Nógrád. 1972. június (28. évfolyam. 127-152. szám)

1972-06-25 / 148. szám

Nehéz aratás VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A megyében is megkezdték az aratást. A napokban, a pásztói járásban elsőnek elin­dultak a kombájnok, hogy be­takarítsák a jó termést ígérő kalászosokat. Néhány napon belül másutt is munkához lát­nak a gépek. A Pásztó hatá­rában tapasztalt eredmények feljogosítják megyénk föld­művelőit, hogy bizakodással tekintsenek a terméseredmé­nyek elé. Az ecsegi határban húsz ég harminckét mázsa között mozog az őszi árpa holdankénti átlagtermése. Ha­sonlóan sokat ígérő a kenyér- gabona termésátlaga is. Az aratás a földművelő em­ber egész évi munkájának egyik kiemelkedő tevékenysé­ge. Még akkor is, ha ma már a gabona betakarítása egészen másképpen zajlik le, mint va­lamikor a kéri aratás idősza­kában. A pásztói Béke Ter­melőszövetkezetben az ara­tást öt emberre bízták. Segít­ségként dolgoznak meliettük a szállítómunkások, akik a kombájntól a raktárba juttat­ják a szemes terményt. Merő­ben más tehát a gabonabeta­karítás folyamata, de semmi­ben sem változott viszont az a felelősség, amely ennek a munkának zavartalan lebo­nyolításáért terheli a mező- gazdasági dolgozóitat. Ugyanis most is a dolgozó emberek jövő évi kenyerének bizton­ságba helyezéséről van szó, éppen úgy, mint volt a kézi­kaszás világ idejében. A gabonabetakarítás első napjaiban, amikor lemérhető- vé lett a jó termés, az is ki­derült, hogy minden eddigi esztendőnél nehezebb aratás előtt állunk. Az északi vidé­keket érintő gyakori csapa­dék, ezzel együtt érkező pusz­tító vihar, megdöntötte, ösz- szekuszálta a gabonát. Na­gyon nehéz lesz betakarítani. Nem szabad abban ringatni magukat, hogy gépi erővel ké­pesek leszünk az utolsó sze­mig learatni a termést. A szak­emberek becslése szerint a kalászosok hatvan—hatvanöt százaléka megdőlt. Ennek egy jelentős részét géppel — le­gyen az kombájn vagy arató­gép — nem lehet levágni, annyira földhöz lapult a szár. Ettől eltekintve a termés át­laga nem csökkent. Otthagy­ni tehát nem szabad. Azért nehéz a helyzet, mert a termelőüzemek arra ké­szültek, hogy kombájnokkal mindent megoldanak. Ma már látható, hogy jelentős számú üzemet az időjárás olyan helyzetbe hozott, hogy a ga­bonabetakarításra készített végrehajtási tervet át kell dolgozni. Talán az aratógépek sokat segíthetnek. Csakhogy kijavításukat nem végezték el mindenütt maradéktalanul. Ez is gátlója lehet a gyors és minőségileg kifogástalan be­takarításnak. Megyénk mezőgazdasági üzemeinek tagjai, vezetői az­zal már nagy tiszteletet vív­tak ki maguknak, hogy az eredmények érdekében mind'g idejében alkalmazkodni tud­tak a valósághoz. Most a me­zőgazdaságon az ország sze­me. Figyelemmel kísérik a falvak dolgozóinak kemény munkáját, azt, hogy miképpen alkalmazkodnak a kenyérga­bona betakarítása érdekében a kedvezőtlenné vált helyzet­hez? Hogyan oldják meg, hogy ahol a géppel nem bol­dogulnak, elvégzik a felada­tot kézi erővel. Mert mi ta­gadás, sok helyütt erre is szükség van. A gabona a föl­deken nem maradhat. A mezőgazdaságban most nagyon íeltornyosodott a munka. Amikor a fő ügyeimet a kalászosokra Kell fordítani, nem maradhat ei más mun­ka sem. Miért mondjuk el ezt? Azért, mert sor kerülhet arra is, hogy a földek művelői se­gítséget kémek testvéreiktől, a munkásosztály fiaitól. A ke­nyérgabona betakarításához kell ez a segítség. Akkor kell majd, amikor a gépek már nem bírják, a kézi erő pedig kevésnek bizonyul. A kenyérgabona betakarítá­sa minden ember egyenlő ér­deke. Ha sor kerül a segítség kérésére, biztosan meg is kapják azt a falvak dolgozói. Egyelőre pontosan, szépen fo­lyik az aratás. Telnek a mag­tárak a jövő évi kenyérnek- yalóval. NÖGRÁD ni MSIMR NÓGRAO MEGYEI BIZOTTSÁGA Ét A MEGYEI TANÁCS L A Pl A XXVIII. ÉVF., 148. SZÁM ARA: 1 FORINT 1972. JÚNIUS 25., VASÁRNAP Izrael ismét támad Novemberben választások az NSZM-ban Willy Barndt, az NSZK kancellárja és Walter Scheel külügyminiszter szombaton délután a nyugat-berlini schönebergi városházán tar­tott mintegy háromnegyed órás megbeszélésén megegye­zett abban- hogy az NSZK- beli új választásokat az idén novemberben fogják meg­rendezni. Barndt nyilatkozata szerint beigazolódott, hogy az ellen­zékkel semmiféle megállapo­dást nem lehet kötni az új választásokat illetően. Scheel külügyminiszter ki­jelentette, bizonyos benne, hogy az SPD—FDP koalíció az új választásokon megszer­zi a képviselői mandátumok abszolút többségét. Brandt és Scheel megbe­szélésén részt vett Klaus Schütz nyugatnémet kormányzó pol­gármester és Egon Bahr ál­lamtitkár is. Az SPD országos választ­mányának szombati ülése el­sősorban az if júszccialisták emlékezetes brosúrájával fog­lalkozott, amelynek kiadását a pártvezetőség letiltotta. Az országos választmány elítélte a fiatalok akcióját. (MTI) Hazaérkezett a Brutyó János vezette pártküldöttség Moszkvából Az izraeli hadsereg pénte­ken éjjel és szombaton dél­előtt a tenger felől a szá­razföldről is folytatta agresz- szív támadásait Libanon el­len, David Elazar tábornok a fegyveres erők vezérkari főnöke pedig újabb támadá­sokkal fenyegette meg a szomszédos arab országot. A libanoni hadsereg közle­ménye szerint röviddel éjfél után egy izraeli ágyúnaszád behatolt Libanon felségvizeire elsüllyesztett egy halászhajót és gépfegyverrel lőtte a part­vidéket. Ezzel egyidejűleg az izraeli tüzérség aknákkal és gyorstüzelő ágyúval lőtte Al­ma el-Saab határfaiut és kör­nyékét. Szemtanúk közlése szerint izraeli harci nepülőgé- pek szombaton is berepültek Libanon légiterébe. A szom­bat hajnali támadások ember­áldozatot nem követeltek, és a libanoni hadsereg egységei viszonozták a tüzet. Az elmúlt napok izraeli agressziói kö­vetkeztében egyébként 190-en vesztették életüket, illetve sebesültek meg Libanonban. Pénteken a Biztonsági Ta­nács rendkívüli ülésen vitat­ta meg a legutóbbi izraeli határsértések miatt benyúj­tott libanoni panaszt és Izra­el ellenpanaszát. A vita szombaton folytatódott. (MTI) Szombaton hazaérkezett Moszkvából az MSZMP Köz­ponti Ellenőrző Bizottságá­nak küldöttsége, amely Bru­tyó Jánosnak, a KEB elnö­kének vezetésével tanulmá­nyozta az SZKP Közöponti Bizottsága mellett működő Pártellenőrző Bizottság tevé­kenységét, és tapasztalatait. A küldöttség tagjai voltak: Németh Lászlóné és Sebes Sándor, a KEB tagjai. (MTI) s A dolgozók és a művelődés Tanácskoztak a szocialista brigádvczetőkkel Á ZIM salgótarjáni gyár­egységében legutóbb össze­hívták tanácskozásra a szo­cialista brigádvezetőket, pat- ronálókat. A tanácskozáson részt vettek a műszaki és a vállalati mozgalmi vezetők is. Prouza Tibor, a gyár fő­mérnöke tájékoztatta a mint­egy 120 résztvevőt a vállalat eredményeiről és a soron kö­vetkező feladatokról. Részle­tesen elemzete a szocialista brigádok tevékenységét is. Többek között elmondotta, hogy az első negyedéves ter­vet sikerült túlteljesíteni, áp­rilisban még fokozódott a munka üteme, azonban má­jusban már voltak gondjaik. Egyes területeken a selejt, a vártnál kedvezőtlenebbül alakult és annak csökkenté­séhez kérte a szocialista bri­gádok segítségét. Igen örvendetes dolog, hogy a vállalatnál az utóbbi időben csökkent a balesetek száma. Elsősorban az itt dolgozó nőket dicséri, hogy felére csökkentették a bal­esetek arányát. A főmérnök arról sem fe­ledkezett meg, hogy a szo­cialista brigádoknak nem­csak termeléssel kapcsolatos vállalásaikat kell teljesíteni, hanem a hármas jelszó sok­kal több feladatot jelent. A bevezető előadást vita követte. Ebben Pintér György a vállalat egyik kiváló szo­cialista brigádjának vezetője, az országos tanácskozásról tájékoztatta a résztvevőket. Az ott elhangzottakhoz mér­te a szocialista brigádmoz­galom helyzetét és javasolta, hogy a hatékonyságot vala­mennyi szocialista brigádnak fokoznia kell az elkövetke­zendő időszakban. Mizser László Egymás után tartják meg a nagybátonyi művelődési ház­ban értekezleteiket a bánya­üzem és a gépüzem szocialis­ta brigádjai. A művelődési ház és a szocialista brigádok között ugyanis szerződések vannak, amelyek segítik a brigádok kulturális vállalásai­nak teljesítését. Ezért aztán a brigádértekezleteken a ter­melés alakulásának megvita­tása után fontos helyet fog­lal el a kulturális vállalások feltételeinek és lehetőségei­nek módja. Megállapodások jöttek létre, hogy ? művelő­dési ház dolgozói többször keresik meg a brigádokat a munkahelyükön. Amelle+t a nagy sikerű könyvkiállítás anyagát még több nagybáto- nyí üzemben is bemutatják és azt is kérték a szocialista brigádok tagjai, hogy minél gyakrabban látogassanak el az üzemekbe neves költők és előadóművészek író-olvasó ta­lálkozókra, illetve ismeretter­jesztő előadásokra. Fiatal és kombájnos O-tAMÜ pontosságával halad a kombájn az ősziár- patáblán. Most kezdték az aratást, gépen még a jólápoltság csillog a délutá­ni fényben. Egyenletesen zúg, könnye­dén fordul. Szinte borotvál­ja a földet. A kormányke­rék mögött Kelemen József. Ö is, mint a gépe még nem megviselt. Keskeny az arca és pihés. Hosszú haja közel vállig ér. Régi nagy kari­májú kalappal védi a por­tól. Nem ül, hanem áll a volán mellett. Így jobban belátja az utat. A gép szin­te falja az őszi árpát. Ami­kor megtelik a magtároló, a kombájn megáll, a motor zúgása is megváltozik. Von­tató áll alája. Kelemen a műszerfalon meghúz egy kart. A kombájnból hosszú csövön ömlik a s.zem és megtelik vele a szállítóko­csi. Aztán Kelemen Jóska indít. Mert a gépe, amíg ga­bona van a földeken, nem állhat meg. Negyedik éve, amikor be­érnek a kalászosok az ecse­gi határban, Kelemen Jóska, a fiatal kozárdi fiú leteszi a szerelői szerszámokat és a kombájnra ül. Mindössze húszesztendős, de a tsz ve­zetői bátran rábízzák a munkát. Azt mondja Har­sány i József, a párttitkár: — Magunknak neveltük, nem csalódtunk a fiúban. Ezt nem is kellett volna mondani, mert a Jóska na­gyon fegyelmezett ember. Ismeri a gépét. Saját kezű­leg javította ki. Még ha történne is valami váratlan dolog, akkor is nálánál sen­ki jobban nem tudná kija­vítani a hibát. A gép óra­műpontossággal megy. Va­lósággal érzi. hogy gondos gazda irányítja. A fiú ezt mondja: — A gép megérzi, ha jól bánnak vele. Szép a határ, gazdag a termés, hibátlanul dolgozik a gép, Jóskának most ez a legfontosabb. Amikor a gép­re ült, elköszönt barátaitól. Amíg le nem aratnak, addig nem jut ideje a szórakozás­ra. Pontos életrendet veze­tett be. Reggel öt órakor kel. Hat órára rendbe teszi a gé­pet és, ha kedvező az idő, indulnak. Késő estig nincs megállás. Akkor aztán tisz­tálkodás, ami neki a hosszú haja miatt több időt vesz igénybe. Aztán étkezés és pihenés, hogy reggel tiszta fejjel kezdhessen. Kelemen Jóskának, a megye legfiata­labb kombájnvezetőjének amíg gabona van az ecsegi határban ez az életrendje. Ne is várják őt. ÓRAMŰ pontossággal halad a kombájn. A kor­mánynál a fiatal vezető elő­re néz. Valósággal leborotvál­ja a kalászost. Kalapja alól kibújt hajfürtjével játszik a szél. A Mátra felöl hozott egy kis enyhet a fiúnak, — ti — Amiből több Hiánycikk a harisnyanadrág — hallottuk. Talán keveset gyártanak? Ezért látogattuk meg a Budapesti Harisnya­gyár új telepét Nagybátonyban, ahol a finom szálú haris-, nyanadrág jelentős részét készítik. A három és fél száz itt dolgozó asszony nagy része szocialista brigádban dolgozik, akik elhatározták, hogy kitűzött terveiket túlteljesítik. A 22 Szocialista címet viselő kollektíva, köztük Márton End- réné „Május 1.” Szocialista Brigádja a félévi tervekben ed- ' dig 5 százalékos termelékenységnövekedést és 1,5 száza­lékos minőségjavítást ért el Január elején kezdődött a harisnyanadrág gyártása Nagy­bátonyban. Akkor egy hónapban 13 ezer darabot tudtak el­készíteni. Most már egy hónapi termelésük 98 ezer darab. Óriási emelkedés. De szeretnék havi százezer pár fölé emelni az eredményt. A minőségellenőrök, hogy minden kis hibát észrevegyenek, inkább kétten is megnéznek minden, elkészült darabot. Farkas Istvánnénak besegít Münczberg Istvánná csoportvezető is A korszerű üzem termelése nem merül ki a harisnyanad­rág-gyártásban. Most közel félszáz féle terméket készíte­nek, közöttük a másik legkeresettebb cikk, amiből jelentős külföldi exportjuk is van, a hosszú szárú női nadrágocskaí Naponta , 1000 darab készül e fehérneműből, melynek mi­nőségéért Pusztai József né és Pálházi Pál, a szocialista brigádok felelőse is sokat tesz Kulcsár József képriportja ,

Next

/
Thumbnails
Contents