Nógrád. 1971. március (27. évfolyam. 51-76. szám)

1971-03-28 / 74. szám

Gyurkovics Tibor.* Kettős ébrenl — IGYON MEG VALAMIT. Kati — ahogy a férfi odafor­dult, szemében szűk aöld ka­rikák ugráltok. Kedvesen, va­dul nézett rá, mint egy tigris. Ki ez az ember? Fél órája nem is isimerte. Megállt a te­herautóval, kiszállt, bevágta a nagy bádogajtót, és letilt az asztalukhoz. Pirivel üldögélitek itt. szombat délután. — A, a fejembe saálll... — Az a jó — nevetett a férfi, kinyílt a szája. — Hagyd csak, Mikulás, rendes asszony ez. Ne bántsd. — Dehogy bántam — töltött a borból, a sárga folyadék égett a kis napban, úszott a vékony talpaspobarakban, Ittak. Kati az ital fölött megint nézte a férfit, nem tetszett neki. Borostás volt, haja oldalt ősz. Nem csúnya, csak elgyötört. Mit akar ez? Halászlét rendelt a férfi, még bugyborgott, amikor -ki­hozták a jénai tálat. Lassan szürcsölték. A kanál fölött egymásra néztek, a férfi zöld karikái ugráltok. Kata elmo­solyodott. A fen* egye meg, mit mosolygok? — Kain ura nagyon félté­keny ám — suetorogta Piri, mint egy kerítő a megtört ke­nyér fölött —, igaz, hogy csak holnap jön meg Dorog­ról — nevetett. KATI ELVÖRÖSÖDÖTT, mit hülyéskedik Párt. Eaaébe jutott Sándor, a férje, amint a sáros barna buszon aötykö- lődiik holnap hajnaliban haza­felé, belép vörös szemekkel a konyhába, morog. Fáradt. Négy éve volt egy asszony, akit annyira szeretett, el is mondta. Feküdtek a kettős ágyban, nem aludtak akkor éjszaka. Szerették egymást, so­se érezte annyira, hogy a tér­je szereti — kapaszkodott be­lé, mint egy nagy gyerek. A karjába, a háldóng kis kékba- tdsztjába, a nyakába. Letépte róla a háilöinget, mert ő hú- zódzkodott. Aztán nézték a plafont. Érezte, a férje is fönn ven, a kettős ébrenlét egymás*» kapcsolódott, mán* az árun. Egymásba találtaik, eltűntek egymásba hosszan, passzívan. Aztán megint néz­ték a plafont. Ébren, élesen. Akkor mondta el a férje, hogy a buszon megismert egy asszonyt, szőke haja van, az adminisztráción dolgozik, öz­vegy, szomorú. Nem feküdt le vele, nem, csak szereti. ..Csak”? — gondolta Kati. Meg azt, hogy „végem van”. Pérje csak beszélt, szerette volna mondani neki, „ne most, nem most, ennyi szerelem után, ne most, mikor így sze­retlek, mikor már hajnal lesz..— de a férje csak mondta, hogy szomorú, hogy szőke, kár érte, „nem nyúltam hozzá, hidd él”, de beszélnie kellett. Azóta nem beszél. Ö nem kérdezte, azóta biztos, hogy van szeretője, ha nem is az, mondják, oda se figyel, nem keresik egymás kezét a lepedőn este, az biztos. Néha. Szépen, magányosan. Szótla­nul, forrón, de kerülve egy­más száját. — Ábrándozik, Kati? — a férfi töltött még a sárga bor­ból. — Nem.,. Nincs min áb­rándoznom. .. — A boldogságára! — A férfi fölemelte a poharat, zöl­den nézte a száját. — Boldogságomra ? Nincs nekem olyan. Egy gyerekem van, meg egy férjem. Két szo­ba, Néhány szőnyeg, egy szép festmény, az u noka bátyámtól. Az festőművész — Hogy hívják? — Kollár Béla. Nagymaro­son szokott dolgozni, átjön hozzánk olykor. Akkor boldog vagyok. — Igyunk Kollár Bélára — mondta a férfi, kihajtotta a bort. Kati nevetett. Piri tár­gyalt valamit a pincérrel. — Tőle kaptam azt a ké­pet. .. Szép kép... 8 NOGRAD - 1971. — Mutasd meg Mikulásnak a képet, Kati. — Mi van rajta? PIRI FÖLÁLLT, igazgatta a ruháját, nagy haját rángatta a fésűvel. — Hát egy olyan alak — mondta Piri. — Nőalak. Egy hálóingben áll a fák között — Dehogy hálóing. Rendes, könnyű ruha. Nyári kép — nevetett Kati, ivott. — Most már igazán meg akarom nécani, hogy hálóing, vagy csak egy kártonruiha? — A „kartont” á-val ejtette, kedveskedve, odahajolt az asszonyhoz. — ö az — Piri ruzeozta a száját. — Csak nem meri be­vallani. Szerelmes az a tag belé, annyit jár ide. — Hülye vagy. Rokonom. — Akkor is. Lefestett. Sze­ret. A VAROSKA VEGÉN lak­tak Katiék. Egy darabig Pirit is hozták, a nagy teherautó aötykölődőtt a falusias utcá­kon. Gödrök, sár. Piri elsza­ladt balra. Ketten maradtak a férfival, ő a műszerfalba ka­paszkodott, billegett a nagy autó. Középen, egy kis tölcsér- nyd dnótvázában két hűvös műanyag szegfű himbálózott, A bőrülésen színes hetilapok, fölbe hajítva nagy hajú nők a tetejükön. Meg egy csomag gyűrött Kossuth. Kati oda­nyúlt, kivett egyet a cigaret­tákból, meggyújtotta imbo- lyogwa. A férfi fogta a kor­mányt, oldalt rámoeolygatt. Lengtek a rossz kis utcákon, lassan. Kati nézte a saját vá­rosát, mintha idegenbe úszna el. A sárga topped* házak idegen falura emlékeztették, miikor még nem kezdődött el az élete. Az út szélén, sár, az ablakokon sűrű fehér függöny. „Talán sokait Ittam "—gondol­ta, azért megyék itt egy vad­idegen férfival egy régi falu- yégen. „Nem szabad ennyi* innom.” Lengett a teherautó. „Biztos szereti azt a szőke asszonyt, de nem is fontos.” Mélyen leszívta a füstöt, el- töltötte a nikotin kék 17*, mintha a karjaiba, a vállába is belefolyt volna. Lebegett. A férfi rámosolygott nagykoc­káé sapkája alól. JÖVAL ELŐBB álltak meg. Besötétedett. Kiléptek a nagy sárba. A férfi megfogta az asszony karját, segítette. — Honnan ismeri Pirit? — Kati óvatosén lépett, fötoéaett a nagy férfira. — Honnan... — nevetett, a hang mélyről jött — Szóval, értem... — Nem. Ne gondoljon rossz­ra. Piri nagyon rendes lány. Soka* segített nekem, mikor kijöttem a börtönből. — Me­reven., egyszerűen mondta. Kati megállt, megint fölné­zett rá. — Ne ijedjen meg. Gázolás miatt. Kati nézte a férfit a félho­mályban. Mindjárt hazaérnek. Mit jön ez vele? — Meghalt? — Az? A néni? Igen. — Egészen csendesen mondta. — Milyen ruhában volt? — Milyenben, milyenben. Fekete ruhában. Olyan falusi volt. — Nem érdekes. Tiz éve. Továbbmentek. A férfi fogta a karját, kicsit odasiimult Lassan léptek a sötét ház­ba. Szinte komoran, mintha idegenek lennének. Elfogódot­tan, csöndesen. A nagy férfi letette a konyhában a sapká­ját a székre. Mosolygott, mint egy címszerepben. — Na, jöjjön. Megmutatom a képet. — Kati kinyújtotta a kezét, hirtelen megsajnálta a tétoláboló idegent. Az bele­kapaszkodott a kinyújtott kézbe, bementek a barna aj­tón a szobába. Ott lógott a kép. Egy nő. lengén, távolról, március 28., vasárnap fák közt, de kicsit föüamer- hetően, valahogy az alakja, vagy a mozgás. Giccß volt. — Maga a®. — Én. ÜGY MONDTAK, mint egy bemutatkozást. Hogy teljesen fölismerjék egymást. Aztán nyersen egymásba fordultak. A kék nikotin mindkettőjüket elöntötte, tü­dőig, lábszárakig. Remegve álltak. Az asszonv nyák* meg­bicsaklott, hátradőlt. A férfi úgy tartotta, mint egy babát. Érezte az asszony bukdácsoló térdeit. A dívány bordó, ré­gies takaróval volt letakarva. Később nagy csend ült a házon. A régi kis ablakkere­tek alig eresztették be vilá­gosságot. A padlóra beesett a távoli utcalámpa fénye. — Anyu, itthon vagy? — fíúhang szólt be a konyhából. Csönd. Torkában vert * szíve. — Anyu! Anyui — Lépé­sek. A férfi nem mozdult. Mint­ha meghalt volna. Az asszony összeszorította a térdét, ahogy felült. — Beteg vagy? — a fiú az ajtó mellett állt. Fölgyújtotta a konyhai villanyt. Tizenöt- éves srác rajzolódott ki az ablaíkkoakákan. — Nem... Egy kicsit. Azt mondtad, elmész a klubba, a beatzenekarra,.. — Elmenjek? — Béla, vegyél ki tiz fo­rintot a fiókból. Menj el. Hát szereted. Annyira szereted. A fiú ellépett az ablaktól, motozás hallatszott. — Csak huszas van. — Vidd azt. Csak már menj, késő van, elkésel... — Tízre visszajövök. Gyó­gyulj meg. Csók. AZ ASSZONY KÉSŐBB is a díványon ült. összezárta a lábát, könyökére támaszko­dott. Nézte a kis fényben a nyitott papucsba bújtatott A század vég mind nyomasz­tóbb társadalmi gondjai mel­lett egyre gyakrabban tűntek fel a sajtóban a mindennapi élet kisebb-nagyobb, olykor fanyar módon humoros kurio­zitásai, s a technikai haladás ma már ugyancsak mosaiykel. tő szenzációi. A dohány árának emelése például olyan országos hábor­gást hullámot vet, hogy egy 1888. június 2.1 híradás sze­rint a honfiak kiadják a jel­szót: nem pipázunk. Temesvá­ron hét egylet alakul a do. hányzás ellen, Ungvárott szin­tén létrejön a nem dohány­zók klubja — ugyanígy tömő. riilnek kávéházi asztaltársasá­gok, ezek a szivaron megtaka­rított összeget jótékony célra fordítják, a székelyföldi Al- doboly község lakói pedig pi­pájukat, dohányzó szerszámai­kat közös gödörbe temetik, azzal az erős fogadással, hogy nem pipáznak többet — „Jól teszik — biztatja őket a Kis Újság —, ezzel az egészségük, nek is használnak és szép ösz- szeget takarítanak meg éven­ként." A székelyek példáját Ma. gyar.Pécskán, majd Boros- györött is követik —, ez utób­bi helyütt még búcsúztatót is énekeltek a sír fölött, „majd a férfisereg búsam hazaoszlott, a nők serege pedig nevetve körültancolta a friss sirdom- dot. — Mint halljuk, Takácsin, Cyimóthon, Vászáron, Teve. len is hasonló előkészületek folynak” — hagyja ránk a ko­rabeli krónikás. A főváros iparosodása a külföldi tőkebeözönlésnek ha­talmas teret nyit. Erről Ma. gyár élhetetlenség címmel Így vélekedik a polgárság sajtója: „Tagadhatatlan ugyan, hogy a magyarországi ipar nagyot ha­ladt az utóbbi időben. Dg mit látunk? Azt, hogy a legjöve­lábujjafi a fölfénylő körmö­ket, Mint egy idegen láb. Föl. állt. Kiment a konyhába. A konyha vlasacssvászon térítő­jén egy kis nyeszlett műanyag- szegfű hevert A fiú szaladt, a központ­ban volt a klub Futott a rossz világítású utcákon, a nagy tócsákat átlós ugrások­kal kerülte ki. Jó, kis szél fújt Nagymesssziröl hallat, szott már, hogy elkezdték a zenét. A kövezett járdán im- bolyegva futott a fiú, nagyi­kat dobbantott, hogy kikerül­jön egy.egy elibámészkodó felnőttet, BENN A TEREMBEN zú­gott a zene. Egy beatzenekar nyúzta a hangszereket, a gi­tár vijjogott, mint egy öreg madár. Olyan hangerő«töltet állítottak be, hogy a székek is recsegtek a zenétől. A dorogi helyi zenekar jött át estére. Nagy hajú, falusias arcú fi. ük kedves arccal üvöltöttek egy angol szöveget. A terem­ben vagy ötvenen ringatóztak lesütött szemmel, egymáshoz bújva, mint régi kis állatok. Szőröstől-bőrös tői egymáshoz szorultak, mintha félnének. Lengtek. Nagy pára lebegett a teremben. A fiú egy kis­lányhoz szaladt. Odaibújt. — Már azt hittem, nem jössz. — Mért ne jönnék? — Hogy nem engednek, vagy valami — odaszoríto tba a fiú arcához az arcát, hal­kan ringtak- Szívták maguk­ba az ordító hanganyagot, az elektromos gitárt. — Te — súgta oda a fiú—, mit gondolsz, kik hordanak kockás sapkát? Nem a sofő­rök? — Aha, lehet. Hagyj most, hallgassuk a zenét. Hát nem érzed? A fiú könnyen a lány mel­léhez ért. — Na. Ne bánts. — Dehogy hantiak. Csak foglak. — Behúnyták a sze­müket Lélektani ruházkodás A napokban feleségemmel meglátogattuk rég nem látott barátnőjét, Pirit. Az örömteli viszontlátás után Piri bevezetett minket a nappali szobába. Percek múl­va illatos forralt bort tálalt elénk. Jólesően szürcsöl­gettem kedvenc téli italomat, míg a két barátnő fel­elevenítette régi emlékeit. A forralt bor egykettőre el­fogyott, s érthető, ha unatkozni kezdtem. Ekkor Piri felállt, és a kombinált szekrényhez lé­pett: — Most megmutatom a ruhatáramat. Ez bizonyára magát is érdekelni fogja — mondta kedvesen. — Feltétlenül — hajoltam meg udvariasan, és ma­gamban átkoztam a sorsomat, amely ide vezetett, — Ruhatáramat tudományos szempontok szerint, mély, lélektani alapon állítottam össze — kezdte Piri, és szélesre tárta a szekrényajtót: — Első randevúhoz jól megy például ez a fehér háromnegyedes kosztüm. Azon értékeimet is kihangsúlyozza, amik esetleg nin­csenek. Hosszabb ismeretség után ezt a tűzpiros bár­sonyruhát viselem. Akkor is lángolónak mutat, ami­kor mér eszemágában sincs lobogni. Szakításhoz jól megy ez a türkizzöld kompié. Kicsit világos, de meg­nyugtatóan hat a férfi feldúlt Idegeire. A szabás is fontos. Ezzel a japán ujjrésszel remekül lehet fájdal­mas búesúcsókot inteni nyugdíjazott szerelmünk­nek .,. — óriási vagy, Pirikém! — mondta a feleségem csodálattal. —■ Minden elismerésem a mélylélektani ruházko­dásé — hajoltam meg elismerően. — A hivatalos ügyek intézéséhez megint más ru­hák szükségesek — folytatta Piri tanáros hangsúllyal. — Az ügyirat benyújtásakor ezt az enyhén kivágott, galambszürke szövetruhát viselem. Jól kihangsúlyozza szelíd lelkiségemet, de az enyhe kivágás azért azt mu­tatja, hogy némi áldozatra is hallandó vagyok... Ha az ügyemet egy félév után sem intézik el, akkor jön ez a püspöklila blúz. Sokat sejtet az ügyintézővel. Ennek a blúznak a segítségével már sok kilátástalan­nak látszó ügy nyert kedvező elintézést. Aztán itt van ez a kék vászonruha. Tenyérnyi citromsárga folttal a derekán, két oldalán nyolc-tíz centiméteres szakadá­sok. A szoknya alja teljesen elrongyolódott. Ezt a ru­hát természetesen adóhivatalban és gyermektartási dijat megítélő tárgyaláson viseljük. És így tovább, és így tovább — fejezte be szakelőadását a zseniális Piri. Ezután elbúcsúztunk a kitűnő barátnőtől és haza­mentem az asszonnyal. Feleségem, amint hazatértünk, eltűnt, majd percek múlva megjelent smaragdzöld kasmír-oongyolájában. — Miért öltöztél át, fiam? — kérdeztem kíváncsi­an. — Gondolom, így kissé megértő leszel hozzám, Eléggé kiköltekeztem a havi kosztpénzből. Egy kis utánpótlást, ha lennél szíves — nézett rám könyörgő tekintettel. Szó nélkül a szobába mentem és villámgyorsan felvettem a sötét ünneplő ruhámat. — Te miért öltöztél át? — érdeklődött a felesé­gem. Fölényesen válaszoltam: — Nézd csak, édesem, a vállak méltóságteljes lej­tése, a szerényre méretezett nadrághajtóka és az egész öltöny komor, fekete színe jól kihangsúlyozza, hogy ebben a hónapban már nem adok egy vasat sem. Galambos Szilveszter Visszapillantó tükör Mozaikok a légi magyar sajtóból delmezőbb vállalatok külföldi emberek kezében vannak, sőt hogy még most is, egyre kül­földi tőkepénzesek alapítanak oly fényes vállalatokat, me­lyeket nagyon jól létesíthet, nénk mi magunk is, ha olyan végtelenül gyámoltalanok nem volnánk, s ha megvolna ben­nünk a kellő érzék praktikus dolgok iránt. Tessék csak szét­nézni Budapesten levő gépgyá. raink közt. A nagyobb része külföldi emberek, többnyire angolok tulajdonát képezi. Az aranybányák nagyobbdra an­golok kezében vannak. A vi­lághírű vörösvágási oválbánya külföldi részvénytársaságé, így van ez csaknem minden iparágnál. Legújabban pedig a budapesti állami zálogházak áttétekére akar vállalkozni egy angol konzorcium.” S most lássunk néhány hu. riozitást a kor technikai pro- duktumaiból: „A hazánkban gyártott első körforgó gépet (rotációs) ma mutatta be Wör. ner 1. és Társa budapesti gép- gyáros cég díszes szakértő kö­zönségének. a külső Váci úton fekvő gépgyár könyvnyomdái osztályában volt kiállítva a bemutató gép, mely egy hely­beli lap számára készült. A Wörner.gyárnak köszönhetjük, hogy a nyomdai gépek be­szerzésénél nem szorulunk többé külföldre. S hogy a próbanyomások után ítélve azt nemcsak utolértük, hanem még felül is múltuk. A gép óránliént tízezer kész Lappél­dányt képes előállítani. Üdvö­zöljük a magyar ipar eme szép haladását. (1887. dec. 9.) És az első sajtóhír (1888. ja. nuár 31.) Puskás Tivadar ta­lálmányáról: „Intézkedések a telefon ügyében. A telefonhá­lózat ügyében a belügyminisz. tér elrendelte, hogy Puskás Ti- vadar bérlő a telefon igény- bevételére jelentkező feleket a kért állomás felállítása előtt, továbbá az általa felfogadni szándékolt közegeket alkat, utaztatásuk előtt a fővárosi államrendörségnél jelentse be." „A dijak arányos mérséklé­se mellett volna elérhető csak, hogy a telefon egyetlen ház­ban se hiányozzék, mint Ame. rika sok városában, ahol min­den a háztartás számára szük­séges megrendelés telefon út. ján eszközöltetik. (1890. ápri­lis 18.) 1890. március 4-én a szem­füles sajtó érdeméből megis­merhetjük a magnó dedósét, a fonográfot: „Az a világhírű csodagép, mely az emberek beszédét oly híven megőrzi és visszaadja, mintha a való­di élő lény hangját hallanák, ma igen magas hallgatók előtt mutatta be kiváló ügyességét a budai Hr, Várpalotában. Ugyanig Edison megbízottjá­nál. Oki jelenleg a főváros, ban mutogatja a fonográfot, tegnap megjelent Mettz udvari tanácsos, s meghívta a királyi palotába, hogy a királyasz- szonynak mutassa be a fonog­ráfot. A királyasszony r-~ ’ kívüli érdeklődéssel hallgatta az ördöngős masinát, mely egyforma hűséggel adott visz- sza zenét, éneket, szavalmányt. Blaha Lujza énekét is szeret­ték volna hallani, de a mű­vésznő hangja nem volt a ké­szülékben." A technikai haladás azonban nem csupán az említettekhez hasonló, szelíd produktumok­kal hozakodik elő már ez idő tájt sem- Ü), nagy hatású fegy­verek melett ilyesmiről is ol­vashatunk: „A kivégzés új módja. A kivégzésnek, mely ellen minden nemzet annyira ellene van, újabb és újabb módját találják fel, mindig azon igyekezve, hogy a halál minél rövidebb idő alatt álljon be. Itt ts, mint minden ta. lalmánynál az amerikaiak mennek elől. ök ugyanis is­merve a villamosságnak, s a villámütésnek gyors hatását, arra a gondolatra jöttek, hogy ezután a halálra Ítélt bűnöst a mennykővel üttetik agyon. A kivégzés úgy történik — írja 1888. december 17-én a Kis Újság —, hogy a hóhér egy intésre megnyomja az aszta. Ion levő gombot, mire az iszo­nyú villámfolyam keresztül- cikkázik az elitéit testén, s az egy pillantás alatt halva van." A legújabb öldöklő anyag pedig, amiről szintén ez évben ad számot a lap, „egy folya­dék, mellyel feltalálója ráké. fákat és bombákat akar meg­tölteni. A föltaláló dr. Jüne- mann állítása szerint e folya. dék, kilövése után olyan ir­tózatosan hat, hogy roppant széles körben minden seb üté­se itelkü megöl minden élöt, s minden éghető anyagot föl. gyújt. Találmányát egyelőre csak rakétákkal próbáltatta ki, de annyit konstatálni vél —, sőt ezt be is bizonyítja, hogy három rakéta elegendő egy 12 szazlóajból alakított front megsemmisítésére." íme, -nincs új a Nap alatt..'. Barmt Tibor I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents