztán kilép a SEATO- ból 4— jelentette be Zulfikar Ali Bhutto elnök szombatra virradóan Rawalpindiben, a nemzetgyűlés előtt. A pakisztáni nemzetgyűlés pénteken ratifikálta a Zulfikar Ali Bhutto elnök és Indira Gandhi indiai miniszterelnök által aláírt szimlai megállapodást. (MTI) NÖGRAQ - 1972. július 16., vasárnop Thomas Eagleton szenátort választotta alelnökjelöltté a demokrata párti konvenció. A 42 éves Eagleton liberálisnak ismert katolikus politikus, akinek erős kapcsolatai vannak a szakszervezetekkel. Kép: McGovern, a demokrata párt elnök jelölt je és Eagleton (balra), az alelnökjelölt, feleségeik társaságában sor tanácskozásra, de az amerikaiak nem léptek túl régi, ismert álláspontjuk kifejtésénél és megismétlésénél. Pedig nyilvánvaló, hogy igazi tárgyalási készség hiányában — egy nyugati lap szavaival élve — a konferencia a „süketek párbeszédévé” alakulhat. Az asztalon fekszik a DIFK és a VDK hétpontos, illetve kétpontos javaslata. Jó alapját képezhetik a megbeszéléseknek, és a rendezésnek, csakhogy ehhez Washingtonnak is lépnie kelL .. Nyert, aki mondjuk fél évvel ezelőtt McGovern elnökjelöltségére fogadott. A dél- dakotai szenátor akkor szinte teljesen esélytelennek tűnt A Miami Beachben lebonyolított elnökjelölő konvención, ha nem is minden vihar nélkül (mandátumok kétségbevonása, küldöttek kizárása stb.), de végül is fölényes győzelmet aratott. Ügy értékelik, hogy elsősorban a fiatalok és a „tiltakozás koalíciójának” támogatásával diadalmaskodott a vietnami háború eddigi legkövetkezetesebb ellenzője az amerikai politika felsőbb régióiban. Illúzióink ennek ellenére nem lehetnek: a jelek szerint McGovern — elnökjelöltként! — máris óvatosabban fogalmaz néhány fontos kérdésben. Olyan vélemények is hallatszanak, hogy az esélyesebb Nixonnal szemben McGovemt küldik veszteni, s a demokrata pártgépezet így szeretné lejáratni programját. A találgatások természetesen koraiak, de egy .tényre érdemes felhívni nyomatékkai a figyelmet. A McGovemt nyeregbe emelő közhangulattal mindenkinek számolnia kell, akárki lesz is a következő elnök. Nem beszélhettünk még Európáról; pedig kontinensünk krónikájában fontos események szerepelnek. Az első helyet a kormányfőd szinten tartott moszkvai KGST-ülés foglalja el: a szocialista országok folytatják integrációs programjuk megvalósítását. Tovább bővült a tanács: a mo6t felvett Kubával együtt immár kilenc tagja van, a KGST- nek. Első ízben képviselte Jugoszláviát — szokásos megfigyelő minőségében kormányfő, s a tanácskozáson a Koreai NDK megbízottja is jelen volt. Ha ehhez hozzávesszük a KGST tagországai és a VDK közötti sokoldalú, internacionalista kapcsolatokat, kitűnik, hogy a szocialista államok gazdasági együttműködése mind szélesebb mederben halad előre. A szovjet fővárosnak még egy kormányfővendége volt a héten: Szidki egyiptomi miniszterelnök. Látogatása beleillik abba az állandó konzultációsorozatba, amely rendszeres Moszkva, illetve a haladó arab országok között (A „Vendégkönyv” lapjai másutt sem maradtak üre_- sen, Varsóban az indiai külügyminiszter tárgyalt, Berlinbe Ceylonból — új néven: Sri Lankából — érkeztek vendégek, U Ne Win, burmai elnök, az ázsiai politika ismert és tisztelt személyisége pedig hazánkban tartózkodik. Különböző szinteken folytatódnak az európai biztonsági konferencia előkészítő munkálatai isi a héten fejeződött be Gromiko körútja, vagyis Belgiumban, Hollandiában é6 Luxemburgban.) MÉGSEM mondhatjuk nyugodt szívvel, hogy Európában csend volt a héten. Belfast és Londonderry újra lidérces éjszakákkal hallatott magáról, Észak-Irországban ismét erőre kaptak a szélsőséges elemek. A tűzszünet egyelőre rövid életűnek bizonyult: pedig vitáztak róla, de csak napokig tartott, j 3 _ n