Nógrád. 1971. május (27. évfolyam. 102-126. szám)

1971-05-16 / 114. szám

Elsőként a menyében Megyei I. osztály Nyugati csoport Testnevelés-tagozatos osztályokat Szakosított tanterv alapján működő általános iskolai testnevelési osztályok szerve­zését engedélyezték Nógrád­iján. Elsőként a megyében Salgótarjánban, a Malinovsz- kij úti Általános Iskolában ősszel, valamint az 1972/73-as tanévben az I., III. és V. osz­tályt, ezt követően az I. osz­tályt szervezik testnevelés ta­gozatossá. Néhány gondolat a műkö­désről, a felvétel körülmé­nyeiről, és egyéb tudnivalók­ról. A szakosított osztály lé­nyege a fokozott mérvű testi nevelés, ahol emelt testneve­lési óraszámban és órán kívül sportfoglalkozáson speciális tanterv alapján képzett tanu­lók kerülnek át a sportisko­lába. Az V. oszály második félévétől a sportiskola szak­osztályaiban készülnek a ta­nulók, folyamatosan rátérve az adott sportág speciális elemeinek elsajátítására. Országos tapasztalat, hogy a szakosított osztályok tanu­lóinak eredménye, fegyelme jobb mint a többi osztályé. A sportot nem lehet elég ko­rán. kezdeni. Nemcsak azért, mert az élsportolók felkészü­lési időszaka megnövekedett, szerveznek hanem azért is, mert veszé­lyes ártalmak a születés pil­lanatától hatnak az emberi szervezetre. A városi művelődési osz­tállyal közösen a sportiskola hamarosan megszervezi a nagycsoportos óvodai testne­velésnek azt a formáját is, amelyik a testnevelés tagoza­tos osztály alá épül, és amin keresztül lehetőség nyílik a módszeres kiválasztásra. A felvétel záloga: jó tanulmá­nyi eredmény, testi alkalmas­ság, szülők beleegyezése. A szakosított osztályokba az is­kola körzetén kívül lakó ta­nulók is felvehetők. A sport­iskola feladata lesz gondos­kodni. a megfelelő sportorvosi gyermekgyógyászati vizsgála­tokról, később pedig sport- szakmai egészségvédelmi ten­nivalók ellátása. A megyeszékhelyen az érin­tett korosztályok tanulóinak szüleit értekezletre hívják meg, ahol részletes tájékozta­tást és jelentkezési lapokat kapnak. Ezzel párhuzamosan a szakemberek megkezdik a kiválasztást, ezt követi az' or­vosi vélemény, később a fel­vételre kerültek átíratása az iskolába. Lényeges dolog, hogy az emelt testnevelési óraszám nem megy más tan­tárgyak rovására. A szakosított osztályokba felvett tanulók egyúttal sport­iskolái tagok is lesznek. E tagság mellett legfeljebb még egy, az iskolában működő szakkör munkájában vehet­nek részt A sportoláshoz szükséges feltételekről a művelődési osztály, az MTS és a sportis­kola gondoskodik. Kialakíta­nak egy szükségtornatermet, kisméretű tanmedencét, öltö­zőket és szertárakat bővíte­nék. Sportudvart hoznak lét­re, amelyen bitumenes ko­sárlabdapálya lesz, többek között. Ismerve Salgótarján diák­jainak tehetségét, a szülők sport iránti érdeklődését, re­mélhetőleg a közös kezdemé­nyezés eredménnyel jár. Cél az, hogy az utánpótlás képzé­sével szélesebb alapokról in­dulva, egészséges, kimagasló eredmények elérésére is ké­pes sportolókat neveljünk. Mataidesz György sportiskola igazgató Mai sportműsor Gólszegény forduló Hohora lemondta a mérkőzést A megyei I. osztályú labda­rúgó-bajnokság tavaszi, VIII. fordulójában mindössze 16 gól esett. A nagy hőség nem ízlett a csatároknak, öt csa­pat egyetlen gólt sem lőtt. A két megítélt 11-esből is csak egyet értékesítettek. Kihaszná­latlan gólhelyzet mindössze 25 —30 akadt. Jó teljesítményt 50 játékos nyújtott. Mezőny legjobbja kettő akadt. A ki­állítás sorsára ugyancsak ket­ten jutottak. Érdekes, hogy nyolc bal­fedezet, hat jobbfedezet és hat kapus játszott jól. öt he­te nem kapott gólt az St. ZIM, és négy hete gólképte­len Mátraverebély. Öt hét óta először nyert a visszaesett Ka- rancslapujtő. Négy hét óta so­rozatban nyújt jó teljesít­ményt: Fenes (St. ZIM), Ba- csa (Dejtár), Sarankó (Rom­hány), Schmittinger (Diósje- nő), Telek (K.-lapujtő), Újhe­lyi (Jurisits SE). A forduló válogatottja: Ka- denszki (M.-verebély) — Sza­bó (Somos), Józsa (Jurisits SE), Újhelyi (Jurisits SE) — Mátrai (M.-verebély), Király (Szécsény) — Ferencz (St. Bá­nyagép), Szedlák (Jurisits SE), Hegedűs (Bgy. Volán), Bacsa (Dejtár), Juhász I. (K.-lapuj­tő). A góllövőlista élmezőnye: 1. Boldvai (St. ZIM) 24, 2. Du­dás T. (St. ZIM) 19, 3. Vere- bélyi I. (M.-verebély) 17, 4—6. Fedor (Bgy. Volán), Jenei (St. Bányagép), Simon (K.-keszi) 15—15, 7—9. Lavaj (K.-lapuj­tő), Varga (Dejtár), Mészáros (Romhány) 12—12 góllal. Toriczky László Sakk Hég öt forduló a A megyei egyéni sakkbaj­nokság VI. fordulójában nem született meglepetés. Az élen három SKSE-versenyző áll, mögöttük több elmaradt játsz­ma miatt tisztázatlan a sor­rend. A VI. forduló eredményei: Pethő — Németh 0:1, Ponyi — Szokács 0,5:0,5, Lengyel — megyei egyénin Breiner 1:0, Balázs — Bren­ner 0,5:0,5, Makovnyrk — Czakó 0,5:0,5. Az élcsoport állása: Len­gyel (SKSE) és Szokács (SKSE) 5—5, Ponyi (SKSE) 4,5, Makovnyik (Nagybátony) 3 pont. Tegnap a függő játsz­mákat játszották. A VII. for­dulóra hétfőn délután kerül sor a ZIM-kultúrotthonban. A megyei II. osztályú lab­darúgó-bajnokság Nyugati csoportjában a tavaszi VI. forduló találkozóit bonyolítot­ták le. A hazai csapatok sze­repeltek sikerrel. Örhalom játék nélkül jutott két pont­hoz, mivel Horpács csapatát törölték. Mohora lemondta a Balassi SE elleni mérkőzését, így ugyancsak játék nélkül veszített két bajnoki pontot Továbbra is Szügy vezet, de Hugyag együttese ott van a nyomában. Eredmények: Szügy—Dré­gelypalánk 4:0, Magyarnán- dor—IpolyszÖg 4:2, Hugyag— Bércéi 6:3, Szendehely—Nóg- rádsáp 7:2. Mohora—Balassi se (elmaradt). A bajnokság állása 1. Szügy 2. Hugyag 3. Mohora 4. Bércéi 5. Nógrádsáp 6. Szendehely 7. örhalom 8. D.-palánk 9. M.-nándor 10. Balassi SE x 11. Ipolyszög 12. Horpács 17 13 2 17 12 3 17 11 1 17 8 4 17 17 17 17 17 17 17 17 x == két büntetőpont 2 44-11 28 2 47-18 27 5 29-19 23 5 33-32 20 6 33-25 1» 6 38-37 19 7 24-17 17 9 19-3« 14 8 33-35 15 9 21-32 12 12 24-48 8 17 6-41 - levonva. Tollaslabda Hég nem is sorsoltak az NB ll-ben Á májusi kánikulában több nemzetközi sporttalálkozót rendeznek ma Nógrádban. Az SKSE-stadionban 13.30 órától bonyolítják le az SBTC öreg. fiúk — Slovan Rimavska So- bota öregfiúk labdarúgó-mér­kőzést. Utána játszák le az SBTC — Union Berlin nem­zetközi barátságos találkozót Szécsényben több sportágban a losonci járás sportolóival ve­télkednek. Balassagyarmaton a megyei serdülők atlétikai bajnoksága A-kategória má­sodik napi küzdelmeit ren­dezik meg. Az St. Építők és SBTC NB Il-es kézilabdacsa­pata a fővárosban, délelőtt lép pályára. A röplabda, asztali- tenisz, teke és sakk megyei csapatbajnokságban teljes for­dulót bonyolítanak le. Szolno­kon játszik az SBTC női ko­sárlabda-együttese. A SÜMSE férfi röplabdagárdája II órától fogadja az MGM Debrecent. Az St. ZIM ezúttal a Debre­ceni ASE otthonában lép pá­lyára. A három női csapat kö­zül az SBTC a Bp. Építők ott­honába látogat. A Kisterenye 11 órától fogadja a Nyíregy­házi Petőfit, a SÜMSE 13 órától a Debreceni Volán együttesét. Labdarúgó NB II.: Ikarus — SKSE, Mátyásföld 16.30 ó, vj Petri, Sátóraljáújhely — Nagybátony, Sátoraljaújhely, 16.30 ó, v.: Vincze dr., Kiste­renye — Kossuth KFSE, Kis­terenye 16 ó, vj Szlávik. NB 111. Északközépcsoporti K. Sörgyár — St Síküveggyár, Kőbánya, 17 ó, v.: Tóth, OGSC — SÜMSE, Rákosfalva, 15 ó, vj Gerőházi, Bgy. SE — EMTK, Balassagyarmat, 17 6, v.: Forste, Mizserfa — T. Dózsa, Kazár 16.30 6, vj Sza­bó I., Pásztói KSE — Bp. Építők, Pásztó 17 6, v-í dr. Potocsny. NB-s felnőtt tartalék és if­júsági bajnokság: Nagybátonjy — Hatvani K. (12.15), vj Simkó, Lefler, Mizserfa — Gáspár SE (12.15), v.: Bures, Újházi, SÜMSE — Kisterenye (8.15), v.: Koós, Lefler, Bgy. SE — Egri Berva (13.30), v.: Lőcse, Pobori, St. Síküveggyár — SBTC III. 0), vj Veres, Szabó. Megyei I. osztály Romhány — Mátranovák, v.: Urbán, Somoskőújfalu — Bgy. Volán, v.: Kakuk, Mátraverebély — Vörös Cs. SE, vj Nagy J., Dejtár — St. ZIM, v.: Mol­nár, Karancskeszi — Diósjenő, vj Juhász, Szécsény — St. Bányagép, vj Fodor, Karancs- ság — Jurisits SE, vj Kómár. A rádió és a televízió műsora Vasárnap KOSSUTH RADIO: 8.00: Hírek. — 8.10: Édes anyanyelvűnk. — 8-15: Hang-kép Magazin. — 9.50: Szerkesztői üzenetek. — 10.034 Gondolatok a könyvtárban. — 10-13: Az új magyar zene hónap­ja. — 10.42: Jónás Mátyás népi ze- nekatra játszik. — 11.11: Reklám. 11.16: Forrásvidék. Rákos Sán­dor költeménye. — 11.27: A Phil- harmónia zenekara játszik. — 12^4: Egy korty tenger. — 13.04: Kálmán Imre operettjeiből. — 13.35: Rádiólexikon. — 14.06: A Szovjetunió állami orosz kórusa énelkc!. — 14.40: Pillantás a szö- cialisfca világra. — 15.08: Kiváló Bartók-felvételek. — 16.13: A XX. század nagy írói. — 17.05: Nóták edvelökaiek. —> 18.00: Köl­tők albuma. — 18.15: Az I. Musici di Roma kamarazenekar lemezei­ből. — 19.10: Jelentés az országos vívóbajnokságról. — 19.15: Hall­gassuk együtt. — 19.55: Dévai Nagy Kamilla népdalokat énekel. — 20-05: Naplemente előtt. Köz­vetítés a szegedi Nemzeti Szín­házból. — 22.10: Sporthírek. — 22.13; Szvjatoszlav Richter zongo­rázik. — 23.17: szólistaparádc. PETŐFI RADIO: 7.30: Romanti­kus orgona muzsika. — 8.00: Mis- . ka bácsi lemezesládája. » 8.304 zenei anyanyelvűnk. — &40; Szól­jatok szép szavak. — 10.40: Szíve­sen hallgattuk. — 12.10: Jó ebéd­hez szól a nóta. — 13.01: A há­rom rabló. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Táska­rádió. — 15.30: Túl az út nehe­zén. Nagy Piroska műsora. — 15.30: Mit haliunk? *= 16.05: üres széliek a nézőtéren. — 16.15: A Stúdió H játszik. — 16.26: Beet­hoven: Esz-dúr zongoraverseny.— 17.05: Jelenidőben. — *,A lám­pás”. Szél Júlia műsora. — 17.35: Az új magyar zene hónapja. — 17.50: Mikrofon előtt az irodalmi szerkeszted — 18.05: Az MRT né­pi zenekara játszik. — 18.38: Szép magyar novella. — 18.53: A Rádió dalszínháza. — Rip Van Winkle. Operett két részben. — 21.26: A kútfúró Zsigmondy Vilmos. — 21.40: Esti pihenő muzsikával. — 23.10: Cár és ács. TELEVÍZIÓ: 9.15: Iskolatévé. — 9.45: Csak gyerekeknek. — 10.15: A szczecini gyermekkórus énekel. — 11.00: A korszerű pedagógia műhelyébőí. — 11.40: Filmesztéti­ka-vetélkedő. — 12.40: Amerikai komédiák. (Ism.) —13.20: Iskolaté­vé. — Í3.45: Gonri, az ördög. 6. rész. — 14.10: Reklám. — 14.15: A vadon törvényei. — 14.45: Húsz­ezer mérföld szárazon és vizen. — 15.15: Műsorainkat ajánljuk. — 1B.40; Reklám. — 15.45: Röpülj páva-kör Somogyből. ==? 16.25: Delta. — 16.50: Telesport. — 18.50: Esti mese. — 19.00: HfiT. — 20.05: Forsyte saga. 19. rész. — 21.00: Kicsoda? Micsoda? — 21.50: Sport­hírek* BESZTERCEBÁNYA: Í4.00: Ló- verseny. — 16.50: Csehszlovákia— Románia labdarúgó-mérk. — 19.00 és 22.00: Tv-híradó. — 20.00: Hans Beimler, a kommunista. — 22.40: Beszámoló a kerékpáros béke- vereenyröl. Hétfő KOSSUTH RADIO: 8.15: Színes népi muzsika. - 9.02: Puszták népe. — 0.22: Rádióbörze. — 9.30: A hét zeneműve. — 10.05: Zene­kari muzsika. — 11.00: Iskolará­dió. — 11.35: RimsZkij-Korszakov operáiból. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.30: Tánczenei koktél. — 13.15: Rádióreklám. — 13.18: Kó­rusok és népi zenekarok műsorá­ból. — 13,45: Válaszolunk hallga­tóinknak. — 14.00: Édes anya­nyelvűnk. — 14.05: Muszorgszkij— Ravel: Egy kiállítás képei. — 14.39: „Elszántan és szelíden.. .” — 15.10: Harsan a kürtszó! — 15.45: Barlay Zuzsa énekel. — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: Figyeljetek Angélára! — Megyei II. osztály Palotás gyakorlatilag megnyerte a bajnokságot A megyei II. osztályú lab­darúgó-bajnokság Középcso­portjában legutóbb a XV. for­duló mérkőzéseit játszották le. Palotás gyakorlatilag már megnyerte a bajnokságot, hi­szen előnye 9 pontra növeke­dett. Nagylócot otthonában győzték le 3:0 arányban! Ka- rancsberényben nem jelent meg a játékvezető, így a ha­zaiak szükségmegoldáshoz fo­lyamodtak A forduló megle­petése, hogy a sereghajtó Ipolytarnóe pontot vitt el EgyházasgergérőL Litke sem számított arra, hogy hazai pá­lyán kikap EtestőL Eredmények: Karancsalja— Varsány 5:0, Litke—Etes 2:3, Nagylóc—Palotás 0:3, Nógrád megy er—Rimóc 3:0, Egyhá- zasgerge—Ipolytarnóe 3:3, Ka rancsberény—Mihálygerge 2:1. A bajnokság állása 16.22: Szerkesztőség a műhely mellett. ■— 16.37: Könnyűzene Je- reb Ervin szerzeményeiből. 16.58: Hallgatóim! figyelmébe t 17.05: Külpolitikai Figyelő. 17.20: Oporettdalok. — 17.3»: Az lij magyar zene hónapja. — 17.15: Van áj a Nap alatt! — 18.00: Ri­porter kerestetik! — 18.58: Hallga­tóink figyelmébe! — 19.30: Sport­hírek. — 19.35: Lemezmúzeum. — 20.08: Ifjúságom. — 21.17: Nóta­csokor. — 82.20: Muzsikusbabo- nák. — 22,49: Aki megpillantotta a reménységet. — 23.04: Kedvelt táncdalok — népszerű előadók. — 1.10—0.2S: Ibcrt: Trió. PETŐFI RADIO: 8.05: Kamara­zene. — 8.45: Az állatvilág béde- kere. A kengurubirodalom. — 9.00: Ezeregy délelőtt... — 10.00: Zenés műsor üdülőknek — 12.00: Dalok, költők, dalnokok. — 12.29: Behár György fúvósműveiből. — 12.45: Mit tehet egy szövetkezet a művelődésért-.’ — 13.03: zenekari muzsika. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Kettőtől hatig. .. — 18.16—19.51: Közkívá­natra! — 19.51: Rádióreklám. — 19.54: Jó estét, gyerekek! — 20.24: Üj könyvek. — 20.27: A hét ze­nemüve. — 20.57: Az üj magyar zene hónapja. — 24.00—0.10: Hírek. Időjárás. BESZTERCEBÁNYA: 16.45: Közv. a kerékpáros békeverseny- ről. — 19.00 és 22.15: Tv-híradö. — 19.20: Dalok. — 20.00: Csak szere­lemről beszélsz. Tv-játék. — 21.20: Hangverseny. — 22.35: Tudósítás a kerékpáros békeversényről. 1. Palotás 2. Nagylóc 3. K.-berény 4» Karancsalja 5. Etes 6. Litke 7. Mihálygerge 8. N.-megyer 9. Varsány 10. E.-gerge 11. Rimóc L2. í.-tarnóc 15 14 1 - 59-14 29 15 9 2 4 43-29 20 4 34-28 20 5 46-27 17 5 28-29 16 6 27-20 15 7 34-37 15 6 29-32 13 8 28-48 13 8 23-39 11 3 1 11 16-38 7 - 2 13 27-55 2 15 15 15 15 15 15 15 15 15 IS 9 2 7 3 6 4 6 3 7 1 6 3 6 1 4 3 Megyénk egyetlen tollaslab­da-szakosztálya Balassagyar­maton, a Balassi Gimnázium­ban található. Az elmúlt évek eredményes szereplése­ként NB II-be kerültek, és budapestiekkel szerepeltek együtt a bajnokságban. Az ed­zéseket kedvelik a gyerekek, 25—30 diák tanulgatja szor­galmasan az új sportág tech­nikai fogásait. Versényi Györgyné testnevelő edző megemlítette, hogy a bajnok­ságban szereplő tehetségesebb fiatalok megállták a helyüket az NB II-ben. Csak a szövet­ség késik az idei bajnokság beindításával, még most sem tudják, mit hoz a jövő a sportágban. Meghonosodik-e végleg hazánkban, vagy csak szórakozásként, tömegsport formában űzik a fiatalok. Je­lenleg sportdélutánokon gya­korolják a technikai elemeket. A házibajnokságot már a ta­vaszi hónapokban lebonyolí - tották. Kíváncsian várjuk a további fejleményeket TEXTILGYAB fel­vesz 16 évet betöl­tött női dolgozó­kat 3 műszakos fonodái munkára. A vidé­kiek szállásáról gondoskodunk. A kollektív szerződé­sen felül számos kedvezményt bizto­sítunk. Jelentkezés: KÖBANYAI TEXTILMÜVEK Budapest, X., Mag­lód! u. 25. Munka­ügyi osztály. Min­den levélben! ér­deklődésre részle­tes felvilágosítást küldünk. APRQMRDETESEK FELVESZÜNK föld- gáztüzelésű kazánok üzemeltetésére ka­zánfűtőket; Szakké­pesítés nélkülieket beiskolázunk. Vegyi­műveket Szerelő Vállalat, Salgótarján, Rákóczi út 249. NAGY VIRAGÜ, francia Chabaud szeg­fűpalánta, minden színben kapható, da­rabonként 80 fillérért, Toronyi / kertésznél, Békéscsaba* sztraka U. 27« bér­hónapi Ft-ért NYUGDÍJAS elszámolót 5 munkára 6000 felveszünk. Vegyes­ipari Vállalat* Salgó­tarján; (Zagyvapál- falva.) 900 cm3 Wartburg eladó. Nagybátony, Mező Imre u. 13. LEHEL hűtőszek­rény, 150 literes, príma állapotban eladó. Ér­deklődni a balassa­gyarmati hirdetőnél. Luther u. 8. Áramszünet V. 17—21-ig 7—17 óráig Kazár-bá­nyatelepen. V. 20. és 21-én Mátra - szele községben. N Y'.A CENTRUMBAN 1971. május 17-től, amíg a készlet tart. ENGEDMÉNYES AKCIÓ A CENTRUM ÁRUHÁZBAN! Gyermek esőgallérok és -kabátok féláron Bébi orkán anorák Lányka orkán anorák Serdülő orkán anorák Női orkánkabát 32,— Ft-tól 420,— Ft helyett 470,— Ft helyett 580,— Ft helyett 390,—Ft helyett 90,— Ft-ig 210,— Ft 205—265 Ft 343—363 Ft 390,-w Ft, Strand- és fürdőruházati cikkek divatos női, lányka-, térti-', fiú nyári ruhákból gazdag választék a CENTRUM Áruházban. NAGY ÁRUHÁZ — NAGY VÁLASZTÉKI ceitfur Áiptófc ’• I

Next

/
Thumbnails
Contents