Nógrád. 1971. augusztus (27. évfolyam. 180-204. szám)
1971-08-15 / 192. szám
Kongresszus előtt Jó alkalom a kapcsolatok javítására Nem lesz könnyű találkozó Beszélgetés Szúnyog Tiborral r*— Á hazai pálya kétségtelenül nagy előny, de olyan nagy azért nincs, hogy a két pontot ne hozzuk el Tatabányáról — így vélekedtek a Bp. Honvéd szurkolói. Csalatkoztak reményeikben, hiszen egy hete 2:1 arányban kikaptak. Mészáros József edző elismerte, hogy reális körülmények között maradtak alul. — Most még a vasárnapinál is jobb ellenfél ellen kell bizonyítanunk. Viszonylag könnyű helyzetben vagyok, hiszen volt csapatom erényeit és hibáit egyaránt ismerem, és taktikailag is ennek megSokan reménykednek — Győzelemmel kezdte az 1971/ 72. évi bajnokságot az SBTC labdarúgócsapata. Mérsékelt teljesítménnyel, de értékes két pontot szerzett a fiatal, jó erőkből álló Videotontól. Egyöntetű volt a vélemény a mérkőzés után: az eredménynyel elégedettele, de a mutatott játékkal nem Ennél sokkal jobb teljesítményre is képes a csapat. A két szélső hiánya nem mentheti fel a védelmet, amely meglepően lyukasnak bizonyult. A csapat Bp. Honvéd elleni felkészülését kissé zavarta a Magyar — Varga, Vertig pás, Básti — Kovács (Szoój. tör a Bgy. Hamarosan elkészül a kocogópálya A megye első erdei torna- pályáját két héten belül átadják Balassagyarmat üdülőövezetében, a Nyírjesben. A Népfront és az MTS kezdeményezésére jelentős támogatást nyújtott az építéshez a városi tanács, a Kábelgyár és az Erdőgazdaság. A soproni mintára elkészülő erdei kocogópálya 800 méter hosszú, és tíz állomása lesz. Azt még nem döntötték el, hogy ki avatja fel az új tömegsport- létesítményt, amely az előjelek szerint nagy népszerűségnek örvend majd az Ipoly- parti város lakói körében. A rádió és a televízió Elmondotta még,' Hogy egyénileg ugyan kitűnő játékosokból áll a Bp. Honvéd, de időre van szükség ahhoz, hogy a tizenegy fiú jó csapatot is alkosson. Az összeállítás érdekessége, hogy Kozmát pihenteti az edző. Ügy vélekedik Mészáros, hogy nem lesz könnyű mérkőzés, de nyerniök kell. Várható összeállítás: Bicskei — Kelemen, Dudás, Szűcs, Molnár — Tóth, Kocsis, Komora — Pusztai, Pintér, Csepregi. Nagy József titokban reménykednek — sokan titokban. Szerdán Vertig nem játszott, de kisebb sérüléséből felgyógyult és elfoglalja a helyét. Jeck húzódásos sérülése még nem jött rendbe, két hétig pihennie kell. Ezért a bal oldali előretolt csatár valószínűleg a Nagybátonyből leigazolt 18 éves Kovács István lesz Ha játszik, élete első NB í-es mérkőzésén lép pályára! Várható összeállítás: Gecse, Kmetty, — Szálai, Ré- Horváth, Kajdi, SE edzéssel és vasárnaponként Nyári Kupa mérkőzéssel készültek a ma kezdődő bajnokságra. A 16 tagú keret újoncait a Bgy. Volánból igazolták le. Két játékos — Huttyán András és Dallos László — kisebb sportszerűtlenségével foglalkozott a közelmúltban a fegyelmi bizottság. Időben hozott határozattal igyekeztek jó útra téríteni a két játékost, és remélhetőleg a korholó szavak nem találnák süket fülekre. Mindez tanulságul szolgálhat a többiek számára is. VASÁRNAP KOSSUTH RÁDIÓ: 6.10: Kolle- Jnes vasárnapot. — 7.25: Múzeumi híradó. — 7.28: Nagy családok.-- 8.10: Édes anyanyelvűnk. — 8.15: Játsszunk együtt. Az Ifjúsági Rá- dió műsora a zánkai úttörőváros klubjából. — 9.07: Szivárvány. 10J2S: Rádióreklám. — 10.30: Vasárnapi koktél. Komjáthy György tánczeneműsora. — 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. — 13.00: Egy korty tenger. — 13.10: Franco Corelli operafelvételiből. 13.39: Tudósaink fóruma. — 13-59: Mozart hegedű-zongoraszonáták. — 14.10: Üj világ az óvilágban. — 15.08; Balatoni „Csúcsforgalom”, rr- 17.0S: Faluról falunak — muzsikával. — 17.45: Kői tök albuma. Simonyi Imre versei. — 18.00: Körkapcsolás a bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. — 19.lt): Kiváló Bartók-felvételek. m 20.06: A pénzember. Theodor Dreiser A pénz királya c. regényének rádió- változata. — 20.58: Döntő előtt. .. Tánedalfesztivál 1971. — 22.10: A vasárnap sportja. Totó. 22.20: Az Állami Népi Együttes műsorából. 22.10: Lemezek közt válogatva. — 23.10 Szimfonikus zene. —. 0.10:^0.25: Oscar Strauss műveiből. PETŐFI RADIO; 7.00: A római katolikus egyház félórája. — 7.30: Bach-orgonamüvek. —* 8.00: Mit hallunk? — 8.30: Zenei anyanyelvűnk. ö 8.40: Szívesen hallgattuk. .sä 9.40; Koloratúrszoprán- áriák. 10.10: Fúvószene táncritmusban. — 10.04; százados szenzációk. — 30.54: Nagy mesterek t=i világhírű előadóművészek. —> 12.53: Pipacsok a tergeren. Móricz Zsigmond regényének rádióváltozata. —■ 14.00: Táskarádió. Az ifjúsági Rádió zenés műsora. — 15.00: Mit üzen a Rádió? — 15.35: Claudio Arrau zongorázik. — 16.05: Hangos levél. KeletAfrika élővilágáról. — 16.20: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa énekel, vezényel Botfelelően készíthettem fel az együttest — nyilatkozott Mészáros József, az SBTC elleni mérkőzésről. A hazaiak feledtetni akarják a tatabányai kisiklást. A Bp. Honvéd kétségtelenül nagyszerű csapat, de hangulat játékosokból áll. — A Tatabányán megsérült Dudás alapos orvosi vizsgálaton esett át, és a diagnózis: játszhat! Természetesen ő lesz a középhátvéd. Dudás az a játékos, aki nem rugdossa céltalanul partra a labdát, lát a pályán, és indítani is tud. válogatott programja. Básti, Szalai, Répás és Kajdi kedden és szerdán edzőmérkőzést játszott az olimpiai válogatottal a fővárosban. Ugyanakkor szerdán az SBTC a román U. Kolozsvár I. ligás együttesével mérkőzött barátságos nemzetközi találkozón. A négy olimpiai válogatott kerettag gépkocsin rohant haza Salgótarjánba, és az előző két mérkőzés után még szerda délután is játszottak egy félidőt. A kondícióra nem lehetett panasz, inkább a mutatott játékra. Gyenge főpróba után ma sikeres bemutatkozásban Bajnoki címre A Bgy. SE NB III-as labdarúgócsapata az elmúlt bajnokságban a negyedik helyen végzett. Balázsik József sportköri elnök — a városi tanács pénzügyi osztályvezetője — elmondotta, hogy azóta magasabbra tették a mércét. Azt várják a csapattól, hogy szerezze meg a bajnoki címet, és kerüljön fel az NB II-be. Ehhez minden támogatást megkap a szakosztály, tehát elsősorban a szakvezetésen és a játékosokon múlik, hogy meghálálják-e az előlegezett bizalmat Heti három ka Valéria. — 16.36: Amiről a hegyek mesélnek. Cső Sza He koreai író elbeszélése. — IC.56; Kör- kapcsolás bajnoki labdarúgómérkőzésekről. —i 17.50: Két Du- najevszkij-filmdaL — 18.05: Az Ifjúsáfi Rádiószínpad bemutatója. A három testőr. VL rész. — 18.47: Bencze Márta és Adriano Celen- tano énekel, Helmuth Herold triója játszik. — 19.25: Varázsszőnyegen. — 10.55: Jó estét, gyerekek! 20.1i0: Csajkovszkij: Anyegin. Háromfelvonásos opera. ■= 22.41: Verbunkos muzsika. — 23.10: Könnyűzene. —« 24.00—0.10: Hírek. Időjárás. TELEVÍZIÓ: 9.48; Műsorismertetés. — 9i.50: A főúr és Kasparek. Csehszlovák bábfilm. 10.05: Hétmérföldes kamera. Üttörőhír- adó. — 10.20: Tomi és kutyája. Magyarul beszélő lengyel filmsorozat. 7. Saba a hegyekben. —s 10.35: Britten Az „Arany Hiúság”. Régi angol tengerészballada. — Hl.00: Azon a napon. — 11.30: A művészet világából. — 12.00: Tavaszi szél vizet áraszt. — 13.43: Műsorismertetés. 13.45: Reklám- műsor. — 13.55: Telesport. Atlétikai Európa-bajiiokság 6. nap. — 17.00: Tévé-operakalauz. Mascagni: Parasztbecsület. — 17.55: Delta. Tudományos híradó. — 18.20: Sébastien és a „Méry-Mor- gane”. Magyarul beszélő francia rövid játékfilm-sorozat. — 18.45: Esti mese. — 19.00: A HÉT. 20.00; Hírek. — 20.05: Sporthírek. — 20.15: A kegyelmes úr szárnysegédbe. Magyarul beszélő szovjet tévéfilmsorozat. V. rész. — 21.30: Döntő előtt. — 22.25: Hírek — Sporthírek. — 22.40: Az érem harmadik oldala. Komlós János műsora. BESZTERCEBÁNYA? 9.00: Gyermekeknek. — 9.30: Angol rezérvá- tumok. Kanadai filmsorozat. — 10.00: Röplabda kupadöntő. 12.00: Séta-hangverseny. — 12.25: Híradó. — 13.53: Atlétikai EB Helsinkiből. — 16.20: Nemzetközi röplabda-találkozó. 17.50: Fecske. műsora Ifjúsági magazin. 19.00: Híradó. 19.25: Sport. — 19.50: A vasárnap verse. — 20.10: Tolsztoj: A feltámadás, I. rész. — 21.50: Kultúra ’71. e= 22.15: Híradó. — 22.30: Sport. MOZIMŰSOR: November 7. du.: és este: Eper és vér. Színes amerikai film. r-t Nagybátony Petőfi: Fehér farkasok. Színes NDK—indián film. — Szécsényi Rákóczi: Isadora. Színes angol film. — Pásztói Mátra: Kalandorok. Színes francia kalandfilm. — Balassagyarmati Madách; Rita a vadnyugat réme. Színes, zenés olasz western. — Kisterenye: Hogyan robbantottam ki a II. világháborút. I—U. Lengyel film- vígjáték. HÉTFŐ KOSSUTH RADIO: 8.05: Műsor- ismertetés. Színházak és mozik műsora. — 8.15: Mit üzen a Rádió? — 8.50: Balázs Árpád kórus- müveiből. — 9.02: A 22-es csapdája. Joseph Heiler regénye folytatásokban. XIX. rész. — 9.2«: Rádióbörze. — 9.30: A hét zeneműve. Schumann; A költő szerelnie. *— 10.05: A magyar népköltészet hete. Közmondások. — 10.00: Otto Klemperer Beethoven-műve- ket vezényel, közreműködik a Philharmóma Zenekar. —- 11.08: Halálfiai. Babits Mihály regényének rádióváltozata. I. rész. —. 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tiz percben. — 12.30: Tánczenei koktél. — 13.115; Ifj. Magyari Imre népi zenekara játszik, Mat- tanovich Lujza énekel. — 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14.00: Édes anyanyelvűnk. —i 14.05: Psota Irén és Márkus László énekel. — 14.15: Vladimír Horowitz Szkrjahín-műveket zongorázik. — 14.36: Beszélgetés. Va- szilij Suksin elbeszélése. — 15.10: A Honvédelmi Minisztérium központi fúvőszenekara játszik, vezényel Jávor Zoltán. — 15.23: Vakarcs. Rádiójáték gyermekeknek. — 16.05: Az élő népdaL — 16.15: Lakáshelyzet 1971-ben. —, 16.35: Mozart; Kis semmisegek = haKongresszusra készülődik a sportmozgalom. Az MTS III. kongresszusát 1972. január 17—19 között tartják meg. Előzőleg egyesületi vezetőségéé küldöttválasztó közgyűléseket, járási-városi, majd megyei küldöttkonferenciákat rendeznek. Nógrádban is javában tart az előkészítő munka. A kongresszusi előkészületekről Szúnyog Tiborral, az MTS Nógrád megyei Tanácsának elnökével beszélgettünk. — Miről lesz szó Nógrádban az egyesületi közgyűléseken, miben foglalná össze ezek feladatait? — A közgyűléseken) az elmúlt két év munkájáról adnak számot. Szeptember 10 és október 30 között 152 sportkörben tartanak közgyűlést, közülük 34-ben küldöttközgyűlést. Időközben megnövekedtek a sportmozgalom előtt álló feladatok. Ehhez megfelelő sportvezetők kellenek. Olyanok, akik politikailag szilárdak, szakmailag hozzáértők, és vezetői képességekkel rendelkeznek. A közgyűlések nyomán az elnökségekben 20—25 százalékos változás, várható. 31 sportkörben pedig előreláthatólag elnökcserére kerül sor. *— Milyen új vonások jelentkeznek az egyesületi vezetés további munkájában? — A közelgő közgyűléseken négy évre választják meg a vezetőséget a korábbi kettővel szemben. A nagyobb sportköröknél választmányt hívnak életre, amelyek 9—31 fősek lehetnek. Az egyesület alapvető kérdéseivel foglalkozik. A héttagú intéző bizottság pedig a mindennapi tennivalók ellátását szorgalmazza. — Mire kívánják felhasználni a kongresszusi előkészítő munka során tapasztalható fokozottabb aktivitást? — A pezsgőbbé váló szervezeti élet nyomán jó lehetőségek adódnak a munkakapcsolatok javítására, párt-, állami, társadalmi szervekkel. Alkalom adódik a sorok rendezésére. A tagnyilvántartás javítására, új tagok szervezésére, melynek célja a szervezettség erősítése. Ű j egyesültet megalakulása nem várhaIettzene. — 17.20: Horváth István cigánydalokat énekel, Rácz Gyula cimbalmozik. — 17.40: Művelődés és gazdaság. — 18.00: Húszas stúdió. Különleges tudakozó a Központi Sportiskoláról. — 19.40: A Rádiószínliáz bemutatója. Dollárpapa. — 29.59: Töltsön egy órát kedvenceivel. — 22.20: Két operettnyitány. — 22.38: A Biblia világa. IV. rész. =- 22.58: Bemutatjuk a Magyar Hanglemezgyártó VáUalat új Bach-lemezét. — 0.10 — 0.25: Irány Mexikó. Részletek Kerekes János—Romhányi József filmzenéjéből. PETŐFI RADIO: 8.05: Verbunkosok. népdalok. — 9.00: Ezeregy délelőtt. A Gyermekrádió órája. — 10.00: Zenés műsor üdülőknek. — 12.00: Verdi operáiból. — 13.03: Nyugalomba vonul. — 13.18: Ravel: a-moll trió. — 14.00: Kettőtől ötig. A Rádió kívánságműsora. — 17.00: ötórai tea. — 18.10: Régi magyar mulatságok. A névnapolás. — 18.30: Közkívánatra! — 19.51: Rádióreklám. — 19.54: Jó estét. gyerekek! — 20.25: Üj könyvek. — 20.28: Az Északnémet Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye a hamburgi rádióban. — 21.55: Ki látott engem? — 22.00: Nőkről, nőknek. — 22.30: A hét zeneműve Schumann: A költő szerelme. — 23.15: Nóták. 24.00:—0.10: Hírek. Időjárás. BESZTERCEBÁNYA; 16.00: Szlovákia körül. Kerékpárverseny. — 17.10: Hírek. — 17.45: Sport. — 18.15: Népi muzsika. — 18.40: Kulturális szemle. — 19.00: Híradó. — 19.30: A kommunisták harca a szlovák munkásosztályért. — 20.05: Kocsmai király. Tévédráma. — 21.20: A Lengyel Tv zenés műsora. — 21.35: Híradó. — 21.55: Elhibázott házasságokról. MOZIMŰSOR; November 7.: du.: és este; Eper és vér. Színes amerikai film. — Kohász; A hekus és azok a hölgyek. Színes francia bűnügyi filmvígjáték, — Nagybá- tonyi Petőfi: Jó estét Mrs. Cambell. Színes olasz filmvígjáték. — Szécsényi Rákóczi; Nagykorúság. Szovjet—iizbég film. — Pásztói Mátra; Égi bárány. Jancső Miklós legújabb színes filmje. — Balassagyarmati Madách: Rita a vadnyugat réme. Színes, zenés olasz western, — Kisterenye: Hogyan robbantottam ki a II. világháborút, I—IL Lengyel film vígjáték. tó, de minden bizonnyal két- három egyesülésre sor kerül. A közigazgatási és gazdasági integrálódás után. a sportéletben is elkerülhetetlen ez a tendencia. — Mikor tartják a járási küldöttkonferenciákat? — Az egyesületek által házaimat kapott küldöttek részvételéivel október 20 és november 15 között bonyolítjuk le a járási küLdöttkonferen- ciáfcat. Ezeken értékelik a II. kongresszus óta eltelt mun. kát, és meghatározzák a tennivalókat. Azt várjuk, hogy őszintén, reálisan készítsenek számvetést, eredményekről és gondokról nyíltan beszélve. Vonják le a megfelelő következtetéseket, terveiket igazítsák a megye negyedik ötéves sportfejlesztési tervéhez. Itt is tapasztalható új vonás. Megszűnnek a TS-elnökségek. és csak a korábbinál kisebb létszámú (9—21) tanácsok lesznek. Ezek (viszont nem félévenként, hanem negyedévenként üléseznek. Nem csorbítjuk a sportdemokrácáát, de Az ősz közeledtével egyre inkább zsúfolódik a sportműsor programja. Salgótarján mai kiemelkedő sporteseménye az országos vidéki B-kor- csoportos serdülő atlétikai bajnokság, melynek második napi küzdelmei 8.15 órakor kezdődnek az SKSE-stadion- ban. A kézilabda NB II-ben már az őszi második forduló mérkőzéseit bonyolítják le. Tegnap Debrecenben szerepelt az SBTC női csapata, ma délelőtt 10 órától pedig a Kerepesi úti pályán az OGSC vendége lesz az St. Építők férfigárdája. Kisterenyén Zagyva Kupa női röplabda- tornát rendeznek. Tekében is megkezdődik a bajnoki pont- vadászat. Az St. Üveggyár NB Il-es gárdája ma reggel hét órától a Kecskeméti MÁV csapatával méri össze erejét. Labdarúgásban az NB I. és NB I/B. után pályára lépnek az alacsonyabb osztályú csapatok is. Labdarúgó NB I.: Bp. Honvéd—SBTC, Kispest, 17 óra, v.: Palotai (Sabácz, Teusch- ler). NB I. tartalék: Bp. Honvéd—SBTC, Kispest, 15.15 óra, v.: Endes. NB n. Északi csoport: Salgótarjáni Kohász—Kossuth KFSE, Salgótarján, 17 óra, v.: Szlávik, Kisterenyei Bányász —Leninvárosi MTK, Kisterecsökkentjük a felesleges értekezletek számát. Ugyancsak új dolog, hogy a jelölő bizottság elnöke tesz javaslatot a járási-városi sportszövetség elnökének személyére. Ez korábban nem így volt. A sport- demokrácia szélesedésének egyik jele ez is. — Miről lesz szó a megyei küldöttkonferencián? — Megtartására december 5-én, Salgótarjánban kerül sor. A járások-városok által delegált szavazati és tanácskozási jogú küldöttek, valamint meghívott vendégek ül- v nek le, és értékelik a megye elmúlt, négy éves sportmunkáját. Utána megválasztják az MTS Nógrád megyei Tanácsát, és ennek első ülésén az elnökséget, valamint a sport- kongresszus megyei küldötteit. Fontos kérdésnek tartjuk, hogy a fiatalok és nők is megfelelő arányú képviseletet kapjanak a sportvezetésben isi nye, 16 óra; v.: Klemm,’ Váci Híradás—Nagybátony! Bányász, Vác, 16.30 óra, v." Katona. NB ÜL Északközépcsoport: Pásztói KSE—ÉPGÉP, Pásztó, 17 óra, v.: Feigl, Sashalmi Elektronikus—Mizserfai Bányász, Sashalom, 17 óra, v.: Kelemen, ÉMTK—Bgy. SE, Pesterzsébet, 17 óra, v.: Nyári, St Üveggyár—Bp. Bányagépgyár, Salgótarján, 16 óra, v.: Bányai. NB III. Északi csoport: Mát- ranováki Bányász—Királdi Bányász, Mátranovák, 15.15 óra, v.: Braun. NB-s felnőtt tartalék és ifjúsági bajnokság: Kisterenye —St. Síküveggyár, v.: Bre- zovszki, Koós, SKSE—St. Üveggyár, v.: Újházi, Göröes, Mi- zserfa—Nagybátony, v ; Sütő, Seregi, SBTC—.Pásztói KSE, v.: Bővíz, Lévavári. Megyei I. osztály: Jurisits SiE—St. ZIM, v.: Lőcse, Ka- rancskeszi Spartacus—Ötvözet MTE, v.: Benkő, Mátravere- bély—Palotás, v.: Nagy J., Dejtár—Vörös Csillag SE, v.: Chmell, Bgy. Volán—Romhányi Építők, v.7 Balázs I., Somoskőújfalu—Karancsság, v.: Vincze, Karancslapujtő—St. Bányagép, v.: Jancső, Hugyag —Szécsény, v.: Nagy I. Az elöl állók a pályaválasztók, a mérkőzések 17 órakor kezdődnek. 6 NÓGRÁD — 1971, augusztus 15., vasárnap J Ismét kapha«! a KA RA NOS 20 típusú kedvelt hazai ETA GE-KAZÁNTeljesítménye: 20 000 kcal/óral Percenként 10 1 40 C-fokos használati meleg vizet is szolgáltat. Legolcsóbb hazai dara- és diószenekkel fűthető. Fogyasztói ára házhoz szállítva: pincetéri kivitel 5200 Ft. lakótéri kivitel 5740 Ft. Megrendelhető az Eger—Salgótarjáni TÜZÉP Vállalatnál (Eger, Lenin u. 75. Telefon: 13-20) és Heves—Nógrád megyei telepem. Rozgonyi István Mai sportműsor t r\