Nógrád. 1971. január (27. évfolyam. 1-26. szám)
1971-01-31 / 26. szám
Negyven muzsikus hangversenyekre készül Megértetni a zenekultúra kincseit A ffir nemrégifoen. látott napvilágot a NÓGRÁD hasábjain: megalakult a salgótarjáni szimfonikus zenekar. Azóta eltelt másfél hónap., s arra voltunk Javáncsdiak. hol tart a zenekar a felkészülésiben, kaik és mennyien vesznek részt a próbákon, milyen terveket dédelgetnek az együttes vezetői. tona-számfóniáiának lassú tétele Intermezzo as érmék hozott Az együttes elődje a satgő- fcarjáhi zeneiskolában próbált. A helyiség azonban kicsinek bizonyult, s az újjászervezett zenekarnak a megyei művelődési központ adott helyet. Jelenleg a klubban tartják hetenként kétórás próbájukat. Kopogtatás: — Róna Frigyes megszakítja a játékot: — gyönyörű, köszönöm. Most csináljuk meg még egyszer, még szebben. És kezdődik élőiről a játék. Hetenként egyszer, két és fél órára a zene birodalmává válik a klub, hogy felkészüljenek a muzsikusok a hangversenyekre. Néha főpróbának nevezik az ismétléseket: minden újrajátszás újabb követelményeket jelent. Biztató kezdet A paravánokon érmek, a szovjet képzőművészeti kiállítás darabjai. Kerek és szögletes. lezárt formák tekintenék le a muzsi kusokra. Róna Frigyes operaházi karmester mögött Liszt Ferenc markáns profilja látható. Érdeke» találkozás a képzőművészet és a zeneművészeti agyüttlébe. Rövid magyarázat. majd megszólalnák a lágy fuvolák. Felhívásukra acélos kürtök válaszolnak, majd bekapcsolódnak a játékba a vonósok Is. Hangot hangba öltve, kike- pekedik a daliam, Haydn KaA szünetben Róna Frigyessel, a zenekar művészeti vezetőjével. Operaháziunk jeles karmesterével beszélgetünk. A mester ama művészek közé tartozik, akik nagy lehetőséget látnak a vidéki zenekultúrában. Hetenként egyszer látogat el a fővárosból a próbákra, hogy Virág László betanító karmesterrel együtt színvonalas zenekari életet alakítson ki Salgótarjánban és a megyében. — Az évad végére összeforrott szimfonikus együttessel rendelkezik a város, amely méltó lesz a hagyományokhoz. A zenekar elsődleges feladata a művészeti nevelés. Ezért elsősorban ifjúsági hangversenyeket tartunk. Ezen kívül kérjük a SZOT támogatását is, hogy a peremkerületek lakosságához is elmehessünk. Először könnyen érthető zenei műsorral, kettő pedagógiai elvek szerint akarjuk közelebb vinni a muzsikáit a doL.g<xaók- hoz. A kezdet biztató, A repertoár márjs kezd kialakulni. Erkel, Kodály, Bartók, Haydn, Mozart, Corelli, Bach egy-egy műve szerepel a próbák programjában. Szerencsés a zenekar összetétele is. A közel negyven muzsikus között egyaránt megtalálható diák, tanár, munkás. Valamermyiüket a zene szeretet» vezette a zenekarba. Havonta 10—11 órát töltenek együtt, s a tervezett évi 10 hangverseny előreláthatólag nem okoz majd gondot nekik. Egészséges fejfájás A kezdet mindenütt nehéz, még akkor is, ha biztató. Róna Frigyes egészséges fejfájásról panaszkodik, ami anynyit jelent, hogy pillanatnyi lag csak a további művek betanulási sorrendjének kialakítása okoz gondot. Dicséri a vonósok magabiztosságát, s a Országos jubileumi gyűjtési verseny A Magyar Űttörők Szövet, sége 1971-ben ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. A MÉH Tröszt és a keretébe lartozó MÉH.vállalatok megalakulásának 20 éves jubileuma is 1971-re esik. Erre való tekintettel országos jubileumi gyűjtési versenyt hirdetnek az úttörőcsapatok részére. A verseny meghirdetése alkalmával az Ü ttörőszöv etség újból hangsúlyozná kívánja, hogy a hasznos hulladékanyagok gyűjtése miniden szocialista országban szerepel az űttörők és kisdobosok feladatai között. A szovjet pionírok például Lenin születésének 100. évfordulója tiszteletére 100 000 traktor előállításához szükséges. hasznos hulladékanyag összegyűjtését vállalták. A verseny május 31-ig tart. Az értékelést az úttörőcsapat által a versenyidőszak ailatt átadott hulladékán yagnak egy tanulóra eső forintértéke alapján végzik, négy kategóriában. A legjobb eredményt elérő csapatok elnyerik az Üt- törőszövetség és a MÉH Tröszt elismerő oklevelét és a MÉH Tröszt jutalomban részesíti őket. A jubileum alkalmával a tröszt 1500 pajtás üdültetését vállalja az ország különböző táboraiban, tagok aktivitását. Az ifjúsági koncertek mellett készülnek a reprezentatív bemutatkozásra is. Áprilisban önálló hangversenyt tartanak, bemutatják az eltelt próbák ■fáradságos munkájának eredményeit. Érdeklődők mindig akadnak. Elég sokan bepillantanak egy-egy próbára, vagy az ajtó mögül hallgatják a formálódó zenekari hangzást A közelmúltban részt vettek az egyik összejövetelen a városi tanács illetékes vezetői is. akik őrömmel nyugtázták a zenekar munkáját Folytatódik a próba, Űj-ból a Katona-szimfónia akkordjai csendülnek föL Fuvola szóló következik, a vonósok pengetése ad hozzá kíséretet S az elhangzó dallamok — mint Róna Frigyes mondotta — mennyi kép megfogalmazására adnák lehetőséget! Képekre, amelyet nemcsak a muzsikusok akarnak elképzelni és megérteni, hanem továbbítani is kívánnak, hogy másokban is megfogalmazódjék a zeneművészet embert formáló varázsa. (molnár) Fotózzon a NÓGRÁD-nak! Budai Gyula (Szurdokpüspöki): Akadályverseny című fényképére a zsűri hét adott pontot Elus&ott ezresek w1 Elfolyt“ az üzemanyag — Telesírta a zsebkendőt A bíróság tanácskozik, vádlott a folyosón társaságában várja, szóljanak az ajtón. A vádlott 27 éves, két gyermeke van és gépkezelőként dolgozott Salgótarjánban a csillagház építkezésén. A fiatalember ideli a bíróság a vádlottat. A két férfi büntetést azonban feltételesen hogy ki- három évi próbaidőre felfüggeszti. A gépek működéséhez ges, pedig pár perccel ezelőtt üzemanyag keli, s a gépkezea tárgyalóban még ezt mondta: olyan büntetést tessenek kiszabni, amit megérdemlek, A pádon a következő per résztvevői ülnek. Vigasztalják a fiatalembert. „Hogy tehetett ilyet. Fogadja meg, hogy soha többé nem tesz rosszat Ne féljen, hiszen még nem volt büntetve” — ilyen, és ehhez hasonló mondatok hallatszanak a folyosón, de a mondatok nem el a fiatalember ajtónyitásra vár nüL.. lő rendszeresen igényelt is, aztán a múlt év márciusa és júliusa között csalt, manipulált a jegyekkel. Az építkezésen az anyagkérő jegyek az építésvezetőnél és a munkavezetőknél voltak. Ök azonban — felelőtlenül —■ mindenki számára hozzáférhető helyen tartották a tömböket. Otthagyták az irodában az asztalon, vagy a polcon, s igen jutnak bárki utalványozhatott. Jelen hiányzik, hogy befizessék az összeget. Mindig annyit mondott, amilyen összegre szüksége volt. Ahogy ez lenni szokott, az egyik kölcsön bőmegpróbálta a másik kölcsönt kifizetni. Kölcsön kért 200C forintot, egy másik helyrőt 1700-at, aztán még 2500-at. A férj persze semmit sem tudott, csak akkor tört ki a családi