Nógrád. 1971. augusztus (27. évfolyam. 180-204. szám)
1971-08-24 / 198. szám
A gazdasági eredményességért Nemcsak beszélni*•• A mezőgazgasági és élelmezésügyi miniszter elismerése Az idei jó gabonatermelési eredményekért A mezőgazdaság nagy munkája, kalászos gabonafélék betakarítása az egész ország területén befejeződött. Ebben az évben mezőgazdaságunk történetében a legjobb kalászos gabonatermést takarítottuk be. A búza minősége kiváló és az előzetes adatok szerint a holdankén- ti termésátlag meghaladja a 16 mázsát. A többi kalászosból is az előző legjobb termésű évekét elérő, vagy azokat meghaladó terméseredmények születtek. A gabonatermés biztosítja az ország jövő évi kenyerét, lehetővé teszi a tartalékolást és az állatállomány abraktakar- mány-alapjának a növelését. A jó termés a felelősségteljes, szorgalmas, szakszerű emberi munka eredménye, A mezőgazdasági üzemek jól használták fel a javuló anyagi-műszaki lehetőségeket, a« nagy termőképességű búzafajtákat, a több műtrágyát és növényvédő szert és gépet, valamint a javuló alkatrészellást. A gabonatbetakarítást a termelőszövetkezetek és az állami gazdaságok előrelátóan, jól szervezték meg, így a termést a szokásosnál hamarabb, az átlagosnál lényegesen kisebb szemveszteséggel és kiváló minőségben takarították be. Az idei gabonatermésért, a betakarítás sikeres teljesítéséért elismerésemet és kö- szönetemet fejezem ki a mezőgazdaság dolgozóinak, a gabonatermelést segítő ipari, felvásárló-feldolgozó és kereskedelmi vállalatoknak, a párt-, az állami és társadalmi szerveknek, hogy hozzáértő, szorgalmas munkájukkal segítették ennek a nagy feladatnak a végrehajtását. A gabonatermelés terén elért eredmények jogosan keltik azt a reményt, hogy a mezőgazdaság ez évben még előttünk álló feladatait is sikeresen teljesíti. Különös figyelmet igényel most a nyári talajmunkák maradéktalan elvégzése, az öntözési lehetőségek maximális kihasználása, a tömegtakarmány-bázis növelése és a rendelkezésre álló nagyobb mennyiségű műtrágya szakszerű felhasználása a jövő évi, még nagyobb termésátlagok megalapozása érdekében. Amikor ismételten megköszönöm a gabonatermelésben kifejtett kiváló munkát, kérem a mezőgazdaság dolgozóit, a mező- gazdaságot segítő szerveket, intézményeket és vállalatokat, hogy hasonló felelősségérzettel és szorgalmas munkával segítsék a mezőgazdaság előtt álló őszi feladatok végrehajtását. DR. DIMÉNY IMRE Testület és szakigazgatás Viszonylag nyugodt, kiegyensúlyozott társadalmi, gazdasági fejlődésünk teszi lehetővé, hogy időnkénti számvetéseinket magabiztosan, a jövő távlatainak ismeretében megtegyük a magunk okulása és gyarapodása céljából. Ezért, ha valami fáj, ha nem úgy sikerül, ahogy szerettük volna, nem kongatjuk meg a vészharangokat, de nem is esünk kétségbe. Ez jellemzi, ez hatja át a Központi Bizottság és a kormány közös üléséből fakadó állásfoglalásokat. Ennek tükrében vizsgálva megyénk üzemeinek, vállalatainak tevékenységét, szembe kell nézni néhány, gyorsabb fejlődésünket nehezítő, fékező jelenséggel, körülménnyel. Ha egy kicsit a szokottnál szigorúbban tárjuk fel gazdasági életünk hiányosságait, gondjait, azt a jelenlegi ötéves tervünk sikere érdekében tesszük. A megváltozott gazdasági környezetben termelő vállalataink az idén kezdeti tapasztalatokkal rendelkeztek az új gazdaságirányítási rendszert illetően. Jobbak lettek a körülmények, valamelyest javult az anyagellátás, az anyaggazdálkodás, év elején legtöbb vállalat már ismerte ez évi programját, elkészítette a jó munkát elősegítő intézkedési terveket. Ezt figyelembe véve az első fél év eredményei bizonyos megyei sajátosságokat tükröznek. Míg országosan 5,6 százalékkal növekedett a termelés üteme, addig megyénkben ez az ütem csak 3,5 százalékos volt. Ez részben összefügg a szénbányászat tervszerű visszafejlesztésével. Kevésbé találunk elfogadható magyarázatot arra, hogy vállalataink saját terveiket, programjukat viszont nem valósították meg. Önmaguk vigasztalására ugyan elmondják, hogy a bázishoz képest jelentősen növelték termelésüket. A számokkal való játszadozást kritikai megjegyzések nélkül nem lenne célszerű elfogadni. A valóságos nehézségek mellett sok vezetési és munkaszervezési hiányosság húzódik meg a lassúbb ütem mögött. Ezeket elhallgatni annyit jelent, mint lefékezni azokat az erőket, amelyek egészséges türelmetlenséggel, tettvágygyal vannak tele: — a munkások és alkalmazottak munkaszeretetét, szorgalmát, igyekezetét. E tekintetben különösen van mit mondani a Nógrádi Szénbányák Vállalatnál, a minisztériumi és tanácsi építőiparban, egyik-másik tanácsi vállalatnál. Az előzőkhöz hasonlóan alakult megyei szinten az életszínvonal stabilitását, folyamatos emelését garantáló termelékenység. Az előbb említett termelésnövekedés 85,7 százalékban a termelékenység javulásából származik. Ez igen tiszteletreméltó eredmény, vannak, akik azt állítják, hogy ilyen előnyös helyzet még nem volt megyénk iparában. Az országos átlagot azonban itt sem sikerült elérni. Ennek is, akárcsak a termelés lassúbb növekedésének, sok összetevője van. Az értékesítési nehézségek mellett több üzemünknek még módja volt az extenzív fejlesztésre. Kedvezőtlenül hatott az egyes termékeknél jelentkező indokolatlan export. Igazságtalanok lennénk, ha elhallgatnánk, hogy gyáraink struktúrája nem ad módot új termékek gyors bevezetésére, kínálatára. A termelékenység előbb említett alakulásának vizsgálatánál, ha sokszor ellentmondásosan is, de jelentkezik a közgazdasági szabályozók kedvező hatása a munkaerő-gazdálkodásra is. Megyénk szocialista iparában az összes foglalkoztatottak száma 0,5 százalékkal növekedett. Ezen belül a termelőmunkát végzők száma 0,5 százalékkal csökkent, egyes tanácsi vállalatoknál viszont az alkalmazotti létszám növekedett. Felvetődik' a létszámgazdálkodás ilyesfajta alakulása mennyiben felel meg a termelés jelenlegi követelményeinek? Van olyan vélemény, hogy a termelő tevékenységet irányító, elősegítő műszaki-alkalmazotti létszám további növelését sem a jelenlegi struktúra, sem pedig a műszaki-technikai színvonal nem igényli, sőt éppen ésszerű átcsoportosításokat tesz szükségessé. Ennek időpontját minden vállalatnak saját magának kell eldöntenie a köz- gazdasági szabályozók tükrében. Sajátságos jelenség tükröződik munkaerő-gazdálkodásunkban is. Míg a régi üzemek állományi létszáma átlag két-három százalékkal csökkent, addig az új telepítésű iparban csaknem 10 százalékkal növekedett. Mérséklődött a munkahelyet változtatók száma is, bár még ma is igen sok a ki- és belépő. A munkaerő- mozgást a jelenleginél jóval nagyobb mértékben lehet csökkenteni, helyes vállalati intézkedésekkel. Érdekes, hogy a kilépők kétharmad része egy évnél rövi- debb időt töltött el munkahelyén. A nagyobb kereset, a kevesebb munka, illetve a jobb beosztás reményében vándorolnak. A munkaerő megtartásában fontos szerep jut a bérgazdálkodásnak. Itt sem lehet egyértelműen jót mondani. A tapasztalatok ellentétesek : van ahol. tovább nyújtózkodtak, mint ameddig a takarójuk ért, másutt pedig nem éltek a lehetőségekkel. így alakult ki az a fura helyzet, hogy a szövetkezeti ipart kivéve, a munkások átlagos havi keresete kisebb mértékben növekedett mint a foglalkoztatottaké. Bőséges tennivalót kínál a készletgazdálkodás, a beruházások gyorsítása, s egyéb más gazdasági feladat. Azok a hiányosságok, amelyek ma árnyékot vetnek gyarapodásunkra, a kommunisták soron levő tanácskozásán, a taggyűléseken Is szóba kerül. Valószínű, hogy a jelenségek elemzésébe szigorúbb mércével mérik a vezetők tevékenységét, ellenvéleményekben nyilvánítják ki, hogy a sikerek ellenére sem tartják indokoltnak az egyes vezetők részéről megnyilvánuló elégedettséget, csak részben fogadják el a hiányosságokat magyarázó okokat. A kormány és a központi szervek egyre nagyobb erőfeszítéseket tesznek azért, hogy csak becsületes munkával lehessen gyarapodni. Megyénk üzemeiben, vállalataiban a kommunistáikra hárul az a feladat, hogy a dolgozok sokaságával ennek a felfogásnak és gyakorlatnak szabad utat biztosítsanak, saját jól felfogott érdekükben, a népgazdaság erősödése céljából. Venesz Károly Amióta életbe lépett az új tanácstörvény, az állampolgár változások serege segítségével tapasztalhatja, hogy közelebb került egymáshoz ő és az államigazgatás. Nem kell a járási székhelyire utazni — esetleg többször is — az építési engedélyért, gyámhatósági ügye elintézéséért, az iparűzést lehetővé tevő okmány átvételéért, hanem helyben, a nagyközségi tanácsnál végére járhat mindezeknek. Ha meg érdeklődő természet, s figyelemmel kíséri lakóhelye tanácsának ténykedését is, meglepve tapasztalja, hogy a tanácstagok sok olyasmiben hoznak elöntést, amiben korábban „valahol fönt”, a járásnál, a megyénél mondták ki az igent, vagy a nemet. A változások tehát — s nem elhamarkodott ítélkezés ezt állítani — népszerűek az állampolgár szemében, hiszen egyszerűbb, könnyebb, világosabb lett a dolga, ügyeit azok intézik, akiket — legtöbbször — ismer, s akik nemcsak azt tudják, ami a papíron szerepel, hanem azt is, amit a hivatalos megfogalmazású mondatok nem tartalmaznak. Napjainkban készülnek a tanácsok szervezeti és működési szabályzatai, azok az okmányok, amelyek első ízben adnak módot arra, hogy minden tanácstestület a maga sajátos szerepkörének, feladatainak megfelelően alakítsa ki a munkavégzés kereteit. A szervezeti és működési szabályzat — természetesen a törvényekkel összhangban — a tanácsi munka helyi alkotmányaként szabja meg a döntéshozatal módját, a tanácsi vállalatok működését és felügyeletének mikéntjét, a településfejlesztés felelőseinek hatáskörét éppúgy, mint — a testület tagjainak és a szak- igazgatás alkalmazottjainak viszonyát. Aligha kell különösebben bizonygatni, hogy a tanácsrendszer egyik nagyon lényeges, s régóta vitatott kérdése ez utóbbi. Hiszen a tanácstag és a tanácsi tisztviselők, vagy ahogyan sűrűn emlegetik, „a testület és az apparátus” kapcsolata nem formai, hanem nagyon is lényegbeli kérdés. Még inkább ez napjainkban, amikor egyszerre szerepel napirenden az államigazgatási munka korszerűsítése, s demokratizmusának növelése. Példákat — végletes eseteket is — nem nehéz sorolni arra, miként keveredett helyes és helytelen testület és apparátus munkájában. Volt, hogy a testület a legapróbb kérdésben is beleavatkozott az ügyintézők dolgába, olyasmit szeretett volna végrehajtani, amit a jogszabályok nem tettek lehetővé, egy-egy tanácstag meg egyenesen személyes sértésnek vette, ha „egy tisztviselő” valamire nemet mondott. Ám igaz volt a fordítottja is. A szakigazgatásban dolgozók sűrűn vélték úgy, hogy a testület rábólint mindenre, amit ők javasolnak, akarnak, már-már formális aktusnak tekintették, ha egy- egy ügyet döntéshozatal végett a végrehajtó bizottság vagy a tanácsülés elé terjesztettek, hisz’ a döntés úgyis az lesz, amit ők papírra írtak. Azonos célért, de a másféle eszközökkel, s másféle utakon — fejezhetjük be a mondatot így, összegezve — némi egyszerűsítéssel — tanácstestület és szakigazgatás dolgát, kapcsolatát. Az a jelentős változás ugyanis, hogy a végrehajtó bizottság titkárát ezentúl nem választják, hanem kinevezik, nemcsak egy személyt, hanem az egész szak- igazgatási munkát helyezte más elbírálás alá. Nevezetesen: világos és félremagya- rázhatatlan elvek alapján kell megszabni a tanácstestület és szakigazgatási szervei kapcsolatát, viszonyát, működését. A testület döntsön és ellenőrizze döntései végrehajtását minden lényeges, általános, átfogó kérdésben, de a végrehajtásba ne, vagy csak rendkívüli esetekben avatkozzék. Ezt hagyja a szakigazgatásra, az azt irányító vb-titkárra, az államigazgatási munka ipar-, pénz-, jogügyi, mezőgazdasági, építésügyi, kereskedelmi szakembereire. Persze, hogy a szakigazgatásban valóban szakemberek legyenek, az már megint a testület dolga... Igaz lenne, hogy — amint azt egy tanácstagtól hallottuk —• az új helyzetben a tanácstagnak „ajtót mutathatnak az irodán”? Csak azok vélekedhetnek így, akik megbízatásukat összekeverték a kijárással, akik úgy hitték, hogy akkor dolgoznak jól, ha „kiverekednek” mindent a maguk körzetének, a maguk választóinak. Még akkor is, ha fontosabb, többeket szolgáló feladattól vonták el így az anyagiakat. A testület is, a szaikigazga- tás is a maga helyén állja a sarat, ez a munkamegosztás, s ezzel az eredményes munka alapja. A település, a választókörzet dolgainak tisztázására a legjobb fórum a tanácsülés, s nem egy-egy hivatali szoba. Ahogy partnerként is a tanácstagtársak, s nem a szakigazgatás alkalmazottai kínálkoznak. Persze, van ügy, amikor néhány szóval, rövid közbenjárással igazság tehető, amikor elég benyitni valamelyik szobába a tanácsházán, de kivétel erősíti a szabályt. A testület, s minden tagjának dolga, hogy teljes áttekintése legyen minden fölött, ami a településen történik, ami a település lakóit bármilyen értelemben érinti, s áttekintése birtokában hozza meg a döntéseket, majd ellenőrizze a döntéseket követő munkát, az intézkedéseket, a megvalósítást. A szakigazgatás dolga pedig, hogy hűen követve a testület útmutatásait, a legésszerűbben, s a leggyorsabban ültesse át a gyakorlatba a határozatokat, biztosítsa azok összhangját a jogszabályokkal, a törvényekkel, s így egyszerre szolgálja a központi akaratot és a helyi döntéseket. A harmonikus, a munka ésszerű megosztásán alapuló kapcsolat már napjainkban sem ritkaság testület és apparátus között. S mivel a jövő útja mindenképpen ez az észszerű munkamegosztás, jó, ha a most készülő szervezeti és működési szabályzatok tervezetei nagy gonddal térnek ki rá. A holnap eredményeit alapozzák vele. Mészáros Ottó NÖGRÁD - 1971. augusztus 24., kedd 3
