Nógrád. 1970. december (26. évfolyam. 281-305. szám)

1970-12-13 / 292. szám

A múzeumi hónap A MÚZEUMI HÓNAP Nög- i'ádban is fokozta az érdeklő­dést a múzeumok te\ ókeny- sőgie i ráint. Szélesre tárt ka­puikon ezúttal is több ezren jutottak közelebb althoz a sokrétű munkához, amelyet múzeumaink tudományos munkatársai és dolgozói vé­geznek. Természetesen, nem­csak a múzeumi hónapban. Hiszen a rangos eseményso­rozat egyik tanulsága kétség­kívül az, amelyről dr. Molnár Pál, a Nógrád megyei Mú­zeumi Szervezet igazgatója is beszélt, s amely szerint egész éves folyamatos tevékenység egyik jelentős állomása lehet csupán a múzeumi hónap. Olyan tevéfeenykedés, amely arra irányul, hogy a múzeu­mok megyénkben is mind szervesebb részévé váljanak közművelődésünknek, pótol­hatatlan láncszemei legyenek a népművelési intézményhá­lózatnak, szoros kapcsolatot tartsanak fenn a társadalmi szert ekikel. Egyszóval, túllép­jenek a szőkébb értelemben vett múzeumi kereteken; üze­mekben. intézményekben, is­kolákban segítsenek az előt­tünk álló politikai, ideológiai feladatok mind eredménye­sebb megvalósításában. Hi­szen a múzeumok nem a múltért, hanem a jelenért és jövőért végzik sajátos tevé­kenységüket, E szellemiben zajlott az Idén Nógrád megyében a múzeumi hónap, amelynek tervezésénél a Művelődésügyi Minisztérium útmutatásán túl elsősorban az MSZMP me­gyei pártértekezlet, a taná­csok megalakulása huszadik évfordulójának politikai fela­datait vették figyelembe a szervezők. Múzeumaink két­ségkívül eredményes ese­ménysorozatot hagytak ma­guk mögött. így van ez an­nak ellenére, hogy a megyei múzeumi szervezet augusztu­si átszervezése, s a megyei múzeumi igazgatóság Salgó­tarjánban költözése átmeneti gondót jelentett.. A salgótar­jáni munkásmozgalmi múze­um a célnak megfelelőbb át­szervezése, a vezetés alapel­veinek következetesebb érvé­nyesítése ugyancsak jelentős energiát kötött le, amint a múzeumi hónap eseményeiről szóló jelentés Is megállapítja. Ebben az időszakban zajlott egyébként az ötéves fejlesz­tési és tartalmi koncepció ki­alakítása is. Melyek \ oüteaft azok a leg­fontosabb célok, melyek je­gyében lezajlottak a múzeu­mi hónap eseményei? LÁSSUNK NÉHÁNYAT ezek közül. Elsősorban a mú­zeumi szervezet régebbi és új időszakos. kiállításai megte­kintésének szervezése a ba­lassagyarmati Palóc Múzeum­ban, a salgótarjáni Munkás- mozgalmi Múzeumban, s a Karancsberónyben múlt év decemberében avatott Felsza­badulási és Partizán-, valamint a, kibővített csesztvei Madách- emlékmúzieumban. Különös gondot fordítottak — részben ezzel összefüggésben — a kapcsolatépítésre a középis­kolák KISZ-szervezeteiv el, valamint a munkás- és pa­rasztlátogatókkal . A múzeu­mok tudományos dolgozói saját kutatási területüket fel­ölelő előadásokat tartottak, más társadalmi szervek se­gítségét is igénybe véve. Mindezeken kívül múzeuma­ink ismételten erőfeszítéseket tettek arra. hogy fokozottan bekapcsolódjanak a különbö­ző intézményekben, iskolák­ban működő helytörténeti szakkörök, szakmai, módszer­tani tanácsadó munkájába, új körök létrehozásába. Az ed­diginél fokozottabban részt vállaltak a pályázatok, tanul­mányi versenyek előkészíté­sében. intenzívebben bekap­csolódták a Nógrádiban folyó honismereti munkába. Mennyiben sikerült e ne­mes célkitűzések megvalósí­tása? E tekintetben néhány szót kell szólni elsősorban azokról a kiállításokról, amelyek kö­zönségsikert arattak. Minde­nekelőtt a megyei pártérte­kezletre négy tablóból álló, a pártértekezlet beszámolóját alátámasztó önálló kiállítást kell említenünk, amelyet Sal­gótarjánon kívül más helysé­gekben is bemutattak. Meg­nyitották a „Húszévesek a ta- náesok” című tárlatot is, s a salgótarjáni Munkásmozgalmi Múzeumban fotóikból, maket­tekből kamarakiállátás ké­szült, amely Salgótarján 25 éves fejlődését igyekezett ér­zékeltetni. A XIX. századi munkáséletről P észtén nyílt vándorkiállítás. A Nógrád megye műemlékeiről készült vándorkiállítás ugyancsak számos községben keltette fel az érdeklődést a múlt érté­kes építészeti emlékei iránt. Balassagyarmaton Farkas András és Réti Zoltán festő­művész közös tárlata adott számot a két művész tevé­kenységéről. Qsesztvén, Hor- pacson Madách-, illetve Mik- száth-emlékkiálh'tás várta a látogatókat, a karancstberényi emlékmúzeumban pedig idős Szabó István, Kossuth-díjas szobrászművész alkotásai fo­gadták az érdeklődőket. Fi­gyelemre méltó, hogy a mú­zeumi hónap látogatóinak 26 százaléka tárlatvezetővel te­kintette meg a kiállítást. Szólhatnánk még azokról az előadásokról, amelyeket a múzeumok tudományos mun­katársai kutatási területeik­ről. legújabb eredményeikről tartattak, s amelyek ugyan­csak érdeklődést váltottak ki megyeszerte. Figyelmet érde­mel az a publikációs tevé­kenység is, amely a nógrádi helyismerettel, hélytörténet- tel, a hoiiismereti, helytörté­neti mozgalom elmúlt tíz évének eredményeivel fog­lalkozik, illetve a múzeumi munka és az oktató-nevelő tevékenység kapcsolatáról szól. A MÜZEUM TÁRSADAL­MI kapcsolatai ugyancsak bő­vültek az elmúlt időszakban. A megyei oktatási igazgató­ság történelemtanszékének tanáraiból és a magyar mun­kásmozgalom szakosítójának hallgatóiból álló helytörténe­ti kutatócsoport megszervezé­sében is közrem űködött a múzeum, s a kutatási témák kijelölésével, folyóiratok, do­kumentumok rendelkezésre bocsátásával, konzultációkkal adott segítséget. A különböző társadalmi szervekben dolgo­zó kutatók tevékenységét szintén igyekeztek mind job­ban összehangolni, szakmai­lag, módszertanilag egysége­sebbé tenni. Mindez a tevékenység ter­mészetesem nem szorítkozik csupán a múzeumi hónapra, túlmutat rajta. A megyei múzeumi szervezet új utakat kereső, a tudományosság je­gyében zajló, s az élettel mind szorosabb kapcsolatba jutó múzeumi tevékenységét jelzi. Ez mindenképpen ered­ménynek számít, s a jövő múzeumi tevékenységének is záloga. T. E. RueíIccií dolcgozöl« iVUnoenuKtpos téma a fizikai dolgozók gyermekeinek meg­segítése: minél több tanuló ke­rüljön be közülük a gimnázi­umokba, valamint az egyete­mekre, főiskolákra. A törek­vés nagyon is világos; az egye­sek által emlegetett „ajná- rozás” csak meg nem értést szül, s akik így vélekednek, maguk sincsenek tisztában • miért fontos nekünk, hogy emelkedjék a fizikai dolgozók gyermekeinek számaránya a felsőoktatási intézményekben. A társadalmi törődés elsősor­ban a. tehetséges fiatalokat érinti, s azt a célt szolgálja, hogy a nem értelmiségi szülők gyermekei is egyenrangú partnerként szerepeljenek a felvételiken, s már a vizsgák előtt megszabaduljanak attól a hátránytól, ami az otthoni körülmények következtében alakult ki, s a társadalom és az önmaguk által támasztott igényeknek maradéktalanul eleget tegyenek. A származás szerinti meg­különböztetés elavult és sok szempontból kedvezőtlen ha­tású rendszerét felszámoltuk, ugyanakkor azonban nem si­került biztosítanunk azt, hogy az iskolai követelmények és az egész iskolarendszer szem­pontjából hátrányban levő gyermekeknél szisztematiku­sán és olyan mértékig ellen­súlyozzuk az iskolai pályafu­tás folyamán ezeket a hátrá­nyokat, hogy valóban közelít­sük továbbtanulási esélyeiket a kedvezőbb helyzetből in­dulókéhoz — olvashatjuk az MTA szociológiai kutatócso­portjának egyik tanulmányá­ban. Ha országos szinten ösz- szehasonlítjuk az 1966/67-es tanévet az 1969/70-es tanév­vel, kiderül, hogy a gimnázi­umokban 9 százalékkal csök­kent a fizikai dolgozók gyer­mekeinek aránya. De hason­ló összefüggéseket találunk egyes felsőoktatási intézmé­nyeknél is. Nógrád megyében is csök­kenés mutatkozott, bár az el­múlt tanévben, illetve 1970/71- ben növekedett a gimnáziu­mok első osztályaiban az arány. De ez a növekedés egyáltalán nem megnyugtató, mivel a lemorzsolódás veszé­lye továbbra is fennáll, s ez elsősorban, a már említett ta­nulókat érinti. Az iskolákba való bekerülés ugyanis még nem jelenti a végbizonyítvány megszerzését. Megyénk oktatásügyének dolgozói, a különböző szervek ás szervezetek megkülönbözte­tett figyelemmel foglalkoznak ezzel a kérdéssel. Ösztöndíja­kat osztottak ebben a tanév­ben első ízben a középiskolá­sok számára, az iskolák tan­folyamokat szerveznek, kü­lönböző versenyeket, korrepe­tálásokat rendeznek, hogy pó­tolják a tehetséges gyerme­keknél az otthonról hozott tu­dás és érdeklődési szint hiányait. Végül is világos, hogy egyik munkásszülő sem vetélkedhet az értelmiségi családok könyvtáraival, kör­nyezetteremtő erejével, az ot­tani szemlélettel, mert energi­ájának nagy részét lekötik a munkavégzéssel kapcsolatos feladatok, s az otthoni teen­dők is mindig fontosabbak annál, mintsem hogy rendsze­resen. foglalkozzanak a gyer­mekkel, olyan élményekben részesítsék, amelyet csak má­sok nyújthatnak. Különösen ér­vényes ez a többgyermekes fi­zikai dolgozók családjaira. TV em nógrádi „speciaM- tás”, nem csupán tar- jáni jelenség, hogy sok min­denféle dolgainkat éppen el­lentétesen osunálijulk, minit ahogyan a józan ész, az okos meggondolás, s nem utolsó sóéban a takarékosság kí­vánná. Tehát nem helyi tünet országos jelenség —, hogy amit egy napon kemény fá­radozással és nem kevés anyagi ráfordítással elvégez­tünk, azt másnap, vagy ke­vés idő múltán semmivé tesszük. Szerte az országban, s itt SiZŰkebtb hazánkban is való­ságos „mélyszántások” he­gyen-hátán kaptatunk és bukdácsolunk mindenütt, — ezek a problémák azonban részint a városrekonstrukció természetes velejárói; nem­igen emelhetünk elleniük zokszóit, — bármilyen ké­nyelmetlenek is olykor. Nem egy jelenség viszont jogos bosszúságra ingerlő s úgy vélem, teljességgel elkülönít­hető a városfejlesztésből