Nógrád. 1971. december (27. évfolyam. 283-308. szám)

1971-12-12 / 293. szám

Aki a költészetbe .. A reneszánsz mellett a XIX. század első feléről is bátran elmondhatjuk, hogy óriásokat termett, a szellem, az irodalom óriásait. Egymást követik a nagy évfordulók, olyan írókra, költőkre emléke­zünk, akik törekvéseikben megelőzték korukat. Ilyen óriása volt az irodalomnak a kritikai realizmus egyik első alkalmazója Gustave Flaubert is, a nagy francia regényíró. Százötven évyel ezlőtt, 1821. december 12-én született Rouen-ban, jómódú orvos- családból. Eleinte a jogi pá­lyára készült, de csakhamar lemond minden polgári foglal­kozásról, s mivel szüleitől va­gyont is örökölt, szülővárosa mellett fekvő Croisset-i házá­ba vonul vissza, ahonnét csak nagyobb utazásaira mozdult ki, egyébként teljesen az iro­dalomnak szenteli életét. Ahogy életrajzírója Saftre mondja „a költészet a mene­külés egyik formája” volt az író számára, amellyel ki tu­dott szabadulni a számára ri­asztó polgári életforma szorí­tásából és kötelezettségeiből. Érdekes Floubert felfogása a költőkről. Szerinte két osztálya van a költőknek. A nagyob­bak, az igazi mesterek maguk­ba fogják az egész emberisé­get, nem törődnek sem ma­gukkal, sem szenvedélyeikkel, feláldozzák személyiségüket, és magukba ölelik mások életét, újra teremtik a mindenséget. És vannak költők, akiknek alkotni, s máris harmónia csendül belőlük, akiknek elég magukat adni, önmagáról nagyon szeré­nyen beszél: „én nem láttam magam sem elég nagynak, hogy igazi műalkotásokat te­remtsek, sem elég excentri­kusnak, hogy magammal tölt­sék ki könyveket, és mivel nem volt bennem elég ügyes­ség sikerszerzésre, sem pedig nem voltam . lángész, hogy di­csőséget követelhessek: arra ítéltem magamat, hogy ön­magámnak fogok írni, csak, egyéni kedvtelésem lesz az írás, úgy, ahogy pipázni szok­tak és lovagolni Írói személyisége megtalá­lásához kemény / munkával jutott el. Emberi és írói fej­lődésére nagy hatással volt a vidéki élet, és a változásokkal teli politikai helyzet. Kezdetben romantikus lá­tásmódú és csak fokozatosan jut el a realizmusig. Két em­ber élt benne: az egyik lel­kesedik a nagyhangúságért, Líraizmusért, sasszámyalásért, a mondatok és a magas esz­mék zengzetességéért, a másik a valóság kutatója, aki hatha­tósan hangsúlyozza a kis té­nyeket is a. nagyok mellett, és szeretne szinte mindent anyag- szerűen érzékeltetni. Amikor eljut a realizmusig, szinte uj­jongva kiált fed: „Most már tudom, hogyan kell csinálni. Istenem! Mekkora író lennék, ha az elképzelésemnek megfe­lelő stílusban írnék.” Életének központi eseménye, keleti utazása 1849-ben. Bn­AJÁNLATUNK Jelenet a ,Bonanza” e, amerikai filmsorozat epizódjából „Rózsát Lottónak” Akik érdeklődve kutatták napokon, és heteken át. mi­kor tűzi műsorára a Televízió a Táncdalfesztivál gálaestjének második részét, azok bizonyára csalódottan álltak fel a képernyő elől, ugyanis ez a második negyven perces műsor jóval alatta maradt a várakozásnak. Mintha a hosszú vá­rakozási idő alatt (s a fesztivál elő-, közép-és fődöntői alatt!) mindenki kifáradt volna: zeneszerző, zenekai', rendező, konferanszié, s mindaz akinek alkotó szerepe van — s az­zal elfeledtek volna számolni, hogy a tévénéző sohase fá­radt, mindig új és friss műsorszámokra vár. Pilledt madár­kaként állt a mikrofon elé Kudlik Júlia is, akinek mosolya most nem csillogott meggyőzően. Ősz Ferenc humora is meg- sáp.dt, amit az is igazol, hogy búcsúkonferanszának csatta­nóját már aggviccekből, Zerkovitz Béla idejéből ismertük. ■ F,z a második félidő egyébként a beat jegyében zajlott le, í nit a zenekarok összetétele is jelzett: a Neoton-együttes és Josef Läufer együttese (Csehszlovákia) biztosította a kísé­rlet. Az éneket Zalatnai Sarolta és Josef Läufer képvisel­te, de a negyvenperces műsorból mindössze három szám axadt, amely többé-kevésbé felvillanyozhatta a közönséget. Bizonyára jobban örültek volna a nézők a fesztiválzenekar és a magyar énekesek nagyobbafányú szerepeltetésének. A második rész ugynis minden tekintetben nagy esést muta­tott a viszonylag jól sikerült első rész színvonala után. (Kritikánk a színes adás alapján készült.) * * A mai, vasárnapi műsorból olvasóink figyelmébe ajánl­juk a „Helyünk a világban” műsort (11.20), a pedagógusok fórumát (13.50), a Prizmát (15.15), A Kilimandzsáró hava című Hemingway-elbeszélésből készült, magyarul beszélő amerikai filmet (20.05). L. Gy. 4 NOGRÁD 1971. december 12., vasárnap j nek irodalmi vetülete az egzo­tikus életforma és az antik kultúra iránti vonzalom tük­röződése a Szalambo című regénye. Híres munkája a Háróm el­beszélés-e. Az egyik egy cseléd­lányról szól, aki szerelmi csa­lódását átmenti előbb gazdá­ja iránti szeretetébe, majd vé­gül, egy rongyos papagáj töl­ti be az életét. A másik egy legenda a vendéglátó Szent Juliánról, a harmadik történel­mi tárgyú: Herodiásról. Legismertebb munkája a „Bovaryné”. Az orvosfeleség élete a normandiai kisvárosban, kitörési kísérletei a reményte­len, számára örömtelen élet­ből, egyúttal a romantika bí­rálatára is alkalmat adnák az írónak. Mert azért állítja re­génye középpontjába Emma asszonyt, ezt a nagyon is kö­zépszerű teremtést, hogy meg­mutathassa: csak regényes ol­vasmányai, egyszeri bepillan­tása az arisztokrácia életébe, túlfűtött fantáziája az ami miatt tűrhetetlennek tartja az életét szintén középszerű, de becsületes, s őt a maga mód­ján nagyon is tisztelő férje oldalán. Art mondják, Floubert többször kijelentette: „Bovary­né én vagyok.” Ma bizton ál­líthatjuk, hogy Bovaryné mindazoknak a megtestesítője, akik étvágynak a kispolgári élet szürkeségéből. 1869-ben jelent meg legna­gyobb realista regénye, az „Érzelmek iskolája”. Kora ér­zelmi és szellemi légkörének tökéletes ábrázolása, a „dezil- lúzió” irodalmának csúcs­pontja, ahogy Babits Mihály jellemezte: az egész könyv, egy nagy könny. Vallomása szerim „kezdet­től fogva félt az élettől”, ezért tartós kapcsolatokat nem épített ki. Viszont érdeklő­déssel kísérte figyelemmel a fejlődő tudományok eredmé­nyeit, ezeket szembesíti hő­sein keresztül írói elképzelé­seivel. A nyárspolgári lélek és a szellem romantikája elleni legnagyobb csapása a befeje­zetlenül maradt „Bouvárd és Pecucliet” című regénye. „A Szépségen át életet és igazat kell adúom, minden­áron” — mondotta. Ezt a tö­rekvését olvashat,] uk ki mű­veiből, amelyek immár múl­hatatlanul biztosítják számá­ra az olvasók szeretetét és az írói halhatatlanságot. Csukly László ifi] MOZGÓ VILÁG Hol dől el az íróság, .med­dig nevezhetők fiatalnak a pá­lyakezdők, előnyei vagy hát­rányai dominálnak e nem ér­dem és nem bűn állapotnak, vannak-e csoportosulások, irányzatok, új vagy még újabb hullámok, mi érdekli, gondol­kodtatja, ihleti leginkább az egy-, maximum kétkötetes, de jobbára kötet nélküli, ’ te­hetséges toliforgatókat? — e problémák alkotják — a ma­napság meglehetősen izgalom­mentes — irodalmi közélet uralkodó kérdéskörét. Viták, ankétok, konferneiák zajlanak, amelyek természetesen nem adnak — mert nem is adhat­nak — egyértelmű választ e világnézeti, politikai, társadal­mi, etikai, esztétikai szövetű bonyolult problémákra. S miközben az érintettek rendületlenül róják a sorokat, és ahol csak mód nyílik’ rá, önálló fórum- és műhélyte- remtő vágyaikról, terveikről beszélnek, az olvasó nem győzi megismerni a sok új nevet, nem képes eligazodni a folyóirat-, és még inkább az ántológiadömping sűrűjében. Anélkül, hogy e módfelett örvendetes „rajzás” ellen szól­nánk, minden kétséget kizáró­an, ki kell jelentenünk: ez idő tájt van hol kopogtatni a megjelentetésre szánt versek­kel, novellákkal a tehetség­nek akárcsak szikráját is meg­villantó ifjaknak, pláne a már „nyílt vízen evezőknek”. Az utóbbiak számára a pub­likációs lehetőségek tárháza az idén tovább gazdagodott. A KISZ KB és — a lillafüredi konferencia alapeszméje nyo­mán megalakult — Fiatal írók Munkaközössége, Mozgó V Hág címmel, könyvigényű, füzet­formátumú szemlét jelentetett meg. Az időszakos kiadvány címébgn Illyés Gyula nagy­lélegzetű költeményére utal. A cím — Darvas József be­vezető sorai szerint — ki­fejezi az élet lényegét, a foly­tonos mozgást, változást, s különösen kifejezi a mi tár­sadalmunk alap tendenciái át, az újra, a jobbra törekvést, a változtatás dinamikáját, mind­ezen belül, vagy mind ezen túl, azonban kifejezi e kor­szak fiatalságának az alapél­ményét is: a világ örökös mozgásában a felgyorsult moz­gás, a minden emberi feltételt megváltoztató mozgás érzéke­lését. A programadó bevezető, a különböző felfogású, de jó színvonalú műveknek ígér fó­rumot, és annak a reménynek ad hangot, hogy e szemle a fiatal irodalom és művészet nagyon is szükséges öntisztító, eszmei vitáinak is nyüt .teré­vé válik. A Mozgó Világnak ez ideig két kötete jelent meg. A kötetek 1 bemutatása e helyen aligha képzelhető el, az egyes művek részletes tar­talmi és formai elemzése ré­vén, általánosabb érvényű megállapításokra van szük­ség. íme, a legáltalánosabb: a Mozgó Világ érdemes a meg­jelenésre, az olvasók figyel­mére. Az a tény, hogy a két­szer százharminchét oldal ta­núsága szerint egy, szinte ki­zárólag ismerősen csengő ne­vű fiatal írógeneráció —, amely nem elsősorban az azo­nos, vagy közeli évjárat, ha­nem a rokon szemléletmód, hasonló társadalmi, egziszten­ciális helyzet afapjón szer­veződött ! nemzedékké — újra- jelentkezésének lehetünk ta­núi, kizárja a dilettanizmus veszélyét, a kezdő írókra, köl­tőkre valló úgynevezett zsen­gék jelenlétét. Józan, mérték­tartó kísérletezés, újszerűség jegyében fogant írás szinte va- lamennyi. A versek az érlel- tebbek, mélyebbek, a prózai művek viszont élvezetes ol­vasmányok. A hibrid műfajok jelenléte viszont az érdekessé­get, a „kuriózjelleget” bizto­sítja. Szép, diszkréten modem a kötetek külleme, tipográfiá­ja, színvonalas a grafikai anyaga. Honnan származik akkor mégis az a kielégületlenség, hiányérzet, amely az olvasót a Mozgó Világ teljes tartalmá­nak ismeretében — a fenti megállapítások ellenére —. ha­talmába keríti? Bella István — aki ugyan­csak nemrég érett költővé, s e szemle egyik szerkesztője Sza­bó B. István, Módos Péter, Turbók Attila és Szabados Ár­pád társaságában — néhány évvel ezelőtt — gondolom — nemzedéke nevében is meg­fogalmazott. hitvallásán — „... új világot teremteni, most már az újból is...” esik itt csorba. De nem érezni a vi­lág felgyorsult, s „minden em­beri feltételt megváltoztató mozgás” ösztönző erejét sem e művekben. A tudatosan vál­lalt, direkt közéleti ihletést hiányoljuk, hiszen az soha nem lehet korszerűtlen. Azt nem sajnáljuk, hogy már hír­mondója sincs a pátoszra haj­lamos, emelkedett stílusnak, azt viszont szóvá tesszüli, hogv az igényes, belső töltésű mű­vészi ábrázolás helyett a tárgyszerű, steril, informatív közlésforma került előtérbe. Az érzelmi fiatások „kárpót­lására” sokoldalú informáci­ókat kapunk a világról, amely — a kötetek alaphangja sze­rint — mellesleg a mi vilá­gunk is. Egyelőre — a néhánv tanulmány ellenére — nem teljesítette a fiatal írók szem­léje az eszmei-esztétikai vi­ták iránti elvárásokat semj eddig tehát nem több egy­szerű publikációs keretnél. E keret bővítése, s a cím­hez simulóbb tartalommal va­ló megtöltése a Mozgó Világ­ban otthonra lelt szerzők fela­data. Csongrády Bél«. ] A hét könyvei KOSSUTH KIADÓ: Hor­váth i Zoltán Géza: Professzor úr, hol a lánya?, Púja Fri­gyes: Mi az európai biztonság útja?, Or. Simay Mihály: A harmadik évezred felé, Varga Domonkos: Kamaszkrónika. GONDOLAT KIADÓ: Alek- szandr Jakovievics Lerner: A kibernetika alapjai. Uránia. — Állatvilág. — Alsóbbrendű ál­latok, Henri Wallon: Váloga­tott tanulmányok. ZRÍNYI KIADÓ: Katonaszoeiológia. — Tanulmányok a szocialista or­szágok katonai irodalmából ANDRZEJ ZBYCH *. (Lengyelből fordította: varsányi Istvánt . — Marta Stauding. Most már beszélhetek. A kertész­lakban rejtettem el őt, de va- lamelyikőtök észrevehette: Megölték. És ez az én hibám — mondta és hirtelen a f: felé fordulva hangod zok gásban tört ki. ' — Igen — szólt ’ Berta. — Ez a te hibád. Mindent el kellett volna mondanod, be­hoztuk volna ide a házba. Biztosan a lengyelek ölték meg. — A lengyelek! — tört ki újra Inge. Azok nem lengye­lek voltak, akik a várban rálőttek. Azok németek vol­tak. Kloss érezte, hogy Anna Maria figyeli az arcát. Akkor te ölted meg — mondta a lány tekintete. ■ — Bármelyikőtök lehetett! — rikoltotta ismét Inge. — Ne hisztizz! — Bertá­nak sikerült a közelébe ke­rülnie. — Most már nincs igazságszolgáltatás. Most már bejöttek a lengyeléit... Hirtelen mindnyájan el­hallgattak. Riadt dermedt­ség. Döngő léptek zaját hal­lották, majd dörömbölést az ajtón. — Kinyitni! •*- kiáltotta egy hang lengyelül. — Nowak szánta volna el magát ilyen lépésre parancs nélkül? — villant át Kloss agyán. — Úgy látszik a hely­zet nagyon súlyos és elhatá­rozta, hogy valamilyen mó­don kihúz a csávából. — Anna Maria tekintetét érez­te magán. Hirtelen nyugta­lanság szállta meg. Inge kinyitotta az ajtót. A küszöbön Kloss egy őrmes­tert és két közlegény látott. Sisak volt rajtuk, géppisz­tolyukat lövésre tartották. Gondolta, hogy a következő pillanatbán Nowak is belép, de a főhadnagy nem mutat­kozott. — Fritz, kezeket a tarlói­ra! — vezényelt az őrmes­ter mosolyogva. — Vagy ahogy ti mondjátok: Hände hoch! Végrehajtották a paran­csot. Egyre ostobább lett a helyzet. Kloss már csak azon törte a fejét, mit mond majd Nowaknak. Jól elintézte őt az ezredes... Az őrmester sziléziai lehe­tett, mert német szavakat kevert mondókájába. — No, svábok... Csak sem­mi sváb hímezés-hámozás. Melyikőtök Kloss? ;— Én. — , hangzott a vá- lajsz. Rendesen megmotozták. Nem. itt nem babra megy a játék, komolyan csinálták a dolgukat. Az egyik katona kiemelte zsebéből a pisztolyt, aztán meg a Waltert húzta ki a csizma szárából. Okmá­nyait is ei vierte. Kloss rápillantott Anna Mariára, és egyszeriben meg­értette, mindenesetre úgy érezte, hogy megértette a helyzetet. A lánynak meg kellett tőle szabadulnia. Hogy csinálta ezt? — Kész fegyverraktár —- jelentette ki az őrmester. — No. indulj kifelé... Ki a la­kás tulajdonosa? Te? —for­dult Schenkhez. — Én csak segédgyógyszerész vagyok, tiszt, úr — közölte Schenk. — A húz asszonya ez a kisasszony — mutatott Ingére. Az őrmester megfogta a lány állát. — No, ha még egy alakot találok nálad, akkor elbánok veled. Szerencsétek van, hogy nem vagyunk svábok. Ók az ilyen dolgokért a falhoz ál­lítják az embert — Klosst hátba lökte és kifelé indul­tak a lakásból. Már egészen világos volt. Amikor az utcára értek, is­mét rákezdte a tüzérség. Az égyik lövedék nem messze, a főtéren csapódott Le, töl­csérben szökött fel a föld és homok. Egy másodpercre a falhoz simultak, de amikor' újra el­indultak és mentek a törzs­kar felé. elszabadult a ookol A német tüzérség a főteret lőtte, látták a sarokház le­omló falát, egy pillanatra minden elsötétült, a torkuk­ban és a tüdejükben érezték a port, aztán a por elszállt, és a romhalmazon át lengyel harckocsi tört előre. Ment észak felé... — Őrmester úr — suttog­ta az egyik katona __ —. az őrnagy úr meghagyta,'hogy a fritzet nyírjuk ki, ha nem tudunk eljutni vele a törzs­re, Golyó a kobakjába és kész. A? ostoba helyzet most már igazán kezdett veszé- , iyesse válni. Klosst fojtogató düh kerítette hatalmába; könnyen sor kerülhet arra, amitől mindig rettenetesen félt: lengyel golyó- oltja ki életét. Eszébe sem volt bele­nyugodni, eddig harc elől még nem hátrált meg: A gép­pisztoly csövét a háta köze­pén érezte, kézét a tarkóján kellett tartania. Ha szólna is ezeknek a legényeknek, ha leleplezné is magát, vajon hinnének-e neki? Az őrmester azonban této­vázott. Látszott rajta, hogy is­meri a front íratlan törvé­nyeit és nem cselekszik hűbe- lebalázs módjára. t — Talán elérjük a törzset — mondta Elindultak. A tüzérség el­hallgatott, a géppuskák kere­pelni kezdtek, puskaropogás hallatszott, a közelben grá­nátok robbantak. Az imént még kihalt utca hamarosan harctérré válik. A városon ke­resztül lengyel csatárlánc' vo- milt hátrafelé. A katonák meg-megálltak a falak hasa- dékaíban. féltérdre ereszked­tek a kőlapokon, és újból hát. ráugrottak.. Két fiút vettek ász- re, páncélököl volt náluk. (Folytatjuk) !

Next

/
Thumbnails
Contents