Nógrád. 1972. április (28. évfolyam. 78-101. szám)

1972-04-23 / 95. szám

Megyei úttörő- seregszemle ' Ma rendezik meg Balassa­gyarmaton a megyei úttörőse­regszemle színjátszó döntőjét, a Mikszáth Kálmán Művelő­dési Házban. Nyolc—tíz csopor­tot várnak Gyarmatra, a me­gye minden járásából és Sal­gótarjánból is érkeznek ven­dégek. A balassagyarmatiak három műsorral szerepelnek. Az Ifjúság úti iskola Tavasz­köszöntő címmel mutat be egy kisdobosműsort. A Rákóczi úti iskola Weöres Sándor mű­veiből mutat be összeállítást, címe: Játsszunk együtt. A vá­rosi úttörőház színjátszói a Nógrád megyei karácsonyi népszokások alapján készült táncos-zenés népi játékkal sze­repelnek, a gyerekek ezt a cí­met adták műsoruknak: Pa­lóc karácsony. A döntőn vá­lasztja ki a zsűri azt a leg­jobb együttest, amely a me­gyét képviseli a nemrég meg­hirdetett országos gyermek színjátszó fesztivál versenyein. »francia rézkarc Á balassagyarmati városi művelődési központ egyik szo­bájában egy megbámult fran­cia rézkarc lóg a falon, bar­na. vékony keretben, a ván- dörszíniészetet ábrázolja. A rézkarc Pécsi Sándor színmű­vész ajándéka. Ez év január­jáig a művész öltözőjét dí­szítette a pesti Madách Szín­házban. Pécsi Sándor a Horváth Endre Galériában januárban rendezett Mikszáth-kiállítás- ra érkezett a városba, ekkor hozta magával a rézkarcot. Hátlapja is érdekes. Ide Pé­csi egy maszktervet csinált a fodrásznak az egyik Mik- száth-darabhoz. A ceruzával készült rajzhoz ezt írta Pécsi Sándor: „Őszebb barna haj 1 (oldalt, hátul „kefe” vilá­gosabb tónus). Ószes. vöröses­barna szakáll, Pécsi 1953. március 31.” A művészekkor Röszkey Pál polgármestert alakította. Ez egyébként a de- dikációból is kiderül: „Maszk­terv Mikszáth: A körtvélye- si csín c. drámája Röszkey polgármesteréhez. Sok szere­tettel B. Gyarmat Mflv. köz­pontjának, Pécsi Sándor” A rézkarcon egy vándor- színész társulat öltözői jele­nete látható: hogyan készül­nek a színészek az előadásra, hogyan szedik össze kelléke­iket? Egy női harisnyát lét­ráról szednek le. Ez is egy szép emlék a fa- loh. __________________(te) Or vosi ügyelet Salgótarjánban és Balassagyarmaton A megyeszékhelyen, Salgó­tarjánban az Üttörők útja 3/a. szám alatt ma reggel 6 órától este 6 óráig dr. Cserkuti Gá­bor, este 6 órától, hétfő reg­gel 6 óráig dr. Balázs Miklós tart orvosi ügy eletet. Az ügyeletes orvost indokolt esetben a Salgótarján 11-44-es telefonon lehet hívni. Salgótarjánban gyógyszertá­ri ügyeletet ma egész nap a Pécskő Üzletházban levő gyógyszertár tart. Balassagyarmaton a körzeti orvosi ügyeleti szolgálatot ma és hétfő reggel 7 óráig dr. Hunyadi Mátyás látja el. Az ügyeleti orvosi szolgálat a ba­lassagyarmati városi kórház­ban található meg. NOGRÁD • : ’ i - V­Mmm Ifjúsági nemzetközi szolidaritási nap Balassagyarmaton Április 24-e évek óta az el­nyomástól szenvedő, a gyar­mati sorban sínylődő fiatalok­ra való emlékezés napja. Ba­lassagyarmaton is hűséggel megemlékeznek róla minden esztendőben. — Az idén is nagyszabású szolidaritási napra készülünk — mondotta Kovács Sándor, a városi KISZ-bizottság titkára. Budapesten tanuló külföldi egyetemisták közül két nő­vendéget is várunk. Ezen a napon két helyen rendezünk szolidaritási gyűlést: a nyu­gati ipartelepen a Kábel Mű­vek csarnokában munkásröp- gyűlés jegyében emlékezünk, majd délután a tanulóifjúság részére a Szántó Kovács Gim­náziumban szintén röpgyűlést tartunk. Este vendégül látjuk a kedves vendégeket. rr Magyarország messzire van fr Nagy érdeklődés előzi meg Balassagyarmaton máris az irodalmi presszó soron követ­kező előadását. A jövő héten Bálint András, tehetséges fia­tal színművész látogat Balas­sagyarmatra. Bálint András, aki a Madách Színház tagja, önálló irodalmi műsorral mu­tatkozik be Balassagyarmaton, Magyarország messzire van címmel. A műsorban Koszto­lányi-, Ady Endre-, Illyés Gyu­la-, Petőfi-, Radnóti-, Babits-, József Attila-versek mellett, Örkény István, Bálint György műveiből is ad elő részleteket, de „szerepel” a műsoron olyan régi magyar író is, mint Apáczai Csere János és Bor­nemissza Péter. Az előadás a szokásokhoz híven április 28- én, pénteken este hét órakor kezdődik. Megjelent a Delta új száma „Okosító” gyógyszerekkel kísérleteznek magyar kutatók, egyelőre állatokon. Eddigi eredményeikről és a biztató kilátásokról részletes cikkben számol be a Delta Magazin új száma. Bemutatja a leg­újabb típusú Skodát, a tapin­tó robotkéz kidolgozását cél­zó vizsgálatokat, beszámol a csillagászat és a régészet leg­újabb eredményeiről. „Ember a zajban” címmel összefoglal­ja a zajártalom kutatásának új eredményeit, látványos ké­pet közöl a műanyagok bú­toripari felhasználásáról és is­merteti a mélyépítést forra­dalmasító „útépítő szőnyeg­et. Dél-amerikai különtudósí- tója a termeszhangyák életé­ről ír és ad képeket. A légi infrafényképezés új eredmé­nyeiről szól a „Kincskeresés a levegőből” című cikk. Szá­mos hír, érdekesség, informá­ció, és lexikonrovat teszi teljessé a Delta új számát, amely ezúttal is száznál több — javarészt színes — fény­képpel segíti az olvasót, hogy eligazodjon a hírözönben. (KS) A Fáklya Május 1-én a dolgozók nemzetközi szolidaritásának nagy ünnepén jelenik meg a Fáklya 9. száma, s az alkalom­nak megfelelően bemutatja a moszkvai Vörös teret, annyi ünnepi felvonulás, díszszemle világhírű színhelyét. Jelentős teret szentel a lap a május­ban nyitó Budapesti Nemzet­közi Vásárnak, illetve a vásá­ron bemutatásra kerülő szov­jet ipari termékek ismerteté­sének. Színpompás képes ri­port ad ízelítőt a dolgozók felszabadult jókedvét tükröző észt táncos ünnepről. A népek barátságának fontos tényezője KISZ-esküvő Tegnap KISZ-esküvő volt Palotás községben. Hasznos: Attila, a községi tanács és Molnár Mária, a palotás) ÁFÉSZ dolgozója kötötték össze életüket. Az esküvőn részt vettek a palotása és a héhalmi KISZ-isták. a testvérvárosok kapcsolata. Szovjet—magyar vonatkozás­ban a Fáklya ezúttal Békés­csaba és Penza barátságáról közöl képekkel illusztrált cik­ket. Akiket a népszerűén meg­írt tudományos témák érde­kelnek, azok szakavatott szer­ző tollából az emlékezet mű­ködéséről olvashatnak. A csa­ládi költségvetés mindennapi életünk egyik meghatározója, így a szovjet családokban is. (K. S.) hí ÜttSrS színJíffsaSfS me­gyei bemutatóját rendezték meg Balassagyarmaton április 22-én. A bemutatón tíz cso­port vett részt, valamennyien a városi, járási válogatóver­senyek aranyokleveles cso­portjai. — Városismereti akadály- verseny lesz Balassagyarma­ton május első hetében. Az úttörőház által rendezett ver­seny fő célja az, hogy a gye­rekek megismerjék a város műemlékeit, nevezetes épüle­teit és a város történetét. — Magyarnótaest. Rimócon a presszóban magyamóta- és operettestet rendez ma az ÁFÉSZ. — Elkészült. Patak község­ben a termelőszövetkezet se­gítségével buszvárót építettek. A létesítmény elkészült, s az utasok hamarosan használatba vehetik. — Mentőállomás. Kedden adják át Pásztón az újonnan épült mentőállomást. Az ün­nepélyes átadáson a megye vezetőin kívül megjelenik dr. Bencze Béla, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója. — Lakásátadó. Huszonhat új lakást adnak át Szirák községben április 24-én. A lakások közül 17 darab „szo­ciális akciós” cigánylakás, a másik kilenc árvízkárosultak­nak épült. A műszaki átadás után hamarosan beköltözhet­nek az új lakók. — A madárvilág is megér­zi, hogy a szokásosnál koráb­ban köszöntött be a tavasz. Vonulásuk miás években má­jus elejéig tart, az idén azon­ban már most befejezéséhez közeledik. Az itthon telelő madarak már kiköltötték első fiókáikat. — A keresőszolgálat a Vö­röskereszt sokoldalú munká­jának egyik figyelemreméltó és nem könnyű területe. For­galmukra jellemző, hogy az utóbbi másfél évtizedben több mint 40 ezer üggyel foglalkoz­tak. — Halálra gázolta pénteken este egy 41-es villamos a ka­maraerdői állomáson Nagy Valér 82 éves nyugdíjast, aki ■körültekintés nélkül lépett a szerelvény elé. — A salgótarjáni öblösüveg­gyár 1500 kérdőívet bocsátott ki szocialista brigád tagjai kö­rében, hogy megfelelő tájé­kozódást nyerjen a brigádok közös életéről, kulturális és egyéb tevékenységéről. A kér­dőívek feldolgozására a na­pokban kerül sor. — öngyilkos ámokfutó. Vaktában lövöldözni kezdett az egyesült államokbeli Har- risonville-ben egy ámokfutó. Megölt két rendőrt, megsebe­sített öt járókelőt, végül pe­dig agyonlőtte önmagát. Sze­mélyazonossága még nem is­meretes. 1972. április 23., vasárnap, Béla, René napja. A Nap kel: 4.41, nyugszik: 18.44 órakor. A Hold kel: 13.47, nyugszik: 2.30 óra­kor. 1972. április 24., hétfő, György napja. A Nap kel: 4.40, nyugszik: 18.46 órakor. A Hold kel: 14.54, nyugszik: 2.47 óra­kor. Felhős idő Várható időjárás ma estig: nyu­gaton erősen felhős idő, sokfelé esővel, keleten változóan felhős idő, szórványosan előforduló eső­vel, zivatarral. Mérsékelt délkele­ti, déli szél. Legmagasabb nappa­li hőmérséklet 14—18, keleten 18— 22 fok között. HALLÓ, ITT A NÖGRÄD! Hétfőn délután kettő és négy között Ságújfalu, Somoskőúj­falu, Szanda, Szécsény, Szen­dehely és Szilaspogony, ked­den ugyanebben az időben Szirák, Szuha, Szurdokpüspö­ki, Alsópetény, Bércéi és Bor- sosberény tanácsát hívjuk. 16 négyes Kifizették a főnyereményt A 16. játékhéten öttalálatos lot­tószelvény nem akadt. Az egyes osztályokra jutó nyereményössze­gek a nyereményilleték levonása után a következők: a négytalália- tos szelvények száma 16 darab, a nyeremény egyenként 272 521 fo­rint. Háromtalálatos szelvény 2531 darab van, ezekre egyenként *861 forintot fizetnek. 102 053 kéttalála- tos szelvény egyenkénti nyere­ményösszege 21 formt. Szombaton az Országos Taka­rékpénztár központjában beváltot­ták a 14. játékhét öttalálatos lot­tószelvényét. A lottó eddigi legna­gyobb nyereménye egy nyugdíjas vasmunkásnak jutott, aki a pénz­ből egyebek között a főváros környékén családi házat épít. A 2 354 000 forintos rekordnyere­ményt egyelőre takarékbetét­könyvbe helyezte el a szerencsés lottózó. (MTI) Rajzik a szamócaeszelény A szamócásokban időszerű­vé vált a védekezés a szamó­caeszelény ellen. A növényvé­dő állomás vizsgálatai alapján tömeges rajzás Drégelypalánk, Nagyoroszi, Patak, Dejtár köz­ségek térségében várható. A szamócaeszelény kártételét a virágszár átszurkálásával, az első, legkorábbi termést adó részek leszáradásával okozza. Vizsgáljuk át szamócásainkat, és ha e károsító jelenlétét, il­letve kártételét észleljük, a védekezést haladéktalanul el kell végezni. A védekezéshez javasolt szerek: Pol-Melisekt 50, 0,4 száza­lékos oldata, vagy Melipax porzószerből 20—28 kg/ha. (A Melipax porzószer méhkímélö hatású, de a megadott dózis­nál nagyobb adagban méhekre veszélyes! Óvatosságból aján­latos az esti órákban alkal­mazni !) Kizárólag nagyüzemben al­kalmazható szerek: Metilparathion WP 0,4 szá­zalékos oldata. Wofatox porozószerből 17,5— 20 kg/ha, vagy Wofatox Spr. 30, 0,3—0,4 szá­zalékos oldata. A javasolt sze­rek a Melipax porzószert ki­véve méhekre veszélyesek, csak virágzás előtt alkalmaz­hatók! A védekezések során a munkavédelmi óvórendszabá­lyokat szigorúan tartsuk be! Szombaton délelőtt Salgótarjánban a Pécskő Áruház zsibongójában megnyílt a kemping­kiállítás. Mint az üzletház igazgatója, Baráti István elmondotta, a tavaszi butik most a kemping-kiállítással mutatkozik be a vásárlóknak. Június 30-ig havonta különböző rendez­vényeket tartanak a zsibongóban olyan dolgokból, amelyeknek nagyobb forgalmazására a megyében még nem került sor. Képünkön: részlet a kemping kiállításról Koppány György felvétele h. Import helyett. A Vesz­prémi Vegyipari Egyetem ás­ványolaj és széntechnológia tanszéke a Komáromi Kőolaj­ipari Vállalattal közösen új kenőolaj adalék-gyártásra dolgozott ki eljárást. Az új adalékkal készülő kenőolajok lényegesen olcsóbbak a ko­rábban hazánkban előállítot­taknál és feleslegessé tesznek jelentős importot is. — „Oroszlán ’72” fedőnév­vel tartott a NATO vezérkari hadgyakorlatot. Ebben Nyu- gat-Németonszág, Belgium, Kanada, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Hollandia vezérkari tisztjei vettek részt. Az esemény színhelye Köln volt. — Atomerőmű Egyiptomban. Egyiptom elhatározta, hogy az elkövetkezendő tíz évben két, egyenként 400 megawatt telje­sítményű atomerőművet épít. A tervek szerint az elsőt 1979-ben, a második 1981-ben kezdi meg működését. Az el­ső erőművet 70 millió dollár költséggel a Szovjetunió építi. Az általa termelt energiából egyenlő arányban részesül Egyiptom és Líbia. — Az új óvodai nevelési program tanácsi feladatairól tárgyalt a nógrádkövesdi ta­nács legutóbbi vb~ülése. Az ülésén részt vettek a helyi tár­sadalmi és gazdasági vezetők. Ennek köszönhető, hogy az­óta már a körzet mindhárom óvodáját patronálják. A kö- vesdit a kőbánya egyik szocia­lista brigádja, a galgagutait a kőbánya keszeg! részlege, a becskeit pedig a helyi tsz. Az állami gazdaság szintén fel­ajánlotta segítségét. Nagybátonyi B. — Vasas Ikarus 2:0 (0:0) NB Il-es labdarúgó-mérkőzés.' Nagybátony, 400 néző, v.: Bállá Gy. Nagybátonyi Bányász: Pal- huber —- Kecskés, Kegye, Lu- dányi, Kupcsulik, Pozsár I., Kö­kény, Veres, Sarkadi, Pozsár II. (Rakonczás), Macska. Edző: Lacz- kó Sándor. Vasas Ikarus: Novák — Kontha, Tóth II., Kardos, Hoff­mann, Hajduska I., Rostás, Haj- duska II., Horváth I. (Fodor). Nagy, Horváth II. Edző: Gold- smidt Gy. A csúszós, vizes talajon nem alakulhatott ki szép játék. A vendégek erős védekezésre ren­dezkedtek be, már az első per­cekben több gólhelyzetet dolgo­zott ki a bányászcsapat, de a lövések elkerülték a kaput. Az első félidőben 6 :0-4s szögletarány alakult ki, mely mutatta a bá­nyászcsapat fölényét. Szünet után a 49. percben Veres bal oldalról beívelt szöglete nyomán nagy ka­varodás támadt az Ikarus kapu­ja előtt, és Macska a hálóba lőtt, 1:0. Továbbra is a bányászcsapat támadott, több veszélyes helyzet alakult ki a vendégek kapuja előtt, és a 73. percben a felső lécről visszapattanó lövést Veres a hálóba gurította, 2:0. Jó: Ke­gye, Pozsár I., Rakonczás, Veres, ill.: Novák, Tóth II. és Hoffmann. — Közalkalmazottak sztrájk­ja. A kanadai Quebec tarto­mánya rendkívüli törvényja­vaslatot fogadott el, melyben felszólította a tartomány 200 ezer sztrájkoló közalkalma­zottját, hogy azonnal vegyék fel a munkát. A rendelkezés megszegőit 250 dollár pénz- büntetés sújtja. A sztrájkot szervező szakszervezetek kép­viselői kijelentették, hogy a rendkívüli törvényt nem ve­szik figyelembe. — Hízik a Föld. Szovjet tu­dósok kiszámították, hogy a legutóbbi 500 millió év alatt kozimuks porlerakódás máattt Földünk súlya 0,01 százalékkal növekedett. Az eddig végzett kutatások alapján azt a kö­vetkeztetést vonhatjuk le, hogy Földünk kialakulása még mai napig sem fejeződött be. Fotópapírért nyersanyag Magyarország az éves áru- megállapodásban foglalt mennyiségen felül több mint egymillió rubel értékben szállít színes és fekete-fehér fotópapírt Szovjetuniónak az idén. A körülbelül egymillió négyzetméternyi fotópapírért cserébe a Szovjetunió apatit- koncentrátumot, ezüstnitrátot és más, a népgazdaság fejlesz­tése szempontjából elsőrendű jelentőségű nyersanyagot szál­út. Áramszünet IV. hő 24-én 6—17 óráig Zagyvapálfalva. Csokonai úton a munkásszálló környékén. NÖGRAd a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: GOTYAR GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján, Petőfi u. 1. Telefon: 82-94, 22-95, 22-96, 22-97. Főszerkesztő: 12-94, 14-40. Sportrovat: 11-59. Éjszakai szerkesztés: 13-05. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: VIDA EDIT. Kiadóhivatal: Salgótarján, Petőfi u. 1. Telefon: 10-29. Terjeszti: a Magyar Posta Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipart Vállalat. Salgótarján, Pe- tőfi u. l. Felelős vezető: PAPP GYÖRGY igazgató. Index-szám: 25073.

Next

/
Thumbnails
Contents