Nógrád. 1971. szeptember (27. évfolyam. 205-230. szám)

1971-09-05 / 209. szám

AJÁNLATUNK ■ .1 A sakfcjátékban szokás az úgynevezett csendes lépése­ket emlegetni, amelyek nem különösen látványosak, viszont annál hasznosabbak a támadás felépítése, a játszma meg­nyerése érdekében. Ezekhez a saiktobeli csendes lépésekhez hasonlíthatók a televízió műsorai közül a riport- és doku­mentumfilmek. Kevés szó esik róluk, pedig rendkívül érde­kesek lehetnek, nem szólván különleges agitációs szere­pükről. A héten is számos hasznos „csendes” film került képernyőre, amely vagy a Gerecse aljára vagy a Szeged vidéki parasztemberek változó világába vezetett el. Most mégis egy korábbi dokumentumfilmmel próbálnánk a mű­faj hasznosságát bizonyítani: azzal, amelyet az ENSZ ké­szíttetett Velence védelmében. Hatásosabb jajszó aligha hangozhatott volna el a világba! A költészet és az álmodo­zás kibírja a csalóka színéket, a hangulatos nászutas roman­tikát, a dokumentumfilm őszinteségével és szerkesztésével fejt ki hatást, s eszerint lelkesít vagy vádol. A velencei do- fcumentumfilm az utóbbiakhoz tartozik: a málladozó vako­lat, a gondolások hurcolkodó jelenetei, a vízbesüppedő év­százados paloták és templomok mind azt hirdették, hogy itt az utolsó perc, amikor tenni kell valamit, ha meg akar­juk menteni a világ egyik kulturális értékét, mely vala­mennyiünk kincse. A film vádolja a letűnt generációkat kö­zömbösségükért és szűkmarkúságukért, viszont bennünket is arra ösztönöz, hogy mozduljunk és tegyünk. S egy célfilm is lehet művészi, ezért dicséret illet rendezőt és operatőrt. Bár úgy hiszem, hogy a magyar kisfilmék rendezői és ope­ratőrei is kiérdemelték többszörösen a dicséretet, amikről a dokumentumfilmjeinknek ítélt díjak is tanúskodnak. [★1 A vasárnapi műsorból olvasóink figyelmébe ajánljuk a riportfilmet a vadászati világkiállításról (11.10), a Deltát, a tudományos híradót (17.45), valamint Az Ermitázs kincsei című leningrádi helyszíni közvetítést (11.30). L Gy. A hét könyvei AKADÉMIA KIDÖ: Deme László: Mondatszerkezeti sa­játosságok gyakorisági vizs­gálata. Magyar szövegek alap­ján. — Kőháti Zsolt: Sárközi György. — Ladó János: Ma­gyar utónévkönyv. — Megy- gyes Klára: Egy kétéves gyer­mek nyelvi rendszere. EURO­PA: Bikov, Vaszil V.: A ha­lottnak nem fáj. Regény. GONDOLAT: Blond. Georges- Blond, Germaine: Évezredek asztalánál: Táplálkozásunk története. — Kéki Béla: Az írás története. — Lechevalier, Hubert Arthur-Solotorovsky, Morris: A mikrobiológia há­rom évszázada. KOSSUTH: Angela Davis beszél. — Gué- rin, Alain: A hidegháború martalócai. — Zorin, Valen- tyin: Milliárdos urak. KOZ­MOSZ: Fallaci, Oriana: Ha meghal a Nap. Riportregény. KÖZGAZDASÁGI ÉS JOGI KIADÓ: Molnár József: Gale­ribűnözés. Antiszociális fiatal­kori csoportok, a fiatalkori csoportos bűnözés. MAGVE­TŐ KIADÓ: Lányi Sarolta: Téli hajnal. Versek. MAGYAR HELIKON: Babits Mihály: ösz- szegyűjtott versei. MÓRA KI­ADÓ: Horgas Béla: Ti­pi-Tupa hercegnő. Gyermek­versek. — Kiss József László: Jó szelet, kapitány! Ifjúsági regény. — Varga Katalin: Kislányom, édesem. Ifjúsági regény. SZÉPIRODALMI KI­ADÓ: Eötvös József: Magyar- ország 1514-ben. Kulturális MIKSZÁTH-PORTRÉ SZÉ- CSÉNYNEK. Aszécsényi Mik­száth Kálmán Általános Iskola új műalkotással gazdagodik. A nagy palóc portréját 1972 januárjában helyezik el az iskolában. A portré lemez- dombosítással készül. Kő Pál szobrászművész, aki a sal­gótarjáni megyei József Attila Művelődési Központ előcsarnokában látható Jó­zsef Attila portrét is készí­tette, hamarosan a Képző és Iparművészeti Lektorátus elé terjeszti a tervet. I*] MAGYAR TÁJAK MŰVÉ­SZETE. A Corvina gondozá­sában megjelent műben Gink Károly fotóművész és Kis Ivor Sándor, a Magyar Népművé­szeti Tanács titkára a magyar népművészet gazdag örökségét dolgozza fel. A kötetnek szá­mos Nógrád megyei vonatko­zása is van, gazdag anyagot közöl a palóc népviseletiről, szőttesekről, faragásokról. A művészi fotók közül megem­lítjük a nyitott padlású palóc házat, a szoba intérieurt pár­nákkal, a hollókői menyecs­két, s a készülő palóc főkö­tőt ábrázoló felvételeket. [*! MÜZEUMI HÓNAP. Elké­szült az októberi múzeumi hó­nap Nógrád megyei esemé­nyeit tartalmazó program, amely rövid időn belül nyom­tatásban is napvilágot Iáit. A múzeumok számára ünnepnek számító október módot nyújt arra, hogy az intézmények és a közönség kapcsolata tovább erősödjön, számba vegyük eredményeinket, s a tovább­haladás módozatait. Az idei múzeumi hónap Nógrádban gazdag, programot ígér, elő-, adások hangzanak el, kiállí­tásokat nyitnak, s több helyen tárlatvezetést tartanak a me­gye múzeumainak tudományos munkatársai. m MIKSZÁTH TANULMÁNY­KÖTET. Mint már hírül ad­tuk, a jövő évi Mikszáth év­forduló alkalmára a múzeumi szervezet tanulmánykötetet jelentet meg. Számos orszá­gos hírű és megyei szerzőt kértek fel tanulmány írására. A visszaigazolások egy része már meg is érkezett. Így pél­dául tanulmánnyal szerepel a kötetben dr. Bisztray Gyula professzor, dr. Kozocsa Sán­dor, a nógrádi szerzők közül Schneider Miklós, dr. Szabó Béla, Erdős István. A kötetet dr. Molnár Pál és Végh Mik­lós szerkeszti. SZOMJÚSÁG A Nagy Októberi Szocialista Forradalom rakta le az ala- . pokat, majd 1922 decemberé­ben a Szovjetek I. össz-szövetsé- gi Kongresszusa deklarálta a nagyszerű elvet: „Évezredek óta vesződnek az emberiség legkiválóbb szellemei azzal az elméleti problémával, hogyan találhatnák meg azokat a for­mákat, amelyek között a né­pek nagy szenvedések és köl­csönös harcok nélkül, barát­ságban és testvériségben él­hetnének. Az első gyakorlati lépést azonban csak ez a mai nap tette meg ebben az irány­ban.’’ A lenini nemzetiségi poli­tikának az irodalom terén való teljes érvényesítéséről pedig Gorkij nyilatkozott a Szovjetunió íróinak I. kong­resszusán 1934-ben: „A szov­jet irodalom nemcsak orosz nyelvű irodalom, hanem össz- szövetségi irodalom ... Nem kell elfelejtenünk, hogy a Szovjetunió egész területén egyre hatalmasabb tömegek­ben éled újjá, indul megbe­csült emberi életre, új törté­nelem szabad alkotására, szo­cialista, kultúra megteremtésé­re az egész dolgozó nép.” Szükségesnek éreztük ezek­nek a gondolatoknak az elő­rebocsátását, amikor a litván irodalom egyik jeles alkotójá­ról, Mykolas Sluckisról aka­runk szólni, most megjelent új regénye, a „Szomjúság” kap­csán. Az indogermán nyelvcsalád­hoz tartozó litván nyelvű iro­dalom, amelynek gazdag nép- költészeti hagyományai van­nak, nehezen tudott kifejlőd­ni. A XIX. században gátol­ta a fejlődést a szigorú orosz könyvcenzúra és a rájuk ne­hezedő nyomás csak 1917-ben szűnt meg. A vilmai kongresz- szus proklamálta Litvánia függetlenségét, de igazi fejlő­désről a fasizmusba süllyedő országvezetés idején nem be­szélhetünk. A IL világháborús veszteségek után a szovjet né­pek baráti közösségében in­dulhatott meg igazi fejlődé­se irodalmi téren is és az orosz nyelv közvetítésével szé­les körben ismertté is válhat­tak legjobb alkotóik művei. Mykolas Sluckis 1928-ban született, az észak-litvániai Panevezys városában, munkás- családból. Írói tehetsége ko­ráit kibontakozód;, felső írásai húszéves korában jelentek meg. Prózaírói tehe'tségéről a legújabb kötetéhez előszót író Szily Ernő megállapítja, hogy erényei: a pszichológiai mély­rétegekig hatoló, belső mono­lógokra épülő ábrázolás, lele­ményesen, részletesen kidol­gozott jellemrajz, napjaink életéből vett témaválasztás. A magyar olvasók eddig a „Létrán az égbe” című regé­nyét ismerhették, valamint el­beszéléseit, amelyek a Nagy­világ hasábjain jelentek meg. Sluckis a litván írószövetség vezetőségi 'tagja, munkássága elismeréséül 1966-ban Állami díjat kapott. A „Szomjúság” című regé­nye (litvánul Nyugtalan az én kikötőm címmel 1968-ban je­lent meg) Maráz László fordí­tásában, a Magvető Kiadó gon­dozásában jelent meg. Főhőse Romualdas Alksnys litván filmoperatőr és rende­ző, aki a 'televíziónál dolgozik. Életének, művészi vágyai ki- teljesítésének két esztendejé­vel ismerkedhetünk meg a csaknem ötszáz oldalas re­gényben. Egy nagy szerelem kibontakozása és halála adja a cselekmény fő vonalát. Ro- mualdas számára ezt a vég­zetes nagy szerelmet egy jó­módú főépítész polgári nevel- tetésű, meglehetősen elké­nyeztetett lánya, Miglé jelenti. A fiatal, meglehetősen laza er­kölcsű, tanulmányait elhanya­goló, romantikus fellángolá­sokra hajlamos, leányt Barku- nas rendezőtől hódítja el, aki megcsillantotta a lány előtt a színésznői pályán való érvé­nyesülés lehetőségeit. Romualdas édesanyja, aki a „tisztai szerelem” hirdetője kezdettől fogva ellenzi ezt a házasságot, de a fiú, bár jó­zan perceiben érzi, hogy ez a végzetes szerelem tönkre teszí, nem tud szakítani. ,\A birtoklás mámorító érzése vég­telenre tágította és szűkítette a világot, játszi könnyedséggel elhárított műiden torlaszt. Migle. Ez volt ennek a vi­lágnak a neve, lényege és iga­zolása.” Az időben hol előre haladó, hol pedig visszatekintésekkel tarkított, és az események kö­vetése szempontjából nehezí­tett regényben megismerked­het az olvasó egy másik sze­relemmel is. Ennek hőse Re­nata, a biológiai szakot vég­zett, tudományos ambíciókkal megáldott, de végül vidéki ta­nítónői állást és hivatást vál­laló, Romualdas vízipólós ba­rátjának a húga. A szerelmes leány a biztonságot, a védett otthont jelenhetné a főhős szá­mára, de néhány napos be­teljesedés után, mégis elvál­nak útjaik. A regényben végeredményt ben az író arra a kérdésre keres választ, lehet-e két me­rőben eltérő erkölcsi felfogás sú, lelki alkatú ember tartót san boldog egymás mellett, elegendő-e a szexuális vonza­lom a hétköznapi gondok let küzdéséhez? Romualdas szinte kétségbeesve igyekszik meg­tartani szerelmét, tisztának látja Miglét akkor is, amikor józan esze szerint maga is tudja, hogy az többszörösen vétett a hűség ellen. Az er­kölcsi tisztaság ábrándját őr­zi, mert megveti azokat, akik komédiának tartják a tiszta szerelmet. „Szerelem, bánat... Ha elszólod magad, a fásult pofák nyomban kicsúfolnak. És mindegyik nagy garral di­csekszik, hányszor köpött bele abba a vízbe, amely után a szomjazó epekedik.” Á regény az össze nem il­lő pár válásával végződik. Az események követése nyomán betekintést nyerhetünk a te­levíziós munka szépségeibe, „lencsevégre” kapva sok-sok nagyszerű képet kapunk Lit­vánia mai életéről, építkezé­seiről, a mai ember életének izgalmas alakulásáról. Csukly László Grecotól a Pradóig Cserépárus Toledóban V. Cordobától Toledo felé a sok rossz vonat után a TALGO Igazi luxus. Légkondicionált, mozgatható repülőülésekkel, szőnyegpadlóval, kellemes, halk zenével. Minden állomást négy nyelven jeleznek. így mái- kényelmesebb az utazás. Cordoba és Toledo, illetve Madrid között már sokkal jobban műveltek a földek, gazdagabb a vidék. Az idő gyorsan múlik, csupán egyet­len említésre méltó jelenet van a vasúton. Fiatal apácák szállnak fel egy középkorú vezetővel. Hangoskodnak, éne­kelnek, beszélgetnek, akár a hasonló korú fiatalok. Azután legnagyobb meglepetésemre a vezetőjük elővesz egy kis do- bozocská'c, abból mindegyik­nek ad valamit. Mint kiderül, rágógumit. Ezen kissé csodál­koztam, de végtére semmin sem lehet csodálkozni — leg­feljebb az idősebb nővér ké­sőbb azon ámult el, hogy az egyik apáca akkora léggöm­böt fújt a rágógumiból, mint a legügyesebb teenager. A Toledót körülölelő dom­bokról nagyszerű a kilátás a városra, ami még ma is na­gyon sokban hasonlít Greco híres városképére. A magas - laton fekvő város, a Tajo fo­lyóval, valamint az azt körül­ölelő sziklákkal és a római híddal rendkívül impozáns. A főtéren eleven az élet, elözön­lik a Madridból érkezett tú­risták és a falvakból vásárol­ni érkezett parasztok. Űj-Kas- tilia székhelye egyébként Madrid felépfcése előtt az or­szág fővárosa volt. A toledoi székesegyház bizo­nyára a világ legszebb ke­resztény katedrálisainak egyi­ke. Mindenekelőtt méreteivel és gazdagságával gyakorol nagy hatást az emberre. Ebben a városban élt Do­menicos Teotokopulos — El Greco, akinek háza ma zarán­dokhely. Gazdagabbnak kép­zeltem, pedig a valóságban csupán egy átlagos polgárház. A földszinten a konyha és ebédlő, egy kisebb dolgozó- szoba, az emeleten az egysze­rű műterem, Greco még egy­szerűbb kis hálószobája, a család nőtagjainak tartózkodó helye, hálószobái. Minden egyszerű és szerény. Patioja is kedves, s a műterem er­kélye egy nagyobb kertre te­kint. Itt születtek tehát a gö­rög remeklései. Az ember bármerre jár Spa­nyolországban, nagyon sok Velasquez, Goya és Greco ké­pet láthat. Mind-mind olyano­kat, amelyeket a világ számon tart. A szemlélőt mégiscsak néhány kép ragadja meg, a többi elmosódik benne az idők folyamán. Ügy hiszem, hogy a toledoi Santo Tómé templom­ban látott híres Greco-kép, az Orgaz gróf temetése, egy perc­re sem halványodhat el em­lékezetemben. Greco pályá­ján az „Orgaz temetése” a legnagyobb magaslat. A bejárattól jobbké* felé eső oltár helyén függ a nagy­méretű kép, előtte több sor karosszék. Az érdeklődő ezek­ben megpihenve elmélkedhet Greco festményének tematiká­ján, művészi szépségén. Ami­kor Greco e nagyhírű alkotá­sát festi, az autodafén mág­lyái világítanak Spanyolor­szágban. Ezt az időszakot már a Győzhetetlen Armada buká­sa és az inkvizíció hatalmá­nak kiterjedése jellemzi. A kép egyébként két részre ta­golódik, a földi és az égi szfé­rára. A felső részben a mű­vész azt ábrázolja, hogy a jó­tékony Orgazért leszállnak a földre Szent István és Szent Ágoston. Az alsó részben rea­lisztikus felfogásban az Orgaz holttestét körülvevő hidalgó- kat látjuk. Ezek azonban nem hasonlíthatók a kor kegyetlen, és kimért uraira: mindegyik arc szelíd és jóságos. Madridról már sokat és so- -kan írtak. A Prado-ról, a ma­ga felbecsülhetetlen gyűjtemé­nyével, a Madrid közelében levő El Escorial különlegessé­géről. A Prado-ban néhány kép életreszóló élményt nyújt az embernek. A Velasquez-te­remben például a Breda át­adása, vagy Olivares híres képmása. Goya portréja a ki­rályi családról, s a meztelen Maja csodálatos szépsége. A spanyol fővárosban reám legnagyobb hatást, a Prado nagysserw AU»teayén túl, maga a városkép tette. Ä széles su­gárutak, az óriási terek ha­talmas szökőkútjaikkal, víz­köpőikkel, a fák övezte utak, a tágas terek és parkok. Mad­rid fiatal város, épületei je­lentős részben modemek. Megkockáztatom, 'hogy a több mint hárommillió lakost számláló spanyol főváros ve­tekszik Európa legszebb váro­saival. Az élet mozgalmas, s éjjel egy órakor is olyan a forgalom és annyi az ember az utcán, mint Budapesten nyáridőben este 9-kor. A vá­ros külső részein sok az ipar­telep, egyre több az egyszerű lakóépület és lakótömb, ami azt mutatja, hogy nemcsak drága, hanem egyre több ol­csóbb bérű lakás is épül eb­ben a hatalmas metropolis­ban. Rengeteg a taxi és viszony­lag nem is drága. Az autók száma talán, a lakosok szá­mához viszonyítva, kevesebb, mint azt Európában általában megszoktuk. A kocsik túlnyo­mó többsége Fiat, amelyet Seat Fiat néven Spanyolor­szágban szerelnek össze. Túl ezen a Simca és a Renault do­minálnak. Más — német, an - goi, vagy amerikai márkájú — kocsik száma egészen mi­nimális. Anélkül, hogy az ember el­mélyedne a statisztikákban, megállapíthatja, nemcsak Madrid, hanem általában a spanyol városi lakosság élet­módja és a falusi életmód kö­zötti hatalmas eltérést. Amíg falun rendkívüli az elmara­dottság, addig a városlakók a látottak alapján, nem élnek rosszul. Hozzá keli számítani ehhez persze azt, hogy a kö­zéprétegeket — amelyeket itt szélesebben értelmeznek, mini általában — a rendszer jól megfizeti. A prosperitás az iparban, a hatalmas idegen­forgalomból s az ezzel kapcso­latos szolgáltatásokból szár­mazó jövedelem mindenek­előtt a városlakók életszínvo­nalát növeli. Boros Béla ^ NÓGRÁD - 1971. szeptember 5., vasárnap

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents