Nógrád. 1971. február (27. évfolyam. 27-50. szám)
1971-02-21 / 44. szám
NÖGRÁD megye negyedik OtEves terve Középpontban az ember A harmadik ötéves terv sikeres befejezését jelzi Nógrád megye lakóinak javuló életszínvonala, épülő-szépülő, új külsőt öltő városai, fejlődő nagyközségei és falvai, kutúrházak és modern üzletek, mindennapi életünk kiegyensúlyozott, nyugodt biztonsága. Nógrád ezekben a betekben fejlődésének ismét fontos lépcsőfokához érkezett. A magyei tanács megvitatta és elfogadta a negyedik ötéves tervjavaslatokat. Jelentőségét növeli, hogy a megyék most először készítettek átfogó jellegű területi, fejlesztési terveket, amelyek teljes egészében tartalmazzák a népgazdaság célkitűzéseinek megfelelően, a megye egész fejlesztését. Reális tervek, nagyobb önállóság sítését, felújítását a Közieke- nek bővítésére. A megye ga- dés- és Postaügyi Mlniszté- bonaraktár-hlányának enyhítését segíti elő az ezer va- gonos, sdló rendszerű gabona- tároló és a 300 vagonos raktár. Szolgáltatások Nógrád megyében a sztdA negyedik ötéves tanácsi fejlesztési terv alapvető célkitűzése — a kongresszusi határozatoknak, a megyei pártértekezlet, a megyei párt. bizottság és tanács határozatainak értelmében — a megye lakossága életszínvonalának, élet- és nwnkaköriilményei- nek további javítása, az igények jobb, magasabb fokú kielégítése. Terveink középpontjában az ember, az emberről való gondoskodás áll. A számítások és a helyi tanácsok által kidolgozott tervjavaslatok szerint, a negyedik ötéves tervben 1,3 milliárd forinttal gazdálkodik a megye, amelyet fejlesztésekre kői thetünk. Ez közel 30 százalékkal haladja meg a harmadik ötéves terv lehetőségeit és 160 százalékkal több, mint az 1966-ban jóváhagyott harmadik ötéves terv volt. Beszelnünk keB arról h, hogy a megnövekedett anyagi eszközök sem teszik lehetővé minden igény kielégítését. A növekvő életszínvonal, a változó világ, a társadalmi és gazdasági fejlődés szükségessé teszi, hogy a tanácsi fejlesztési terveik elsősorban a legfontosabb célkitűzések megvalósítására összpontosítsák anyagi lehetőségeiket A következő öt esztendőben fokozott hangsúly esik a hatékony gazdálkodási formákra, a beruházások jobb előkészítésére, gyom megvalósítására, az indokolatlan többlet- költségek elkerülésére, a kivitelezési idők csökkentésére, a gazdaságosság szem előtt tartására. A negyedik ötéves terv összeállításakor Nógrád megye vezetői külön gondot fordítottak a nők gazdasági és szociális helyzetének megjavításáról szóló párthatározat, az ennek megfelelő kormányhatározat, valamint a megyei tanács intézkedési tervének végrehajtására. rium több mint kilencszázmillió forinttal támogatja. A vasúti közlekedés korszerűsítésén belül megvalósul a balassagyarmat—nógrádkö- vesdí vonal rekonstrukciója, vágánykorszerűsitések, valamint a Hatvan—Salgótarján- vonal dieselesítése. Elkészül gáltatás rosszabb az országos Salgótarjánban a körzeti te- átlagnál. Ezért a tervidőszak- herpályaudvar. ban az országos átlagot megSalgótarjánban autóbusz- haladóan növekszik a szol- állomás épül, amely az utazás gáltatások száma és minősége: kulturáltságát szolgálja. A elsősorban a textiltisztítás, tanácsok négyszázhatvanhat- gépkocsijavítás, lakáskarban- ezer négyzetméter utat, har- tartás, háztartási gépek ja- minchárom hidat újítanak fel. vitása. A terv fontos részként A pormentes utak aránya kezeli a falusi lakosság el- mintegy kétszeresére emelke- látását Ennek érdekében —a dik, és 1975-re eléri a 61 kormányhatározatnak meg- százalékot. felelően — a községi tanácsoknak széles körű koordinációs tevékenységet kell folytatniok, mert elsősorban a OS élelmiszeripar tanácsok felelősek a lakosság ellátásának javításáért A megyei kiskereskedelem A szolgáltatások tekinteté- forgalma a harmadik ötéves ben jelenleg egy főre 300 terv időszakában mintegy 30 forint jut Ennek 1975-re több százalékkal emelkedett. A mint 700 forintnak kell lenKoreskedelem forgalom növekedésével a hálózatfejlesztés sajnos, nem tudott lépést tartani. Ismeretesek Salgótarján város külön gondjai, ahol a lebontásra kerülő üzletek pótlása rendkívül nehéz. Legfontosabb a lakás nie. A textiltisztítás mennyiségének növekedését segíti a Patyolat Vállalat rekonstrukciója, ennek megkezdésével a mostani mennyiség háromszorosát tudják vállalni. Patyolatszalon létesül Salgótarján- millió forintot tervezett a me- A negyedik ötéves tervben ban, ami már régi kívánsága gyei tanács. A salgótarjáni az áruforgalom növekedése a megyeszékhely lakosságának megyei kórházban ma 634 fé- várhatóan eléri a 42 százaié- és hasonlót terveznek Balas- rőhely van, így az ágyak szá- kot, ezzel meghaladva az or- sagyarmaton. A kiemelt szol- mának megyei átlaga jobb az millió forint szolgálja. Nö- szágos átlagot. A városokban, gáltatások közül a megye el- országosnál. A balassagyarma- vekszik az óvodai férőhelyek nagyközségekben a nagy for- maradottsága legnagyobb a ti kórház elavultsága és köz- száma. A tanácsok 775 férő- galom lebonyolítására alkal- gépkocsdjavításban. A feL- ismerten nagy zsúfoltsága más széles körű választékot adat ezen a területen kettős, azonban mindenképpen indo- tartó, korszerű áruházakat Egyrészt a hiányzó kapacitás kolja a 98 ágyas szülészetépítünk. Ilyen lesz Salgótar- megteremtése, másrészt a nőgyógyászati pavilon meg- jánban a lakberendezési áru- gépkocsik számának gyors építését A megyei kórház ház, az önkiszolgáló étterem, növekedéséhez igazodó javító- építésének befejezésével meg- az ABC-áruház és egy mo- hálózat építése. A szolgálta- kezdődik a balassagyarmati A nemrég átadott 75 férőhelyes szécsényi óvodában gondtalanul játszanak a legkisebbek tehoforendsaer fováMöfeJCHsa^ tésie, a gyermekvédelem, a közművelődési intézményhálózat bővítése. Ezt a célt 213 A negyedik ötéves terv eteödleges kérdése a lakás. Súlyos öröksége* jelentenek Salgótarjánban és a járásban a bányakolóniák, sok az elavult korszerűtlen. lebontásra rég megérett ház. öt esztendő alatt közel kilencezer, ebből háromezer állami far- ráfiból megvalósuló lakás építésével számolunk. Az új t lakások fele a két városban, Salgótarjánban és Balaaaa- gyarmatan, 15 százaléka a városiasodé településeken épül. A volt bányatelepek meg«züntetésére van szükség, a bontások után további háromszáz lakás építését írja elő a terv. Legfontosabb ezeken a telepeken a fa-ba- raképületék eltüntetése. Hasonlóan nagyobb ütemben folyik a cigánytelepek felszámolása. Az anyagi lehetőségek alapján nyolcszáz, a szociális követelményeknek meg nem felelő lakás lebontására nyílik lehetőség. Ezzel egyrészt megoldódik Salgótarjánban a Pécskő úti cigánytelep szanálása, másrészt • községekben hatszázzal csők, ken a rossz lakások száma. Javul a lakások felszereltsége, egyre több két-, háreméé többszobás lakás épül, emelkedik a fürdőszobával ellátott lakások aránya. Erőteljesen csökken a száz lakásra jutó családok száma mindkét városban, 1 Balassa, gyarmat megközelíti a megyeszékhely ellátottságát A fokozott ütemű lakásépítésre a megyei tanács minden körülmények között gondot fordít, valamint arra is, hogy az építkezésnek megfelelően bontsák a kolóniáikat Minél több lakást kívánunk építeni, hogy a rossz lakáskörülmények között lakók mielőbb napfényes, egészséges lakáshoz jussanak. Lakástervünk teljesítésének lényeges teltétele, hogy a nagyüzemek, vállalatok is alapvető kérdésként kezeljék és saját anyagi eszközeiket te felhasználva törekedjenek vállalati lakások építésére, dolgozóik lakásigényének kielégítésére. vosi ellátottságunk a harmadik ötéves terv végén is lényegesen az országos átlag dem iparcikkáruház Balassa- tásokban messzemenően fi- kórház rekonstrukciója, gyarmaton. Több milliós ál- gyelembe veszik a peremterü- lami támogatással felépül Sál- letek lakosságának kívánsá- gótarjánban a vásárcsarnok, gait, igényeit A lakáskultúra Fontos a szövetkezett ke- fokozódása indokolttá teszi, ursiatua *é8e f s<*°rban “ alatt maradt. A tervekben szeis. Szécsenyben modem áru- és községgazdálkodási vállala- rp>npi «laieótariánban meház, Pásztón új étterem és tok, másrészt a költségvetési rendelőintézet a közsétom0daNa^™?hanOmKfdy‘ STS.** munkóiának ükben pedig fogorvosi renNA|?. ^Í ^iste' is- , ... _ . . ________, delők építése. Növekedik az Ä , ,}a1vf?sa *£ általános orvosi és a gyérgyarmaton, Drégelypalánkon, sőrendfl helyet foglal el, mert mekorvoci körvetek wüm a Palotáson étterem szolgálja a? a nők terheinek könnyítését tízezer iakosra jutó orvosok ellátás javítását szolgálja. A textiltisztítás mi- aránva az 1970-es évi 14 főSzükséges az élelmiszeripar nőségének javítása, a vállalá- rgi 1975-re 17 főre emeiwiiír £ai™Íf °Líd6 batáridejének lerövidí- K javítását segíti a balassagyar- tése, az olcsó, gyors, alapos nines olvan intézménv ahol matt vágóhíd átépítésének munka a háztartási feladatok ü államfünÜtTra ^omíó folytatása, a nagyoroszi, terheit enyhíti, pásztói termelőszövetkezetben helyet terveznek. Ez nem elegendő. mert az óvodás korú gyermekeik elhelyezése csak vállalati, nagyüzemi, terme, lő&zövetkezetd segítséggel oldható meg. Salgótarjániban. Ensakvad- kerten, Lilikén, Nagybétony- A Járóbeteg-eüátás, szaki»- éfl ^ Drégelypalánkon új iskola. Salgótarjánban és Rét. ságon diákotthon létesül. Megyei múzeumot, zeneiskolát kap Salgótarján, Rútságon, Vizslásán, Ludányhalásziban, Palotáson, Szandám, Bujákon új művelődési ház szolgálja a kulturális igényekéi. Gazdái a területnek állatvágó hely létesítése és Salgótarjánban kényszervágó- bíd építése. A kenyér minőségének javítása, a péksütemény-ellátás növelésére két új sütőüzem épül a megyében, nyolc rész- kell lépnünk, az egészségügyi leget pedig átalakítanak. A ellátás tárgyi teltételeinek jajó értelemben vett verseny fo- vitásában, a megelőzés és a kozásával lehetőség nyílik a korszerű gyógyítás színvona- szövetkezetek tevékenységé- Iának emelésében. Erre 86 Művelődós és egészségügy Világosan kibontakozik a tervjavaslatban, hogy tovább csecsemőket el tudnánk helyezni, Balassagyarmaton egy 170 férőhelyes csecsemőotthon építése szerepel a tervekben. A szociális gondozás helyzetén 150 férőhelyes szociális otthon létrehozása vít. Alapvető feladataink közé tartozik a következő öt ész- temdőbem. az oiktaitás javítása, a képzés korszerűsítése, az Balassagyarmat városiasodását, fejlődését jelképezik a Lenin-lakótelep emeletes épületei Ivóvíz és utak A megye negyedik ötéves tervének összeállításánál a lakáskérdéssel egyenrangú feladatnak számít az ivóvizei, látás javítása. A falvak, nagyközségek kulturáltságának, az egészséges életfeltételeknek egyik alapja a közműves vízellátás. Nógrád megyében a jelenlegi rendkívül alacsony — az országos átlag alatt maradó — közműves ellátottságból adódó gondokat csak fokozzák és a megoldás gyorsítását sürgetően vetik fel megyénk sajátosságai. Köztudott, , hogy felszíni vizeink rossz minőségűek, ivásra úgyszólván alkalmatlanok. A községekben alig lehet találni olyan kutat, amelynek használatát a KÖJÁL is engedélyezi. Ezért a negyedik ötéves tervben gyorsítani kell a törpe vízművek építését, minél több jó ivóvízre van szükség. Nógrád megye lakosságának alapvető érdeke, hogy az elkövetkezendő tíz évben a falu Villamosításához hasonló módon elsőrangú kérdésként kezeljük az ivóvízellátást. Ennek előfeltétele, hogy a községek érezzék ennek szükségességét, és a helyi erőforrásokat is felhasználva szorgalmazzák a törpe vízmű, vek építését. Az ivóvíz- és csatornahálózat-fejlesztést állami, tanácsi és vállalati forrásból 320 millió forint szolgálja. Megkezdődik a regionális vízmű második ütemének építése, üzembe helyezésével hétezer köbméterrel bővül megyénk víztermelése, s lehetőséget ad a Dobroda-patak és a Zagyva völgyi községek vezetékes ivóvízellátásba való bekapcsolására. Hasonlóan sok gondot jelent az utak állapota. A gépkocsik számának rohamos növekedése, a közúti áru- és személyszállítás emelkedése egyre nagyobb terhet ró az egyébként is rossz minőségű közútjainkra. Ezért arra van szükség, hogy a fejlődés diktálta követelményeknek megfelelően bővítsük, korszerűsítsük úthálózatunkat. A számítások szerint a személy- gépkocsik megháromszorozódnak, ez a forgalom növekedését jelenti. Az országos közúthálózat, vasút, közúti közlekedés és hírközlés korszerűA negyedik ötéves terv célkitűzésed alapvető igényeket elégítenek ki ég reálisaik, A megvalósítás azonban nem kizárólag csak anyagiak kérdése. Közismert az építőipari kapacitás hiánya. Ezért alapvető feltétel ennek bővítése. A beruházó szerveknek biztosítaniuk kell a létesítmények ■|a“ gyors, megfelelő előkészítését, csökkenteni a meglevő fölösleges vitákat. A kiviteleziS vállalatoknak műszaki fejlesztéssel, az üzem. és miumkaj szervezés javításával, megfelelő együttműködéssel kell tö- rékedniök vállalt kötelezettségeik teljesítésére. Nagyon sok múlik a helyi tanácsokon, amelyek az új tanácstörvény értelmében valóban felelős gazdái lettek területűiknek. A vállalatokkal, intézményekkel, termelőszövetkezetekkel, ÁFÉSZ-ekke] szoros együttműködést kell kialakítania minden tanácsnak. mert a fejlesztésnek, a tartalékok feltárásának. a terv teljesítésének ez az egyetlen útja. Nógrád megyében egyetlen olyan vállalat, intézmény sincs, amely valamilyen szállal ne kötődne a városi, nagyközségi, községi tanácsokhoz. Egyetlen vállalatnak, egyetlen tanácsnak sem lehet közömbös az együttműködést mert ettől nagyon sokban függ a tanácsok anyagi eszközeinek növekedése és a vállalatoknak sem mindegy, miképpen alakul dolgozóik kommunális, szociális, kulturális, egészségügyi ellátása. A területi fejlesztési. a •pénzügyi és közép távú tanácsi tervekben megadott feladatok megszabják Nógrád megye további fejlődésének irányát. A végleges terveket a közeljövőben megválasztandó új helyi tanácsok ismételten napirendre tűzik, megerősítik és irányítják valóra váltása- kát. Csata! Erzsébet j r