botrány, amikor be állítottak a lakásra, akit kölcsön adták a pénzt. A féri kijelentette: feleségem tetteiért nem vállalok felelősségei. Egymás után lépnek a tárgyalóterembe a tanúk, a károsultak. fülébe. Az türelmetleA tanácsvezető bíró felolvassa az ítéletet. Társadalmi tulajdont károsító, folytatólagosan elkötvetett csalásért 11 hónap szabadságvesztésre ítéSZAMOS RUDOLF: Káin szigete tenyerébe jön a világ. Markaiban a Soafila nagyzenekara muzsikál, s ha tetszik, ujjam a leniingrádi baléit együttese táncod, vagy tankok dübörögnek, világok szüleinek és halnak el... és egy lépési se kell utánuk menni. Odajönnek hozzá. Minden léiező hangocska helybe jön az űrből... Hát ezért maradunk mi itt és se a Via Regína-na, se az Opera-kávéháziba nem megyünk... Fleurot viszont átment a másik szobába, hogy a képtávíró frisser érkezett anyagát megnézze. r* 19. — Hol? —■ ezt viszont már Mairc kérdezte, aki bekapcsolódott a rádióbeszélgetésbe. — „A 40~es számú ház előtt... mi tovább megyünk. A Fiat mögött három autó parkol még és a negyedik hely üres. A három per négyes gyorsíthat és beállhat.” — Három per négy — recsegett az ügyeletes hangja — vegye át a figyelést, és parkoljon a Via Regina 38-cal szemközti oldal szabad helyére. Érti? „Értettem...” Marc ekkor újra megszólalt: — Nézzék meg a túloldalon, pontosan a házszámot. És ne veszítsék szem elől az autót. — Igenig — szólt vissza az ügyeletes és megismételte a főfelügyelő kérését. — Nos, Fleurot? — eresztette el Marc a mikrofon váltókapcsolóját — hova menne inkább? Az Opera-kávéházba, vagy a Via Reginára? — és elégedett mosoly játszadozott szájszegletén. Válaszra azonban nem várt és kedvenc hasonlatát kezdte mondaná: — Olyan ez, mint a rádiózás. Az ember Chamonix környékén a Mont Blanc valamelyik eldugott, isten háta mögötti völgyében ücsörög egy kicsiny fa- házban. Napok óta nem látott embert, ám egyszer csak bekapcsolja táskarádióját. Csavargatja a keresőgombját és a. l..Líggto fájdalmas arcfcifejezéssel ült unokaöccse mellett a várakozó Fiatban. A gerince még délelőtt hasogatná kezdett. Túl gyorsan repülte át az évszakhaitánt. Amikor reggel Palermóból elindult, még nyárias meleg búcsúztatta és itt, északon, Milánóban nyirkos, hűvös ősz fogadta. Csonttuber- kolóznsa az utóbbi időben egyre gyakrabban és egyre kírné- letleneb.bül kínozta. Most is úgy érezte, ha még sokéig késlekedik az az átkozott Angelo la Barbera, aki legkedvesebb haverját, di Pisa-t lelőtte és felrobbantotta Ma-nzella tatát, s megkísérelte őt is ejtenni láb alól, akkor szégyenszemre nem tudja végrehajtaná a vendetta parancsát és kerítenie kell egy orvost, aki fájdalmait csillapítja. Egyébként is szívesebben, maradt volna otthon, Corilepneban.. Ha nincs ez a maffia, családját és üzlettársait fenyegető kihívás, a maga részéről beletörődött volna a palermói új vásárcsarnok kettős birtoklásába. Ezt kifejtette dr. Bentinek is, aki a nagy L. képviseletében jelent meg a dónak tanácskozásán. Bár erről senkinek sem szólt, de amióta Svájcban az a kellemetlen malőr történt vele, hogy későn vette észre a vonaton razziázó detektíveket és azok két csomag heroint találtak nála, úgy érezte, láthatatlan árnyaik lesik minden lépését. esetben a „bárki” a vádlott volt, aki felismerte, hogy annyi üzemanyagjegyhez juthat, amennyit nem szégyell kiutaltatni. Módszere egyszerű volt: kitöltötte a kiviteli lapot és aláhamisította az üzemvezető nevét. így összesen 4800 liter gázolajról, 480 liter benzinről és 190 lifer minőségi motorolajról kapott hamis utalványozással üzemanyagjegyet. Nem kevesebb mint 17 550 forinttal károsította meg vállalatát, s ebből az összegből 3900 forint térült meg. A jegyeket szétosztotta munkatársai között, s persze árulta is. Az elítélt tudomásul vette az ítéletet. Az ügyész nem volt jelen a tárgyaláson, s így nyilatkozatától függ jogerős lesz-e az ítélet. — Ruhát akartam vénái amikor megkeresett. Azl mondta, adjak kölcsön 200t! forintot, nagy szüksége van a pénzre, mert ennyi hiányzii a szövetkezeti lakáshoz. Adtam. Megbeszéltük, hogy likőr találkozunk az egyik üzlet előtt és visszakapom s pénzt. Másnap ott voltam a megbeszélt helyen, az asszony nem jött el. Felhívott telefonon, azt mondta: ne gondoljam, hogy nem akarja megadni a pénzt. Megadja d csak a gyermeke beteg lett Azt mondta, ebben a pillanatban indul lefelé, beje* hozzám a vállalathoz és személyesen adja át. Mondtam hogy fél kettőig bent vagyok Hiába vártam — nem jött.., mondja az egyik tanú. Mire költötte a pénzt? — Nem is tudom. Azt hiszem ágyhuzatot vettem, — mondja a fiatalasszony, és zokog, mint a záporeső. A fiatalasszony 23 éves és könnyelműségének, meggondolatlanságának köszönheti, hogy most csalásért áll a bíróság előtt. A pénzszerzéshez nem létező szövetkezeti lakást talált ki, s a károsultaknak azt mondta, már csak 2500 forint A fiatalasszony csak sír. sír és zsebkendőjét gyömöszöli a szeméhez. A tanúk vallomása után a bíró kérdésére szipogva mondja: majd a férjem kifizeti, igen, majd fizeti, már megjött a letiltás Amikor az utolsó szó jógái megkérdezik, kíván-e valamit mondani, felzokog: m: lesz veiem, mi lesz velem tisztelt bíró úr! A bíróság hat hőnap szabadságvesztésre ítélte az asz- szonyt, a büntetés végrehajtását azonban feltételesen három évi próbaidőre felfüggesztette. Szokács László Nyugtalanul nézegetett körbe-fcörbe. „Na végre” — nyögött hangosan és bő szabású raglánkabáitja alatt megmarkoltba a rövid csövű géppisztolyt. Meglátta, amint a szemközti ház kapujából a járdára kilépett a keresett ellenség, Angelo la Barbera. Jól sejtette hát. Ösztönös megérzései ezúttal sem csalták meg. A volán mellett ülő unokaöccse már napokkal ezelőtt felfedezte Angelo Via Reginán levő milánói rejtekhelyét és tegnap táviratozott bátyjának, hogy jöhet, a fickó megvan. Liggiio elégedett volt, hiszen a trükk is bevált, és a pasas besétál a csőbe. — Indulhatok? — kérdezte fivére, mert ő is észrevette az utcát leselkedve figyelő magas, fekete hajú fiatal férfit, aki óvatosan lépkedett a bejárattól néhány méterre parikoló piros színű autó felé. Középiskolai felmérés A KISZ Nógrád megyei bizottsága középiskolai felmérést készít. A vizsgálódás feladata általában a tanulói terhelés mérése, a szabad idő átlagos mennyiségének meghatározása. az egyes tevékenyse- gá formák közti arányok megállapítása, a mozgalmi-pedagógiai kísérlet hatásának részmérése. A felmérésiben a Bolyai, a Balassi, a kis toronyéi és a rétsági gimnázium 4Í3 tanulója vesz részt, megyénk középiskolásainak mint. egy 10 százaléka. Az írásos felméréseket decemberben tartották meg. A szóbeli, csoportos megbeszélések február elején fejeződnek be, harminckilenc pedagógus vezetésével. 4 NÓGRÁD - 1971. január 31., vasárnap (Folytatjuk)