Nógrád. 1972. április (28. évfolyam. 78-101. szám)
1972-04-02 / 79. szám
Lóránt János új Munkácsy-díjasunk A magyargéci klubkönyvtár részére készülő pannő kicsinyített másával láthatjuk a művészt (Koppány György felvétele) NYELVMŰVELŐ SOROK Egyeztetési kérdések A napokban hallottam a rádióban: „Megkezdődött Pécsett az ötödik egyetemi irodalmi színpadi napok”. Nem tudom, ki hogyan van vele, de engem eléggé meghökkentett ez a mondat — az alany és az állítmány ilyenfajta egyeztetése. Ezért is kezdtem gondolkodni a dolgon. Eszembe jut, hogy ugyanígy megütődtem akkor is, amikor egyszer Szlovákiát járva valaki így kiáltott fel az autóbuszban: „Nézzétek, ide látszik már a Kárpátok!" Pedig a lelkes útitársnak mindenképpen igaza volt. Mint ahogy hibátlanul fogalmazott az a diákom is, aki nemrég tudtunkra adta: „Újra megjelent A kőszívű ember fiai.” Nyilvánvaló, hogy az ilyen mondatokban az alany és az állítmány sajátos egyeztetéséről van szó. Ezekben az esetekben a mondat alanya formája szerint többes számú bár mégis egy dolgot jelent, egy egységes fogalmat fejez ki. A Kárpátok, vagy az Alpok formájukra nézve ízig-vérig többes alakok. Az is tény viszont, hogy egy fogalmat jelölnek, egy-egy összefüggő hegyvonulatra utalnak. Indokolt tehát, hogy egyes számú állítmányt kívánnak. Az Egyesült Államok kifejezés alakja szerint szintén többes számú. Az értelme azonban: egy államszövetség. Nem kétséges tehát, az állítmányát is egyes számba kell tennünk: „Az Egyesült Államok új elnököt választott.” Visszatérve most már Indító mondatunkra, ki kell jelentenünk: bármilyen meghökkentő is a rádióban hallott egyeztetés, mégis — alighanem — helyes. Az ötödik egyetemi irodalmi színpadi napok egy ösz- szefüggő, egységes rendezvény- sorozat neve. Egy fogalmat jelöl tehát. S erre tekintettel kell lennünk az állítmány egyeztetésénél is. A két fő mondatrész egyeztetése azonban másféleképp is próbára teheti az embert. Vajon rendben van-e minden ebben az újságból vett mondatban: „Franciaországnak ez idő szerint a diákmegmozdulások a legnagyobb gondja.” Az alany többes számú, a névszói állítmány mégis egyes számban van. Ráadásul a diákmegmozdulások alakról végképp nem állíthatjuk, hogy egy fogalmat jelöl. Milyen magyarázat érvényes erre az esetre? Vannak olyan mondatok, amelyekben az okoz nehézséget, hogy az állítmány olyan névszó, amelynek a többese szokatlan. A mi mondatunkban is furcsa lenne a gondjai alak. Jobb az egyes számú. De ha valakit az utóbbi megoldás sem elégítene ki, keresse meg a módot az alany átalakítására. Például így: „Franciaországnak ez idő szerint a diák megmozdulások sorozata a legnagyobb gondja.” Vagy vegyünk egy másik — de hasonló típusú — esetet „A gyerekei voltak a szíve boldogsága.” „Ti is, mi is áldozat vagyunk ebben az ügyben.” Ezekben a mondatokban az összetett állítmány névszói része nem egyezik a többes számú alannyal. Ha meggondoljuk: el kell fogadnunk ezt is helyes megoldásnak. De mi a magyarázat? Nyilvánvalóan az, hogy az állítmány névszói része a hasonló esetekben gyűjtőnév, vagy összefoglaló jelentésű főnév. Ennélfogva értelemszerűen igazodik a többes számú alanyhoz. S logikánknak ez éppen elég. Dr. Szabó Károly Meghökkentő levelező Több mint fél évszázada, pontosan ötvenöt esztendeje, 1917-ben jelent meg a Teljes Magyar Levelező, a gyakorlati kézikönyv a mindennapi életben előforduló leve1. hez, Friedrich László ' kesztésében. Fél évszázad nem nagy idő, mégis mintha ezek a levelek egy évezred távlatát nyitnák meg. Mintha történelmi századok mélységéből hangzanának föl a meghökkentő sorok, amelyekben a szerkesztő és szerző az egyszerű embereknek óhajt tanácsot adni levelezéseikhez, kérvényük megszövegezéséhez. Ranffkórsá® a halványon A sárga lapos könyvecske általános tanácsokkal kezdődik, mert nem mindegy ai, hogy milyen a címzés, s hogyan hangzik a levél, vagy a kérvény végén a befejező tiszteletadás. Királyunk személyes megszólítása a következő kell legyen: „ű Császári és Királyi Apostoli Felségnek IV. Károly legkegyelmesebb Uramnak.” Jaj annak, aki eltéveszti! Felségsértő folyamodványa- máris a papírkosárba kerül. S megtudjuk azt is, kit kell kegyelmes úrnak, őexcellenciájának, méltóságos, nagyságos, vagy tekintetes úrnak címezni. „A tekintetes cím egyébként — ha csak a legkisebb udvariasságot is akarjuk tanúsítani —, tulajdonképpen mindenkinek kijár.” Megtanulhatjuk, hogy mi a címek rövidítése, s hogy milyen címzés illeti meg a katonai, egyházi nagyságokat, valamint a hatóságokat, intézményeket. A levélbeli megszólítások némiképp elütnek a személyes megszólítástól, így például a királyt levélben a következőképpen szólítjuk meg: „Felséges Császár és Apostoli Király, legkegyelmesebb Uram!” Nevetségesen hangzanak ma már ezek a sorok, amikor nemcsak szocializmusépítő hazánkban, hanem világszerte a királyságok alkonyát élik, de egyidejűleg hátborzongató is valamennyi címzés, megszólítás, vagy befejező tiszteletadás is. A felső tízezer és a több millió szolga országában hangozhatnak fel ilyen megalázó és alázatos szavak! Még meghökkentőbbek azonban a mindennapi életben előforduló levelezések mintái. Hát még a folyamodványok! Segély iránti kérelem A legkisebb álláshoz is jól megfogalmazott, alázatos folyamodványra volt szükség, s legalább négy mellékelt bizonyítványra. Aki postás akart lenni, annak is előírt külzetű folyamodványt kellett szövegeznie. A tanácsadó szerint a folyamod' ínynak a következőképpen kell kezdődnie: „Tekintetes Posta és Távírda Igazgatóság! Tiszteletteljesen alulírott alázatos kérelemmel fordulok a tekintetes Igazgatósághoz, hogy engem Budapest székesfőváros egyik kerületébe levélhordóul alkalmazni kegyeskedjék.” És a befejező bekezdés: „Midőn még tiszteletteljesen felemlítem, hogy rendezett anyagi viszonyok közt élek, nős vagyok, és egy gyermekem van, vagyok a tek. Igazgatóság alázatos szolgája Békési Márton.” Még többet mond a segély iránti kérelem fogalmazványa. „Nagyságos Uram! Mindenki ismeri Nagyságos Uramnak kegyes jószívét, és nemeslelkűségét, emellyel a szegény, elhagyatott sinylődöket támogatni szokta. Ezért én is bátorságot veszek magamnak, hogy némi segély iránti kérésemet előadjam. Jól kereső iparos ember voltam azelőtt, amíg a két kezem a munkát bírta, nem szorultam senki támogatására. De két év előtt nagy betegségbe estem, azóta nem bírom a nehéz munkát és nyomorúság az egész életem. Ebben a borzasztó drágaságban bizony éhen pusztulhatnék, ha olyan nemes szívű emberek, mint a Nagyságos Úr néha meg nem könyörülnének rajtam. Alázatosan kérem a Nagyságos Urat, kegyeskedjék engem valamely összeggel segélyezni, hogy legalább egy falat meleg ételre jusson, és egy kis tüzelőt vehessek magamnak ebben a hideg, téli időben. Hálás köszönetét mondva előre is kegyes jóságáért, vagyok alázatos szolgája:' Ambrus István” Természetesen a kapott segélyt illik alázatosan meg is köszönni. Nem mindannyiónknak egyazon órában következett el a nehéz idők vége. A déli meg keleti haza fiaira hónapokkal korábban köszöntött a szabadság. ^Szegeden, Debrecenben már biztató rügyeit bontogatta a béke, az ideiglenes kormány, ha ellentmondások bizonytalanságával botladozón is, de első lépéseit teszi a demokratikus kibontakoztatásra —'; miközben a nyugati végieken még elszántan ropognak a fegyverek. Nyugat-Magyarország még véres és lángoló hadszíntér, öldöklő csaták, ostromok és ellenostromok földje. Debrecenben, a korábbi pénzügyi palota minisztertanácsi termében pedig már fogalmazódik, s a Magyar Közlöny március 18-i számában — március 15-i keltezéssel — napvilágot is lát „A nagybirtokrendszer megszüntetéséről és a földműves nép földhöz juttatásáról” szóló, a talán valamennyi akkori közül történelmi súlyában, irányjelzésében legjelentősebb törvényerejű rendelet. Budapest már szabad, de az ostrom hónapjaitól elcsigázott főváros szíve alig dobban még. Az első szabad március 15-nek az ideiglenes főváros, Debrecen ad ünnepi keretet, s majd annak a szűkszavúságában is mámorító hatású deklarációnak is, amely április 4- én hírül adja, hogy a háború hazánk egész területén véget ért. Emlékszem: a híres-nevezetes Nagytemplom romos tornyában zengeni kezdett a Rákóczi-harang — a kétszázötven év előtti szabadságküzdelem ágyújából öntött —, annak a templomnak falad közül, ahonnan száz évvel korábÜNNEPI JEGYZET Kikelet i elmélkedés ban, 1849. tavaszán nemzeti függetlenségünket nyilvánítottuk világgá az o&ztrák-Habsbargók ellenében. Milyen is volt ez a 45-ös április negyediké? Huszonhét éves, az emlékezésre aranyport pergető távolból nem köny- nyű dokumentatív hitelességgel visszaidézni. Az emberben inkább csali mozaikok őrzik a nap történéseit. Éles á kép bennem a templomtér előtti forgatagról, melyben fehér sapkás pékek boldog-boldogtalannak, de mindenekelőtt az apróságoknak óriás kifliket, pereceket osztanak... a mozik előtti kavargásról — mert bent ingyen vetítenek ezen a napon. S ingyen játszik a színház. Bent, az elhagyott javakból összehordott szerkesztőségi szobában pedig egy mostrum világvevőn Európa híradásait lessük — rólunk. Mert most rólunk beszél az éter — bármerre vezetjük a skálát. Ungarn... Hongroe... Vengri. Moszkva, London, Párizs velünk van tele, s azzal a fenntartással és várakozással: milyen irányt jelölünk a jövőnfcnek. S persze azzal; milyen terhes feltételek várnak ránk a régi rend bűneiért. Hogy minden eddig járt út járhatatlan, a demokratikus államot nem alapozhatjuk korhadt társadalmi elemekre, az már bizonyos. Sarkadi Imre, a későbbi író például a svábok kitelepítő "t kísérő tömeg- hisztériáról többek között így ír akkor: „Európa bizonyára ligyel ránk, nemcsak azért, mert be kell bizonyítanunk magunk előtt is, hogy komolyan vesz- szük a demokráciát, az emberi szabadságjogokat, de azért is, mert előttünk van a közelmúlt intő példája, milyen iszonyatos lélekrombolást végezhet a társadalomban az ig: ágtalanul végrehajtott üldözés, a kollektív . fellelőségre vonás, a bosszúvágy,- a gyűlöletté vált törvény, a szenvedélyek rászabadítása azokra, akik éppen védtelenek.” Ha buktatókon és vargabetűkkel is, a múló esztendőkben csak eljutottunk a higgadt érvek igazáig, s ma már mindannyian így valljuk. Húsvét és április 4. találkozása ritka naptári egybeesés. Most így fordult az időben. A húsvét. a tavaszi első holdtöltét követő vasárnap a keresztyén hitvilágban Jézus feltámadásának ünnepe. Nekünk a húsvéti április negyediké is a nemzeti megújulás, új, emberibb korszakunk nyitánya. S^omnv férfi gazdag lányhoz A köszönő levélből csal: egy mondatot idézek: „A Nagyságos Ür nevét mindennapi imámba foglalom és áldást kérek az Úrtól nemes szívére. .." Ámde nagy gondot okozhatott az is, ha a szegény férfi gazdag lányra vetette a szemét, mi több szerelmes mert lenni belé. Minthagy a Teljes Magyar Levelezőben (elvégre azért teljes!) arra is találunk .intát, mit is kell írnia a szegény, de szerelmes férfinek a gazdag lányhoz. Minthogy a szerelmes levél törvényszerűen minimum négyoldalas, az egészet nem közölhettük. De íme néhány sokat mondó sor: „Un óh jaj, toliam megtagadj í a szolgálatot remegő kezemben, ajkam kiszáradt, az agyamban mint a gőzkatlanban izzik a fékevesztett ;ok-sok gondolat, amely egy végeredményben kristályosodik ki: hiába nagy leküzdhetetlen szenvedélyem, legszentebb szerelmem, Ón sohasem lehet az enyém! Hiába őszinte, mély érzésem, hasztalan gyötrő vágyódásom, olyan fal van közöttünk, amelyet ledönteni sohasem tudok! ön gazdag, én szegény vagyok.. „Nem adhatok mást, mint csak ezt az önért agyongyötrődött, elkínzott szívet, amelynek az utolsó dobbanása is csak az lesz, hogy szeretem, szeretem önt! Amelynek minden sóhajtása az öné, minden vágya Magáé. Kedves Elza kisasszony! Meg tudna elégedni ilyen szívvel, elég lenne önnek az én nagy szerelmem, amely a mesét is valósággá tenné.” „S jusson eszébe százszor, ébren és álmában, hogy a fiatalság jogát a boldogsághoz, a szerelemhez nem a pénz, nem a vagyon, nem a kincs vívja ki, hanem a szív, amelynek nagyobb hatalma van, mint a Rotschildok minden milliójának.” Korszak — kérvényekben A szerelmi levelezésre azonban vajhmi kevés hely jut a Teljes Magyar Levelezőben, kitölti azt ugyanis a rengeteg kérvény, folyamodvány, amelyben a háborús éveknek megfelelően hadirokkantak, hadiözvegyek, s nincstelen otthonmaradottak emelik fel segélykérő szavukat. „Szegény, beteg özvegyasszony vagyok, két kicsi gyermekem van és minden támasz nélkül állok ebben a nagy drágaságban. Két kezem munkájával alig tudok valamit keresni, hiszen magam is annyit betegeskedem és két gyermekemmel a legnagyobb nélkülözésnek vagyunk kitéve...” Ámde ennek a szomorú, kísérteties levelezőnek is akad némi humora. Ilyen például egy barát intő levele, egy kártyajátékoshoz: „Kedves Barátom! Mélyen elszomorít az « hír, amit ma kaptam felőled. Ügy hallom, hogy szenvedélyes kártyás lettél. Sietek felemelni baráti, intő szavamat. Édes Barátom, hallgass rám! Térj vissza a lejtős útról, amíg nem késő. Tudhatod, hogy a játék szenvedélye a züllés felé vezet. Hamiskártyások kezére kerülhetsz, koldús- botra juthatsz. De mindenekelőtt nagyon megszomn- rítod családodat, barátaidat. Vajha ne volna hiábavaló jóakaratú figyelmeztető szava régi hű barátodnak Pistának.” De az ilyen levél kevés, annál több kérvényt, folyamodványt találunk fizetési meghagyásra, végrehajtásra, végrehajtás megszüntetésére. Mintha nem is Magyarországon szövegezték volna ezeket a levélmintákat! A sárga könyv egy méltán letűnt, szomorú kor emlékét őrzi azoknak, akiknek kezébe kerül, s úgy olvassák, mintha a maharadzsák országából érkezett volna üzenet. Lakos György DEMÉNY OTTÖ: Nyílik tűzfejű tulipán Hózóporokkal a tavasz jelenéseket hordoz megőriz egy foltot belőlük estig a horhos hajnalra elolvad az is gyönge fű szökken nyílik tűzfejű tulipán kék kertjeinkben egy szilánkot a fagyból árkok északi öblén különben ragyog minden — új láng a régi üszkén NÓGRÁD — 1972. április 2., vasárnap
