Nógrád. 1971. november (27. évfolyam. 258-282. szám)

1971-11-12 / 267. szám

(Folytatás a 2. oldalról.) tenként gondot jelent a fia­talok egy részének magatartá­sa a felnőttekkel szemben, amely ellentétet szül az idő­sebb és fiatalabb generáció között, rontja a munkahelyi légkört. , — A negatív példákat ki­ragadva, sokan helytelen kö­vetkeztetést vonnak le ifjú­ságunk egészéről. A vélemé­nyek körött sok a túlzó, som­más ítélet, ifjúságunkat nem munkája és eredményei alap­ján ítélik meg. A mi vélemé­nyünk az, hogy az ifiúság megítélésének alapja csak az lehet, hogyan él, dolgozik és teljesíti kötelességét az ifjú­ság. Egészséges társadalmi légkör — Jólesően tapasztalja min­den fiatal, hogy az ifjúság kér­dése egyre inkább a legfonto­sabb kérdések közé tartozik Nógrád megyében is, a párt ifjúságpolitikai állásfoglalása, és határozata érezteli hatását. A megyei pártértekezleten rendkívül sok szó esett a fia­talokról, pártunk nagy szere­tettel, féltő gondoskodással segíti és kíséri figyelemmel a fiatalok mindennapos életét. Egyre többen ismerik meg az ifjúságpolitika időszerű kér­déseit, vesznek - részt közvet­lenül is a fiatalok nevelésé­ben. A párt-, állami és tár­sadalmi szervek gyakrabban foglalkoznak ifjúsági kérdé­sekkel. Változott a szemlélet az ifjúság iránt, kibontakozó­ban van egy egységes, erősö­dő társadalmi légkör. Örven­detesen fokozódott a bizalom a fiatalokkal szemben, nőtt képviseletük a különböző szer­vekben. — Ilyen pozitív összkép mellett is beszélnünk kell ar­ról, hogy a határozat megva­lósításának, pontosabban az ifjúságpolitika megfelelő szín­vonalon történő gyakorlatának még csak a kezdetén tartunk. Több helyen tapasztalható ma is, hogy a határozatban fog­laltakat csak a KISZ szervei­re és szervezeteire vonatko­zóan fogják fel, a KlSZ-szer- vezetek bírálatát és felelőssé­gét látják benne. — Elsősorban a községekben jelentkezik, hogy általában egyetértenek a határozattal, de konkrét kérdésekben húzó­doznak a végrehajtásától. Sok helyen egyszeri intézkedéssel elimtézettnek veszik a dolgot. Például egyszeri pénztámoga- tásban részesítik a KlSZ-szer- vezetet. Általános jelenség, hogy a községekben nem a testületek és szervek felada­tát képezi a határozat végre­hajtása, hanem csupán egyes felelősökét. — Természetesen a legtöbb hiányosságban benne van 'a KISZ-vezetők, a KlSZ-szerve- zetek m u n -5 iá n a k fogyatékos­sága is, az ifjúsági vezetők részéről kevés a kezdeménye­zés, a kapcsolatkeresés, és sokszor a felkészültség is a meglevő lehetőségek kihaszná­lására. A KISZ-vezetők egy része csak szemléli a külön­böző szervek tevékenységét, csak drukkol, közben az if­júsági szervezetekben minden marad a régiben, nincs előre­lépés a munkában. Az ifjú­sági törvény, a megjelenő kormányhatározatok további, kedvező feltételeket teremte­nek a feladatok, elvégzéséhez. Számunkra valóban jó feltéte­lek jönnek létre. Rajtunk a sor, hogy tudunk-e, akarunk-e élni a megnövekedett lehető­ségekkel. — 1971. számunkra, ifjú­kommunisták számára a KISZ- kongresszusra való felkészülés éve. Megyénk KISZ-tagsága és ifjúságunk, többsége lelki- ismeretesen készül a kong­resszusra. A Salgótarjáni Ko­hászati Üzemek Valett József brigádja kongresszusi munka­versenyt kezdeményezett if­júmunkásaink számára, míg a mezőgazdaságban dolgozók ré­szére a Sziráki Állami Gazda­ság fiataljai indítottak ver­senyt. Felélénkült a munka­verseny. „Üzenjük a kong­resszusnak” jelszóval szület­tek a vállalások a kazári kö­töttáruüzemben, a pásztói tejüzemben, az öblösüveggyár­ban, a nagybátonyi gépüzem­ben, a tervező irodánál, és más ifjúsági kollektívákban. — Az úttörők és a közép- iskolások takarókat készíte­nek a vietnami testvéreink számára, társadalmi munká­ban kispályát építenek, és hősi emlékműveket javítanak meg. A szécsényi ELZETT KISZ-esei kongresszusi hóna­pot kezdeményeztek. A fi­atal műszakiak egy csoportja nagyszerűen helytállt az I. megyei műszaki napok elő­készítésében és lebonyolításá­ban. — Eleven, pezsgő kulturális események gazdagítják a kongresszusi felkészülést. „Ki tud többet a KlSZ-kongresz- szusról?” vetélkedők, művé­szeti fesztivál, ifjúsági film­napok megrendezésére került sor. És ide soroljuk a kong­resszusi kupaversenyeket, tú­rákat, amelyekben nagyszám­ban vettek részt a fiatalok. — Mindezek mellett a köz­vetlen előkészületek is jelen­tős eredményeket hoztak. Augusztusi, szeptemberi KISZ- taggyűléseken, és a rétegta­nácskozásokon vitatta meg tagságunk a Központi Bizott­ság kongresszusi levelét, és a szervezeti szabályzat mó­dosítását. A vitákban mint­egy háromezer felvetés, ja­vaslat hangzott el. Vélemé­nyezték az ifjúságpolitika községi üzemi, tanintézeti megvalósulását, a fiatalok élet- és munkakörülménye­inek alakulását. Kritikusan és önkritikusan vitatták meg a KISZ-szervezetek és -bizott­ságok tevékenységét, és ja­vaslatokat tettek a KISZ-élet továbbfejlesztésére. — A KISZ-vezetőség- és -küldöttválasztó taggyűlések, és -küldöttértekezletek alapos előkészítés eredményeként ke­rültek megrendezésre. A párt- bizottságok és pártszervezetek segítségével a tanácsok, tár­sadalmi szervek és gazdaság­vezetők aktív támogatása mellett megyénkben rendben, fegyelmezetten bonyolítottuk le a választásokat, ötszázhet­venhat KISZ-alapszervezetben 2350 vezetőségi tagot válasz­tottak meg. KISZ-vezetősége­inkben, választott testülete- inkben nőtt a fizikai dolgo­zók és a húsz éven felüliek aránya. — A választási rendezvé­nyek, az előkészítő és veze­tőségválasztó taggyűlések, a küldöttértekezletek szervezet­tek voltak. Az alapszervezeti rendezvényeken KlSZ-tagsá- gunk 75—100 százalékban vett részt. — A kongresszusi levél vi­tájának tapasztalatai, a kongresszusi műszakok, mun­kaakciók, felajánlások azt igazolják, hogy megyénk if­júságát foglalkoztatják a tár­sadalmi és szűkebb közössé­gének gondjai, problémái és aktívan részt kíván venni azok megoldásában. Megyénk KISZ-tagsága az elmúlt évek­ben is, napjainkban is iga­zolja, hogy kész cselekvőén részt venni célkitűzéseink va­lóra váltásában. A vezetőség- és küldöttválasztó taggyűlé­seken, a küldöttértekezleteken mindenütt újabb elhatározá­sok születtek, KISZ-tagságunk kifejezte, hogy elért eredmé­nyeinkre alapozva, tapaszta­latainkat felhasználva még nagyobb, még jelentősebb feladatok megvalósítására is készen áll. — Megyei küldöttértekez­letünk erősítse meg ezeket az elhatározásokat. Szólítsunk aktív cselekvésre, tevékeny részvételre minden nógrádi ifjúkommunistát, úttörőt, és valamennyi fiatalt. A negye­dik ötéves tervben nagyszerű célkitűzéseink vannak. Növe­kednek a fiatalok nevelésé­ben ránk váró feladatok is. A beszámolót követően Sar- kadi Ernő, a megyei pénz­ügyi ellenőrző bizottság ve­zetője számolt be a küldött- értekezletnek a bizottság munkájáról, a KlSZ-szerve- zetek pénzügyi és tagdíjhely­zetéről. Többek között meg­állapította, hogy az elmúlt négy évben tovább nőtt a KISZ-szervezetek vagyona, amely jelenleg több mint 18 millió forint. Szünet után az úttörők és kisdobosok képviselői köszön­tötték huszonhatezer úttörő és kisdobos nevében a kül­döttértekezlet résztvevőig majd a mandátumvizsgáló bi­zottság elnöke, Lukács Györgyné tett jelentést a küldöttértekezlet összetételé­ről. A küldöttértekezlet vitája Ezt követően kezdődött meg a vita, amelynek első felszó­lalója Beák Gábor, Salgótar­ján város küldötte volt. El­mondotta, hogy Salgótarján fiataljai részt akarnak vállal­ni a megyeszékhely újjáépí­tésében, ezért társadalmi munkaakciókat kezdeményez­nek- amelyek hozzájárulnak az ötéves terv célkitűzéseinek megvalósításához. A fiatalok tevékenyen akarnak bekap­csolódni a zeneiskola, főisko­la, kollégium határidőre tör­ténő felépítésébe. Lantos Lóránt, a salgótar­jáni , járás küldötte a járás fiataljainak jókívánságait tol­mácsolta és arról beszélt, hogy a FŰTÖBER Nagybáto­nyi Gyáregységében a fiata­lok időt és energiát nem kí­mélve tevékenykednek, ope­ratív bizottságot hoztak létre annak érdekében, hogy üze­mük mielőbb felépüljön. Ed­dig ezerszáz társadalmi mun­kaórát végeztek a hegesztő­brigádok, hogy eleget tegye­nek a szocialista együttmű­ködési szerződésben vállalt kötelezettségeiknek. Lantos Lóránt Jámbor Éva, Balassagyarmat város küldötte, az úttörő-ifi- vezetők munkájáról beszélt. Balassagyarmaton közel száz ifivezető dolgozik, ezerötszáz kisdobos és úttörő érdeké­ben. Hangsúlyozta, hogy az úttörőszervezet és a KISZ- aiapszervezetek együttműkö­désének rendkívül nagy je­lentősege van. Délután tovább folytatta munkáját a küldöttértekezlet. Egymás után emelkedtek szó­lásra az ifjúkommunisták. Forró Zsuzsanna, a szécsényi járás küldötte a munkába bejáró fiatalok helyzetét ecse­telte, amely nagy gondot és egyben feladatot jelent a mindennapi KISZ-munkában. Javasolta, mindenki ott le­gyen KISZ-tag, ahol legjob­ban tud tevékenykedni. Ezt követően szólalt fel Jan Brindza, aki legelsősor­ban tolmácsolta a küldött­gyűlésnek a Szlovák Szoci­alista Ifjúsági Szövetség kö­zép-szlovákiai területi bizott­ságának forró üdvözletét. Hangsúlyozta, hogy a két me­gye barátságát nem tudták szétverni az ellenforradalmi erők sem. Majd arról be­szélt, hogy egy éve alakult meg a Szocialista Ifjúsági Szövetség, amelynek hatvan­ezer tagja van. A fiatalok a Csehszlovák Kommunista Pórt megalakulásának 50 évfor­dulója alkalmával nagy lel­kesedéssel kapcsolódtak be a kulturális és egyéb akciókba. Még ebben a hónapban át­adnak Nyemeckén egy álta­lános iskolát, amelyet a fi­atalok építettek feL Végeze­tül nagy taps közepette nyúj­totta át a Kerületi Szocialis­ta Ifjúsági Szövetség ajándé­kát, Besztercebánya látképét. A hozzászólásokat néhány percre megszakította az üd­vözlő táviratok felolvasása, amelyekben Nógrád megye üzemeinek, iskoláinak, ter­melőszövetkezeteinek, válla­latainak fiataljai kívántak eredményes munkát a kül­döttértekezletnek. A táviratok ismertetése után Bálint Tamás, a KISZ megyei bizottságának titkára lépett az emelvényre, és a politikai nevelő munka kérdé­seiről szólott. Hangsúlyozta, hogy az ifjúsági szövetségben szükség van az ideológiai munkára. Ez egyértelműen következik a KISZ jellegéből és legfőbb feladatából, a fi­atalok kommunista szellemű neveléséből. Olyan ideológiai munkára van szükségünk, amely segít az összefüggések megértésében és a szocialis­ta társadalom gyakorla.fi meg­valósítására, mindennapi be­csületes munkára serkenti az ifjúságot. Elmondotta, hogy a becsületesen gondolkodó és dolgozó fiatalok elítélik a kapzsiságot, a harácsolást, a mi társadalmunktól idegen életszemléletet. Ideológiai munkánk szerves részének te­kintjük a szavak és tettek egységét, a jó muhka becsü­letéért, a lazaságok és fe­gyelmezetlenségek elítéléséért vívott harcot. Ezért támogat­juk a szocialista ifjúsági bri­gádok mozgalmát, amelyek megítélésünk szerint a szoci­alista munkaerkölcs megtes­tesítői. Mindenkinek tudatába kell vésni, hogy a társadal­mi munkát végző fiatalok nem mások helyett, hanem másokért, és önmagukért, a közösségért dolgoznak és ezért megbecsülést érdemel-, nek. Beszélnünk kell arról is, högy ideológiai-politikai mun­kánk fejlesztése, hatékonysá­gának növelése, eredményes tevékenységünk kulcskérdése. A párt politikájának végre­hajtásában kialakult légkör kedvező talajt teremtett a bá­tor, meggyőző politikai mun­kához. Az ifjúsági szövetség eredményeire és tapasztalata­ira bátran építhetünk, hogy minden KISZ-fiatal eleget te­hessen a maga területén vál­lalt kötelezettségének. A salgótarjáni öblösüveg­gyár fiataljai nevében kért szót Balya István. Elmondot­ta. hogy az elmúlt négy esz­tendő soha nem látott fejlő­dést eredményezett, nőtt a KISZ szerepe és befolyása. Á salgótarjáni fiatalok örömmel vették tudomásul,' hogy 1975- ig háromezer új lakás épül, és a maguk részéről támogat­ják a lakásépítést, hogy mi­előbb, minél több fiatal há­zas jusson önálló otthonhoz. Külön örömöt jelent, hogy az öblösüveggyár számára épü­lő negyvennégy lakásból hu­szonkettő a KISZ-lakásépítési akció keretében valósul meg. Végezetül nagy taps közepet­te nyújtotta át az üveggyár KISZ-esei által készített gyö­nyörű serleget, hogy a kül­döttek juttassák el a kong­resszushoz. Csillik András, a Központi Bizottság és a budapesti KISZ- bizottság üdvözletét tolmá­csolta, majd a KISZ helyéről, szerepéről, a párt ifjúságpo­litikájának jelentőségéről be­szélt. Zentai Csaba, a Nóg­rád megyei Fémipari Válla­lat' fiataljainak képviseletében szólt az ifjúsági brigádok munkájáról. Molnár Zsolt, a KISZ me­gyei bizottságának titkára, a kék és vörös nyakkijndős paj­tások közel harmincezres tá­bora nevében köszöntötte a KISZ Nógrád megyei kül­döttértekezletének résztvevőit, akik nagy figyelemmel és ér­deklődéssel kísérik KISZ-es testvéreik számvetését. Jedlicska Gyula elv társ felszólalása Ezt követően Jedlicska Gyu­la köszöntötte a megyei párt- bizottság és más szervek ne­vében a megyei KISZ-kül- döttértekezletet. Beszédében, elsősorban, a Központi Bizott­ság nagy jelentőségű februári határozatából adódó felada­tokról szólott. Nem véletlen, hogy a Központi Bizottság 19.70-ben hozta ezt a fontos döntést — mondotta. Társadal­mifejlődésünk folyamatában— ez szükségszerű volt — olyan szakaszba érkeztünk, amikor az ifjúsággal kapcsolatos kér­dések. előtérbe kerültek és bizonyos értelemben központi kérdéssé váltak. — Kilenc évvel ezelőtt, pár­tunk VIII. kongresszusa ki­mondotta. hogy hazánkban le­raktuk a szocializmus alapjait, és mezőgazdaságunkat kell megszilárdítani. 1966-ban a gazdaságirányítás újraszerve­zése. a mechanizmus beveze­tése volt a központi kérdés. Ezek az évek még nem tették lehetővé, hogy a jelentős tár­sadalmi kérdések mellett, olyan megoldásra váró gon­dokat is napirendre tűzzünk, amelyekről pedig tudtuk, hogy égetőek. A feladatok nagyság­rendje követelte meg ezt. — Mi is jellemzi mai kor­szakunkat? Magasabb szinten építeni a szocializmust. Pár­tunknak sorba kell szednie társadalmi életünk alapkérdé­seit, de vizsgálnia kell állami életünk feltételeit is. Fontos feladattá vált az állami élet továbbfej iesztése,( a demokra­tizmus szélesítése, államigaz­gatásunk tökéletesítése. A fela­datok sorában kell elhelyezni — hosszú távon —, a Köz­ponti Bizottságnak az ifjú­ságról szóló határozatát is, mely egyúttal jövőnk megala­pozását jelenti. Növelni kell a társadalom, a párt-, a( tömeg­szervezetek. de a szülök fele­lősségét is az ifjúság nevelé­sében. Bizonyos értelemben nagyon szerencsés, hogy a nőkről és az ifjúságról, a Központi Bi­zottság egyidőben hozott dön­tést. Szó esik arról, hogy ta­lán aktívabban realizálódik a nőkről szóló határozat, az if­júsági döntésnél nagyobb az értetlenség. Nincs igazuk azoknak az elvtársaknak, akik ezt mondják. Ugyanis nem választható el a két döntés. A fiatalok nagyon sokat tehetnek a nőkért, de saját céljaik megvalósításáért is. Ha jól olöjúk meg ezeket a feladato­kat, meggyőződésem, hogy társadalmunk egységesebb lesz. A fejlődés hozzásegít a fe­szültségek megoldásához, tár­sadalmunk egysége megszilár­dul. Ezzel együtt olyan alap­vető kérdések is helyükre ke­rülnek. mint az ifjúság meg­ítélése. Pozitív tapasztalataink vannak az ifjúság közéleti szereplését illetően, de sok új dolog jelentkezett a párt és az ifjúság kapcsolatában is. Amikor a jó dolgokat sorol­juk. helyénvaló néhány olyan kérdést is felvetni, amelyek még az előttünk álló felada­tok közé tartoznak. Nógrád Jedlicska Gyula megyében sok mindent való­sítottunk meg. Olyan gazda­sági fejlődés indult, amely le­hetővé tette a nők roglatkoz- tatását és a fiatalok munkába állítását. Fiatalok kellenek a mezőgazdaságba is, nem a régi paraszti szemléletű fia­talok, hanem helyesen gondol­kodó emberek. Szükségünk van jól képzett szakemberek­re, mérnökökre, közgazdászok­ra, a közoktatásban is van­nak kérdések, amelyekkel szembe kell néznünk. — A fiatalodat beiben, er­kölcsi és anyagi megbecsülés­ben jobban keil támogatnunk, ez nem vitás. Tisztelet és be­csület illeti a régi harcosokat, de a fiatalok nemcsak ezeket az érdemeket nézik. Az is fon­tos, ami ma történik — mon­dotta Jedlicska Gyula. — La­kásra van szükségük a fiata­loknak, mégpedig akkor, ami­kor elkezdik az életet. Való­ságos gondok ezek, és nagyon jó lenne, ha az anyakönyvve­zető az új lakásnak a. kulcsát is átadhatná. Dehát ettől még messze vagyunk. A párt ke­zében van a következetes ká­derkérdés, de a fiatal, tehet­séges szakembereknek lehető­séget kell teremteni, hogy megmutathassák, mit tudnak. A fiatalok nem élhették úgy végig az életet, mint az idő­sebb generáció, ezért nem is értékelhetik a mi szemünkkel az elért eredményeket. —A fiatalok legyenek büszkék fiatalos lendületükre, fiatalos haladásukra, annak a jelszónak a jegyében, hogy ,,A párt és a KISZ győzelemre visz.” Optimista vagyok az if­júsági munkát illetően. A KISZ neveli az utánpótlást. amikor a mai fiatalok lépnek az idősebb generáció helyébe, akkor joggal lehetnek büszkék arra a munkára, amit a Kom­munista Ifjúsági Szövetségben kifejtenek. Gecse Márta, a salgótarjáni járás küldötte, a középiskolák és szakmunkásintézetek KISZ- munkáját méltatta, és számot adott arról a megélénkült szervezeti életről, amely is­koláink egy részét jellemzi. Széles János, a balassagyar- ma1j járás küldötte, a me­zőgazdaságban dolgozó fiata­lok problémáiról beszélt, mert a járás fiataljainak legna­gyobb része a mezőgazdaság­ban dolgozik. A termelőszö­vetkezetek tagsága igényű és támogatja a szakemberek munkáját, ennek ellenére az agrárértelmiség a falun nem eléggé elismert, a többi ér­telmiségi réteghez képest. Valett József, a Salgótarjáni Kohászati Üzemek KISZ-fia- taljainak és dolgozóinak üd­vözletét tolmácsolta, és a mun­kásifjúság helyzetéről szólott! Ma munkásnak lenni azt je­lenti, hogy a fiatalember megbecsült, és szép hivatást választ — mondotta. A vita után Skoda Ferenc összegezte az elhangzottalkat, és válaszolt a kérdésekre. Majd Benga István, a jelölő bizottság elnöke tett javasla­tot a küldöttértekezletnek, a KISZ-bizottság, és a pénzügyi ellenőrző . bizottság tagjaira, valamint a kongresszus kül­dötteire. A KISZ-küldöttek titkos szavazással megválasz­tották a 43 tagú KISZ »le­gyei bizqt.tságot. a kilenctagú megyei pénzügyi ellenőrző bi­zottságot és a tizenkilenc kongx-esszusi küldöttet, akik Nógrád megyét képviselik az országos fórumon. Ezt követő­en. a KISZ újonnan választott megyei bizottsága megtartotta első ülését, amelyen megvá­lasztotta tisztségviselőit és a végrehajtó bizottság tagjait. A KISZ Nógrád megyei bizott­sága első titkárának ismét Skoda Ferencet választották. Titkárok: Bálint Tamás, Mát­rai József és Molnár Zsolt. A felsorpltakon kívül, a KISZ megyei végrehajtó bizottsága tagjává választották: An dó Zsuzsát, Beák Gábort, Gé- recz Erikát, Sutyinszky Ist­vánt, Dobrádi Lászlót, Zentai Csabái és Fábri Györgynét. A pénzügyi ellenőrző bi­zottság is megtartotta első ülését, amelyen elnöknek Kon­tó Ferencet választotta. A résztvevők megtekintették a Salgótarjánról készült szín&s dokumentumfilmet, majd a DlVSZ-induló hangjaival és zárszóval ért véget az ifjú­kommunisták Nógrád megyei küldöttértekezlete. NÓGRÁD — 1971. november 12., péntek 3 i

Next

/
Thumbnails
Contents