Nógrád. 1972. július (28. évfolyam. 153-178. szám)

1972-07-15 / 165. szám

Frontfejtésen

Kombájnosok

Csákánnyal és kapával is termelnek. Szaporán töltik a kaparót

A kas gyorsan leér a 340 méteres aknába. Hosszú út vezet azonban még a föld alatt Hányáson, az 5-ös balosztóra. Itt dolgozik Tóth G. László szocialista frontbrigádja. A csillék mellett haladunk. Ripsz Ferenc főaknász közben megjegyzi:

— Ez a frontbrigád korábban Győri Ferencé volt. múlt évi nyugdíjba vonulásáig. Amikor tavaly búcsúztatták, azt is kiszámították, hogy 1954-től, a brigád alakulásától addig már több mint egymillió tonna szenet termelt ki a brigád Kányás- aknából. Aztán arról is nevezetesek voltak, hogy általában minden új dologban részt vettek. Ha egy új gép jött, vagy új technológiát kellett meghonosítani, erre a brigádra mindig számítani lehetett. Most mégis kézi erővel termelnek, a balosztói pillér fejtésben. A frontjuk kétszárnyas, ösz- szesen 110 méter széles. A szénvastagság itt átlagosan 170—180 centiméter. Jó minőségű szén. Sok a régi vágat, emiatt nagy a nyomás. Védőpillérben mindig ilyen. Volt róla szó, hogy majd maróhengert alkalmazunk, de a körülmények miatt még eddig nem kerülhetett rá sor — mondta a főaknász.

A front előtt várni kell. Egymás után két robbanás rázza meg a bányát. Rövid füstrevárás következik.

— Mi mostoha gyerekek vagyunk? — szól az egyik bányász, azután arról panaszkodik, hogy az üres- csille-ellátás gyakran akadozik. Hosszú a szállítópálya, és ha valahol karambol van, itt a frontfejtésen megérzik. A főaknász ígéri, hogy intézkedik, legyen elég üres csilléje a brigádnak.

A beszélgetés az új bérezésről folyik. Mint kiderül a kedvező hatása már ennél a brigádnál is lemérhető. Ami prémiumfeladatot kaptak, azt a múlt hónapban teljesítették, így fejenként 500 forinttal többet vihetnek majd haza. Jól jött ez • bérintézkedés. És ebből az

is kiderül, hogy azért Hányáson mégsem kezelik mostohán Tóth G. László brigádját sem. Persze, akadt itt más gond is, amiről a főaknász nagyon őszintén beszélt a brigádtagokkal. Ha a brigádnál nem teljesítik a számukra előírt műszakot, akkor csökken a prémium, és bizony volt amikor több volt a távollevő, mint amennyi kívánatos lett volna. Ennek a kárát a többiek is érzik, akik egyébként végigdolgozták az egész hónapot.

A brigád az első féléves tervét 103 százalékra teljesítette. Az első negyedévben átlagosan 130 forint felett volt az egy műszakra eső kereset az egyéb pótlékok nélkül. Az elmúlt hónapban viszont már 150 forint felett kerestek műszakonként

Azt is megtudtuk még. hogy ezen a frontfejtésen általában a legkevesebb a baleset, bár nem valami rózsásak a körülmériyek. Sok új dolgozó is került az utóbbi időben erre a frontfejtésre, és ők is hamarosan beilleszkedtek a kollektívába. Régi, összeszokott brigád, ahol mintegy 60 százalékban törzsgárda- tagok dolgoznak.

TiT ár nagyon várták. Az

1 1 első percekben sejlett, hogy ez a találkozó Valentyi- na Jakovievna Komarovával, az elhunyt hős űrhajós feleségével, nemcsak kibír, hanem megkövetel olyan jelzőket mint: meghitt, családias, baráti, őszinte, felszabadult és még sorolhatnám tovább.

Ahogy beléptünk a Salgótarjáni Kohászati Üzemek szalagedzőjének emeleti munka- csarnokába, az asszonyok őszinte elismeréssel és szeretettel a hangjukban mondták: szép asszony. Aztán többször még megismételték. Később, ahogy közelebb kerültek egymáshoz, újabb elismerő szavak hangzottak el, s a brigád mindegyik tagja úgy érezte: régi, kedves ismerős érkezett hozzájuk.

