Nógrád. 1971. február (27. évfolyam. 27-50. szám)
1971-02-27 / 49. szám
Nők napjára készül az igazgató Tv-elözetes Közismert, hogy az iütetiékes pártiszervek két. három pont végrehajtá- javaslata sáért tették felelőssé és abból egyet-kettőt már megoldott? alapján az idei nemzetközi nőnapi ünnepségek beszámolóit a vállalatoknál és üzemekben az igazgatók, vagy helyetteseik tartják. Könnyű lesz annak az igazgatónak. aki a párt Központi Bizottsága és az illetékes pártbizottságok határozatai . — *. alapján, jó intézkedési tervet — Több — elsősorban ta. náosi vállalat — igazgatója nehéz helyzetben lesz, ha a jelenlévő — most már igen sok politikailag fejlett nő — lehajtja fejét az általánosan dolgozott ki és több fontos kérdésben cselekedett is. De mi lesz ott, ahol az igazgató nem csinálta meg az intézkedési tervet...? Talán arról fog beszélni, hogy honnan indult el a nőmozgalom és mennyire szélesedett ki —és ezzel „letudja” a dolgot!? Vagy arról akar beszélni, hogy a pártszervezet „közös intézkedési tervében” őt is zisek hallatára! Ma már a nők nem általános szólamokat, nemcsak szép szavakat, hanem tényeket, intézkedéseket, javaslatokat akarnak hallani a munkahelyi, a családi gondjaik, problémáik megoldásáról. És ha erről ad tájékoztatást az igazgató, örömmel — és tegyük hozzá — nagy szeretettel és nagy figyelemmel hallA% a tükör... Ar a tükör, csak azt tudnám feledni, — sóhajtanák el a kissé módosított Madách-idézetet a salgótarjáni József Attila Művelődési Központban az asszonyok, lányok, ha volna kedvük idézgetni. Ne kerteljünk. A művelődési háznak egy kicsinyke helyiségéről van szó, amely azonban egyáltalán nem mellékes. Tudniillik ebben a helyiségben nem található tükör, pedig az általában elengedhetetlen tartozéka eme helyeknek. Itt azonban ismeretlen okokból kifolyólag nincs. Lehet, hogy valamikor volt, lehet, hogy eltörött, elveszett vagy más sorscsapás érte. Hónapok óta lesem — sorstársaimmal együtt —, minden egyes színházi előadásnál, megjelent-e a bűvös tükördarab? De előkelőén távoltartja magát. A színházba járó asszonyok, lányok, akik szeretnének megfésülködni, vagy egyáltalán tükörbe pillantani, nem tehetnek mást, mint előkaparják saját kis tükröcskéjüket a táskájukból. Nem olyan nagy dolog egy tükör, tadom. Még egy ilyen reprezentatív épületben sem, mint a salgótarjáni. Viszont nem kerül százakba. Mindössze egyetlen szög, és bármelyik háztartási boltban kapható tükör kell hosszá. Ennyi az egész. Közgyűlést tartottak az autósok A Mfegyar Autötelub söSgó- moslpőújfaíu—Jobbágyi tarjám csoportja közgyűlést Salgótarján—Szócsény úfcvona- tartott. Népes közönség előtt lakon közlekedtk péntek, Mankher György titkár szá- szombat, jrasámap. Nógrádból mólt be az országos koagyű- le részt vesznek április lő— lésen hallottakról és a hozzá- 12-én a Savaria-napok kősze- saólásolkról. Rozgonyi Aladár gi autóstalálkozóján. A h özeinek aktuális kérdéseket ve- zászódók közül még szóvá tetteti fel. Az autósok szóvá tat- lék. hogy szerintük nem meg- ték, hogy miért nem lehet felelő a KPM-tanintézet gép- íialigó tar janiban szuperbenzint kocsi vezető-iképző tamfolva- kapni. a Karancs Szálló előtt mainak színvonala. Szerémi Sándor alezredesi, a megyei közlekedésrendészeti parkírozni. Elmondották, hogy szombattól klubtagok szánnásässl* írna <35 «5 —sr«? ..érdeklődéssel kísért előadást tartott a KRESZ módosátásá- lenik a nógrádi utakon. A So- pÓI, illetve kiegészítéséről. szóróbeállítást. A népszerű „Sárga angyal” a tervek szerint március közepén megjegatják majd az ünnepi beszédet. Nos, nem arról van szó, hogy az igazgató ne beszéljen röviden a nőmozgalom jelentőségéről, eredményeiről, vagy éppen arról, hogy mit jelent a nők „bevonulása” a termelőmunkáiba. Vagy ne szóljon arról az időszakról, amikor nagy feladataink megoldása közben a nőkből csilléseket, traktorosokat, mo*. donyfűtőket stb. akartunk képezni és elfedekeztiünk az anyáról, a feleségről, a család gondjainak nehézségeit vállaló nőkről. Nem hallgathatjuk el ezt sem, mert akkor is, most is a nők legön- tudatosabbjai vállalták a harcot a szocialista forradalomért. Terjedelmesen kell viszont beszélni az 1960-as évek második feléről, amikor a párt javaslatára egy sor intézkedés történt a nők helyzetének könnyítésére. Ilyen történelmi áttekintés után juthatunk el a párt februári határozatához, mely alapos elemzést és útmutatást adott a nők társadalmi szerepéről, politikai, gazdasági, szociális és kulturális helyzetéről. Ügy gondoljuk, hogy nem lesz nehéz e határozat szelleméről szólni a síküveggyárban, a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalatnál, a Nógrád megyei 'Állami Építőipari Vállalatnál és még néhány helyen, ahol alapos felmérés után az igazgatók és az illetékes tömegszervezetek fontos intézkedéseket fogalmaztak meg és tettek a párt határozata szellemében. Nem elégedtek meg azzal, hogy a pártszervezet felmérte a feladatokat, hanem maguk az igazgatók önálló terveket készítettek a feladatok végrehajtására, megtárgyalták őket az igazgatói tanácsülésen, osaályyezetői értekezleten, műszaki tanácskozásokéul, hogy a határozat végrehajtása valóban az „egész vezetés” ügyévé váljék. Nyilván arról is szó lesz, hogy még mindig vannak hiányosságok — szemléletbe, li ‘ bizonytalanságok —, ezek leküzdéséhez azonban még hosszabb időre van szükség akárcsak ahhoz, hogy a dől. gozó nők többsége felismerje azt a fontos követelményt, mely szerint nekik is aktívabbaknak, kezdeményezőbbeknek kell lenniük a társadalmi élet különböző területein. Ezért, ez a március 8. legyen fogadalomtétel, hogy a párthatározatot együtt — a jogok mellett a kötelességek legyében ünnepeljük a nőkkel együtt és a nők javára. B. R. Holland est (kedd, 18 h-töt). Ismét egy arseág televíziós műsorának keresztmetszetét kívánja adni a Televízió, ezúttal a holland tv-jét. A köny- nyűaenétől a jégvitorlás- sporton keresetül a képzőművészetig láthattunk műsorokat, s a Sajt című filmet, amelyben egy hivatalnok ama tesz kísérletet, hogy nagystílű üzletemberré véljek. Lakatlan sziget (péntek, 21.00). Üj sorozat indul ezzel az adással, amely — a tervek szerint — kéthavonta jelentkezik. \ Mii lenne, ha ... kezdetű játékban, arról lese se», ki mit vinne magával egy egyébként összkomfortos lakatlan szigetre a művészeti alkotások közül. ALekszej Arbuzov: Én, te, 6 (szombat, 20.00). Párbeszédek részben, a Thália Színház előadása, felvételiről. Az elmúlt év tavaszáh mutatta be a Thália Színház társulata Arbuzov drámáját, amit a világon már tizenkét országban játszottak — nagy sikerrel. Jelenet az kel” című „Ágay Karola éne- műsorból. (A tv 7-i adásához!) Veszélyes galerik ▲ ■ w I ■ I rr ■■ / wrf Az ifjúkori bűnözésről Hiúságunk a jövő zálogát vekedés, csupán a testi sérté- A bűnözést kiváltó okok korájuk vár szocialista építő- sek vonatkozásában tapasztal- zött o fellazítást taktika és munkánk befejezése. Égető ható csökkenő irányzat. A ellenséges ideológia is igen társadalmi kérdés tehát, hogy bűncselekmények mintegy 43 erősen jelentkezik. A „Szabad milyen a ma ifjúsága és mi- százalékát a fiatalok tovább- Európa” és más hasonszőrű lyen lesz az eljövendő ifjú ra is együttesen — nem egy- rádiók adásai, a nyugati tu- nemzedék. Igaza van-e azok- szer galerikbe tömörülve — rizmus terjedése, az ellensé- nak, akik vészharangot kon- követik el. A galeri (csopor- ges- és sexirományok bekül - gatnak és elsiratják a mai tos) bűnözés szembetűnőén a dése, a belső ellenség okozza, „züllött, romlott” fiatalságot? fővárosban szaporodik. E ga- hogy az egyes fiatalok szá- Az így felvetődő kérdésre ha- lerik többségükben vagyon mára a szocialista’ társadalmi tározott nemmel kell vála- elleni, továbbá erőszakos, ga- rend idegen. A nemi erkölcs szólnunk: Nem, a mai ifjú- rázda jellegű cselekményeik- elleni erőszakos támadások- ság egy szikrával sem' rósz- kel rettegésben tartották a ban a sértett, fiatal lányok szabb mint mi, vagy apáink környezetüket. A galeribű' voltak annak idején. nözés felszámolása nem kismértékű rendőri és társadalA büntetés növekedése . . , , . . , •e* M-tett* k.«86riäi„i. mjmmSmmtjgffU nagyobb az átlagnál, máshol kevesebb vagy nem éri el azt. Különösen az erőszakos, garázda jellegű jogsértéseknél tapasztalható magasabb nöAz ifjúkori elkövetők mintegy 90 százaléka az általános kihívó öltözködése és viselkedése is a bűnözést elősegítő okok között szerepel. Jellemző, hogy az erőszakoskodásoknak áldozatul esett sértettek egy része nem fordul A Nemzeti Múzeumiban le- Dániában jártam (IV.) hot ma már csak vikingekkel ' találkozni. Van mit nézni itt, a régészeti bemutatón; hiszen a dánok Európa „legrégibb” népe: egy leírás szerint * akkor vonultaik be a szigetre, amikor onnan kivonult a jégkorszak. Hajdanában igen harciasak voltak, viking terme — jelenleg különböző bankettek alkalmi színhelye — megdöbbentően alkalmas szín Hamlet végzetes párviadalához. A legfárasztóbb kiállítások közé tartózik a kereskedelmi és tengerészeti múzeum gyönyörű anyaga, mellyel a dán kereskedelem, ipar es tengerhajózás töríéneóseik hatalmas vérontással . , , . , , . . te elevenedik meg a régi viegybekötött társasutazásokat hatatlan hangszórón felcsen- « szépén meggazdagodtak. A hajók modemjeitől a legtettek a nagyvilágban. Még a a hangjuk — lemezre, dán kvraiyok közel négyszáz karsZertíbb Amerre Hamlet járhatott... a éven át szedték az adót mai óoeánjárók makettjeiig. A hajóépítés törMa is tekintélyes tenetét is 6zandéitetően van, s olyan közel tatja be a kiállítás. Kárpát-medencébe is eljutot- vagy magnóra vették fel ..... tak némi csetepatéra, erről kicsaihato hangokat -, s hajóktól, tanúskodik jó néhány, Ma- “4iy erzed hogy szédületes kikötője gyár-országon talált fegyverük, gjwsasággél utóiért a múlt, a fekszik bvedorszaghoz hogy Külön idegenvezető kolsu Néhány üveg falú vitrinben különös formájú kurtbol ara- ide latsaik a part, a /tavait ^ az embert a Kromborg faltörzsből vájt, nagy méretű d° hanghullamokon lovagol- hegyek, s néhány gyárépület. váÁörtönánek zegzugos íokoporsó látszik, bennülk csak- va- Már a hedsiingdri pályaud- lyosóin. A börtönnek csupán nem ép ruhamaradványokkai, Elzarándokoltam Heisingpr- várról szembetűnik a Kran- egyetlen lakója van, a legen - csontokkal, koponyával. . . Az pe is, mely dómul Edsinore borg több tarnyú épülete. A Jás dán hős, Hoiger. Persze egyik a felirat tanúsága sze- névre „hallgat”. Koppemhágá- hajógyárat és a dokkot meg- — mint szobor. Viking egyen- rtot egy tizennyolc esztendős tói kb. őtven kilométerre kerülve vezet ide az út. Több ruhában, komor mozdulatlanviking lány nyughelye. Biztos fekszik Sjelland csúcsán, és külső fallal vették körül a ságiban ül oft, hatalmasan? a szép lehetett, mert a koponyá- többek között 1 Shakespeare- várait, még ma is igen erős faj mellett, s a monda szeról dús, feketén csillogó hai- nek is köszönheti óriási ide- erődítmény benyomását kelti, rdmt azonnal felkel, kiránt ja a tömeg omlik a hajdani váülak genforgalmät. Hogy is ne, há- rém /beszelve a falakról fe- kardját, ha Dánia felett a helyére. Egy ilyen tizennyolc szén Hamletinek, a megálmo- nyegetően a tengerire meredő, végveszély órája ütne. esztendős lány azonban csak dott dán királyfinak megrázó ma már muzeális ágyúkról. a látogatókat is érdemes a részegekben kelthet izgal- tragédiája a halhatatlan drá- A pénztárnál négyféle lét- nézegetni. Mint nálunk, Dámát. mairó művében Helsingőrt nivalóhoz lehet odabent je- niiában is tért hódit a maki. Külön büszkesége a mű- kapta színhelyéül. Egyébként gyet váltaná, nem a legolcsóbb Olyannyira, hogy például az zeumnafc az a körülbelül öt- Dánia egyik legrégibb váró- áron. Először a képtárba kuk- apró lánykák magukra öltik ven bronzkori kürt, amelye- sa. 1430-ig különösebben nem kantottam be, s ezt szó szerint édesanyjuk, vagy nővérük ne- két Dánia tőaegföldjein talál- is törődtek vele, ekkor azon- kell venni, mivel az a két kik bokáig érő kardigánját, tak. Az a nevük, hogy „lur”, ban Erik király elhatározta, óra hossza a gazdag kép- esetleg pulóverét, s egy hasz- í-s mintegy háromezer észtén- hogy megadóztatja a Balti- anyag megtekintéséhez osu- nálaton kívüli női táskával a Jövel ezelőtt igen népszerű tengerhez igyekvő, vagy on- pán bekukkantásszámba ment, karjukon roppant öntudato- hangszerek lehettek. És még nian érkező hajókat. Jó öt- amolyan futó kalapemelésnek sain és nőiesen sétálnak. Vál- ma is jól szólnak! Á látoga- tétnek bizonyult, és jó üzlet- felelt meg a XVI. és a XVII. tozik a világ. De lehet, ha tó kedvéért, amikor elmerülve nek is, mert emiatt nemcsak századi skandináv festők egy viking látná, nem szólna szemléli a kürtöket, egy lát- a király, hanem a város lakói szép alkotásai előtt. A palo- semmit. Nekik is — még ta nyolcvan méter hosszú, ge- férfiaknak is — hosszú szok~ ~ ————————————— I panda mennyezetű, de fehéres nyájuk volt! 4 NÓGRÁD m 1971. február 27,. szombat | fekete márvány padlójú dísz- Kálai Gábor iskola 8. osztályát meg a hatósághoz az őt ért súlyos nem haladó műveltségű, fő- sérelem miatt, és ezzel lehe- leg alkalmi és segédmunká- tővé teszik, hogy a galerik, sok. Általában jellemzi őket bűnöző csoportok viszonylag az alacsony kulturáltsági fok. hosszabb ideig fejthetik ki Nagy részük az általános is- bűnös tevékenységüket. A kola hat osztályát sem vé- fiatalok körében egyre erő- gezte el. A szakmunkás és teljesebb az alkoholizmus ter- magasabb műveltségű elköve- jedése. Egyes vendéglátóipari tők aránya csekély. A fiata- létesítmények nem tartják be lók bűnözését előidéző okok a vonatkozó rendeleteket, és és körülmények általában korra, valamint az ittasság azonosak a felnőtt korú bűnö- fokára való tekintet nélkül zés okaival. Speciális körül- szolgálnak ki szeszes italokat, mény, a fiatalkorú, még ki- Helytelen az a szemlélet, alakulatlan egyénisége, amely amely az ifjúsággal kapcsola- kedvező talajt teremt a kü- tos problémák miatti felelős- lönböző káros hatások kritika séget elsősorban a társada- nélküli befogadására. Az if- lomra igyekszik hárítani. Eia- júkori bűnözés okai között az táljainkat meg kell tanítani egyik legjelentősebb (kb. 30 arra, hogy felelősek önmagu- százalékban) a hiányos eset- kért és azért a közösségért is, ládi nevelés, 0. szülők külön- amelyben élnek, élése, az egymás iránti biza- A.megel6zés kulcskérdése lom es a kellő ellenőrzés lila- tehát hogy a családi ne. nya, valamint az elkenyezte- velés betöltse hivatását és * . ,, . ,. . ezt az Iskolai nevelés és a A szülök züllött alkoholista munkahelyi környezet is se- eletmodja a fiatalok mintegy „„ , .. i«_17 .váza lék Ónál vezetett gltse’ Ebben 3 munkában a 7517 százalékánál vezetett rendőrség is részt vesz. A bűnözésre. Ez az arany allan- rendőrj if júság eUeni bűntett miatti ,vééken ké t a Äok köíé- eijárások szama, bar a meg- előzés érdekében ennék ellen az elmúlt években a különböző tanintékezője lenne a kívánatos. A zetekben a rendőrök áUaltar. csökkenés elsősorban azzal f ' magyarázható, hogy a jelen- 01ÄÄ órak legi- jogi szabályozást túl- X.V, ________/í,. a h aladta a társadalmi fejlődés és az ilyen szülőket elmarasztaló társadalmi elítélés. kai megismertetik gzokat a normákat és jogszabályokat, amelyeket elsősorban a fiata- A törvényi szabályozás J®* nak^ legtöbbször fi- ugyanis csak nagyon szűk , vu ' f1. rendorhatókörben és csak a kiskorú sú- ®agl. figyelmeztetések, az utolyos veszélyeztetetIségének Va,° . -,tevekf:n! fennforgása esetén feszi lehe- 1 szve e es a szeles körű tővé a gyermekeik elhanyagoló szülök nevelését r>róna ean ön munka szerves réúton történő vonását. büntető S5!ei a7‘ tfiúkori bűnözés meg felelősségre előzéséért vívott méretű harcnak. társadalmi