Nógrád. 1971. április (27. évfolyam. 77-101. szám)
1971-04-23 / 95. szám
Választási karcok. \ * kudarcok, sikerek... Beszélgetés P<»thornik Józseffel a régi választásokról Ezekben a napokban különösen a szénmedencében sok szó esik az elmúlt idők választásairól, s emlékeznek a Horthy-fasizmus választási időszakára. Harcok, kudarcok és sikerek követték egymást a szénmedencében is. Munkatársunk ezekről beszélgetett Pothomik Józseffel, az MSZMP Központi Bizottsága tagjával, a nógrádi szénbányák igazgatójával, az egykori harcok aktív résztvevőjével. — Megítélésünk szerint 1922-ben volt az első jelentősebb választási harc, amelyet a nógrádi bányászok vívtak a kormány- pártiakkal szemben. Erre az időre, hogyan emlékezik Pothomik elvtárs? — Az 1922-es választások nagy, előzetes propagandával indultak, csakúgy, mint minden választás. Minden szerv — csendőrök, rendőrök, sőt még az ipari vezetők is — a kormánypártiakat támogatták. Mégis sikerült a salgótarjániaknak Králik Ferenc személyében az akkori Szociáldemokrata Párt képviselőjét jelöltnek állítani. A szénmedence dolgozói összefogtak, hogy mind több szavazatot szerezzenek képviselőjelöltjüknek. Érdemes néhány szót ejteni az 1922-es választásról. Ebben a harcban magam is részt vettem. Ez a választás nyílt szavazással történt. Nyílt szavazás, de hogyan? Egy baglyasi példát mesélnék el. A választás a községházán volt. Az irodán a bíró, 2-3 ember és a szociáldemokrata párt baglyasi vezetőségének egyik tagja tartózkodott. A folyosón ott állt a két csendőr is, szuronnyal. Amikor a választópolgár bement az irodába, a csendőr előtt kellett elmenni és nyíltan meg kellett mondani, hogy kire szavaz. A szavazatok száma egyre gyarapodott. A baloldali dolgozók összefogása, erőfeszítése, a kormány által kifejtett terror, zaklatás és fenyítések ellenére is sikerült Králik Ferenc szociáldemokrata képviselő jelöltet megválasztani a megyében képviselőnek. Ezt a harcot mi akkor nagy sikernek könyveltük el. — Négy évvél később, 1926-ban újabb választási harcot kellett megvívni a szénmedence dolgozóinak. Ekkor ér. Sztra\ nyavszki Sándorral szem- ' ben az akkori MSZMP Pákozdi Gábort jelölte a munkások képviselőjévé. Hogyan zajlott le ez a választási harc? — Az 1922—26-ig megválasztott szociáldemokrata párti képviselők nem úgy képviselték a munkások érdekeit a parlamentben, mint ahogy kellett volna. A szociáldemokraták és a szakszervezeti bürokraták több esetben nyíltan, a munkásmozgalom megnyilatkozásai ellen léptek fel. Ennek következtében erőteljesen kiterjedt nálunk a szénmedencében is az MSZMP megszervezése. A dolgozók MSZMP-iránti szimpátiája garanciát adott ahhoz, hogy az 1926-os választások során nyugodtan indíthatunk képviselőjelöltet. Ezt mi előkészítettük, annak ellenére, hogy az 1922-es választásnál alkalmazott terror, megfélemlítés még jobban fokozódott. Az 1926-os választásnál az volt az előírás, hogy a jelölt csak akkor indulhat, ha ajánlási listát nyújt be a főszolgabírói hivatalhoz, amelyen legalább 800 szavazati joggal rendelkező kéri a* jelölt indítását. Ekkor kezdődött a harc. Mi, az MSZMP vezetőségének szimpatizánsai Salgótarjánban és a város környéki községekben jártunk, hogy megszerezzük az ajánlási aláírásokat. Dániel József, Kis- géczi János, Jakab Ferenc és jómagam Kazáron jártunk. Egyikünk a község egyik végiéről, kettő pedig a másik végéről indult. Nehéz volt az aláírásokat megszerezni, mert pontosan kellett tudni, hogy az illetőnek van-e szavazati joga. Az akkori törvények a szavazati joghoz előírták: van-e elemi iskolája, mennyi adót fizet, nincs-e függőségben valakivel a választópolgár. De agitációs munkánk eredménnyel járt. A szénmedencében megszereztük a több, mint 800 aláírást, amely Pákozdi Gábor indítását segítette volna elő. Amikor birtokunkban volt az aláírás, bementünk a főszolgabíróhoz, Korbács Zoltánhoz, ő azonban még azt sem nézte meg, hogy mennyi az aláírás, hogy az aláírtak rendelkeznek-e szavazati joggal, kettészakította az ajánlási ívet. Azt mondta: ezek nem törvényszerúek, és kizavart bennünket a főszolgabírói hivatalból. így nem indulhatott az MüZMP képviselőjelöltje. Kazáron furcsa dolog történt velünk Amikor a község közepén találkoztunk,- bementünk a Hangya szövetkezetbe, hogy a magunkkal hozott elemózsiát elfogyasszuk. Két csendőr lépett mellénk. Nem kérdeztek azok semmit, csak egyszerűen bekísértek bennünket Baglyasaljára, az őrsre. Szokás szerint, aki oda betette a lábát, arról jegyzőkönyvet vettek fel. A lelkünkre kötötték, hogy komolyabb következménye lesz, ha továbbra is kísérletezünk, s csavargunk, mert csavargásnak minősítették ténykedésünket. Mi azonban tovább „csavarogtunk” és mint már említettem, sikerült megsze-- rezni az ajánlásokat. De úgy látszik, a törvény ránk akkor nem vonatkozott, csak a főszolgabíróra. Pákozdi Gábor nem indulhatott, így dr. Sztranyavszki Sándor nógrád- marcali földbirtokos, a Magyar Élet Pártjának elnöke lett a képviselő. Ebben az időben volt egy énekünk is. Valahogy így szólt: „Túli piros banda, piruljon a pofátok /Hazátlan bitanggal tömve van a hazátok/. Általános, titkos választási jogot adjatok /Hazafiak leszünk, nem hazátlan bitangok*/. I — Sztranyavszki, ér. Veres Zoltán és mások után a felszabadulás óta a nép képviselői jutnak be a parlamentbe, a helyi államhatalmi szervekbe. Most ismét választásra készülünk, ön mit mir ettől? — Azt, amit választópolgáraink általában az országban várnak. A mai választásokon a nép igazi képviselői jutnak az országgyűlésbe, a helyi államhatalmi szervekbe, hiszen a választópolgárok javaslatot tesznek, hozzászólnak és be- teszótoafc az ország irányításéba. Ezeket a választásokat különösen itt, Nógrád megyében a felszabadulás után a fegyelem, a magabiztonság jellemezte. Meg vagyok arról győződve, hogy így lesz ez április 25-én is, amikor dolgozó népünk a párt X. kongresszusán hozott határozatok megvalósítására, a Hazafias Népfront nagyszerű programjára adja le voksát — mondta a beszélgetés befejezéseként Pothomik József elvtárs. Somogy vári t, ászló Kohászok a tiszta városért A Salgótarjáni várossá Tanács felhívására áprilisban tisztasági hónapot tartamaik a városban, S az is köztudott, hogy e dinamikusan, csaknem egyik óráról a másikra változó megyeszékhely lakosságának milyen jó lesrme már nagyobb rend és tisztaság. Nehéz éveket él a város, hiszen a modernebb él etkörülmények megteremtéséért. a korszerűbb lakásokért, a városibb városért el kell viselnünk — hacsak átmenetileg ife — a port , a közlekedési korlátozásokat, a feltűnt járdákat és utakat. A tanács felhívásának időszerűségéről csők elismeréssel lehet szökni. A város lakosságának. a felhívásra adóit válaszára is elmond- hatjuk ezit. Legalábbis, ami a Salgótarjáni Kohászati Üzemeket és lakóterületét /Réti. Nem tudóm, hogy a város többi vállalatai milyen tervet készítettek e felhívásból fakadó feladatok megoldására. de annyi bizonyos, hogy a kohászati üzemeik ddlgozól ki tettek magukért. Az intézkedési terv tizennégy fontos Jő- áait.ot. tartalmaz, amelyeknek jelentős részét már teijesíxették is. A terv megvalósítása napról napra szemmel látható. Az intézkedési terv szerint több mint 1000 négyzetméter járdáit hoznaki rendbe, több mint 1200 folyóméter megrongálódott, vagy teljesen tönkrement körítést újítanak fiel és festenek újra. A kerítések nagyobb részét mér felújították, s csaknem teljes egészében végeztek a festési munkákkal is. A Mali- novsizkij úton. — amelyet a város legszebb útjának tartanak — a gázbekötés! és la- ifóópület-felújíöásj munkák miatt megrongálódott járdák nagyobb részét is lébeton ózták. Már csak az aszfaltozás várat magára. Ennek az elvégzését azonban a városi tanács vállalta magúra. A munkát már lehetne kezdeni! A kohásza® üzemek lakóterületén mintegy 8000 négyzetméter park merni) tönkre a felújítási munkák májait. A kertészeit dolgozói a gyár szocialista brigádjainak támogatásával az utolsó négyzetméter parkot is felújítja. A talajelőkészítési munkák jól hátadnak. Ezzel egyidő- ben ápolásban részesfitSfe az utcai fasorokat és a párkok fiáit, bokrait is. Ezen a tavaszon 25 000 rí-rágpalántát, díszcserjét és díszfáit ültetnek él. A brigádok egymássíd versengenek a közkedvelt Zója-liget szépítésén is. ösz- szegyűjtöittók a téli szemetel, festik a 1-igiet asztalait és padjait, rendbe hozzák a játékszereket. S hogy a tisztasági hónap ne csak kampány legyen, gondoskodtak e mozgalom folytatásáról is. a felújított parkokat megőrzésre, illetve megvédésre a Malin ovszkiij úti Általános Iskola úttörődre bízzák. A lakótelep házmesterei toüiöm utasítást kaptak a lakóépületek környezetének állandó rendben tartására. Intézkedtek. hogy a házi szemetet, hulladékod elszállítsák,. A lakótelepem 40 hulladékgyűjtőt helyeztek el. Kísérletképpen négy darab,,Kuka”-edény tárolót is elhelyeznek. Ennek az az érdekessége, hogy a tárolót hir- detőoszlopnák lehet használni, tehát esztétikusán, s egyben hasznosan illeszkedik bele a környezetbe. Hogyan szavazzunk? A választóit Hagymásat már megkapták azokat a tanácsi értesítéseket, amelyekben, közifik velük a névjegyzékbe történt felvételen túl azt is, melyik szavazókarzeíiben várják voksukat, hol találják a szavazóhelyiségieket. A választás előtt három nappal érdemes szót ejteni arról; hogyan szavazzunk? Országgyűlési képviselőválasztás szavazólapja egy .jelölttel. Egy jelölt esetén úgy szavazunk, hogy a szavazólapot változtatás nélkül borítékba zárjuk, s így helyezzük el az urnába Mindenki! csak személyeset! szavazhat, mégpedig a saavaaóhelyteégjbe érkezésének sorrendjében. A választó a ssaavaaóhelyiség'be érkezésekor átadja a szavazaftsaedő bizottság,nak art az értesítést, amelyben a tanács őt a választók névjegyzékébe való felvételéről értesítette. Szükség esetén a személyazonosságát is igazolja a nála levő személyi igazolvány- nyaL, vsgy — egészen kréwéteiesen — más igazolvánnyal (írattál). A szavazaitszeriő bizottság megáld apuja a szavazó saemélyazonoaságáit és azt, hogy a névjegyzékben, vagy pótnévjegyzékben szerepei-e? Kivételesen — az erről szóira külön igazolás alapján — még a szawazasfezetío bizottság is felveheti a pótnévjegyzékbe azt, aki ideiiglefies tartózkodási helyén kíván szavazná. Ezután a szasvaaatszedö bizottság elnökié átad a szavazónak két szavazólapot: egyet az omsaággyűliési képviselő, egyet pedig a helyi tanács tagjának megválasztására. Átad egy nem tudót, vagy a testi fogyatékos személyt a szavazásban, segíti. A szavaizó a szavazólapokat még a szavazófülkében a bomítékiba teszi, majd a borítékba zárt szavazólapokat a szavazaitsaedő bizottság előtt az urnáiba dobja. Egy jelölt esetén ügy szavazunk, hogy a wn Tanácstagválasztás szavazólapja egy jelölttel. Egy jelölt esetén úgy szavazunk, hogy a szavazólapot változtatás nélkül borítékba zárjuk, s így helyezzük el az urnába szavazólapot váftoztaiíás nélkül borítékba zárjuk, s így helyezzük az urnába. A mégy évvel ezelőtti gyakorlathoz képest más a szavazás módja két jelöltnél. Április 25-én többess jelölés esetében úgy kiéli szavazni, hogy félneértihetet,lemül fél kell tüntetni melyük jelöltet kívánjuk megválasztani országgyűlési képviselőnek, illetve tanácstagnak: csak egy jelölt neve maradhat a szavazólápon, tehát a választópolgároknak át kell húzniuk amnatk a nevét, akiire nem kívánnak szavazni. Érvénytelen lesz a szavazat, ha több jelölt esetén a szavazó egynél több jelölt nevét hagyja meg a szavazólapon. Érvényes ellenszavazatnak számít több jelölt esetén, ha a választó mindegyik jelöltnek a nevét kihúzza. Érvényes ellenszavazat az is, ha a szavazólapon csak egy jelölt neve szerepel, de azt áthúzzák. Csak az a jelölt nyilvánítható maád megválasztottnak, aki a leadott összes érvényes szavazatnak több minit ötven százalékúit megkapja. Ahol nem lesz abszolút szavazat több Tanácstag választás szavazólapja és a szavazás módja két jelölt esetén. Ügy kell szavazni, hogy félreérthetetlenül fel kell tüntetni, melyik jelöltet kívánjuk megválasztani tanácstagnak. Csak egy jelölt neve maradhat a szavazólapon, akire szavazunk borítékot :ús. Egyúttal megmagyarázza a választónak a szavazás módját. Szavazni csak a szavazófülkében lehet. A szavazófülkében a szavazás alatt csakis a szavazó 'tartózkodhat. Kivételesen azonban a fülkiébe mehet a szavazóval együtt az a másak váíaeatópoilgár is, iáid aiz ín*«ofeásni ség, ott — a választási törvény rendelkezései szerint — pótválaiszitásit kell 'tartani. Itt jegyezzük meg, hogy azok a választópolgárok, akik lakóhelyükön kívül, igazodással más községben szavaznak, csak egy szavazólapot kapnak, amely az országgyűlés kéjwóselőjeiölt megvá iasztósaria érvénye* 1