Nógrád. 1972. március (28. évfolyam. 51-77. szám)

1972-03-21 / 68. szám

Kairo «sEuSasiVotta Husszein terűét Time: a király Golda Melrrel is találkozott ' Széles körű arabközi kon­zultációk folynak Husszein jordániai király igen kedve­zőtlenül fogadott föderációs terveiről. Az Egyiptomi Népi Tanács (parlament) vasárnap elutasí­totta és elitléte Husszein jár­dán—palesztin föderációjának tervét Murad Ghaleb külügymi­niszter, a kérdés előadója a „cionizmus és az imperializ­mus tervének” minősítette Husszein föderációs elgondo­lását. * Az amerikai Time Magazin Makariosz válaszolt a püspököknek Grivasz kormányellenes lázadást készít elő? Hétfőn délután Nicosiában közzétették azt a választ, amelyet Makariosz érsek adott az ortodox egyház há­rom püspökének. Makariosz kijelenti, hogy semmisnek tekinti a püspö­kök határozatát, ha mégis ragaszkodnak követelésük­höz, hajlandó akár a lemon­dásra is, ez esetben azon­ban a püspökökre hárítja a fe­lelősséget. Nicosiái politikai körökben az az álláspont alakult ki, hogy a válasz újabb veresé­get jelent az athéni kormány számára. A Makariosz-kormány két tagja egyébként vasárnap ar­ra szólította fel a sziget la­kosságát, hogy tömörüljön az elnök köré. Komodromosz belügy- és hadügyminiszter egy ünnepségen hangoztatta: a kormány híve a Görögor­szággal való együttműködés­nek, de ez az elmúlt időszak­ban veszélyesen megromlott. Mint mondotta, a ciprusi nép túlnyomó többsége Makariosz politikáját támogatja. Joanni- desz igazságügyminiszter egy másik ünnepségen kijelentet­te: az egységbontás, a szen­vedélyek felszítása egyértel­mű a nemzeti öngyilkosság­gal. A ciprusi fővárosban most a püspökök válaszára várnak és ettől függőnek tartják a további fejleményeket. Köz­ben a legeilentmondóbb hírek vannak elterjedve Grivasz tá­bornok állítólagos elutazásá­ról. A lapok egy része úgy tudja, hogy Grivasz új inst­rukciókért ment Athénbe an­nak tisztázására, mi a teendő a görög követelések elutasítá­sát követően. A szélsőjobbol­dali Patrisz viszont cáfolja ezeket a híreket, nyíltan arról ír, hogy a szigeten tartózkodó Grivasz kormányellenes láza­dás kirobbantására készül. legújabb szama ismét adalé­kokat közölt az állítólagos Iz­raeli—jordániai titkos találko­zóikhoz. A hetilap, amely első­ként szellőztette Husszein és AUon izraeli miniszterelnök- helyettes múlt év novemberi titkos találkozóinak hírét, az eddigieket most azzal toldot­ta meg, hogy a Husszein—Ál­lón tárgyalásokat a király és Golda Meir találkozója követ­te, ahol megvitatásra kerültek a béke „előzetes követelmé­nyei”. Izraeli értesülés szerint kü­lönben Jordániában megkez­dődött a Huszein-terv hangos bírálóinak letartóztatása. Irak hétfőn előterjesztette a palesztin gerillákkal közö­sen kidolgozott terveit, ame­lyek ellensúlyozni hivatottak a Husszedn-féle monarchikus föderációt. Irak javasolja, hogy: — teremtsék meg az összes haladó arab erő egységét; — a „konfrontác ióállamak” lépjenek katonai szövetségre Izraellel szemben; — egyesüljön az összes ge­rillaszervezet; — a haladó arab országok szélesítsék és mélyítsék kap­csolataikat a szocialista tábor országaival. (DPA) Százmillió dolgozó képviselet ében Tanácskozik / a szoviet szakszervezetek kongresszusa Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP Központi Bizottsága főtitkárának csaknem másfél­órás beszédével hétfőn dél­előtt Moszkvában megkezdő­dött a közel százmillió dolgo­zót egyesítő szovjet szakszer­vezetek 15. országos kong­resszusa. A Kreml kongresszusi palo­tájában délelőtt tíz órakor Alekszandr Selepin, a Szov­jet Szakszervezetek Központi Tanácsának elnöke, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja nyitotta meg a kong­resszust, amelyen 4925 delegá­tus, valamint 103 ország és kilenc nemzetközi szervezet delegációja vesz részt. A ma­gyar szakszervezeteket öttagú küldöttség képviseli Gáspár Sándornak, a SZOT főtitkárá­nak vezetésével. A kongresszus egyhangúlag beválasztotta el­nökségébe az SZKP KB Po­litikai Bizottságát. Az elnök­ségben Leonyid Brezsnyeven, Alekszej Kosziginen és a poli­tikai bizottság más tagjain kívül helyet foglalt a közpon­ti bizottság több titkára, a szovjet kormány több tagja és a szovjet közélet számos ki­emelkedő személyisége, vala­mint a külföldi delegációk vezetői. Ezt követően Leonyid Brezsnyev lépett a szónoki emelvényre. Nagy érdeklődés­sel kísért, egy óra húsz perces beszédében részletesen beszélt a szovjet szakszervezetek fela­datairól, a Szovjetunió gazda­sági helyzetének időszerű problémáiról, aktuális külpo­litikai kérdésekről. Bejelen­tette, hogy a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsának Elnöksé­ge érdemeik elismerésekép­pen Lenin-renddel tüntette ki a szovjet szakszervezeteket. (MTI) Egymillióan készülnek az NDK-ba A nyugat-berliniek húsvéti, NDK-beli látogatásának elő­segítésére már megindult a határátlépő engedélyek be­nyújtása. Az eddigi tapaszta­latokról Klaus Schütz kor­mányzó polgármester igen po­zitiven nyilatkozott, s kiemel­te, hogy az NDK hatóságaival r- 1" való együttműködés „súrló- dásmestes”. A húsvét előtti napokban kezdődő látogatási héten elő­reláthatólag csaknem egy­millió nyugat-berlini határát­lépővel számolnak. Ez alig kövesebb, mint az NDK fővá­rosa lakosainak száma. (MTI) Japán tiltakozik A japán lapok hétfői szá­muk első oldalán adnak hírt a Kínai Népköztársaság által szombaton végrehajtott atom­robbantásról. A lapok szerint a japán megfigyelőállomások megkezdték a szükséges mé­réseket annak kiderítésére, hogy a kínai robbantás mi­lyen mértékű radioaktív szennyeződéssel jár Japán te­rületén. Ugyancsak közli a ja­pán sajtó Nagaszaki város ta­nácsának táviratát, amelyet Csou En-laj miniszterelnökhö intézett, s amelyben tiltako zik a kínai atomrobbantá miatt. Hirosima polgármester* Mao Ce-tunghoz küldött tilta­kozó táviratot. (MTI) Lengyot v&tastxtAsok IJntahnas robbanás Hivatalos végeredmény ma Belfast közpoaí/abau A vasárnapi saejmvál&sztá- tanra jogosultak száma. Ezút- sokom a szavazásra jogosultak tál körülbelül kétmillió fiatal mintegy 97 százaléka vett élt először választójogával, részt — közölték a hétfő reg- A vasárnapi nemzetgyűlési geii varsói jelentések választások hivatalos végered­Lengyelorsaág 33 millió la- rnényét várhatóan kedden to­kosából 22,3 millió a válasz- szik közzé. (MTI) Hétfőn délben hatalmas erejű bomba robbant az észak-írországi Belfast köz­pontjában. A robbanás , — nem végleges adatok szerint — megölt hat személyt, köz­tük két rendőrt. A merény­letnek csaknem 100 sebesült áldozata van. s az anyagi kár jelentős. IncHsa bék^polfdUiU akar folytatni w A pokolgép a belfasti News Letter című lap szerkesztősé­gi épülete előtt robbant, az ablakok és kirakatok öt in- méteres körzetben betörtek. Indira Gandhi indiai kor­mányfő hétfőn a parlament elé terjesztette annak a szer­ződésnek és közleménynek a szövegét, amelyet Mudzsibur Rahman bengáli miniszterel­nökkel írtak alá Daccában. A miniszterelnök-asszony hangsúlyozta, hogy a szerző­dés tükrözi az indiai és a bengáli kormány közös cél­kitűzéseit, azt a szilárd elha­tározást, hogy a két ország az el nem kötelezettség és a bé­kés egymás mellett élés poli­tikáját kívánja folytatni, még­pedig nemcsak India és a Bengáli Népi Köztársaság, hanem az egész szubkontinens vonatkozásában. Felhívta a képviselők figyelmét a közös közleménynek arra a szaka­szára, amely a két ország gyü­mölcsöző gazdasági együttmű­ködésének sokat ígérő távla­tait nyitja meg, beleértve a két országot átszelő folyók kö­zös szabályozását. (MTI) A rendőrség szóvivője kö­zölte: röviddel a robbanás előtt ismeretlen telefonáló je­lezte a robbanást, helyszín-* ként a szerkesztőség melletti útkereszteződés körzetét je­lölte meg. A bomba egy vá­rakozó teherautón robbant, amely mellett két rendőr tar­tózkodott. Egy szemtanú aki a világ­háború poklát is megjárta, el­mondotta: „láttam, amint a robbanás szétroncsolja a két ember fejét. Nem tehettem mást, minthogy újságpapírral beborítottam a holttesteket.” (MTI) | Phantoiook bombázták a VDK-t Hevea harcok i\ha Amerikai Phantom vadász­bombázók — a saigoni pa­rancsnokság közlése szerint — vasárnap két légitámadást hajtottak végre a VDK te­rülete ellen. A vadászbombá­zók a katonai szóvivő szerint a demilitarizált övezettől 64 kilométerrel északra szórták le bombaterhüket. Dél-Vietnamban a népi fel­szabadító erők az ország északi részében, a középső fennsik vidékén és Saigon térségében indítottak tüzér­ségi és gyalogsági támadáso­kat a saigoni kormánycsa­patok és az amerikai alaku­latok támaszpontjai ellen va­sárnap és hétfőn. A felszabadító erők fel­gyújtották a kormánycsapa­toknak a demilitarizált öve­zettől 25 kilométerrel délre fekvő egyik repülőgépüzem­lljicsov ismét Pekingben Héttőn délelőtt, pontosan négyhónapos távoliét után, megérkezett Pekingije Uji- cöo® szovjet külügyminiszter- helyettes, a szovjet—kínai tárgyalásokon résztvevő szov­jet küldöttség veaetője, A szovjet diplomatát a pekingi repülőtéren Han Hien-lung kínai külügyminiszter-helyet­tes, a tárgyalásokon résztve­vő kínai küldöttség vezetője, Tolsztyikov, a Szovjetunió pe­kingi nagykövete és több szo­cialista ország — köztük ha­zánk — diplomáciai missziói­nak vezetői köszöntötték. Ilji- csov és Han Nien-lunk rövid beszélgetést folytatott a repü­lőtéren. (MTI) Trans' téraétgében anyag-raktárát: 200 ezer li­ter benzin vált a lángok martalékává. Heves harcok színhelye volt a dél-vietnami Nha Trang város térsége, ahol a népi erők tüzérségi előké­szítés után gyalogsági táma­dást intéztek a saigoni hadi- tengerészet egyik támasz­pontja és a saigoni gyalogság egyik .bázisa ellen. A saigoni amerikai pa­rancsnokság hétfőn két he­likopter elvesztését ismerte be: mindkettőt Pleiku köze­lében lőtte le a népi erők légvédelme. (MTI) Amerikni-kln» találkozó Párizsban hétfőn ismét találd kozott Arthur Watson amerikai és Huang Csen kínai nagykövet* akik a kínai—amerikai csúcsta­lálkozón létrejött megállapodás alapján folytatnak időről időra eszmecserét a két ország kapcso­latainak kiszélesítéséről. Az első találkozó március 13-án a kínai 4tagy követségen volt. Ezúttal a kínta nagykövet kereste fel aa amerikai nagykövetséget. A nagy-* követi eszmecserét szigorú titok­tartás jellemzi, a hírügynökséged most is csak annyi bizonyosat tudtak jelenteni, hogy a tanács­kozás valamivel több mint egy órán át tartott, és az amerikai nagykövetség szóvivője ,,Jó be­szélgetésnek” nevezte (MTI) SEX — SÁL — LINK (barna lojóbibrid) naposcsibe beszerezhető az Uraiújfalul Állami Gazdaságnál A napo6jérce 13,— Ft/db Naposkakae 3,— Ft/db Vegyesivarú csibe 7,— Et/db áron kerül eladásra. 500 db-on felüli rendelés eseten a csibét házhoz szállítjuk. Szállítási és dobozköltség csibénként 45 fillér. Naposjércét és vegyesivarú csibét április 29-től, napo6kakast május 5-ig tudunk biztosítani. Megrendelést az Uraiújfalul AUami Gazdaság, URAIÜJFALU címre kérjük megküldeni. Telefon: Uraiújfalu. 4. Telex: 037—355. A Pest megyei Állami Epítifiparí IfAllalat FELVESZ 14—16 éves általános iskolai vészettséaeel rendelkező fiatalokat ipari tanulónak az alábbi szakmákra: KŐMŰVES. ÁCS-ÁLLVÁNYOZÓ, VAS- ÉS PÉMSZERKEZETI LAKATOS, ÉPÜLETASZTALOS. FAPADLÓZÓ ÉS MŰANYAG BURKOLÓ. KÖZPONTIFÜTÉS-SZERELÖ, VlZ- ÉS GAZ- VEZETÉK-SZERELÖ. VILLANYSZERELŐ. SZOBAFESTŐ ÉS MAZOLÖ. ÜVEGEZŐ. ÉPÜLETBURKOLÓ (H) MÜKÖKÉSZÍTÖ. VASBETONSZERELŐ. VÍZSZIGETELŐ. BÁDOGOS. TETŐFEDŐ. Jelentkezni lehet az alábbi címen: Budapest. XXI.. Osepel. Kiss János altb u. 19—21. A vidékiek részére tanulóotthont, telies ellátást, munka- és védőruhát, szerszámot, ösztöndíjat ad a válialat. Ionodat munkára felvessünk fonó szakmunkásnőket, női betanulókat. 14—16 éves korig két műszakba. 16 év betöltése után három műszakba. Betanulási idő: 1 hónap. Bérezés betanulási időre: 1200 Ft. Betanulási idő után 1900—2500 Ft fizetéssel. Kéthetenként szabad szombat. Vidéki nődolgozók részére szállást biztosítunk. Férfiniunkásokat is keresünk betanított és segédmunkára. Bővebb felvilágosítást levélben is adunk. Cím: Pamuttextil Művek Fonógyára. Budapest, XL, Bocskai u. 90. Munkaügyi osztály. Kiváló minőségű nyékládhási bányakavics ismét kapható az alábbi TUZEP-telepeken: 301. sz. Eger Fogy. ár: 130,­Fk’mS 311. sz. Gyöngyös Fogy. ár: 202­Ft/m3 312. sz. Bélapátfalva Fogy. ár: 239,­Ft/m3 321. sz. Recsk Fogy. ár: 195,­Ft/m3 VASAROUANAK MINDEN ÉPÍTŐANYAGOT A TUZEP­TELEPEKEN. EGER-SALGOTARJANI TUZEP VALLALAT. Eger, Lenin ÚL 75,

Next

/
Thumbnails
Contents