Nógrád. 1972. január (28. évfolyam. 1-25. szám)

1972-01-05 / 3. szám

Hiába fizetünk, ha nem bízunk... A munkás — akit az igaz­gató hívatott — kissé félsze- gen lépett be a párnázott aj­tón. Köszönt, megállt az író­asztal előtt és várt. —• Foglaljon helyet, Szalai elvtárs — mondta az igazgató a fotelre mutatva, és maga is a kis asztalhoz telepedett. — Azért hívattam, mert szeret­ném, te maga venné át azt az új francia marógépet, amit néhány nappal ezelőtt kap­tunk. Speciális gép, nagyon drága és tudja, nem szívesen bíznánk akárkire. Arra gon­doltunk: maga ért is hozzá, meg vigyázni is tudna rá. A Szalai elvtársnak szólított munkás kissé elvörösödött a váratlan elismeréstől, aztán csendesen csak ennyit mon­dott: „Hát, ha bíznak bennem, igazgató elvtárs...” Véletlenül szem- és fültanú- ja voltam a beszélgetésnek. Megtudtam, hogy két éve, .minden értékes, új gépre ki­választják a legalkalmasabb munkást és az igazgató, vagy a főmérnök személyesen bízza meg a gép kezelésével, gondo­zásával. Az eredmény: azóta az új gépeken nem volt ha­nyagságból eredő géptörés, sőt, a gépek olyan ápoltak, mintha most kerültek volna ki a gyárból. Nemrég olvastam egy tanul­mányt Nyugatnémet üzemi pszichológusok készítették. Ar­ról szólt, hogy a frankfurti üzemekben hosszú évek vizs­gálatai során bebizonyosodott: az igazolatlan hiányzók és a néhány napos betegek 90 szá­zaléka azokból kerül ki, akik­nek semmilyen felelős beosz­tásuk, vagy fontos feladatuk nincs a gyárban. Akik tudják, hogy fontos, felelősségteljes munkát végeznek, és távoliét esetén nehezen pótolhatók, azok csak nagyon ritkán hiá­nyoznak; ha betegek, akkor sem mennek szívesen beteg- állományba. inkább dolgoz­nak, lábon hordják ki a ki­sebb betegséget, mert érzik a felelősséget. Ezeket a tapasz­talatokat felhasználva, az üzemi igazgatóságok arra tö­rekszenek, hogy minél több munkást győzzenek meg tevé­kenységének, beosztásának fontosságáról. Nyilvánvaló, hogy a kapita­lista társadalomban e lélekta­ni „fogások” tőkésérdekeket szolgálnak. De ezek nálunk is —- szocialista közösségben —, egyéni és társadalmi szem­pontból, egyaránt hasznosak, értékesek lehetnek. Nagyon fontos az anyagi ösz­tönzés; mindenkit érdekel a pénz, a fizetés, a prémium Viszont hiába fizetünk me:, valakit, ha nem bízunk benne, te úgy érzi, hogy a munkája ’ nem fontos. Aki tudja, hogy j nem számítanak képességére,! tehetségére, őszinte odaadásá­ra, nem értékelik tevékenysé gét, az előbb-utóbb kedvetlen­né, közömbössé válik és ha­nyag munkát végez. Pártunk az utóbbi évtized ben megteremtette, kialakítót ta a bizalom légkörét. Az em berek azonban, az általáno. bizalom légkörén belül, szíve­sen veszik azt is, te a mun­kahelyükön, az üzemben, ter­melőszövetkezetekben, hivata lókban, és egyéb Intézmé­nyekben is bíznak bennük. Ha nemcsak politikailag tekintik őket megbízhatóaknak, hanem bíznak bennük úgy is, min: emberben, munkatársban. Az a vezető, aki bízik munkatársaiban, beosztottjai­ban, konkrét és felelősségtel jes feladatokat ad nekik, meg hallgatja és felhasználja véle ményüket, mindenekelőtt ma­ga látja hasznát okos munka- j módszerének. Tapasztalja ! hogy a bizalom kölcsönös. A bizalom nemcsak a felelőssé get növeli, nemcsak munka kedvet ad az embereknek, ha nem erőt is. Gagarin, a vilá- első űrhajósa1 mondta egyszer a bátorságát csodáló újság íróknak: „Sohasem lettem vol na képes arra, amit megtett tem, ha nem éreztem volna hogy bíznak és hisznek ben­nem azok, akik e rendkívüli feladat végrehajtására kivá­lasztottak.” Szabó Piroska & felelősség Jegyébeit . •• (Jlésezett a nagy községi pártbizottság A pásztói nagyközségi párt- bizottság a közelmúltban a nagyközségi közös tanács és szerveinek tevékenységét ér­tékelte. Az ülés fontosságát és jelentőségét fémjelzi, hogy a megyei tanács végrehajtó bizottsága novemberben tár­gyalta a nagyközségi tanács munkáját és a fogyatékossá­gok megszüntetésére megha­tározta a legfontosabb intéz­kedéseket. Megváltozott szerep A végrehajtó bizottság elő­terjesztését Csépány István, a tanács elnöke tartotta. Az írásbeli előterjesztés és a szó­beli vitaindító a községi ta­nács megváltozott szerepéről, a munka új vonásairól be­szélt. A tanács önkormányzati és népképviseleti jellegének további erősítését hangsú­lyozta- Kiemelte, hogy a falu­gyűléseket, rétegtalálkozókat általános gyakorlattá kell ten­ni, a lakosság tájékoztatását meg kell oldani. Megállapítot­ta a beszámoló, hogy fontos követelmény a népképviseleti jelleg erősítése. Az előterjesztés szólt arról is. hogy a nagyközség a har­madik ötéves terv időszaká­ban jelentősen előbbre lépett. Erőteljesen fejlődött az ipar. növekedett a mezőgazdasági termelés, bővült és korszerű­södött a kereskedelmi hálózat. Magasabb szinten elégítik ki az egészségügyi, művelődés­ügyi, kommunális és szolgál­tatási igényeket. A tanács központi feladatnak tekintet­te a kommunális ellátás fej­lesztését és ezen a területen számottevő eredményeket ér­tek el. A megtett utat jelzi és mu­tatja például a törpevízmű építése, csatornázás.' lakások és utak építése, a közvilágí­tás bővítése, a községközpont kialakítása. Ezek bizonyítják, hogy a tanács komoly szere­pet vállalt a községpolitikai feladatok megoldásában. A beszámoló szólt arról is, hogy a tanács és a szakigaz­gatási szerv munkájában sok hiányosság és fogyatékosság tapasztalható. Erre utal kü­lönben a megyei tanács vég­rehajtó bizottságának novem­beri határozata is. A gazdál­kodásban sok a tervszerűtlen- ség, a bevételek reális kimu­tatása elmaradt, a hatósági ügyintézés területén a taná­csi apparátus munkája nem felel meg az elvárásoknak. Az ügyintéző munka politikai tartalmát kell megvalósítani, az ügyfelekkel szembeni ud- varitlanságot. lélektelen ügy­intézést és bürokratizmust meg kell szüntetni. Fontos feladat a végrehajtó bizottság megállapítása szerint a ta­nácsban dolgozók hozzáértésé­nek és. felelősségének növelé­se. Az előterjesztés végezetül a pártirányítást illetően hang­súlyozta, hogy annak megva­lósítása a pártbizottság részé­ről elvi és politikai eszközök-, kel történik. Az ülésen hozott és a munka megjavítását cél­zó pártbizottsági állásfogla­lást a tanácsban dolgozó párt­tagoknak meg kell ismerniük és annak végrehajtásán kell dolgozni. A tanács felelőssége A szóbeli vitaindítót köve­tően kialakult vita bizonyí­totta, hogy a pártbizottsági tagok mindegyike felelősséget érez azért, hogy a tanács munkája javuljon. Hozzászó­lásukban a segítőkész szán­dék és a testületi tagsággal együtt járó kommunista fe­lelősségérzet domborodott ki. Meg kell említeni dr. Szitt- ner András felszólalását, aki az előterjesztés kiegészítése­ként a megyei tanács végre­hajtó bizottsága novemberi ülésén, elhangzottakat részle­tezte. A megyei tanács megál­lapította. hogy a községi ta­nács gazdasági szervezőmun­kája nem éri el a kívánt szin­tet, a hatósági munka kereté­ben kiemelte az állampolgá­rokkal való megfelelő foglal­kozást. az ügyintézés gyorsa­ságát, a határozatok politikai tartalmának megvalósítását, a a törvényesség biztosítását. Fontosnak tartja a szigo­rú pénzügyi fegyelem meg­szilárdítását, a tervszerű gaz­dálkodást és a nagyközség te­rületén működő gazdasági egységekkel való kapcsolat kialakítását. A hatósági munkát végző apparátusi dolgozók politikai és szakmai felkészültségének fontosságát hangsúlyozta. Ja­vasolta a pártbizottságnak, hogy a községi tanács által hozott Intézkedési tervet, amely a munka további javí­tását, a hibák megszünteté­sét célozza, a tanácsban dol­gozó kommunistáknak meg kell ismerni. Ennek végrehaj­tása során a munka színvo­nala feltétlenül javulni fog. A vitában résztvevő pártbi­zottsági tagok a tanács testü­leti munkájának egyszerűsíté­sét és további színvonalának javítását szorgalmazták. Hang­súlyozták. hogy a tanács Pász­tó lakosainak életében döntő szerepet tölt be, a tömegpo­litikai munka egyik legfon­tosabb jelzőrendszere. Ameny- nyiben a tanácsi apparátus dolgozóinak munkája az el­várásoknak nem felel meg, úgy javasolták a káder- és személyzeti munka keretében a szükséges intézkedés megté­telét. Biztosítani kell politi­kailag és szakmailag képzett, vezetőkészséggel rendelkező dolgozók beállítását­Az ülés vitáját Zeke László, a nagyközségi pártbizottság tit­kára azzal zárta le, hogy a nagyközségi tanács munkájá­nak középpontjába kell állí­tani a párt X. kongresszusa, a nagyközségi pártértekezlet határozatainak végrehajtását. A tanácsnak ennek szellemé­ben kell kialakítani terveit és biztosítani a negyedik öt­éves terv célkitűzéseinek vég­rehajtását. Előtérben a megvalósítás Nem vitás, hogy a beru­házási igények a lehetősége­ken túlnőttek, de a központi elképzelésnek megfelelően a tanácsnak a pénzügyi lehető­ségekhez kell igazodni. Hang­súlyozta, hogy gondoskodni kell a társközségek ellátásá­ról. javítani kell a tanács népképviseleti jellegét és biz­tosítani a testületi határoza­tok végrehajtását. A pártbizottsági tagok az ülésről azzal a gondolattal távoztak, hogy az ülésen ho­zott határozatok megvalósítá­sával már 1972. évben is ja­vulni fog a tanács munkája. Mindenki egyetért abban, hogy a tanácsban dolgozók | felelősségének növelése mel- j lett az állampolgári kötele-1 zettségek teljesítése érdeké­ben a község kommunistáinak az elkövetkezendő időben sokat kell tenniük. 1968-tól működik Kisterenyén a háziipari exportszövetkezet. Jelenleg 60 bedolgozója van. A kisterenyei régi iskolában kapatt helyet az átvételi csoport. Havonta 1000—1200 gyer­mekruhát és női blúzokat állítanak össze a bedolgozók a Budapestről leküldött, lesza­bott anyagokból. A gyermekruhán és női blúzokon kívül mamiién szálból havonta 5—600 gyermeksapkát és hímzett bébifityulát is készítenek. Termék ük nagyrészt exportra kerül Mélyek a gyökerek Az elmélkedés aktualitását az adja, hogy 1961 tava­szán fejeződött be a magyar mezőgazdaság kollektivizá­lása. Tehát a legfiatalabb tsz-ek is lezárják az idén ti­zedik, közösben eltöltött gazdasági évüket. Mi történt tíz év alatt? Megnyugtathatom az olvasót: nem adatokat es nem nyilatkozatokat sorakoztatok fel az alábbiakban. Hiszen saját életutamból tudom, emberre szabott társadalmi rendszerünk minden időszakában találtunk adatokat, amelyek a jövő igazát bizonyították. Akkor is, amikor a szocialista ipar kiépítésének Terhei alatt nyögtek a szán­tóföldek. És akkor is idézhettünk nyilatkozatokat, amikor Szabó István, országosan még ismeretlen téeszelnök így beszélt: látod, a szövetkezeti paraszt dolgozik és építi a gazdaságot. De, hogy dicsérje is a szövetkezetét, azt ne kívánd tőle! (Nem tudom, Szabó István országosan is­mert, téeszevzető, a TOT elnöke, emlékszik-e még e szavaira?) Tehát nem adatok, nem nyilatkozatok következnek itt, hanem jelenségek. E sorok írója kis túlzással azt mondhatja, évtizede­ken át megszokta, hogy így fogadják a parasztemberek: adják ide nekünk a földet háztájiba, majd mi megmutat­juk, hogyan kell termelni. Már előre kidolgozott, sztereo­tip válasza volt e véleményre. Ám az utóbbi években módosult a stratégia és végül névvel és címmel, több irányból is befutott a konkrét javaslat; a téesz fizessen kártérítést azoknak, akik nem a közös táblából, megszánt­va és bevetve, műtrágyázva és vegyszerezve kapják a kukoricaföldet. Mert aki saját, nagyüzemileg nem mű­velhető, visszatartott zárt kertjében termeli a kukoricát, annak 5—10 mázsával kevesebbet fizet a föld. Térítsék meg a kárt! (Egyébként ezt már a staitisztika is felfedez­te. A háztáji és egyéni földek terméshozama mélyen el­marad a nagyüzemi tábláké mögött.) Pedig közben az egyéni szorgalom nem csökkent. A kicsi földecskéken ma is többen buzgólkodnak, figyelme­sebben és többször irtanak ki minden szál gyomot és amikor törnek, a tallózók nem találnak utánuk elhagyott csövet. Ám a közös „nagyvonalúság” ellenére a kemény dollárokért vásárolt hibrid vetőmag, a vegyipar lombik­jaiból előfortyogó szelektív gyomirtó szer, az aeélkörmű betakarító adapter mégis legyőzte a kisüzemet. Mint ter­melési eljárás győzött a nagyüzem és aki ezt még min­dig vitatja, az legfeljebb kudarcra kárhoztatott utóvéd­harcot folytat. Az országot szüntelenül járó riporter hozzászokott ahhoz is, hogy ha leül a kiskonyhák kanapéjára, akkor előkerül legalább két pohár. És a negyedik után jellegze­tes beszélgetés kezdődik. Elmeséli a házigazda, hogyan járt ő túl a téeszszervezők eszén, és máig is egyéni gaz­da volna, ha... (itt azután már ezerféle a folytatás). Be­lépett tehát, de ugyan mondaná meg az „országos elvtárs” hogyan lehetne innen kilépni? Vagy meddig tart még ez az egész? Ez volt a jellegzetes. Mekkora a változás! Igaz, megritkult az is, hogy a riportert a kiskonyha kanapé­jára invitálják. A beszélgetések ma már inkább aziro- dákban folynak, s más a kérés is. Gyakoribb, hogy régi ismerősök, új levélírók kérik, követelik: ilyen és ilyen kitalált okok, hazugságok címén kizártak (kihagytak) a szövetkezetből. Intézze el az elvtárs nyomtatott betűvel, hatalmi szóval, hogy visszavegyenek! , N Vagyis a termelőszövetkezet a parasztember életének ma már nem „előírt” formája, hanem — ha városra nem futott a gondolat elől —természetes, magától értetődő kerete. Ha ebből jog, vagy önkényesség kizökkenti, nem a földjét követeli vissza, hanem tagsági könyvét, amely­nek lapjain rendszeres elfoglaltság, kalkulálható jövede­lem, lassanként javuló nyugdíj lehetősége húzódik meg. (Kéri persze néha a föld egy részét is, de a könyvét nem adná vissza, csali szeretne egy-két holdacskát a sokasodó víkendezőknek, telekvásárlóknak kiparcellázni.) Álljon itt még egy végletes példa is. Nemrégiben hazánk egyik olyan .táján jártam, ahol sem húsz éve, stem tíz éve nem volt kollektivizálás. Egyéni gazdák lak­ta falvak sorakoznak egymás mellett ma is. (Vigyázat, istenverte, mostoha vidék ez, ahol a létező téeszek örül­nek, ha 10—-15 ezer forintot tudnak tagjaiknak évenként biztosítani. Nos, az itteni parasztok, az egyéni gazdálko­dás „emlékmúzeumai”, megtörtén panaszkodtak, hogy szövetkezetei akartak alakítani, de nem engedték meg nekik. Kollektiven be akartak lépni a működő téeszbe, de nem vették fel őket! Sőt, beszéltem ott egy nagy­lánnyal A papa középparaszt, szántóföldekkel és lege­lőkkel, szép pár lóval és négy tehénnel. Megkérdeztem a nagylányt: tud-e fejni? Nem; — jött a csattanós válasz, kicsit sértődött hangsúllyal. Hogy képzelem én azt, hogy ő nadrágkosztümben leül a tehén farához? A termelőszövetkezeti mozgalom nálunk kitéphetet- len, mély gyökereket eresztett. Természetes életformának fogadják el a felnőttek, a régi visszatérését elméleti öt­letként is nevetségesnek tartják a fiatalok. Ne engedjük azonban, hogy a karácsonyi csillagezóró fénye elkápráz­tasson bennünket. — Mire gondolok? Az országos vezető ember az idén tavasszal véletle­nül összefutott egy szilárd, ám nem különösebben neve­zetes réesz elnökével. Azon melegében gratulált neki, hogy -— mint hallja — az elnök irodájában ma is az a kecsike- lábú asztal áll, amit évtizede, az alakuláskor szereztek nagy hirtelen valahonnan. Az elnök zavartan fogadta a gratulációt és ősszel, amikor a vezető ember immár szándékosan a falu felé járt, megdöbbenésére a legmo­dernebb bőrgarnitúrát találta az elnök irodájában. Mi történt? Igazán nem tűrhettük tovább — magyarázta lelkendezve az elnök —, hogy még ön is kicsúfoljon ben­nünket a maradiságunk, a szegénységünk miatt! Azaz: a kétségtelen fellendülés, kísérő jelenségeként felütötte fejét nálunk egy olyan magatartás, amit csak úgy tudok nevezni: flanc. Divatozás, csillogás akár „fenn az ernyő, nincsen kas” alapon is. Erre oda kell figyelni, mert az érdekelt egymillió ember — a szövetkezetek munkásai — csoportokra osz­lik, minden gond nélkül élőktől a szegényekig. Van tehát tennivalónk a falusi viszonyok; a paraszt­emberek tudatának, életkörülményeinek formálásában a következő tíz esztendőben is! Földeák! Béla NÓGRAD — 1972. január 5., szerda 3

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents