Nógrád. 1971. április (27. évfolyam. 77-101. szám)

1971-04-20 / 92. szám

Eíjcn a szovjet és a magyar nép megbonthatatlan barátsága! Tavasz A iiudányhalászi téglagyár­ban már március 22-én meg­kezdték az idei nyeregyértást. Erre a toredókh ónapra 540 sezer nyers tégla gyártását írta elő a terv ehelyett 613 ezer a téglagyárban nyers téglát kéQ eiőéllitánunfc gendő a beli égetéshez, még a tavalyi 13 múiMiával szem- ennél is több dolgozóra lenne ben. Sajnos, a munkaidőt; az szükség. A kihordok és be- autóbuszj áratokhoz kellett hordók, igaz, nehéz munkát igazítani. Emiatt nem tudunk végiesanek, de havonta négy- szabad szombatot biztosítani ezer forinton feliül keresnek. Tervtwgyato fcjjzgyűtés Tolmácson A szakoiodás utján haladnak Az agyagbánya teljesen gépesített készült. A kemence egész té­len át üzeméit, annyi volt a készlet. Folyamatosan újítot­ták fél a kemence valameny- ayü kamráját. Az utóbbi két hétben már az idei nyers tég­lából égettek. a dolgozóknak, így naponta lét, egyenként 7 órás műszak­ban termelünk. — Mi újság a létszámkér­désben? — Sajnos, nincs elegendő ember. Pillanatnyilag még Kemencéből gépkocsira kerül az égetett tégla — Ebben a hónapban, már 1 660 000 téglát gyártunk — újságolta Füzesi Tibor gyár­vezető-helyettes. Az idén a tavalyinál alacsonyabb tervet kaptunk, összesen 11,5 millió Mégis keresni kell az embe­reket. — Mi ennek az oka? A kérdésre elgondolkodtató választ kapóink. Talán az is hozzájárul —, ahogy elmond­ták, hogy a tavalyi vállalati eredmények nem tették lehe­tőivé a nyereségrészesedés fi­zetését, A vállalat központjá­tól eddig még az idei évre szóló bérfejlesztésre sem kap­tak semmilyen tájékoztatást. Taivaly akkor volt itt a lét­számmozgás, mintha egy év alatt teljesen kicserélődött volna a iiudányhalászi tégla­gyár egész kollektívája. Az itt dolgozók mintegy egyhar- mada számít törzsgárdatag- nak. ök nem cserélték a mun­kahelyet, viszont a többi több­ször is. Bár nem könnyű mun­ka a téglagyáriaké, de alfa be­csületesen dolgozik, megkere­si a pénzét. — Hogyan készültek fel az évre? — A kemence felújításával, ezenkívül elvégeztük a gépsor nagyjarvíiását is. A bányász- kodás teljesen gépesített, és a présgép kiszolgálása is. Csupán a szénpor bekeverésé­hez kell egy ember. Egyéb­ként ezt a munkát is automati­kus adagoló végzi. Korábban 16,5 millió forintot terveztek a Iiudányhalászi téglagyár fel­újítására, korszerűsítésére. Ezt a vállalat anyagi ereje, nem biztosította, végül is nem kap­táik meg. Az anyag minősége nem a legjobb. Három-négy méteres fedőréteget kell leta- toarífcanduk, hogy a gyártáshoz megfelelő alapanyagot nyerje­legiaiább négy kihordót, bek. ugyanennyi behordát és va- A téglára nagy szükség gonrakót tudnánk foglalkoz- van. Mi sem bizonyítja job­tatná. Később pedig, amikor ban, mint az, hogy nagy tá­már megkezdjük a nyers tégla volságokról is ide jönnek giép­kazalozását, hogy legyen ele-kocsikkal. A toimaesj termetoszovetke- zetben a közelmúltban meg­tartatták a tervtéirgya&ó köz­gyűlést. A tagok tulajdonosi felelősséggel vitatták meg az esztendőre kitűzött feladato­kat és mondtak igent annak végrehajtására. A tolmácsi egyesített termelőszövetkezet­nek abban van a legfőbb erőssége, hogy évekre előre tudja, mit akár megvalósítani, így aztán a közgyűlésen — ahol tulajdonképpen összesí­tik a tennivalókat, a várható eredményeket — nem azon vitatkoznak, hogy a terv jó-e, vagy módosítani kell, hanem ■azon; miképp dolgozzanak an­nak sikeres végrehajtásáért? A közgyűlést megelőzőleg, a tagsággal beszélgettek az idei tennivalókról. Ekkor vitat­koztak. Elsősorban arról: he­lyes-e a tagok részesedését az elvégzett munka eredményé­hez kötni. Ugyanis arról van szó, hogy például a tehené­szek jövedelmét ahhoz igazí­tották: amennyi tejet fejnek, annak mértékében fizetnek munkájukért. így van ez a növénytermesztőknél, a hízó- állat-gondozóknál, az építők­nél és mindenütt. Végül is, amikor megértették, hogy a közösből annak arányában ve­hetnek ki, amennyit megter­melnek, kialakult az egyetér­tés. Biztos alapokon A tolmácsi egyesített ter­melőszövetkezetről még sokat fogunk hallani. Hírnevét gon­dosan megalapozott munká­jával gazdagítja. Évekkel ez­előtt áttértek a megfontolt, tervszerű munkára. A szá­mukra legmegfelelőbb körül­ményekhez igazodtak. Figye­lembe vették a tagok létszá­mát, életkorukat, a mezőgaz­dasági termelésben meglevő hagyományaikat, ennek meg­felelően alakították gazdálko­dásukat. Ahogyan Máté Já­nos, a tsz föagronómüsa mondta, terveik megvalósulá­sának minden esztendő egy- egy lépcsőfoka. Nagyon magabiztosan ha­ladnak kitűzött céljuk felé, hogy intenzív szarvasmarha­tenyésztő mezőgazdasági üze­met alakítsanak ki. Emellett természetesen foglalkoznak vágóbaromfi-neveléssel, gabo­na- és bogyósgyümölcs-ter- mesztéssel. Egyre kevesebb kapással. A melléküzemági tevékenység nélkülözhetetlen számukra is —, mint aho­gyan megyénk valamennyi tsz-e számára nélkülözhetet­len. Ez a melléküzemáguk, az építőrészleg, amely nem ke­vesebb termelési értékkel dol­gozik, mint évi 20.5 millió fo­rint. hgyedülállo módszer Az idei tervtárgyaló köz­gyűlés részleteiben is feltár­ta, hogy céljaik elérésében milyen eredményeket értek el. Elkészültek a szakosított te­henésztelep építésével. Az istállókat 430 tehénnel népe­sítették be. Olyan látvány ez, amely a legközömbösebb em­bert is fellelkesíti. Az állatok egészségesek, környezetük ki­fogástalan. Tisztaság, rend mindenütt. Ehhez az állo­mányhoz igazították a szántó­földi művelést. A major kör­nyékén, ahol a község leg­jobb minőségű földjei van­nak, alakították ki a legelőt, szabadtartáeos állattenyész­tésre. Tavasztól a tél beálltá­ig ott gondozzák, fejik a jó­szágokat. Megyénk tsz-eiben ez egyedülálló módszer még. Ök bátran nekivágtak, de előbb számoltak, amiből ki­derült, hogy ebben az eszten­dőben a hízómarha-értékesí­téssel együtt az állattenyész­tésből 7 millió forint jövedel­met nyerhetnek. A közgyűlé­sen egyetlen ellenvetés sem volt Igaz is, mert ilyen gon­dos előrelátással a tervet nemcsak teljesítik, de túl is teljesíthetik. Az állattenyésztéssel kap­csolatos a fórról evegős luoer- naszáritó üzemibe állítása is. A lényege: a frissen levágott szálas takarmányt 30—35 per­cen belül liszt formájában, zsákban tárolják. Pillanatnyi­lag'ez a legjobb fehérje értékű takarmány. A saját szükség­let kielégítése mellett a lu­cernalisztből több vagonnal értékesítenek. Elsősorban a nyugati piacokon, ahol külö­nösen jól meg is fizetik. Végeredményben ez az esz­tendő a tolmácsiak életében jelentős fordulatot hoz. Kiala­kult a szarvasmarha-törzste- nyészet, ehhez igazítva meg­változott a gazdaság teljes ve­tésszerkezete. A növényter­mesztésben a búza mellett d szálastakarmány-termesztés a fő termék, és a vegyszeres el­járással termesztett kukori­ca. A termények betakarítása teljesen gépesített. Ehhez iga­zodnak az emberek is, akik szakmunkásképzőben tanulják elsősorban az állattenyésztési és génészeti ismereteket, mert enélkül a szarvasmarhatele­pen dolgozni nem lehet. Évi 48 millió forint Szólni kell az épitőrész- legről is, hiszen évi termelési értéke jelentős, 20,5 millió fo­rint. Ebben az esztendőben ezt is fejlesztik. Emelik a mű­szakiak felkészültségét. A fizi­kai dolgozóktól minőségi mun­kát kémek. Az építőrészleg tevékenysége Balassagyarmat­tól Kétségig terjed, amiben szerepel ipartelep, tóstrand, kultúrház, lakóházak építése. Ennek a részlegnek a munká­ja biztos jövedelmet jelent a közös gazdaságnak. A közgyűlés végül is jóvá­hagyta a termelőszövetkezet évi tervezett termelési érté­két, amely 47 millió 988 ezer forint, 11,8 százalékkal maga­sabb mint az előző évben volt. Ezek után természetes, hogy a tagság elégedetten tá­vozott a közgyűlésről. Annál is inkább így, mert a tsz-ben jó a munkamorál, biztosította jövedelem, és olyan kedvez­ményeket. élveznek, mint a tagok részére nyújtott lakás- éoítési akció, a kulturális, szociális ellátás Bobál Gyula a személyi igazolványát, vi­gyen magával más olyan iga­zolványt, iratat, amellyel szükség esetén a személy­azonosságát igazolni tudja; — azt az értesítést, amely­ben, a tanács közölte velünk, hogy felvettek a választói névjegyzékbe. Kivételesen előfordulhat, hogy valaki a választási nap­ján az állandó lakóhelyétől tá­vol van, és az ideiglenes tar- tartózkodási helyén kíván szavazni, de itt még nem vették fel a választók pót­névjegyzékébe. Ez a választó vigye magával azt az igazo­lást is, amelyet az állandó (lakhelye szerinti tanács vég­rehajtó bizottsága állított ki részére, hogy állandó, lakóhe­lyén a választók névjegyzé­kében, szerepel. Milyenek a szavazóhelyiség­ben levő urnák és szavazófül­kék? A szavazóhelyiségtoein egy vagy több szavazómmá van. Ez kis láda, tetején nyílással. Ezen kell bedobni a szavazó­lapokat tartalmazó borítékot. A szavazás megkezdése ellőtt a szavazatezedő bizott­ság megvizsgálja, hogy az urna üres-e, és megfelel-e a szavazás céljára (jó álla­potban van-e). Ha igen: a bi­zottság az urnát lezárja és lepecsételi, mégpedig úgy, hogy ne lehessen belőle sza­vazólapot kivenni a zár fel­nyitása. a pecsét feltörése vagy az unna szétszedése nélkül. Minden, szavazóhelyiségben legalább két szavazófülke van. Ez függönnyel vagy más módon, elrekesztett tér, amely a szavazás titkosságát biztosítja. A szavazófülkében, íróeszköz is van a szavazási céljára Ki felelős a szavazóhelyiség­ben a rendért? A szavazóheltyiségiben és környékén a rend fenntartá­sáért a szavazatszeidő bizott­ság elnöke a felelős'. Az el­nöknek a rend fenntartására tlett intézkedései mindenkire kötelezőek. Minthogy a szavazást za­varná, ha a szavazóhellyiség- ben bárki választási agiitáci- ót fejtene ki, a törvény east megtiltja. A választások elő; készítése során, ugyanis bő­ven van alkalom arra. hogy a választópolgárok, a külön­böző szervezetek, a dolgo­zók kollektívái stb. az egye» jelölitek mellett vagy ellen kifejtsék véleményüket NOGRAD - f971. április 20., kedd Választási kislexikon Milyen iratokat vigyünk magunkkal, amikor szavazni megyünk? A szavazáshoz a követke­ző iratokat vigyük magunk­kal: — a személyi igazolványt (ezt egyébként is mindig ma­gunknál kell tartanunk); ha valaki esetleg éppen a sza­vazás napján vagy közvetle­nül előitte vesztette volna el A szállító erőgépet itt még a ló helyettesíti Fotós Koppány

Next

/
Thumbnails
Contents