Nógrád. 1971. január (27. évfolyam. 1-26. szám)
1971-01-15 / 12. szám
Céltudatosan támadott Csehszlovákiában a jobboldal Csütörtökön Prágában nyilvánosságra hozták „A CSKP XIII. kongresszusa után a pártban és a társadalomban kialakult válság tanulságai” című dokumentumot, amelyet a központi bizottság decemberi ülésén hagytak jóvá, majd a párttagság elé terjesztettek megvitatás végett. Az okmány a csehszlovákiai társadalmi válság hosszú önelégültség eluralkodása, a lenini normáknak az életben és a pártmunkában való következetlen alkalmazása, a demokratikus centralizmus és a pártdemokrácia elveinek megsértése, az ideológiai és a politikai nevelőmunka elhanyagolása, valamint a burzsoá ideológia és a kispolgári irányzatok elleni harc meggyengülése törvényszerűen meglaziChileuc érkezett az a hetven brazil politikai fogoly, akiket Bucher svájci nagykövet élete es szabadsága fejében engedett ki a brazil kormány. Képünkön a kiszabadultak egy csoportja a santiagói repülőtéren Fegyverrak'ár Genovában Fasiszta akciók Olaszországban Olaszország több nagy váró- siszta bandát, amikor éppen sa csütörtökön íasisztaakciók dinamitkötegekkel készült Saigon pénzt követel színhelye volt. Az éjszakai órákban Messi- nában két pokolgép robbant a Questura és a posta épülete előtt Mindkét esetben súlyos károk keletkeztek. Pa- lermóban tetten értek egy faegy merénylet végrehajtására. Genovában egy fasiszta otthonában a rendőrség 13 géppisztolyt és puskát, 25 pisztolyt és 800 lövedéket talált. A fegyverrejtegetőt őrizetbe vették. (MTI) Hazautazott Gustáv Hasak Csütörtökön hazautazott val, a BKP Központi Bízott- Szófiából a csehszlovák párt- ságának első titkárával, az es kormányküldöttség, amely ország miniszterelnökével élü- Gustáv Husáknak, a CSKP kön a BKP Politikai Bízott- Központi Bizottsága első tit- ságának tagjai, a bolgár kor- kárának vezetésével négy- mány miniszterei és a szófiai napos hivatalos látogatást tett dolgozók. A Husák vezette deÁ ’ÄÄ’fffiSÄ H»»ros repülőterén szívélyesen los tárgyalásairól közös közle- búcsúztatták Todor Zsivkov- ményt adtak ki. (MTI) Nyugalom Ám man ban leg megkezdődött az új egyezmény leglényegesebb rendelkezésének végrehajtása, a Palesztinái ellenállás vezetői megkezdték a fegyverek begyűjtését. A Jordániái kormány szóvivője szerint az elmúlt napok összetűzéseiben 60 személy vesztette é’etét, illetve sebesült meg. (MTI) A Palesztina! gerilláik es a jordániai hatóságok szerda éjjel közzétett legújabb egyezménye nyomán csütörtökön Amimamibain isméit visszatért az élet a rendes kerékvágásba. Csütörtökön az üzletek, ismét kinyitottak és a forgalom ><, hétköznapi volt. EgyidejüA saigoni kormány beterjesztette a számlát Laird amerikai hagyügyminiszter- nek: Kambodzsába vezényelt csapatainak költségeire, rendkívüli pénzügyi segélyként, 22 millió dollárt követelt az 1971-es évre. Ezzel szemben saigoni amerikai katonai parancsnokság azzal érvelt, hogy az Egyesült Államok már eddig is jelentős mértékben hozzájárult a saigoni ka tonai költségvetéshez, s ily módon a kambodzsai háborúból a dél-vietnami kormányra háruló többletkiadás mindössze 360 000 dollár. A saigoni hadügyminiszté rium által követelt összeg i Kambodzsába vezényelt huszonötezer katona zsoldját. élelmezését és felszerelését magába foglalja, de aiz ame rikaiak azzal érvelnek, hogy a katonákat akkor is el kel