Ismerősként üdvözölte özvegy Balázs Jánosné kék munkaköpenyében. Karonfogva, meghitten beszélgetve mentek be abba a terembe, ahol az űrhajós iránti mély tisztelet számos megnyilvánulását mutatták meg a feleségnek. Komarova hosszan nézte férjének hatalmas arcképét, mindazokat a fotókat, amelyek az ő életével kapcsolatosak. A meghatottságtól alig tudott szólni. Szeme egy pár pillanatra könnybe lábadt. Néhány percig mélyen hallgatott, erőt vett magán, aztán megkérdezte Hegyes Ferenctől, az üzem vezetőjétől íogyan gyűjtötték össze az iú bemutatott tárgyakat, képeket.

Nem sokkal később, meghitt, baráti beszélgetés kezdődött a brigád tagjaival. A munkaasztalt úgy körülülték, mint egy nagy, egyetértő csaEMLEK

Iád. Komarovna otthonos mozdulattal, mintha övéi között lenne, divatos, fehér retikül- jéből elővette a családi fényképeket, amelyek kézről kézre jártak. Az egyiken csak a család, a másikon a férj, a feleség és Gagarin, a harmadikon a Moszkvában járt brigádtagok és a család volt látható. Később az ajándékok cseréltek gazdát. Bélyegsorozat az űrhajósokról, Híd a világűrbe című könyv, ugyancsak az űrhajósokról, egy lemez, amely Lenin beszédeinek egy részét ismerteti — került a gyári Komarov Bugádhoz.

— Nagyon örülök, hogy láthatom a férjem iránti nagy figyelem és szeretet bizonyítékait. Ez nagyon boldoggá tesz engem. Moszkvában már találkoztam a brigád néhány tagjával, akkor nem gondoltam arra, hogy újra összejövünk. Számomra nagy nap ez. Meghat az a figyelem, az a ragaszkodás, amelyet itt a térjem emlékének szentelnek. Nagyon jó érzés tapasztalni, hogy férjem munkája tovább él a brigádban. Az itt dolgozók is az emberek javára cselekszenek, Nehéz dolog az emberek boldogságáért küzdeni, de érdemes.

Ezt a gondolatot egészítette ki később, amikor felém fordulva így folytatta:

— Férjem egyik levelében

— a többi között — azt írta:

— Boldog vagyok, mert úgy érzem, hogy valamilyen kis hasznot tettem az emberek életéért... — Hangja itt el-_

KÉTEZER holdem érett kasza alá gabona az érsekvadkerti Magyar—Csehszlovák Barátság Termelőszövetkezet határában. A búzát a napokban kezdték aratni, s nem kevesebb, mint nyolc kombájnt állítanak csatasorba. Ezek közül ma még csak hat betakarítógép dolgozik. Tóth István, az elnök a tábla szélén áll, onnan n-ézi, hogyan birkóznak a kombájnosok a búzával, amelyet sok helyen földre döntött az eső, megtépázott a viharos erejű szél.

— Nem is emlékszem, mikor volt utoljára ilyen nehéz aratásunk. — Mély ráncok redőzik az elnök homlokát, ahogy beszél. — A kombájnoknak 30 fokos meleg kell. A száraz, érett búzában haladhatnak igazán. Most meg folyton esik, reggel is kap; tunk egy kevés csapadékot. Nem sokat, az igaz, de az a néhány milliméter is elég volt ahhoz, hogy elrontsa az egész napunkat.

Így dohog az elnök, miközben Nagy Ignác a szövetkezet egyik tapasztalt kombájnosa fordul gépével a tábla szélén. Jelzi, hogy szemmel telt a tartály. Késedelem nélkül érkezik a pótkocsi. Amíg kiürítik a gabonát, szót váltunk a kombájnossal.

— Csak ma indultunk a búzával, de ez a tábla alaposan megdolgoztat mindany- nyiunkat — mondja. — Nem a legjobb a búza. Sok az eső, földre feküdtek a kalászok. .. S ez a terület valahogy kinőtt a vegyszerezés alól. Eléggé füves is...

Valamikor, míg egyénileg

dolgoztak az érsekvadkerti gazdák, a határnak ezt á részét nem művelték. Nem is termett az mást, csak savanyú füvet, csátét, amelynek senki sem vette hasznát. Most a termelőszövetkezet búzát termel rajta, bár közel sem olyan eredménnyel, mint a határ más részén, a jobban gondozott, termékenyebb földeken.

— NEHÉZ terület ez — folytatja a megkezdett beszélgetést Nagy Ignác. — Most, hogy elindultunk, reggeltől estig dolgozunk. Ki kell használni a jó időt, hadd haladjanak a kombájnok, amíg süt a nap. Jó volna, ha a tervezett 3 hét alatt valóban befejeznénk a munkát.

— Mi történik, ha hiba csúszik a számításba? Az ilyen nehéz talajon könnyen kopik, törik az alkatrész — vetem közbe.

— Az már igaz — hagyja helyben a kombájnos. — Az apró hibákat kijavítom én magam. Három éve vagyok a termelőszövetkezetben. Azelőtt a gépállomáson dolgoztam. Sokat javítottam, arattam már akkor is a vadkerti szövetkezetben. Most is a gépműhelyben dolgozom, magam javítottam a kombájnt. Talán nem lesz vele sok bajom.

Szerelők dolgoznak, szinte valamennyi kombájnon. Az előkészületek idején saját gépüket javítják, azokkal aratnak, ha elérkezik az ideje. Így aztán, a kombájnok alapos ismeretében gyorsan elejét veszik a nagyobb hibának. Ha azonban mégis előfordul ilyen, közel a gépműhely. Ott készenlétben állnak a javításhoz szükséges eszközök, az ügyeletes szerelők.

— Érdemes volt átjönni a gépállomásról? — tudakolom.

— Eddig igazán nincs okom panaszra — válaszol Nagy Ignác, miközben mélyet szív cigarettájából. — Tavaly ha jól gondolom, négy és fél, ötezer forintot kerestem az aratásban. Talán az idén is meglesz ez a pénz.

A szövetkezetnek sok pénzt hoz a gabona. Tóth István, az elnök mondja, jóval több kétszáz vagonnál az a mennyiség, amelynek értékesítésére szerződést kötöttek a Gabonafelvásárló és -feldolgozó Vállalattal. Így aztán tisztességes pénzt fizetnek mindazoknak, akik becsülettel kiveszik részüket a betakarításból. A kombájnosok, Nagy Ignác is, mind beneveztek a betakarítási versenybe, amelyet a tsz- szövetség hirdetett. S akinek sikerül jól végeznie a vetélkedőben, annak a jutalma sem marad el.

— Ha lehetne... már mennél!

— mondja bizonytalanul Nagy Ignác. Szeme nyugtalanul rebben a táblára, s látja az újabb kombájn érkezését.

— Nem szeretném, ha éppen miattam támadna zavar a munkában..,

SZINTE egymást hajtják, egymással versengenek a kombájnosok. Ha az időjárás engedi, az érsekvadkerti Magyar—Csehszlovák Barátság Termelőszövetkezetben nem lesz baj a betakarítással.

Vincze Istvánná

Több huzal az építkezéshez

A Salgótarjáni Kohászati Üzemekben nagy feladatok hárulnak a huzalműre. A hazai építkezések nagy üteme is több huzalféleséget követel. Emellett nem várt külföldi igények is érkeztek. azNSZK- ból, Iránból, Nigériából és Indiából.

A huzalmű dolgozói igyekeznek eleget tenni a felmerült igényeknek. A fekete és fényezett acélhuzalból az egész évre szóló esedékes tervüket túlteljesítették. Nagyszerű eredményeket érték el a horganyzott és az ónozott acélhuzal-termelésben is. Az előzőkből eddig több mint hétezer tonnát gyártottak és 103 százalék fölött teljesítették az éves esedékes tervet, az utóbbiból megközelítően 110 százalékra teljesítették előírt feladataikat.

