Nógrád. 1971. október (27. évfolyam. 231-257. szám)

1971-10-17 / 245. szám

Kulturális V, votive ÍRÖ-ÖLVASŐ TALÁL­KOZÓ. Két napon át Sal­gótarján vendége volt a hé­ten Szentiványi Kálmán, SZOT-díjas író. aki két üzemben is találkozott olva­sóival. Az első napon a sík­üveggyárban, a másodikon nyomdánk pinceklubjában számolt be írói működésé­nek újabb állomásairól. A munkásszármazású, és re­gényeit nagyobbára a mun­káséletről alkotó író köz­vetlen kapcsolatot teremtet a két üzem dolgozóival. keretében pénteken a sal­gótarjáni József Attila Mű­velődési Központban Szabó István művét, a Szerelmes- film-et vetítik. Szabó István Te című rövidfilmjével tűnt fel, s ezért Cannesban és Tours-ban egyaránt díjat ka­pott, Az álmodozások kora és az Apa című filmje Lo- carnoban illetve Moszkvá­ban volt a nyertesek között, a Szerelmesfilm pedig a ve­lencei fesztiválon képvisel­te sikerrel a magyar film­gyártást ŐSZINTÉN. Üj „folyóirat" jelent meg megyénkben, mégpedig a salgótarjáni Rá­kóczi úti általános iskolá­ban. A tízoldalas, sokszoro­sított „újság” az úttörők lapja lesz. egyelőre azonban az úttörő csapatvezető és az ifivezetők írtak bele cikke­ket, kihangsúlyozva a szer­kesztési elveket, elképzelé­seket. Az Őszintén című is­kolai lapot Réti Katalin és Sándor András szerkeszti. f*l AZ IFJÚSÁGI KONG­RESSZUSI FILMNAPOK ANTOLÓGIA. Lezárult a Corvina Könyvkiadó gondo­zásában kiadásra tervezett : két nyelvű antológia előké­szítésének legfontosabb sza­kasza. A decemberben nyom­dába kerülő kötetben a Nóg- rád megyéből elszármazott és a megyében élő költők közül az alábbiak szerepel­nek verseikkel; Vihar Béla, Győry pezső, Jobbágy Ká­roly, Polgár István, Paróczai Gergely, Hann Ferenc, Csi- kász István, Szabó Károly, Tóth Elemér. Végh Miklós és Varga Lajos. Fenti alko­tók közül, az ugyancsak a kötetben megjelenő kemero- vói költők műveinek műfor­dítói is közreműködnek. A kötetet kemerovói és megyei képzőművésziek alkotásai te­szik még gazdagabbá. Í*J A MÚZEUMI ÉS MŰEM­LÉKI HÓNAP keretében je­lentős Kemény színhelye lesz ma Balassagyarmat. A Palóc Múzeumban délelőtt 11 órakor kerül sor a Mik­száth Kálmán emlékszoba felavatására. % ELŐADÓI KONFEREN­CIA. A TIT történelmi szak­osztálya és a Nógrád megyei Múzeumok Igazgatósága' ren­dezésében október 21-én elő­adói konferencia lesz a TIT- székházában, amelyen az alábbi témák szerepelnek; dr. Girus Károly, a Műve­lődésügyi Minsztérium főelő­adója a Nagyhatalmi politi­ka az első világháborút megelőző időszakban cím­mel tart előadást, a Nógrád megye politikai és társadal­mi helyzete az első világ­háború küszöbén című előa­dást pedig dr. Szabó Béla, a. megyei múzeumi szerve­zet múzeumi osztályának ve­zetője tartja. VÉLEMÉNYÜNK AJÁNLATUNK A Hans Beimler bajtárs második része után joggal ne­vezhetjük az NDK tévéfilmsorozatot a helytállás, az elvi szi­lárdság filmjének. Hitler hatalomra jutása után, a nácik legfontosabb feladatuknak tartották a Német Kommunista Párt megsemmisítését. A vezetők letartóztatása után, a párt illegalitásba vonult, és így folytatta harcát a fasizmus el­len. Ennek a harcnak egyik legkiemelkedőbb vezetője Beim­ler, akit egy besúgó segítségével már a filmsorozat'első ré­szében elfogtak. Ámde Beimlerben a fasiszták emberükre ta­láltak: sem csábító ígéret, sem erőszak nem bírhatta rá az árulásra. Ellenáll a vad fasiszta módszereknek, és vállalja a teljes létbizonytalanságot, a koncentrációs tábor elember- telenítő szörnyűségeit. Beimler igaza kommunista hős. Ké­pünkön olvasóink a filmsorozat második részéből láthatnak jelenetet, megalázottságában is nemes tartással vonul el tár­sai között a filmbeli Hans, azaz Horst Schulze, aki a soro­zat eddigi sikeréhez rendkívül hatásosan hozzájárult. A film helyenként oly hátborzongató és megrázó, mint más téma­körben valamikor a Félelem bére volt. * Á mai, vasárnapi, tévéműsor délelőttre gyerekeknek kí­nál elsősorban szórakozást, jelentkezik ismét a Flipper is, negyedik kalandjával (11.05), a délutánt a pedagógusok fó­ruma nyitja meg (14.20), a jógáról és a patkányirtásról ad ismereteket a Prizma (14.55), A nyelvtudós című tévéjáté­kot Kazys Saja. litván író írta, főhőse a különc, magányos professzor (15.30). Este megint a Rózsa Sándort láthatjuk (20.05). L. Gy. £itílék&zés EMLÉKEZÉS. Az ismert filmrendező, a Lenin-díias G. Csuhraj, a Negyvenegyedik, a Ballada a katonáról, a Tiszta égbolt című művészi filmek alkotója nemrég fe­jezte be egy egész estét be­töltő dokuméntumfilm for­gatását, Emlékezés címmel. A film, olyan interjúkból áll. amelyeket a rendező kü­lönböző országokban, külön­böző korú, világnézetű, hiva- tasú és érdeklődési körű emberekkel készített.- A stáb Európa sok országában meg­fordult, és többek között olyan embereket is felkere­sett, mint az NSZK-beli Schmidt alitábornagy, aki egykor a Sztálingrádnál kö­rülzárt német hadsereg törzs­főnöke volt. A hírek szerint Schmidt hozzájárult a fil­mezéshez, de a beszélgetést nem engedte filmszalagra rögzíteni. A filmben ezt a rendező saját szavaival adja vissza. NÓGRÁD — 1971. október 17., vasárnap | Bélyeggyöjtés — kitüntetéssel Ä világ legnagyobb hobby­ja a bélyeggyűjtés: száznegy­venmillió szervezett gyűj­tőt tartanak nyílván. Számuk Magyarországon hat-nyolc­százezerre tehető. A népsze­rűség oka; a filatélia mo­dem irányzata « motívum­gyűjtés, vagyis amikor vala­ki olyan ábrájú bélyeget gyűjt, amely megfelel érdek­lődési körének és azokat bi­zonyos rendszerezéssel helye­zi el albumában. Ezzel a fi- latéliájában rejlő értékes je­lenséggel foglalkozik Hajdú Endre Bélyeggyűjtés című, most megjelent könyve, amely szórakoztató formá­ban, derűs történetekkel mondja el, mit hogyan gyújt­sunk. A 360 oldalas, több mint kétezer fotóval illuszt­rált munkához dr. Jánossy Lajos akadémikus, a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szö­vetségének elnöke írt elő­szót. A könyvet a most le­zajlott nemzetközi bélyegki- állitáson kitüntetéssel díjaz­ták. RIGÓ ÉS APOSTOL A szlovákiai magyarság nagy tanítója, Fábry Zoltán figyelmeztetett arra, hogy a nyelvet mindennapja élteti, biztosítja és fejleszti, azért művelőire fokozott felelősség hárul. „Minden nyelvnek olyan a sorsa, amilyet meg­érdemel”. Jóleső érzéssel ír­hatjuk le, hogy Sütő András személyében a magyar nyelv­nek Erdélyben olyan őrzője, művelője él., aki ennek a nyelvnek sorsáért, épségben maradásáért, szépségeinek őr­zéséért és továbbfejlesztéséért magas tehetséggel mindent megtesz. De ugyanakkor és ezzel egy- időben teljesíti a másik „kor­parancsot”, híven tudósít a nép életéről,' gondjairól. Tud­ja, hogy az erdélyi írók vég­leg elszakadnának a valóság­tól, ha nem fognák fel, hogy a,z irodalomról sohasem szabad gondolkodni a hozzá tartozó nép (nemzetiség) nélkül. Sütő András 1927-ben szüle­tett Pusztakamaráson. Saját vallomása szerint az ő egye­temei a kolozsvári Világosság, majd a Falvak Népe Szerkesz­tőségében az Asztalos István, Gaál Gábor mellett eltöltött esztendők voltak. Itt tűzik mozgalmuk zászlójára az író­nak, újságírónak egyaránt kö­telező jelmondatot: „Utolsó, védő köntösünk a nyelv!” Itt tanulja meg, hogy mi dolga a világban és erre a választ is: „Ügy cselekedjünk, hogy meg­maradjunk.” Bár a kétszeres Állami-díjas írónak számos könyve jelent meg (Hajnali küzdelem, Em­berek indulnak, Októberi cse­resznye, Egy pakli dohány, Tártkarú világ. Tékozló szere­lem) igazán népszerűvé és is­mertté „Az anyám könnyű ál­mot ígér” című kötete alapján vált. A kritika kiemelte, hogy Sütő András ebben a köteté­ben a népélet ama mélyréte­gébe ereszkedett, „mely leg­jellegzetesebben igényli az európaiasságot” és műve meg­írásával megtette az első lé­pést az új Erdély felfedezése felé. Mezőségí „Puszták né­pének” emlegetik ezt a mű­vet, amelyben Sütő egy kis romániai falu életéről, a ki­sebbségi magyarságról ír. „Sa­ját földünkbe kell markolnunk akkor is, ha beletörik a kör­münk.” A népből jött értelmiségi ember szép vallomása ez a kötet, aki nem írhat mást csak igazat, ezt követeli tőle „köny- nyű álmot ígérő anyja”, de fúró-faragó, örökké remény­kedő, jobbat váró apja is. Már pedig, aki az igazin túl a va­lódi világot örökíti írásba, an­nak sokszor elkomorul a sza­va. ,,Szorongó érzésemet csak elmélyíti az a tapasztalatom, hogy bár az írás és az igaz­ság édes testvérek: gyakran mégis külön utakon tévelyeg- /nek. A kimondott szó s az ér­vényesített igazság között hú­zódik az ösvény, amelyen az író babért nem szerezhet.” „Rigó és apostol” című úti­tűnődéseiben folytatja a meg­kezdett nyelvi remeklést. Az erdélyi útirajzírók gazdag ha­gyományait követve járja a világöt, úgy, hogy mindig vele van a szülőföldje, amihez ha­sonlítani, viszonyítani lehet a világ szépségeit. Munkája elő­szavában maga vall erről: „E könyvecske szerzője Ma- rosvecsén és Teheránban ugyanazon gondnak a szorítá­sában járt-kelt, nézelődött — más szóval: a mezőségi asszo­nyok ősi példája szerint az úti reménységgel együtt magá­val vitte itthoni fonnivalóját is. Nem a gondok fitogtatása- képpen, hanem abból a kény- szerűségből, amellyel ki-ki a maga szemölcsét, ráncát vi­seli. Itthoni fonnivaló nélkül... nem is érdemes utazni, az embert megöli a világ végte­len közönye.” Hogy mi az a fonnivaló, amelyet magával visz Velen­cébe, Rómáb'a, Auschwitzba, Teheránba? Az a felismerés, hogy a székelységnek meg kell tanulnia valóságos történel­mét, ehhez pedig a legjárha­tóbb út, ha az egyszerű em­berek igazát, létezésük lehe­tőségeit vizsgálja, bárhol is jár a világban. Paraszti tü­relemmel, mint, amit a cim- adó történet is példáz. A naumburgi dóm apostolszobrai közül az egyik szobor fészek- szerű kalapjába a mester két kőtojást tett, remélve, hogy