lene látni élelemmel es fizetéssel, ha nem Kairrtbodzsá- ban tartózkodnának, hanen- otthon, Dél-Vietnamban. így azután az amerikaiak csak azt a napi 20 centet akarja' - megtéríteni, amelyeket a katonák a „kambodzsai kikülde tésért” kapnak zsoldkiegészí- tés címén. (Reuter) U V CXLOCXg, nVAJua- ««v. „ „ _ évekre visszanyúló eredetét tóttá a párt és a tömegek kap- viz.sgálva megállapítja, hogy az csolatait. \otoloy és Dubcek felelősiébe Azt a körülményt, hogy a 1968-as januári plenum ered- pár (.vezetés képtelen, volt a ményei kifejezték a CSKP-ban hibák kijavítására, majd az kialakult válság haladéktalan 1966-ban megtartott XIII. megoldásának szükségességét, kongresszus lényegében helyes azt, hogy a párt tevékenységé- határozaitaiuak érvényesítésé- bői, különösképpen pedig véré, kihasználták a már jóval zetéséből el kell távolítani a a kongresszus előtt szerveződő párt és társadalom mozgósí- jobboldali és revizionista erők. tását akadályozó tényezőket. A párt egészséges marxista— Az 1968. januárja utáni fej- leninista irányzatú része fel- lődés azonban — állapítja meg ismerte a helyzet súlyosságát, a dokumentum — azt mutatja, őszintén törekedett arra, hogy hogy a párt új vezetése Dub- megszüntesse a fogyatékossá- cekkel az élén képtelennek bigokait, s követelte a hibák ki- zonyult a feladat teljesítésére. ... . . javítását A pártvezetés azon- Az áprilisi plénumon elfoga- rTtÄt, ifÄ, í-”» ért«« éj nem dott mi- MkIS támogatta ezt az őszinte rozte a parton belüli jobboldal dokumentum — kértek J 'igyekezetei A politikai irány- fokozott bomlasztó tevékeny- párt-és az államwírfit i, a vonalat Antonin Novotny szab- ségét Nem marxista megfő- erélyesen szálljon szent^S ba meg, akinek — mint a do- galmazásokat tartalmaz a párt, Haimi «wivtai . kumentum megállapítja — az állam és a szocialista tárnem volt érzéke a tervező sadalom szerepéről, a nemzeti munkához, sommásan elutasí- frontról, a gazdaság és a tóttá a bíráló hangokat, nem kultúra irányításáról. Tartaltett különbségiéit a jó szándékú máz továbbá más opportunis' ” ta és revizionista tételeket is. __,_____ A központi bizottság ezért lasz nélküPmaradtok1 1970-es decemberi ülésén az akcióprogramot helytelen és sai. Elméletben es gyaköilat- ban fokozatosan előkészítették és szakaszonként megvalósították a szocialista gazdaságnak egy olyan rendszerre való átalakítását:, amely a munkásosztályt és a dolgozókat megfosztotta volna a' forradalmi vívmányoktól, a politikai és gazdasági biztonságtól. A jobboldal külpolitikai koncepciója végső következményében nemcsak az állam stabilitását, biztonságát és szuverenitását fenyegette, hanem védtelenné tette a szocialista közösség nyugati határait is. 1968 augusztusában Csehszlovákiában kiélezett ellenforradalmi helyzet alakult ki, s az ország a polgárháború szélére sodródott. A legélesebb formában napirendre került a ki kit győz le kérdése: vagy a nemzetközi reakció támogatását élvező' ellen- forradalom befejezi művét, vagy a szocialista erőknek sikerül elhárítani az ellenforradalmat és megvédeni a szocializmust. Kommunisták és nem kűmkritikaésa jobboldali támadások között. Gyakran erélyesebben lépett fél a párton belüli helyzet orvoslására törek ellenforradalmi erőkkel, ■ s keljen a fortadalmi , vívmányok védelmére. A CSKP Köziponti Bizottságához címzett számos határozat és levél tartalmazott ilyen sürgető felhívást. Ezek azonban váIUU IVC.LJ wu. » -----------------* W. --------------- ----. ______v_______ v ő erőkkel, mint a jobboldali érvénytelen dokumentumnak elemekkel szemben. minősítette, amelyből nem leA Novotny szükségszerű tá- hét kiindulni a párt elméleti vozásával és Alexander Dub- tevékenységében és gyakorla- cek megválasztásával végződő ti politikájában.. Csak a taktikában tárt el A dokumentum részletesen ismerteti a január után’ események alakulását, a jobboldali opportunista és ellenfar— - r rt.---------- j b an is számoltak azzal, hogy alkalmas időpontban — ha Véres tragédiát előztek meg" Több ezer kommunista. egyes állampolgárok, dolgozók egész kollektívái, a lakosság valamennyi rétegének és . különféle szervezeteinek képviselői — hangsúlyozza a dokumentum —, beleértve a CSKP ~ ésazSZLKP Központi^Bízottterveik ellenállásba u . ságának tagjai, a csehszlovák “‘“V— "rriT-Xr'L, Piton for- nek — fizikai terrort is autai- kormáiniy tagjai, a nemzetgyűi°í>P^ők Siyérését majd maznak a marxista—leninista ^ SzloVak Netnzeti Taradalmi erők térnyerését, máj Raderek es a SZOcializmushoz ^ képviselőiti a bZocia!Umegállapítja. „hű állampolgárok ellen muB gojáért reájuk háruló Az ellenforradalom Cseh- Ma mar mutat , . osztályfeleiősségü'k, nemzeti Szlovákiában hasonló _ szán- kumentum — válaszolni lenet ^ dákokat és célokat követett, mint 1956-ban Magyarországon. Csupán taktikájában tért el a feltételek és az időpont különbözősége miatt. A szoci- alistaellenes erők Csehszlovákiában a jelenkori imperializmus szándékaival összhangJUCI, ------------------------------c-----3----------—v .,______és intem acion alista felelősséf 1?3 3^eítdéMe’a néo fórra- SÜk tudatában erőteljesen ketalmasodott el ai nép fórra ^ a utontakorirt; a nedalmi vlvm y sikerült hóz, kritikus helyzetből. Mibeísőwőkkel, politikai harc- Jfaben a pártvezetés jobbok ban akár saját hatalmi esz- f resse «nmu olyan mtfa- közök alkalmazásával útját kedest nem akart megtenni, állam az események ellenfor- amely meghiúsíthatta volna mint Magyarországon. Ezek az erők azonban CsehszlovákiáPodgornij, szovjet államfő a kairói Kubbeh-ualotában tárgyalt Anvar Szadat egyiptomi elnökkel Éjszakai incidensek Belfastban Hetek óat először iscnet összecsapásra került sor a csütörtökre virradó éjjel Belfastban a katolikusok ég a protestánsok között A mintegy 300. egymást kövekkel dobáló verekedőt az angoi csapatok szétoszlatták. Az éjszakai összeütközések során katolikus fiatalokból álló bandák kövekkel dobáltak meg egy autóbuszt és megsebesítették annak öt utasát. Ez a héten már a harmadik nyugtalan éjszakája volt Belfastnak, de eddig az összeütközések az angol katonaság és a katolikusok közötti összecsapásokra korlátozódtak. Az utóbbi három éjszaka során 52 benzines palackot dobtak katonai alakulatokra — 11 merénylőt letartóztattak. (MTI) Kozmosz Csütörtökön a Szovjetunióban Föld körüli pályára bocsátották a Kozmosz—391 jelzésű mesterséges holdat. Az új szputnylk a korábban bejelentett programmal összhangban végez űrkutatást. A műholdat a következő pályaadatokkal bocsátották fel: keringési ideje — Kezdeti 95,4 perc. — A Föld felszínétől való legnagyobb távolsága 828 kilométer; — A" Föld felszínétől való legkisebb távolság 277 kilométer; — A pálya síkjának az Egyenlítő síkjával bezárt szöge 71 fok. A mesterséges hold fedélzetén elhelyezett berendezés normálisan működik. (MTI) lizmus szanaexaivai osszuaiig- anam az esemenyen. eiictii.cu.-------v -----------~ — b an mindenekelőtt a politikai, radalmi alakulásának, s meg- az ellenforradalmi fordulatot ideológiai és hatalmi bomlasz- védeni a szocializmus ügyét és a polgárháborút, az emiiitás módszereinek alkalmazó- Csehszlovákiában. Az 1968 tett személyek azzal a kéréssára összpontosították figyel- januárja utáni fejlődés azt bi- sél fordultak a testvérpár'tok műket. Ellenforradalmi cél- zonyítja, hogy a jobboldal cél- vezetőségeihez és a szövetséjaik fokozatos megvalósítását tudatos támadást hajtott vég- gesek kormányaihoz, hogy ebhosszabb időszakra tervezték re a szocializmus értékei és ben a nehéz történelmi pillanormái ellen, s módszeresen náthán a csehszlovák népnek bomlasztotta a pártot és az nyújtsanak internacionalista egész szocialista politikai segítséget a szocializmus vé- rendszert. Ezt az általános eleiméhez. Abban a meggyő- támadást megkönnyítette, ződésben cselekedtek, hogy hogy Alexander Dubcek, aki oszitálytestvéreik nem enge- kezdetben élvezte a párt és dik kiszolgáltatná Cséhszlavá- az ország bizalmát, fokozaté- kiút a vérontással fenyegető san letért a marxizmus—leni- ellenforradalom kényének, s nizmus talajáról, a jobboldali megakadályozzák, hogy orszá- opportunista és szocialista- gukat kiragadják a szocialista ellenes erők uszályába került, közösségből. A dokumentum s végül jelképükké vált. 1968- megállapítja: a pártvezetés ban a Csehszlovák Kommu- jabbolda’i képvisíelőinek polit.i - nista Párt fokozatosan meg- kaja által megbénított belső szűnt a szocialista társadalmi erők képtelenek voltak az él- rendszer irányító központja leníorradalom frontális táma- lenni. A revizionizmus hatá- dósának megfékezésére. Ilyen sára elvesztette marxista—le- helyzetben arról kellett dön- ninista jellegét, eszmei, poli- térni, megvárják-e míg az el- tikai és akcióegysége megren- lenforradaiom testvérháborút dűlt, társadalmi vezető sze- robbant ki. amelyben ezrek pusztulnak eh s csak azután nyújtanak internacionalista segítséget, vagy időben érkeznek, s megakadályozzák a véres tragédiát, még az otthon és külföldön tapasztalható kezdeti értetlenség árán is. A csehszlovákiai szociaiiz- Ugyancsak nagymértékben mus megvédése érdekében előrehaladt az államhatalmi végrehajtott internacionalista szervek felbomlása. A bizton- akció lehetővé tette a cseh- sági szolgálat, a jogszolgálta- szlovák kommunisták számá- tás, a hadsereg megbénult, ra, hogy teljes mértékben ki- képtelenné vált az ellenfor- bontakoztassák a politikai radalmi alvilág támadásával harcot az ellenforradalmi szo- vagy a külső ellenség diver- cialistaellenes és jobboldáli repe megbénult. lat^zUed^eket sürgetlek a ko'ti in un isi ük ziójával megbirkózni. A politikai rendszerben széles kommunistaellenes koalíció alakult ki, s olyan új struktúra jött létre, amellyel opportunista erők ellen, s politikai eszközökkel számolják fél az ellenforradalmi fenyegetést. A dokumentum végül reszgyakorlatilag felújult az 1948 letesen ismerteti a párt tp- februárja előtti helyzet, s vékenységének legfontosabb amelyben végül is megjelen- állomásait a husáki pártvetek a München előtti burzsoá zetés munkájának megkezdé- köztársaság jellegzetes voná- se óta. (MTI) 2 NÓGRÁD - 1971. január 15., péntek