Nógrád. 1971. július (27. évfolyam. 153-179. szám)
1971-07-07 / 158. szám
A ZIM-ben láttuk SEtláxis Gyula ét Kelemen István az érkező lemezeket daruval rakjak le a gépkocsiról Kaposi Pál bálázó a hulladékanyagot préseli a présgéppel Makai László és Kecskés József a távfűtés csöveit szerelik • Fotó; Céhmester Olajdiplomások Akiről keveset beszélnek A moszkvai Gubkin Pet- rokémiai és Gázipari Főiskola fennállása óta 13 000 diplomást bocsátott szárnyaira. A nappali tagozatok mellett levelező és esti tagozata is működik Moszkvában, Türkméniában, Tatárföldön és a szibériai Omszk- ban. A tagozatokon sok kőolaj- és gázipari dolgozó szerez magasabb képesítést. Évről évre több hallgató végez mérnökgeológus-, mechanikus-technológus és mérnökközgazdász szakon. Húsz évvel ezelőtt alig ezren tanultak itt; ma a főiskola ^ különböző szakain 13 000 hallgató van, köztük 39 külföldi ország fiataljai. A végzett hallgatókkal csaknem minden szövetségi köztársaságban találkozhatunk, Ott vannak a távolsági kőolaj- és gázvezetékeknél, a szivattyúállomásokon és a kőolajelosztókban, a föld alatti gáztárolóknál, a tudományos kutató- és tervező- intézetekben. Sokan külföldön segítik a helyi szakemberképzést, vagy a gyakorlati munkát; a szénhidrogének felszínre hozását, a feldolgozással foglalkozó vállalatok beindítását. A főiskolán 50 nagy előadóterem és több mint 100 laboratórium áll a hallgatók rendelkezésére, ahol az oktatás mellett tudományos kutatómunkát is végeznek. A legközelebbi években új egyetemi épület, több modern laboratórium épül és elkészül az 1350 személyes nagyterem is. Vannak az ü vegmüvességnek olyan közkatonái, akikről keveset beszélnek. Mozdulataik nyomán nem formálódnak karcsú üvegkelyhek, nem nyílnak csiszolt üvegvirágok. A különböző színű üvegfolyamokból nem ők keltik életre az anyagot. Munkájuk nélkül mégis lehetetlen volna akár a legparányibb üvegpoharat elővarázsolni a kemencéből. Kik ezek az emberek? A vörös tűzsziemeikkel körbete- kintö kemencék természetének és kezelésének tudói. A főolvasztómester és a két segédolvasztár. Andó Aladár segédolvasztár harmincnégy éve dolgozik a Salgótarjáni Öblösüveggyárban. Pontosan ezerkincszáz- harminchét március tizenkettőtől. Sokan már életük néhány évvel ezelőtti sorsdöntő eseményének napjára sem emlékeznek vissza. Andó bácsi gondolkodás és számolgatás nélkül mondja az időpontot. Az sem tegnap volt, amikor először állt az ezer—ezerkétszáz fokos hőséget lehelő kemence mellé. Ez negyvenhatban történt, így hát azóta éppen negyedszázad telt el, de azóta sem lett hűtlen a gyárhoz. — Mit csinál a segédolvasztár? Hogyan telik el egy munkanapja? — Nyolc fazekunk van a kemencében — magyarazgal- ja. — Mindegyikben más-más színű üveg olvad. Ezeket nekünk kell feltölteni az üvegolvasztáshoz szükséges anyaggal. Az I-es kádkemencén már van adagoló, de itt még mindent kézzel kell csinálni. Először oda készítjük a kemencét körbe ölelő pódiumhoz, a feljárót, amin a csilléket feltoljuk. Aztán ugyanennyi ose- repet hozunk. Amikor mindent felkészítettünk, akkor megvárjuk, amíg a kemence hőmérséklete eléri az ezernégyszáz Celsius-fokot. Akkor beadagolunk. Négy- négy fazék jut mindegyikünkre. Három és négy óra között jár az idő. A munkanap első szakasza ilyenkor már lezárul. A kemence már elnyelte a csillékből belezúdított anyagot. Sárgáspiros lángnyelvek nyalják körül, hogy előcsalogassák forró nedveit. Három—négy óra alatt izzó lávafolyam képződik a kemence mélyén. A segédolvasztárok erre az időre magukra vállalják a mindenes szerepét. Elvégzik a „műhely’' körül azokat a munkákat, amik éppen adódnak. Fél héttől hétig újra adagolás következik. A kemence újra éhes Eltátja, hatalmas száját, és elnyeli az utolsó csillék tartalmát is. A gördülő alkalmatosságokra nincs már többé szükség, eltávolítják őket a pódiumról. De a kemence még mindig nem lakott jól, még két—három ujjnyi hiányzik a fazekakból. — Ilyenkor már csak cserepünk van — mondja Andó Aladár. — A legutolsó berakás negyed tízkor kezdődik. A maradék cserép elmerül a forró üvegtengerben, A kiürült cserepesládák nem sokáig szomorkodnak a pódiumon. Feladatuk a végére ért, a segédolvasztárok a helyükre viszik őket, elrendezik munkaterületüket, takarítanak. A csarnok ablaknyílásain már az éjszakai égbolt néz be. Az utcák sötétbe burkolóznak, amit a lámpaíények sem tudnak áttörni. Fél tízkor lejár a műszak. Egészségre ártalmas munkakör, az olvasztárok csökkentett munkaidőben dolgoznak. Az éjszakai olvasztó mesterre mór nem vár más teladat, mint ellenőrizni az üveg letisztulását, hogy reggelre, a műszakkezdésre jó üveg várja az üvegfúvókat. Nélkülözi a látványosságot a segédolvasztárok, az olvasztó- mesterek munkája. Andó Aladár bácsi mégis jogos büszkeséggel állíthatja, hogy százötven—kétszáz ember jó munkája múlik azon, amit csinálnak. Az üvegfúvóké, a lehor- dóké, a feldolgozóké, akik mind-mind azokat a nagy. színes üvegcserepeket kényszerítik tetszetős formába, amiket az olvasztárok által vigyázott kemencéből emeltek ki. — Nem gondolt még arra. hogy más szakmára cseréli fel ezt a munkát? — Nem mennék el máshová dolgozni — állítja határozottan Andó Aladár. — Igaz, mi csak betanított munkások vagyunk, a jutalmakat, a Kiváló Dolgozó jelvényeket inkább a jó szakmunkásoknak osztogatják. De én is kaptám már jutalmat a párttól, mert huszonöt éve vagyok párttag. Meg a szakszervezettől emlék- plakettet és ingyenes üdülési Aratnak Kisterenyén I Hét cukorfajtáml kísérleteznek Tegnap megkezdték az aratást Kisterenyén, a Mátraaljai Állami Gazdaság 2-es kerületében. Demény Jánossal, az üzemegység vezetőjével beszélgettünk, sikerült-e kellőképpen felkészülni a nagy munkára? — A Mátraaljai Állami Gazdaság összterületének mintegy egyharmada a kisterenyei kerület szántóterülete 1800 hold. Ebből aratásra vár 545 holdon a búza, 110 hold az őszi árpa és 190 hold a tavaszi árpa. Azt hiszem, nyugodtan elmondhatom, hogy sikerült megfelelően felkészülnünk. Időben befejeztük a lucerna második kaszálását, a lekaszált pillangósok kazalba rakva, készen vannak. Végeztünk a kukoricatáblák megmunkálásával is. A 233 holdon termesztett növényt vegyszerrel gyomatalanítottuk — mondja Demény János. Június 28-án tartották a gépszemlét. Valamennyi gép, a szállításokhoz szükséges kocsik rendben vannak. A kerület hét gabonakombájnnal rendelkezik. Ebből egy ez évi beszerzés. A szokásos alkatrészhiány ez évben nem olyan súlyos, mint korábban. Sokat felújítottak Kisterenyén, sőt a legszükségesebbekből némi tartalék is van. — Előreláthatólag számit- hatnak-e kézi aratásra, egyáltalán hogyan állnak munkaerővel? — Az aratandó terület kétharmad része enyhén lejtős, kombájnnal aratható. Hozzávetőlegesen negyven holdon tervezünk kézi aratást — magyarázta a kerületvezető. — Munkaerő-, létszámproblémánk nincs. A traktorosokat is ide számítva, 120 főt foglalkoztatunk a növénytermesztésben. Már bevált módszer, hogy az idénymunkára munkásokat szerződtetünk. — Az aratást követően, s az aratással párhuzamosan milyen feladatok jönnek? — Huszonnyolc vagon vetőmag készítése az a nagy feladat, amely kizárólag a kerületre hárul. A Terményforgalmi Vállalatnak 28 vagon kenyérgabonát adunk át, a többi tárolása a megfelelő követelmények betartásával nálunk történik — így Demény János. A növénytermesztésben érdekes kísérletezésbe kezdtek, Cukorrépát 49 holdon termesztenek, ebből két hóidon hét fajtával próbálkoznak. A cél az, hogy megtalálják a számukra legkedvezőbb, leggazdaságosabb fajtát. Megkezdődött a pillangós területek feltörése, azokon a területeken, ahova őszi gabonák kerülnek, s az arra szükséges területeken műtrágyázunk. — A várható terméskilásá- sok? — Nehéz nyilatkozni, mert nagyon vegyes a határ. Jó közepes termést remélünk — mondta befejezésül a kerületvezető. Osgyáni Lajosné Talán túlzottnak tűnik, de úgy érzem, igazi volt idő, amikor egyesek igyekeztek eltitkolni, ha a szülők „valakik” voltak, most meg úgy van, hogy vannak olyanok, akik azt restellik, ha ők, vagy hozzátartozójuk nem „valaki”. Miért a rongyrázás, miért a kik vagyunk, mik vagyunk? Ez a társadalom munkára épül, miért szégyellik hát egyesek u munkás-, a kétkezi munkát végző szülőt, testvért vagy rokont — miért tagadják meg őket? Hát mi lenne ebből az országból — de bármelyikből is —, ha csak „valakik” volnának, és nem lennének azok az alkotó kezek, amelyek a föld méhéből megfeszített erővel, -a földből verejtékkel teremtik elő a javakat. Ahhoz, hogy valaki íróasztalhoz jusson, kell az íróasztal, de ahhoz kell a favágó is. kell a bútorüzem segédmunkása is, aki az asztalt előteremti. Ahhoz, hogy valaki meleg szobában élvezze a kulturált jólétet, s beutalókat. A szakszervezetbe is akkortájt léptem be. Én nagyon meg vagyok elégedve a munkámmal, meg a vezetőimmel. .. Csak a fizetésem lehetne egy kicsivel több. Hiszen szombaton leszek öteven- éves, öt év múlva akár nyugdíjba mehetek. Jó lenne env- nyi év Után tisztes nyugdíjat kapni,.. Kiss Sándor Zsák, ponyva a gabonához A magyar mezőgazdaság az idén körülbelül egymillió gabonazsákot és csaknem félmillió négyzetméter ponyvát igényel az AGRO- TRÖSZT útján a szegedi Kan_ derfonó- és Szövőipari Vállalattól. Szegeden arra is gondoltak, hogy elsőként az aratást, betakarítást legkorábban kezdő déli megyéket lássák el ezekkel a cikkeikkel. dicsekedhessen, hogy ki vagyok, mi vagyok, ahhoz kell a bányász, kell az olajmunkás, kell a kohász, kell a fagyos szélben a villanypóznán lógó villanyszerelő is. Ahhoz, hogy terítve legyen az asztal, ahhoz kell az állattenyésztő, a permetlétől nem szalonképes gyümölcstermelő, a pincemunkás, a molnár. S, hogy a lakkozott cipő ne lépjen szemétbe és tiszta, egészséges legyen a levegő, kell utcaseprő és kell csatornatisztító munkás is. Folytassam még, hogy mi minden és ki mindenki kell az élethez. Ha pedig mindez kell — akkor miért tagadják meg őket? Ha nem tudnak nélküle meglenni — miért szégyellik őket? Az én apám bányász volt. anyám egyszerű falusi asz- szony, testvéreim falun élnek, gyárban és erdőgazdaságban dólg'oznak, s mind a négy sógorom kétkezi munkás. Amint látják, én is Aaadszkyval együtt dúdolhatom; „Nem születtem grófnak — de nem is baj...” Nincs igazam? Papp János Nemcsak nekem, másnak is feltűnt, hogy egyesek restellik, hogy rokonságuk, közeli hozzátartozóik „egyszerű emberek” A váltóőr veje azt mondja, hogy apósa állomásfőnök. A takarítónő lánya technikai munkatársnak titulálja társaságban édesanyját, a gyerek az iskolában azt mondja — mert otthon így hallotta —, hogy a papa főosztályvezető, pedig csak előadó — de minek soroljam? Ügy léptetnek elő hozzátartozókat, rokonokat, ahogy éppen a társaság az adott szituáció megkívánja, vagy megköveteli. Vagy a másik példatár: ha valaki valahol dolgozik és felveszi a telefonkagylót, így jelentkezik: itt a megyei vagy városi ez meg az; itt ez vagy az az üzem, intézmény, vállalat, vagy szerv beszél és — mondja a nevét. De nem mondja, hogy a megyei vagy városi ettől vagy attól X. Y takarító, eljáró, munkatárs vagy mit tudom én ki beszél, hanem a rangos szerv, üzem, intézmény, vagy vállalat tekintélyét meglovagolva igyekszik már eleve protekciót vagy előnyt szerezni. És még nem is ez a nagyobb baj, nem ez idegesít elRangkórság és rongyrázás sősorban. Hanem az, hogy egyesek szégyellik munkájukat, vagy hozzátartozójuk munkáját, az, hogy egyesek úgy gondolják, nagyobb leszek én is, ha a sógorom a minisztériumban vagy testvérem az akadémián dolgozik, mert uram teremtőm, vajon mit tartanak róla, ha azt mondja: az én szüleim gyári munkások, tsz-parasztok, vagy más „alacsonyabb” munkát végeznek. Érthetetlen, persze, hogy érthetetlen ez a felfogás. Sőt! Érthetetlen, mert ebben a „szégyenkezésben” — tetszik vagy nem tetszik —, benne van azoknak a szakmáknak a lebecsülése, amelyekről éppen szó van. Vagy, ha úgy tetszik, ez nem más, mint a kispolgár „ki vagyok, mi vagyok” rongyrázó szemlélete, aki szé- gyelli, hogy honnét jött. Persze, ha önéletrajzot ír, akkor pirossal húzza alá, hogy „egyszerű munkáscsalédból származom", hogy „szüleim föld nélküli zsellérek voltak, akik napszámból tengették életüket és neveltek fel hat gyereket”. NÖGRÁD — 1971. július 7., szerda 3