adódó dolgoktól. Mert persze örülünk pél­dául annak, ha egy-egy el­hanyagolt utunkat járhatóvá teszik, de már annál kevés­bé, ha néhány nap, vagy hét után ugyanott tartunk mint annak előtte: hogy csáká­nyok és vibrátorok tördelik fel a vadonatfriss útöntvé- nyeket; mert a jobb kéz — úgy látszik — nem tudja, mit cselekedett a hal. Per­sze, hiszen felújításra vár a fyg sáv napi feqifzet Tervszerűtlen tervezések? csatornahálózat, s ha ezzel is készen állunk, behegeszt- jük az úttesteken, járdákon ejtett sebeket, még nem bi­zonyos, hogy kevés időre nem kezdődik-e elölről a ,játék”, mert föld alá kí­vánkoznak még a gázhálózat vezetékei, vagy a távbeszélő kábelek. Korábban, egy ízben szó­vá tettem már mindezt va­laki illetékes előtt s olyan magyarázatfélét kaptam, hogy a különféle szerveknek nem mindig egyidejűleg — tehát nem másokkal egytoe- hangoltan — áll rendelkezésre költségvetés: keret a végzen­dő feladatra. Nem értek különösebben az ilyenféle dolgokhoz, any_ nyira mindenesetre igen, hogy a szocialista tervgaz­dálkodás kereteiben aligha elfogadható a kapott magya­rázat. Az effajta gazdálko­dásból épp a lényeg: a terv- szerűség hiányzik. Ez eset­ben pedig nincs mit csodál­kozni, hogy költségesen épít­kezünk, egy-egy feladat vég­leges elrendezéséhez — mint például az út- és járda­építés — kétszer, háromszor is nekiveselkedünk. Mindez a bosszúság mosta salgótarjáni Pécskő utcai la­kónegyed siralmas állapotá­ért buggyant ki belőlem. Jobb sorsona érdemes, mosto­ha lakónegyed ez, annyi szent. Különösen az utca dé­li jelzésű új sora. Néhány éve ugyan itt is megkezdték a tereprende­zést, a parkosítást, virág­gruppok kialakítását, — két esztendeje fiatal csemeték­kel is betelepítették, ám az akció eredménye he­tek alatt semmivé lett. A lakónegyed kártékony kedvű duhaj elemei a zsenge cse­metéket egyetlen szálig ki­tör delták, kitépdestók, az uniformis házak közei to­vábbra is siváran dísztelen- keditek — egészen ez óv őszéig. Most, nemrégiben új re­mények csillantak fel a ne­gyed lakóiban Felvonultak a kertészeti emberek, a ko­rábbiaknál erősebb törzsű csemetéket, cserjéket telepí­tettek a házak elé, s cso­dák csodája!. a telepítés néhány csemete kivételével mind ez ideig épségnek ör­vend. s alighanem annak ör­vendene tovább is, ha az nem haitároztaitik, hegy a há­rom állami kézben levő bér­ház földszinti „pincereke­szei” helyébe lakást építe­nek. Idejétmúlt dolog volna most már a határozat he­lyességén, célszerűségién me­ditálni, arrói viszont feltét­len érdemes szót ejteni, mi­lyen, kárral, pusztítással jár az épületekben folyó bontó- építő munka az új telepítésű parkok fáiban, cserjéiben. Nincsen itt szó különö­sebb szándékosságról. Azok, akik a munkálatokat végzik, bizonyára maguk sem ellen­ségei a szépnek, de a gyor­sított munka kényszerében az ablakokon kiüapjátolt tör­melék és egyéb bontási anyag máris siralmas pusz­títást végzett és végez a to­vábbiakban is a kertészek korábbi munkáján. A látvány nyomán me­gint csak a munka tervszerűtlensóglének p»rablé- mája tolakodik elő. A váro­si tanács már korábban ha­tározott a Pécskő utcai négy- emeletesek tárolóterének új rendeltetéséről. Az építési csoport tisztában lehetett az­zal, mit jelentenek majd a bontási, építési munkálatok. Akkor viszont miért kellett idő előtt parkírozni, fásítani, cserjésítend? Hogy legyen majd mit új­rakezdeni? Harmadizben is’ Egyik részről tehát szemlé­letbeli kérdésekkel küszkö­dünk, gyakran kényelmi, vagy talán megszokottságból fel nem adott elvekkel, begyöke- rezésekkel, míg a másik oldal természetesnek veszi, hogy gyermeke igenis elvégezze az egyetemet, főiskolát. Pedig, ha az életkörülményeket vesszük figyelembe, általában minimá­lis eltérést tapasztalhatunk. Az egyenlőségjelet mégsem húz­hatjuk meg, mert hiába kér­nénk meg a nyolc osztállyal rendelkező (vagy még azzal sem) fizikai dolgozót (ha megvan a jó szándék, akkor is!), hogy otthon korrepetálja mondjuk történelemből vagy matematikából gyermekét, mi­kor úgyis lehetetlent követel­nénk. Eri a munkát pótolják pedagógusaink, s az ő szakér­telmükkel egyik szülő sem kelhet versenyre. A már említett egy-két pél­da alapján úgy tűnik, hogy mindent megteszünk az ará­nyok változtatása érdekében. De vajon, valóban megte- szünk-e? Nem kellene-e a szülőket is jobban orientálni törekvésünkről — nemcsak a szülői értekezletek keretén be­lül — , hogy minél több fi­zikai dolgozó gyermeke tanul­jon tovább? Az anyagi áldo­zatok ugyanis csak az iskolai lehetőségeket sokszorozzák, de az otthoni lehetőségeken egyáltalán nem változtatnak. Vajon nem lenne megyénkben is szerencsés meghonosítani a győri példát, ahol egyre na­gyobb gondot fordítanak nem­csak a szülők általános mű­veltségének emelésére, hanem a tehetséges gyermekekkel kapcsolatos tennivalókra vo­natkozó ismereteiket is gya­rapítják? (Népszabadság, 1970. december 8., 4. old.) Az alapo­zást már az általános iskolá­ban is meg kell kezdeni; nem­csak a tehetséges gyermekeket, hanem a szülőket is rá kell ébreszteni a továbbtanulás fontosságára. Salgótarján ip»ari üzemei patronálják a kerületükhöz tartozó iskolákat. De az is ör­vendetes lenne, ha az iskolák is megfelelő hangsúlyt fektet­nének arra, hogy ne csak a munkaerő-utánpótlást oldják meg végzős tanítványaikkal, hanem a tehetséges gyerme­kek szüleivel megbeszéljék az otthoni nevelési tennivalókat-, még jobba; -Ölellek az ott­honi. szemleu, átalakítását, az egészséges emoerj törekvések természetes kibontakozását. Nemrég két nagyüzemünk­ben érdeklődtem, hogy párt­ós KISZ-értekezieteKen, szak- szervezeti gyűléseken foglal koztak-e a fizikai dolgozók gyermekeinek továbbtanulásá­val. Bizonytalanok voltak a válaszok. Kiderült, hogy is­merik a „témát”, de külön nem foglalkoztak vele. S ezen a. ponton ismét kettősség fe­dezhető fel. Hiába tesznek meg mindent az oktatásügy dolgozói, a különböző megyei szervek, ha másfelől érdekte­lenséggel találkoznak. Határo­zataink ugyanis csak akkor lesznek eredményesek, ha az érdekelt partnerek egymást tá­mogatva veszik ki részüket e nemes törekvésből. Az egyol­dalúság nem oldja meg prob­lémáinkat, nem változtat sem az életmódon, sem az élet- szemléleten, s a hozzáálláson sem. Hiába tesznek meg pe­dagógusaink minden tőlük tel­hetőt, ha a legnagyobb meg­győző erővel rendelkező üze­meink elsiklanak a kérdés fe­lett. Hozzátéve ehhez azt is: nem elképzelhetetlen, hogy egy szakszervezeti gyűlés vitá­ja nagyobb eredményt szül. mint egy iskolai szülői érte­kezlet. A jelenlegi adatok javulásá­nak lassúságáért felesleges lenne a gyárakat, üzemeket, vállalatokat okolni. Nem ez tevékenységük fő területe. Tö­rekvésünk buktatói abban mu­tatkoznak meg, hogy még nem alakult ka megfelelő kapcso­lat e kérdésben a gyermekeket oktató-nevelő iskolák és a szü­lőknek munkalehetőséget biz­tosító üzemek között. Az osz­tálytermek festése, a szertárak bővítése csak hozzájárulás az eredményes nevélőmunkához. Eirre is feltétlenül szükség van. De a szakemberképzést az ok­tatási intézményekben végzik, s az üzemek érdeke is az. hogy minél több, jól képezett mérnökkel, technikussal ren­delkezzenek. Nem beszélve ar­ról, ha ismerős gyermek ke­rül vissza az üzembe, kiküszö­bölhetik a beilleszkedés sok­szor gazdaságilag nehéz pilla­natait. A felvetett két kérdés csu­pán egy-egy lehetőség a hát­rányok leküzdésére. Továbbra is szükségünk van a már ed­dig jól bevált módszerekre, segítségre. Az indulás körül­ményeinek leküzdése viszont alapvető probléma, távlati célkitűzés, amely nem oldhat­ja meg a mai gondokat. Vi­szont alapot teremthet az arányok későbbi, még jobA változásához, hogy csökkent­sük a tanuláshoz és a kultú­rához való eltérő viszonyt. Szükség lenne felmérésekre is, amelyek alaposan boncolgat­nák az eredményesebb megol­dás lehetőségét, de annál is jelentősebb lenne, ha az ok­tatási intézmények és a gyá­rak, üzemek vezetésének érde­ke egy ponton találkozna, s ne csak egy-két százalékos arányváltozásról beszélhet­nénk, hanem jóvá: többről. Molnár Zsolt Érzéketlen lovag Egy középkori itáliai lovag márványszobrát a ravennai képtárból nemrég átszállítot­ták egy környékbeli kolostor­ba. Hivatalosan azt hozták fel indoklásul, hogy a Santa Ma­ria kolostor ad otthont a vá­ros legtöbb képzőművészeti alkotásának. A helybeliek szerint azon­ban az átköltöztetésre azért volt szükség, hogy megment­sék Guidarello Guidarelli lo­vagot a hölgyturisták szenve­délyes csókjaitól. A lovapf, akiről négyszáz évvel ezelőtt azt tartották, hogy ő Észak-Itália legcsino- sabb embere, hiúságának ál­dozata lett. 1501-ben össze­szólalkozott egy másik férfi­szépséggel, Paulo Orsinival, mert nem tudták eldönteni, hogy melyikük viseljen egy gyönyörű, aranyhímzéses in­get a város bálján. A vita he­vében Orsini kardot tán tót és leszúrta Guidarellit. 1937-ben a szobrot, eg XVI. századbeli mester alke tását, a párizsi nemzeti ki állításra vitték. Amikor visz szakerült a ravennai múzeui restaurátorai rúzsnyomokt vettek észre rajta. Ezek utá üvegbúrában őrizték, de í sem védte meg a látogató ostromától, akik most az üve get borították csókjaikkal... Később a búrét eltávolítói ták és a szobrot kordonm vették körül. A hölgyek azon ban egyszerűen átbújtak kötelek alatt, hogy cuppanc csókokat nyomjanak a már ványférfiú arcára, amely — helybéliek szerint — a vilá gon a legtöbb csókot kaptr A műalkotást az új környe zetben is kordon védi és kü lön felügyelőket rendeltek ki hogy megkíséreljék védeni ; további érzelemkitörésektől. NÓGRÁD - 1970. decembei 13., vasárnap 7 t ' f»»

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents