Nógrád. 1971. november (27. évfolyam. 258-282. szám)
1971-11-14 / 269. szám
A „VÁROS” Vallomások és gondolatok Az alföldi messzenézéshez •zokott szemem elég nehezen barátkozott meg a tekintetnek korlátokat szabó hegyvidéki tállal, az ott épült települések természet diktálta rendjével. Időbe tellett, amíg megértettem- maid megszerettem a dombok-völ- gyek ritmusát és visszhangra talált bennem az ott élők ehhez igazodó tájékozottsága. Már nemcsak a romantikát keresem és találtam a hesvi falvakban. és történetükben, esztétikai arculatukban nyomon tudtam követni a völgyekben nyújtózó városok életét. Ehhez nagy mértékben Salgótarján segített hozzá. Huszadik századi Letelő Ezzel a várossal az újjászületés pillanatában volt az első találkozásom. Nem tudtam milyen lehetett régen, nem tudtam — s talán nem is túlzottan sarkallt a kíváncsiság. honnan merre mentek az utcák. Csak annyit tudtam. hogy sokszor próbált, dolgos emberek a lakói, akiknek élete elszakíthatatlan kötelékkel kötődik ehhez a tájhoz, a városhoz. Az emberek iránti érdeklődés hozott erre a tájra. Első érkezésemkor áldozatot láttam, egy város lakói áldozták fel városukat. Minden lebontva, felforgatva- s az azóta már híressé vált épületek még csak készülőben voltak. Nem tudtam mire vélni a rombolást? Utólag bevallom, a jövőt lelkesen rajzoló magyarázatok se igen mozgatták meg fantáziámat. Valami készül, valami új — ezt éreztem, de hogy mi. nemigen sejtettem. Ma már érthető minden. Üj várost építettek, de úgy. hogy nem öltek meg minden hagyományt. Nem mindent tagadó proccossággal készítettek egy hangos, mindennek ellentmondó főteret hanem az első épületek meggyőző erejével először az emberekben építették újjá a várost igényt teremtettek. Ügy vélem ez volt a legnehezebb feladat A megszokottat, az ismertet kellett felcserélni az újra, s ez rengeteg áldozatot kívánt és az építkezés során hizonyára idegesítő rendetlenséget is okozott Az eredmény azonban igazolt. Salgótarján — megítélésem szerint — ma Magyarország legmodernebb. megjelenésében leg- esztétikusabb és funkciójában a legtökéletesebb városa. Nem műemlékeivel vonzza látogatóit hanem a XX. század levegőiével. Építészei sikeresen oldották meg az emberi környezet és a táj kapcsolatát. a magas- és a közvetlenebb közösségi kapcsolatokkal bíró, inkább alacsonyan terjeszkedő és belső ritmussal tagolt épületek rendje a táj arculatát tükrözik. A centrum nyitott és kitárulkozó. központjában a kultúra fellegvára a művelődési ház áll. Talán a legszebb humanista gondolat megfogalmazása ez. a szellemi és életformabeli újjászületés szimbóluma. A mindenkit befogadó nyíltság az épület megoldásában tovább moduláló- dik. a művelődési ház vár és elvár mindenkit, itt zajlik a szellemi élet. ez a város szíve. a zajló mindennapi életnek lüktetést biztosító csomópont A köztér ékszerei Ez a koncepció szinte észrevétlenül szakította el a hagyományos életforma gyökereit. Egy város, ahol a közösségi életet, a városlakók tudatát építészeti formákkal meghatározó tényező már nem a törvénykezés, az irányítás vagy csak a szórakozást nyújtó épületek valamelyike. Még a rétegződés lehetősége is kizárt, a művelődési házat mindenki magáénak érezheti, nem korlátoz semmiféle odatartozási kizárólagosság. Érthető tehát az a nagyarányú változás, amely bekövetkezett, és tiszteletre méltó az az emberi áldozat- vállalás. amelyre a további gyarapodáshoz szükség volt. Nem vagyok járatos a városi pénzgazdálkodásban, nem tudom mely intézmények pénzéből. vagy milyen formában biztosíthatók e nagyarányú rekonstrukció anyagi alapjai. Csak az a biztos, hogy bárhonnan ion is a kiadások fedezete. azt az értéket is az emberek, a dolgozók teremtik meg munkáiukkal. Salgótarjánban az új város megalkotása az az értékteremtő munka elismerése, dokumentuma. Az itt lakók közül mindenki tudatára ébredhet, hogv tevékenységének eredménye vp.’omUvon formában a szocialista emberhez méltó környezetet biztosítani akaró városépítés — minden formában elismerést érdemlő — tetteiben kamatozik. Egészen biztos, hogv az új, nagyobb kényelmet adó lakásokba mindenki szívesen költözik. De mennyi beidegző- dött szokásról kell ezért lemondani. Mennyi újat kell megszokni, még a legapróbb napi mozdulatokat is új formában kell megtenni; s az apró részletek változásával alakul az ember. Közvetlen lakókörnyezete alakítja, növeli kömyezetesztétikai igényét. és aki otthon igényes, azzá válik munkahelyén, az utcán is. Ezt ismerték fel Salgótarjánban, amikor gondoskodtak arról, hogv az építkezéssel párhuzamosan szobrok elhelyezésével, parkok gondozásával, a közvilágítás fejlesztésével a város esztétikai arculata teljesebbé váljon. A köztér ékszere, emberi léptékei és humánumot biztosító dísze a szobor. A jó szobor! Nem XX. századi felfedezés ez a művészet, és kultúrtörténet számos dokumentummal igazolhatja, régi keletű gyakorlat a köztéri szobrok felállítása. Nem véletlen tehát, hogy az újjávarázsolódó város köztéri szobrokban is igényesen választott. A felállított művek szervesen kapcsolódnak az architektúrához. esztétikai értékük meggyőző ereje politikai tartalmak közvetítésére is alkalmas. Nem kívánom az összes Salgótarjánban felállított szobor esetében bizonyítani állításomat, korábban ezt már megtette más. De azóta egy új művel gazdagodott a város. A mű bizonyít Salgótarján. Varga Imre Város című emlékművével valóban gazdagodott. Amikor először hallottam a mű felállításáról egy kissé elgondolkodtam. Még kész sincs a rekonstrukció és máris emlékmű? Csak nem öntömjénezés vagy nagyzási hóbort? Kételyeim máig is megmaradtak volna, ha nem sikerül megnéznem az alkotást. Bevallom, nagyon fölösleges volt az aggodalmaskodásom. Salgótarjánban valami olyasmi született, amely nem szóbeli magyarázatokkal, spekulációból merített előírásokkal, hanem a mű bizonyító erejével szabhatja meg a valóban korszerű, a változó életnek megfelelő, és esztétikai, mesterségbeli rangjában is kiváló emlékműszobrászat útját. Több szempontból is állíthatjuk ezt. Először: mi az emlékmű célja? Az tapasztalhatjuk, hogy bárhol, bármikor és bármilyen személyiség vagy esemény emlékét kívánták szoborban megörökítetni, tulajdonképpen mégis csak a szobrot állíttató akart önmagának hallhatatlanságot biztosítani. Már választása — kiről, vagy miről bizonyította, hogy a mecénás a megrendelés és az elfogadás pillanatában ' hogyan viszonyult választott példaképéhez. Ter- mésztes tehát, hogy a történelem sok sötét korszakában az emlékműszobrászat az uralkodó osztály politikai tőkéjévé válhatott. Sokszor célszerűbb volt más jelmezében tetszelegni, és így lett István király például az egyeduralmi 8 NÓGRÁD - 1971. november 14., vasárnap diktatúra jelképe, az emlékműszobrászat pedig történelmi illusztráció. Az illusztratív igény a stílust is megszabta. és még a legtisztességesebb gondolatok megörökítései is a hagyomány kötelező jellegénél fogva, elavult, stílustalan stílust képviseltek. Hány meg hány neoba- rokkos. felfuvalkodott pózba és jelmezbe mintázott Kos- suth-szobrot láthatunk még ma is. Pedig az emberiség történetének alapvető sorsfordulója olyan utat nyitott meg. hogy már az eseményekből is sokkal inkább az egyetemeset, az általános humanista tartalmat lehet megörökíteni. A kívánalmaknak is alakulni, fejlődni kellett, s csak ezzel együtt fejlődhetett emlékműszobrászaítunk. Például a felszabadulásunk tiszteletére állított emlékművek célja nenn az esemény dátumszerű megörökítése, nem is csak az új rend hatalmának közvetlen dokumentálása. A proletárdiktatúra megszületésének, az áldozatvállalók emlékének szentelt szobroknak nem a fisvelem- elterelés, a bombasztikus hatás elérése a feladata. Űi vonások jelentkeznek. Az esemény emlékére felállított szobor — ember alkotta embereknek — arról ad tanúságot. hogy a ma embere előtt, miért és milyen lehetőségek nvílnak önmaga megvalósítására. Az új vonás a misztifikálás elkerülése, a valóságosság és a széles rétegeket érintő emberi kapcsolat. E két jellemző erősödésével juthattunk oda, hogy a hamis pompa kizárásával valóban széles körrel — Salgótarján esetében az egész város lakosságával — kontaktust teremtő. illetve róla szóló emlékmű felállítására is igény született. Ezért volt döntő fontosságú Salgótarján választása!' Varga Imre. Város című alkotásának felállításával az új típusú, tartalmában és formájában megújhodott emlékműnek adott otthont és egyike lett az első szocialista igényű mecénásoknak. A művész jól döntött Másodszor: — a mű kvalitása. A plasztikai megmunkálás két fogalmazásmód drámai feszültségére épüL A szigorú mértani elv alapján képzett — a statikai törvények is ezt diktálták — várost idéző betonformák hideg merevségét feloldja elhelyezésük látszólagos rendetlensége. Ezért válik várossá a mű, jelen van a törvényekben kifejezhető rend. de ott van az emberi tartalom, a rendet saját arcukra formáló szubjektumok akaratából fakadó esetlegesség, amely végsősoron mégiscsak törvények szerint válik érthetővé. A betont megtörő amorf formájú betétek tovább erősítik ezt a gondolatot, a sokféle és sokféleképpen mozgó emberek sokasága ez, amely csak közös akarattal tud rendet alkotni, ök a fény, a tűz, az értelem. Apróságokban is egyenrangúak föléjük tornyosuló művükkel, a várossal, hiszen létük és tevékenységük ad értelmet a városnak. Valóságosság és emberi lépték! A szobor a város alkotóinak emlékműve, a jelenlevőnek saját munkája és általában a munka dicsérte, az áldozatvállalás igazolása, az utódoknak a város születésének dokumentuma, az emberi munka alkotóerejének és értelmének példája. Az emlékmű együtt él a várossal, és a plasztikai formálás eredményeképpen érzékeny a fényre. Ahogy a kelő nap ébreszti a várost, úgy mozdulnak meg a szobron az árnyékok, változnak a kubusok tér- és tömegviszonyai. Vibrálással kelnek életre az embereket szimbolizáló aranybetétek. A fény változásával változik a szobor, egy város sokszínű arcát mutatja, és amikor a város fényeinek ki- gyúlladásával felragyog, a település fordított tükörképévé válik. Varga Imre nagyon jól döntött, amikor a XX. század két jellegzetes anyagát, a betont és az üveget választotta. Az anyag már eleve e sikeres formavilág felé Irányította figyelmét. A mű elhelyezése is telitalálat. A művész által mintázott alakzatok csak itt, ezen a helyen nyerték el az alkotó szándéka szerinti értelmet, és lehetnek egyszerre monumentálisak és mindenkihez utat találó lírai hangvételű tartalmat hordozók. Varga Imre formáló készségét, az adott feladatot értelemmel és érzelemmel is átélő egyéniségét már más, éppen Salgótarjánban felállított szob rai is bemutatták. A gimnázium előtt álló Madách-szob- ra a művekből bennünk kialakult Madách alakját örökíti meg; Radnóti pedig a költő életének drámáját érteti meg. A csendes, nyugalomra és elmélyült gondolkodásra, szemlélődésre és szeretetre vágyó költő, min den vágyát megtagadó, a kitaszítottak halálát adó életének tragikuma sűrűsödik össze a csodálatos érzékenységgel mintázott szoborban. Ügy vélem azonban, hogy a Város mindkét alkotás szakmai és emberi tanúságait magába foglaló szobrászi remekelés. Egyszerűsítés és kiteljesedés. Nem divatos hóbortból adódó új formanyelv, hanem a kifejezés erejének fokozása érdekében az eszközök széles körű és találó alkalmazása. Szigorú komponálás, invenciógazdagság, lelemény, fényeffektus, tökéletes anyagismeret — az új tartalmú és formájú emlékmű- szobrászat lehetőségeit, illetve ez esetben a feladat és megoldás nagyszerű megfelelését bizonyítják. Értő mecénások En azt hiszem, nem véletlen, hogy Salgótarjánban került felállításra ez a mű. A város lakóinak és vezetőségének művészetszeretete közismert, és csak elismeréssel szólhatunk arról a munkáról, amellyel felismerték, illetve megteremtették a képzőművészet iránti igényt. Az itt letelepedett művészek otthonra találtak, és ma már rangos képviselői a magyar képzőművészetnek, s ez a tény is az itt lakók értő me- cénálását bizonyítja. őszintén reméljük, hogy a város további gyarapodásában is ez a mecénálási magatartás lesz uralkodó és kívánjuk, hogy munkájukat mindig siker koronázza. Bereczky Lóránd íF é 1 s z-e? A fekete varjak ráérősen Rátelepedtek a Napra. Könnye kicsordult Jégdara hullt le a földre Belefulladt a nappali fény A varjak szárny-tengerébe Csüngő fejük is lezuhant Ránktört újra az este Csupa torzfejű szörny Libeg at a néma redőnyön Bús, monoton dalt Dudorászik a vécé lánca csikordul Örökös sziszifusz A csend vércserezdületlen Türelmes néma sikoly csak a Dobhártya-falán zeng Bekacsint a bagoly-Hold Kerekül szeme már Mire feljön a csillag az égre Mondd, félsz a magánytól Ha száz beteged lihegi Kórtól kusza álmát Nyafog a lázlap az ágyon Kéj. vízió csak a nő. itt Köhögő szuszogás csupa árny éjjel a kórház Asztmás lett a világ Látogatóba az éjfél vizitel már Köpenyed fluoreszkál Szemedet látom (Ne tagadd el) Riadt kicsi pille Sarokban piszkálja fogát a halál Mit csinálsz, egyedül? Ha a félelem felkel a földről S az idegekben Kezd kalapálni? Regős István TOLDALAGI PÁL: Hadak vonultak... Hadak vonultak port kavarva, és meglapultak házaikban hallgattak, még padló se nyikkant, a jámbor, dolgos emberek; ilyenkor csak a szív remeg a borzalomtól, mely megülve az asztalt és a székeket, a kézzel fogható valóság, nem a lugas és nem a rózsák, nem az érett szőlőgerezd; minden más formát vált, és éles késsé változik át a hang, hadak vonultak, és a házba angyal hiába is suhant, senki se érezte meg édes jelenlétét, a bűvölet többé senkire nem hatott már, nem voltunk mások, csak kövek, a mozdulatlanságba zárva. Megbocsátás A hűvös eső mostanában már gyakrabban öntözgeti a megüresedett szántóföldeket és a falevelek arca is sápadtabb, halcwányabb lesz. A szél hűvösebb leheletet szurkai a vékony ruhák alá és a napsugár szende ragyogásával már nem tud vele szembeszállni. Párás, gomolygó ködfogatján megérkezett az ősz. Az az ősz, ami Borka néninek az egyedüllétet és a magányt hozta. Most, amint a temető felé botorkál elgyengült lábaival, már nem érez fájdalmat, talán könnyet sem tudna ejteni. Csak nagy, végeláthatatlan szomorúság nyújtózik lelkében, amit már nem tud kioldani a vérszegény őszi nap. Bele kell nyugodnia, hogy egyedül maradt... Nézte a fakuló fűszálakat, melyek nyirkos derekukkal meghajlanak, hogy utat engedjenek a feltámadt szélnek és e látvány saját magányát juttatta eszébe. Hiszen ezek a meggörnyedt fűszálak is meghajlanak az erősebb, a szél előtt, mint ahogy az ő dereka és háta is nekigörbült a sorsnak De ezek legalább együtt, összebújva várhatják a biztos elmúlást. Borka néni ettől az elmúlástól nem félt volna. Mert amíg az ember — ha betegen is, de — mellette, otthon volt, ő is bátrabbnak, erősebbnek érezte magát. De most kiért, miért küzdjön, dolgozzon, éljen? Magáért?... Ö soha nem volt önző. Mindenki tudta, hogy igényeit egy hálás mosoly, egy jó szó is ki tudja elégíteni. Adni mindenkinek szeretett és az adakozás boldogsága elég volt arra is, hogy sok más öröm megüresedett helyét betöltse vele. Mert mit is kapott ő ettől az élettől? Korai árvaságot, néhány hold rossztermő földet és két nyomorúságos, kegyetlen háborút. És mit adott ő? — Mindent, amit csak egy anya adhat. Két fiát, két keservesen felnevelt drága fiát adta a háborúnak ... Egymás után jött a két gyászhír és ő nagyon sokáig nem hitte el, hogy igaz. De aztán az idő összevarrta a sebeket, csak a forradás maradt. Mély, örökre a leikébe vésődött forradás. A sírhantot még nyirkos, frissen ásott föld takarta, a virágok sem hervadtak el teljesen, csak a koszorúk papírés selyemszalagjainak feliratait mosta el a gyakori eső. Itt nyugszik hát a férje, aki bizony — isten nyugosztalja — nagyon kemény és szigorú ember volt életében. Talán a szíve mélyén, a lelkében több volt a szeretet, mint ameny- nyit kívülről mutatott. Mert kívülről olyan volt a szíve is, mint a sok munkától megkér- gesedett keze. Kemény és sértő. ... Amikor a nagyobbik fia utoljára hazajött és arra kérte az apját, hogy csak egy éjszakára hadd bújjon meg társával a padláson, az öreg nyersen elutasította: „Ha meglelnek, mindnyájan itt veszünk. Én pedig még élni akarok!” —7 mondta keményen és sarkig tárta előttük a nehéz tölgyfaajtót. Amikor aztán a kisebbik fia halálhírét is meghozták, már nem szólt semmit, csak kiment az istállóba és a girhes, lesoványodott lovat verte. Amikor a szegény állat fel-fel nyerített fájdalmában, még nagyobbakat sózott rá. Közben ökölbe szorított bal kezét felfelemelte a szeméhez, de a szája, az néma maradt. Nem hallotta panaszkodni őt soha
