Nógrád. 1972. április (28. évfolyam. 78-101. szám)

1972-04-25 / 96. szám

Tizenhatodik alkalommal Körültekintő munka — Jó együttműködés Átvették a Kiváló Vállalat címet Ünnepi hangulat fogadta tegnap délután a Salgótarjáni Kohászati Üzemek művelődé­si közipontjában gyülekező gyári dolgozókét. Ezt a han­gulatot a jogos büszkeség ér­zése is átszőtte, mert a kohó- és gépipar szorgalmas és technikai haladásra törekvő „mezőnyében” Kiváló Vállalat címet nyerni nem kis feladat. Az ünneplő dolgozók körében megjelent Jedlicska Gyula, a Központi Bizottság tagja, a megyei pártbizottság első tit­kára, dr. Kocsis József, a ko­hó és gépipari miniszter első helyettese és Koltai Endre, a vasas szakszervezet titkára. Merlák Ervin szakszervezeti bizottsági titkár üdvözlő sza­vad után Antal Gyula, a vál­lalat igazgatója azzal kezdte beszédét, hogy az elismerés ezúttal a Kiváló Vállalat ki­tüntető címet jelenti, amely­nek ez évben 16. alkalommal lett birtokosa a gyár. — Városunk az idén 50 esz­tendős — mondotta az igaz­gató —, s ezért külön öröm számunkra, hogy gyárunk dol­gozói ilyen formában is hoz- Elsőként vette át zájárultak a jubüeumi év si­keréhez. Igaz, nehéz gazdasá­gi évet hagytunk magunk mö­gött. Megnövekedett feladatok mellett kellett bizonyítania a gyár kollektívájának, hogy jo­gos tulajdonosai voltak és a Kiváló Dolgozó kitüntetést tegnap dél­után Antal Gyula igazgatótól Szabó József 13, a meleghor- ganyzó dolgozója vezői és szorgalmas munká­sai voltak az eredményeknek. A Kiváló Vállalat címhez maradnak a Kiváló Vállalat vezető munka értékeléséről el­eimnek. Ezért köszönet illeti mondotta, hogy a gyár 69 mindazokat, akik alkotói, szer- millió forinttal növelte árbe­vételét, a kiszállított áruk vo­lumene 1200 tonnával volt na­gyobb az előző évinél. A gyár a szocialista államközi szerző­(Folytatás a 2. oldalon) intézkedésekről rSL és döntések­Rendet kell teremteni a mélyépítő üzemnél! Ülésezett a Salgótarjáni és a Balassagyarmati városi Tanács l Végrehajtó Bizottsága Ülést tartott tegnap a Sál- Dr. Tóth István, a városi'ta- személyi kérdésekben foglalt gótarjáni városi Tanács Vég- nács vb. elnöke összefoglalójá- állást a testület. A végrehaj- rehajtó Bizottsága. A tanácsi ban javasolta, hogy a műszaki tó bizottság kinevezte a II. szakigazgatási szerv és a Né- osztály készítsen tanulmány- Rákóczi Ferenc Általános Is- pi Ellenőrzési Bizottság vizs- tervet a két üzem egyesítésé- kola igazgatójának Pásztor gálata alapján elsőként a Sál- ről, keressen megoldást az Sándort, illetőleg hozzájárult gótarjáni tanácsi Mélyépítő üzem káderhelyzetére a kő- a fiúkollégium igazgatója, Du- Üzem gazdasági helyzete ke- vetkező vb-ülésig, az ellenőr- bovszki Károly nyugdíjazásá- rült napirendre. zési anyagok felhasználásával hoz. Végezetül a tanács elnö­A mélyépítő üzem 1968 de- vizsgálja meg az üzem első ke szóbeli tájékoztatót adott a rekán az akkori útfenntartó számú és középszintű vezetői- fontosabb tárgyalásokról üzemből alakult. Az alapítás- nek büntetőjogi, fegyelmi, lei­től eltelt időszakban az üzem tári és kártérítési felelőssé- termelése mésfélszeresére gét és tegye meg a szüksé emelkedett. A végrehajtó bi- ges intézkedéseket. E kérdés zottság elé terjesztett tájékoz- ben a műszaki osztály irány 1 tató bejelentés megállapítja, tásával és ellenőrzésével Ozs- hogy a termelés növekedésé- várt Józsefet, a városi tanács vei nem tartott lépést az elnökhelyettesét . javasolta üzemszervezés színvonalának megbízni. A határozati javas­emelkedése. Az üzemszervezés latot a végrehajtó bizottság alacsony színvonalát tükrö- elfogadta. zik az anyaggazdálkodásban, Ezután Salgótarján vízellá a létszám- és bérgazdálkodás- tásának helyzetével foglalko- ban, valamint a számvitelben zott a végrehajtó bizottság, feltárt hiányosságok. Közismert, hogy a város rég­A műszaki és gépi fejlesztés óta vízellátási gondokkal ellenére, a rendelkezésre álló küzd. Súlyosbítja a gondokat, forintok tervszerűtlen fel- hogy a környéken újabb víz­használása következtében ko- nyerési lehetőség nincsen, a molyabb mélyépítési munkák- vízhálózati rendszer elavult ra az üzem nincsen bérén- és az új üzemek, lakások mi- dezkedve. A városfejlesztés- att állandóan tovább növek- ben szereplő alapközművesí- szik a vízszükséglet, tés elvégzésével nagyobb gé- Mivel az idei várható napi pesítettséggel rendelkező vál- csúcsfogyasztás majdnem ki- lalatot kellett a városnak lencezer-hétszáz köbméter, a megbíznia. rendelkezésre álló kapacitás A vizsgálatok feltárták, hogy pedig feszített üzem esetén is az anyagbeszerzés tervszerűt- mintegy ezer köbméterrel ke- lenül történt, a készletek in- vesebb, ezert szigorú együttes dokolatlanul megnövekedtek, intézkedésekre es áthidaló Ehhez laza bérgazdálkodás megoldásokra tett javaslatot a •járult, míg egyes brigádok tel- Nograd megyei Víz- es Csa- jesítménye időnként elérte a 150 tornamű Vallalat. Vegleges —160 százalékot, addig a tér- megoldást azonban csak a re- melékenység jelentősen csők- gionalis vízmű második ute­kent. Az üzem a bizonylati menek megépítene hozhat. A fegyelmet sorozatosan meg- fejlesztési terveket rovide- szegte, ami számos követkéz- sen egyeztető tárgyaláson vi- ménnyel járt. tatja meg a vallalat es a va­A iNépi Ellenőrzési Bízott- rosJ tanács. „ Ság javasolta a városi tanács- Az ules hátralevő reszeben nak, hogy mérje fel a vá- ® végrehajtó bizottság egyeb rosgazdálkodási üzem és a ügyeket tárgyalt, mélyépítő üzem összevonásé- * nak lehetőségét, egyúttal te- A tegnapi napon tartotta meg gyen hatékonyabb intézkedő- ülését a Balassagyarmati vé­geket a megállapított hiányos- rosi Tanács Végrehajtó Bi- ságok megszüntetésére. Bár a zottsága is. A végrehajtó bi- felügyeleti szerv tett már in- zottság elsőként beszámolót tézkedéseket a gazdálkodási hallgatott meg az 1971. évi fej­fegyelem megszilárdítására, lesztési alap és fenntartási ami valamelyes javulást ho- költségvetés végrehajtásáról, zott is, de a mélyépítő üzem és döntött a tavaly végzett gazdasági helyzete még min- társadalmi munka teljesítésé- dig aggodalomra ad okot. Ezt nek értékeléséről, illetőleg a mutatta a tájékoztató jelen- kitüntető címek elbírálásáról, tést követő élénk vita és a Egyébként mindkét témát a végrehajtó bizottsági tagok tanácsülés májusban még által feltett sok kérdés. megvitatja. A továbbiakban VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! NOGRAD AZ MSZMP NOGRAD MEGYEI BIZOTTS AGA ES A MEGYEI TANACS LAPJA XXVIII. ÉVF.. 96. SZÁM ARA: 80 FILLÉR 1972. ÁPRILIS 25., KEDD Baden-württembergi választások Győztes az ellenzék Bizalmatlansági indítvány várható Vasárnap a késő esti órák­ban ismertették a nyugatné­met televíziós állomások a baden-württembergi választá­lékot (4 804 189), ami tíz szá­zalékkal volt több, mint a legutóbbi helyi választásokon, 1968-ban. Az egyes pártokra Ovfiik a mezögazdasagban dloifiozgöBc Tájjellegű ankét Salgótarjánban Hét megye, Szabolcs,, Hajdú, dések születtek. Ennek ellené- nyiségben is súlyos károsodá- Borsod, Pest, Szolnok, Baranya re, a növényvédő szerek köz- sokat okoznak. A vegyszeres és Nógrád megye egészségügyi, egészségügye ma is előtérben növényvédelemhez csak ala- mezőgazdasági szakemberei, a áll. A forgalomból kivont DDT pos szaktudással szabad hoz- Vöröskereszt-szervezetek mun- helyébe lépő szerek nagyon záfogni! katársai, titkárai, összesen 150- erős mérgek, melyek az embe­en találkoztak tegnap Salgó- ri szervezetbe jutva, kis meny- , (Folytatás a 2. oldalon) tarjánban, az SZMT-székház ta- lácstermében, hogy részt vegye­nek. a mezőgazdasági üzemek egészségvédelmével foglalkozó ankéton. Géczi János, a megyei ta­nács elnöke megnyitó szavai után dr. Madár János, a Pest megyei KÖJÁL igazgató főor­vosa a mezőgazdasági munka egészségügyi vonatkozásairól tartott előadást. A tisztasági mozgalomról szólva elmondta, hogy nem ritkán a meglevő adottságok felhasználásában lazaságok, értelmetlenségek vagy éppen felületességek mu­tatkoznak. Gyakran találkozni két olyan feltűnő hibával, amely azt jel­zi, hogy a vezetés nem látja a feladat megoldásának , fontos­ságát. Egyik az, hogy a tehe­nészetben dolgozó fejősök or­vosi vizsgálata sokszor rende­zetlen, másik pedig, hogy a központi vízellátás berendezé­seinél gondatlanság tapasztal­ható. Szólt az előadó az ipari jel­legű melléküzemágak egész­ségügyi helyzetéről is. Köz­egészségügyi szempontból kü­lönös veszélyt jelentenek a vegyipari üzemek, valamint a vasiparhoz tartozó, ún. fém- FéTüíéti mégmünkálással fog­lalkozó üzemek, a galvanizá­lók és az eloxálók.1 Rendkívüli gondot kell for­dítani a kemizálással kapcso­latos munkaegészségügyi, köz­egészségügyi feladatokra. A kemikáliák felhasználásából eredő veszélyek elhárítására tervszerűen átgondolt intézke­sok hivatalos — bár jelenték- jutó szavazatok megoszlása télén mértékben még tisztá- (zárójelben az 1968-as tarto­zatlan — végeredményét. mánygyűlési választások és az A szavazásra jogosultak szá- 1969-es országos parlamenti ma 6 002 514 volt, a részvételi választások százalékos ará- arány pedig elérte a 80 száza- nya): Kereszténydemokrata Unió: Német Szociáldemokrata P.: Szabaddemokrata Párt: Német Kommunista Párt: Német Békeunió: Igazságosság Pártja: 2 517 801—53 százalék (44,2—50,7) 1 784 549—37,5 százalék (29 —36,5) 424 799— 8,9 százalék (14,4— 7,5) 21 986— 0,5 százalék (nem ind.) 587— 0 172— 0 A választásoktól visszalé- leges adatok szerint a tartó-' pett a Nemzeti Demokrata mánygyűlésben a CDU-nak 65 Part, amely 1968-ban 9,8 es ... , 1969-ben 4,5 százalékos ered- mandátuma lesz (60), az SPD­ményt ért el. Még nem vég- (Folytatás a 2. oldalon) is. A Lenini évforduló és az ifjúság nemzetközi szolidari­tási napja tiszteletére szerte a megyében kommunista mű­Megkezdődtek a „Röpülj páva ■ r / ■ 1 ii ■ //■ járási dontoi Megyénkben is megkezdődtek a Röpülj páva körök vetélkedőinek járási döntői. Az első ilyen vetélkedőt a tari művelődési otthon színháztermében tartották meg, ahol rendkívül nagy sikert aratott az erdőkürti együttes. Képünkön: az erdőkürti együttes néhány tagja látható a szlovák nyelvű népdalok előadása közben. (Riportunk a 4. oldalon olvasható.) Fotó: Koppány György Kommunista műszakot tartottak a fiatalok Jártak a gépek, sürögtek- szakokat tartottak a KISZ-fi- forogtak a fiatalok az üze- atalok. összesen négyezer fi­nnekben szombaton, vasárnap atal dolgozott. Kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a balassagyarmati­ak, s ebben nagy érdeme van a városi KISZ-bizottság szer­vező tevékenységének. A vá­ros csaknem valamennyi üze­mében dolgoztak. „Nagyüzem” volt a finomkötöttárugyár­ban, a kábeldobüzemben, a nyomdában, a MÁV-nál. a Volánnál, a mezőgazdasági szakmunkásképző iskolában, a Balassi Gimnáziumban, a Szántó' Kovács Szakközépis­kolában, a Szabó. KTSZ-nél. A salgótarjáni járásban köz­hasznú munkát végeztek a bámai, a vizslási, a kistere- nyei, a • maconkai és a ceredi fiatalok. Parkosítottak, terü­letrendezési munkákat láttak el A pásztói Gépjavító Állo­más fiataljai sem maradtak el. Kommunista műszakot tar­tottak a Sziráki Állami Gaz­daságban és a tari tsz-ben is. A Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalat KISZ-esei a jövő szombaton végeznek társadalmi munkát, várható­an 1300 fiatal dolgozik majd. A síküveggyárban már he­tek óta dolgoznak hét végén a fiatalok. Összesen 1750 KISZ-es végez társadalmi munkát, s mintegy 120 ezer forintot fizetnek majd be a vietnami szolidaritási számlá­ra. Nem maradtak otthon hét végén az Agrofil a me­gyei kórház, a salgótarjáni járási pártbizottság 2-számú KISZ-alapszervezetének fia­taljai sem. A rétsági járásban szintén közhasznú munkát végeztek hét végén a KISZ-esek. Di­cséretes teljesítményt nyúj­tottak a nézsai. a legéndi fia­talok: a felsőpetényi gyer­mekotthon környékét szépí­tették. Bánkon fásítottak, Di- ósjenőn építkezésben vettek részt a KISZ-esek. Teljes üzemmel dolgozott a diósje- női VILTESZ is A társadalmi munkákért ka­pott összeg felét a vietnami szolidaritási számlára fizetik be a fiatalok.

Next

/
Thumbnails
Contents