Nógrád. 1972. június (28. évfolyam. 127-152. szám)

1972-06-23 / 146. szám

Saulok dicsérete A mohorai óvodában Mohora egyik nevezetessé­gének számít a falu köze­pén épült kastély. A kastély külsőleg valóban nagyon szép és érdekes, a vastag fa­lak, tornyok, a régi lépcsők bizonyára sokat tudnának beszélni. Régi időkről, egy­kori emberekről, elmúlt jó és rossz napokról. A mohorai kastélynak sok gazdája volt már. Ki rövi- debb, ki hosszabb ideig bir­tokolta a szobákat, a kertet. Most a mohorai kastély a gyerekeké. Persze csak egy része, mert nevelői lakások Is vannak ott. Ez a rész ép­pen elég gondot okoz a ta­nácsnak, de az ott dolgozó óvónőknek is. Vigh Sándor- né vezető óvónő sokszor el­sóhajtotta már, bár inkább ne „előkelő" kastélyban len­ne az óvoda... Mert bizony sok-sok pénz kellene ennek a kastélynak a végleges és teljes rendbe­tételére. Költ is rá a ta­nács, amennyit tud. De hát a pénz véges... Mit lehet ilyenkor tenni? Alkalmaz­kodni a körülményekhez, és nem a sült galambot vár­ni. Ezt tették a mohorai óvo­dában is. Az óvoda dolgozói készítettek egy „haditervet”. Olyan volt ez, amelyhez minden anyuka és apuka nagyon szívesen csatlakozott. erejét, energiáját és segítsé­gét felajánlva. A vezető óvónő összehív­ta a szülőket és elmondta, hogy mi mindent kellene lenni az óvodában, dfe arra egyelőre nincsen pénz. Ha összefognak, akkor meg le­het valósítani. A vezető óvónő. Vigh Sán- dorné, az első perctől kezdve bizakodó volt: — Tudtam, hogy számít­hatok a szülők segítségére. Igazán minden dicséretet megérdemelnek azok az anyukák és apukák, akik a gyerekek érdekében minden szabad idejükben eljöttek, hogy közösen dolgozzunk. Mert ennek a kicsinyek lát­ják hasznát. Nagyon szép társadalmi összefogás eredményei lát­hatók ma a mohorai óvodá­ban. Az apák csatornát ás­tak. Ha forintra akarjuk át­számolni, legalább ötezer fo­rintot jelent a munkájuk. Aztán bontottak és új kerí­tést készítettek. a kerítés legalább nyolc-tízezer forin­tot ér. De az édesanyák sem ma­radtak el. Kapát fogtak és kiirtották a felesleges bozó­tot, füvet, az udvart elcsúfító bokrokat. önként jöttek, egyiküket sem kellett biztat- gatni. Azt szokták mondani, csak elkezdeni nehéz valamit, a folytatása már magától jön. így történt ez Mohorán is. A termelőszövetkezetből Szűcs László szocialista bri­gádja csatlakozott az óvoda- szépítők lelkes táborához. Elhatározták, hogy patronál­ják az óvodásokat, segítenek amiben csak tudnak. A patronáló brigád szavá­nak állt. Bizonyítja ezt, hogy soron kívül elkészítették a csatornaelvezetőre a vasrá­csokat. Na, meg az új bejá­rathoz a vaskapukat. Mond­hatná erre valaki, nem nagy dolgok... Pedig nem így van. A mohorai óvodának és az óvodásoknak sokat jelen­tett. / A brigádtagok emellett azt is megígérték, hogy fel­újítják a kerti játékokat, megjavítják azokat, amelyek rászorulnak. De ez még nem minden. Mert a gyerekek ar­ra is számíthatnak, hogy nemsokára a meglévők mel­lett új szabadtéri játékokon csúszkálhatnak-mászkál- hatnak, próbára téve fürge­ségüket és ügyességüket. Mi kell ennél több nyáron egy óvodásnak?... A közös munkából az óvo­da dolgozói sem maradtak ki. Még a tél folyamán so­kat kézimunkáztak. Űj füg­gönyöket készítettek, hogy még színesebb legyen az óvo­da belseje. Csatai Erzsébet Derekas munka Tolt! Nemrégiben értékelte a Húszezer munkanapot Salgó­tarjánért mozgalom szervező bizottsága az idei május else­je tiszteletére végzett társadalmi munkát. A bizottság többek között megállapította, hogy a Stromfeld Aurél fiúkollégium tanulói, valamint a kollégium dolgozói derekasan kivették részüket a Salgótarján érdekében indított mozgalom fela­dataiból. Száz méter hosszú járdaszakaszt építettek újjá a Bajcsy-Zsilinszky utcában levő kollégium épülete előtt. Az új járdáról és a munka minőségéről a szakemberek is elis­merően szóltak, a ráfordított munka értéke, ha pénzben számoljuk, meghaladja a huszonötezer forintot. A szervező bizottság levélben is kifejezte köszönetét és elismerését az önzetlen munkáért. A szerkesztőség nevében annyit fűznénk hozzá, hogy a jól dolgozó diákok valóban megérdemlik a dicséretet. Százéves a magyar műemlékvédelem Száz évvel ezelőtt, 1872-ben rendelte el a közoktatási mi­niszter a Műemlékek Ideigle­nes Bizottságának felállítását. A műemlékvédelemben azóta hatalmas eredményeket ért el az ország, s szűkebb hazánk, Nógrád megye is. Az Országos Műemléki Felügyelőség a Budapesti Történeti Múzeum­ban június 28-tól szeptember 15-ig mutatja be a magyar műemlékvédelem történetét. A kiállítás két fő részre tagoló­dik. Az első rész a nagy elő­dök — Schulek, Steindl, Stor­no, Möller — munkáját szem­lélteti. A második rész pedig az élő műemlékvédelmet mu­tatja majd be; várakat és ro­mokat, kőtárakat és romvédő épületeket, új gyakorlati rendeltetés céljára helyreállí­tott kastélyokat, egyéb épü­leteket. A kiállítás azért is je­lentősnek ígérkezik, mert hi­szen szocialista törvényhozá­sunk az egész nép tulajdoná­vá tette műveltségünknek ezen értékes kincseit is. Palóc művészeti napok Megnyílt és június 29-ig tart nyitva Budapesten, a Rákóczi út 53. szám alatti népművészeti boltban a Pa­lóc népművészeti napok című kiállítás, amely hazánk északi területe, a Nógrád megyei pa­lócok híres szövéshagyomá­nyait mutatja be. Ezeket a szép hagyományokat a szé- csényi Palóc Háziipari Ter­melőszövetkezet újította fel és fejlesztette tovább. A szö­vetkezet tagjai kézi kötéssel és horgolással is foglalkoznak. Láthatók a kiállításon a kis- terenyei babakészítő részleg alkotásai is. Ma már huszon­két nógrádi község viseletébe öltöztetik babáikat. Szerkessz velünkL A NÓGRÁDI ÜTTÖRÖK £S KISDOBOSOK HÍRADÓJA iiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuf Szovjet—magyar úttörőtalálkozó Csillebércen A „Félévszázados a lenini úttörőszervezet” akciót sikere­sen befejeztük. Ennek al­kalmából két szovjet katona érkezett hozzánk. Vendégeink fogadására műsort rendez­tünk, majd egy kiállítást nyi­tottunk meg, ahol azokat a tárgyakat mutattuk be, ame­lyeket szovjet pajtásainktól kaptunk. Örömmel tapasztal­tuk, hogy vendégeink jól érez­ték magukat közöttünk, s tet­szett nekik a kiállítás. A tárlatunk anyagát egyéb­ként elküldtük a járási úttö­rőelnökségre, ahol értékelték munkánkat. Jutalmul tíz paj­tás részt vehetett a csillebér­ci szovjet—magyar úttörőtalál­kozón. Csillebércen vidáman teltek napjaink. Változatos és színvonalas program várt ben­nünket. Egy alkalommal Bu­dapestre kirándultunk, s meg­tekintettük a Parlamentet. Fölmentünk a Szabadság-szo­borhoz is, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a fővárosra. Leg­csodálatosabb élményünk ma­radt egy esti tűzijáték, ame­lyet a szovjet katonák ren­deztek az úttörőtalálkozó tisz­teletére. Utolsó napon a ró­zsaliget avatására került sor, ahol egy szovjet és egy ma­gyar pajtás mondott köszön­tőt: „...ahogy nőnek a rózsa­fák, úgy erősödjön a szovjet és magyar úttörők barátsá­ga ...” A búcsúesten felhangzottak még egyszer a már ismert kedves dalok: Mint a mókus fenn a fán ... Nem volt a Szása ... Csillebérc, Csille­bérc, feletted mindig kék az ég... Peresi Borbála Pásztó, Dózsa Gy. Általános Iskola, Lenin Úttörőcsapat, Dobó Katica raj. VÁROS I mrsmm w*. .......- ­A salgótarjáni úttörőhöz rajz szakkörének anyagából Donássy Magda Terényben író-olvasó találkozó volt Terényben, a művelődési ott­honban, ahol Donászy Magna költőnő válaszolt az olvasók kérdéseire. A találkozón fő­leg gyerekek vettek részt, akik nyomban szívükbe zártái: a kedves Magdi nénit, aki szí­vesen válaszolt minden kér­désünkre, sőt együtt játszotta ei velünk legkedvesebb játé­kainkat. A kicsinyek sok szép Donászy-verset szavaltak el a költőnő nagy örömére, aki el­mondta : egyetlen helyen sem ismertek a gyerekek ennyi sok verset. Magda néni maga is snk szép verset hozott tarsolyá­ban. A kicsik kérésére min­den állatról mondott egyet. Végül dedikálta a „Libegő’’ című verses könyvét. A talál­kozó, amelyre szívesen emlék­szünk vissza, egy közös játék­kal ért véget. Varga Mária őrsvezető Kirándulás Egerbe és Szilvásváradra Napsütötte reggel indultunk kirándulni Egerbe és Szilvás­váradra, autóbusszal. Egerben első utunk a várba vezetett, ezután pedig Szilvásváradra mentünk. Egy kis hegyi vas­útállomáson álltunk meg, ez vitt minket a Szalajka völ­gyébe. Egy kis fanáz is ott állt a tiszta vizű patak szom­szédságában, melyet körül­vettek a bokrok. A fiúk fo­ciztak, mindenki jól érezte magát. A játék után gyalog mentünk vissza. A hegyről lefutó patak vidáman csörge­dezett a kis vízeséseknél. So­kan fényképeket készítettek a gyönyörű tájról. Hazafelé az autóbuszon daloltunk. Szere­tettel üdvözöljük a NÓGRÁD szerkesztőségét. Gombos Éva, IV. a. Jurij Gagarin Általános Iskola. Salgótarján Harmat Endre: GYILKOSSÁG RT. (Dokumentumírás 16 részben) Változások a szolnoki színháznál A közönség általában ér­deklődéssel kíséri a szíriházak­nál történő évad végi változá­sokat. A salgótarjáni és Nóg­rád megyei közönséget külö­nösen érdekli a szolnoki Szig­ligeti Színház, amely a salgó­tarjáni megyei művelődési központban a színházi műsor- program gerincét adja. Ez­úttal Szolnokon elég nagy a mozgás. Budapestre távozott Bodnár Erika, Bürös Gyöngyi, Hegedűs Ágnes és Lencz György. Szegedre szerződött Baranyai Ibolya, Bor József és ifj. Űjlaky László. A színház tagjai sorába lép Iványi Jó­zsef Szegedről, Bárány Fri­gyes a budapesti József Attila Színházból, Polgár Géza és Györgyfalvay Péter Veszprém­ből, továbbá Szilvássy Anna­mária a Madách Színházból, Falvay Klára Kecskemétről, Anday Györgyi, a főiskoláról, valamint Boros Mária és Lengyel István és Déryné Színházból. Kiállítás a Képcsarnokban Á Képcsarnok Vállalat sal­gótarjáni, Tanácsköztársaság­téri üzletében ma, pénteken kiállítás, vagy amint a meg­hívó mondja „festménybemu­tató” nyílik Tavasz a művé­szetben címmel. Az érdeklő­dők 18 olajfestményben és egy akvarellben gyönyörköd­hetnek. A kiállító művészek sorában több ismert névvel ta­lálkozhatunk. Benedek Jenő Kossuth- és Munkácsy-díjas, Csáki-Maronyák József Kos- suth-díjas, Mácsai István és Szabó Vladimir kétszeres Mun- kácsy-díjasok a többiek között olajfestménnyel, Imre István Kossuth- és Munkácsy-díjas művész akvarellel szerepel a kiállításon. A kiállítás fél tíz­től délután hat óráig, szom­baton délután két óráig te­kinthető meg. NÓGRÁD = 1972. június 23., péntek 11. Egy „tisztes üzletember* Santello Genovese irodájá­ban dolgozott annak idején, a hírhedt „családfő” ugyanis vezértársaihoz hasonló „tisztes üzletember”, egy csomagoló­vállalat tulajdonosa volt. Johnny egyszer szeretett volna szabad Szombatot kérni a fő­nökétől, és úgy gondolta: éj­szaka is bent marad, hogy előre elvégezhesse a szombat­ra eső munkát. Szobája a fo­lyosó egyik végén volt, csak kis íróasztali lámpája égett, őt kívülről nem láthatták. Egy- szercsak a kanyargó folyosó túlsó végéről kongó lépteket és egyéb, gyanús eredetű han­gokat hallott az éjszakai csendben. Azt hitte, banditák járnak ott (tulajdonképpen igaza is volt), ezért lábujjhe­gyen a zaj irányába lopako­dott. A főnök szobájában vá­ratlan látvány tárult a szeme elé. Genovese két „munkatár­sa” közreműködésével egy is­meretlen, véresre vert férfit faggatott. Néhány nap múlva Santello hamuszürke arccal fedezte fel az újságokban az éjszakai ven­dég fényképét, azzal az alá­írással, hogy az illető — dúsT gazdag üzletember — nyomta­lanul eltűnt, ö már régebbi amerikai volt, mint Schuster, nem mert jelentést tenni. Amikor azonban később meg­hallotta, hogy Genovese kül­földre szökött, és — ahogy mondták neki — az olasz rendőrség emel vádat ellene, felbátorodott és jelentkezett. Ahogy közelgett a visszaho­zott Genovese tárgyalása, az FBI tanult a múltból, és állan­dóan figyeltette Santellót. Az eredmény tragikomikus volt: Santellót őrangyalával együtt lőtték szitává. V/to visszaüt Genovese tehát újra szabad volt, és gőzerővel bekapcso­lódhatott a maffia életébe. Costello azonban már „bedol­gozta” magát az átvett man­hattani „családba”, és esze ágában sem volt maga fölé engedni a visszatértet. Ez még Anastasia tündöklésekor tör­tént. Ha akkoriban ilyen prob­lémája akadt az embernek, „Albert bácsihoz”, a Gyilkos­ság Részvénytársaság sok­szor kipróbált vezetőjéhez fordult. Nem sokkal később Vito Genovese kocsiját gép­pisztolysorozat érte, a tulaj­donos azonban vállsebesülés- sel megúszta a veszélyes ka­landot. Ekkor határozta el, hogy ahogy teheti, visszaüt. Mint a Park Sheraton Hotel­ben történtek bizonyítják, döntését tett követte. A maf­fiában nagy vihart váltott ki Anastasia halála. A felzúdu­lás és a bizonytalanság olyan nagy volt, hogy a híres A1 Capone-féle C-betűs jutalom­osztogatás óta először hívták össze a Cosa Nostra főnöki gyülekezetét, a félelmetes nagytanácsot. A New York ál­lambeli Appalachinben test­őreik és helyetteseik, az úgy­nevezett hadnagyok kíséreté­ben egymás után érkeztek meg a „családfők”. Köztük egy, még mindig család nélküli is, Vito Genovese. A vezérek ak­kor már tudták vagy legalább­is sejtették az Anastasia-gyil- kosság hátterét, és a dolog ha­tározottan jót tett Genovese tekintélyének. Az appalachini döntés a maga nemében po­litikai mestermunka: „elvileg” éles szavakkal elítélik a szer­vezeten belüli véres torzsalko­dást, ugyanakkor az egyik megüresedett New York-i csa­lád vezetését — Vito Genove- sére bízzák. A maffia parancsára... Talán mondanunk sem kell, hogy a szicíliai maffia és a Cosa Nostra között az élet minden területén kiterjedő gyümölcsöző kapcsolat áll fenn. Hazánkban is bemutat­ták a „Maffia parancsára” cí­mű filmet, amely igaz történet nyomán készült, és reflektor- fénnyel világítja meg az óceá­non átívelő kapcsolatok egyik oldalát. A történet dióhéjban a következő: egy északolhsz gyár igazgatója magához hív­ja egyik szicíliai származású, szülőfalujába hazakészülő mű­vezetőjét. Megkéri, adjon át egy levelet és egy kis csoma­got „régi kedves barátjának”. Don Felicenek. A művezető el van ragadtatva. Hogyne, hi­szen kettős megtiszteltetés ér­te. Egyrészt az igazgató bízta rá a levelet és a csomagot, másrészt, a címzett szülőfalu­ja nagyhatalmú földbirtokosa, akivel mindaddig, amíg el nem került Szicíliából, legföljebb olyan kapcsolatban állt, hogy — rendszerint viszonzatlanul — messziről előre köszönt ne­ki. Hazaérve, nem hitt az érzék­szerveinek, milyen nyájasan fogadja Don Felice és milyen gazdagon megvendégeli. Az meg már mindennek a teteje, hogy a földesúr hajnali vadá­szatra hívja meg. Emberünk a vállára kapta a puskát, és fü- tyürészve indult a találkozó- helyre a néptelen, hajnali ut­cán. Ott Don Felice közölte vele, reméli, okosan viselke­dik majd, ellenkező esetben kellemetlen következmények­kel kellene számolnia. A mű­vezető először egy bútorszál­lító teherautóban, majd — beszögezett ládában — egy repülőgépben találta magát. Mintegy hétórai repülés után egy kis repülőtéren jól öltö­zött urak segítették ki a ládá­ból, és egy gyönyörű luxus­lakásba vitték. Tejbe-vajba fürösztötték, majd megmutat­tak neki egy rövid filmet. A filmen vaskos férfiú látható, arcát többször is megnézették a messziről jöttél. — Hát ezt kell megölnöd — mondták neki tárgyilagosan. A fiatalember minden ízében remegve végrehajtotta a pa­rancsot. Aztán minden megis­métlődött — visszafelé. Ott­hon Don Felice elégedetten köszöntötte, és megígérte, „gondot visel a családjára”. Felesége pedig büszkén és boldogan megkérdezte tőle. kellemes volt-e Don Felice társaságában a megtisztelő va­dászat. így végződik a film — és sok igaz történet. (Következik: A pénz a bör­tönben is pénz)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents