Nógrád. 1971. február (27. évfolyam. 27-50. szám)
1971-02-16 / 39. szám
York Tim« Nagyszabású poSitikai döntés Úgyszólván csak órák táttek ed azóta., hogy közzétették a Szovjetunió új, kilencedik ötéves tervének irányelveit a fontos dokumentumnak azonban máris széles körű nemzetközi visszhangja támadt. A Lengyel Egyesült Munkáspárt. Központi lapja, a Trybuna Ludu mindenek - előtt arról a sikeres star fahelyzetröl ír, amelyben az új szovjet ötéves terv vám: célkitűzéseink megvalósításához ugyanis biztos alapot nyújtanak az előző ötéves terv eredményei, azok a sikerek, amelyikeit a Szovjetunió népgazdasága az 1966— 70-es időszakiban elért. A Német Demokratikus Köztársaság sajtója kiemeli, milyen nagy jelentőségű az új szovjet ötéves terv nemcsak a Szovjetunió fejlődése tekintetében, de nemzetközi szempontból is, hiszen szolgálja valamennyi békéért harcoló erő összefogását, gyarapítja az egész szocialista vdlág- közősség erejét. A bolgár lapok szerint az új ötéves terv a szovjet társadalominak a komim umizmus útján való előrehaladásában fontos szakasz lesz. Jelentősége: a kommunizmus , anyaigi-müsaakd bázisának megteremtése, az ország gazdasági és védelmi erejének gyarapítása. Már a nyugtaid sajtóban is megjelentek nemcsak az első jelentések a Szovjetunió új ötéves tervéről, de az első kommentárok is. Így például érdekes a tokiói laipok véleménye: eszerint a Szovjetunió különösein a nép anyagi és kulturális színvonalainak teilend n euere fordít figyelmei az uj ötéves tervben. Az angol sajtó értékelésének homlokterében a szovjet ötéves tervnek ugyanez a vonása áll: megállapítják, hogy az irányelvek a szovjet dolgozók anyagi és kulturális színvonalának további emelésére tették a hangsúlyt. A Francia Kommunista Párt lapjában, az Humaniiitéban terjedelmes moszkvai tudósítás számol be az irányelvekről, hangsúlyozva, milyen fontos szakasz lesz a 9. ötéves terv a szovjet társadalom további előrehaladásában a kommunizmus útján. Még az amerikai sajtó vezető lapja, a New York limes is nagy terjedelemben foglalkozik az eseménnyel. Az újság moszkvai tudósítója az irányelvek tervezettét „nagyszabású politikai döntésnek” nevezi és kénytelen kiemelni, hogy az új ötéves terv a szovjet nép jólétének emelésére fordítja a legnagyobb figyelmet. Egy másik amerikai újság, a Washingon Post című napilap aláhúzza, hogy az új ötéves terv a tudományos-műszaki haladás üteméinek meggyorsítását irányozza elő. Barát, ellenfél és ellenség egyaránt alapos terjedelemben foglalkozik az új ötéves terv irányelveivel, ha persze más-más nézőpontból és hangsúlyokkal is. Ám a dokumentum óriási jelentőségét, s azt a tényt, hogy a Szovjetunió újabb, hatalmas arányú fejlődésének küszöbére lépett, még az ellenség sem tudja elvitatni. Összetűzés Galabr iában Reggio di Calabria városában hétfőn délelőtt összetűzésre került sor rendőrök és mintegy 700 jobboldali tüntető között. A rendőrség (könnyfakasztó gázzal és vízi- fecskendőkkel oszlatta szét a tüntetőket. Az Incidens következtében három rendőr megsebesült, öt fiatal tüntetőt letartóztattak. A városban teljesen megbénult az élet, az üzletek bezártak. (MTD — Tiltakozik NDK ' "Az NDK KülűgymMszte- rmmának szóvivője hétfőn elessen tiltakozott a Német Szociáldemokrata Párt vezetőségének Willy Brandt elnökleiével megtartott nyugat-berlini tanácskozása, továbbá Schmidt hadügyminiszter, Barzel keresztény- demokrata parlamenti frakcióelnök, Genscher szabad- demokrata párti belügyminiszter és más nyugatnémet politikusok nyugat-berlini hivatalos ténykedése ellen. A szóvivő rámutatott, hogy a nyugatnémet politikusok fellépése zavarja a nyugat-berlini helyzet megjavítására irányuló négyhatalmi tárgyalásokat, s az NDK és Nyugat-Berlin kapcsolatainak normalizálása ellen irányul. Követelte végül a kifogásolt tevékenység abbahagyását. (MTI) Változások a lengyel kormány lm 11 A lengyel saejm ülésén szombat délután az általános politikai vita befejezésével, Piotr Jarosaewicz miniszterei - nők tartott kétórás beszámolót. A saejm a miniszterelnök javaslatára félimientetbe tisztségéből Stamszlaw Majewski és Jazef Kulesza minisztere— nők-helyetteseket Joaef Kule. Janusz Burakiewicz külkereskedelmi minisztert A nemzetgyűlés Winoenity Kraskot. a LEMP KB kulturális osztályának eddigi vezetőjét miniszteieliniok-hélyetteBw sé, Franciszek Sziachcic megbízotti belúgy minisztert belügyminiszterré, Kazimierz OL- szewsfcit, a kormány eddigi moszkvai KGST-megbízott j át saa megválik*» éi* firwüri ftnii Kdodziejit, a parasztpart elnökségi tagját eUs.mu lami tervbizottság elnöki tisztétől is. Felmentettek a kormányban viselt tisztségéből Kazimierz Switala belügy-, Stanislaw Gucwa élelmiszer- iparL és begyűjtést, valamint; szeripari és begyűjtért miniszterré választotta. Az állami tervbízottság elnökének tiszte egyelőre betöltetlen marad. (MTI) Provokatív kongresszus Brüsszelben A nyugati országokban te- cionista gyűlés szervezőit. Ok vékenykedő cionista szervező- csupán Tel Aviv érdekeit tart- tek vezetői február 24-én ják szem előtt. Izraelben és Brüsszelben gyűlést tartanak, az Egyesült Államokban etgye- amelyet „Zsidó világkongresz- sek minden jel szerint arra szusmak” neveznek. A szerve^ zet nyilaitkozaitaiibói ítélve a „kongresszus” összehívásának célja: újabb saovjetelienes kampány megindítása. A küszöbönálló „kongresz- szus” provokációs jellege nyíl-, várwaló már témájánál fogva, amely így hangzik: „Zsidókérdés a Szovejtundóban”. Mint ismeretes, ezt a „kérdést” teljes egészében az amerikai propagaindaszervek és az izraeli szélsőséges körök fabrikálták, hogy elvonják a figyelmet az arab országok eilend izraeli agresszióról. Nem a „szovjet zsidók sorsa” nyugtalanítja a brüsszeli számítanak, hogy a Szovjetunióból kivándorló zsidókat ágyútölitelékkónit használhatja fel az izraeli szoldafaeszka — mutat rá a TASZSZ hírmagyarázója. (MTI) ■ : 1 . - Yv V. — . i ■[ - 'r "; . '1'> ~~ • 3 M i K#: Qui Nonh dél-vietnami városban nagyszabású Amerikai-ellenes tüntetés zajlott le, amelynek során a többi között amerikai teherautókat is felgyújtottak. Az incidensre azután került sor, hogy amerikai katonák „véletlenül” megöltek két dél-vietnami polgári személyt Colombo támogatja a konferenciát Emilio Colombo olasz miniszterelnök a Time hetilapnak adott nyi latkozatában kijelentette, hogy támogatja az összeurópai biztonsági értekezlet gondolatát. A hetilap hétfői száma szerint Colombo azt a feltételt támasztja, hogy az Egyesült Államok vegyen részt egy ilyen nemzetközi értekezleten. Colombo kifejtette, hogy Európa világpoditiikai súlyának növeléséhez szükséges az európai államok föderációja, az „Európai Egyesült Államok”. Colombo természetesen a nyugat-európai államokra, gon- doiitAz olasz helyzetről szólva Colombo azt fejtegette, hogy Itália a „növekedés és a fejlődés” válságát éli ét (MTI) Brandtra céloztak Egy nyugatnémet állam- ügyész vasárnap bejelentette, hogy a biztonsági rendőrség akciót hajtott végre Bonnban, Düsseldorfban és Kölnben egy szélsőjobboldatljl csoport ellen. Az akció során puskákat. karabélyokat, pisztolyokait, szuronyokat és egy náci zászlót találtak. Tizenkét személyt letartóztattak, azonban kihallgatásuk után egy kivételével szabadon bocsátották Őket. Az összeesküvéssel ég a terrorcselekmények előkészítésével gyanúsított csoport tagjainak nagy része az újfasiszta Nemzeti Demokrata Pánt tagja. A terroristák, lőgyakorlatáikon Brandt kancellár arcképét használták célpontul. (MTI) KIS HÍREK a nagyvilágból Külügyminiszterünk, Péter János, a dán kormány meghívására 1971. február 23—26 között, hivatalos látogatást tesz Dániában. Ónálló magyar kiállítást rendezett Nigéria fővárosában a HUNGEXPO Vállalat. Egy lagosi jelentés szerint az 1100 négyzetméteren megrendezett bemutató nagy sikert arat. Újabb véres összecsapásra került sor az indiai Nyugat- Bengáliában. A rendőrök kilencszer tüzeltek a tömegre, s a lövöldözések következtében tizenegyen életüket vesztették. Sztrájkba lépett Svédországban további 3500 állami alkalmazott, így a bérkövetelő sztrájk résztvevőinek száma 10 000-re emelkedett. iÉ 1 Négyórás ütközetet vívott a pakisztáni rendőrség és katonaság a Valika nevű textilüzem munkásaival, akik szombaton birtokba vették a gyárat Az üzem alkalmazottai közül ezret őrizetbe vettek. Egyezményt írtak alá a perzsa-öbölbeli kőolajat exportáló országok és a nyugati olajtársaságok, amelyben öt évre rögzítették a kőolajárakat. A társaságok ezentúl 35 centtel többet fizetnek egy- egy barel olajért. Több mint 700 politikai. szakszervezeti, földműves- és diákvezetőt végeztek ki Guatemalában, amióta tavaly kihirdették a rendkívüli' állapotot — közölte a Latin-amerikai Keresztény Szakszervezetek Szövetsége. ... Üzenetben követelte Négy hónaptól három évig Francia Kommunista Párt terjedő börtönre ‘ ítélt egy madridi bíróság nyolc személyt azon az alapon, hogy tagjai voltak a betiltott Spanyol Kommunista Pártnak. Tizenötezer új taggal növekedett az év eleje óta a Francia Kommunista Párt taglétszáma — közölte hétfőn az Humanité. öttagú roman küldöttség érkezett hétfőn Budapestre S. Opris miniszterhelyettes vezetésével a házgyári és nagypanellgyártási kooperáció részleteinek megtárgyaláséra. Tunézia és Szíria hatéves szünet után helyreállította diplomáciai kapcsolatait. Annak idején Tunézia kezdeményezte a szakítást, mivel — úgy mond — a szíriai baat- histák lázítottak Burgiba elnök ellen. Tómadnak a hazafiak Szorongatott helyzetben Phnom Penh A Phnom Penh-i katonai larancsnokság szóvivője hét. ón beismerte, hogy a kam- pdzsai felszabadító erők igyekeznek” áttörni a fővá- ost körülvevő védelmi gyű. űt. Ezzel magyarázta a ambodzsai kormánykatonák s a partizánok között vasár- iap lezajlott összecsapásokat. íz egyik fegyveres összetű- ésre Phnom Penhtől mint- igy negyven kilométerrel léire, a másikra pedig a fővé-- ■ostól mintegy öt kilométer- •e északnyugatra került sor, A népi felszabadító erők tüzérsége úgyszólván Kambodzsa egész területén támadja a kormánykatonaság állásait. A partizánok tüzérségének lövedékei csapódtak be vasárnap a Kompong Cham tartományi székhely közelében levő repülőtéren, a Phnom Penhtől 250 kilométerrel északnyugatra levő Siem Reap, valamint a fővárostól 120 kilométerrel délnyugatra, a 4. számú fűútvonal mentén fekvő Kompong Seiía térségébe is. (MTI) NÓGRÁD — 1971. február 16., kedd Hétfőn, február 15-én volt Angliában a tizes számrendszerre való áttérés premierje. Lord Fjske (a képen középen), a decimális pénzrendszerre való áttérés bizottságának elnöke, képünkön az egyik Woolworth-üzletben ellenőrzi, az új pénzegység szerint szerepelnek-e valamennyi árucikken az árak? 4-T—— —a Dominikái Köztársaság kormányától, hogy szüntesse be a munkásaktívák és haladó politikusok üldözését, s, büntesse meg azokat, akik a mind gyakrabbá váló merényletekért felelősek. Üjabb inváziót készítenek elő Guinea ellen Portugál Guineában, amelynek célja a jelenlegi guineai kormány megdöntése — jelentette ki egy interjúban Sekou Toure guineai elnök. Négy török fegyveres hétfőn behatolt egy Ankara közelében levő amerikai támaszpontra, és elrabolt egy altisztet. Az akció folytatása a Törökországban az utóbbi időben szaporodó Amerika- ellenes megnyilvánulásoknak. Amerikai kémet lepleztek le Kubában. A letartóztatott Raul Olive, a tudományos akadémia volt munkatársa beis- I merte a televízió nyilvánossága előtt, hogy a Cl A szervezte be. 4% ír kommunisták véleménye (Folytatás az 1. oldalról) ságot, a nemzeti, illetve vallási megkülönböztetést és £ katasztrofális arányú munka, nélküliséget. Az ír kommunisták határozottan elítélik az egyéni terror és a fizikai erőszak módszereit amelyeket az ír Köz. társasági Hadsereg (IRA) nevű nacionalista szervezet sza- kadar csoportja, az úgynevezett „ideiglenesek” alkalmaz, tak. A hadsereg és a kormány megfélemlítő akciói azonban még ezeknél a terrorcselekményeknél is inkább kiélezték a helyzetet. Írország egységes kommunista Pártja követeli, hogy a brit csapatokat vonják vissza _ laktanyáikba és 1 egfeljebb őrjáratra használják a katonákat, de akkor sem élesre töltött lőfegyverekkel, (MTI)