A huzalmű dolgozóinak és vezetőinek elismerésére szolgál, hogy a mennyiségi tervek teljesítése mellett gondot fordítanak a minőségié is. A huzalmű selejtje az előző év

azonos időszakához képest fí- gyelemreméltóan csökkent, A csökkenés éppen a vashuzalnál. a galvanikus horganyzott huzalnál, és az ónozott huzalnál következett be, de kiváló eredményeket értek el a minőségi termelésben a rúdvas- ázemben és a PVC-vel bevont huzalok termelésénél is.

A rúdvas selejtje 0,91 százalékról 0,80-ra, a rezezett huzal munkaselejtje 0,69-ről

0,41-re, az ónozott huzalé 2,66-ról 2,07 százalékra csökkent.

HEZ MÉLTÓA

csuklóit, ismét könnybe Iá* badt a szeme, majd néhány meghitt pillanat múlva így szólt: — Ott akart lenni, ahol a legnehezebb a feladat, ahol legtöbbet tud tenni az emberekért. Én is a nyomdokaiban szeretnék haladni. Azon fáradozom, hogy béke és boldogság legyen a Földön, jó barátságban éljenek az emberek, tiszteljék egymást. Büszke vagyok a férjemre, igyekszem méltó lenni emlékéhez.

Özvegy Balázsné, aki Moszkvában töltött egy napot Komarova társaságában, fordít egyet a beszélgetés témáján: — Hogy van a nagy fiú? Hogy tanul?

— Vlagyimir 21 éves. Egyetemista, fizikus, kutatómérnök akar lenni. Jelenleg nyári gyakorlaton van. Mire az Önök hazájából Moszkvába visszatérek, addigra ő is otthon lesz, s együtt ünnepeljük 21. születésnapját.

— Szívből gratulálunk neki, sok sikert, boldogságot kívánunk az egész családnak — mondják kórusban a brigád tagjai.

— A bizonyítványa ötös volt — folytatja az elhunyt hős űrhajós felesége.

— És a kislányé?

— Irina négyes, ötös. Jelenleg úttörőtáborban van. Ösz- szel megy a hetedik osztályba. Állatorvos akar lenni. Meggyőződésem, hogy később másként határoz, és az emberek gyógyítására vállalkozik majd.

Bozsó János, aki szintén vendége volt Moszkvában Ko- marovának, közbeveti: —

Olyan dundi még, mint lantikor kint jártunk?

— Nem. Sovány lett, csinos, sokkal magasabb, mint én. Amikor megtudták, hogy Magyarországra jövök, s ellátogatok Salgótarjánba is, nagyon megörültek, akárcsak én.

Somogyi Lászlóné engem biztat, hogy kérjem meg a tolmácsot: Komarova írja a fia képére a nevét: A töltőtoll sebesen szántja a sorokat. Ez kerül rá: „Péternek sok boldogságot kívánok, Komarova.” Péter képe mellé teszi a férjéét is, aláírásával. Boros Sándorné két lányának, a 8 éves Zsuzsinak és a 16 éves Juditnak kér egy képet az elhunyt hős űrhajósról, a feleség aláírásával. Somogyiné azt mondja: — Reggel, amikor munkába jöttem, a lányok lelkemre kötötték, hogy szerezzek egy képet aláírással. Amikor megkapja, így folytatta: — Olyan szép emlék ez, hogy a szobában a legszebb helyre teszem. Később előkerülnek a brigádnaplók is. Ebbe a következő kedves sorok kerülnek: sok sikert a munkában, örömteli és hosszú életet kívánok.

Az idő pedig szalad, mintha szárnyai lennének. A családias eszmecserét nehezen sikerül befejezni. Komarova meleg, érzékeny búcsút vesz mindenkitől. Az ajtóban álló asszonyok szinte egymásnak

mondják: — Milyen kedves, milyen barátságos, milyen szerény, és mennyire szereti a férjét. Mint később mondta: férje emlékének és gyermekeinek él. Gyermekeinek boldogsága az ő boldogságát jelenti.

M ég nem volt az Idén szabadságon. Ha megy, akkor szüleihez, Baskíriába utazik, ö a családban a negyedik lány, a legkisebb. A Novosztyi hírügynökségnél dolgozik és tanári oklevele van.

V. K.

| NOGRÁD — 1972. július 15., szombat