Nógrád. 1971. február (27. évfolyam. 27-50. szám)

1971-02-27 / 49. szám

Ezek a kislányok a jánosaknai fehérneműgyár fiatal dolgo­zói, KlSZ-tagok. Kazinczi Julianna fiatal kora ellenére példamutatóan dol­gozik, teljesítményszázaléka nagyon jó, munkájára mindig lehet számítani Nagy Agnes, a 8. osztály elvégzése után került az üzembe, a Ságvári Endre-szalagon dolgozik Sasán Erzsébet a Március 8,-szalag dolgozója, ügyes, lelkiis­meretes kislány Fotó: Cétomestar Erzsébet 6 NÓGRÁD - 1971. február 27., szombat « NAPJAINK IFJÚSÁGA _ _______________' \ ■ ' • A z ifjúság alkotmánya Ezt a pályát választotta Női kalapos A párt Központi Bizottsá- Ezért a törvény általában a gánaJk iíj ústágpolitikai irámy- 30« életévig tekáinti fiabaÜuik­elvej nyomán a kormány nak 32 m ^mpolgárokat. Viszi a kis dobos a nagy dobol! 1970. májusában hozott határo­zatot aiz if júságncfl szóló tör­vény megalkotásáról. Azóta szakkörökben éppúgy, mint a széles közvéleményben, sóik szó esik a készülő jogszabá­lyokról. A társadalmi vita las­san a befejezésihez közeledik. Eredménye: több ezer felszó­lalás, véleménynyflvánítás és több száz — főleg már a vég­rehajtási jogszabályokra vo­natkozó — javaslat. A jogszabálytervezet elvi alapja a párt- és a kormány ifjúságpolitikája, jellegét első­sorban az határozása meg, hogy az ifjúság a társadalom része, alapvető céljai és érde­kei azonosak a szocializmust építő társadalom céljaival és érdekeivel. Ugyanakkor az if­júság — életkori sajátossá- giaáiból és helyzetéből adódó­an — sajátos szerepet tölt be a társadalom életében, következésképpen sajátos kö­telezettségei és igényei is van­nak. Ezért a törvény a társa­dalompolitikai célokkal össz­hangban az ifjúság érdekvé­delmét is biztosítani kívánja, célja: hogy körülhatárolja az ifjúság legáltalánosabb köte­lességeit és jogait, valamint az állami, gazdasági és társa­dalmi szerveknek az ifjúság­gal kapcsolatos kötelességeit. Ily módon az új törvény „if­júsági aJkotmány”-nafe is te­kinthető. A rendező oh/ A törvény jellegéiből követ­kezik, . hogy elvi. általános rendelkezéseket tartalmaz, alapul veszi mindazokat a ha­tályos jogszabályokat, ame­lyek az ifjúsággal kapcsola­tos kérdésekben is rendelkez­nek, mint pl. a munka tör­vénye, a családjogi, a hon­védelmi, az oktatás törvény és természetesen az alkot­mány Érdekes és sok vitára alapot adó kérdés: kiket tekintsen a törvény fiataloknak, kik tar­toznak e kategóriába? Vi­szonylag könnyebb kérdés az alsó korhatár megállapítása. Itt a rendező elv az. hogy a törvény a gyermekeket érintő kérdések szabályozására is terjedjen ki. A felső korha­tárt illetően már nehezebb ha­tárvonalat húzni. Nyilvánva­ló, hogy a pályakezdők ter­mészetesen az ifjúság kategó­riájába tartoznak. azonban amíg a szakmunkásoknál ez általában a 17. és a 23. élet­év közé esik. addig pl. egy orvos esetében még a 29—30 éves is pályakezdőnek számit. Élethelyzettől függően A törvénytervezet az alap­elvek: meghatározását követő­en olyan szerkezetben készült el, amely a fiatalok jogait és kötelességeit, illetve a társa­dalomnak az ifjúsággal szem­ben támasztott követelménye­it és az ifjúság nevelésében reá háruló kötelezettségeit a különböző élethelyzetekben tárgyalja. így külön fejezet szói az ifjúság neveléséről a családiban és az iskolában, az ifjúság részvételéről az állami és társadalmi életben, vala­mint a munkáiban, az ifjúság szabadidőtöltéséről. kulturá­lis és testi neveléséről, egész­ségének védelméről és végül az ifjúság saját- szervezeted­ről. Az alapelvek kiindulópont­ja a Magyar Népköztársaság ifjúságpolitikájának általános célkitűzése: az ifjú nemzedék szocialista emberré nevelése, az egész társadalom ügye. ér­deke és feladata. Ebben külö­nös felelősség terheli a szülő­ket, az ifjúság hivatásos ne­velőit, az oktatási, kulturális és sportintézményeket, a tár­sadalmi és tömegszervezete­ket, valamint a munkahelye­ket ég a fegyveres erőket. Ugyanakkor a tervezet alá­húzza a fiatalok felelősségért is annak érdekében, hogy a társadalom biztosította eszkö­zöket és lehetőségeket jól használják fel saját nevelé­sükben, a közösség és a ma­guk javára. Ezt szolgálják azok a tervezett rendelkezé­sek is amelyek a fiatalok köz­életiben való részvételének, to­vábbtanulásának. a tianmelő- miumkába való zavartalan he­il leszkedésének és a család­alapítás feltételeinek biztosí­tásával foglalkoznak. Fontos szerepet szán a tervezet az if­júság önkormányzati szerved­nek, az ifjúsági szervezetiek­nek a fiatalok képviseletében a közügyekbe történő bevoná­sában és érdekvédelmében. A fiatalok igényeinek kielé­gítéséit, így pl. a kulturális, sportolási, turisztikai feltéte­lek javítását illetően, a ter­vezet a reális lehetőségekkel számol, de ugyanakkor előre is mutat, tükrözi azokat a tö­rekvéseket, amelyeket — tár­sadalmi ösiszefogással — el kell érnünk. Ez a körülmény is jelzi, hogy a törvény men- delikezéseiiaek végrehajtása a hatályba lépéssel csaik elkez­dődik és hosszú ideig tartó, folyamatos munkát igényel. Nádor György, az Országos Ifjúságpolitikai és Oktatási Tanács titkára Úttörökrónikások! Ezzel a tréfával mutatták meg társnői a nagy kalapdo­bozt cipelő fekete hajú kis­lányt. — Mesterségem címere ez a doboz — kezdte a beszél­getést Budavári Ilona, a ba­lassagyarmati 217-es .£zámú Szakmunkásképző Intézet II. éves női kalapos tanulója. — Miért választottad ezt a szakmát? — Igazán nőies, nagyon szép foglalkozásnak tartom. Van benne valami művé&zet­. bői is... Női arcokkal „bá­nok”. Szép arcot kihahgsú- lyozni egy remekbe formált ■ kalappal, vagy egy jelenték­telen arcot, csinossá varázsol­ni egy szép kalappal, ez a mi szakmánk „ars poetiká­•ja”. — Miért ez az irodalmi ha­sonlat? — Rajongok a költészetért is. Hobbym a versmondás. Az • egri szavalóversenyen II. he. lyezést értem el, Juhász Fe­renc Babonák napjával... Arató János magyar tana. runk sokat törődik az ipari tanulók általános műveltsé­gével is, az irodalom meg­szerettetése nem csupán tan­tervi feladata. — Szakmai ismeretek meg­szerzése természetesen a fő törekvésed? hol és mit tanulsz ezzel kapcsolatban? — Elméletet az iskolában levelezői tagozaton, gyakorta, ti munkát pedig dr. Lévay Zoltánná kalapos kisiparosnál végzek. Egyedül vagyok ka- lapostanuló az egész inté­zetben a húsz között. Nin­csen osztályom, külön állí­tották össze részemre a tan- tervet. Pestről hozattak tan­könyveket is. — Milyen tárgyakat ta­nulsz? — A közismereti tárgyak mellett, rengeteg szakmait Szakoktatóm Lévai Jánosné tanárnő, aki a női szabókkal együtt tanít engem, de igyek­szik külön is foglalkozni szakmámnak megfelelően, így például tanulok ,kalap- történetet”, de anyagtant, szakrajzot is. — Hol gyakorolsz? — Az Ady Ehdre utcában, a város egyetlen kalaposmű- helyében. A főnöknőm nép­szerű még a környéken is és türelmes nemcsak a vevők­höz, hozzám a tanítványához is nagyon segítőkész. — Mindig a vevő választ? — Nem! Egy vérbeli kala­pos azonnal felismeri, hogy kittiek lehet, kinek keR ta­náccsal szolgáim. Ahány arc, annyi karakter, annyiféle fa­zon! A nők általában szíve­sen veszik, ha segítenek ne­kik abban, hogy minél job­ban nézzenek ki. — Te magad szereted a kalapot? — Nagyon! Egy zöld színű dobozkalapot készítettem legutoljára, annyira jól si­került, hogy lehet, az enyém lesz... — Nálatok, kalaposoknál van uborkaszezon is? — Nyáron, mert vidéki vá­rosban még nem jött annyi­ra divatba a könnyű nyári kalapok viselése. Pedig iga­zán elegáns csak kalapban lehet egy nő, akár télen, akár nyáron.. . — Mi a mostani divat? — A nagy karimájú kala­pok és a sitt''" sapkák. * Tehát hölgyeim, a viszont- látásig valami szép nagy ka­rimájú kalapban, esetleg sil- tes sapkában .. L, Elekes Éva Indokínai hét Szügyben A KISZ balassagyarmati járási bizottsága, s a szügyi KISZ-szervezet a tavasz fo­lyamán indokínai hét meg­rendezését tervezi Szügyben. A hét eseményei, amelyek terv szerint áprilisban zaj­lanak majd le a szügyi mű­velődési házban, sokszínűén szolgálják a fiatalok és az egész lakosság politikai neve­lését, a proletár internacio­nalizmus erősítését, az impe­rializmus elleni harcot. Többi között előadások hangzanak el, amelyek ismertetik Indo­kína földrajzát, politikai, gaz. dasági felépítését. Kiállítás megnyitását is tervezik, el­sősorban sajtótermékeket mutatnak be. amelyek a tér­ség népeinek imperialistáéi - lenes küzdelmével foglalkoz­nak. Az eseménysorozatot po­litikai tömegigyűlés zárja. Az űitórömozgaiorn 25. évfordulója tiszteletére a NOp- RÁD Szerkesztősége és a Magyar Úttörők Szövetségének Nógrád megyei Elnöksége tíz részből álló játékot hirdet a pajtások részére. A feladatok hetenként jelennek meg. Figyelem! Figyelem! i Pajtások! A feladatokat vágjátok ki és ragasszátok be őrsi naplótokba! Mellette helyezzétek el a válaszokat is. így valamennyi ans részit vehet a ceapatiörtiénet feldolgo­záséiban. Figyelem! Figyelem! 4. feladat: Pajtások! írjátok meg, hogy az 1—II—III—IV. országos úttörőbailáillkiozón kik képviselték a csapatot. Kutas­sátok fel, hogy a csapat fennállása óta kik azok a pajtások, akik a megyei vagy országos szaktárgyi versenyen 1—5. he­lyezést értek el. Derítsétek ki, kik azok a fiatalok, akik reszt vetitek a<z országos úttörő­ién. vagy ifjúvezetői panlamen­IUI 3* I RUI KOSSUTH RÁDIÓ: 8.00: Hírek. — 8.20: Lányok, asszonyok. — 8.40: Csenki Imre: A szép Jutki- ea. — 8.57: A hét műsorából. — 10.06: A gyanú. Ambrus Zoltán regényének rádióváltozata — 11.00—11.51: A hét műsorából. — 11.51: Darvas Ferenc: Kontúrok. — 12.20: Zenei anyainyelvünk. — 12.30: A szikh sofőr. — 12.40: Me­lódiákok tél. — 13.50: Gondolatok a könyvtárban. — 14.00: Kocsár Miklós: Lamenti dalciklus. — 14.12: A dzsessz kedvelőinek. — 14.20: Kis magyar néprajz. — 14.25: Üj Zenei Újság. — 15.05: Hétvégi külpolitikai figyelő. — 15.20: Csak fiataloknak. — 16.05: Reklám. — 16.08: 168 óra. — 17.30: Színészek énekelnek. — 18.00: Thyl Euleuspiegel. — 18.35: Nóták. — 19.25: Játék a menetrenddel. — 20.14: Leontyne Price énekel. — 20.39: Egy lap az Rádió bohózatal­bumából. — 21.00: Az olasz dal­fesztivál gálaestje. — Kb.: 22.15: Sporthíradó. — Kb.: 22.25: Tán­coljunk. — 0.10—1.58: Melódiákok­tól. PETŐFI RADIO: 8415: Zenekari muzsika. — 8.45: Külpolitikai fi­gyelő. — 9.00: Nóta- és népdal- est. Ism. — 9.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — to.00: A zene hullámhosszán. — 11.47: Bodnár György könyvszemléje. — 11.57— 13.00: A hét műsorából. — 13.03: Mennyi lesz a fizetésem? Vita­Oson műsor. — 13.40: Orvosi tanácsok. — 13.45: Időjárás- és vízállásje­lentés. — 14.00—15.00: Napraíorgó. — 15.00: Zened anekdoták. —- 15.12: Lamtrnuzsika. — 15.30: Falvaikban, mezőkön. — 164)5: Visszaút. Rá­diójáték. — 17.00: A kóruspódium évadzáró hangversenye. I. rész. — Kb.: 18.45: A „101 Strings”-zene­kar játszik. — 19.00: Cj könyvek. — 19.03: Zenekari muzsika. — 10.54: Jó estét, gyerekek! — 20.25: Pugacsov. Szergej Jeszenyin drá­mai költeménye. — 21.28: Leo Sle- zák leveleiből. — 22.17: Alkotó- műhelyben. — 22.34: Victor de Sabata vezényel. TELEVÍZIÓ: 9.01: Mindennap háború. — 9.25: A Forsyte Saga. — 14.25: Kortársaimk. Szovjet film. — 17.00: A Magyar Rádió kóruspódiuma. — 17.30: Útlevél nélkül. — 18.10: Reklám. — 1S.1S: Twist Olivér. — 18 40: Bartók - bemutatók nyomában. -— 18.50: Garai Gábor műfordításai. — 19.15: Cicavízió. — 19.30: Tv-híra- dó. — 20.00: A Pál utcai fiúk. — 21.40: Műkorcsolyázó vb. BESZTERCEBÁNYA: 15.10: Ifjú­sági Duna Kupa jégkorongmérkő­zés. — 194)0 és 23.30: Tv-hínadó. — 19.50: Angliai rezervációs. — 20.10: Randall és Hopkirk. Angol tv­sorozat. — 21.00: Műkorcsolyázó» vb. A válaszotokkal beküldött eredeti dokumentumokat, vagy másolatukat, ismertetővel ellátott fényképeket, régi úttörők és vezetők visszaemlékezéseit az értékelésnél külön figyelembe vesszük. « A negyedik feladat beküldési határideje március 12. A válaszokat, a Magyar Úttörők Szövetsége Nógrád megyei El­nöksége címére küldjétek, (Salgótarján, Kossuth Lajos u. 2.). A borítékra címetekhez írjátok fel a csapat számát és az „Üttörőkróndkás” jelzést.

Next

/
Thumbnails
Contents