Nógrád. 1971. szeptember (27. évfolyam. 205-230. szám)
1971-09-24 / 225. szám
Szomszéd Gy. István felszólalása az ifjúsági tömény parlamenti «vitájához (Folytatás az 1. oldalról) Nógrádi megye országgyűlési képviselője bevezetőiként annak fontosságáról és időszerűségéről szólt, hogy az ország- gyűlés törvénybe foglalja az ifjúság nevelésével kapcsolatos kérdéseket. Az ifjúságpolitikai határozat eddigi végrehajtása során a párt-, állami és gazdasági szervek a korábbinál gyakrabban, hozzáértőbben és nagyobb felelősséggel foglalkoznak az ifjúságot érintő kérdésekkel és saját feladataikkal az ifjúság nevelésében. Ennek eredményeként egyre egészségesebbé válik a szemlélet a fiatalok megítélésében, társadalmunkban elfoglalt. helyüket és szerepüket illetően, egyre több szerv vállal konkrét feladatot az ifjúság nevelésében. Társadalmi ügy Megyénkben mindenekelőtt a pártszérvek tesznek azért igen sokat, hogy az ifjúság nevelése valóban társadalmi üggyé váljék. A pártbizottságok kezdeményezésére a különböző szervek intézkedési tervekbe foglalták saját tennivalójukat. A Nógrád megyei tanácsok által elfogadott közép távú fejlesztési és pénzügyi tervekben is realizálódik az ifjúságpolitikai határozat. Közel ezer férőhellyel bővítjük óvodai ellátásunkat, az általános iskolai oktató-nevelő munka tárgyi feltételeinek javítása céljából 36 tantermet es 250 diákotthoni férőhelyet hozunk létre. A fejlesztésekkel az egy általános iskolai osztályteremre jutó tanulók száma az 1970. évi 32,2 főről 1975-re 28,4 főire csökken. Bővítjük középisi kólái tanterem-ellátottságunkat is. Salgótarjánban 500 férőhelyes, Balassagyarmaton 172 férőhelyes kollégium megépítését tervezzük. E fejlesztésekkel 1975-ben a középiskolai tanulók 22,9 százaléka kollégiumi ellátásban részesül. A közművelődési feltételek további javítása céljából Salgótarjániban huszonkét tantermes zeneiskolát építünk, korszerűsítjük művelődési otthonainkat, fejlesztjük ifjúsági és klubkönyvtárhálózatunkat. A sportolási feltételek javítására sportcsarnokot, edzőosar- nokokat és sportpályákat építünk. Fiatalok a közéletben Közép távú pénzügyi terveikben községi tanácsaink mintegy ötmillió forintot terveztek a KISZ és az úttörőcsapatok működési feltételeinek javítására. Ez a néhány számadat is tükrözi és érzékelteti — bár az ifjúság nevelésével kapcsolatos feladatok kóré- ennél is jóval nagyobb —, hogy tanácsaink komolyan veszik az ifjúság neveléséből rájuk háruló feladatokat. Mindezekkel párhuzamosan egyre inkább bővülnek a KISZ és az úttörőcsapatok működésének feltételei; a vezetőképző és nyári táborok, a foglalkozásokhoz szükséges helyiségek és felszerelések egyaránt. Természetesen az ifjúsággal való foglalkozás nemcsak — és nem elsősorban — anyagi jellegű feladat. Az élet minder: területén arra törekszünk, hogy pártunk állásfoglalásának megfelelően biztosítsuk az ifjúság helyét, szerepét a társadalmi és közéletben, javítsuk nevelésük feltételeit. Az országgyűlés és a tanácsválasztások alkalmából jelentős előrelépés történt a fiatalok közéletben, tanácsokban való képviseletének vonatkozásában is. A törvényjavaslat jól összegezi az ifjúság társadalomban elfoglalt helyével, szerepével, feladataival összefüggő alapkérdéseket, mint például az ifjúság jogait és kötelességeit, valamint a társadalom felelősségét az ifjúsággal szemben. A törvényt mint átfogó, szabályozó keret jellegű, általános érvényű jogszabályt fogjuk fel. Szerkezeti felépítését is jónak tartom, és örömmel tapasztaljuk, hogy magába foglalja azokat a javaslatokat is, amelyek a megyénkben folyó társadalmi vitában megfogalmazódtak. Külön kiemelem, hogy mélységesen egyetértek a törvény azon rendelkezéseivel, amelyek az ifjúság társadalomban elfoglalt helyét, szerepét, az ifjúság jogait és kötelességeit érintik. Csak helyeselni lehet annak kihangsúlyozását, hogy a különböző szervek felelősségével együtt az ifjúság felelősségét is megfogalmazza a törvényjavaslat. „Az ifjúság maga is felelős fejlődéséért.” — olvassuk a törvényjavaslatban. És ez így helyes. A fiatalok egy része már közvetlenül is részese szocialista építőmunkánknak, nagykorú, teljes értékű állampolgárként vesz részt a társadalmi munkamegosztásban. Ifjúságunk már számtalan esetben, tanú- bizonyságot tett arról, hogy mind a tanulásban, mind a termelő munkában képes alkotni, a társadalmi fejlődést elősegíteni. Alkotni vágyásuknak, tehetségük kibontakozásának a jövőben is maximális lehetőséget kell, hogy biztosítsunk. Nógrád megye ipari struktúrájának változása arra kötelez bennünket, hogy a szakmunkásképzés elsőrendű fontosságú kérdésként szerepeljen tanintézeteinkben és termelőüzemeinkben egyaránt. A gyakorlati oktatás megszervezésének egyik legfontosabb alapelve a „termelve oktatás” legyen. Segítünk a pálya* választásban A gyakorlati oktatást tehát úgy kell megszerveznünk, hogy a tanulók foglalkoztatósa az oktatás követelményeinek megfelelően, de üzemszerű körülmények között, termelési feladatokon történjen. A fenti alapelvből következik, hogy a gyakorlati oktatás megszervezése csak az iskola és a vállalat közös együttműködésével és a vállalatoknak a gyakorlati oktatásban való aktív részvételével lehetséges. Az együttműködésnek már a pályaválasztás előtt meg kell történnie, s segíteni kell az ifjúságot abbán, hogy olyan szakmát válasszon, amelyet szeret, s amelyben a legtöbbet tud nyújtani szocialista társadalmunknak, A vállalatoknak nagy szerep jut a tanulók gyakorlati oktatásában^ Ügy érzem, hogy ezen a téren még sok a tennivalónk. Érvényt kell, hogy szerezzünk a szakmunkásképzés azon részének, amely az idősebb szakmunkások díjazását illeti abban az esetben, ha fiatal szakmunkás-tanulót osztanak be mellé, s azok képzésével foglalkozik. Rendkívül jelentősnek tartom a 0. § első pontjának megfogalmazását a szülők elsőrendű felelősségéről. A mai viszonyok között — azzal, hogy a családban a családfő helyett az anyák is egyre nagyobb számban dolgoznak különböző munkanelyeKen — megrövidül s gyermekekkel való foglalkozás ideje a családon belül. Nógrád megyében a harmadik ötéves tervben kb. ID 0Ü0 új munkahelyet hoztunk létre. Ebből mintegy 6000 s. nőiket foglalkoztató munkahely. Számtalan Családban korábban csak a férj dolgozott bányában, ipari üzemben, vagy más munkahelyeken. Ma viszont a feleség is dolgozik. Ez a helyzet az említett családoknál, s alapvetően befolyásolja a gyermekekkel való foglalkozás lehetőségét. A társa áalom ennek ellen- súlyozására óvodák, napközi otthonok és egyéb intézmények létrehozásával egyre nagyobb szerepet vállal a gyermek neveléséből. A törvényjavaslat 18. §-ához megjegyzést fűzött a képvise; lő. Hangsúlyozta, hogy az ifjúság érdekében és közéleti tevékenységének kibontakoztatása céljából rendkívül fontos, hogy a vezetők és vezető testületek, az állami és társadalmi, valamint gazdasági élet különböző posztjain bevonják a fiatalokat az őket érintő kérdések előkészítésébe és eldöntésébe. Velük együtt A gyakorlatban sajnos, üzemeink egy részében sokszor előfordul, hogy a fiatalokról döntünk, a fiatalok nélkül mondunk véleményt, vagy döntünk a legalapvetőbb kérdésekben. Számtalan példa igazolja, hogy akár politikai, társadalmi, vagy termelési feladatok megoldásánál a fiatalokra akkor lehet igazán számítani — és ezzel biztosítani a feladatok eredményes és gyors végrehajtását — ha bevonjuk őket azok megtervezésébe és eldöntésébe. A mi ifjúságunk döntő többsége minden üzemben, munkahelyen és településen értelmileg és érzelmileg felkészült arra, hogy véleményt mondjon, javaslatot tegyen még a legnehezebb kérdések eldöntésében is. Megyénkben a szénbányászat visszafejlesztése komoly gondot, sok problémát jelentett a vezetőnek és a dolgozónak egyaránt. A visszafejlesztés a fiatalokat is nagy számban érintette. Mégis, mindeddig viszonylag zökkenőmentesen, nagyobb problémák nélkül tudtuk megoldani ezit a bonyolult feladatot. A fiatalok is megértik helyzetüket és ők/ maguk is sokszor javaslatokkal élnek nehézségeink leküzdésére. A képviselő javasolta, hogy az országgyűlés kísérje figyelemmel a törvény megvalósítását. A kormány, a minisztériumok és a tanácsok munkájának irányításában, ellenőrzésében kapjon megfelelő helyet az ifjúság sajátos problémáinak segítése. Az ország- gyűlés foglaljon állást abban, hogy a törvény és a végrehajtást elősegítő jogszabályok életbe lépését követően minden szinten következetes ellenőrzést kell biztosítani az előttünk lévő jogszabályok végrehajtásáért. Ezekkel a gondolatokkal az ifjúsági törvényjavaslatot elfogadta és elfogadásra javasolta. Elismerésre méltó az erőfeszítés, amelyet a Mezőgazdasági, Erdészeti és. Vízügyi Dolgozók Szakszervezete nap mint nap kifejt ánnak érdekében,x hogy a hatáskörében leve dolgozóknak biztosítsák a korszerű szociális és egészségügyi ellátást, a lehető legjobb munkabiztonságot. A dolgozók — végezzék bár mankójukat távol a lakott területektől — legtöbb esetben n-jleg ételt kapnak, amit a helyszínen fogyaszthatnak el. 1 alázatosan korszerűsítik a munkásszállásokat, ahol a dolgozó szabad idejének nagyobbik iexét eltölti, „avult a munkabiztonság, fvagy ősKtr SAtct íorcLítártak védőfelszere. lésekre. Megoldódó félben var. a földeken, erdőkben, vízfolyásoknál dolgozok üzemorvosi ellátása is. Az eredmények a szakszer • vezeti munka köveíkezetessé- gécői születtek. A MKÜ03Z XXIII. kongresszusa határozatában megszabta a munka- védelem, a munkásellátás, az élet- és munkakörülmények, a szociálpolitikai feladatok végrehajtását. A MEDOSZ Nógrád megyei Bizottsága ennek szellemében, a megyei körülményeket figyelembe véve dolgozta ki, mit kell tenni, hogy az állami gazdaságokban, erdészetekben, vízügyi társulásoknál, gépjavítóknál a dolgozók ellátása jó legyen. Ezek a kétségtelenül munkásérdekeket, üzemi érdekeket Űj gyártócsarnok Jól halad a munka a Romba nyí Cserépkályha gyár 80 millió forintos beruházásán; a lapgyártó csarnok építkezésén. Jelenleg már az alagútkem encét betonozzák az építők. A helyszínre érkezett az olasz gépeket szállító cég mérnöke is. Koppány György felv. kamillaügy Szóvá tesszük A Ismerősöm bement a központi gyógyszertárba Salgótarjánban, hogy kamillát vegyen. Persze, a hangsúly nem a bementsen, hanem a pénzen volt. Hogy milyen pénzen? Hát azon a százason, amivel fizetett, azaz hogy fizetni akart. Mert amikor a nyájas pénztárosnő meglátta százasát, fájdalmasan ráncolta szemöldökét. — Sajnálom, de nem tudok visszaadni. Ismerősöm megértő lélek. Ha nem, hát nem. Legfeljebb az éjjel még elviseli azt az átkozott fülfájást, aztán majd reggel „kisebb pénzzel” fizet. A százasát felváltva, másnap délelőtt egy ropogós húszast tett a nyájas pénztárosnő elé. Az pedig ismét fájdalmas vonalba ráncolta szemöldökét és így szólt: — Sajnálom, de nem tudok visszaadni. — Egy húszasból? — méltatlankodott ismerősöm. De ha nem, hát nem. Ezt a műszakot még majd csak kibírja valahogy az a fülfájás. Így azután fájós füllel dolgozta végig a napot. Délután igazi törzsvendéghez illően ismét „ellátogatott” a gyógyszertárba. Markában megcsillant vadonatúj tízese, amikor a nyájas pénztámsn® Ily «aj*, kát intézett hozzá: — Sajnálom, de nem .ff Ismerősöm hirtelen a Hőéhez kapott, majd rázni kezdte a fejét. — Jól hallok? Néma csend. A pénztárosaié részvéttel nézett rá. — Ha esetleg lenne negyven fillérje — mondta. És csodák csodája, ismerő-! sömnek volt negyven fillérje, E megmentő pénzecskéknek köszönhette, hogy a három forint 40 filléres kamiMa végre a szatyrába kerülhetett. Hiába, a kitartás meghozza jutalmát! Munkáséídek, vezetői érdek egyaránt képviselő határozatok valóra válnak-e, nagyrészt attól függ, hogy az érintett gazdaságok teljesítik-e termelési terveiket, vagyis a dolgozók megteremtik-e x az életüket mógtizépítő intézkedések, létesítmények anyagi feltételeit, Függ attól is, hogy az illetékes gazdasági vezető megérti-e, hogy a munkáson: jó ellátása a termelékenységet fokozza. Nagyon sokrétű a tennivalója annak, nogy javuljon a ni unkáiéi vétel az állami gazdaságokban, erdészetekben, fafeldolgozó üzemekben, a vízügyi dolgozóknál, gépjavítóknál. A szakszervezet azt vállalta magára, hogy Összehangolja ezeket a tennivalókat Tesz azért hogy azok megvalósul janak. Nem arról van sző. hogy valaki is kételkedne abban: a gazdasági vezetők mást akarnak, mint amit a közérdek megkíván. Még az elmúlt évben megvizsgáltatták, mit kell tenniük a munkások kor • szerű ellátása érdekében? Az érdekeltekkel a termelési tanácskozásokon nyíltan meg is beszélték. Semmi sem maradt titokban. Köztudott, hogy a borulásbiztos védőkeret nem áll teljes egészében rendelkezésre. Még többre lenne szükség. A telepített munkahe - lyeken zsúfoltak a mosdók, zuhanyozók, öltözők. Az erdészet nem készítette el a tervezett mumkásmeiegedőket. Sok minden mást fel lehetne seroini még Ezekről a gazdasági vezetők általában tudnak. A szakszervezeti bizottságok rendszeresen számon kérik, hogy mikor teremtik meg a biztonságos munkának, a jó szociális, és egészségügyi ellátásnak feltételeit. A munkabiztonságra, jobb szociális ellátásra szükség van, ebben a kédésben nincs vita. Az egyetértés általános. Az üzemek a fejlesztési alapjuk 10—25 százalékát tervezték ilyen jellegű beruházásokra. Ez az Összeg azonban kevés. Legalábbis kevés, hogy megfeleljenek a kongresszus által meghatározott feladatoknak és a jogszabályok előírásainak. A veszélyforrások megszüntetésére, a munkahelyeié kulturáltságának fejlesztésére, a szociális, egészségügyi létesítményekre, a kulturáltabb nnm kisszállásokra milliókra van szükség. Felmérték például, hogy a Mátraaljai Állami Gazdaságnak 7,5 millió* a Sziráki Állami Gazdaságnak 1,6 millió, az Erdő. és Fa. feldolgozó Gazdaságnak 3 millió forintra lenne szüksége ahhoz, hogy az előírásoknak megfelelő legyen a munkavédelem, a szociális- és iizemegészságügyi ellátás. Az üzemek bevallják, hogy képtelenek ezeket a nagy összegeket fedezni. Várják, hogy az illetékes minisztérium és más főhatóság ehhez anyagi támogatást adjon. A megyei szakszervezeti bizottságnak is ez az álláspontja. Abba. beleszólni, mit adjon a főhatóság, nem tudunk. Az üzemvezetők a felelőssé, get nem háríthatják a főhatóságra. A helyi vezetés felelőssége nem kisebb, hanem nagyobb 'lett. Ügy kell munkálkodniuk, hogy a termelési érték, a tiszta nyereség évről- évre emelkedjék. A főhatóság is az általuk megtermelt értékből tud részükre magasabb összeget biztosítani. Az üzemekben még rendkívül nagyok a lehetőségek. Ezeket kell a felszínre hozni. És ez olyan vezetői feladat, amit sikerre vinni elismerésre méltó. Annál is inkább az, mert a dolgozók érdekében törtéi mk. Bobál Gyula 1 NÓGRÁD— 1971. szeptember 24., péntek 3