Nógrád. 1971. július (27. évfolyam. 153-179. szám)

1971-07-18 / 168. szám

A nyár sem !

t

Évtizedek hagyománya, be- Idegződöttsége a szemlélet: a nyár a népművelés holtidénye.

Hogy miért lett — s van! — így? Talán mert a népművelés egy korábbi időszakában főként pedagógusok végezték ezt a fontos munkát, s az ő nyári szünidejükhöz igazodott az „évad”? Talán mert valamiféle „rávetülés” folytán a színházak játszási sorrendjéhez hasonlóan alakult ki a népművelés „szezonja” és „uborkaszezonja”? Vagy talán azért, mert egy valamikor bizonyára helytálló nézet szerint nyáron — és főként falun — nincsen idő és mód a népművelési tevékenység végzésére: aratni kell, százféle munka várja a mezőgazdaságban dolgozókat, hajnaltól késő estig a mezőn vannak, kinek van ilyenkor kedve, érkezése „népművelődni”?

Nos, esztendőkkel ezelőtt még védhető volt valamely adott heiyen és esetben a fenti szemlélet. Általános érvénynyel és elvileg már régen nem védhető, — mégis létezik mind a szemlélet, mind az erre épülő gyakorlat.

Télen

egyszerűbb ?

Tagadhatatlan, hogy vannak időszakok, amelyek eleve kedvezőbbek a népművelési tevékenység különböző formái számára. Ahogyan ezt kissé vulgarizálva — és nem is kissé kényelmes alapállásból — meg szokták fogalmazni: télen egyszerűbb.

Ha ezen a kifejezésen azt értjük, hogy — főként vidéken — a mezőgazdaságban kevesebb elfoglaltságot jelentő késő őszi-téli hónapokban az emberek (idősebbek és fiatalabbak) amúgy sem tudnak mit csinálni, tehát már csak unalmukban is ellátogatnak a különböző rendezvényekre, részt vesznek az öntevékeny csoportok munkájában, akkor sem járunk ugyan messze az igazságtól, de annak csak egy részét mondtuk ki. A másik része pedig nem más, mint, hogy az ilyen szemlélet a régi, ma már nem elegendő,

nem korszerű, úgynevezett spontán népművelési tevékenység továbbélésének bizonyítéka.

Sokszor elmondott, leírt megvitatott tény, hogy napjainkban elképzelhetetlen az igazán hatékony népművelés, a nagyon komoly tervezés, az összes tényezőket figyelembe vevő, a helyi adottságokhoz igazodó, az igényeket ismerő, azoknak elébe menő, a jó tendenciákat erősítő elemző munka nélkül. Népművelni általában nem lehet; léteznek általános elvek, szabályok, módszerek, létezik a tapasztalatoknak egy általános köre, de ezekből mindenhol az adott körülményekhez alkalmazott konkrét népművelést kell megvalósítaniuk a népművelőknek. Márpedig akkor aiz is nyilvánvaló, hogy a népművelés önmaga dolgát nehezíti meg, ha nem gondoskodik saját munkája folyamatának zavartalanságáról, azaz: ha a népművelésben az egész esztendei munka helyett évadban gondolkodik, s ahelyett, hogy minden évszakra nézve kidolgozná a megfelelő odaillő formákat, belenyugszik a kényelmes hagyományba, és nyárra „leáll”.

lionstop

munka

— Ha egy kerékpáros leáll, sokkal több energiát igényel az újraindulás állóhelyzetből — a korábbi sebesség elnyeréséhez szükséges erőt nem is említve — mintha akármilyen lassan is, de mozgásban tartja a pedált, s vele a gépet. Nos, valamelyest hasonló a helyzet a népművelésben is: ha beletörődünk a két-, sőt háromhónapos nyári kiesésbe, elvesztjük az év korábbi szakaszában nyert lendületeit, s ősszel kezdhetjük az egészet szinte a holtpontról. Mire ismét lendületbe jön a „bicikli”, legjobb esetben is októbert mutait a naptár. Vajon ésszerű, s ezen túl, népművelési célkitűzéseinek szempontjából helyes-e, hasznos-e ez a valóban holtidő, sőt elpazarolt idő? Aligha.

A munkájával igazán törődő népművelő — akár főhivatású,

akár tiszteletdíjas — egész évre tervez, megkeresve a lehetőséget, hogy a nyári hónapokban milyen munkát végezhet. A nonstop tevékenység egyik lehetősége a sorozatok ésszerű megszervezése: mi akadálya lenne, hogy egy- egy filmklub, zenetörténeti klub, magnósklub, különböző szakkörök nyáron is működjenek? Ki kell találni, mikor, hogyan jöhetnek össze a tagok — talán nem olyan sűrűn, mint ráérősebb, kevesebb más elfoglaltságot tartalmazó hónapokban, de azért rendszeresen. Az sem kétséges, hogy a művelődési házak és a KISZ- szervezetek közti jó kapcsolat is létrehozhat jó ötleteket, amelyek a nyári „üzemelést” biztosítják: mini-vetélkedők, a táborozásokat előkészítő, országismereti előadások, úti-élménybeszámolók. baráti országokról rendezett kis ki mit tud? ók, politikai körök, íróolvasó találkozók, ankétok neves újságírókkal, művészekkel, a képzőművészkörök nyári táborozásai, az ott készült munkákból rendezett tárlatok, zenés-táncos összejövetelek, s még ki tudja, mennyi mindenféle lehetőség kínálkozik a fiatalokat is érdeklő programok kialakítására. Mindezek olyan tevékenységek, amelyek szinte észrevétlenül biztosítják a folyamatosságot, a kihagyások nélküli munkát.

ualomiböl.,.

Persze ha valamely község népművelői most kezdenek hozzá a nyári tevékenység „kitalálásához”, abból minden bizonnyal csak kapkodás származik. Semmiből a népművelésben is csak semmi születhet.

Ha a népművelők előrelátó szemlélettel dolgoznak, egészen biztos, hogy eredményesebb, tartalmasabb és hatásában is mélyebb munkát végezhetnek. S ebben az esetben valóban nem lesz holtidény a népművelésben — sem a nyár, sem más időszak.

Takács István

Nyelvművelő sarok

Körülírások

„terpeszkedő kifejezések"

A cselekvés elvégzését és megtörténtét kétféleképpen fejezhetjük ki A legszokványosabb mód az egyszerű ige használata. Gyakori azonban a körülírásos forma is. Ebben a megoldásban az igéből képzett főnév mellé egy másik igét illesztünk (céloz — célzást tesz).

A két változat nem két azonos értékű. Más és más a nyelvi szintjük, hatásuk. A cselekvés kifejezésére szolgáló egyszerű igealak biztos, mint a halál. A magyartalanság vádja nem érheti soha Bizonyos helyzetekben azonban köznapinak tűnik. A főnévi igei kapcsolat viszont sokszor egyenesen hiba, kétszeres nyelvhasználati vétség. Mégis vannak helyzetek, amikor a körülírás a stílusosabb.

A puszta közlés az olyan egyszerű igealakokat kedveli, mint a kifejez, feltűnik, kezdődik, segítenek stb.

Ha mondat — egyszerű-közlő volrta ellenére is — körtil- írásosan fejezi ki a cselekvést, mindig fontoskodónak, nagyképűnek (néha nevetségesnek) tűnik. „A KlSZ-tagok az ismétlések során segítséget nyújtanak egymásnak.” Elég lenne a segítenek is. „A kolléga azt a kérdést intézte hozzám, mi szerint én tettem el a vonalzóját.” Ez a körülírás oktalanul ünnepélyessé és szószátyárrá teszi a mondatot.

Idézzünk most két olyan példát, amelyben a mondanivalóhoz az ünnepélyesebb és súlyosabb körülíró forma illik inkább: „A szocialista országok testvéri segítséget nyújtanak a harcoló Vietnamnak.” „A sajtófogadáson kényesebbnél kényesebb kérdéseket intéztek a miniszterelnökhöz.”

Hogy a hivatal' stílusban miért vált általánossá a körül- irásos forma és az indokolatlanul elterpeszkedő kifejezések használata, ezt éppen a sajátos Stílushatás magyarázza. A hivatal tekintélytartó, tehát méltóságos akar lenni. Hozzáértésről bizonykodik, ezért szívesen fontoskodik. Okosnak akar látszani, emiatt nem ritkán tudálékosságba téved. Szereti bonyolultnak találni az ügyet, tehát — ha csak lehet — kórülményeskedik. A hivatali stílus annyira vonzódik a körülíró változathoz, hogy bár gazdaságosságra törekszik a kifejezésben — a szószaporítástól sem riad visz- sza.

Ha megbírál valakit, akkor kritikát gyakorol; ha az intézkedést módosítani akarja, akkor eszközli azt. Nála a középpont súlypontot képez, a gyűlés kezdetét veszi, itt a kérés mindig meghallgatásra, a termék pedig eladásra kerül.

A hivatalnok, ha írnia kell, a legszívesebben háttérben marad. Ki kell küszöbölni minden szubjektivitást! Az ügyeket a hivatal- intézi — az apparátus. A hivatal: mechanizmus. Akkor dolgozik jól, ha úgy működik, mint a gép. És ha igaz, hogv a stílus maga az ember, akkor igaz az is, hogy a hivatal stílusa maga a hivatal. Még személytelenségében is! A szószátyár „terpeszkedő kifejezések” egy része éppen ezt a személytelenséget árasztja. Az ügyiratokban a megállapodtunk helyén rendszerint a megállapodás történt áll. A gondoskodott igealakot kiszorította a gondoskodás történt. E szerint a stílus szerint a dolgokat nem megvitatjuk, hanem azok megvitatásra kerülnek. Az ügyeket sohasem úgy intézik el, hanem elintézést nyernek Mint ahogy a növekvő igények is kielégítést nyernek, bár gyakran a megvalósítás késedelmet szenved.

A körülírásos forma tehát kényes dolog. Csak akkor éljünk vele, ha „megfontolás tárgyává tettük” a stílű sértőkét is. Óvatosnak kell lennünk, mert néhány körülíró változat hajlamos arra, hogy elterpeszkedjék a mondatainkban, és kiszorítsa jó hangzású magyaros kifejezéseinket

Dr. Szabó Károly

A templom előtt a téren sok autó és kevés ember áll. A gépkocsik nagyobbjai államiak, a kisebbek jelzése C betűvel kezdődik. A kocsik közelében a gépkocsivezetők és néhány elegánsan öltözött férfi toporog a napon, feketében és nyakkendőben szinte megfőnek a saját levükbsn. Nézem a kocsikat, még új, modern „Merci” is akad közöttük, ilyen kocsikon mennek hivatalos tárgyalásra a rangos diplomaták.

Kettős esküvőt rendeznek, azért várakozik itt annyi kocsi.

A bejáratnál két férfi beszélget Idegesen harapdálják a cigarettát, s jöttémre félig elfordítják fejüket. Akár a strucc: homokba dugják fejüket, gondolják, ha ők nem látnak engem, én se látom őket. „Jöjjenek be az elvtársak” — évődöm velük. — „Odabent hűvösebb van.” A funkcionárius krá- kog, és olyasmit morog, hogy elegendő, ha a felesége bent van. Társa, a mérnök, már őszintébb. Kacsint egyet és azt mondja: „Az elvtárs könnyen beszél, a kutya se ismeri. De bennünket mindenki figyel! Menjen be! Műemlék. 1721-ben épült!” Az ő felesége is odabent várja a szertartás kezdetét. (Korszerű dolog azt állítani, hogy a nők bigott vallásossága engedményre kényszeríti a férfiakat, pedig sokszor csak a lelkiismeret elaltatására szolgál az efféle elmélet!)

A templom- valóban csodálatos, nemcsak az oltárról, de a falakról is vastagon pompázik az arany, szinte für- dünk a reneszánszra emlékeztető káp- rázatban. A hívek csendesen ülnek a padokban és hátra-hátra pillantanak, hogy jön-e már a két új pár. Az oltár előtt kék munkakabátban serénykedik a sekrestyés. Tevékenysége tökéletesen leköti figyelmemet: ez a fürge, szerelőnek tetsző, megtermett férfi, szöges ellentétben áll a templom hűvös, középkori pompájával. Az, amit tesz, még inkább. Mikrofont helyez az oltár elé, a zsinórt passzintgatja ás középső ujjúval háromszor meg is koppint ja a mikrofont, hogy működik-e. Meggyújtja, kipróbálja az elektromos gyertyákat is. Üjabb kapcsolót kattint föl, teljes fényVasárnapi jegyzet

Egyházi

esküvő

ben csillog az oltár, de a rejtett Jupi- ter-lámpákat hiába is keressük. Egy kisgyerek a háta mögött meg is kérdezi: „Anyu, a televízió is itt lesz?”Hát a tévé nem lesz itt, de egyik maszekfényképész már ott serénykedik az oltár előterében, méri a szöget, benézi a hátteret, hogy honnan lesz jobb fényképezni. Egy fürge nő elektromos filmfelvevővel nyüzsög a háttérben, azután ő és a fényképész egyezkedni kezdenek a sekrestyéssel, hogy a szertartás melyik jeleneténél tartanak igényt a reflektorok fényére. A sekrestyés készséges, egyetlen kikötése van: „A tisztelendő úr minden képen rajta legyen!” A fényképész és a filmes fo- gadkozik.

Közben megérkezik a két fiatal pár. Én úgy látom, felszegek, idegesek, szívesen lemondanának a soron levő ceremóniáról. (Érdekes tanulmányt érdemelne, miféle lemondások, megalkuvások, számítások fűződnek ehhez az aktushoz! De hát erre most nincs hely. Másért idézem föl a liturgia egy-egy részletét.)

Most már az köti le figyelmemet, hogy az egyház mennyire alkalmazkodik a technika és civilizáció fejlődéséhez, a tudományos gondolkodás térhódításához. Hiába, forradalmi kort élünk, középkor előtti felfogással ma már nem lehet a hívek közelébe férkőzni. A plébános i? minduntalan kommentárt fűz a Bibliából szó szerint idézett fejezetekhez, bekezdésekhez. A „szentírás” azt mondja, hogy az asz- szony szolgálja urát, követni köteles őt jóban-rosszban, de a plébános már így kommentálja, hogy a férj és feleség egyenlő. A világ teremtését is álköltve idézi. Nem azt mondja, hogy Isten teremtette az eget és a földet, hanem Isten irányította, figyelte a „teremtés művét”, szinte mint egy fődiszpécser. Minden szót, megnyilvánulást az a szápdék vezérel, hogy az idejétmúlt, avatag egyházi iratok tanításait átmentse a tudományos gondolkozástól „megfertőzött” korszaknak jS- Persze, ebből felemás dolgok sülnek ki, s a hívek egy része, főleg akiket csak az esküvő csalt be a régen edhagyott templomba, sutyorognak, morognak, megjegyzéseket tesznek Főleg a fiatalokat sajnálgatják, akik a társadalmi esküvővel együtt immár negyedszer hallgatják végig Mendelsohn-nászindu- lóját, s már nagyon únják a színjátékot, amelynek ők a főszereplői.

„Magukra vessenek!” — hallom a hátam mögött. — „Ha az apjuk olyan szentfazék is, őket már nem köti semmi.” Félhangos megjegyzés erre a válasz: „Másképp nem kapják meg az autót!” Fura dolog: személygépkocsival, a modern élet jelképével vásárolták meg maradiságukat. Ámde a történelem megfordíthatatlan. Ez érződik ebben az összegombolyított világban, a liturgia misztikumában és az élet realitásával áthatott emberekben. Valamikor így ölte meg a kereszténység a pogány hitet, most a szocializmus és kommunizmus éli megállíthatatlan diadalát.

Az esküvő után a tisztelendő úr is

•^elvegyül a tömegben. Aktatáskái szorongat. Ideges. Minduntalan az óráját nézi. Az esküvői sokadalorn elzárja az utat a gépkocsija elől. Majd beül av új Skodába és kevés várakozás után rádulál a hívekre. Közben úgy mosolyog, mint a kínai, amikor az anyját akasztják...

SILVIA: ANNA MOFFO. A világhírű olasz származású énekesnő, Anna Moffo, a New York-i Metropolitan tagja játssza a magyar—NSZKkooprodukcióban készülő Csárdás- királynő című film címszerepét.

A számítógép és a közlekedés

A szapporoi (Japán) téli olimpiai játékok megkezdésének idejére valószínűleg befejezik egy oiyan automatizált vasút építését, melynek vezérlését három „Hitachi” gyártmányú számítógépből álló rendszer fogja végezni. A vasútvonal 14 állomást zárt televíziós lánccal látják el, mely a „Hidik—100” típusú számítógép vezérlésével dolgozik A számítógép tájékoztatni fogja az utasokat az állomások nevéről és a megtett távolságról, jelzi a menetgrafikonban fellépő változásokat. Ä második számítógép az energiaellátási rendszer erőátviteli alállomásainak munkáját fogja irányítani, például rákapcsolja, vagy lekapcsolja a villamos energiát. A „8210” típusú számítógép fogja feldolgozni az adminisztratív-irányítási információkat, ellenőrzi a karbantartási munkákat és a jegykiadást. A londoni „Financial Times” közlése szerint a számítógépek egymás között, információcserét is' folytatnak majd.

J | NŰGRÁD - 1971. Július 18., vasárnap