Nógrád. 1971. augusztus (27. évfolyam. 180-204. szám)

1971-08-23 / 197. szám

Ulster! tanács alakult Hagyottén módszerek az internáltakkal szemben Vasárnap hajnalban közel 20 kilogramm gelignit robbant az északír fővárosban, vala­mint a Belfasttól mintegy 60 kilométernyire fekvő Armagh városában. A robbanások kö­vetkeztében Armaghban meg­bénult a telefonösszeköttetés, a fővárosban pedig több üzlet- helyiség szenvedett kárt. A hét végén az Ír Köztár­sasági Hadsereg (IRA) úgy­nevezett ideiglenes szárnya belfasti ellenzéki képviselők­kel együtt megalakította az „ulsteri tanácsot”. A 24 fő­ből álló tanács harcot hirde­tett a belfasti kormány és a parlament ellen. Elnökévé Paddy Kennedy ellenzéki kép­viselőt választották. Vasárnap délután bomba robbant a belfasti börtön ka­puja előtt. A merényletért fel­tehetően az ír Köztársasági Hadsereg (IRA) tagjai felelő­sek, akik úgyszólván a rend­őrség és a brit csapatok orra előtt helyezték el a bombát. A robbanástól — négy sze­mély — köztük egy tiszt, két börtönőr és egy járókelő se­besült meg. A fenti incidenstől eltekint­ve is meglehetősen nyugtala­nul telt el a vasárnap Észak- Irországban. Kora hajnalban brit katonák egy razzia során hét „terroristagyanús” sze­mélyt — katolikusokat — tar­tóztattak le, akiket bírósági eljárás nélkül internálnak. A sorozatos letartóztatások és bírósági eljárás nélküli in­ternálások előidézte feszült­ségről mi sem tanúskodik job­ban, minthogy a“belfasti kikö­tőben horgonyzó Maidstone nevű börtönhajó foglyai éh- ségsztrákot határoztak el. Az Észak-írországból érke­zett jelentések többször be­számoltak azokról a kegyetlen módszerekről, s kínzásokról, amelyeket a brit katonák al­kalmaznak az internáltakkal szemben. Érthető tehát, hogy az angol hadügyminisztérium nyilatkozata szerint a brit kormány bizottságot meneszt Észak-lrországba, hogy kivizs­gálja a brit katonák kegyet­lenkedéséről érkező panaszo­kat. (MTI) Szerdán kezdődik Szabi*i pere Musztafa Abu Zaid egyip­tomi főállamügyész vasárnap kizárólag egyiptomi újságírók számára sajtóértekezletet tar­tott. Bejelentette, hogy a Szadat elnök ellen szőtt má­jusi összeesküvés során ösz- szesen 129 embert tartóztattak le. Ebből 91 -et — köztük Ali Szabri volt alelnököt, Favzi, volt hadügyminisztert, és az egyiptomi kormány öt volt, másik tagját, továbbá az ASZÚ egykori egyéb magas- rangú funkcionáriusait — ha­zaárulás vádjával bíróság elé állítanak. A többi 38 letar­tóztatottat — bizonyítékok A szabadon úszó dollár a címe ennek a felvételnek, melyet Michael Lipschitz fotós készített Nison elnök dollár-arany átváltás befagyasztását elrendelő intézkedésének illusztrálá­sára. A felvétel Párizsban, a Place de la Concorde-n levő szökőkút medencéjénél készült A Pamutfonóipari Vállalat Kaposvári Gyára 1971. augusztus 24—25-én 2 éves fonóipari szakmunkásiskolára pótfelvételt hirdet 14—15 éves, általános iskolát, végzett leányok részére. Díjtalan szállást korszerű munkásszállásunkon biztosítunk. Jelentkezni lehet 1971. augusztus 24—25-én de. 8—14-ig. Általános iskolai bizonyítványát hozza magával. Szóban bővebb felvilágosítást adunk; NÓGRÁD — 1971. augusztus 23„ hétfő híján — még vasárnap szaba­don bocsátották. A főügyész hangsúlyozta, hogy az összeesküvés „lelke” Ali Szabri volt, aki a Szadat- tal szembeni ellenállási moz­galmat szította, s aki a köz­ponti bizottságban Szadat el­nök ellen foglalt állást, ö kérte Favzi hadügyminisztert, hogy foganatosítson csapat­mozdulatokat az EAK elnö­kének megbuktatására. A Szabri és társai elleni bűnvádi eljárás augusztus 25- én, szerdán kezdődik. A meg­nyitó ülés nyilvános lesz. Favzi, volt hadügyminisz­ter ügyét külön tárgyalja egy katonai bíróság. A Favzi elle­ni per időpontját még nem hozták nyilvánosságra. (MTI) Beteljesült Bolívia tragédiája A tömegnyomor országa A Pravda közli Jurij Har- lanov cikkét a mai Portugá­liáról. Mint a tudósító írja, Portugália a tömegnyomor or­szága, amelynek felszínén há­rom tucat kiválasztott család hivalkodó gazdagsága díszük. A mai Portugália tartja a szo­morú rekordokat Európában: itt a legalacsonyabb a nemze­ti jövedelem, az ipari mun­kások és a parasztok munka­bére, itt a legmagasabb a gyermekhalandóság és a mun­kanélküliek arányszáma, és itt jut a legkevesebb orvos és pedagógus minden 10 000 la­kosra. Mindezek következmé­nyeként pedig Portugália tart­ja a kivándorlási rekordot is: az utóbbi 10 esztendő alatt, a 10 millió lakosú országból 500 000 munkaképes ember vándorolt ki. A felnőtt lakos­ság 40 százaléka írástudatlan. A portugálok — ma is, mint Salazar idején — meg vannak fosztva az elemi szabadságjo­goktól, sőt a cenzúra még szigorúbb lett. A munkás- szakszervezetek — a politikai pártokról nem is szólva — be vannak tiltva. Mindez együttvéve maga után vonja a politikai harc fokozódását — mutat rá a Pravda tudósítója. (MTI) (Folytatás az 1. oldalról) A Torresék kezén levó egyetlen rádióadó közlése sze­rint tegnap délben az elnök 1500 főnyi testőrségével egy kaszárnyában fejtett ki ellen­zá hű egységnél, a Colorado ezrednél tartózkodik. Ismét más feltételezések szerint va­lamelyik külföldi diplomáciai képviseleten kért menedékjo­got. A jobboldali katonatisztek cialista Falángénak” nevező új katonai rendszer vasárnap éj­féltől az egész országra ki­terjedő tűzszünetet rendelt el. Az új hatóságok első intéz­kedései közé tartozott még vasárnap este, hogy letartóz­Képünkön: Torres elnök hívei La Paz egyik fegyverkereskedésének ajtaját robbantják fel, hogy fegyverekhez jussanak állást. Ugyancsak a rádióadó szerint országosan az össze­csapásoknak már több mint 100 halálos áldozata volt. Vasárnap kora délután Tor­res elnökhöz hű utolsó csa­pategységek is megadták ma­gukat a fővárosban a jobbol­dali katonai lázadó erőknek. Ezzel a hatalom kérdése Bolí­viában a jelek szerint eldőlt. Egyelőre ismeretlen Torres tábornok tartózkodási helye. Egyes jelentések szerint repü­lőgéppel lehagyta az országot. Mások szerint az utolsó hoz­Banda cinikus áruló Mocambíque-i , jelentések szerint Hastings Banda, Mala­wi elnöke szeptemberben lá­togatást tesz ezen portugál gyarmaton. Miután a malawi elnök az Afrikai Egységszer­vezethez tartozó országok többségének éles bírálata elle­nére nemrégiben látogatást tett a Dél-afrikai Köztársa­ságban, az újabb utazásról szóló döntés úgy tűnik, hogy logikus folytatása a fajgyű­lölő, gyarmattartó rendszerek­hez való közeledésnek. A füg­getlen afrikai államok több­ségének sajtója úgy értékelte Hastings Banda két nappal ezelőtt véget ért dél-afrikai útját, mint az afrikai népek felszabadulási mozgalmának „cinikus elárulását”. (MTI) juntája gyakorlatilag akkor került hatalomra, amikor a Tprres elnökhöz hű, utolsó egység, amelyet a lázadók 4000 fős hadserege zárt körül La Paz egyik laktanyájában, le­tette a fegyvert. A 16 órás utcai harc ezzel véget ért. A magát „Nemzeti Forra­dalmi Mozgalomnak” és „Szo­tattak számos baloldali és kommunista szervezethez tar­tozó diákot. Ugyancsak rendőri hajsza indult azok után a baloldali politikai és szakszervezeti vezetők után, akik Torres tábornok kormá­nyának legfőbb támaszát je­lentették és haladó intézkedé­seinek mozgatói voltak. (MTI) A 43. sz. Állami Építőipari Vállalat szeptember 1-ével betanító átképzős tanfolyamot indít asztalos, villanyszerelő, épületlakatos, festő, mázoló, tapétázó, műanyagburkoió, víz — gáz és fűtésszerelő szakmákban. Jelentkezési határidő: augusztus 25. Jelentkezhetnek a 8 általános iskolát végzett és 18. életévüket betöltött férfiak, 40 éves korig. A tanfolyam Időtartama: 5 hónap, ez időre 1700 Ft biztosított bért fizetünk. Üzemi étkezést, a vidékieknek munkásszállást adunk, és utazási költséghozzájárulást fizetünk. Jelentkezés csak személyesen a vállalat szakoktatási csoportjánál: Budapest, XI., Dombóvári út 19. Magyar vezetők üdvözlő távirata Kománia nemzeti ünnepe alkalmából NICOLAE CEAUSESCU elvtársnak, a Román Kommu- . nista Párt főtitkárának, a Román Szocialista Köztársaság Államtanácsa elnökének; ION GHF.ORGHE MAURER elvtársnak, a Román Szó-- cialista Köztársaság Minisztertanácsa elnökének, BUKAREST Kedves elvtársak! A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, a Magyar Forra­dalmi Munkás-Paraszt Kormány, egész népünk nevében szí­vélyes elvtársi üdvözletünket és jókívánságainkat küldjük; önöknek és a román népnek Románia fasiszta iga alóli fel- szabadulásának 27. évfordulója alkalmából. Magyarország dolgozó népe rokonszenvvel kíséri azokat az eredményeket, amelyeket a román nép, kommunista párt­ja vezetésével, a szocialista társadalom építésében, hazája felvirágoztatásában elért. Meggyőződésünk, hogy népeinknek a felszabadulást kö­vető időszakban elért eredményei további lehetőségeket te­remtenek kapcsolataink fejlesztéséhez, népeink barátságá­nak elmélyítéséhez. A román nép nagy nemzeti ünnepén további sikereket kívánunk önöknek, a Román Szociaüsta Köztársaság népé­nek a szocializmus építésében és a béke megvédésében. KADAR JÁNOS, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, LOSONCZI PÁL, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, FOCK JENŐ, a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány elnöke. A Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalat 1971. augusztus 30-án ÁCS-ÁLLVÁNYOZÓ átképző tanfolyamot indít. Jelentkezés: levélben, vagy személyesen az alábbi címen: Salgótarján, Munkás út 8., szakoktatás. Jelentkezési feltételek: jelentkezhetnek mindazok a 18—40 év közötti férfiak, akiknek szakmájuk nincs, vagy szakmai átképzésre kívánnak menni, továbbá 8 általános iskolai végzettséggel rendelkeznek és egész­ségügyileg alkalmasak. A vállalat a tanfolyam idejére kedvezményes bérezést, munkásszállói elhelyezést, üzemi étkezést és hazautazást biztosít. A tanfolyam 6 hónapos időtartamú, a képesítés megszerzését a munkakönyvbe bejegyezzük, illetve arról megfelelő bizonyítványt adunk.

Next

/
Thumbnails
Contents