Nógrád. 1972. január (28. évfolyam. 1-25. szám)

1972-01-14 / 11. szám

Afroázsiai értekezlet KIIiaI*iS7,tfoMák Etáiig la üesh feltételét Az afroázsiai szolidaritási szervezet 5-ik értekezlete csü­törtökön a zárónyilatkozat és a politikai határozatok meg­szerkesztésével és jóváhagyá­sával folytatta munkáját Kai­róban. A konferencia szervezeti ügyekkel foglalkozó bizottsá­ga szerdán úgy határozott, hogy két hónappal elhalasztja a döntést Bangla Desh tagfel vételi kérelméről. Az éjszaká­ba nyúló vitában India és a Szovjetunió a felvétel mellett szállt síkra, míg az arab és az afrikai országok zöme — élükön Algériával és Szudán­nal — a felvétel ellen, illetve annak elhalasztása mellett foglalt állást. A szolidaritási értekezleten résztvevő magyar küldöttség csütörtökön találkozott Khaled Mohieddinnel, az egyiptomi béketanács Lenin-békedíias főtitkárával. Kiss Károly, a Magyar Szolidaritási Bizottság és a SZOT alelnöke, a küldött­ség vezetője az Országos Bé­ketanács nevében magyaror­szági látogatásra hívta meg Khaled Mohieddint, aki kö­szönettel elfogadta az ezúton megújított meghívást. A szolidaritási konferencia résztvevőihez írásban juttatták el Kiss Károly felszólalását, amelyben a magyar nép és a magyar kormány szolidaritásá­ról biztosította a szabadságu­kért, a függetlenségükért, az imperializmus, a kolonializmus és a fajüldözés ellen harcoló népeket. A Kairói Rádió és a sajtó részletesen Ismerteti Kiss Ká­roly nyilatkozatát, amelyben megerősíti, hogy népünk, pár­tunk és kormányunk támogat­ja az arab népek igazságos és törvényes harcát az izraeli imperialista agresszió ellen, s országunk elítéli az arabok ellen végrehajtott cionista ag­ressziót. (MTI) Wa'dheini takarékoskodik Washington úgy megy, hogy marad Kurt Waldheim ENSZ-fő- titkár rendkívül erélyes gaz­daságossági intézkedéseket hozott a súlyos anyagi gon­dokkal küzdő világszervezet helyzetének enyhítésére. Bár hivatalos számadatokat nem hoztak nyilvánosságra, jól ér­tesült körökben úgv tudják, hogy a program mintegy 4 millió dollár megtakarítást jelent az új költségvetésben. Egy szóvivő újságíróknak elmondotta, hogy a főtitkár memorandumot juttatott el az egyes delegációk vezetőihez, és ebben felkérte őket, hogy ne alkalmazzanak új munka­társakat. külső tanácsadókat, és csak rendkívüli esetben en­gedélyezzék a túlórázást a beosztottjaiknak- A takarékos­sági intézkedések közé tarto­zik a felesleges hivatali helyi­ségek felszámolása és az ad­minisztratív „papírmunka” radikális csökkentése is. (MTI) Leszerelési bizottság Moszkvában hivatalosan be­jelentették, hogy a leszerelési bizottság február 29-én Géni­ben, a Nemzetek Palotájában folytatja munkáját Az időpontról a bizottság társelnökeinek (a Szovjetunió és az Egyesült Államok) és a bizottság tagjainak konzultá­cióin történt megállapodás. (TASZSZ) Nixon elnök csütörtökön váratlanul megjelent a Fehér Ház szokásos sajtóértekezletén és bejelentette, hosv február 1- és május 1. között további 70 000 amerikai katonát von­nak ki Dél-Vietnamból. ily módon 69 000-re csökkentve az ott maradó amerikai haderő létszámát. Az elnök közölte, hogy május 1. előtt újabb be­jelentést tesz maid a csapat- kivonások további üteméről. Az elnök ezúttal nem be­szélt a teljes kivonulás ameri­kai feltételeiről, s nem emlí­tette az úgynevezett rezidens haderő Dél-Vietnamban tartá­sának kérdését sem. Erre az elnököt követően nyilatkozó Jarring újabb Gunnar Jarring, az ENSZ- főtitkár közel-keleti külön- megbízottja szerdán New Yorkban hozzálátott az arab és izraeli diplomatákkal foly> tatandó megbeszéléseinek elő­készítéséhez. Miközben az újabb Jarring- misszió előkészületei folynak, Izrael több csatornán át is értésre adta: ha a közvetítés előfeltétele az, hogy Izrael adjon pozitív választ Jarring majd egy év előtti emlékira­tára — azaz kötelezze el ma­gát a megszállt területek kiü­rítése mellett — akkor a misz- szióra kudarc vár. Izrael nem fogad el semmiféle „előzetes feltételt”, s minthogy a Biz­Lalrd hadügyminiszter is csak közvetve utalt, amikor kijelentette, hogy „mindaddig fennmarad az amerikai kato­nai jelenlét, amíg amerikai hadifoglyok lesznek Észak" Vietnamban”. A hadügyminiszter élesen támadta azokat a demokra­ta párti politikusokat, akik a légi háború eszkalációja miatt bírálják a Nixon-kormányt. Kijelentette, hogy ezek „hall­gattak akkor, amikor az előző kormány eszkalálta a hábo­rút, és bírálnak most, amikor a Nixon-kormány leszűkíti a háborút”. (MTI) kudarc előtt ? tonsági Tanács és a közgyűlés minden határozatát ilyenként értelmezi, nem látni, mi le­het a közös alap, ahonnan Jarring elindul. Golda Meir izraeli minisz­terelnök — tovább sarkítva a helyzetet — kereken cáfolta, hogy országa bármi enged­ményt ígért volna Washing­tonnak a Phantomokért cse­rébe. Területi kérdésekről szólva Meir kijelentette, hogy Jeru­zsálem „egyetlen utcáját” sem adják vissza az araboknak; le­hetővé teszik ugyan az egyes vallásoknak, hogy szent helye­iket ellenőrizzék, „de semmi többet ennél.” (MTI) Párizsi *rtpJtezlet 7 aktikai atomfegyverek Dél-Vietnamban Párizsba csütörtökön meg­tartották a Vietnammal fog­lalkozó négyes értekezlet 140 ülését. Az első felszólaló, Pham Dang Lam, a saigo- ni rezsim küldötte — nyilván­valóan amerikai sugallatra — újabb feltételt szabott az ösz- szes amerikai csapatok kivo­násának, amelyet a hadifog­lyok szabadon bocsátásával kapcsolt össze William Por­ter amerikai küldött mind­össze kétperces felszólalásá­ban ismét visszautasította a DIFK arra vonatkozó követe­lését, hogy az Egyesült Álla­mok szüntesse meg a saigoni kormány támogatását. Nguyen Van Thien, a DIFK küldötte válaszában hangsú­lyozta, hogy a dél-vietnami probléma békés rendezése cél­jából nem tárgyalhatnak a háborús úszító. törvénytelenül hatalmon levő Thieu-klikkeL Nguyen Van Thien élesen elítélte a saigoni rezsimet, amiért Dél-Vietnam északi tartományaiból délebbre fek­vő koncentrációs táborokba telepíti át a dél-vietnami la­kosokat. Nguyen Minh Vy, a VDK küldötte felszólalásában szin­tén arról szólt, hogy a sai­goni rezsim több mint egy­millió lakost kényszerít szü­lőfaluja elhagyására és az or­szág déli részén fekvő kon­centrációs táborokba telepíti őket. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok és a saigo­ni bábkormány folytatja a bombázást és a barbár terror, cselekményeket A DIFK szóvivője az ülés utáni sajtókonferencián kije­lentette: a saigoni amerikai parancsnokság azért telepít egymillió dél-vietnami lakost koncentrációs táborokba, hogy taktikai nukleáris fegy­verek bevetésére szolgáló övezetet létesítsen. A saigoni küldöttség szó­vivője azt állította, mindössze 50 000 dél-vietnami lakost te­lepítenek ki öt tartományból, mert „földjüket árvíz borí­totta el”. A szóvivő szerint az áttelepítés „önkéntes alapon” folyik és „abszurd feltétele­zés” az atomfegyverek beve­téséről szóló nyilatkozat. (UPI) Változás, vagy személycsere? Fekete-Afrika országaiban a függetlenné' válásnak szin­te az első napjaitól kezdve eléggé sűrűn ismétlődtek a sze­mélyi harcok, véres és vértelen puccsok, törzsi viszályok, erőszakos szeparatista törekvések. Most már azonban eléggé hosszú ideje — ha jól emlékszünk, Idi Amin tábornok Ugan­da! hatalomátvétele óta — meglehetős csend honol Fékete- Afrikában. Csütörtökön viszont újabb puccs hírét repítették világgá a sajtóirodák és rádióállomások. A színhely Ghana. Katona­tisztek csoportja vette át a hatalmat. Vezetőjük Mike Achamponz ezredes. Edward Akufo-Addo köztársasági elnök lemondott (vagy lemondatták). S ugyancsak eltávolították, a hatalomból dr. Busia miniszterelnököt. Ez az utóbbi tényke­dés annál is könnyebbnek látszott, minthogy Busia, a hírek szerint, nincs is otthon. Éppen Londonban van — egyébként Oxford mellett családi házat tart, ahová gyakran ' vonul vissza pihenni, meglehet, most majd tartósabb pihenőre — ugyanis éppen a közeli napokban került volna sor a Heath miniszterelnökkel való tárgyalásaira. Ghana eladósodott or­szág, elsősorban a fejlett ipari tőkésországoknak tartozik, s mindenekelőtt Angliának. A londoni Times éppen keddi számában — valószínűleg mit sem sejtve arról, hogy két nap múlva puccs tör ki — foglalkozott Ghánával, rámutatva, hogy amíg az 1966-ban megdöntött Nkrumah elnök idejében Ghana külkereskedelmi eladósodása 300 millió font sterling értékű volt, azóta ez az adósság nemhogy csökkent volna, hanem tovább emelkedett. Noha lapzártáig csak szűkszavú jelentések érkeztek a ghanai helyzetről, az eddigi vélemények egybehangzóan .a gazdasági nehézségekben látják a hatalomátvétel okát. Gha­na igen nagymértékben függ fő exportcikke, a kakaó világ­piaci árától. Az pedig változó. Jó kakóáruévben javul az ország helyzete, olyan évben viszont, amikor a világpiacon, zuhan a kakaó ára, fokozódnak Accra nehézségei. A Nkrumahot 1966-ban megdöntő katonák azt ígérték) ők majd jelentősen megjavítják a helyzetet. Ígéretük bevál­tatlan maradt. Az őket 1969-ban követő polgári kormányzat ugyanazt ígérte — ugyanolyan eredménnyel, azaz sikertelen­séggel. Most ismét katonák vették át a hatalmat. Természetesen, az előző, dr. Busia-féle polgári rendszer bűneiben jelölték meg a nehéz gazdasági helyzet okait és fogadkoztak, • hogy ezentúl másképp lesz. Egyelőre időt keil nekik hagyni ígére­teik beváltására. E pillanatban még nem tudjuk megmon­dani, később dől csak el, sikerül-e nekik megjavítani Ghana helyzetét. Azaz: január 13-án személycsere történt-e csupán a hatalmat illetően Ghánában, vagy valódi változás kezdő­dött el? ‘ Baráti társaság alakult Daccában Daccában megalakult a Bangla Desh és a Szovjetu­nió Népeinek Baráti Társa­sága. A szervezet végrehaj­tó bizottsága megtartotta el­ső ülését. A társaság tevékenysége legfőbb céljának a két or­szág közötti baráti kapcsola­tok fejlesztését és megerősí­tését tartja. A végrehajtó . . --JÓ ' -' bizottság egyhangúlag, fogj lalta határozatba, hogy táv­iratot intéznek a Szovjetu­nió népéhez és kormányá­hoz, ebben kifejezésre jut­tatják őszinte hálájukat és köszönetüket, azért a támo­gatásért, amelyet Bangla Desh népének a nemzeti fel- szabadulásért vjvott igazsá­gos harcához nyújtottak, j .(M jT) Az a pillanat, amikor Rah­man sejket egymillió ember üdvözölte Dacca városának re­pülőterén és a bengáli függet­lenségi mozgalom vezetője ki­jelentette: Bangla Desh állam teljesen függetlennek és szu­verénnek tekinti magát — vi­tathatatlan fordulópontot je­lentett a hatalmas hindusztáni szubkontinens történetében. Sőt, bizonyos értelemben ,vzsia és a világ történetében is. 1947-ben az angolok, a maguk hatalmi elképzelései- jiek szolgálatában, úgy osztot­ták fel hajdani indiai gyar­matbirodalmukat, hogy India mellett egy két részből álló — es egymástól nemcsak föld­rajzilag, hanem természetes ellentétektől is szétválasztott •— pakisztáni állam létesült. Bármennyire is hibás, vagy elítélendő volt azonban ez az akció — Pakisztán mégis ré­szévé vált a háború után ki­alakult status quónak. Köz* ponti kormány irányította, általános nemzetközi jogi el­ismerésben részesült, és az ENSZ tagállama lett. A fordulat Pakisztánnak mint állam­nak az eddig ismert formában történő összeomlása, a hajda­ni Kelet-Pakisztán helyén a független és szuverén Bangla Desh Népi Köztársaság létre­jötte ily módon olyan típusú változása a nemzetközi status quónak. amilyenre az utóbbi huszonöt esztendőben nem volt példa Bangla Desh: Hogyan tovább? Nem vitás, hogy Pakisztán összeomlásáért a fő felelőssé­get magának Pakisztánnak a központi kormánya viseli. Pa­kisztán társadalmilag mindig is rendkívül reakciós állam volt. Történelmének első évei­ben, 1947 és 1958 között pol­gári, 1958-tól a közeli hetekig pedig katonai kormány irá­nyította. Ez az uralmi forma a legnagyobb földbirtokosok és néhány monopoltőkés csa­lád, valamint a tagjaikból ala­kult katonai kaszt hatalmát takarta. Ez a katonai kaszt volt a végrehajtója Kelet-Pa­kisztán elnyomásának. A ha­szonélvező azonban az emlí­tett föidbirtokos-burzsoá ré­teg volt. A nemzetiségi és nyelvi szempontból egymástól gyökeresen különböző két or­szágrész közül Nyugat-Pakisz- tán ily módon két évtizeden keresztül mint idegen kizsák­mányoló hatalom jelent meg a tőle kétezer kilométernyire levő keleti tartományban. Ez természetesen óriási elkesere­dést és feszültséget szült, s amikor e belső feszültségek teljes félreismerésével a kato­nai kormány választásokat rendezett az országban, Kelet- Pakisztánban elsöprő győzel­met arattak a nemzeti önren­delkezés hívei: a Rahman sejk által vezetett Avami Li­ga­NÓGRÁD - 1972. január 14., péntek Amikor erre a központi kor­mány a keleti tartomány ka­tonai megszállásával, véres terrorral, egymillió ember meggyilkolásával és tízmillió kiűzésével válaszolt — már világossá vált, hogy Pakisztán a régi formában nem életké­pes államalakulat többé. Nem volt kétséges, hogy a 75 mil­liós bengáliai tartományt 80 ezer nyugat-pakisztáni zsol­dos erejével nem lehet meg­tartani, s hogy a fordulat pusztán idő kérdése. Most előttünk áll a függet­len Bangla Desh Népi Köz­társaság, de ez távolról sem jelenti azt, hogy a probléma véglegesen megoldódott. Az alapkérdés, a nemzeti függet­lenség győzelme természetesen lezártnak tekinthető. Ez ön­magában is óriási eredmény. Hasonlóképpen vitathatatlan eredmény az, hogy az új Bangla Desh politikai és tár­sadalmi szempontból egyaránt lényegesen haladóbb alapel­vek szerint kíván politizálni, mint ahogyan magatartását korábban a pakisztáni köz­ponti kormány meghatározta. Fő gond; a szegénység Az új állam előtt azonban így is gigászi problémák álla­nak. Mindenekelőtt gazdasá­giak. A Magyarországnál más- félszerte nagyobb országban 75 millió ember él és számuk évenként több mint három­millióval növekszik. Ez a csak­nem tisztán bengáli nemzeti­ségű és óriási többségében mohamedán ország a földke­rekség egyik legszegényebb állama. Az egy főre jutó nem­zeti jövedelem az utolsó bé­keperiódusban nem haladta meg a 60 dollárt, ami a világ egyik legalacsonyabb szintje. A fél esztendeig tartó katonai terror, majd a háború ebben az egyébként is szegény or­szágban óriási pusztításokat okozott. Az Indiába menekült tízmillió emberen kívül még húszmillió bengáli hagyta el lakóhelyét, hogy védettebb területre meneküljön, hatmil­lió ház pusztult el és paraszt­családok milliói veszítették el mindenüket. Hivatalos és óva­tos becslések szerint is legke­vesebb kétmilliárd dollárra lenne szükség az ország talp­ra állításához és a fejlődés megindításához. Az alapvető gazdasági fel­adatok egyben természetesen társadalmi feladatokat is je­lentenek. A Rahman vezette Avami Liga jelenleg maga mögött tudhatja a lakosság óriási többségét, a nemzeti függetlenségi mozgalomban vitt szerepe miatt. Eddigi tör­ténete során azonban az Ava­mi Liga a nemzeti burzsoázia pártja volt, s az önkormány­zat, majd a nemzeti függet­lenség követelésén túlmenően gazdasági, társadalmi prog­rammal nem rendelkezett. A nagy kérdés ma az, hogy az Avami Liga és személyesen Rahman sejk ebben a vonat­kozásban milyen politikát kö­vet. Hiszen Kelet-Bengália va­lóságos „paraszti tenger”. A' mintegy 200 000 munkáson, egymillió kézművesen, néhány tízezer nagyobb birtokoson és a vékony értelmiségi rétegen kívül — kisparaszti országról van szó. Sőt, olyan országról, amelyben óriási (és statiszti­kailag eddig fel nem mért) a föld nélküli parasztok aránya. Három politikai erő Az Avami Ligának ilyen körülmények között kell ki­alakítania új politikáját, s en­nek során még három politi­kai erő játszhat jelentős sze­repet. Az első: Bangla Desh Kommunista Pártja, amely az illegalitás évtizedeiben is megőrizte lefolyását és már néhány hetes legális működése megmutatta, hogy xomoly befolyást tud gyakorolni az események menetére. A párt máris kijelentette, hogy fő fel- adatának az alapvetően fon­tos társadalmi reformokat (mindenekelőtt a földreform) ösztönzését tekinti. ' ‘ A második politikai erő a Nemzeti Avami .Párt- Ennek két szárnya van. Az egyik a legutóbbi években, már együtt­működött a kommunista párttal, s áhhoz hasonló prog­ramot dolgozott ki.. Ez'úa szárny a kommunista' párttal együtt ma is részt' vesz az Avami Liga kormánya;mellett megalakult tanácsadó bizott­ságban. A párt másik szár­nyát az események elsodor- I ták. Ez a szárny ugyanis „évek \ óta teljesen kínai befolyás alá került és célját egy maois- í ta típusú fegyveres paraszthá- í ború kirobbantásában, fogal­mazta meg. Az a ■ tény, bogy Kína a konfliktusban Bangla Desh ellen és az plnyomó pa­kisztáni központi kormány mellett foglalt állást, ennek a i frakciónak a tekintélyét és befolyását összeroppan tótja. Nem lehet azonban elfeled­kezni az időtényező szerepé­ről. Ha az Avami Liga kormá­nya nem képes meghatározott időn belül kidolgozni megfele­lő társadalmi reformprogra­mot és megkezdeni annak végrehajtását, az éhező föld ■ nélküli paraszttömegek a ké­sőbbiekben maoista agitáció bázisát jelenthetik. Ez tehát e pillanatban Bangla Desh arculata. Lakói­nak érdekeit, az ország és Dél-Ázsia stabilitását az szol­gálná, ha a nemzeti követelé­sek érvényesítését sikerese* összekapcsolnák az elengedhe­tetlenül szükséges társadalmi reformokkal. ’ • -

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents