Nógrád. 1971. január (27. évfolyam. 1-26. szám)
1971-01-27 / 22. szám
Négyszemközt az igazolatlan mulasztóval Pezsgő helyett teával Látogatás a pásztói Pajtás-klubban összekocCannak a poharak es mindenki jó izüen kortyol egyet — az aranyszínű — pezsgő helyett — az ugyancsak aranyszínű citromos teából. De emiatt senkinek sincs hiányérzete, hiszen az új évet kissé megkésve köszöntő, vidám sereg csupa apróságból, 10 év körüli gyerekekből áll. A pásztói Lovász József Művelődési Központ Pajtás-klubjának tagjai ők, akik az újesztendő köszöntése mellett köszöntik a nemrégiben megalakult klubot is, amely a közös játék és szórakozás lehetőségével ajándékozta meg őket — Mikor is alakult a klub? — kérdezzük Kecskés Lászlónál, a Pajtás-klub vezetőjét. — Igen rövid pályára tekinthetünk vissza. Október 15-én, az ismeretterjesztő napok keretében jött létre ez a foglalkozási forma. A klubtagok tíz éven felüli úttörők, akik iskoláik engedélyével látogathatják összejöveteleinket, melyeket havonta két alkalommal, vasárnap rendezünk. — Mi a klubfoglalkozások célja? — Elsősorban arra törekszünk, hogy harmonikus közösségi életet alakítsunk ki: a pajtások saját szervezetüket felnőtt irányításával, maguk vezessék, s így önállóságra szokjanak. Ennek a célnak megfelelően történt a vezetőségválasztás is: a klub titkára, a pénztáros és az ügyeletesek egyaránt a gyerekek köréből kerültek ki. A közösségi élet zavartalan kialakítása persze meglehetősen nehéz feladat, mivel a gyerekek különböző korúak, s nemcsak más-más osztályból, de más-más iskolából való pajtásokat kell összeszoktatni. — Milyen programmal igyekszik a klub e célokat elérni? — A tagok önállóságának elve alapján már a program tervezésekor is figyelembe vettük a gyerekek véleményét, javaslatait. A munkaterv összeállítását meghatározó tényezők; a világnézeti nevelés, a művészetek iránti érdeklődés fokozása, az olvasás, a könyv megszerettetése és nem utolsó sorban az úttö- . rőmunka segítése. Kis ízelítő az elképzelésekből. Zenélő órák; Bach, Beethoven bemutatása a művelődési központ lemeztárának felhasználásával; Köszön tlek tavasz! címmel irodalmi összeállítás Arany és Petőfi műveiből; mesemondó verseny; Mi leszek, ha nagy leszek címmel pályaválasztási tanácsadás, s még színes, érdekes foglalkozások hosszú sora. Feltétlenül meg kell azonban jegyezni, hogy — gyerekekről lévén szó — a komoly dolgok mellett természetesen a játék, a vidám program sem hiányzik, azaz játszva tanulnak a gyerekek. A klubvezető ugyanis elmondja, hogy az elmúlt év foglalkozásai amolyan kerek- asztal-beszélgetések voltak, amelyek során a gyerekek bizony hamar elfáradtak. Ennek tapasztalatait hasznosítva, az idén tértek át a kötetlen foglalkozási formára. — Mi nyerte meg eddig legjobban a gyerekek tetszését? — Koruknak megfelelően lpginkább a vidám játékokat, ügyességi versenyeket, filmvetítéseket kedvelik, de a szavalóverseny is nagy élmény volt számukra. A gyerekekkel folytatott beszélgetés során megtudom, hogy van egy nagy álmuk, amelyet egyelőre — anyagi okok miatt — nem tudnak megvalósítani. Nagyon szeretnének egy bábszakkört alkí- tani, ez azonban, amint Kecskés Lászlóné elmondja, csak a járási úttörőszervezet támogatásával lehetséges. Eddig csak a klubról és a gyerekekről beszéltünk, és nem esett szó a foglalkozásokat irányító felnőtt vezetés^ ről. Pedig a klub jó munkája elsősorban ennek személyétől függKecskés Lászlóné jó kapcsolatot épített ki a gyerekekkel, élvezi a velük való foglalkozást, hiszen közel állnak még hozzá is a gyermekévek (alig múlt húszéves). Hallottam, hogy amikor férj- thez ment a gyerekek elkeseredetten kérdették tőle; — Ezek után már nem tegezhetünk? De arról is beszélnek a kis klubtagok, hogy az új évi összejövetelen — mivel a fiúk nem voltak hajlandók táncolni — Marika sorra szedte őket és mindekivel eljárta a nyitótáncot. Az eddigi tapasztalatok tehát azt mutatják, hogy hasznos, jó kezdeményezés volt a Pajtás-klub létrehozása, amely rövid élete ellenére is nagy népszerűségnek örvend. S azt hiszem ez a népszerűség elsősorban a jó szervezésnek, a jó vezetőnek köszönhető. — rkm T Tűzharc az expresszen Jóravaló ember Öt ember halálát okozta két reto kétségbeesett szökési kísérlete a Torino és Kóma között közlekedő expresszvoma- tom. Egy torinói börtönből Genováiba szállítottak át rab- kocsin nyolc foglyot, minden ralbra külön őr vigyázott. Amikor a vonat fél úton volt a két város között, két fogoly engedélyt kért. hogy kimehessen a kocsi folyosójára. Ott megtámadták, lefegyverezték két őrüket és lelőtték őket. A többi rab nem csatlakozott szökési kísérletükhöz. Az őket őrző hat csendőr, azonnal tüzet nyitott a két gyilkosra. A tűzharcban életét vesztette mindkét rab. de golyóik még egy őrt halálra, sebeztek, egy másikat pedig a karján sebe- sátettek meg. (MTI) Egy besanconi fogolynak sikerült megszöknie. Felbolydult a rendőrség. Már éppen utána akartak eredni, amikor a szökött fegyenc telefonált; „Csak meg akartam csókolni a feleségemet és a fiamat. Máris taxiba ülök és jövök vissza. Várjanak nyugodtan.” Fél órával később kiszállt a taxiból a rendőrség épülete előtt. Nehezen lehet szólásra bírni. Előbb könnyedén és elfogulatlanul beszél életéről, de amikor gyakori igazolatlan mulasztásairól kérdezem, hirtelen elnémul és elkomorul. Csak ketten vagyunk Monostori Ottó üzemvezető apró irodahelyiségében. R. Rezső tűzhelygyári formázó elöl összekulcsolt kézzel, mozdulatlanul áll 'lőttem, száját szigorúan összezárja, még leülni sem hajlandó. Középtermetű, zömök fiatal férfi. Huszonnégy éves. Már hat éve dolgozik a gyárban és hét éve házas ember. Amikor szólásra bírom, lassan. elmondja, hogy még tizennyolc éves sem volt nősüléseikor. Felesége még nála is fiatalabb: tizennégy éves, s ma sem több huszonegynél. Engedéllyel házasodtak. Három gyerekük van, a legidősebb, a kislány négyéves. Öt követte egy fiú és még egy kislány. Öttagú család. A. feleség nem dolgozik. Ennél többet mondani sem kell ahhoz, hogy bárki el tudja képzelni, menynyi gonddal és nehézséggel birkóznak. Annál kevésbé érthető, hogyan engedheti meg magának ilyen anyagi körülmények között ez a fiatalember, hogy igazolatlanul mulasszon? Kérdezem, hol laknak és hogyan élnek? Zárkózottsága lassanként feloldódik, de még i Óvoda három hét alatt Székesfehérvárott az óvodai helyhiány csökkentésére a városi tanács vállalati támogatássá>1 az idén három, úgynevezett „mbbü”-óvodát építtet Az új. 75 személyes óvodákat előregyártott, fa-, illetve fa- rostpanelekből szerelik ö&z- szer kettőt az Ybl-lakóbelepen, egyet a Velinszky-iakó telepen. A hőszigetelt épületekbe bevezetik a vizet és a villanyt, valamint a lakótelep távfűtési hálózatáról a központi fűtést A Fejér megyei Tanácsi Tatarozó Vállalat három hét alatt szerelte össze az első épületet, s a tervek szerint az első fél év végére mindhárom ,Jm»bir’-óvodát tető alá hozzák. (MTI) mindig színtelenül, hangsúlytalanul mondja: — Bndnefalván lakunk a szüleimmel, egy kétszobás házban. Mi az egyik szobát használjuk. Nagyon zsúfoltan vagyunk, mert a konyhabútort is itt tartjuk. Itt is főzünk. Keresetem nem sok, ahhoz képest, hogy milyen nehéz a munka az öntödében. Formázó vagyok, egy műszakban 400—500 önitőszekrény megy át a kezemen. Egy-egy (intőszekrény 40—45 kilogramm. Ha jó hónapom van, a 2400—2600 forintot megkeresem, ehhez jön a családi pótlék. Ebből élünk. Jövedelmükből 6—700 forint jut egy-egy családtagra. Bizonyára minden fillérnek helye van, s egyetlen napi kereset elmaradása is pótolhatatlan hiányt okoz a családi költségvetésben. Még ez sem tartja vissza R. Rezsőt az igazolatlan mulasztástól? Mi lehet az oka ennek? Itt megint elakad a beszélgetés. Később kényszeredetten kezdi magyarázni, hogy ahol három gyerek van, gyakori a betegség, hát ki vigye orvoshoz a kis beteget, és ki vigyázzon addig a többiekre? Valóban csak ez lenne az oka? Üjna hosszas hallgatás a válasz. — Rendben van. mindent elmondok — mondja végül, mint aki nagy lelki tusa után elszánta magát, hogy feltárja az igazi okokat. — Nem élünk jól a féleségemmel. Azelőtt semmi baj sem volt velem. Megmondhatja az üzemvezető is. Négy év óta nincsenek rendben köztünk a dolgok. Ezért időnként erőt vesz rajtam az elkeseredés, leiszom magam, atkán meg nem tudok bejönni... Most is külön vagyunk. Dehát megoldás-e az ital, ha valakinek családi problémái vannak? Milyen jövő ez a gyerekek számára, ha az anyjuk után az apjukra sem számíthatnak igazán? — Utána mindig megbánom — válaszol fojtott hangon. — Ha lehet, később le is dolgozom a hiányzást. Érzem, hogy felelős vagyok a gyerekekért. Rendesen fel akarom nevelni őket, de eddig nem tudtam erőt venni magamon. Pedig mindig elhatározom, hoav többel nem fog előfordulni Szeretném visszaszerezni a becsületemet... — Hogyan ítéli meg az igazolatlan mulasztókat? — Én megértem a vezetőket — válaszol, — Nekik rendet és fegyelmet kell tartani ahhoz, hogy jól menjen a munka. Csak azt becsülik és annak van szava a gyárban, akire mindig számítani lehet. Megértést és bizalmat csak az várhat, aki ezt magatartásával és munkájával kiérdemelte. Milyen jól tudja!.. K. s. Moziélet Coi/tboyfibn egy bélig Jelenet az Idegen a cowboyok között című színes, amerikai monstreprodukcíóból. A kétrészes film főszerepét Gregory Peck alakítja ' — Hello Charly — szólalt meg végre a köpcös. Viszonozta a nyurga üdvözlését. — Mehetünk... — és előre indult. A kényelmes pihenőkkel megnyújtott lépcsőn felfelé haladtában ezúttal újra némi irigységgel gondolt a házigazdára, aki tíz esztendővel ezelőtt, potom egymillió dollárért, az arra elől horgászta el ezt a tündérkertet a De Como grófi családtól. Capri szigetének erre a délnyugati csücskére még nem tört be a huszadik század. A sziget belseje felől csak gyalogosan lehetett megközelíteni ezt a szelíd sziklacsúcsot, ahol kétezer esztendővel ezelőtt Caracalla római császár ezer rabszolgája kézzel és kalapáccsal vésett három, egymás alatt elhelyezkedő teraszt a bizarr alakú kőtömbbe, és építette ezt az azóta is épen álló pazar nyári palotát, szökőkutakat és fürdőmedencéket a mániákusan tisztálkodó császárnak. Luciano egy nápolyi hivatásos idegenvezető szakszerűségével saoifeta midezt elmondani vendégeinek. És Frank Coppolából nem hiányzott a szép iránti fogékonyság. Egyre csak azon bosszankodott, hogy ő is megszerezhette volna magának, díszen Luciano őnála találkozott a római társaság játékszenvedélyéről közismert grófi tagjával. Franc Coppola, mert hiszen ő volt a látogató, miközben a lépcsőforduló korlátján túl sötétedő mélységbe pillantott, arra gondolt, hogy aki innen leesik, annak már nincs szüksége utolsó kenetre. Az öbölben hófehér yacht ringatózott. NÓGRÁD = 1971. január 27„ szerda és Coppola, érzékelve a mélységet és magasságot, ösztönösen beljebb lépett és meggyorsította lépteit. A villa felső teraszán a házigazda egy négy lábon függő hintaágyban ringatózott. Mellette, az óriás napernyő alá állított asztalnál, csinos, huszonéves, bikinis lány üldögélt, és gépelt — Hello, Salvatore? — lépett a teraszra, gyöngyöző homlokát torölgetve a vendég. Salvatore Luciano Frank üdvözlésére felkönyökölt a hintán, majd egy fekete párduc lomha puhaságával a márványlapokra lógatta lábait. — Hello, Frank! Gyere közelebb — és üdvözlésre nyújtotta kezét. — Ismerd meg új titkárnőmet — és a lányra mutatott — Maria Belloni kisasszonyt. — Orvéndek Frank Coppola vagyok — hajolt meg gálánsán az idős, zömök férfi. — Ügy vigyázzon — fordult Mariához Luciano —, hogy a barátom nagy szívrabló hírében állt, de azt hiszem, ma már nincs mit tartani tőle... Hány éves is vagy Frank? — Ó, még csak hatvankilemc... — Ügy látszik, old boy, a humorodat nem nyűtte még el az idő. Gyere közelebb... Charley! — kiáltott a villa bejáratánál támaszkodó nyurga testőrének — hozz valami hűsítőt és némi francia konyakot. — Ezután Frankhoz fordult és ezt kérdezte: Bírod még a piát? — Lucky, neked peched van. ha azt hiszed, hogy Frank barátod csupán szódán tengeti életét. — Ez az, cimbora. Isteni szerencsénk, hogy ml aztán nyugodtan éltünk, és az izgalmakban nem ment tönkre az idegrendszerünk, sőt az emésztésünk is kitűnő. — Az ám! Hála istennek, még az ólmot is megemésztem... — Hogy megemészted-e? Néhány esetről én is tudok. Hány golyót dolgoztál fél életed során? — Pontosan egy tucatot. Tizenkettő akadt meg a bőröm alatt, és a pancsarok mindegyikről azt hitték, hogy az volt az utolsó... Már mint nekem az utolsó, hogy attól harapok a fűbe... — és Frank kajánul Mariára hunyorított. Luciano félreértette a mozdulatot és megnyugtatta barátját: — Nyugodtan beszélhetsz. A kisasszony megállta a szolgálatunkhoz szükséges próbákat. Egyébként is ki merészelne rosszat feltételezni Salvatore Lucianóról ás Frank Coppoláról? Nem igaz?! Maria egyébként Berti barátunk neveltje. Ugye? — bólintott a lány felé. Belloni kisasszony zavartan elmosolyodott és felállt: — Nem szeretnék az urak terhére lenni. Utána nézek a konyhaszemélyzetnek — mondta és távozni akart. — Maradjon csak, Charley majd elintézi a-konyhát. (Folytatjuk) Különleges műsorhete lesz csütörtöktől a salgótarjáni November 7. Filmsziniháznak. \ műsorhét programját egyetlen film, az Idegen a cowboyok között című, színes, szélesvásznú, kétrészes amerikai proukció tölti be. A történet hősei — természetesen — cowboyok, s a viszály egy birtok tulajdonjogáért folyik. A filmből természetesen a parázs csetepaték és a szerelem sem hiányzanak. Új eketípus a hegyvidékekre A Salgótarjáni Kohászati üzemek eddig is sok segítséget nyújtott és nyújt a jövőben is a jó mezőgazdasági termeléshez. Számnös mezőgazda- sági gépalkatrész, boronatárcsa. kultivátortartozék került ki innen a termelőszövetkezetekhez, állami gazdaságokhoz, gépállomásokhoz. Itt kísérletezték ki a dimbes-dombos hegyvidékek műveléséhez legjobban alkalmazkodó eketípusokat is. Most még bőven a téliben járunk, de a Salgótarjáni Kohászati Üzemek szakemberei már la mezőgazdaság nagy tavaszi programjára készülnek. Még \ február hónapban 1250 darab ekét gyártanak a ter- vetkezetek és az állami gazdaságok, igényeinek kielégítésére. Ezenkívül azonban 1971-ben összesen ötezer darab eke került ki a kovácsológyár \,B” üzeme kiváló szakembereinek keze alól. JXem dolgoxott, lopoí A Salgótarjáni városi-járási Rendőrkapitányság közveszélyes munkakerülés és egyéb bűncselekmények miatt őrizetbe vette Hajas Ibolya 18 éves mátnamindszenti lakost. A fiatal lány a múlt óv szeptemberének végén kilépett munkahelyéről, s összesen csak nyolc napot dolgozott. A munkához nem volt kedve, de a lopáshoz igen. Hajas Ibolya volt az, aki a múlt év novemberében a salgótarjáni Pécskő fodras zszalöniból két nővendég táskájából 490\ forintot lopott el. Emiatt bálysértési eljárás indult lene. Salgótarjánban, a Pécs\ kő Üzletházból december 15- én egy női kosztümnadrágot lopott, majd átsétált a szomszédba. a Centrum Áruház- ba és innen egy pár női csizmát tulajdonított el. Hajas Ibolya ügyében nyomozást folytat a rendőrség. ,'j_