Nógrád. 1971. november (27. évfolyam. 258-282. szám)

1971-11-12 / 267. szám

VTtÄG PROLETÁRJA?, EGYESÜLJETEK? AZ MSZMP NOGRAD MEGYEI BIZ OTTS AGA ESA MEGYEI TAN ACS LAPJA XXVII. ÉVF., 267. SZÁM ARA: 80 FILLÉR Í971. NOVEMBER 12., PÉNTEK A KISZ Nógrád megyei küldöttértekexlete négy esztendőről Jedlicska Gyula: A fiatalok támogatása jövőnk alapja Tegnap délelőtt már kilenc óra előtt Pat­togó hangú indulók fogadták Salgótarján­ban a megyei pártbizottság nagytanácster­mében gyülekező KISZ-küldötteket. Az elő­térben helyezték el a Nógrád megye negye­dik ötéves tervét dokumentáló kiállítást, az épülő létesítmények makettjeit. A meghívott vendégek között helyet fog­laltak megyénk társadalmi, politikai, gazda­sági életének képviselői, az ifjúsági mozga­lom volt vezetői. Jelen volt a megyei kül­döttértekezleten Jedlicska Gyula, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a megyei pártbizottság első titkára, dr. Bán Károly, az MSZMP Központi Bizottságának alosz­tályvezetője, Matúz József, a megyei párt- bizottság titkára, Géczi János országgyűlési képviselő, a megyei tanács elnöke, Csillik András, a KISZ-kb intéző bizottságának tagja, a budapesti KISZ-bizottság első tit­kára és kedves vendégként üdvözölhettük Salgótarjánban Jan Brindza elvtársat, a Szlovák Ifjúsági Szövetség Közép-szlovákiai . kerületi Bizottságának titkárát. A KISZ megyei küldöttértekezletet Mátrai József, a KISZ Nógrád megyei bizottságá­nak titkára nyitotta meg. Szólott arról, hogy ifjúsági szövetségünk életének fontos ese­ményére kerül sor. Decemberben ülésezik a KISZ legmagasabb fóruma, a VIII. kong­resszus. A felkészülés időszaka a kongresz- szus jegyében és tiszteletére tett vállalások teljesítése mellett a számvetések ideje is. A KISZ Nógrád megyei bizottsága írásban küldte ki a küldötteknek a négyéves munká­ról végzett beszámolót. Ehhez fűzött szóbeli kiegészítést Skoda Ferenc, a KISZ Nógrád megyei bizottság első titkára. Skoda Ferenc szóbeli kiegészítője ' — 'A KISZ VTI. kongresz- szu&a óta alkotó munkában gazdag négy esztendő, telt el. Megyénk szocialista fejlődése, anyagi és szellemi értéke­ink gyarapodása bizalommal és lelkesedéssel tölti e> ifjú­ságunkat a párt iránt. Pár­tunk politikáját az élet iga­zolta. Tudatos erőfeszítése­ink, megyénk társadalmi és gazdasági eredményei kedve­ző feltételeket teremtettek ifjúságunk szocialista fejlő­déséhez, — Fiataljaink boldogulásá­nak lehetőségei városban és falun egyaránt bővültek. Örömmel és büszkeséggel ^ ál­lapíthatjuk meg. hogy ifjúsá­gunk nemcsak szemlélője és élvezője, • hanem létrehozója is az elért eredményeknek. Fiataljaink mindenütt ott voltak és ott vannak. ahol helytállásról, öntudatról, po­litikai meggyőződésről kel­lett tanúbizonyságot tenni. — A harmadik ötéves ter­vet sikeresen teljesítettük. A megye gazdasági szerkezete — a szénbányászat visszafejlesz- tése. a városépítések, az új ipartelepítés következtében — jelentősen változott. Az új gyárak építésével, a régi üze­mek rekonstrukciójával a megye történetében egyedül­álló ipari fejlődésnek va­gyunk tanúi és részesei. Ti­zenkét nagy- és középüzem építése kezdődött meg. ame­lyekkel fokozatosan megho­nosodik megyénkben a köny- nyűipar, a textilipar, a rá­diótechnikai ipay és más, dinamikusan fejlődő iparág. Javult a területi elhelyezke­dés. Salgótarján és környé­kének iparosítása mellett jelentős üzemek épülnek Balassagyarmaton és Pásztón. Rétságon, valamint Szécsény- ben. — Közismerten kedvezőtlen természeti és közgazdasági adottságaink ellenére mező- gazdasági termelésünk növe­kedett. Megszilárdultak ter­melőszövetkezeteink. kiemel­kedő eredmények születtek a növénytermesztésben. fejlő­dött állattenyésztésünk. Ered­ményeink mellett számolnunk kell gondjainkkal is. Tsz-tag- ságunk 46 százaléka 60 éven felüli. A falusi ifjúság elván­dorlása az utóbbi években lelassult, de még tovább tart. — Megyénk fejlődésével együtt erősödött ifjúságunk, gyarapodott műveltsége, foko­zódott cselekvőkészsége. A KISZ — a párt útmutatásait követve — szervezte és moz­gósította fiataljainkat politi­kai. gazdasági célkitűzéseink megvalósítására. Pártunk if­júságpolitikai állásfoglalása és határozata a nőpolitikái határozattal együtt, kedve­zőbb feltételeket . teremtett munkánkhoz. A határozatok alapján elkészített intézkedé­si tervek híven tükrözik me­gyénk ifjúságának alapvető érdekeit. — Örömmel állapíthatjuk meg. hogy az eltelt négy év alatt nagy munkát végez­tünk. jelentős események és eredmények vannak mögöt­tünk. A KISZ-szervezetek munkájában mind jobban meghatározóvá váltak a kom­munista politikai vonások. Fi­ataljaink nagy tömegeit moz.- gósították az elmúlt évek tör­ténelmi. társadalmi évfordu­lóihoz kapcsolódó rendezvé­nyek. a ..Vádoljuk az impe­rializmust”. a forradalmi if­júsági napok megmozdulásai, a kommunista munkaakció, a kulturális és sportprogra­mok. Az úttörőrendezvények — elsősorban a jubileumi évforduló alkalmával — me­gyénk sok ezer gyermekének ielen tettek maradandó él­ményt. Biztos jövő — Az 1967-es KISZ-küldött- értekezleten még úgy vető­dött fel a kérdés; „vajon a szénbányászat visszafejlesztése következtében, az új gazda­ságirányítási rendszer beve­zetése után tudjuk-e biztosíta­ni a fiatalok elhelyezését Nógrád megyében?” Sokan kérdezték, mi lesz á munkára váró fiatalokkal? Ma már tény, hogy fiataljaink fog­lalkoztatása biztosított, sőt a munkahelyekben választási le­hetőségük is van. A. megyei pártbizottság és a megyei ta­nács — pártunk és kormá­nyunk támogatásával — szí­vós és következetes munká­val, a megye dolgozóinak részvételével, sikeresen oldot­ta meg nagy gondjainkat. Fia­taljaink jövője biztos, nyugodt körülmények között választ­hatnak szakmát, megfelelő életpályát. — Napjainkban a fiatalok­kal kapcsolatos kérdések más módon fogalmazódnak meg, mint korábban, A megyei pártértekezlet hozzászólói is elemezték a munkássá válás problémáit. Napjainkban az új üzemekbe egyre nagyobb számban kerülnek be fiatalok. Ennek következtében az ifjú­sági mozgalomban is felme­rül a kérdés: mit kell ten­nünk munkássá válásuk gyor­sítása érdekében, milyen po­litikai és egyéb feladatokat kell megoldani, hogy fiatalja­ink igazi, jó munkássá válja­nak és a régi munkásréteg mielőbb összeforrjon a mun­kába lépő új generációval. A KISZ megyei bizottsága és al­sóbb szervei fontos feladatuk­nak tekintették & tektofcita a munkássá nevelést. — Ennek első lépése a fia­talok helyesen irányított, és befolyásolt pályaválasztása, amely jelentős kiindulópont a jövő munkásnemzedékiének formálásában. Nógrád megyé­ben több, helyes kezdeménye­zés történt a pályaválasztás korszerűsítésére. A tanácsi szervekkel és az üzemekkel közösen pályaválasztási na­pokat. kiállításokat, üzemláto­gatásokat szerveztünk. A leg­több iskolában ma már folya­matos feladatot jelent a pá­lyaválasztás segítése. Mind­amellett szólnunk kell arról is, hogy még ma is: gond a felső tagozatos tanulók ilyen irányú segítése. Évek óta probléma néhány, úgynevezett „hiányszakma” iránti érdek­lődés. Kevesen jelentkeznek ön­tőnek. kőművesnek, vasbeton- szerelőnek, ' állattenyésztőnek. Több csalódban még ma is ta­pasztalható a fizikai munka lebecsülése, a szakmunkáspá­lya alacsonyabb minősítése. '.Ezen a területen még nagy feladatok megoldása vár ránk. KISZ-sz.ervezeteinknek és út­törőcsapatainknak a jövőben még az eddiginél is nagyobb gondot kell fordítaniuk a fia­talok életpálya-választásával kapcsolatos politikai nevelő és felvilágosító munkára. Munkába lépő fiatalok — A munkába lépés minő­ségi változást jelent a fiatalok életében. Munkássá válásuk legdöntőbb színtere a munka­hely. így érthető, hogy az üzemeinkbe belépő ifjúsá­gunkra erőteljesen hatnak a munkahelyi kapcsolatok és körülmények. Nógrád megy»-' ben számolnunk kell azzal a ténnyel is, hogy a munka­helytől távol lakó, bejáró fia­talok, valamint a fiatal mun kásasszonyok és -anyák számá­ra időhiány és más okok miatt nehezebb a beilleszkedés " munkahely közösségébe. Ré­szükre a munkahely elfogadó sa több gondot okoz, és a be­illeszkedés hosszabb időt igé­nyel. Ezért megkülönböztetett módon kell segítenünk vala­Erich Honecker Csehszlovákiában A CSKP központi bizottsága és a csehszlovák kormány meghívására csütörtökön a reggeli órákban baráti látoga­tásra Csehszlovákiába érkezett a Német Demokratikus Köz­társaság párt- és kormány- küldöttsége, amelyet Erich Honecker, az NSZEP közpon­ti bizottságának első titkára vezet. A delegáció többi tag­jai: Willi Stoph, az NSZEP politikai bizottságának tagja, miniszterelnök, az államta­nács elnökhelyettese, Werner Lamberz, az NSZEP politikai bizottságának tagja, a közpon­ti bizottság titkára, Günther Kleiber, az NSZEP politikai, bizottságának póttagja, mi­niszterelnök-helyettes, Paul Markowski, az NSZEP köz­ponti bizottságának tagja, a KB nemzetközi osztályának vezetője és Oskar Fischer, az NSZEP központi bizottságá­nak tagja, külügyminiszter­helyettes. A kladnói járásban fekvő Stochov vasútállomásán, aho­vá a delegáció vonata befu­tott, az NDK párt- és kor­mányküldöttségének üdvözlé­sére megjelent Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, Lubo- mir Strougal, a CSKP KB el­nökségének tagja, miniszter- elnök, Jozef Lenárt, a CSKP KB elnökségének tagja, a Szlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, Jozef Kempny, a CSKP KB elnökség tagja, Vaclav Kula miniszterelnök­helyettes, az állami tervbizott­ság elnöke, Frantisek Hamouz, a CSKP központi bizottságá­nak tagja, miniszterelnök-he­lyettes, Pavel Auersperg, a CSKP KB.tagja, a . külügyi osztály vezetője. A szívélyes hangú fogadta­tás után a két ország párt- és kormánydelegációjának tagjai gépkocsin a közeli Lányban levő állami kastélyba hajtat­tak, ahol megkezdődtek a tár­gyalások. I Ha ni a rosan döntenek Egyiptomban Az Egyiptomi Arab Köztár­saság december 1-én viszi az ENSZ-közgyűlés elé a közel- keleti válság kérdését. Erről az elhatározásról dr. Moham­med Hasszán el-Zajjat, az EAK állandó ENSZ-képviselő- je tájékoztatta a közgyűlés el­nökét. Abdel Szalam el-Zajjat. az Arab Szocialista Unió Köz­ponti Bizottságának első titká­ra az ASZÚ parlamenti cso­portja előtt szerdán kijelen­tette: „ami a háborút, vagy a békét illeti, küszöbön áll az életbe vágó döntés. Ezt a dön­tést sokkal hamarabb nyil­vánosságra hozzák, mintsem az ellenség gondolná”. Az Al-Ahram úgy értesült, hogy a legutóbbi kínai—egyip­tomi diplomáciai megbeszélé­sek során felvetődött Mahmud Riad külügyminiszter kínai meghívása. A látogatás .idő­pontjáról később határoznak. (MTI) Skoda Ferenc mennyiüket. Felméréseink sze­rint a munkába lépő fiatalok 40 százaléka »kapja meg a be­illeszkedéshez szükséges üze­mi és mozgalmi támogatást. Részben megkapja ezt a segít­séget ugyanennyi fiatal. de nem kapja meg egyáltalán 10—12 százalékuk. Ez pedig hiba. — Az utóbbi években jelen­tősen megnőtt megyénkben is a munkaerőmozgás. 1969-ben például az iparban foglalkoz­tatottak közel 40 százaléka változtatott munkahelyet. He­lyenként már káros méreteket öltött a munkásvándorlás. Ta­pasztalataink szerint a fiata­labb korosztályhoz tartozók lé­nyegesen gyakrabban változ­tatják munkahelyüket, mint az idősebbek. A nagy mozgás kedvezőtlenül hat a beillesz­kedésre. Az adatok azt mu­tatják, hogy a változtatók te­kintélyes hányada elsősorban bérezési problémák és munka­helyi viták miatt kereseti újabb helyet. Gyakran az üzemre, vagy a szűkebb közös­ségre jellemző kedvezőtlen légkör és ennek következtében a rossz munkahelyi közérzet, a korszerűtlen munkafeltételek (Folytatás a 2. oldalon) Egy humánus nyilatkozat A VDK csütörtökön nyilat­kozatban jelentette be, hogy a külügyminisztérium a huma­nizmus elvétől vezetve meg­engedi. hogy az elmúlt évi gyakorlatnak megfelelően, ka­rácsonyra és újévre az idén is kapjanak családjuktól cso­magot, és üdvözlő lapokat a VDK területén elfogott ame­rikai pilóták. Valamennyi elfogott pilóta ötkilós csomagot kaphat csa­ládjától. Karácsonyra és újévre a pilóták kaphatnak üdvözlő la­pokat is, amelyeket vagy köz­vetlenül, vagy az elfogott pi­lóták New York-i bizottságá­nak közvetítésével küldhetnek Hanoiba. (MTI) Országos úfsáoíró aldívaértekezletet tartottak a Politikai Főiskolán A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága agitációs és propagandaosz­tálya csütörtökön országos újságíró aktívaértekezletet tar­tott az MSZMP Központi Bi­zottságának Politikai Főisko­láján. A tanácskozáson meg­jelent Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságá­nak első titkára, Benke Va­léria és Nemes Dezső, a Po­litikai Bizottság tagjai. Az értekezleten a sajtó, a rádió és a 'televízió munka­társainak képviselői, vezető szerkesztői megbeszélték azo­kat a feladatokat, amelyek a tömegtájékoztató szervekre hárulnak a X. pártkongresz­szus határozatainak végrehaj­tásában. Részt vettek az ak­tívaülés munkájában a me­gyei pártbizottságok titkárai, továbbá az állami, a társa­dalmi és tömegszervezetek vezető képviselői is. A tanácskozást Katona Ist­ván, a KB tagja, a Közpon-' ti Bizottság agitációs és pro­pagandaosztályának vezető­je nyitotta meg, majd Óvári Miklós, a Központi Bizottság titkára tartott vitaindító elő­adást. # Az egész napos tanácsko­zás vitájában felszólalt Ká­dár János, a Központi Bi­zottság első titkára is. (MTI) A tanácskozáson megjelent és felszólalt Kádár János» az MSZMP KB első titkára

Next

/
Thumbnails
Contents