Nógrád. 1971. február (27. évfolyam. 27-50. szám)
1971-02-17 / 40. szám
Elképzelések, tervek és gondak a salgótarjáni bányagépgyárban Zárszámadás idején A salgótarjáni bányagép, gy-roan tavaly egesz évben rundot otozott az ütemes termelés biztosítása. Még december elején is mintegy tízmillió forintos elmaradással Küzdöttek, végül ha hajrával is, de sikerült a tervei egymillió 300 ezer forint értékkel túlteljesíteni. Az Országos Bányagépgyártó Vállalat gyárai között a salgótarjáni volt az egyetlen, ahol a gondok ellenére is sikerült a bányák alkatrészigényeit maradéktalanul kielégíteni, fiz az igény nem kevesebb, mint 34 millió forintos termelési értéket jelentett. Ezekről a kérdésekről és a jövőről érdeklődtünk Csontos József vállalati igazgatótól. —■ Tavaly a legtöbb gondot a társgyáraktól, a kooperációs gépegységek késedelmes szállítása okozta. Emiatt elég Isapkodóvá vált a munkánk, és ez végül jövedelmezőségünkön is meglátszott. Amíg 1969-ben például 27 millió forintos nyereséget értünk eL tavaly csak 22 millió forintort — mondbtta. — Hogyan sikerült felkészülni az új esztendőre? — Sajnos, a termelési átmenetet zavarta, hogy a süveggerendák kovácsolt alkatrészeit nem tudtuk időben biztosítani. A Lenin Kohá- szaiä Üzemeik alapanyag-prob - lámákkal küzdött, emiatt a Salgótarjáni Kohászati Üzemek csak később kapott anyagot Az igaz" viszont, hogy amikor az anyag megérkezett, rögtön hozzáfogtak a gyártáshoz. A kooperációs szállítások is késtek. Emiatt a tervezett 12 millió 460 ezer forint értékű készáruval szemben, alig több mint felét 6 millió 403 ezer forint értékűt tudtunk teljesíteni. Átmenetileg ez még nem okozott gondot hiszen teljes termelési értékünk nagyobb a tervezettnél, de az alkatrészekre bizony várni kell, és a készáruszállításokat e* akadályozza. Idei tervünk ismert. A tavalyihoz viszonyítva négymillió forintos növekedés van, azonos létszám mellett. Kiemelt feladatként kezeljük továbbra is a bányászat alkatrész- és gépigényeinek a kielégítését. A bányászat igénye jelentősen növekedett, csaknem kétszeres a korábbi évekének. Ezenkívül a bere- mendi cementgyár berendezéseit is kiemelten kezeljük. Ide az idén mintegy negyvenmillió forint értékben szállítunk. Az első félév folyamán hétezer darab Scharf- görgőt is gyártani kell nyugati exportra. A korábbi években a bányák gépigénye erősen lecsökkent. Éppen ezért indítottunk akciót más piacok megszerzésére. Ez sikerült is. Most viszont változott a helyzet, mert a bányászat igénye megnövekedett, ezért már kapacitásgondjaink vannak, mert a közben megszerzett piacot se szeretnénk elveszíteni. Ezt a gondot csak fokozza, hogy a gyár rekonstrukciója ugrásszerűen elkezdődött. Ez azt jelenti, hogy átmenetileg szűkül a termelőterületünk. Néhány olyan üzem, ahol termelő- munka folyik, lebontásra került, mert kell a hely az űj épületeknek. Az idén egyébként 43 millió forint értéket építünk be, de ebből termelőterületet még nem kapunk, csak a jövő évben. Kevesebb a szakképzett kereskedő Megyénk kereskedelmében az elmúlt négy év alatt, de ídilönösen 1968 óla fokozatosan csökken a szakképzett kereskedők száma. A tanácsi kereskedelemben tíz, a seövefke- zetibein pedig öt százalékkal kevesebb a számuk, mint 1966-ban. Ezt figyelembe véve a tanácsi kereskedelemben a dolgozók 79, a szövetkezetiben pedig 90 százalékának van szakmai képesítése. A visszaesést a nagyfokú munkaerő- hullámzással magyarázzák az illetékesek. A sz-akemfber-utónpáaáE érdekében jelenleg 400 fiatal ismerkedik a kereskedelmi élet követelményeivel, kétszer any- nyiam, mint négy évvel ezelőtt. Rövidesen termei az üi marőtárcsús jövesztőffép A KE—1-es lengyel maró- lárcsás jovesztőgép még a múlt év utolsó napjaiban ^megérkezett a nógrádi ■ szénbányákhoz. Nemrég, a külszínem megkezditek a próbaüzemet, közben az üzemibe helyezés engedélyeztetése is elkezdődött. Rövidesen Szorospatak 7-es__ araszkei frontfejtésére szállít- í ;jáb, ahol március elején I üzembe helyezik. Az új lengyel gép előnye aj már korábbam is alkalmazott ( maróhemigeres jövesztőgéppel 1 szemben, hogy a teljes telep j lefejtésére alkalmas, robbantás nélkül. Ezért még nagyobb teljesítményt várnak tőle. Az üj gépesített frontfejtésen kerülnek beépítésre az Klökmer típusú pómcélkaparó előtoló hengerek is. SzerelésüBelytörténeti munka Diósjenőn Eredményesen működik Diósje- jiőn a helytörténeti szakkör, Keresztes Károly pedagógus vezetésével. A helytörténeti feldolgozások sorában például figyelmet érdemel az a munka, amely a Tanácsköztársaság diósjenöi történetét dolgozza fel. Ugyancsak érdeklődésre tart számot Diósjenőn és megyei vonatkozásban is Zárka Zoltán tanító élettörténete, aki a Tanácsköztársaság idején vezető szerepet játszott a községben. s akire a Horthy-rendszer- ben üldöztetés várt. Az ő éleiének történetét is feldolgozzák a faluban a szakköri tevékenység jegyében. két hamarosan megkezdik. Az új gépesített firomitfejtésan egyelőre még 1250 mm-es acél süveggejPendákiat alkalmaznak, de a következő rnunkafroiniton már hosszabbított, 1400 mm-es süveggemendákikal tessák ter- meiléikemyebbé a munkái. — Milyen intézkedésekkel próbálják ellensúlyozni a már említett gondokat? — Mindenekelőtt a belső szervezettséget, az üzemek kooperációját kel] javítanunk, természetesen párhuzamosan az anyagellátás javításával. Ehhez szorosan kapcsolódik a munkafegyelem megszilárdítása, mértebben is van még mit tenni. A munkaerő ésszerű átcsoportosítására már készítettünk intézkedési tervet. Igaz viszont az is, hogy termelőterületünk túlzsúfolt, ezen pedig csak egy módon segíthetünk, ha a gyártmányok átfutási idejét csökkentjük. Ezzel szeretnénk ellensúlyozni a már említett gondokat. —- Hogyan kapcsolódik a* idei terv a gyár negye, dik ötéves tervének célkitűzéseihez? Milyén fejlesz, tési, gazdasági elképzeléseik vannak? — A negyedik ötéves terv céljainak megfelelő az idei terv. Ahogy fokozatosan belép a termelésbe a rekonstrukció, úgy jövőre már 20, a következő évben 50, 1974-ben pedig már 100 millió forint értékkel kell többet termelni. Gyárunk tehát a rekonstrukcióval 260 milliós kapacitásra fut feL Ehhez hozzá tartozik, hogy a rekonstrukcióra már a szinten tartás érdekében is szükség volt. A piaci helyzet ismeretében pedig az extenzív felesztés mellett, az intenzív fejlesztésnek is igen komoly lehetőségei vannak. Megrendelésünk hosszú időre van. Célunk, hogy az export lehetőségével csak olyan mértékben él- Tünk, ahogy a bányák teljes igényének kielégítése megengedi. Természetesen a gyártmányfejlesztésre is gondoltunk. Űj típusú bányaszalagok gyártását kezdtük meg. Igény van olyan bányai szállítószalagokra. amelyeken téhért és személyt egyaránt szállíthatnak. Balinkán már az általunk gyártott szalagon utaznak a bányátok. Igény van az erőművi pernye- és salakszállító berendezésekre i& belföldön és külföldön egyaránt. Ilyet is gyártottunk már, az NDK-ban most szerelik. A már említetteken kívül személy, és anyagszállításra egyaránt alkalmas, egysínes szállítóberendezésekre is van igény. Ezt a nyugatnémet Scharf-céggel kooperálva tudnánk gyártani. Ez úgynevezett „nullszaldós” téma, ami art jeleti, hogy a kooperáció teljes egészében árucsere formájában kénül lebonyolításra — fejezte be Csontos József, a gyár igaz' gatója. B. J. Csitáron a jövőt alapozták A esitári tennei&szövetíKeaet zánszamadó közgyűlését a tagságom kívül a megye más tsiz-ej is érdeklődéssel vártáik, tekintettel ama, hogy megyénk tsz-gazdaságaira jellemző üzemről van szó. Háromeaer- százhatvan katasztert hold az összes területük, amelyből 1800 a szántó. A tagok száma 298, ebből 178-an vettek részt a mindennapi munkában. Tsz-eámk legtöbbje hasonló adottságú a megyében.. Érdekelte az embereket, hogy az elmúlt évi nehéz esztendőt le tudták-e küzdeni? Jó tervekkel, jó eredmény Eredményesen zártaik Csatáron. Hatszáz kataszteri holdon termesztett búzájuk átlagtermése holdanként 13,5 métanmézsa volt. Kevesebb mint az előző években, de a számításnak megfelelő. A cukorrépa termesztésére sem fizettek rá. Holdanként 180 mázsát takarítottak be. Az üzem fő növénye a burgonya, terméseredménye a legfigyelem- re méltóbb, mert 92 vagonnal takarítottak be. Az .állatállományhoz viszonyítva termelték meg a takarmányt is. Végeredményben a növénytermesztés több mint 7,5 millió forint bevételt biztosított. Az áíllattenyészés is meghozta a maga jövedelmét. Ebből az üzemágból az árbevétel 4 millió 693 ezer forint lett. Gondos volt a tenyésztési és tartási munka. Befejezték az állatok fbc-mentesátését. Az egészséges jószágok számára új istállót építettek, ahol géppel fejnek, de gépesítettek más munkafolyamatokat is. Kilencven jó minőségű hízott marhát adtak el, hasonlóan hízott sertéseket is. Végeredményben az állattenyésztés is a tervezettnek megfelelően alakult. Ezek után a tsz vezetőségének nem okozott gondot, hogy a tízórás munkanapra a nyereségrészesedéssel együtt 91 forintot fizettek. Sokakban felmerült: vajon egy nehéz gazdasági év után helyes-e ilyen magas bért fizetni? A vezetőik, a tagok egyöntetűen vallják: alaposan .megfontolták mindent. A munka- díj kifizetése mellett 1 millió 629 ezer forintot tartalékoltak erre az esztendőre. Az ilyen eredményes zárszámadás az embereket jókedvre deríti, újabb feladatok elvégzésére serkenti. A közgyűlésen az eredmények ellenére mindenki a jövőről beszélt. A gondosabb gazdálkodásról, a munikafegyélem további szilárdításáról, az üzem korszerűsítéséről. Csábi János, a gépcsoport vezetője kérte a közgyűlés hozzájárulását a gépiek felújításához. A tagság egyetértett vele. Már a nyáron érezték, hogy a régi módszerekkel, p>óldául a cukorrépát nem tudják megművelni. Olyan gépeket vásárolnak, amelyek a tagok munkáját megkönnyíti. 4 lövő út in Herczeg István, az állattenyésztő is a jövőre gondolva szólt a ihumkánól. A szarvasmarha és sertés mellett a juhászat fejlesztését javasolta. A műveiére alkalmatlan területeken legelőket alakítanak ki, hogy azokat is hasznosítsák. Bizalmat kért a tagságtól amit azzal támasiztott alá, hogy amíg 1961-ben az állattenyésztők 900 ezer forintot jövedelmeztek a közösnek, addig 1970-ben 4 millió 693 ezer forintot. Természetes, hogy a tagság bizalmat szavazott nekik. A esitári közgyűlés munkaértekezlet volt a javából, mert a közös gazdaság dolgairól, a jövőjéről tárgyaltak. Nem ddosérgették egymást. Erre nem tartott igényt senki. Ehelyett a munkát gátló fogyatékosságokról esett több szó. A vezetőiket sem kímélték. M#g- • mondták a brigád vezetőknek, hogy emberibben viselkedjenek a tagokkal szemben. Követeljék meg a munlcát. de né legyenek durvák. Érdemes lesz számon tartaná a esitári tsz vezetőinek, hogy megfogadták-e a közgyűlés lanácsaii. Nem hallgatta el a közgyűlés azt sem, hogy a tagok közül néha,n van szeretnek a pohár. • fenekére nézni, amivel rontják a munkamorált. Ezt nem engedheti meg magának senki sem. Gazdagodnak, boldogulnak Sok-sok hasznos tanulsággal szolgált a esitári tsz zárszámadó közgyűlése. Kis termelőszövetkezet, nehéz esztendő van mögötte, mégis a fejlődés nem tört meg, hanem ahogyan éveken keresztül történt, most is egy lépést előre léptek. A gondos vezetés, a vezetőknek a tagokkal kialakult szoros kapcsolata, a me. .tógazdasági munkához való értés, a vezetőket, tagokat egyaránt számomkérő szellem eredménye, hogy gazdagodnak, boldogulnak. A közgyűlését, kialakult közhangulat újabb eredményekre jogosítja fel őket. De nem szabad feledni a termelési munkában nincs megállás. A vezetőség beszámolójában Komjáti István, a tsz elnöke ezt úgy fogalmazta meg; még igen sok a tennivalónk. Ha közös erővel elvégezzük a. feladatunkat, az elkövetkező esztendőben még jobb eredményekről adhatunk számot. Bobál Gyűl» Kilencvenezer forint nyereség Kiét esztendővel ezelőtt ateTcult meg Bercelen aTsz-gép- javító Vállalat, a besreelá és a gialigagutad tsz közös vállalkozásából. Elkészítették az elmúlt évi munkájúikról szóló zárszámadásukat. Termelési értékük kilencmillió forint. A negyedik negyedéves munkájuk volt a legeredményesebb. Ekkor termelték meg az évi termelési értékük egyharma- dát. A vállalat dolgozóinak egy főre jutó átlagkeresete majd 27 ezer forint. Tekintettel arra, hogy az évet eredményesen zárták, a vállalat vezetősége a dolgozók között 90 ezer forint nyereséget oszt szést. Tsz a megye határán Szövetkezeti tagok magyarázták Szendehelyen: ha az egvéni gazdálkodás idején egy 15 holdas gazda meg akart élni, akkor kénytelen volt a földművelés mellett még valami mást, mel’ókfoigiailkozást űzni. Valóban, elég egy rövid séta a nem egészen 900 holdas közös gazdaság határában, máris megállapítható a szigorú tény. A szövetkezetnek jóformán egy asztalnyi sfk területe sincs. Ilyen körülmények között nyilván nagyon meg kell gondolni a vezetőknek. a szakembereknek, mivel foglalkozzanak hogyan gazdálkodjanak. A gyümölcstermesztés és az állattenyésztés fejlesztése a célunk. Ez féléi meg leginkább a mi adottságainknak — tájékoztatott Schlenk Jakab, a közös gazdaság elmöke. A gyümölcstermesztésnek régi hagyományai vannak a községben. Igaz, az idősebbek inkább csak a szőlőt emlegetik. Az is csak az 1880-as évekig díszlett a községet övező hegyek oldalán. A nagy filoxe. ra-pusztítás után már csak elvétve akadt szőlőültetvény. A község adottságait azonbafí jól kihasználja a szövetkezet. — Régebben telepítettünk tíz hol'dan gyümölcsfát és ezt növeltük az elmúlt két évben — mondotta az elnök. Ä hozamokra nem panaszkodnak Szendehelyen. Csak ahogy Sstruhár Istvánné, a főkönyvelő mondotta, az újabb telepítés már tárolási gondokat okozna. Így inkább a málna mellett döntöttek.-1-. Harmincholdas málnásunk van.’ amelyet a tagsággal felesben művelünk — mondotta a főkönyvelőnő. — Ez a művelési forma megfelel a tagok igényeinek. Jövőre újabb területet telepítünk be málnával. A diótelepités ugyancsak a szövetkezet célkitűzései között szerep>af. A leghasznavehetetlenebb földterületeket szeretnék ily módon termővé, hasznossá tenni. Ezeket a területeket géppel művelni nehéz. s a kézi munkaerő is kevés. Ezért elsősorban gyümölcsöt telepítenék és takarmánynövényeket termesztenek, az állattenyésztés további ' fejlesztése érdekében. — Korábbam gondjaink voltak, de most. már valamivel előbbre jutottunk az állattenyésztésben is — vélekedett az elnök. — Tavaly felépült a 130 férőhelyes, korszerű istálló. Így nincs Idiiönösebb akadálya az állatnevelésinek, -hizlalásnak. A közös lehetőségek mellett számolnak a háztáji gazdaságokkal is. A tagaknak lehetőséget adnak arra. hogy megfelelő mennyiségű takarmányhoz jussanak. állatot tarthassanak. Alomszalmáról ugyancsak a szövetkezet gondoskodik. Természetesen a tagok a szövetkezet révén értékesítik háztáji jószágaikat. Ez a közösnek meg a tsz-tagok- nak i§ hasznot hoz. Sz. F. Fotózzon a NÖGRÁD-nak! Kinczel Géza (Salgótarján): Kútfúrók az öblösüveggyárban című fényképére a zsűri hat pontot adott If NÓGRÁD — 1971. február 17., szerda 3 \