egyszer majd lesz egy madár, amely kedvet kap és a fészek­be telepszik. S mert hittek benhe: nyolcszáz év után megszólalt a rigó. A világot egységesnek látja.' Amikor az Örök Városban cselleng naphosszat, apja em­lékeit is keresi, aki húszéve­sen, hadifogolyként járt a ke­reszténység fővárosában és most fiától arra vár választ: etetik-e még szentjánoske­nyérrel az öszvéreket. Auschwitz fekete rózsáinak láttán a sóskúti tömegkivég­zés jut eszébe és nemcsak a Távol-Kele'c titokzatos világát látja feljegyzésre érdemesnek, hanem megáll Pusztakamará­son is. Kemény Zsigmond le­dőlt sírköve előtt a terhes mivoltában is kovász termé­szetű örökségről töpreng. „A könyveit ugyan itt senki sem olvasta, de tébolyba hulló szenvedéseinek, nemzetféltö gondjainak legendája” arra késztetik az írót, hogy a mai erdélyi történelmi regény fel­adatain töprengjen. „Morális úti tűnődéseit” ol­vasva elgyönyörködhetünk nyelvi szépségén. Ha előző könyvében úgy érezte, hogy a magyar irodalomba tévedve a magyar nyelv diribda rabjai közül kell rubázkodnia, akkor könyve letétele után bátran elmondhatjuk: erős várunk, a nyelv, Sütő Andrásban egy olyan védő és építő katonára talált, aki azt megóvja a romlástól bástyáit tovább erő­síti az olvasók lelkében. Csukly László A hét könyvei . EUROPA KIADÓ: Cseríes Sán­dor—Zsebeditis Fái: Papok a hon­talanságban. Alexamdre Dumas: Bnagielonne vicomte IV., V., Max Frisch: Homo Faber, Hans Brich Nossacb: A d’ Arthez-ügy. GON­DOLAT: Froissart krónikája. — Válogatás. J. T. Frolov: Genetika és dialektika. — Guido Pi oven«: Utazás Itáliában. Színházi Kalauz. — Amöld J. Toynibee: Válogatott tanulmányok. — MAGVETŐ: Giorgio Bassami: Finzi—C on tini ék kertje. — Csörsz István: Sírig tartsd a pofád. — Markos György: Vándorló fegyház. — MŰSZAKI: Dr. Angyal Béla—Cveremcz Já­nos—Papíty Sándor: Forgácsolás- technológiai táblázatok. —- Lper- jessy Kálmán: Városaink múlt­ja és jelene. —, Gero László: Tör­ténelmi városrészek. — Az idő. —> Dr. Pattantyús A. Géza: Vezeté­kes híradástechnika II. Gyakor­lati ismeretek. — Dr. Szekér Gyu­la : Kernizálás a népgazdaságban. SZÉPIRODALMI: Hegedűs Géza: Heltai Jenő. — Lendvai Ernő: Bartók költői világa. ZENEMŰ­KIADÓ: Brodszky Ferenc; Lud­wig van Beethoven életének kró­nikája. — Gál Zsuzsa: Az én ze­neszerzőm Liszt Ferenc. ANDRZEJ ZBYCH5 J&ÄßWABK7 (Lengyelből fordította: Varsányi István) 19. — Nem akartam elhinni — mondta —, amikor a jelen­tést kaptam. Nem kérdezem, mi az oka magatartásának, de most világos és őszinte vála­szokat követelek. Nem tudom, visszaadhatom-e szabadságát, de... életbenmaradásának le­hetőségét nem zárom ki. Ké­rem, válaszoljon: Mit tud Müller? , — Semmit —; felelte Ingrid. — Hazugság ’— sziszegte a tábornok. — Hol van a leve­lem? — A lakásomon. — Közelebbről.' — Tábornok úr — Ingrid első ízben nézett rá — -, vis­szaadom a levelét, ha vissza­kapom a szabadságomat. Es­küszöm, hogy egy szót sem szóltam Müllernek. Én... — most a legnehezebbet szeret­te volna megmagyarázni, de biztos volt benne, hogy úgy­sem értené meg. Ugyan mit tudhat egy po­rosz tábornok a szerelemről? Kizárólag Heiniért élt, csak Heinire gondolt. „Jogunk van gyűlölni” — mondta valami­kor Heini. Amikor meghalt, akkor ő s elismételte ezeket a szaval , és hozzátette: „Jo­gunk ví ; bosszút állni”. A bosszú ?t él<jte tartalmává. Kiállított*»^ a fiú gyilkosainak a számláját... Nem érzett semmiféle lelkiismeret-furda- lást, sem szánalmat, amikor Müller rendelkezésére bocsá­totta a soros áldozatot. „Heini Koetl halála — jelentette ki a Hauptsturmführer — sokba fog nekik kerülni. — És hoz­zátette: — Én megértem önt, és méltányolom gyűlöletét. Én is gyűlölöm őket”. Érezte, hogy a tábornok fe­szülten figyeli. — Én...1 — kezdte újra, majd színtelen hangon foly­tatta: — Csakis a lengyelek ellen dolgozorm A tábornok fegy pillanatig hallgatott; merev arcvonásai mintha megenyhültek volna. — Bárcsak elhihetném... rándította meg vállát. — Ap­ró és ügyetlen füllentések, kedves hölgyem. Az őszinte­ség másféle bizonyítást kíván. — Azt hittem — suttogta a lány —, hogy ön, Heini . pa­rancsnoka, bizalommal lesz hozzám. — Valójában már csaknem teljesen mindegy volt számára, hogy ez az öregúr megajándékozza-e őt bizalmával, vagy sem. Félt visszatérni Stockholmba, félt a magánytól. Egyszer arra kérte Müllert, hogy bízza meg igazán veszélyes feladattal; kész volt akár Varsóba is el­utazni, még sohsem látta ezt a várost; megnézné az utcát, a helyet, ahol Heini elesett, megnézné azokat az embere­ket, akik ablakokból figyelték halálát és hä nem onnan lőt­ték is le, örültek, amikor el­dördült a halálos lövés. Pedig Heini valójában ve­lük tartott. Megölése árulás. Éppen ezért követtem el én is... árulást. •„Te semmit sem értesz eb­ből a háborúból — mondogat­ta nemegyszer Heini — buta kis liba vagy. Svéd libuska. De aranyos, és ennivaló” — tette hozzá mindig végezetül. — Nekem bíznom kell a Gestapóval együttműködő em­berben! — szólalt meg a tá­bornok. S nyomban utána' el­hangzottak azok a szavak, amelyeket a lány szeretett volna soha meg nem hallani. Ingrid úgy érezte, hogy álmá­ból riasztották fel, s kegyet­len, minden értelmet nélkülö­ző, siyär valóságba vezették, ahol minden, ami ezután tör­ténik, csak fájdalom és két­ségbeesés lehet. — Nőben kell bíznom — ismételte meg a tábornok —, olyan nőben, aki ugyanazzal a Müllerrel műkö­dik együtt, aki ehhez a nőhöz a legközelebb álló embert tet­te el láb alóL — Mit mond?! — rikoltot­ta. — Heinit a lengyelek öl­ték meg! A tábornok nem ismert szá­nalmat. — Igen, ez a hivatalos ver- , zió, kedves hölgyem —hang­zott a felvilágosítás. — Most már nincs okom. hogy ezt to­vább leplezzem. Kiderült, hogy Koetl főhadnagy elárult bennünket, együttműködött a lengyel földalatti szervezettel. Müller saját kezűleg likvi­dálta őt. Én szívesebben vet­tem volna a haditörvényszé­ket, de Müller módszerének is megvan a maga jó oldala: Koetl rakonainak, főleg apjá­nak, nem volt semmiféle kel­lemetlensége, ön pedig, kis­asszony. .. Azt hittem, Müller mindent megmagyarázott ön­nek. .. Ingrid hallgatott. Már nem tudott sírni. Valahogy úgy érezte, hogy Heini hangját hallja: „Buta kis liba vagy. Svéd iibuska.” Az­tán hirtelen azokra az embe­rekre gondolt, akiket a Gesta­po kezére játszott. Látta a pályaudvaron a megölt férfi arcát. „Nem sikerült” — mondta Müller. Müller inkább maga gyilkolt. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents