Nógrád. 1971. március (27. évfolyam. 51-76. szám)

1971-03-28 / 74. szám

A moszkvai nary Kreml-palota György-termében folyik az SZKP XXIV. kongresszusa küldötteinek Jegyzékbe vétele. Képünkön: Llgyla Fotyieva, Lenin egykori titkárnője, 1904 óta az SZKP tagja, valamint Furceva asszony művelődésügyi miniszter a regisztrálásnál Súlyos Harcok Kelet-Pakisslönban Az indiai fővárosban lehall­gatták egy kelet-pakisztáni illegális rádióadó adását, amely Rahman sejk, az Ava- mi Liga vezetőjének felhívá­sát közvetítette. Rahman sejk — aki ezúttal állítólag saját maga beszélt — cáfolta letar­tóztatásának hírét. (A hírt a pakisztáni hivatalos rádió je­lentette be szombaton reggel.) lA keleti tartomány indokínai vezére további harcra szólí­totta fel az országrész lakossá­gát, s mint mondotta, „a fel­szabadító harcosok a pakisz­táni katonaság és légierő be­avatkozása ellenére győzelme­sen haladnak előre”. Közölte niég, hogy ő maga Chittagong kikötőjében tartózkodik, ame­lyet az „Avami Liga harco­sai tartanak ellenőrzésük alatt.” Az illegális rádióadó, amely a beszédet közvetítette, „Szabad Bengália Forradalmi Rádió”-nak nevezte magát. A nyugati hírügynökségek Kelet-Pakisztánra vonatkozó jelentéseikben továbbra is indiai hírügynökségekre hi­vatkoznak. Azonban ez utób­biak jelentései is ellentmon­dóak, legalábbis ami Tikka Khan, kelet-pakisztáni kato­nai kormányzó sorsát illeti. Egyes jelentések szerint a tábornok elesett, mások sze­rint súlyosan megsebesült, ismét más jelentések arról adnak hírt, hogy belehalt sú­lyos sérüléseibe. Az indiai hírügynökségek jelentéseikben egy illegális kelet-pakisztáni rádióadóra hivatkoznak. A PTI indiai hírügynökség szerint a pakisztáni légierők gépei szombaton bombázták Comilla városát. Üj-Delhiben több mint ez­ren tüntettek a pakisztáni főbiztos hivatala előtt, köve­telve „a keleti tartomány el­len indított agresszió” be­szüntetését. Megkezdődött a menekültek áramlása Kelet-Pakisztánból indiai területekre. Calcuttái körökben úgy tudják, hogy több mint 200 kelet-pakisztá­ni — közöttük nők és gyere­kek — érkezett szombaton Nyugat-Bengália indiai állam területére. Jahja Khan, pakisztáni elnök megtiltott „minden politikai tevékenységet” és „teljes sajtócenzúrát” vezetett be az országban. Betiltották az Avami Liga tevékenységét is, amelynek Mudzsubur Rah­man sejk a vezetője. Jahja Khan a nemzethez intézett rádióüzenetében pén­teken kijelentette, hogy az országban kialakult komoly helyzet miatt hozott ilyen döntéseket. Ugyanakkor hang­súlyozta, hogy fő célja az ed­digiekhez hasonlóan átadni a hatalmat a nép által megvá­lasztott képviselőknek. A Pakisztáni Rádió pénte­ken azt közölte, hogy Tikka Khan kelet-pakisztáni kor­mányzó betiltotta a Kelet- Pakisztánban a politikai pár­tok tevékenységét. Daccában bevezették a kijárási tilalmat és csapatokat vetettek be. Regers jelentése Ax USA külpolitikája 1969—1970 Köves Tibor, az MTI tudó- latokkal foglalkozva hang- Népköztársaság” illetve „Ki­adója jelenti: iúlyozza, hogy az Egyesült nai Köztársaság” alcímmel két „Az Egyesült Államuk kiül- Államok és Magyarország külön részben taglalja a népi politikája — 1969—1970” — kapcsolatainak légköre javult Kínával, illetve a tajvani re­ez a címe Rogers külügymi- a múlt évben, így a kétolda- zsimmel kapcsolatos amer;- msziter szombaton közzétett lú kapcsolatokban régóta kai politikát, ezzel mintegy több miint 600 nyamtotatt °1- fennálló problémák közül né- kimondatlanul kifejezésre jut- dalas jelentésének, amely hánynak a megoldására a ki- tatva az amerikai hivatalos Nixon elnök februárban elő- látások most jobbnak tűnnek, körökben kikristályosodó „két terjesztett 180 oldalas kíiipo- mint korábban. A jelentés ez- Kína” elméletet. (MTI) litiikai kongresszusi üzeneté- után részletesen ismerteti a nek kiegészítőjéként áibtekin- kétoldalú kapcsolatok alaku- téet ad az amerikai diploma- lásának egyes eseményeit, eia tevékenységéről a jelzett A jelentés Európáról álta- Ikéitéviee időszakban. lánosságban szólva kiemeli, A vaskos kötetre rúgó jelen- hogy az USA „különös figyel- tés és dokumentumgyűjte- met szentel a Nyugat-Euró- mény nem lép fel új külpoli- pához fűződő kapcsolatainak tikai irányelvek meghirdeté- javítására, és arra, hogy a sének igényével, csupán any- kelet-európai országokkal va- nyiban nyújt újat, amennyi- ló kapcsolatok javítását ille- ben térségenként csoportosít- tőén egységbe foglalja a szó­vá jellemzi az USA kapcso- vetségesek erre irányuló tö- latainak alakulását az egyes rekvéseit a saját erőfeszíté- országokkal. seivel”. ' A NATO-nak és az atlanti Ebben az összefüggésben — katonai tömb tagállamaihoz Nixon elnök kongresszusi üze- fűződő kapcsolatoknak szén- netéhez hasonlóan — a jelen­teit áttekintés után külön fe- tés előfeltételnek tekinti a jezet foglalkozik a szovjet— NATO további katonai meg- amerikai kapcsolatokkal, erősítését és az „atlanti egy­hangsúlyozva: „semmilyen ség” megszilárdítását arra, más államközi kapcsolatok hogy „alátámasztást nyerjen nem gyakorolnak nagyobb az általános óhaj a kelet- létfontosságú hatást a világ nyugati kapcsolatoknak a békéjére és biztonságára, konfrontációtól a tárgyalások mint a két vezető kontinen- irányába való fordítására”, tális és nukleáris hatalom — A szovjet—amerikai kap­az Egyesült Államok és a csolatok és a világpolitikai Szovjetunió — kapcsolatai”, problémák áttekintésében a A kelet-európai országok- külügyminiszter jelentése nem )1 szóló fejezetben „Magyar- tartalmaz lényegesen új meg- rszág” alcím alatt a jelentés állapításokat, figyelmet érde­magyar—amerikai kapcso- mel azonban, hogy „Kínai így látja a hetet, kommentátorunk, Réti Ervin: Búcsú a Lollo-támaszponttól A KORMÁNYVÁLSÁGOK hetiét a puccsok hete követte, Sőt, az álUmceinytkróniiknkiait áttekintve valóságos „dupla vagy semmd”-n.eitc lehettünk tanúi. Argentinjában először Levungston elnök váltotta le a vezérkari főnököt, majd a hadsereg erős emberének is­mert Larousse tábornokot, de a generálisok csoportja sem késlekedett a visszavágással. Hajnali helikopter-rajtaütéssel tartóztatták le az államfőt, s az éppen általa elosaipott La­rousse leitt az utódja. A nyu­gat-afrikai Sierra Leone-ban húsz óra alatt kétszer fordult a kocka. Először az ezerhá­romszáz főnyi hadsereg etgy része kaparintotta kézibe a hatalmat, s fogságba vetették a viszonylag haladó politikát folytató Siaka Stevens kor­mányfőt, azután a miniszter­elnök hívei kiszabadították vezérüket, és a pártütő kato­nák kerültek rács mögé, Pakisztánban már-már eny­hülni látszott a helyzet, s tel­jes megegyezésről érkeztek hírek, amikor isméit borult az asztal. A sűrűn lakott keleti országrészben a hadsereg vette kézbe az irányítást, mi­re a legutóbbi választásokon abszolút többségiét nyert Ava­rrá Liga lényegében bejelentet­te egy önálló állam megalakí­tását. Ezzel Pakisztánban gyakorlatilag polgárháborús helyzet alakult ki. Egyelőre természetesen nehéz eldönte­ni, hogy az új rendszerek mi­lyen reális erőt képviselnek, s túl a puccs utáni hangzatos kijelentéseken, milyen lesz igazi politikájúik. Az esemé­nyek vihar zásában ezért fel­tétlenül helyes az óvatos kommentálás: leginkább az igazolódott be, hogy bizony sok harmadik világbéli or­szág változatlanul akut sai- lárdsághiányban szenved... A hét azonban kiemelke­dően fontos fejleményt hozott az egyik fő váltsa gterületen Délkelet-Ázsiiában is. A laoszi lelözönlés negyvenötödik nap­iján nyíltan el kellett ismerni la kudarcot — a saiigomi erők, óriási veszteségekkel, pánik­szerű gyorsasággal menekül­jék vissza. Amikor híre érke­zett, hogy a dél-vietnami kor- mánycsapatok kénytelenek voltak kiüríteni a „Lollobri- giea támaszpontot” és a Sop­hia Loren nevét viselő bázist — az ember elgondolkodha­tott azon* ezt a beavatkozást afféle „sétának” szánták, hi­szen az állások kedélyes el­nevezése is erre vallott. Rö­videsen kiderült, hogy a tá­madók súlyos katonai és po­litikai vereséget könyvelhet­nek el, az amerikai támoga­tás legfeljebb a fejvesztett megfutamodás fedezésére ele­gendő. A laoszi vereség messzeme­nő kihatással lehet az egész amerikai politikára. Szappan- buborékként pattant szét a vietnamizálás" elképzelése, amire az egész Nixon-doktrí- na épült. Kitűnt, hogy Wa­shington nehezen tudja má­sokkal kikapartatni a geszte­nyét — szövetségeseire ugyan­is nem tud igazán számítani — az amerikai közvélemény viszont a csapatok visszaho- záeára tett elnöki ígéretek be­váltásét várja. Most tudódott ki az a hétpecsétes titok is, hogy az amerikai szenátus vi­szonylagosan mérsékelt „ga­lambjai” átmeneti fegyverszü­netet kötöttek a héjákkal a laoszi invázió időszakára. En­nek vége, s a Nixon-konmány- aat a bírálatok felerősödésé­vel számolhat. Aligha vélet­len, hogy az elnök lépten-nyo- mon magyarázza bizonyítvá­nyát; televíziós -sajtóértekezle­teket tart futószalagon, újság- írónőket fogad, nyilatkozatai­ban Roosevelthez hasonlítja magát... NIXONNAK, a történtek kérlelhetetlen logikája alatt* gondolva a közelgő elnökvá­lasztásokra is, már régien fel kellett volna adnia indokínai kalandját. Az amerikai im­perializmus magatartását is­merve, erre az elhatározó lé­pésre még vámunk kell. Saj­nos, nagyobb a valószínűsége annak, hogy az Egyesült Álla­mok más úton-módon próbál­ja meg tovább élezni a hely­zetet: újra több ízben bomba- támadás érte a Vietnami De­mokratikus Köztársaság terü­letét. A helyzet változatlan veszélyességét mutatja, hogy az amerikai provokációk kö­vetkeztében e hét csütörtök­jén nem kerülhetett sor a pá­rizsi Vietroam-értekezlet ese­dékes ülésére. A VDK és a dél-vietnami forradalmi kor­mány képviselőd, ugyanis, til­takozásképpen a bombázások ellen lemondták az összejöve­telt. A Közel-Keletről az elmúlt napokban a szokottnál talán kevesebb szó esett. Ez nem a vihar elmúltát, hanem talán inkább a v'har előtti csendet jelzi. Egyrészt Eban izraeli külügyminiszter amerikai út­ját kísérte figyelem — Wa­shington továbbra 's támogat­ja Tel Avivot, de úgy tűnik, szívesen venné annak tafctiku- saibb állásfoglalásait. Másrészt a jordánlaii válság kiújulása kelthetett Izgalmaikat. Az arabközi ellentétek — különö­sen ennyire éles formában — érthetően gátolják és nehezí­tik az antidimperial’sta front oly annyira szükséges kiter­jesztésiét. Európa, öreg földrészünk sem panaszkodhat tétlenségre. A francia helyi választásokon erősödött a baloldal, minde­nekelőtt a kommunisták hó­dították él néhány újabb vá­ros polgármesterségét. A hét végére igen nehezen, de meg­alakul t az új török kormány, de ismét van kabinetje Észak­írországnak is, jóllehet a bel­fasti megoldás nagyon átme­netinek: tűnik, Brüsszelben nagynehezen kompromisszum­ra jutnak a Közös Piac tag­államainak mezőgazdasági mdmsztenji, de a panasztböme- geknek más a véleményük: erről a belga főváros „véres kedd”-je tanúskodott. Természetesen tovább foly­tatódik az európai biztonság érdekében megindított diplo­máciai tárgyalássorozat. En­nek Imánk tevékeny résztve­vője volt a héten is. A finn különmegbízott és a bolgár külügyminiszter tárgyalt fő­városunkban. Ivan Basev hi­vatalos látogatása, találkozá­sa a magyar vezetőkkel jó al­kalmat adott a magyar—bol­gár kapcsolatok áttekintésére, s mindkét szocialista ország kifejezte következetes törek­vését az európai légkör meg­javításaira. MEGINT CSÁK mozgalmas volt a hét, s az utolsó „lap- zárta”-jelentések a folytatást vetítik előre: Moszkváiban sorra érkeznek a küldöttek, külföldi vendégek a ke33en kezdődő XXIV. pártfcongre&z- sausra. 2 NÓGRAD — 1971. március 28., vasárnap Pártkon ferenciák Csehszlovákiában A Csehszlovák Kommunis- pártkonferenciáján megjelent ta Párt XIV. kongresszusára Gustáv Husák, a CSKP KB i)e8yÍtS1 f'SSä ’S . SS2 .-ás? ss » sssmja pártkonferenciák. 67 járási értekezletet most, a többi 59- végén ja. A strakonicei értekezle­ten jelen van Lubomir Stou- gal miniszterelnök, a CSKP KB Elnökségének tagja, Má­ét pedig a jövő hét tartják. rianske Lazne-ban és Eperje­A kommunisták tanácskozá- sen pedig Alois Indra, illetve sán — akárcsak az évzáró Vasil Bilak, a CSKP KB El- taggyűléseken, valamint üze- nökségének tagjai, a központi mi konferenciákon — részt bizottság titkárai. Dunaszer- vesznek a CSKP vezető szer- dahelyen a CSKP KB-kül- veinek képviselői. A csehszlo- döttséget Lőrincz Gyula, az vák főváros első kerületének Üj Szó főszerkesztője, parla- a Lucerna teremben folyó menti képviselő vezeti. (MTI) Tanácskozás Kijárási tilalom Irbidben A Jordániái hatóságok szom- csapások színhelye volt. A baton kijárási tilalmat ren- kormánycsapatok körülvették deltek el Irbid városában, a várost és a pénteki me­rényletek elkövetői után ku- amely pénteken súlyos össze- tatnak. (MTI) Tegnap délelőtt a Nógrád megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat rendezé- zésében nagyszabású tanácsko­zás zajlott le Balassagyarma­ton. A megyei felügyeleti szervek, az állami gazdasá­gok, a tsz-ek és a tsz-terüle- ti szövetségek meghívott ve­zetői a keveréktakarmány és egyéb gabonafelvásárló vál­lalat profiljába tartozó áru­féleségek értékesítésének ta­pasztalatait és feladatait vi­tatták meg. A vitaindító be­számolót Lombos Jenő, a vál­lalat volt igazgatója tartotta. „Köztudott, hogy az 1970-es év mezőgazdaságunkban nem váltotta be a várt reménye­ket. Főleg akkor nem, ha visszagondolunk az ezt meg­előző két évre, amikor a me­zőgazdaság olyan eredménye­ket ért el, amit eddig még soha. A felvásárlás és maga az áruátvétel, mely a késői érésből kifolyólag két-három héttel később kezdődött a szokásosnál, igen nehéz fela­dat elé állította a felvásárló apparátusokat” — mondotta Lombos elvtárs. A fennálló kapcsolatok ismertetése után így folytatta. „Vállalatunk a tsz-ek tavaszi árpa termesz­tésének elősegítése érdekében mintegy 30 vagon vetésre al­kalmas tavaszi árpát adott ki a mezőgazdasági üzemek­nek.” Sándor József, a Magyar- nándori Állami Gazdaság igazgatója pozitívan értékelte a vállalat tavalyi tevékenysé­gét, és megemlítette, hogy a gazdaságnak a forgalmazó szervek közül a gabonafelvá­sárlóval van a legjobb kap­csolata. Csongrádi Mihály, a Palóctáj Területi Szövetség elnöke elmondta: a szövetség­hez tartozó tsz-ek meg voltak elégedve az áruátvétel minő­sítésével. Tovább kell lépni azonban az átvétel gépesítése terén. Figyelmeztetett, hogy a termelőszövetkezetek állatál­lományának növelésével szá­mítani kell a keveréktakar- mány-igények mennyiségi növekedésére is. A ceredi tsz elnöke, Boros Béla azt a szakmai segítséget köszönte meg, amelyet a gabonafelvá­sárló szakemberei „pluszmun­kában” nyújtottak. Lipták Sándor, a megyei pártbizottság gazdaságpoliti­kai osztályvezetője összefog­lalójában pozitívan értékelte a vállalatnak a partnerekkel fenntartott kapcsolatait, meg­állapította, hogy alapvető kérdésekben nem volt fenn­akadás. A hozzászólásokra Janák Ottó igazgató és Szathmári Pál, a gabonatröszt osztályve­zetője adták meg a választ ,

Next

/
Thumbnails
Contents