Nógrád. 1971. augusztus (27. évfolyam. 180-204. szám)
1971-08-08 / 186. szám
Ryelfnisife!6 sarok Jó-e nénit ón ak lenni A névutók nem tartoznak a legrangosabb szófajták közé. Bár vannak közöttük tekintélyesebb alakúak is, és nem nélkülözhetnénk az apróbbakat sem, de önmagukban nem fungálhatnak, mindig másodlagos szerepet játszanak — s mindig a nevek után. Voltak korok, amelyekben a dolgok néven nevezése már önmagában is birtoklást, hatalmat jelentett. A névutóknak valószínűleg sohasem volt ilyen mágikus erejük. Ök ugyanis nem a való világ dolgait nevezik meg. hanem csak a köztük levő viszonyokat jelzik. Mindezek ellenére a névutóknak mégis nagy a vonzásuk. Előkelő névszók igyekeztek évszázadok óta és igyekeznek ma is névutókká válni. Hogy miért? Talán mert megneszelték, hogy némely filozófusok a dolgok közti viszonyokat maguk fölé, a dolgok fölé emelik. Lehet, hogy azért, mert a névutók született beosztottak, s a beosztott nem felelős semmiért. Vagy az lenne a vonzás oka, hogy jobb nagynak lenni a kicsik között, mint kicsinek lenni a nagyok között? Egyébként, is: a névutók kikerülhetnek kényszerű utánhelyzetükből! Az utánam, előttünk, mellettünk stb. alakokban már sikerült maguk mögé gyűrniük a birtokos személyragokat. S ez — ‘ úgy látszik — vérme- sebb reményekre jogosít. Egy bizonyos: A névütóvá válás évszázados tendencia nyelvünk életében. A helyett névutó őse a hely szó. A mellett sem tagadhatná le alapszavát, a melí főnevet. Az után az útján rágós névszóból alakult ki. A révén, számára névutók szintén névszói eredetűek. Napjainkban pedig egy egész sereg rágós névszónk indult el a névutóvá válás útján. Ilyenek például: alapján, folyamán, segítségével, érdekében, következtében, vonatkozásában, kapcsolatban, értelmében, tekintetében, területén stb. Elkülöníthető elemeik alapján még rágós névszónak érezzük őket, a szerepük azonban már névutói. Több közülük személyragos és személyrag nélküli alakban is használatos: révén-ré- ven, során-soron, terén-téren stb. A személyragos alakok már sokkal inkább névutóknak tűnnek: a ragtalanok még közelebb állanak a főnevekhez. Nagyon érdekes figyelni, ezeket az újfenti névutókat. Közülük egyik-másik máris úgy helyezkedik, fészkelődik. hogy lehetőleg kiszorítsa a mellette levőt. Különösen a ragokkal nem férnek össze. Az egyik fő hatalmaskodó a területén névutó. „A lakásépítkezés területén nagy lemaradás tapasztalható’’. „Szép eredményeket értünk el a súlyemelés területén”. A szegény -ban, -ben kiszorult ezekből a mondatokból. Ragellenes a vonatkozásában és az illetően is: „A tanárok teendői jelentősen megváltoztak a számonkérés vonatkozásában”. „A vállalat vezetősége még nem döntött a termelés volumenét illetően”. Ugyancsak a hagyományos rágós megoldás ellenségeiként léptek fel az alapján, tekintetében és kapcsolatban névutók is. „Tanácsi ajánlás alapján új ipari beruházások tekintetében döntöttek az illetékesek”. „Több hozzászólás hangzott el a termelés emelésével kapcsolatban”. Az újdonsült névutók között torzszülöttek is akadnak. E díszpéldányok egyike a kifolyólag. Legalább annyira csúnya, mint amennyire gyakori. Egy levelező érettségin hallottam: „A barokk stílusból kifolyólag mozgalmasság figyelhető meg az épületen”. De másutt sem ritka: „A gyenge búzatermésből kifolyólag romlott a kenyér minősége”. „Tanulásból kifolyólag jár iskolába”. Ez a torz kifejezés azért is ellenszenves, mert névutó'társaival is szembenáll. Dr. Szabó Károly PALÓC UDVAR fpf. Pataki József rajza HARKÁNYI JÁNOS: Elfutok Rámzuhannak már az éjszakák kietlen szobámban kapkodok ördögszemű testvérem messze jár elhagynak a meghajszolt napok fogadkozásaim pora rágja a falakat akaratom széthullik mint eltalált üveg anyám sem küldi már csomagban a szívét és ellenem élesednek tavaszi füvek. A népművelés és lehetőségei Nemrégiben, az Állami Déryné Színház néhány művészével beszélgetve, általános panaszként emlegették: számos vidéki művelődési ház épült még az utóbbi években is olyan nagyteremmel, amely szinte teljesen alkalmatlan színházi előadások tartására, mivel sem zsinórpadlást, sem oldalszínpadot nem alakítottak ki s mivel igen gyakran úgyszólván megfeledkeztek az öltözőkről is, — nem is beszélve a fűtésről, a vízvezetékről. Népművelők viszont állandóan emlegetik, hogy művelődési házukban van ugyan nagyterem, de nincsenek kisebb, kluboknak, szakköröknek, olvasószobáknak, játéktermeknek való helyiségek, s emiatt nem tudják élénkebbé tenni a szakköri munkát. Mind a két esetben egyetlen konklúziót tudtak levonni a beszélgető partnerek: — Pénz kellene, pénz jobb színháztermekre, több helyiséges művelődési házakra. Csak pénzkérdés Nem kétséges: a közművelődéshez tekintélyes pénz szükséges. Az új létesítmények milliókba kerülnek, s a régiek fenntartása is emészti a pénzt (néha még többet, mintha újat építenénk). Államunk fokozott és fokozódó erőfeszítéseket tesz, hogy megfelelő anyagi alapot biztosítson a közművelődés számára. Az elmúlt ké1r-három esztendő több rendelkezése igyekezett jobban kihasználttá tenni azt az összeget, amelyet költségvetésünk — több csatornán, több forrásból — köz- művelődési célokra fordít. A hangsúlyt itt a jobb kihasználtságra tenném. Közismert ugyanis, hogy mennyire szét- forgácsolódtak (s még ma is A napokban ünnepelte a forint huszonötödik születésnapját, és ebből az alkalomból közgazdászok, valamint a forint bölcsőjénél ügyködött politikusok hosszas fejtegetését közöltéli a lapok. Minthogy a forintot nemcsak a hivatalos fórumok ünnepelték meg, jogosnak tartom, hogy az egyszerű milliók képviseletében ezúttal én is hallassam szavam, ha nem is lesz a szó olyan szépen csengő, mint a szabadságszoborral és szocialista címerrel ékes, új tízforintos. A forint? Humoristák szoktak szórakozni azon, hogy a kemény valuták sorában emlegetik a mi szerény és szeretett pénzecskénket. Pedig nem tréfa az: kellett annál acélosabb pénzegység? Hiszen milliárdokat, billiókat, trilliókat győzött le. Nem adtam volna oda a zsebemben csörgő első forintokat száz quardtrillió pengőért sem. Mert mi volt a pengő, főleg az „adópengő”? Egy letűnt kor pénzének kifutása, a beteg fa utolsó termése, a fizikai törvény alapján csupán önmaga lendületétől pörgő kerék. Hej, de a forint! Űj élet, biztonság, bizalom, életkedv, belépő a takarékossághoz és a tisztességhez, erényhez. Megbecsüléssel, rokon- szenvvel fogadtuk, s szinte adósnak éreztük magunkat, hogy mégse adtunk érte elegendő ellenértéket. Több munkára hajtottuk magunkat, hogy a forint egész életén át oly becses maradjon, mint amilyen csecsemőkorában volt. (Ámde a huszonöt éves gyermekért napjainkban már korántsem nyilvánul meg olyan egységes felelősségérzet!) Persze hajtottunk mi akkor ingyen is, hiszen a magunk jövőjét építettük. (EjVasárnapi jegyzet Á forint nye, hát ma nem azt építjük?) Mit is érdekelt volna berniünket annak idején a pénz, amikor ezerbillió pengőbe került egy napilap. S minél több lett zsebünkben a forint ... De hiszen csak nem fogom az ünneplést azzal elrontani, hogy felrovom: amióta házra, autóra, tévére, mosógépre, táskarádióra, divatos ruhákra is telik, mintha a kis ördög is gyakrabban viháncolna közöttünk, mintha csak Mephisto áriáját hallanánk olykor, „Eladó az egész világ”. Ki vetné föl ilyenkor, hogy a régi önzetlen barátok, akik oly egyenlőnek mutatkoztak a nincs- ben, milyen vetélytárssá váltak a van- ban. Hogy tudunk dicsekedni egy gáztűzhellyel, egy újracsempézett fürdőszobával, vagy a harmadszorra kicserélt gépkocsival, illetve „járgánnyal”! Eszembe se jut ilyenkor arról beszélni, hogy asszonyaink milyen kajánul licitálnak egymásra ruhával, fehérneművel, sőt olykor ékszerrel is. Csak nem sajnálom, hogy jut már forint sokmindenre, olyanra is, amivel borsot törhetünk a szomszédok orra alá, felkeltvén a bennük szunnyadó irigységet? Dehogy sajnálom! Csak más dolog az, hogy a pénzt nem begyújtásra használjuk, hanem takarékba rakjuk, vagy egyre nívósabban feléljük! Mert hát mi is mutatná meg legjobban a forint értékét, mint az, hogy néhány ügyeskedőnek már arra is telik, hogy uzsorakamatra kölcsön adja? (Hogy ez nem szép, mondhatnám, ocsmány antiszocia- lista ügylet, arról most hallgassunk, a kedves ünnepelt érdekében!) Mert most nem arról van szó, hogy mi emberek milyenek vagyunk egymáshoz, hanem hogy a forint milyen mihozzánk. A forint pedig rendkívül kegyes egyesekhez. Akkor is odamegy, ha az illető maszek kisiparos és az adóbevallásnál elfelejti a valódi jövedelmet, akkor is, ha a munka frontján csak látszateredményeket ér el. A forint akkor is kegyes, ha az üzemben nem tudják eldönteni, ki a ráhajtós a munkában, ki az, aid kérkedik a lehetőségben, még akkor is, ha a főnök és a férj másképpen látják az életet. De minek is kockáztatjuk az irodalmi jegyzetet, amikor jegyzet nélkül is az irodalomnál kötnénk ki? A forint ugyanis a legjobb barát. Akár jobbra néztünk, akár balra, a forint mindig előre nézett. Csak éppen azzal nem számoltunk, hogy ha többet kapunk, akkor mi a legjobbat és a legelérhetetlenebbet keressük. S ha nem vagyunk eléggé elégedetlenek, akkor a forint cserben hagy bennünket. De a forintról ne beszéljünk most, mert a zsebem olyan üres, hogy egy huncut fillér sincs benne. gyakran szétforgácsolódnak) a művelődési célokra szánt ösz- szegek a különböző szervek, intézmények, hivatalok között. Holott pusztán azzal, hogy a sokféle szétszórt summákat közös kasszába irányítják, máris jelentős egyszerűsítés, koncentrálási lehetőség adódik. Ettől függetlenül: a hatékonyabb népművelés nemcsak pénz kérdése. Nyilván egyszerűbb lenne mindenhol megteremteni az ideális tárgyi feltételeket, egyszerűbb lenne lebontani a régi, rossz, alkalmatlan művelődési házakat, s mindenhol új, korszerűen tervezett, a mai — de a holnapi, holnaputáni, tíz—húsz év múlva jelentkező — igényeknek is megfelelő létesítményeket emelni. Aligha kell magyarázni, hogy erre még oly erős anyagi koncentráltság, még oly ésszerű rendelkezések sem adnak lehetőséget. Anyagi eszközeink végesek, sokszor nagyon is azok, úgyhogy még hosszú évekig lényegében olyan tárgyi feltételek között kell dolgozniuk népművelőinknek, mint manapság. S ha javulnak is ezek a körülmények, csak lassan, fokozatosan javulnak, és nem máról holnapra, ugrásszerűen. Erre egyszerűen nincsen pénzünk. Ésszerű határok Az igények nagyjából hasonlóak egy községben és egy közepes lélekszámú városban, de a kielégítés módját döntően befolyásolja mind a rendelkezésre álló személyi állomány (a népművelők száma, minősége), mind a tárgyi feltételek (művelődési házak, azok felszereltsége, korszerűsége vagy elavultsága). Éppen ezek miatt még évekig nagy feladat illetékes szerveink számára, hogy kiegyenlítsék ezeket a körülményeket — és ezzel még mindig nem egyenlítettük ki a különböző rétegek műveltségbeli szintjét, hanem csak megtettük a lépéseket, hogy elinduljon ez a kiegyenlítődés is. Nem mintha abszolutizálni kellene, lehetne, vagy szabadna a tárgyi feltételeket, mivel sok olyan közművelődési intézményünk működik kitűnően, ahol igen-igen messze vannak az ideális körülményektől. De azt tudomásul kell vennünk, hogy ésszerű határokon belül igenis szükség van a közművelődés ellátottságának, s a művelődési házak felszereltségének javítására. (A köz- művelődés megfelelő — kicsit furcsán kerül Ide ez! a szó — gépesítése például ma már elengedhetetlen.) Távlati terv Egy országos tanácskozáson elhangzott a követelmény: a távlati népgazdasági tervek keretében, s ezek szerves részeként ki kell dolgozni a közművelődés 15 éves fejlesztési programját is, intézmény- rendszerének bővítési, korszerűsítési, konkrét, helyi, megyei és országos tervével együtt. Azt is kimondták: az ország kulturális költségvetésében fokozatosan növelni kell a közművelődési kiadások arányát. Mindez igen biztató a lehetőségek szempontjából, különösen ha hozzávesszük, hogy erőteljes lépések történtek a vállalatok, társadalmi és tömegszervezetek kulturális alapjainak növelésére és célszerűbb kihasználására is. Az elkövetkező évek tehát azzal a reménnyel kecsegtetnek, hogy a növekvő igényekkel együtt nő majd a népművelés anyagi lehetősége. Néhány dolgot azonban nem szabad szem elől tévesztenünk. Például azt, hogy a legkif ogástalanabb művelődési ház sem több keretnél, s igazán értékes közművelődési bázissá csak az ott folyó munka, annak magas színvonala teheti. Vagy azt, hogy igazán kiemelkedő munkához azért többnyire kell a kielégítő anyagi-tárgyi alap is. Ezek a feltételek kölcsönhatásban állnak egymással — kár, hogy sokan még ma sem akarják ezt észrevenni, s alkalmazni a gyakorlatban is. Igényeket támasztani köny- nyű — a tényleges lehetőségekkel maximálisan számolni, azokat maradéktalanul kihasználni, kérés-követelés helyett az adott körülmények szerinti legjobb munkát végezni — nehéz. Népművelőinknek, akik egyáltalán nincsenek irigylésreméltóan könnyű helyzetben, sem személyüket, sem működésük tárgyi feltételeit illetően, a mostani időszakban erre sem árt figyelniük. Takács István | NŰGRÁD - 1971. augusztus 8., vasárnap
