Nógrád. 1972. április (28. évfolyam. 78-101. szám)

1972-04-29 / 100. szám

.• n V , ( TAVA N/ PJAINK IFJÚSÁGA csak ők óriik Triplán híres „Metró” Teri (Kulcsár József lel vétele) Rágyújtsak ne gyújtsak? Nem mumust akarunk mu­togatni, tényszerűségre törek­szünk, amikor a dohányzás egészségkárosító hatásáról szó­lunk, A szívre és az érrendszer­re gyakorolt ártalma a leg­szembetűnőbb. Beau mondta ki elsőnek, hogy a szívgör­csöt (angina pectoris) kapó betegek többsége dohányos. A nikotin szűkíti a szívből ki* induló és annak izomzatút tápláló úgynevezett koszorú­ereket, s ez egy idő után a koszorúerek falának károso­dásához, majd vérrögök elzá­ródásához (Koronária trom­bózis) vezethet, aminek kö­vetkezménye a szívizom egy részének — a szívroham néven is gyakran említett — he­veny elhalása (szívinfarktus). Kétezer beteg közül, akiknek végtagját verőérszűkület mi­att amputálni kellett, mind­össze kéttő nem dohányzott. A hajszálerekben (kapillári­sok) dohányzás alatt és után is egy ideig lassúbb a vérá­ramlás. Érdemes elgondolkozni az alábbi kísérleten: vérvétel után éhgyomorra két cigaret­tát szívták el a kísérleti sze­mélyek: ezt követően húsz perccel ismét vért vettek, és összehasonlították a két vér­mintát. Kiderült, hogy a do­hányzás után vett vérmintá­ból sokkal rövidebb idő alatt lehetett várrögöt előállítani. Az orvostudomány így ma­gyarázza, hogy a dohányosok között sokkal több a trombó­zis. Az utóbbi időben nyugtala­nító mértékben emelkedik a tüdőrákos megbetegedések száma. A rákos megbetegedé­sek között ennek a legrosz- szabbák a .gyógyítási kilátá­sai. A megelőzésének viszont itt vannak a legnagyobb esé­lyei. Magyarországon 1954 és 1961. között kétszeresére emel­kedett a tüdőrákos megbete­gedések száma. Minden olyan országban, ahol főként cigarettáznak, ki­mutatható összefüggés van a tüdőrák előfordulási aránya és a dohányfogyasztás között. Egy amerikai statisztika sze­rint: napi 10 cigaretta 10-sze­resére növeli a tüdőrák esé­lyét; napi 20 cigaretta 10-szo- rosára nüvefl a tüdőrák esé­lyét; napi 30 cigaretta 25-szö- rösére növeli a tüdőrák esé­lyét. A hörghurut a leggyakoribb dohányos betegség, mert a hörghurutban szenvedők 95 százaléka dohányzik. Gyako­ri velejárója a tüdőtágulás, ami úgy következik be. hogy a vér oxigéncseréjét lehetővé tevő tüdőhólyagoeskák túlfe­szülnek, majd megrepednek, utóbb elsorvadnak. Mindezt a hörghurut okozta szelepszerű hörgőelzáródások idézik elő, és ennek következtében az aktív légzőfelület megkisseb- bedik. Ezért kapkodnak job­ban a levegő után a dohá­nyosok. Dohányosok között több a gyomorfekélyes és a gyomor­nyálkahártya gyulladásos el­változásban. és ami ezekkel jár, az étvágytalanságban szenvedő beteg. A nikotin a már ismertetett érszűkítő hatása következté­ben, a bőr, arcbőr üdeségében is megteszi a maga káros ha­tását. Az arcbőr hajszálerei­nek rossz vérellátása miatt idő előtt sorvasztja a bőrt, előbb vélik petyhüdtté. A nikotin a központi idegrend­szerre is hat, és szédülést, ke- délybántalmakat, feledékeny- séget, hallucinációs zavarokat, beszédzavart, érzészavart, in­gerlékenységet, álmatlanságot okozhat. Egy amerikai felmérés sze­rint a szívbetegségben szen­vedők között a dohányosok halálozási aránya hetven szá­zalékkal magasabb mint a nemdohányosoké. Napi 10 cigarettát szívók halálozási aránya 40 száza­lékkal; napi 20 cigarettát szí­vók halálozási aránya 70 szá­zalékkal; napi 20—40 cigaret­tát szívók halálozási aránya 90 százalékkal magasabb mint a nesjdohányosoké. Rendkívül lényeges megál­lapítás az Is. hogy a húsz­éves koruk előtt dohányozni kezdők halálozási arányszáma sokkal magasabb, mint azoké, akik csak húszéves koruk után szoktak rá. SÍNGÖDRÖK zökkenőin ha­lad a vonat. A .szél néha be­hozza á nyitott ablakon a füstöt, apró daraszerű korom­szemcséket, teleszórja a belső üléseken levők ruháját, haját. A kocsi tömve van. Néhol áll­nak a széksorok között, kibi- celnek. a kártyásoknak, mások csak állnak, bámulják a mocs­kos üléseken, mocskos padlón, mászkáló legyeket. Csomag­tartók vasrácsain vastag feke­te réteg, ami kis huzat löké­sére hulló koromhóvá változ­va ereszkedik lejjebb, hogy egy másik szilárd alapon te­lepedjen le. Érzem a törülközőhagyta vi­zes foltokat a testemen a fe­hér ing tiszta hűvös burkolá­sa alatt. A nyakkendőt jó, hogy levettem. Szorított. Jobb Így, hogy a zakót ráterítem a vállamra: a feketén mégsem látszik annyira a kosz. Telje­sen feltöltődik a kupé. A pe­ronon egymást tapossák az emberek. EMBEREK? Még többen vannak a székeorok közti keskeny folyosón, tá­maszkodva a vascsövekhez. Én mindig egyedül ülök. Az én bőröm barna, a kezem is barna, a körömházam fehé­ren világítanak ki a sok bar­naságból. A hajam fekete és göndör, erős, vastag szálakkal. Az emberek ügy csinálnak, mintha nem vennék észre a mellettem levő három üres helyet — és én is úgy csiná­lok, mintha nem venném ész­re, hogy az emberek nem ül­nek mellém. Pedig nem va­gyok rosszabb mint ők. Nin­csenek tetvelm, sem bolháim — csak akkor van bolhám, amikor összeszedem tőletek, szép FEHÉREK. Miért van ez? Miért kell egyedül ül­nöm? A LÁBAM ugyanolyan, ci­pőm fényesre van kefélve, a •nadrágom tiszta, éle van, az ingem nyaka is tiszta A lébak között fehér ruhás, apró kislány bújköl. Nagyon szép kislány, hosszú, szőke hajú. Nagy lélegzettel fújja a bőrről a koszt, nehogy a ruhá­ját öeszepiszkolja és leül mel­lém. Figyelmesen néz. Semmi más nincs a szemében csak érdeklődés. Megfognám, meg­simogatnám — ha MERNÉM. A kislány figyel, észreveszi a félig csukott könyvet, a ke­zemben, a borító fehérjén fe­kete szénrajz, állatrajz. Felé fordítom, nyúl érte pici fehér kezével. Az előtérben, a kalauz vi­tatkozik valakivel. Aztán be­jön, az új felszállókat ellenőr­zi. Az enyémet már kilyukasz­totta. — Kérem a jegyeket. — Kérem a jegyeket — hal­lom most már hangosabban. Odanézek. Felettem áll. —• Kezelt. — Nem emlékszem, miutas­Elkéri a töltőtollam, hogy a nevét leírja. Vetró Teréz, be­tűzöm és jót nevetünk, mert a bábszakkör apró tagjai úgy mutatták be: „a híres Metró Teri”. — A névelhallást a Metró- zenekaréval nem veszem zo­kon — mondja mosolyogva Teri —, szeretem a beatzenét. — Minek köszönheted a hírességedet ? — Egy kis kaucsuklabdának — feleli szerényen. — A ME- DOSZ megyei asztalitenisz­versenyén II. helyezést értem el. — Mióta sportolsz? — Gyermekkorom óta. Bá­tyáim mindig cipeltek maguk­kal a temető melleti grundra, ott szerettem meg a labdát. Jelenleg a szakmunkásképző intézetben kézilabdázóm, ka­pus minőségben. A legjobban azonban az asztaliteniszt sze­retem. Itt szoktam tréningez­ni, az úttörőházban. — Már nem vagy úttörő. Hogyan kerültél kapcsolatba a házzal. Tériké szégyenlősen moso­lyog: — 17 éves vagyok, de nem­csak a sport a hobbym, hanem a bábozás is. Ezért iratkoztam be az úttörőház bábszakköré­be, innen az ismertségem a kis úttörőkkel is. — Szakmunkásképzőt emle­gettél: milyen szakmát ta­nulsz? — Harmadéves hentes- és mészérostanuló vagyok — fe­leli férfias határozottsággal. Most rajtam lesz úrrá a szégyellősség. Mit lehet kér­dezni egy ilyen szakembertől? A gondolatától is szinte meg­ijedek, de csak kimondom: — öltél is talán már valami állatot? — De mennyire!_ — kacag nagyot. — Hiszen éz tantárgy nálunk! Nemcsak hentes le­szek, mészáros is a szakmám, s ez bizony az állatok levágá­sát jelenti; Éppen ma taglóz­tam le egy 3—4 mázsás bi­kát. Egyedül! — teszi hozzá büszkén, de kuncog is mellé­je. — Mert egy kis malőr is történt közben — magyarázza. — A nagy lendülettől magam is lecsücsültem a bika előtt. Meg is jegyezte az oktatóm: „megtisztelted a bikát”. — Mutasd a karod, Teri! Elérti a célzást: — Na, persze kell a kondí­ció is, de a gépek, a műsze­rek segítik a munkát. A gyar­mati vágóhíd jól felszerelt, korszerűsített üzem. A hús­feldolgozást is itt tanuljuk, a gyakorlatot különböző műhely­részekben folytatjuk. Azaz, hogy csak folytatom, hiszen egyedül vagyok lány ebben a szakmában. — Hogy adtad a fejed erre, a lányok között nem minden­napi szakmára? — A sertésvágás és -feldol­gozás már odahaza is érdekelt. Később az általános iskolában a 8. osztály végén bejött a tanár úr, és felhívta figyel­münket a hentes és mészáros szakmára, öten jelentkeztünk, köztük én is. A budapesti Ber­csényi Miklós Élelmiszeripari Szakiskola balassagyarmati ki­helyezett tagozatán tanulunk. Komoly elméleti képzést ka­punk szaktanároktól a közis­mereti tantárgyak mellett. Gyakorlatot a vágóhídon vég­zünk. — Hány lány indult a szak­mában? — Ketten kezdtük, de se­gédlevelet már csak egyedül én fogok kapni egész Nógrád- ban. Legalábbis így tudom. Ehhez külön is gratulálunk Terinek. Volt bátorsága, ereje, kedve szerinti pályát választani, s ezért az előítéle­tek sorával megküzdeni. Fér­fiak között dolgozik, kemény munkát végez, s naponta bi­zonyítja a nők helytállását — még ezen a nagyon férfias pá­lyán is. L. Elekes Éva Beat-levél Kezdetben voltak a kézzel írott könyvek, levelek, s ezek kódexekben maradtak fenn az utókor számára. De ebben is fordult egyet a világ, ma már a „hangos levél” a divat, persze magnó segítségével. Pisti jó ismerősöm. Egyik délután feljött hozzánk magnójával. Egyik kazettáján Tibi­nek, távolt barátjának küldendő levelét hall­gattuk le. E levélhez tehát elsősorban is, mint már mondtam, kell egy jó magnó és egy távoli barát, barátnő vagy bárki, akivel ilyen formában kívánunk értekezni. Most hallgassunk meg ebből együtt egy részletet. A jó zeneszámra adunk rá egy nagy adag kakaót, magyarul: hangot. S indulás, kész, rajt! Máris forog a szalag: Először is szidással kezdem. Vártalak nagyon a tavaszi szünetben. Nem jöttél. Miért? De félre a haraggal. Bemelegítésként leforgatom neked a Smol Faces számot. Különben én jól va­gyok. A kazetta másfél órás. Remélem, nem fogsz unatkozni. A suliban nem állok valami jaj de jól. De majd csak lesz valahogy. Sze­retnék venni egy DKV-motort. Azért ne ne­vess ki! Ez egy olyan régi márka, hogy aki árulja, azt mondja: már az első világháború­ban kilőtték a dédapja alól. A tankon jól látható még az »eredeti« két lövés helye. Szó­val az „őskorból” való régi-régi járgány. Ez tudod azért is jó lenne, mert igy hétközna­ponként jobban ráhajtanék a tanulásra. Szombaton és vasárnap pedig egész nap »száguldanék«. Biztosan láttad Te is a »Még kér a nép« című legújabb Jancsó-filmet. De ennyi szö­veg után most már igazán jöjjön a zene: Il­lés van, volt és lesz! Tudod-e te kislány? Jó szám? Ugye... A tarjám lányok és srácok szeretik a Gemini beatzenekart. Most megint itt voltak. Én is részt vettem a koncertjükön. Ha a nyáron eljössz, elviszlek. S most, ha nem is ők, de a szalagon De Porpol játszik. Meg kell mondjam, hogy ez a rész egy ki­csit recseg, berezonál, mert a szalagrész ra­gasztott. Így a$tán a hangminőség nem »hifi«. Ebben a hónapban lépett föl a Józsiban (ez a József Aattila Művelődési Központ) Zalat- nay és Szécsi egy divatbemutatóval. Tovább nem untatlak. A szalag a vége felé jár. Utol­só és befejező számommal búcsúzom, Ber- gendiékkel és Papírsárkány című számukkal. Várom a válaszod, szalagon is jó lesz. Szia.” Lehallgatta: T. V. Fiatalok kérdeztek — az orvos válaszol ea! — mordul. Nyújtom felé. csodálkozva veszi kis undorral ujjal közé. Az utasok mind figyelnek, azt várják hamis a jegyem. ÁLLOMÁS. Leszállók, fel­szállók. új arcok kerülgetik 02 állókkal az ősz- KÉRDÉS: Káros-e az ön- legmegfelelőbb. Helyesebb­szeütközeet. Jönnek beljeDb, kielégítés? rek tartjuk, ha a fiatalok hogy tagas helyet tálaljanak. VÁLASZ: Valamikor azt sportolással, kirándulással, Hosszú a hajuk, kopott mondták, hogy az önkielé- tornászással kötik le ener­farmerben, szandálban van- gítéstől gerincvelő-sorvadást giájukat. nak. Két fiú meg egy lány. és más betegségeket lehet . ----­k apni. Ez nem igaz, az ön- KérdeS: Mi a velemenye tes. nagyon szép és tisztelet­kielégítés nem okoz beteg- « fiatalon kötött hazassa- re méltó kapcsolat. Mint a séget. Mégsem helyeselhet- QOkrol? szerelem általában, a diák­jük az önkieiégítést, mert az VÁLASZ: A fiúk és a Iá- szerelem is édes is, keserű a. .fiatalok figyelmét és ener- nyok a serdülés után testileg is egyszerre. Akik részesei Igen csak bólintok. Siajat elvonja a legfontosabb képesek arra, hogy utódokat lehetnek ennek az érzésnek, Nincs hangom. ^ feladattól, a tanulástól, az hozzanak létre. A szellemi először érzik az egymáshoz A fiúk összenéznek. ÉRTIK, életre készüléstől. Az önki- fejlettség és érettség hiánya tartozás felemelő érzését, elégítést űzők érdeklődése miatt azonban ebben a kor- amelynek jó irányú nevelő lecsökken, aktivitásuk sem a ban családalapításra még hatása egész életre kihathat. nem alkalmasak. Ez az érett­— Ö hát üres hely is van! — kiált fel a lány. — Biztos vár valakit. Kér­dezzük megi — Szevasz. Szabad a hely? öcsai Nagy Zoltán KÉRDÉS: Mi a véleménye a diákszerelemről? VÁLASZ: A diákszerelem, amely legtöbbször azonos az első szerelemmel és amely legtöbbször testiségtől men­% RGfilT ség tizennyolc év után kö­es a tovasTÍ •fó.ruoH'SCiCj vetkezik be — átlagosan, lat? KÉRDÉS; Előnyös-e a há­zasság ^előtti orvosi vizsgá­sokaknál még későbben. Az ebben a korban kötött há­VÁLASZ: Házasság előtti kötelező orvosi vizsgálat há­zasságok is korainak mond- zánkban nincs. A házasulan- hatók, mert a szellemi dók azonban megvizsgáltat- érettségen kívül társadalmi hatják? nincsen-e olyan be- érettségre is szükség van. tegségük, amely miatt esa­értem azt, hogy Jádl boldogságuk veszélybe kell tanulni, a kerülhet, vagy gyermekük nem lehet. Dr. Cseplák György Ez alatt szakmát szakmában túl kell esni a kezdeti anyagi bizonytalan­ság korán, eleget kell tenni a katonai szolgálatnak. A tapasztalat azt bizonyítja, hogy a házasságkötésre al­kalmas idő csak ézután kö­vetkezik. összeállította: SZENDI MÁRTA

Next

/
Thumbnails
Contents